tag:blogger.com,1999:blog-27962151287813751912024-03-13T07:46:30.337-07:00Te vagy a végzetemPayne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.comBlogger64125tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-55829090200301677022020-02-29T14:23:00.002-08:002020-02-29T14:23:14.893-08:00II. Tizenhetedik<div style="text-align: justify;">
Elérkeztünk az évnek azon napjához, amit az egész családunk nagyon várt. Harry egész héten teljesen karácsonyi hangulatban égett, amint hazaért egyből berakott valami ünnepi dalt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Még tegnap ameddig dolgozott gyorsan elugrottam még véglegesen minden beszerezni a vacsorához, és bepácolni a húsokat, amikhez szükség van előkészületekre. Mivel mindenki nálunk vacsorázik, jól akarom csinálni, megmutatni nekik, milyen jó háziasszony vagyok. A házat is lesikáltam, minden csillog-villog, tehát az előkészületek is tökéketesen készen állnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
A vendégeink hatra jönnek majd át, így nem keltem túl korán, nehogy az legyen, hogy kihűl az étel, mire megérkeznek. Nyolc órakor, magamtól nyitódik ki a szemem, és miután nyomok egy puszit a békésen szuszogó barátom arcára, lábujjhegyen állva felkapom a köntösöm, és a kisbabám szobájába sétálok. Napról napra nagyobb, rengeteg nő, fejlődik. Már fel tud állni, mászik, és lassan az első szavai is jöhetnek. Ő persze még semmit nem sejt az egész karácsonyos felhajtásból, de azérpultra, ezem s arcán látok egy kis izgalmat, bizonyára sejti milyen nap a mai. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jóreggelt, babám. Boldog karácsonyt - nyomok egy puszit az arcára neki is, csakúgy mint alig pár perce Harrynek. Tisztába teszem, majd a karomra veszem a picimet, és lemegyek a lépcsőn kávét és reggelit csinálni, hátha felébred az illatra Harry. A halászlevet és a húslevest gyorsan odateszem rotyogni, és felütök pár tojást, hogy rántottát csináljak. Hope a hajamat tépi, de én csak mosolyogva figyelem. Megérzek egy kezet a derekamon, majd a srác egy puszit is nyom a nyakamba és elveszi a gyereket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy aludt apuci kis hercegnője? - csikizi meg a kislányt, aki csak babásan kacagva tűri. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És apuci hogy aludt? - kérdezem mosolyogva, mire rám emeli csillogó tekintetét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Anyuci mellett mindig mesésen - kacsint rám, de csak vigyorogva megrázom megrázom a fejem. - Egyébként, azt hiszem ezt már megbeszéltük Szerelmem - csóválja meg a fejét, de csak összeráncolt szemöldökkel nézek rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mire gondolsz? - végignéz rajtam, majd nyel egy hatalmasat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy ezt a köntöst nem hordod, mert meglátlak benne és legszívesebben ledöntenélek - válaszára felnevetek, és helyette kirakom a kaját az asztalra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Lesz mára egy hatalmas feladatod, ameddig főzök - kezdek bele, és felmelegítem a tápszert. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És mi lesz az? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Le kell kötnöd a gyereket - vigyorogva Hope szájába nyomom a cumisüveget, és a srác csak bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De előtte - itt hagy egy kis szünetet. - még rendes reggeli üdvözlést se kaptam. És karácsonyi üdvözlést se - biggyeszti le az alsó ajkát, mire megforgatom a szemem. Nyomok egy csókot a szájára, majd elválok tőle. - Emlélszel még arra, hogy ma nem vehetsz fel bugyit? És legyél valami szexiben a kedvemért - húz magához egy csókra újra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Emlékszem, és szexiben leszek - bólogatok, de azért magamban kicsit tartok attól, vajon mit tervezhet. - Gyere kicsim, apuci hagy egyen - veszem el tőle a gyereket, és az etetőszékbe átrakom. Kirakok egy tányért Harrynek, mire a derekam után kap és az ölébe húz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te nem eszel? - ráncolja össze a szemöldökét, de csak legyintek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nem vagyok éhes - piszkálom a pólóját. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugye nem azért nem eszel, mert azt hiszed meghíztál a terhesség alatt? - temeti a fejét a nyakamba, mire semlegesem megrázom a buksim. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Dehogyis. Csak reggel még nem tudok enni - mosolygok rá. Olyan édes, hogy aggódik értem. De néha már az őrületbe kerget vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos? - izmai megkeményednek, és fogalmam sincs, mi váltotta ennyire ki belőle ezt a fajta aggodalmat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Teljesen - igazítom meg egy kicsit göndör fürtjeit. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor jó. Mert nem akarom, hogy azt hidd nem te vagy a világ leggyönyörűbb lánya - simít egy hajtincset a fülem mögé, mire megajándékozom egy zavart mosollyal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretlek - hajolok egy újabb csókért hozzá, de a romantikus pillanatunkat nagy csörömpölés szakítja meg. Hope leverte a cumisüveget és kiborult. Sóhajtva állok fel Harry öléből, és takarítom fel a tápszert a földről. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
Az egész napom kész rohanás volt. Rájöttem, hogy nem elég nagy a konyhánk ahhoz, hogy egy komplett karácsonyi menüt egyszerűen meg tudjak csinálni. A rengeteg mosatlan miatt vagy tízszer kellett mosogatnom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kilenc órától egészen négyig meg sem álltam, és csak a konyhában voltam ezalatt az idő alatt. Miközben Hope aludt, Harry a konyhaasztalt bevitte a nappaliba, és sikeresen összeszerelte, hogy méretben a háromszorosa legyen. Segített teríteni is, és szerintem tök jól összehoztuk, eléggé ünnepi lett. Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a főztömhöz... </div>
<div style="text-align: justify;">
Öt óra van, és Hope még mindig alszik. Nem volt szívünk felébreszteni, így a hálónkban akartul az időt eltölteni.</div>
<div style="text-align: justify;">
Éppen a mellkasán fekszem csukott szemmel, ő jobb kezét a tarkójánál pihenteti, a bal kezével a derekamat öleli át. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Imádom hallgatni a szívverésed - töröm meg a csendet, mire megvonja a vállát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Amikor velem vagy őrült tempóban ver - nyom egy puszit a hajamba. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem izgulsz? - kérdezem lehunyva a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért izgulnék? - válaszomra vár, érdeklődve felhúzza szemöldökét, és már gyerekesnek gondolom az aggódásom az este miatt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert itt lesz a te családod, anyu és a férje - kezdem el sorolni, de csak legyint egyet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És Aaron? </div>
<div style="text-align: justify;">
- A barátnőjével mentek a lányka családjához - vonom meg a vállam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi is úgy csináltuk volna, ha nincs a gyerek - válaszol lazán, mire elmosolyodom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De van. És már egy család vagyunk - könyökölök fel, így fejünk egyvonalba kerül.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nem teljesen. Ahhoz hogy egy család legyünk hozzám kéne jönnöd - hozza fel, mire nagyot dobban a szívem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ahhoz hogy hozzádmenjek, meg kellene kérned a kezem - nyomok egy puszit a szájára, és feltápászkodok, majd a szekrényhez sétálok. Kiveszem a fekete ruhám, ami már régóta lapul ott, de sose volt rajtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kikapok egy harisnyát is a fiókomból, majd besétálok a fürdőbe. </div>
<div style="text-align: justify;">
A fekete ruha térdig ér, derékvonalban húzott. A felső része a dekoltázsig tömött fekete színű, onnantól a pánt részig áttetsző. </div>
<div style="text-align: justify;">
Eleget teszek Harry kérésének, és a bugyimat lekapom, majd így veszem fel a harisnyát, és rá a ruhát. Mivel hátul lehet becipzározni, ezért kimegyek Harryhez segítséget kérni. Amint meglát nyel egy nagyot, de én csak hozzávágom a bugyimat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Vettél fel harisnyát? - kérdezi a hátam mögé érve. Miután a ruhámat becipzározza, felhajtja a derekamig. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit művelsz? - nevetek fel, mikor megragadja a harisnyám, és elkezdi lehúzni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha ezt rajtad hagyjuk, nem tudom véghez vinni azokat a dolgokat, amiket tervezek - dörmögi a nyakamba. Miután megszabadít a ruhadarabtól, visszahajtja a ruhám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit tervezel? - fordulok vele szembe, és átkarolom a nyakát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha elmondom nem lesz meglepetés. Olyan gyönyörű vagy - pörget meg óvatosan. A hátamnál fogva húz magához, és elővesz valamit a zsebéből. A hajamat a bal vállámra söpri, a jobb vállamra egy puszit nyom. - Mivel ez személyes ajándék, most szeretném odaadni neked. Mielőtt elmentem, már adtam neked ilyen nyakláncot. Most a párját is sikeresen megvettem - a 'H' betűs nyakláncról beszél, ami most is a nyakamban lóg. Szembefordít magábal egy határozott mozdulattal, és a bal kezem után nyúl. Egy aranyláncot rak rá a kezemre, aminek a medálja szintén a neve kezdőbetűjét ábrázolja. Megbabonázva nézem a gyönyörű ékszert, majd a nyakába ugrok. - Még lesz ajándékod, de azt majd azután, hogy mindenki elment - kacsint rám, de csak vigyorogva nyomok egy hosszú csókot a szájára. Mielőtt a csókunk elmélyülhetne, a bébiőr megszólal, és gyorsan a babához sietünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután Hope felkel, nem etetem meg, hiszen úgyis adok neki majd a kajákból, várhat még egy kicsit. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hat felé lassan megérkeznek az első vendégeink. Harry unottan túr bele a hajába, de azért a tükörnél még megigazítja sötétkék ingjét, ami egyébként baromi jól áll neki. A fekete szűk farmer amit felvett hozzá pedig fokozza az ellenállhatatlanul szexi külsejét. Az ajtót kitárja, és beengedi a szüleit, Gemmát, és a lány barátját. Egy hatalmas táskában becsomagolt ajándékokat hoznak, amit azonnal a már feldíszített karácsonyfa alá kell raknom. Amint visszamegyek, mindenki két puszival üdvözöl, Gemma megdícséri az öltözékem, és elveszi a kezemben tartott gyereket. Harry azonnal itallal kínálja őket, de időközben anyuék is befutnak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sziasztok - ölelem meg anyát, és a férjét is. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon csinos vagy ma - dícsér meg anyu, miközben szőke haját megígazítja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyertek be - invitálom őket a nappaliba. </div>
<div style="text-align: justify;">
Harryhez lépek, egy kis segítségért. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Segítenél kihozni a leveseket? - kérdezem, miközben a keze után nyúlok. A szívem a torkomban dobog, eléggé izgulok, és ezt nyílván ő is látja rajtam, mert megszorítja kezem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Neked bármit szerelmem - kacsint rám, és követ a konyhába. Azt hittem, tényleg csak segíteni fog, de előtte megragadja a derekam. - Tisztázzuk a játékom szabályát - dörmögi a fülembe. - Nem szabad az asztalnál ülőknek tudniuk, mit csinálok veled. Próbálj pokerarcot magadra erőltetni majd bébi - nyom egy nedves puszit a nyakamra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry, ugye nem... - kezdek bele, de felkapja az egyik levesestálat és vigyorogva kisétál vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak lazulj majd el, bébi - szól vissza az ajtóból, mire idegesen megrázom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután mindent kihordunk, mindenki letelepszik az asztalhoz. Én Harry mellett foglalok helyet, Hope-pal a másik oldalamon, pont szélen, hogy a konyhához közel legyek. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miközben enni kezdünk, én Hope-ot tömöm húslevessel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És mond csak, fiam - kezd bele Anne, mire Harry odakapja a fejét. - mikorra tervezed, hogy végre egy család legyetek? - a fiú megköszörüli a torkát, és zavartan beletúr a hajába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nincs konkrét időpontom - válaszol zavartan, én pedig csak lesütöm a szemen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaj, Anne drágám, ne faggasd szegényeket. Még fiatalok - kel a védelmünkre anyu mosolyogva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Fiatalok, de gyerekük már van - forgatja meg a szemét, mire Harry felháborodva néz az anyjára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Alig két hónapja jöttem vissza, anyu. Nem rég jöttünk újra össze. Majd megkérem a kezét - ezzel lezártnak is tekintik az ügyet, és bedobnak valami semleges témát.</div>
<div style="text-align: justify;">
Szerintem még ráérünk Harryvel. Nem akarunk semmit elsietni, és a házasság nagy dolog. A srác kétségbeesetten néz rám, de csak egy őszinte mosollyal a keze után nyúlok és megszorítom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Angel, add ide a kis keresztlányomat, egyél te is - terem ott mellettem Gemma, mire mosolyogva megköszönöm, és gyorsan megeszem a maradék levest, ami a tányéromban marad. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután mindenki végez, összeszedem a tányérokat, és a konyhába teszem őket. Harry hozza a levesestálakat, majd nyom egy puszit a számra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem tudod, hogy anya nem akart megbántani minket, csak kimondta amit gondol - állít meg egy pillanatra, mire bólintok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze, ismerem már - nevetek fel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kezdődhet a játék? - vigyorodik el hirtelen, mire félve beharapom az alsó ajkam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kivisszük a húsokkal teli tálakat, a köreteket, a salátákat, majd mi is leülünk enni. Én csak egy kis rizset szedek magamnak, hozzá narancsos csirkét vágok, és egy kis uborkasalátát is teszek a tányéromra. Nyugodtam fogyasztom a vacsorámat, mikor Harry kezét megérzem a combomon. Rosszalóan rápillantok, de ő csak vigyorogva eltátogja a 'Játék' szót. Nagyot nyelek, mikor egyre feljebb húzza a kezét, már-már megérintve a központomat. Amint ujját hozzáérinti a csiklómhoz, majdnem a torkomon akad a falat, és köhögve iszok egy korty narancslevet. Közelebb húzza hozzám a székét, nehogy valakinek feltűnjön a dolog. Körkörös mozdulatokkal próbál az őrületbe kergetni, de csak próbálom rendezni a légzésemet. Diszkréten odahajolok a füléhez, és próbálok halk lenni, hogy csak ő hallja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Megőrültél - sziszegem idegesen, mire csak vigyorogva megvonja a vállát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te őrjítesz meg. Ezt váltod ki belőlem - suttogja érzékien, miközben egy ujját felhelyezi. Hogy elfolytsam a nyögésem a füle mögötti érzékeny területre harapok, ami most belőle vált ki egy aprócska nyögést, amit csak én hallok.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egy gyenge pillanatban eszembe jut, mi lenne akkor, ha visszaadnám neki a játékot. Újra a fülébe suttogok, miközben jobb kezemből átrakom a balba a villám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Új játékszabály - vigyorodok el, és megmarkolom a nadrágján keresztül a férfiasságát. Szemei elkerekednek, és azonnal zihálni kezd, ahogy simogatom a nadrágon keresztül. Aztán észbekap, és ő is egyre gyorsabban pumpálni kezd. Anyuéknak feltűnik, milyen szótlanok vagyunk, és ezt fel is hozzák. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi van veletek? - nevet fel anya, mire Harryvel mindketten abbahagyjuk iménti cselekedetünket, de kezeinket a másikon tartjuk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hagyd őket, én is izgultam mikor először gyűlt össze a család a házamban és nekem kellett vendégül látnom őket. Mellesleg, Angel, isteni finom minden - szól közbe Harry nevelőapja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - mosolygok, de le is fagy a mosoly az arcomról, mikor Harry köröz egy hatalmasat az ujjával. Ujjamat becsúsztatom a nadrágjába, ami őt is meglepi, és így már könnyebben tudom az őrületbe kergetni. </div>
<div style="text-align: justify;">
A homlokán izzadságcseppek jelennek meg, zihálva veszi a levegőt, arca kipirult, nyakán kidagnak az erek. </div>
<div style="text-align: justify;">
Gemma kése leesik, mire Harryvel ijedten nézünk össze. A lány csak vigyorogva megcsóválja a fejét, majd a barátjához fordulva beszélgetnek tovább. Azért egy cinkos kacsintást megenged magának, mire megkönnyebbülök. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerelmem, így nem lesz jó, el fogok menni - suttogja rekedtesen a fülembe, hogy csak én halljam. Gyorsabb tempóra kapcsolok, miközben beleharapok a fülébe, és azt hiszem, ez mindent visz nála, mert megremeg a kezemben, és érzem a folyadékot az ujjaimnál. Vigyorogva kihúzom a gatyájából az kezem, és alig észreveszi módon lenyalom róluk a ragacsos folyadékot. Harry lehunyja a szemét, és próbálja csillapítani felhevült testét. Az én játékomról el is feledkezett időközben, ezért észbekap, és folytatja.</div>
<div style="text-align: justify;">
Lassan mindenki befejezi a kaját, így Harryre nézek és megrázom a fejem. Veszi a lapot, és kihúzza belőlem az ujját, hogy összeszedhessem a tányérokat, és hozhassam a desszertet, ami duplacsokis torta, csokiöntettel. Természetesen segít, de amint az utolsó tányért js behozza, kulccsal bezárja a konyhaajtót maga után. </div>
<div style="text-align: justify;">
Elkapja a derekam, és elsötétült szemekkel a konyhapulthoz szorít. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi volt ez? - kérdezi huncut vigyorral, és belemarkol a csípőmbe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak játszottam - vonom meg vigyorogva a vállam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Elég jól, mert vacsora után mehetek gatyát cserélni - kuncog fel. - De tudod, kölcsönkenyér visszajár, aranyom - a fenekemnél fogva felültet a pultra, és miközben megcsókol, a szoknyámat feltűri a derekamra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól bezártad az ajtót? - kérdezem zihálva, mert a nyakamat csókolgatja.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Itt a kulcs a zsebemben - morogja és egy ujját óvatosan felhelyezi. Talán a feszültség, talán az előző izgalmak miatt, vagy esetleg attól, hogy pár perccel ezelőtt még ugyanígy az ujjai bennem voltak, pár körzés után érzem a hasamban nőni az élvezetet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry - motyogom a mellkasába, mire a nyakamat csókolgatja tovább. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyerünk, bébi - suttogja érzékien, és ennyi pont elég. Rámtör az orgazmus, egy hatalmas nyögés kíséretében. Miután lecsillapodok egy kicsit, leszállok a pultról, és megmosom a kezem, majd az előre felvágott tortát a barátom kezébe nyomom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hihetetlen, hogy még karácsonykor is ilyeneket csinálunk - forgatom meg a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De élvezted, ne is tagadd - kacsint rám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze hogy élveztem - nevetem el magam, és rácsapok a fenekére, hogy vigye már. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
A vacsora után átadtuk az ajándékokat. Én anyuéktól egy tányérkészletet kaptam, Harry szüleitől egy pohárkészletet (mint kiderült összebeszéltek), Gemma ajándéka viszont eléggé meglepő volt. Egy fekete baromira csipkés fehérneműt kaptam tőle, mert állítása szerint ha Harry ebben meglát, tuti egy évig hálás lesz neki. A fiú csak vigyorogva bólintott erre, én pedig megköszöntem, és csak gyorsan felvittem a szobánkba. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hope-ot mi elvittük fürdetni és altatni, aztán még tovább beszélgettünk. Én végig Harry ölében ültem a fotelben, de ez senkit se nagyon zavart. Anyuék megjegyezték, hogy örülnek, amiért újra boldognak látnak minket. </div>
<div style="text-align: justify;">
Gemma és a barátja is rendkívül aranyosak voltak, mondták, hogy szívesen babáznak bármikor, amikor kettesben szeretnénk lenni. Harry közölte, hogy élni fogunk a lehetőséggel. Az est folyamán voltak perverz megjegyzései, de ezek általában csak nekem estek le. Imádta, hogy zavarba hozhatott, és ennek hangot is adott. </div>
<div style="text-align: justify;">
Tíz fele indult neki mindenki, azóta is mosogatok, Harry pedig besegít. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kell egy nagyobb konyha - sóhajtok fel, mire felnevet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Vagy csak egy mosogatógép - javít ki, mire megvonom a vállam. Már csak pár tányér van hátra, mikor megérzem kezét a derekamon. - Mostantól valami emlékeztetni fog a konyhapultra - jegyzi meg, mire elpirulok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Teljesen kifordulok önmagamból ha veled vagyok - kuncogok fel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Vagy velem vagy igazán önmagad. És ehhez ezek az apró, mocskos kis titkok is hozzátartoznak - nyom egy puszit az arcomra. Végzek a mosogatással, és sóhajtva elzárom a csapot. Harry a térdem alá nyúlva felemel menyasszonyi stílusban, de csak felnevetek, méghozzá jó hangosan. Felvisz az emeletre, egyenesen a hálószobánkba, és letesz az ajtó előtt. - Megteszel nekem valamit? - kérdezi érzéki hangján, miközben lehúzza a cipzárt a ruhámon, és a hajam félredobja. Az olvasólámpát kapcsolja csak fel, így az egész szobának romantikus a hangulata. Folyamatosan mosolyogva bólintok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bármit - mintha erre várt volna, hagyja, hogy a ruhám leessen a földre. Kilépek belőle, és már csak egy szál melltartóban állok előtte. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Vedd fel azt a fehérnemű szettet, amit vettem neked , és most kapod meg, mert eljött az ideje - leheli a nyakamra, borzongást kiváltva ezzel belőlem. Odasétál a szekrényhez, és előhúzza azt a vörös csipkés szettet, amit még anno a boltban kinézett. Nagyot nyelek, úgy veszem el tőle, majd szégyenlősen eltakarom magam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Öhm. Itt vagy a fürdőben? - kérdezem feszengve. Elhelyezkedik az ágyon, és a fürdő felé int a fejével. Átszelem a szobát, és kulcsra zárom a fürdőajtót. </div>
<div style="text-align: justify;">
Magamra kapom a csupa-csipkés csodát, és zavartan figyelem a tükörképem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem megyek ki elé így. Oké, látott már mesztelenül elég sokszor, de ehhez a fehérneműhöz, nekem nincs elég vadító kinézetem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kész vagy, szerelmem? - hallom lágy hangját, mire beharapom az alsó ajkam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry én ebben nem megyek ki innen - válaszolok neki, mire egy pillanat múlva halkan bekopog az ajtón. Sóhajtva elfordítom a zárat, és feltárom előtte az ajtót. Amint meglát, nagyot nyel, és látom, hogy valami elindul benne. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi a bajod ezzel? Annyira szexi vagy - válaszol vággyal teli hangon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nekem ehhez nincs alakom - elkapja mindkét kezem, és közénk ejti összekulcsolt ujjainkat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Dehogynem. Tökéletes vagy - hajol hozzám egy lágy csókra, és olyan őszinteség árad belőle, ahogy mondja, hogy nincs kétségem afelől mennyire szeret.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-61844198830943749512020-02-29T14:23:00.001-08:002020-02-29T14:23:05.887-08:00II. Tizenötödik<div style="text-align: justify;">
Az első immáron újra egy párként töltött éjszakánk nem éppen úgy telt, ahogyan kellett volna. Felváltva járkáltunk Hope-hoz, egyikünk sem aludt szinte egy szemhunyást se, ami miatt hullafáradtan nyitom ki a szemem. Szerintem fekete karikák húzódnak alatta, a hajam kócos, de Harry ettől függetlenül mosolyogva puszil bele a hajamba, és temeti a fejét a nyakamba. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól aludtál? - kérdezi, mire nevetve megrázom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak annyira, mint te - ásítok egy nagyot. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="http://33.media.tumblr.com/f2b18c979aa44bd4aa6357e095a41b78/tumblr_nc1unkpqCZ1smxn04o9_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="197" src="https://33.media.tumblr.com/f2b18c979aa44bd4aa6357e095a41b78/tumblr_nc1unkpqCZ1smxn04o9_500.gif" width="320" /></a>- Eddig is mindig ez volt, és csak én aludtam át? - meleg lehelete csikizi a bőrömet, és szorosan hozzábújok. Érzem, ahogy veszi a levegőt, felhevült teste az enyémnek nyomódik, ahogy átkarol, puha ujjaival csikizi a hasamat, és próbálom tartani magam, de hatalmas kacaj törik elő belőlem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, ennyit még sose kellett felkelni hozzá - sóhajtok egy nagyot, mire megvonja a vállát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De együtt megcsináltuk - mosolyog. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindig megoldunk mindent - mondom halkan, mire bólint egyet. </div>
<div style="text-align: justify;">
Még pár percig fekszünk az ágyban, majd lassan kiszállunk. Megtárgyaljuk hogy ma csinálunk helyet Harrynek a szekrényben, és a lakást is feldíszítjük karácsonyra. Úgy van megbeszélve, hogy felöltözünk, elugrunk egy kis dekorációt venni, mert eléggé hiányos a készletünk, majd sütünk mézeskalácsot, és egész nap együtt leszünk. Egy tökéletes újrakezdés...</div>
<div style="text-align: justify;">
Így tehát kikászálódunk a puha ágyikóból, Harry lemegy a nappaliba a ruháihoz, én pedig gyorsan magamra kapok egy világos farmert és egy fekete hosszúujjú felsőt. A hajamat megfésülöm, pár göndör tincset varázsolok magamnak, egy minimális sminket is felteszek, majd elhagyom a szobát, és Hope szobája felé araszolok. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az ajtója előtt Harry-be ütközök, aki a derekamnál fogva húz magához. A nyaka köré fonom a karomat, és lábujjhegyre állva nyomok egy gyengéd csókot dús ajkaira. Egyik kezét felvezeti a hajamhoz, és miközben beletúr, nyelve csatára hívja az enyémet. Természetesen ő nyer, és kipirulva enged el, de én is zihálva veszem a levegőt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondtam már, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb férfije? - vigyorog rám, mire elnevetem magam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - rázom meg a fejem, és még közelebb bújok hozzá. Mélyen belenézek smaragdzöld szemeibe, amik csodásan csillognak, tekintetem végigvezetem tökéletes vonásain, majd megállapodok dús, rózsaszín ajkainál. Beharapom a számat, mert tudom, hogy ezzel az őrületbe kergetem. Gyanúm beigazolódik, egy hatalmasat nyel, majd elszakítja szemeit rólam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha így folytatod, nem fogunk eljutni a gyerek szobájába, mert visszaviszlek a miénkbe - motyogja rekedtes hangján, és észreveszem a kis dudort a nadrágján. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy csókommal fel tudlak izgatni? - kérdezem vigyorogva, mire bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Másfél évig nem voltam nővel, a kezem volt az egyetlen barátom. Még jó hogy akár egy csókoddal is fel tudsz izgatni - forgatja meg a szemét, de én a mondata első felén nevetgélek még mindig. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kielégítetted magad? - nyíltan képes vagyok a szexuális dolgairól beszélgetni vele, ami tőlem nagy dolog. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért, te nem? - kérdez vissza, mire megrázom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, miközben terhes voltam nem az volt az első számú gondolatom, hogy milyen lenne szexelni veled - én is megforgatom a szemem, mire felkuncug. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát, én nem voltam terhes, nekem csak te jártál a fejemben a nap huszonnégy órájában, és mivel fiúból vagyok, nekem szükségem van a szexre - biggyeszti le az alsó ajkát. Nevetve megrázom a fejem, és a mellkasára döntöm a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nekem is egész nap te jártál a fejemben - motyogom mosolyogva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt örömmel hallom. Ezek szerint hiányoztam neked - vigyorodik el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze hogy hiányoztál. El sem búcsúzhattam tőled - nem válaszol semmit, csak nyom egy puszit a hajamba, és karkaiba von. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De már itt vagyok - nyúl az állam alá, kényszerítve ezzel, hogy a szemébe nézzek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És soha többé nem mész el, igaz? - kérdezem mélyen a szemébe nézve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Soha többet - nyom újra egy szerelmes csókot a számra. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hope-ot megetetem, tisztába teszem, felöltöztetem, majd berakom a kis hordozóba, amit Harry elvesz tőlem, és megvárja, amíg magamra kapom a kabátom és csizmám. Aztán csere. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kézenfogva sétálunk az autóig, majd miután mindhárman beültünk és becsatoltuk magunkat, el is indulunk. A srác keze folyamatosan a combomon nyugszik, néha feljebb húzza, néha egészen a térdemnél támasztja meg, amivel az őrületbe kerget. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hol fogjuk tölteni az ünnepeket? - néz rám nagy szemekkel, mire megvonom a vállam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Első nap lehetnénk nálunk, áthívnánk a a szüleidet meg Gemmát, anyuék átjönnének, sütnék-főznék egész nap. Aztán másnap átmehetnénk Sophiáékhoz, utána itthon lennénk. Ha neked így jó - most találtam ki, hogy is legyenek a dolgok, de Harry szeme felcsillan, és bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harmadiknap lepasszolhatnánk anyuéknak Hope-ot, és együtt tölthetnénk a napot - vigyorodik el perverzen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is tudom - hezitálok egy kicsit. Nem szeretném egész napra otthagyni... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Naa, Angyalom, kérlek. Most jöttünk össze újra. Nem gondolod, hogy kellene egy nap, amikor csak ketten vagyunk, és próbáljuk bepótolni az elvesztegetett időt? - próbál kiskutya szemekkel nézni, de én átlátok a szitán. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért érzem azt, hogy egész nap szexelni fogunk? - sóhajtok fel, mire elvigyorodik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert pontosan így terveztem. Egész nap csak élvezni fogsz - karon csapon a perverzsége miatt, de ő csak vigyorogva megvonja a vállát. - Most miért? - kérdezi még mindig huncut mosollyal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmiért. Szeretem ha ilyen vagy - mosolygok rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretlek - mondja teljesen őszintén. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is szeretlek - a világ legszélesebb mosolyát kapom válaszul, mire elpirulva nyomok egy puszit az arcára.<br />
- Angyalom - néz rám Harry kicsit félve, mire félelem tölt el.<br />
- Igen? - kérdezem előre félve a válaszától.<br />
- Megölnél ha csináltatnék egy új tetoválást? - harapja be telt alsó ajkát, mire megforgatom a szemem. Komolyan csak ennyi?<br />
- Persze, és ki is beleznélek érte - mondom unottan, mire felnevet.<br />
- Szóval nem baj? - kérdezi meg megint, mire megvonom a vállam.<br />
- Figyelj Harry. A te tested, azt csinálsz vele amit akarsz. Nem fogom megtiltani hogy tetkót csinálj, mert szeretem az összeset ami rajtad van - kuncogok fel, mire felcsillan a szeme. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor jó. Bejelentkezek a szalonba, és majd meglátod milyen lesz - kacsint rám, mire bólintok.<br />
<br />
***<br />
<br />
Egy órát eltöltöttünk az áruházban, mert minden egyes dolognál, ami valamelyikünknek megtetszett, elidőztünk egy ideig, majd bedobtuk inkább a kosárba, hogy haladjunk. Néhány élelmiszer is bekerült a díszek közé, mert elfogyott a tápszer, Harry megkívánta a joghurtot, én pedig csokit akartam, így ilyeneket is vettünk. Azért eléggé gyorsan letudtuk, és már indultunk is haza. Nekiálltam főzni egy kicsit, Harry elugrott valamit segíteni Niall-nek, mert már a gyerekszobát tervezgetik Sophiával, és Hope-ot is vitte magával, hogy lefáradjon, hiszen a szöszi srác úgyis egész nap nyúzza. Egyszerűen imádja a lányunkat, mindig alaposan meggyomrozza ha látja, az öléből ki sem lehet húzni, mert Hope is mindig ott akar lenni.<br />
Úgyhogy én leálltam egyedül összedobni az ebédet, hogy mire hazaérnek kész legyek. Elég jól haladok a hal panírozásával, a köret már készen is van, esetleg valami salátát fogok még csinálni, de egyelőre nem tudom. Nem szeretek főzni, utálok a konyhában álldogálni, de ha nekem nem is, Harrynek muszáj ennie, szóval hang nélkül megcsinálom. Ameddig ezt kisütöm, bedobtam egy adag ruhát a mosógépbe, és talán a fürdőt is ki lehetne már alaposan sikálni. De olyan nagy ez a ház, oké, hogy egész nap itthon vagyok, viszont Hope nem ülhet egész nap egy helyben semmit sem csinálva. De szokta úgy takarítani, hogy a kezemben van, mert bármennyire is fura, ha meglátja a porszívót, ahelyett, hogy elkezdene sírni, kacagva kezd el nyúlkálni a cső után, így ahelyett, hogy leraknám, néha együtt porszívózunk. Mikor felnő, remek háziasszony lesz belőle. Ha nem rám üt ebben...<br />
Egyébként, még nem gondolkoztam azon, hogy mi lenne akkor, ha elmennék valahova dolgozni. Eddig se volt normális munkám, bár egy átlagos velem egyidős még egyetemen ül, nem pedig a konyhában főzőcskél, miközben várja haza a barátját és a gyereküket. Kicsit nagyon korán kezdtük Harryvel, de ott rontottam el talán, hogy nem mentem egyetemre. Bár a dolgok akkor is így alakultak volna, szóval már mindegy.<br />
És ezzel nem arra akarok célozni, hogy bánom azt, hogy összejöttem a sráccal és gyerekünk lett, egyszerűen csak lehetett volna pár évvel később is. De ha már így alakultak a dolgok, én örülök neki.<br />
Mert végre nem anyuéktól függök, nem náluk lakok, megtaláltam a fiút, akit tényleg szeretek és ő is szeret, lett egy gyerekünk, újra minden oké velünk és együtt vagyunk. Először fogunk hárman együtt karácsonyozni, ez lesz a lányunk első karácsonya, és szebben nem is telhet majd, mint így.<br />
Miközben ezeken gondolkozok, hallom záródni a bejárati ajtót, mire félbehagyom a panírozást, kezet mosok, és kislisszolok az előszobába.<br />
- Na, sikerült? - kérdezem mosolyogva a barátomtól, mire bólint és elveszem tőle a gyereket, majd leöltöztetem ott helyben. Nyomok egy puszit az arcára, majd a nappaliba sétálva lerakom a kis ágyikóba, ahol egyből egy játék után nyúl. Visszasétálok Harryhez, aki vigyorogva megragadja a csípőm és magához húzva csókol meg.<br />
- Imádom hogy bármikor köszönthetlek így - mondja miután elenged.<br />
- És remélem fogsz is - simítom meg az arcát kuncogva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Imádom a csillogást a szemedben mikor együtt vagyunk - puszil bele óvatosan a nyakamba, mire felhúzom a vállam és elnevetem magam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Menni kéne megetetni Hope-ot - sóhajtok fel, mert perpill semmi kedvem hozzá. Magával húz a nappaliba, és lenyom a kanapéra, majd a kezembe adja a babát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tessék, kész is - vigyorodik el mikor a szájába nyomom a jobb mellem. Lehuppan mellém, és a derekamra simítja a kezét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó, én ezt nem bírom így - nyög fel, mire furán ránézve rákapom a tekintetem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit? - kérdezek rá, mire lehunyja a szemét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy itt vagy melltartó nélkül, félül majdnem csupaszon, de nem érhetek hozzád egy ujjal se - megforgatom a szemem válaszára. Hihetetlen, hogy lehet valaki ennyire perverz, és járhat egész nap a szexen az esze. </div>
<div style="text-align: justify;">
Harrynek sikerült. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután megetetem a kicsit, felviszem a szobájába, megbüfiztetem, és próbálom elaltatni. Mióta Harry visszajött, csak vele hajlandó elaludni, így vagy tíz percnyi sikertelen próbálkozás után leszaladok a srácért a konyhába. Persze szó nélkül, csupán egy bólintással jön, nem nagy akadály ez neki, és ki is küld a szobából, hogy csináljam inkább az ebédet, majd ő elaltatja. </div>
<div style="text-align: justify;">
Így tehát elkezdem sütni a halat, és mire leér, már csak egy adag maradt, a többi az asztalon. Miután végzek, gyorsan megterítek két főre, a kaját az asztalra teszem, és amíg Harry szed magának, poharakat is teszek ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Várjál, jobb ötletem van - veszi ki a kezemből mindkettőt, és előveszi a hűtőből az egyik borunkat. Miután tölt magának és nekem is, lepattan velem szemben, és koccint velem. Kuncogva kortyolok bele az italba, miközben folyamatosan a barátommal szemezek. Tudom, hogy kikészítem ezzel, mert nyel egy hatalmasat, én pedig lerakom a poharam és látványosan lenyalom a számat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégse volt jó ötlet - nevet fel, mire megvonom a vállam. Csöndben enni kezdünk, majd én kezdeményezek beszélgetést. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindjárt itt a szülinapod - hozom fel, mire megrázza a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még messze a február - megforgatom a szemem, mire felnevet. - Remélem nem készülsz rá már most - komolyodik el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nem. De lassan fogok - kapok be egy falat halat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem kell nagy felhajtás. Elég ha ti itt vagytok - mondja őszintén, mire elmosolyodom. Hogy lehet ennyire édes? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor nem lesz nagy felhajtás - bólintok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem anyuék nem akarnak majd itt aludni karácsonykor - vakarja meg a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert akkor nem tudjuk kiélvezni az ajándékod - vigyorodik el, mire kicsit félve pillantok rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Inkább ne mondd el mit kapok. Jobban járunk - nevetek fel, mire huncut vigyorral bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is fogom elmondani. Legyen meglepi. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hamarosan befejezzük az ebédet, a mosogatónál állva teszem tisztává a koszos tányérokat, mikor a srác keze a derekamra vándorol, ajkai pedig megtalálják a nyakamat. Mosolyogva folytatom tovább a tevékenységemet, de neki úgy tűnik más szándékai vannak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit csinálsz? - kérdezem nevetve mikor keze fenekemre simul.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A gyerek alszik - suttogja rekedtesen a fülembe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry, ezer dolgom van itthon, szalad a ház - kezdek el szabadkozni mikor végzek a mosogatással és elzárom a vizet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Utána megcsinálod. Segítek - motyogja elkeseredve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Megígéred? - húzom még egy kicsit az agyát, és lassan szembefordulok vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Meg - már lecsapna ajkaimra, mire elfordítom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos? - már elvigyorodok, ő pedig kiéhezve felnyög. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csókolj már meg - neveti el magát erőltetve, mire eleget teszek a kérésének, és ajkaimat az övéinek nyomom. Két kezem közé fogon arcát, ő pedig a combom alá nyúl, én pedig az ölébe. Nekicsapódok a férfiasságának, mire hatalmasat nyög. Elindul felfelé velem a lépcsőn, miközben folyamatosan ajkamat tépi, és testem simogatja. Fájdalmas nekitol a szobaajtónknak, mire felszisszenek, és egy kicsit tudtára adom, hogy ez fájt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne haragudj - süti le a szemét, mire megrázom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ennyire nem tudlak kielégíteni? Egyre hevesebb vagy - nevetek fel, bár egy kicsit így érzek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tökéletesen kielégítesz, ezért akarok mindig többet és többet belőled - puszilja végig az állam vonalát. </div>
<div style="text-align: justify;">
Belöki a szobaajtót, engem az ágyra lök, gyorsan bezárja az ajtót, és felémtornyosul. Puha fürtjeibe túrok, és hihetetlenül nagy boldogsággal tölt el, hogy itt van most velem. Úgy érzem, napról napra egyre jobban szeretem... Már ha ez lehetséges egyáltalán.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-26997309112824464322020-02-29T14:22:00.006-08:002020-02-29T14:22:52.897-08:00II. Tizennegyedik<div style="text-align: justify;">
Reggel Harry karjai között ébredni a világ egyik legjobb érzése. Másfél éve nem keltem így, és már eléggé hiányzott az érzés, be kell vallanom. Hope-hoz éjszaka Harry ment át, és a pici, mintha megérezte volna a helyzetet, összesen egyszer kelt fel, ami eléggé haladás a hasfájós korszakához képest, amikor két óránként át kellett menni hozzá, mert sírt. Így tehát, reggel magamtól nyílik ki a szemem, és miután nyújtózok egy hatalmasat, a mellettem békésen alvó fiúra tekintek. Ahogy keze öleli a derekam, a torkomban egy bizonyos görcs keletkezik. Talán nem kellett volna a tegnap éjszakának megtörténnie...<br />
<a href="http://38.media.tumblr.com/cb30168e8a3caa7fe67e8f6e31d32581/tumblr_inline_navr4pWWnd1s6hn05.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="199" src="https://38.media.tumblr.com/cb30168e8a3caa7fe67e8f6e31d32581/tumblr_inline_navr4pWWnd1s6hn05.gif" width="320" /></a>Egyszerűen hiba volt. Nem szabadott volna elgyengülnöm, hiszen nem tudtam, mi tévő legyek, Harry nagyon jól tudta ezt, és kihasználta a helyzetet. Kihasznált engem is... Napok óta láthatta rajtam, hogy fogalmam sincs, mihez kezdjek, és mégis addig folytatta ezt az egészet, olyan szavakat mondott, amiknek nem tudtam ellenállni. Azzal fenyegetőzni, hogy elmegy, mikor még csak most kaptam vissza? Persze hogy egyből a nyakába ugrottam, és mindent megengedtem neki.<br />
Ahogy ezeken gondolkozok, kezdek undorodni magamtól. Hihetetlen mennyire könnyen beadtam a derekam, sőt, én csókoltam meg őt. Ennek az egésznek rohadtul nem szabadott volna megtörténnie...<br />
Hatalmas sóhaj hagyja el a számat, és fejemet erőszakosan a párnába mélyesztem, hátha el tudok bújni így a világ elől, és legfőképpen magam elől. Szerencsétlenségemre erre Harry picit megmozdul, amiből sejtem, hogy hamarosan ő is felébred. Próbálom csillapítani a szívverésem, és nem arra gondolni, hogy meztelenül fekszünk egymás mellett, de mikor kicsit belemarkol a derekamba, szaggatottan fújom ki a levegőt. Gyorsan becsukom a szemem, és próbálok úgy tenni, mint aki alszik, de sajnos nem sikerül, bizonyára észrevesz, mert hamarosan már arccal felé találom magam, miközben óvatosan felkönyököl. Kicsit felkiáltok a hirtelen mozdulatsortól, ami csak nevetésre készteti őt.<br />
- Jó reggelt szépség - suttogja mosolyogva, és nyom egy csókot a számra. Képtelen vagyok őszinte mosollyal visszanézni rá, eléggé hamiskásra sikerül, amit valószínűleg ő is észrevesz.<br />
- Jó reggelt - sütöm le a szemem, és borzasztó bűntudatom van.<br />
- Baj van? - ráncolja össze a szemöldökét, mire megrázom a fejem. Nem kell erről tudnia, hiszen a végén még megsértődik miatta. - Angyalom, tudod hogy nekem bármit elmondhatsz - simít végig az oldalamon, mire megborzongok. Ezt a beszélgetést folytathatnánk felöltözve is...<br />
- Tudom, de ez nem olyan dolog, amit most kéne megbeszélnünk azok után amit tegnap mondtál - kezdem el piszkálnia körmömet.<br />
- Mire gondolsz? - fekszik vissza mellém, mire sóhajtok egyet.<br />
- Tegnap azt mondtad. Válasszak. És ha nemet mondok, visszamész New Yorkba, emlékszel? - fordulok felé az egész testemmel, mire bólint. - Ami történt éjszaka, megtörtént. De ez egy hatalmas hiba volt - hunyom le a szemem, mire kétségbeesett arcával találom szembe magamat.<br />
- Én azt hittem, hogy ezzel minden más lesz, és újra a régi - suttogja elkeseredve.<br />
- Nem. Nem lehet ennyi miatt minden a régi, Harry. Elhagytál, hogy tudnám elfelejteni? Hogy tudnánk továbblépni? - már ledobom magamról a takarómat, és a bugyimat keresem. Miután megtalálom, felkapom magamra Harry pólóját, aki közben felhúzta az alsógatyáját, és már mögöttem is terem.<br />
- Továbblehetne. Csak te nem akarsz. Ez azért jelentős különbség - válaszol idegesen, mire megcsóválom a fejem.<br />
- Nekem azt kell néznem, Hope-nak mi a legjobb, értsd meg kérlek! - már könnyes szemmel suttogok, de nem hatja meg, arcizmai megfeszülnek, hajába beletúr, és csupasz felsőteste előtt összefonja a karját.<br />
- És szerinted a gyereknek nem az apja mellett lenne a legjobb? - szemei szikrákat szórnak, nyilván nem ért egyet a döntésemmel.<br />
- Az apja mellett lenni neki a legjobb. De nem úgy, hogy anyja képtelen megbízni az apjában - most már nekem is kibaszottul elegem van. Nyilván nem azért feküdtem le vele, mert nem szeretem, ezt ő is tudja. Egyszerűen, fogalmam sincs arról, mi lenne a helyes döntés. Olyan nehéz ezt megérteni?<br />
- És mégis mit akarsz? Meddig várjak még rád? Mindent azért teszek, hogy végre visszagyere hozzám! Neked nem elég a kedves oldalam? Mondd, Angel, mit kéne mit tennem? Nem várhatod el tőlem hogy a végtelenségig várjak rád - csóválja meg szomorúan a fejét. Ez így kimondva elég durván hangzik az ő részéről...<br />
- Akkor mit akarsz tenni? - kérdezem teljesen megsemmisülve állva előtte. Szomorúan lehajtja a buksiját, és remegő hangon megszólal.<br />
- Talán az lenne a legjobb, ha visszamennék New York-ba.<br />
Azt hiszem, ez az a mondat, amire a legjobban nem számítottam. Talán én mondtam azt, hogy még nem tudom mi legyen, és ez az egész egy hatalmas hiba volt, de az, hogy újra el akar minket hagyni, mindennél rosszabb. Nem jutnak el az agyamig a mondatai, könnyes szemmel állok ott, ő pedig kikerülve engem kisétál a szobából. Ő ilyen lazán kezeli a dolgot, én viszont jelenleg egy nulla vagyok ehhez. Tényleg képes megint elkövetni ugyanazt a hibát, és csak úgy egyszerűen itt hagyni? Ráadásul megint?<br />
Az én hibám. Valószínűleg most éppen a cuccait pakolja össze, vagy már repülőjegyet néz a neten a leghamarabbi indulással, vagy mindkettő. De azért van bennem annyi tartás, hogy nem szaladok le hozzá, nem mondom neki, hogy szeretem, és csak időt kérek, ne hagyjon el emiatt, inkább egyszerűen hagyom megtörténni. A sorsot nem mi alakítjuk, ha nekem az a végzetem, hogy ne legyek együtt Harryvel, akkor így lesz. Egyszer minden véget ér, és most hagynom kell megtörténni. Másodjára teszi ezt meg, ha most visszafogadom, újra és újra képes lesz rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
Biztos hogy helyesen cselekszem? Talán mégis utána kéne mennem... </div>
<div style="text-align: justify;">
Pontosan ebben a pillanatban gyereksírást jelez a bébiőr, így könnyekkel küszködve rohanok át Hope-hoz. Amint beérek, kiveszem az ágyból, és szorosan magamhoz húzom. Csak értetlen nagy szemekkel néz rám, mire hangtalanul elkezdenek folyni a könnyeim. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom kicsikém - nyomok egy puszit a homlokára, és lassan kimegyek vele a szobából. A lépcsőn letörlöm a sírás jeleit, de ami a nappaliban vár rám, arra nincs elég lelkierőm. A bőröndjébe bedobálva a cuccok, éppen egy újabb fekete pólót dob idegesen a kupacra, majd bezárja a bőröndöt, és amint észrevesz minket, megpördül a tengelye körül, és mint aki észre se vesz engem, egyből a babára koncentrál. Elveszi tőlem, és leülteti az ölébe, miközben ő is lepattan a kanapéra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem tudod, apróság, hogy apu szeret téged. Apu anyába is szerelmes, de anya nem szereti apát, ezért apuci elmegy tőletek. Sajnálom, hogy csalódást okozok neked, de muszáj megtennem ezt, mert nem maradhatok így itt. Bár ha anyu szeretne, még tehet ellene - ennél a mondatnál rám pillant, mire lesütöm a szemem. - Talán nagyon sokára fogunk találkozni legközelebb, de én nagyon szeretlek - ő is nyom egy puszit Hope homlokára, de a kicsi szomorú szemekkel kezd keserves ordításba. Mint aki megértette, miről van most szó. Harry a hátát simogatja, mire lassan abbahagyja a sírást, és a srác visszaadja nekem. </div>
<div style="text-align: justify;">
A bőröndjét megfogja, és elkezdi húzni a bejárathoz. Lábaim önálló életre kelnek, és követem őt, de talán nem kellett volna. Látni, ahogy felkapja a kabátját, cipőjét, és kinyitja az ajtót, örökre beleég a fejembe szerintem. Még visszanéz ránk, odasétál, és magához húz mindkettőnket. Amint szoros karjaival átölel, a sírás határán állok, de csak akkor engedem ki, mikor kilép az ajtón. Ami egyben az életünket is jelképezi. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Három óra. Ennyi idő telt el azóta a bizonyos esemény óta, de még túl friss az emlék ahhoz, hogy tényleg felfogjam. Még csak most kaptam vissza, és újra kicsúszik a kezeim közül. És én hagytam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Talán életem nagy szerelmét veszítettem el a mai nap folyamán, de lehet, hogy lesz más. De itt állok, huszonegy évesen, egy gyerekkel, az apjával, aki még valószínűleg a reptéren ül, és várja a gépet. </div>
<div style="text-align: justify;">
Én pedig ugyanezt csinálom, csak itthon, miközben éppen Hope-ot szoptatom. Ez a gyerek miért hasonlít ennyire az apjára? Bármikor ránézek, Harry fog eszembe jutni, és a dolgok, amiket elrontottam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Én sem tudnék ezer évig várni rá, szóval jogisan mondott mindent amit mondott. Miért nem tudok egyszer normálisan csinálni valamit? </div>
<div style="text-align: justify;">
Van még esély arra, hogy helyrehozzam? Gyorsan felhívom anyát, hátha tud valami tanácsot adni. Pár csörgés után fel is veszi, és gondterhelten beleszól. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kislányom, te teljesen meghibbantál? - kezdi köszönés nélkül, mire morgok egy sort. Remek, még ő is csesszen le. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miről beszélsz? - kérdezek vissza, mire sóhajt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry felhívott egy órája, hogy két óra múlva megy a gépe, te sehol sem vagy, és ez így egy rossz helyzet, mert esze ágában sincs elmenni. Gyermekem, én semmire sem tanítottalak? - Harry tényleg felhívta? Istenem, de édes. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Arra, hogy harcoljak azért amit szeretek - forgatom meg a szemem, miközben felidézem az elmúlt másfél évben legtöbbször hajtogatott mondatát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És ebben az esetben ez Harry - folytatja a gondolatmenetét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs miért harcolni, anyu. Már elment - motyogom halkan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt is hozzátette, hogy csak az utolsó pillanatban fog felszállni arra a járatra - hallom a hangján, hogy elmosolyodott. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit is mondtál, mennyi időm van? - pattanok fel Hope-pal a kezemben. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Már csak negyvenöt perced - komolyodik el újra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Meg tudom csinálni? - sóhajtok fel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha most azonnal elindulsz, meg - nevet fel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Imádlak. Szurkolj - fújom kis szaggatottan a levegőt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sikerülni fog. Bízok benned - kinyomom a telefont, és azonnal felveszem a kabátomat és a cipőmet. Hope-ot belerakom a hordozóba, és már bent sem vagyok. A kocsimhoz rohanva berakom a babát magam mellé, majd még be sem ülök, de már el is fordítom a kulcsot, és miután bekötöttem magam, baromi gyors tempóban indulunk el. Szegjük meg a szabályokat, de hozzuk vissza Harryt. Egy csekk ebben nem akadályozhat meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
Persze, nekem nem lehet egyszer az életben szerencsém, a repülőtér a város másik végén van. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az úton nincsenek sokan, így kétszer olyan gyorsan hajtok, mint lehetne, nem is csodálkozok, hogy hamarosan egy rendőrautó szorít le az út szélére. Most fogják elvenni a jogsimat...</div>
<div style="text-align: justify;">
Letekerem az ablakot, és amint meglátom a zsarut, könnybe lábad a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kisasszony, elmondaná, miért veszélyezteti a saját és a gyereke életet? - elégge kedvesnek tűnik, és mivel kevés időm van, elhadarok neki mindent. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérem, biztosúr, életem szerelme most készül felszállni egy gépre. Biztos vannak gyerekei! És felesége! Nem akarom, hogy apa nélkül nőjön fel - ujjaimmal a kormányon dobolok, ő pedig eltűnődve néz rám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mennyi ideje van odaérni? - lágyul meg, mire elvigyorodok. Nyertem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Már csak tizenöt perc - sóhajtok fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Menjen - legyint mosolyogva. - És ha valamelyik kollégám megállítja, mondja, hogy ismeri Pault. Mentse meg a kapcsolatát! - felvisítok örömömben, és hálás szavak hagyják el a számat. Eltávolodik a kocsitól, én pedig belehúzok újra. </div>
<div style="text-align: justify;">
Tíz perc múlva már a reptér bejárata felé futok Hope-pal a kezemben, ahol rengeteg ember van. Mégis hogy találjam így meg Harryt? </div>
<div style="text-align: justify;">
Elolvasom a táblákat, melyik indul New Yorkba, és mikor, majd a kijelölt helyiségbe futok, ahol már csak pár ember lézeng, de Harry sehol. Ekkor tudatosul bennem, hogy elment. Valószínűleg örökre, és soha nem fogom látni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát, kicsim, ennyi volt - húzom oda magamhoz a kis hordozót, mikor meghallok a hátam mögül egy hangot. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Angel? - megpördülök a tengelyem körül és Harryre pillantok, aki a bőröndjét húzva és a kabátját tartva közelít felénk. - Mit kerestek itt? - cövekel le előttünk, mire mély levegőt veszek, és belekezdek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem mehetsz el. Nem hagyhatsz minket el megint. Egyszer már megtetted, akkor nem csinálhattam semmit ellene, de most igenis fogok! Nem tudom elfelejteni az együtt töltött pillanatainkat, bármennyire is szeretném, és a tegnap estét se. De tudod mit? Nem is akarom. Mert nem hagyhatom, hogy a lányom apa nélkül nőjön fel. Annyiszor csalódtam, benned nem akarok még egyszer. Hope-nak szüksége van rád. Nekem szükségem van rád - a szaval csak úgy ömlenek belőlem, de minden egyes mondatot őszintén mondok. Harry egy pillanatra elgondolkozik, majd a következőben ledobja a cuccait a földre, megragadja a derekam, és szorosan magához húzva megcsókol, miközben ügyel Hope-ra. Meglepve válaszolok nyelvére, amit finoman tol át a számba, és a hordozót a kezembe fogva karolom át a nyakát. A váróban már nincsenek emberek, Harry gépe valószínűleg elment, de már nem számít. Csak ő, Hope és én vagyunk a világon, és más nem is számít. Mert mi így vagyunk egy család. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután elszakadunk egymástól, mindketten vigyorogva nézünk a másikra, majd egy újabb puszira odahajolok hozzá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Menjünk innen - fogom meg a kezét. Bólint, és felkapja magára a kabátját. A bőröndöt húzza maga után, és sietve hagyjuk el a repteret. A kocsihoz érve bedobja hátulra a csomagot, a vezetőüléshez sétál, míg én berakom a babát hátra, és beülök az anyósülésre. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Menjünk el ebédelni - mosolyog rám a srác, mire én is hasonlóan bólintok. </div>
<div style="text-align: justify;">
Így tehát, egy új szakasz kezdődik... </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Még nyomok egy utolsó puszit a békésen alvó babám arcára, majd lábujjhegyen kisétálok a szobájából. Már lefürödtem, így a köntösömet még jobban összehúzom magamon, majd a nappaliba sétálok, ahol Harryt hagytam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Elmentünk kajálni egy kis egyszerű étterembe, elugrottunk Sophiáékhoz utána, és mire észbekaptunk, már hét óra volt, és jöttünk haza. </div>
<div style="text-align: justify;">
A helyiségbe beérve kicsit meglepődök, mikor a kanapé megágyazva van, Harry pedig ott ül egy szál alsógatyában. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit csinálsz? - lépek elé, és eltakarom a látóterét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Aludni készülök - válaszol egyszerűen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És miért itt? - elkapja a derekam, és az ölébe ültet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindig itt alszok - néz komolyan rám. - Hol máshol kéne? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondjuk velem. A hálónkban - miért ilyen értetlen? Mikor végre leesik neki, bólint. - Olyan üres ott minden nélküled - hajtom a fejem a mellkasára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor ezen változtassunk - áll fel, majd szerencsére lerak a földre, és a kezemnél fogva húz fel a lépcsőn. Sajnos Hope szobája előtt elhaladva sírást hallok, így megállok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Menj előre, megnézem, mindjárt megyek - nyomok egy puszit az arcára. Miután gondoskodok a piciről, megállapítom magamban, hogy újra visszatértek a hasfájós időszakok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden oké? - kérdezi, mikor bezárom az ajtót, és ledőlök mellé az ágyba. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak a szokásos. Hasfájós korszak - sóhajtok, mire átölel és belepuszil a hajamba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor éjszaka felváltva megyünk át hozzá - vonja meg a vállát, mintha ez teljesen természetes lenne.<br />
- De te holnap dolgozni mész - könyökölök fel egy picit.<br />
- Holnap vasárnap lesz, te butus. Csak hétfőn megyek - nevet fel, mire beharapom a számat. Basszus, ennyire elnézni az időt.<br />
- Akkor holnap az egész nap a miénk? - fúrom a fejem a vállába.<br />
- Igen - nyom egy puszit a számra.<br />
- Akkor most hogyan tovább? Úgy teszünk mintha az elmúlt másfél év és a mai nap meg sem történt volna? - kérdezem idegesen dobolva az ujjaimmal a hasán.<br />
- Például. Ne gondoljunk a múltra - suttogja a fülembe, mire kiráz a hideg. Ajkai a nyakamat becézgetik, mire megborzongok, és kicsit eltolom magamtól.<br />
- Tudod, hogy én is nagyon szeretnék együtt lenni vele, de ha Hope fél óránként felkel, és olyan helyzetben vagyunk, nehéz átmenni hozzá - dünnyögöm, mire csak mosolyra húzza a száját és bólint.<br />
- Akkor nem szabad olyan helyzetbe keverednünk - válaszol játékosan, mire vigyorogva megforgatom a szemem, és odahajolok egy csókra hozzá. Sajnos gyanúm beigazolódik, és Hope hamarosan sírni kezd, de mielőtt megmozdulnék, Harry már fel is pattan, és elindul az ajtó felé. - El ne aludj, mindjárt jövök - bezárja az ajtót, mire én ráhanyatlok a párnára, és lehunyom a szemem. Nem tudok eleget tenni kérésének, hamarosan már az igazak álmát alszom,meg sem várva őt. Ez van...</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-87224235404904675062020-02-29T14:22:00.004-08:002020-02-29T14:22:35.392-08:00II. Tizenhatodik<div style="text-align: justify;">
Ahogy egyre telnek a napok, és a karácsony egyre közelebb van, nálunk úgy válik egyre meghittebbé a hangulat. Harry szerencsére szabit kapott a két ünnep között, így együtt fogjuk tölteni azt a kevéske időt. Louis bár nagyon kedvesen, se felhívott, hogy máshogy alakultak a dolgok és nem lesznek otthon, vagyis nem tudunk átmenni. Harryn láttam, hogy kicsit se bánja, de azért próbált együttérző lenni. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="http://cdn3.teen.com/wp-content/uploads/2015/12/one-direction-harry-styles-perfect-music-video.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://cdn3.teen.com/wp-content/uploads/2015/12/one-direction-harry-styles-perfect-music-video.gif" width="320" /></a>Anyuék már teljesen be vannak zsongva, egy csomó ajándékot vettek Hope-nak. Természetesen mi is bevásároltunk ajándék szempontjából. Gemma örömmel vigyázott a babára, Harry pedig örömmel dobált be minden játékot a kosárba. Elkényeszteti? Á, dehogy. </div>
<div style="text-align: justify;">
Én is vettem néztem Harrynek dolgokat, de egyetlen egy van, amit Sophia erőszakolt rám, és inkább nekem ajándék, mint Harrynek. Egy csipkés fekete melltartó szettet... Az más kérdés, hogy felmerem-e majd venni, de hát Sophiának nem szabad nemet mondani. </div>
<div style="text-align: justify;">
Harry új szokása, hogy beceneveket adogat nekem, mert állítása szerint próbálja megtalálni azt, ami a legjobban passzol hozzám. Eléggé idegesítő, de néha olyan aranyosan szól hozzám, hogy csak mosolygok rajta. </div>
<div style="text-align: justify;">
Igazából előre félek attól, hogy mit vesz nekem, mert a múltkori kijelentése elég perverz volt, de bármi is lesz az ajándék, fogok neki örülni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Első közös karácsonyunk lesz, első szilveszter, amit együtt töltünk, és ez azért eléggé nagy dolog szerintem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva fordulok át a másik oldalamra, és nézek rá a mellettem fekvő fiúra. Elmosolyodok reggeli látványán, de hatalmas sóhaj hagyja el a számat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Min gondolkozol? - kicsit meglep, hogy felkelt, de miután a mellkasára húz kiöntöm neki a szívem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem gondoltál még arra, mennyivel könnyebb lenne, ha nem lenne gyerekünk? - kérdezem, mire belepuszil a hajamba. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Dehogynem - nevet fel, mire megkönnyebbülök. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Olyan korán kezdtük. Még kiélvezhettük volna egymást egy ideig - kezem a hasánál nyugszik, ő szorosan ölel és tart, s mintha egy picit ringatna is. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mire gondolsz? - felülök és szembefordulok vele. Megmarkolja a derekamat, én mellkasára helyezem az ujjaimat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Egész nap együtt lehetnénk az ágyban - mosolyodok el, és remélem érti mire gondolok. - De így, mennem kell megnézni a gyereket - biggyesztem le az alsó ajkam, mire felkuncog. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy tűnik nem elégítelek ki eléggé - utánozza a múltkori mondatomat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Neem - húzom el az 'e' betűt, és nevetve megrázom a fejem. - Csak néha jobb lenne több, mint egy éjszaka - nézek rá komolyan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom mire gondolsz - bólint, és felkönyököl. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És imádom a lányomat. De olyan jó lenne akár egy nap kettesben - sóhajtok fel, mire megfogja a kezem és az ujjait az enyémekre kulcsolja. - Néha tarthatnánk romantikus estéket, vagy valamit. Ne a szexről szóljon már az életünk - panaszkodok tovább, mire bólint.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor mi lenne, ha elvinnélek az ünnepek után egy romantikus vacsorára? - ötletel, mire felcsillan a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Romantikus vacsi? Jól hangzik - ujjongok, de csak mosolyog rajtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudok én, ha akarok. És igazad van. Mióta újra együtt vagyunk csak a szexen jár az eszem, és legszívesebben minden percben kiélvezném a tested. Ezen holnaptól változtatok - ígeri meg, mire átölelem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Félre ne értsd, én szeretem ha úgy együtt vagyunk, mert szeretlek, és ezután is minden este csinálhatunk bármit. De, ne csak ennyi miatt legyünk együtt - temetem a fejem a nyakába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben. Megértelek, és sokkal romantikusabb leszek. Csak úgy hiányoztál - szorít szorosan magához. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy örülök, hogy tudunk ilyenekről is beszélgetni - puszilom meg a kulcscsontját. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bármikor bármiről - javít ki nevetve. Érzem bőrének friss illatát és puhaságát, és a tudat hogy az egész fiú hozzám tartozik mindenével együtt. Hagyom hogy testem elernyedjen, és teljesen ránehezedek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hetvenévesnek érzem magam - fújom ki szaggatottan a levegőt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem vagyunk öregek - nevet fel, mire megforgatom a szemem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Néha úgy érzem. Más huszonévesek sokkal gátlástalanabb életet élnek - mondom neki, meg bólint.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretnél igazán vakmerő lenni? - kérdezi szexisen beharapva alsó ajkát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mire gondolsz? - nevetek fel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne kérdezz semmit. De majd a karácsonyi vacsorán vegyél fel ruhát. De se bugyi se harisnya ne legyen rajtad - kacsint egyet, de kicsit furán nézek rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry Styles. Mit tervezel? - kérem számon, de csak kuncog egy sort. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem nem fogunk lebukni - vigyorodik el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Félek az ötleteidtől - szögezem le, mire játékosan elszomorodik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te akartál vakmerőséget - markol bele a derekamba, mire ugrok egyet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké. Nem fogok felvenni bugyit - forgatom meg mosolyogva a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Alig várom - mire észbekapok, már rajta ülök, ami nem túl előnyös, tekintve hogy mindkettőnket csak fehérnemű takar. Vigyorogva átdobom egyik oldalról a másikra a hajam, és lehajolol hozzá egy csókra, miközben mozgolódok egy kicsit rajta. Természetesen nyög egy hatalmasat, de elválok tőle, és leszállok róla, majd mellégurulok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt te sem gondoltad komolyan - mutat alsójára, amiben már meredezik férfiassága. Kuncogásomat elfojtva harapok bele alsó ajkamba, és próbálok incselkedni vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán jót tenne egy hideg zuhany - szállok ki az ágyból magamban vigyorogva, és elkezdek kotorászni valami ruha után, de pár pillanat múlva megérzek egy kezet a derekamon. A nyakamat lepi be apró puszikkal, mire szembefordulok vele és hagyom, hogy az ágy felé kezdjen araszolni velem. Átkulcsolom nyakát és miközben ledönt az ágyra, egy csókot lopok tőle. A hajamba túr, és úgy lepi be apró puszikkal a nyakamat. Öhm, talán nem kellett volna játszadozni vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
A nyakamnál nem szórakozik sokat, a melltartómat azonnal leszedi rólam, és a mellemre akar rátapadni, de rászólok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még ma nem etettem meg Hope-ot, ha ott csinálsz valamit, te fogsz anyatejet inni - válaszomra kuncogva bólint, és hasamon hagy nedves csíkokat. Már kapkodva veszem a levegőt, a lepedőt markolászom, ő pedig lehúzza bugyimat. A bokámtól felfelé kezd el puszilgatni, ami talán a legrosszabb amit tehet velem. Nyöszörögve könyörgök azért, hogy haladjon tovább, de bele-bele harapgat combomba. Lenézek rá, ő vigyorogva a nőiességem előtt áll, lehel rá egy puszit, majd felnéz rám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán jót tenne neked egy zuhany - feltérdel, mire értetlenül nézek rá, majd nekidobok egy párnát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Utállak - morgom és hasra fordulva próbálom csillapítani lélegzetvételemet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kölcsönkenyér visszajár aranyom - vigyorodik el gonoszul. - Megnézem Hope-ot - nyom egy puszit a hajamba de csak morgok egyet. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután megtalálom a bugyimat, én is követem, hogy megetethessem a kislányunkat. A gyerekszobába érve azonnal kikapom a kezéből, lehuppanok a heverőre, és a szájába nyomom a mellemet. Mintha egy kilótól szabadultam volna meg, de komolyan. </div>
<div style="text-align: justify;">
Harry mosolyogva nézi a jelenetet, és játékosan megjegyzést tesz Hope-nak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod apu is szokott cicilni. Minden este - megforgatom a szemem, és elnevetem magam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hope jobban csinálja. Ő legalább szopizik is valamit - idegesítem a srácot, de természetesen visszavág. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te is szoktál szopizni. És nagyon jól csinálod - kacsint rám, mire elröhögöm magam. Imádom ezt az oldalát is, nem tagadom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Van még valami megjegyzésed? - nézek fel rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretlek - nyom egy puszit a számra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is szeretlek - mosolyodok el szélesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Visszavonom az előző megjegyzéseimet. Tényleg romantikusabb leszek. Megyek készítek reggelig - mondja az ajtóból mire széles vigyorral bólintok. Istenem, kész főnyeremény.<br />
<br />
***<br />
Úgy döntöttünk, mivel tényleg nincs mit csinálnunk, átugrunk Sophiáékhoz. És így is tettünk a pici délutáni alvását követően. Először meglepődtek, de persze szívesen fogadtak, és a lány egyből neki is állt valami sütinek, amibe én is besegítettem. A srácok Hope-pal együtt elmentek a nappaliba, így hivatalosan is miénk maradt a konyha.<br />
- Olyan jó újra együtt látni titeket - nevet fel Sophia, miközben éppen éppen a tojásokat töri, én pedig a habot keverem. Utálok sütni egyébként...<br />
- Hiányzott. Nagyon hiányzott - mosolyodok el, és lezártnak tekintem a témát, de a barátnőm folytatja. Mindig is ilyen beszédes volt, nála egy téma nem két perc, hanem több óra.<br />
- És akkor miden teljesen a régi? - kérdezi csillogó szemekkel, mire elgondolkozok. Egyáltalán nem.Nem panaszkodni akarok, de mikor összejöttünk, nem volt gyerekünk, sokkal fiatalabbak voltunk, nem voltak olyan hétköznapi problémáink, amik a legtöbb családot érintenek. Nem azt mondom, hogy most ettől minden rossz, de akkor határozottan több idő jutott egymásra.<br />
- Olyan értelemben, hogy együtt vagyunk és boldogok, igen. De teljesen nem, mert már van egy gyerekünk, ő többet dolgozik, sokkal fáradtabb ha hazaér, egész nap nem látjuk egymást. Aztán hazajön, eszik, lefürdetjük együtt Hope-ot, mindketten letusolunk, és van, hogy olyan fáradt, hogy meg sem vár engem, el is alszik. Nem tehet róla, tudom, de na, érted. És ezzel el is ment egy nap - hatalmas sóhaj hagyja el a számat, de Soph csak megértően bólint. Folytatom a hab keverését, és belátom, hogy sokkal jobban érzem magam most, hogy elmondhattam neki. - Na, és, mi újság a legkisebb családtaggal? - vigyorgok rá, miközben csak legyint egyet.<br />
- Ni soha nem ér rá, és nem tudunk elmenni együtt egy vizsgálatra, szóval most csak várunk. De szerintem minden oké vele, és remélem, minél hamarabb megérkezik - simítja a hasára a kezét, ami még nem gömbölyödik, de már csak egy kicsit nagyobb, mint volt. Bár mit is várunk, még csak két hónapos terhes. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ezután még pár semleges dologról beszélünk, berakja a tésztát sülni, én befejezem a kétféle krémet, amit a hűtőbe is berakunk. A nappaliba sétálunk, ahol Niall fogja Hope-ot az ölében, Harry pedig elterül a kanapén. Sophia a fotel karfájára ül a szőke srác és a kislányom mellé, én pedig megvárom, míg a barátom felül, és szorít nekem egy kis helyet. sóhajtva pattanok le mellé, a térdeimet felhúzom, ő pedig átkarolja a derekam és magához húz. Rámosolygok, mire nyom egy puszit az arcomra, majd a vállára hajtom a fejem. Tökéletes ez a pillanat. A szobában tartózkodó további emberek mosolyogva nézik a jelenetet, még Hope is.<br />
- Olyan cukik - mondja hangosan Sophia, mire Harryvel egyszerre nevetjük el magunkat.<br />
- Na, és a szilveszter hogy lesz? - vigyorodik el Niall, mire a barátnőmmel összenézünk.<br />
- Maximum ti fogtok inni. Soph terhes nekem meg résen kell lennem Hope-nál - vonom meg a vállam, mire legyint.<br />
- Harry már mondta, hogy lepasszolja őt valamelyik nagyanyjához, nyugi - belőle is kiváló apuka lesz, úgy érzem...<br />
- de attól még Sophia terhes marad - sóhajtok fel, mire ránéz a barátnőjére.<br />
- Akkor neki majd veszünk gyerekpezsgőt és azt fogja inni - vigyorog rá a lányra, mire az megforgatja a szemét.<br />
- Remélem a gyerekünk nem örököl tőled semmit csak a szemed - nyújtja ki a lány rá a nyelvét, mire a srác szomorúan lebiggyeszti az alsó ajkát.<br />
- Na de bébi, tudod hogy én ilyen vagyok. És mivel az én gyerekem is, tuti örököl tőlem mást is. Mondjuk az ellenállhatatlan mosolyomat - válaszol a srác kicsit sem egoista módon.<br />
- Meg a szerénységed - röhög fel Sophia, mire én is elmosolyodok. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
***<br />
Este hét fele el is jöttünk, mert Hope már eléggé hisztizett. Ő is elfáradt, nem csoda, hogy fürdetés után nem kellett altatni, magától bealudt amint beraktam az ágyikóba. Miután mi is elrendeztük magunkat Harryvel, keresett valami romantikus filmet, amin összebújhatunk a sötétben. Tényleg komolyan mondta, hogy sokkal romantikusabb lesz, és imádom. Az, hogy most is a mellkasára hajtom a fejem, ő pedig a derekamat öleli, miközben édesen szuszog, és valószínűleg már alszik, boldogsággal tölt el. Nyomok egy puszit az arcára, mire megjelennek gödröcskéi, és kinyitja a szemét.<br />
- Azt hittem már alszol - suttogom halkan neki, mire megrázza a fejét.<br />
- Dehogyis. Csak gondolkoztam - vonja meg a vállát.<br />
- És min? - nézek mélyen a szemébe.<br />
- Azon amit ma Sophiának mondtál - vallja be lesütött szemekkel. - Nem hallgatóztam, de a rágómat akartam kidobni, és hát pont arról beszéltetek. Tényleg így gondolod? - kérdezi kétségbeesetten.<br />
- Néha tényleg így érzem. De csak párszor túlórázol, és csak néhányszor vagy túl fáradt ahhoz hogy velem legyél este mint most. De nem hibáztatlak. Tudom milyen nehéz egy új munkahelyet megszokni. Oké, még sose volt normális munkám, de miután Hope megszületett, annyira leszívta az összes energiámat, hogy vele aludtam délutánonként, és este miután őt leraktam, egyből álomba zuhantam. Szóval nem baj, ha így csinálsz, tényleg - ásítok egy nagyot. - Csak ha már Sophia kérdezte, elmondtam neki - vonom meg a vállam, mire bólint.<br />
- Remélem tudod, hogy te vagy a legjobb dolog az életemben. Mikor Lanával voltam, azt hittem, ő életem szerelme, és mellette vagyok végre önmagam. Aztán megcsalt. Összetörtem, és úgy éreztem soha nem leszek már boldog. Aztán jöttél te. Mindent megváltoztattál. Mellettem úgy éreztem, végre élek. Aztán elkövettem életem legnagyobb hibáját, és elhúztam a csíkot, mert féltem. Féltem attól, mi lesz, ha neked sem vagyok elég jó, és más srácnál vigasztalódsz. De nélküled, New York-ban kész rémálom volt. Mindenhol téged kerestelek, minden új arcban téged láttalak. Aztán, hazajöttem. És én vagyok a legszerencsésebb balfék ezen a világon, mert visszafogadtál. remélem tudod, hogy nem gondoltam komolyan, mikor azt mondtam az éjszakánk után, hogy elmegyek. Még repülőjegyem sem volt, csak kíváncsi voltam, érek-e neked annyit, hogy utánam gyere. És értem, mert utánam jöttél. Annyira szeretlek - szavai könnyeket váltanak ki belőlem. Örömkönnyeket. Itt van ez a srác, elmondta burkoltan és röviden megismerkedésünk történetét, hogy számára mit jelent. Látom a megbánást az arcán, mert rengeteg dolgot cseszett el. De én is hibás vagyok...<br />
Átkulcsolom a nyakát, és egy csókkal próbálom átadni mindazt, amit érzek iránta. Valamennyire sikerül, mert a hátamra fordít, és úgy csókol tovább. Két ajaktépés között van időm arra, hogy én suttogjak neki egy szót.<br />
- Szeretlek.</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-17766674055188091492020-02-29T14:22:00.002-08:002020-02-29T14:22:23.346-08:00II. Tizenharmadik<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva zárom be kulcsra a fürdőajtót, és vetem le magamról a fekete felsőmet meg a nadrágomat. Megengedem a vizet, miközben már egy szál melltartóban és bugyiban állok a tükör előtt, és az alakomat nézegetem. Azt hiszem, lassan sikerül teljesem visszanyerni a szülés előtti alkatomat. De azért, nem szeretném, hogy bárki is így lásson... </div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva öltözök le teljesen meztelenre, és bemászok a kádba, a forró vízbe. Kicsit megborzongok az érzésre, de azonnal ellazítom az egész testemet. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://45.media.tumblr.com/7d5154dcb2075aa15febbbaa06527264/tumblr_nwl2z7wiFB1qft49to1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="192" src="https://45.media.tumblr.com/7d5154dcb2075aa15febbbaa06527264/tumblr_nwl2z7wiFB1qft49to1_500.gif" width="320" /></a>Nincs is jobb hely gondolkozni, mint a kádban...</div>
<div style="text-align: justify;">
Louis-val bármi is volt, vége lett. De ott van a másik fontos kérdés, aki éppen az a srác, aki valószínűleg most éppen a babát próbálja elaltatni. Vagyis Harry. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az már tisztázódott bennem, hogy még mindig szeretem, és az is, hogy fogalmam sincs, mihez kezdjek a helyzetben. Már számtalanszor gondoltam arra, hogy ha visszafogadnám, esetleg elhagyna megint. De ha meg se próbálom, akkor honnan tudhatnám, mit kéne tennem? Miért nincs egy őrangyalom, aki ilyenkor megmondja, mi a teendőm? </div>
<div style="text-align: justify;">
Sajnos magamnak kell meghoznom a döntést. Visszafogadni Harryt, vagy folytatni tovább ezt a se veled se nélküled kapcsolatot? </div>
<div style="text-align: justify;">
Ha továbbra is marad a mostani helyzet, beleőszülök. Egyszerűen képtelen vagyok már tovább színlelni, hogy nem szeretem. Mert szeretem. Nagyon is.</div>
<div style="text-align: justify;">
Talán ezzel Hope-ot is bántjuk, ami miatt borzasztóan dühös vagyok rá is és magamra is. Ha ezzel valami maradandó lelki sérülést okoznánk az én kicsikémnek, akkor én lennék a legrosszabb anya a világon. Hope miatt valahogy hamarosan düllőre kell jutnom. Tudnom kell, hogy akarom-e mindezt...</div>
<div style="text-align: justify;">
El kéne mennem valami jósnőhöz, aki megjósolja, hogy Harry karjában kötök-e ki, vagy nem? </div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva lehunyom a szemem, és egy kis tusfürdőt nyomok a kezembe, majd mindenhol beszappanozomna testem. Akárhányszor végigrágom ezt a témát, sose jutok düllőre. Pedig lassan kellene. Vagy hagyjam, hogy a dolgok csak úgy maguktól megtörténjenek, és ne tervezzek előre? Igen. Pontosan ezt fogom tenni. </div>
<div style="text-align: justify;">
A bébiőr, ami mindig ott van a fürdőszobában, most Hope sírását jelzi, és tudom, hogy Harry nem fogja meghallani, így kipattanok a kádból. Felöltözni nincs idő, csak gyorsan kihúzom a dugót, és magamra kapom a rózsaszín köntösöm, fehérneműmet, és már ott se vagyok. A hajam útközben kiengedem, hiszen eddig fel volt csatolva, a göndör fürtjeim az arcomba csapódnak, ahogy benyitok a kicsi szobájába. Hope a kis kezeivel kapálózik felfelé, és egyből a karjaimba emelem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne, kicsikém, mi a baj? Mi fáj? A pocikád? - kezdem el büfiztetni, és finoman ütögetni a hátát, mire abbahagyja a sírást. Miután végre büfizik, és nyugodtan elkezdi a cumiját szopizni, lerakom az ágyba. A kis éjjeli lámpát felkapcsolom, a kis plüssállatkáját rárakom, az ablakot bukóra megnyitom, a picikémet betakarom, majd lábujjhegyen kisétálok a szobából. Már éppen zárom be az ajtót, mikor egy erős kéz ragadja meg a derekamat, és nyom a falnak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit csinálsz? - nézek türelmesen az előttem álló fiúra. Közelebb lép hozzám, már amennyire lehet, és elvigyorodik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmit - zöld szemei csillognak, és fejét egyre közelíti hozzám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry, mit művelsz? - kérdezem most már türelmetlenül, és megmerevedek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Látnod kellene magad így - suttogja és szemét végigvezeti rajtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégis hogy? Mire gondolsz? - nevetem el magam, és a mellkasára helyezve a kezem, és próbálom eltolni magamtól, de nem enged. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy szál köntösben - simít végig a nyakrészemnél. - Annyira gyönyörű vagy - hajol még közelebb hozzám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry, kérlek - kezdem feszengve, de átvált idegesbe, és beletúr az egyik kezével a hajába, a.másikkal megragadja a karom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. Most én beszélek. Elegem van ebből az egészből. Még mindig szeretsz engem, de magadnak sem mered bevallani. Én még mindig szeretlek, és ez a helyzet el van cseszve. Minket egymásnak teremtettek, van egy közös gyerekünk! Eleget vártam, hagytalak gondolkozni, de ennek itt és most vége. Elviseltem Louist, mindent! De én akarlak, most azonnal, mindeneddel együtt. Szükségem van az érintésedre, arra, hogy szeress és megmutasd, mit érzel irántam. Kérlek, Angel, döntened kell. Ha úgy akarod, eltűnök az életedből, visszrepülök New Yorkba, de ha azt mondod, még van ránk esély, akkor csináljunk valamit, mert... - a szívem hevesen ver a kis monológjára, és be kell vallanom, hogy teljesen igaza van. Még mindig szeretem, és minden szar, úgy, ahogy van. Még folytatná, de szabad kezemmel átkarolom a nyakát, és nekinyomom ajkaimat az övéinek. Először meglepve hátrál egy lépést, majd a derekam után kap, és szorosan magához húz. Lábujjhegyre állva érek fel hozzá, de eszem ágában sincs lehúzni magamhoz. Édesen becézgeti ajkaimat, derekamat erősen szorítja, sűrű szempillái árnyékot vetnek tökéletes arcára, és mikor észreveszi, hogy a csókunk közben őt figyelem, mosolyogva megszakítja azt. Számról áttér az arcom többi részére, majd a nyakamat veszi kezelésbe. Sóhajtva belemarkolok az ismerős érzésre a hajába, mire abbahagyja a kényeztetést, és a fülemhez hajol. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugorj - suttogja rekedtesen, mire eleget teszek a kérésének, és miközben újabb csókot kezdeményezek, az ölébe ugrok. A fenekemnél tartva, és belemarkolva kezd el araszolni velem a hálószoba felé. Mikor a lábával rúgja be az ajtót, és egyenesen az ágyra rak, majd egyből felettem terem és fenekembe erősen belemarkol, egy hatalmas nyögés hagyja el a számat. Újra számra tapad, és nagy kezeivel végigszánt a hajamon. Kicsit felkönyökölök, mire derekem alá nyúlva még közelebb húz magához, és kiköti a köntösömet, de még nem veszi le rólam, csupán két oldalra simítja. Magamtól bújok ki belőle, és a srác hajítja a a szoba másik végébe. Vágytól elsötétült szemmel néz végig rajtam, majd a rekedtes hangján megszólal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyira gyönyörű vagy - temeti fejét a nyakamba, mire kicsit kellemetlenül érzem magam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Meghíztam a terhesség alatt - hunyom be a szemem, de hirtelen megszívja a kulccsontom, mire majdnem felsikítok, de kezét a számra szorítja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Shh, szerelmem, azért nem kéne, hogy Hope meghalljon minket - szid le vigyorogva. Tetszik neki, hogy teljes mértékben rábízom magam, és minden egyes érintése ekkora szenvedélyt vált ki belőlem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Zavar, hogy rajta még minden rajta van, mikor én már csak egy szál fehérneműben fekszek alatta, így a pólója alá nyúlva kapom le róla, és a melegítőalsóját a lábammal tolom le róla, és már az alsója után nyúlnék, mikor elkapja a kezem és a fejem fölött összekulcsolja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha-Harry - kezdek bele, de amint beleharap a fülembe, elvesztem az eszem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, szerelmem? - puszilgatka tovább a nyakam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi van, ha Hope felkel? Hogy fogunk leállni? - nyögöm ki nagy nehezen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Megbeszéltem vele, hogy ne zavarjon meg semmit, mert talán attól függ, anyu és apu együtt maradnak-e - motyogja, miközben melltartóm kapcsát birizgálja. Amint kipattintja, egyből a szoba harmadik sarkába hajítja, majd ráhajol a mellemre. Az egyiket a kezével kényezteti, míg a másikat a szájába veszi és óvatosan meghúzza. Szinte már vergődök alatta a jóleső érzés miatt, de a világért se hagyná abba. Vigyorogva elválik tőlem, mire kapok az alkalmon, és fordítok helyzetünkön. Csípőjére ráülve, hajamat oldalra dobva hajolol le hozzá egy csókra, de újra belemarkol a fenekembe, így megugrok, és egyenesen az alsógatyában éledező férfiasságára esek, minek következtében mindkettőnk száját egy nyögés hagyja el. Felbátorodva kis nyolcasokat kezdek leírni a csípőmmel, miközben tovább csókolom. </div>
<div style="text-align: justify;">
A szobát betölti Harry nyögéseinek a hangja, göndör tincsei izzadt homlokára tapadnak, és hihetetlen, hogy ekkora szenvedély van benne, amit én váltok ki. Végigsimítok mellkasán található tetoválasain, amik gyarapodtak az egy év alatt. Miután Harry megunja, ahogy kínzom, fordít a helyzetünkön, és hasamat kezdi el simogatni, egyre lejjebb haladva. Már szinte fizikai fájdalmat érzek, amiért csak bugyim szegélyét simogatja, lélegzetvételem felgyorsul, kapkodva kezdem el venni az értékes levegőt, és mikor hosszú ujjai végre becsusszanak a finom anyag alá, és megtalálják csiklómat, úgy érzem, sehol máshol nem lennék szívesebben, mint most vele, és alatta.</div>
<div style="text-align: justify;">
Óvatosan, körkörös mozdulatokkal kezd el kényeztetni, miközben újabb csókokat lehel a számra. Nyögéseim betöltik a szobát, Harry pedig a nyakamat kezdi el szívni. Először körbepuszilja a területet, majd finoman elkezdi szivogatni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor egyik ujját belémcsúsztatja, minden önuralmam elhagy, és vergődni kezdek alatta. Vigyorogva figyeli a nyakamon hagyott művét, valamint vágytól eltorzult arcomat, de amint egyre közelebb érek a csúcshoz, rámfekszik, és kuncogva abbahagyja minden eddigi tevékenységét. Nyűszítve próbálok többért könyörögni, de szabad kezével megkeresi az enyémet, és összekulcsolja ujjainkat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha-Harry - próbálok megszólalni. - Kér-Kérlek - hunyom le szorosan a szemeimet, miközben próbálom a légzésemet csillapítani. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, szerelmem. De le kell nyugodnod. Még nem szabad elmenned - nyugodjak le. Persze, úgy, hogy közben az ujjait körkörökösen mozgatja bennem. - Kövesd a játékszabályokat - kuncog bele a hajamba, miközben még egy ujját felvezeti. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Utállak - morgom abban a pillanatban, mikor kihúzza az ujjait. Lenyalogatja róla nedveimet, és vigyorogva nyom egy csókot a számra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De attól még finom vagy - válaszára megforgatom a szemem, és kínzó lassúsággal húzom le az alsóját. A végére már megunja, és saját maga dobja a földre a fekete anyagot. Meredező férfiasságát látva nyelek egy nagyot, amit észre is vesz és huncut mosollyal néz rám. Zöld szemei csillognak, pupillája kitágult, már szinte az egész fekete. Rózsaszín ajkait a cseresznye színéhez tudnám hasonlítani, és olyan teltek, hogy legszívesebben egész nap csókolná az ember. Tökéletesen kidolgozott felsőtestét tetoválások borítják, homlokán izzadságcseppek jelentek meg, göndör fürtjei izzadtan tapadnak a nyakára, az egész fiú angyalinak hat az éjjelilámpa gyér fényében. Egyszerűen nem lehet vele betelni. Ha egyszer megtapasztalod, milyen érzés érezni őt teljes egészében, soha nem akarod elengedni. Ezeknek a pillanatoknak a gondolata tartott életben mikor nem volt mellettem, és most, hogy újra itt van, sokkal boldogabb vagyok. Ezt váltja ki belőlem. Elvesztem az eszem, olyan dolgokat teszek, amiket nem mernék, úgy érzem, végre élek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Készen állsz, szerelmem? - egy pillanatra megáll, de mikor szélesre széttárom a lábam, bólint, és megérzem férfiasságát a bejáratomnál. Mikor elkezd belém nyomulni, kicsit felszisszenek. Régen is nehéz volt megszoknom, de minél többet voltunk együtt, annál kevesebb időbe telt. Most viszont, másfél évnyi kihagyás után, mikor semmilyen szexuális kapcsolatom nem volt, fáj. Iszonyatosan feszít, fáj ez az egész. Harry megérzi rajtam, hiszen egy szenvedélyes csókkal hallgattat el. - Szólj ha megszoktad. Vigyázok rád - suttogja a fülembe. Hihetetlenül jól esik, hogy figyel rám, és megvárja amíg megszokom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egy idő után, mikor már nagyjából elfogadom az érzést, lábaimmal összekulcsolom az övéit. Mosolyogva bólint, és lassan elkezd mozogni. Újra nyögdécselni kezdek, de már ő is bekapcsolódik. Haját tépem, ő hátam simogatja, nyelvével becézgeti az enyémet, amit eleinte egy aprócska csóknak szánt, most meg egy szenvedélyes csata. Természetesen ő kerekedik felül... </div>
<div style="text-align: justify;">
Lökései eleinte gyorsabbak, aztán hirtelen megáll, és óvatosan mozog. Az őrületbe kerget ezzel, de tökéletesen tisztában van az egésszel. Szívünk egy ütemre ver, a levegőt egyszerre vesszük, testünk szinte egybeolvad. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretlek - nyögi ki, mire teljesen végem van. Hátam ívbe feszül, ő mélyen belémvezeti magát, a hasam görcsberándul, az orgazmus lavinaszerűen tör rám, egy visítás kíséretében. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is szeretlek - ennek hatására Harry is egy hatalmas nyögés kíséretében elélvez, rámhanyatlik, és fejét a nyakhajlatba temeti. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sose volt még ennyire jó - dörmögi, miközben megcsókol. Óvatosan kihúzza magát belőlem, és mellémfekszik. Ránkhúzza a takarót, és szorosan magához húz. A mellkasára döntöm a fejem, és hatalmas sóhaj kíséretében szólalok meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Le kéne zuhanyoznunk. Összeragadunk éjszaka - kijelentésemre felnevet, és nyom egy puszit a homlokomra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem érdekel - kezdi el birizgálni az egyik hajtincsemet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Pedig kellene - mosolyodok el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi lesz most velünk? - kérdezi, mire elkomolyodok. Miért kellett elrontania ezzel az egy mondattal? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs. Erre nem térhetünk vissza holnap? - ásítok egyet. Nyom egy szűzies csókot az ajkaimra, és bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ahogy akarod, szerelmem. Ahogy akarod - lehunyom a szemem, és még jobbam hozzábújok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó éjt, Harry - lehelem a mellkasára, mire megborzong. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó éjt, Angyalom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja, Harry karjaiban fogok egy ilyen este után aludni, valószínűleg kinevetem. De most, mikor végre újra enyém Harry, képes leszek-e ésszerű döntést hozni? Szeretem őt. És ezt nem titkolom tovább...</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-77660863128275215262020-02-29T14:22:00.001-08:002020-02-29T14:22:12.757-08:00II. Tizenkettedik<div style="text-align: justify;">
A tegnapi nap után, mikor Louis idegesen hívott fel, tudtam, hogy baj van. Méghozzá nem is kicsi, hiszen ha egy olyan mindig nyugodt srác, mint ő ilyen állapotban van, csak rossz dolgok történhettek. Nagyon rossz dolgok. Kilencre beszéltünk meg egy találkozót, most a parkba, így rájöttem, hogy ez nem egy randijellegű beszélgetés lesz, hanem komoly. Hatalmas lehet a baj... </div>
<div style="text-align: justify;">
Idegesen kotorászok a szekrényemben, és miután a kezembe akad egy kötött pulcsi, ádom az eget, amiért még van ilyen ruhadarabom. Csak annyira nőies, amennyire egy kötött pulcsi az lehet, így egy fekete szűkszárú farmert kapok fel hozzá. Mikor Harry áll az ajtóm előtt, bizonyára azt látja, ahogy idegbetegen cibálom a hajam a fésűvel, így nem hagyja szó nélkül, furán méregetve bejön a szobába.</div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="http://s2.favim.com/orig/150117/1d-black-and-white-harry-styles-hazza-Favim.com-2392832.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="176" src="https://s2.favim.com/orig/150117/1d-black-and-white-harry-styles-hazza-Favim.com-2392832.gif" width="320" /></a>- Mit ártott neked a hajad? - kérdezi mosolyogva, de csak morgok egyet, mire elkomolyodik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmit. De találkozom Louis-val és a telefonba eléggé ideges volt. Ráadásul a parkba kell mennem, és ott még sose találkoztunk, kint mínusz ezer fok van, és aghh - hadarom el neki, mire kicsit elgondolkozik, majd megszólal.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Elvigyelek? - vakarja meg a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Az nektek kitérő Hope-pal - kezdek el ellenkezni, mire csak megvonja a vállát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor addig elviszem játszóházba, és majd csörögsz ha menjünk érted - magyarázza, mire felnézek rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tuti nem baj? - kérdezem kiskutya szemekkel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. Túl ideges vagy ahhoz, hogy hagyjalak vezetni, sétálva megfagysz, és akkor legalább Hope is lefárad egy kicsit - mosolyodik el, mire megkönnyebbülten felsóhajtok. Tehát nem vagyok a terhére, ami jó hír. Viszont még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - hunyom le a szemem egy pillanatra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ugyan, ez semmiség - gödröcskéi megjelennek, amint szégyenlősen elvigyorodik. Annyira hiányoltam már ezt a mosolyt, hogy ezt látva én is hasonlóan cselekszek. - Azt hiszem, hagylak készülődni - vakarja meg a fejét, és lassan elhagyja a szobát. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután kifésülöm a loboncom, egy pár göndör tincset varázsolok magamnak, egy halvány sminket is felrakok, majd kilépek a szobából. Hope-ot tisztába teszem, felöltöztetem, majd vele a karomban futok le a lépcsőn. Harry a nappaliban ül, a telefonját babrálja, ha jól látom, valami játékkal játszik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mehetünk? - pattanok le mellé, mire bólint, és még gyorsan befejezi a pályát. Amíg Hope-ra ráadom a cipőt és a kabátot, a srác is felveszi a kabátját. Haját most felkötötte a feje tetejére egy kontyba, ami baromi jól áll neki. </div>
<div style="text-align: justify;">
Elveszi a gyereket amíg én is felöltözök, majd együtt lépünk ki a fagyos hidegbe. Idegesen tördelem az ujjaimat még akkor is, amikor beszállunk a járműbe, és bekötjük Hope-ot. Harry feltekeri a fűtést, én az ablakon nézek ki, Hope pedig nyugodtan nézelődik a hátsó ülésről. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyira aranyos - fordulok hátra hozzá, és hagyom, hogy rámarkoljon az ujjamra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Olyan szép, mint az anyukája - mosolyog rám Harry. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi hoztuk össze - mosolygok vissza. Kezét a combomra simítja, és most nem ellenkezek, próbálok úgy csinálni, mint aki észre sem vette az iménti mozdulatot. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hamarosan leparkol, én pedig hátra fordulva, és kicsit átmászva az üléseken, nyomok egy puszit Hope arcára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor csörgök, ha jöhettek - nyitom ki az ajtót, és kilépek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké. Szia - köszön el Harry. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sziasztok, jó játszóházat - csapom be a kocsiajtót, és megborzongva nézem, ahogy elhajtanak.<br />
A park egy kis patak mellett van, így játszótér, hidak, sétálóutak találhatók itt. Az évszak, amelyet éppen írunk, tökéletesen látszik, ha körülnézünk. A fák csupaszak, és ridegek, az eget nagy felhők borítják, amelyek kísértetiesen vihart fognak okozni. Mivel Louis-t sehol sem látom, elindulok egy magányos pad felé, bár itt levesebb az esélye annak, hogy észrevesz. A hűs szellő belekap a hajamba, az arcomba fújja a barna tincseket, bemerészkedik a kabátom alá, borzongásra ösztökélve engem. Előttem egy harmincas évei elején járó nő hajt el egy babakocsival, valószínűleg a férjével. Egymás kezét fogva tolják a kocsit, szemük csillog, ahogy egymásra és a babára tekintenek. Az ördögbe is, csak nekem van ennyire elcseszett életem? Itt állok most, egy gyerekkel, az apjával, akit még mindig szeretek, és egy sráccal, akivel most találkozni fogok. Ezt hívják szerelmi háromszögnek? Valószínűleg...<br />
Sophiával nem akarok erről beszélni, anyával nem merek, egyedül még Harry olyan, akiben feltétel nélkül megbízok és elmondanám neki a bajomat, de hát, az Isten szerelmére, pont róla lenne szó...<br />
Ez egy ördögi kör, amiből nincs kiút, nincs helyes döntés. Ha Harry mellett maradok, talán örökre a szemem előtt lesz majd, hogy egyedül hagyott életem legnehezebb időszakában. Ha viszont Louis-t, akkor is látnom kell majd a göndör hajú srácot, elvégre kéthetente nála lenne a kicsi. De akarom én ezt? Nem akarom, hogy csak kéthetente lássam.. </div>
<div style="text-align: justify;">
De ez még nem jelenti azt, hogy szeretem, hiszen elhagyott. És ha visszafogadnám, talán újra megtenné. Ezek után hogy bízhatnék benne?<br />
Sóhajtva megrázom a fejem, és kiverem a rossz gondolatokat a fejemből. Egy fekete szövetkabátos alakot vélek felfedezni, aki hosszú léptekkel halad felém. Mosolyogva felpattanok, és amint odaér hozzám, egyből szorosan magához húz, és egy aranyos puszit nyom az arcomra.<br />
- Szia szépség! - köszönöm ő is mosolyogva, de már ismerem annyira, hogy tudjam, nem őszinte.<br />
- Szia! Mi a baj? Idegesnek tűntél a telefonban - nézek rá aggodalmasan, mire megköszörüli a torkát és zavartan válaszol.<br />
- Gyere, sétáljunk egyet - indul el, és én eléggé összezavarodva követem őt. Nagyon komoly dologról lesz szó, ha így indít...<br />
Néma csendben lépkedünk egymás mellett a hideg levegőben. Én nem tudom, rámerjek-e kérdezni a dolgokra, ő pedig a saját gondolataiba merülve halad egyenesen előre. Vajon miről akar beszélni? Mi lehet ennyire komoly és fontos?<br />
Éppen ezeken gondolkozok, mikor nagy levegőt vesz, és felém fordul.<br />
- Angel, te szeretsz engem? - kérdezi, mire összeszorul a torkom.<br />
- Mire gondolsz ezzel? A szeretetnek rengeteg jelentése van... - válaszolok zavartan, és magam sem tudom a választ.<br />
- Szerelmes vagy belém? - nagyra tágulnak szemeim kérdésére, és képtelen vagyok válaszolni.<br />
- Én.. Nem tudom - sütöm le a szemem zavaromban, mire bólint.<br />
- Én hiszek abban, hogy egy embernek egy igaz szerelme van. Az első - fogalmam sincs, mire akar célozni ezzel.<br />
- Mire gondolsz? - csúsztatom átfagyott kezem a kabátzsebembe.<br />
- Érezted már úgy, hogy egy emberrel szeretnéd összekötni az életed? Hogy attól az embertől akarsz majd gyerekeket? Hogy vele szeretnéd leélni az életed? -<i> Harry... -</i> Éreztél már ilyet? - még mindig nem tudom, mire gondol, de belemegyek a játékába.<br />
- Igen, éreztem már ilyet - bólintok, és igyekszek másfele nézni, csak nem rá.<br />
- De nem velem, igaz? Kérlek őszintén válaszolj - végre ráemelem tekintetem, és teljesen őszintén suttogom a válaszomat.<br />
- Nem veled - hajtom le egy picit a fejem. Állam alá nyúlva felemeli, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek, és elmosolyodik.<br />
- Én is éreztem már ilyet. De nem nálad, nem veled - vallja be, de még mindig nem értem, mire akar kilyukadni ezekkel a kérdésekkel.<br />
- Louis - suttogom a nevét teljesen összezavarodva, mire megrázza a fejét.<br />
- Ne, kérlek, engedd hogy befejezzem - szorítja össze állkapcsát.<br />
- Rendben. Folytasd - igazítok egy hajtincset a fülem mögé.<br />
- Tudod kivel éreztem ilyet? - még mindig nem tudom, mi lesz ennek a vége, de próbálok figyelni.<br />
- Kivel?<br />
- Egyetlen ilyen nő volt az életemben. A fiam anyja, aki most újra próbál megszerezni minket. És én, bedőltem neki. Lefeküdtem vele - süti le a szemét, mire meglepve nézek rá. Louis, az a Louis, aki négy hónapnyi találkozgatás után csókolt meg, ő ilyen egyszerűen lefekszik valakivel?<br />
- És mire jöttél rá? - köszörülöm meg a torkom, de ő még mindig szégyellve a tettét vakarja meg a fejét.<br />
- Hogy még mindig szeretem - válaszára elmosolyodok, mire meglepve felhúzza a szemöldökét. - Miért mosolyogsz?<br />
- Mert végre megkaptad azt, akit mindig is akartál. Ez egy remek dolog, Louis! - mondom teljesen őszintén.<br />
- Akkor nem utálsz ezért? - úgy csinál, mintha maga sem hinné el, hogy nem nyírtam ki, nem hagytam faképnél egyből.<br />
- Hogy tudnálak utálni? Inkább, miért? Megkaptad azt az embert, akit neked szánt az élet! Annyira örülök ennek! - vigyorodok el, mire megkönnyebbülve felsóhajt.<br />
- Azt hittem felpofozol - röhög fel, mire megforgatom a szemem.<br />
- Persze, és meg is verlek mindjárt, nem? Komolyan ennyire harciasnak tűnök? - Most talán szomorúnak kellene lennem, de nem tudok. Megérdemli, hogy boldog legyen. Egyetlenegy gondolat kavarog bennem, amit nem tudok hova tenni. Ezek után, már semmi okom nincs arra, hogy visszautasítsam Harryt. Pedig az lenne a helyes... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. Igazi főnyeremény vagy - vigyorodik el. - Harry szerencsés, hogy neki teremtettek téged. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De én nem - kezdek gyorsan magyarázkodni, mire leint. Hűha, ez egy teljesen más Louis... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak rátok kell nézni. Mikor érted mentem legutóbb, beszélgettünk, már ha azt lehet annak nevezni. Eléggé barom volt - mondja kicsit sértődötten. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak féltékeny - javítom ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Pedig láthatta volna rajtad, hogy mikor lejöttél a lépcsőn, egyből őt kerested a szemeddel - mikor ezt így elmondja, kicsit elszégyellem magam, és lehajtom a fejem. Valóban így volt, még ha magamnak se akartam bevallani. - Hé, ebben nincs semmi rossz. Már akkor is tudtam, hogy még mindig szereted.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez nem ilyen egyszerű... - sütöm le a szemem sóhajtva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért ne lenne az? - ráncolja össze a szemöldökét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert elhagyott. Mi van akkor, ha visszafogadom, és újra megteszi? - sose hittem volna, hogy majd pont Louis lesz az a bizalmasom, akivel megosztom mindezt. Ki tudja, mióta sétálhatunk itt, és beszélgethetünk, de ez most határozottan egy jó program. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem hiszem, hogy újra megtenné - rúg bele egy kavicsba. - Már a gyerek is összeköt titeket. És eléggé harcol értetek, ahogy észrevettem - vonja meg a vállát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom, mihez kezdjek - rázom meg a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, ez egy eléggé szar helyzet - vakarja meg a fejét. A beszélgetésünket a telefon csörgése zavarja meg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Emlegetett szamár - pillantok rá a kijelzőre, és fel is kapom. - Igen? Valami baj van? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Egy órája ott vagy. Azt hittem csak beszélgetni fogtok - dünnyögi, mire megforgatom a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És csak beszélgetünk! Merre vagytok? Már körbejártuk a parkot, menjünk a bejárat felé? - kétdezem, mert hallom, ahogy éppen kocsiban ül. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Már végeztünk, a kisasszony unta a játszóházat, úgyhogy vettem neki sütit és most azt eszegeti - kezdi el ecsetelni, mire felhúzom a szemöldököm. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És hogy törögeted neki a süteményt, ha vezetsz? - furán nézhetek magam elé, mert Harry nem válaszol. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Öhm. Darabokra kellett volna törni? - látom magam előtt, ahogy ellenőrzi Hope-ot, majd felkiált. - Minden csokis lett - sóhajt fel, mire nem tudom megállni, elröhögöm magam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még sok mindent kell tanulnod - mondom komolyan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor szerintem elugrunk érted, hazadoblak titeket és elmegyek kitakarítani a kocsit. Tíz perc és ott vagyunk ahol kitettünk - köszön el, és kinyomja a telefont. </div>
<div style="text-align: justify;">
Louis rámemeli tekintetét, és feloldalas mosollyal megszólal.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ideje menni? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Hope nyűgös és összecsokizta Harry kocsiját, menni kell kitakarítani - bólintok, mire Louis lefékez. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor hát... - kezd el búcsúzkodni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ilyenkor mit mondhatnánk? Nem is voltunk együtt, de hivatalosan is szakítottunk - nevetek meg, mire elmosolyodik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán annyit, hogy átjöhetnétek majd hozzánk karácsonykor. Eleanor készülni fog. Hozd Harryt is - parancsol rám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben, köszönjük a meghívást - vigyorodok el, és szorosan magához húz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem, barátok maradunk - suttogja a hajamba. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos lehetsz benne - hajtom a fejem a vállára. - És köszönök. Mindent - nézek rá elérzékenyülve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én köszönök mindent - puszil bele a hajamba. - Alig várom, hogy találkozz Eleanorral - húzza széles mosolyra a száját. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is. Hát akkor, szia! - húzódok el tőle. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! - int egyet, és egyszerre indulunk el az ellenkező irányba. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ezzel vége is a kapcsolatunknak, barátok maradunk. Rosszul kéne éreznem, de helyette örülök, hogy megoszthattam vele a Harrys dolgaimat. Még mindig nem tudom, mihez fogok kezdeni, de legalább már ha máshogy nézek rá, nem lesz lelkiismeretfurdalásom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Amint a park széléhez érek, megpillantom a fekete autót, és egyből odasétálok. Gyorsan bepattanok a fűtéses autóba, és hirtelen felindulásból nyomok egy puszit Harry arcára, majd Hope-ra is. A srác meglepve pillant rám, a kicsi pedig kacagva nyújtogatja tömzsi kezeit. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt miért kaptam? - kérdezi Harry, de csak megvonom a vállam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak úgy. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És a szépfiú nem szól hozzá semmit? - a szépfiút Louisra értette, de csak megforgatom a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Összejött a gyereke anyjával újra. Barátok vagyunk - avatom be a részletekbe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És ennek példájára te is összejössz a gyereked apjával? - vigyorodik el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azért ennyire ne siess előre - nevetem el magam kínosan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De van rá esély - mondja inkább magának mint nekem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Az esély mindig megvolt rá, Harry - fordulok el tőle, mire elhallgat, és szavaimat emésztgeti.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-22679752840069051082020-02-29T14:21:00.006-08:002020-02-29T14:21:58.495-08:00II. Tizenegyedik<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor Harry felajánlotta, hogy ugorjunk el bevásárolni karácsonyra, nem mondtam nemet. Sőt, kifejezetten örültem is neki, mert már mindenki karácsonyi lázban ég, én viszont azt se tudom, hol áll a fejem. Ajj... </div>
<div style="text-align: justify;">
Visszatértek a viszonylag nyugis hétköznapok, amikor Hope-pal egyedül vagyunk otthon, takarítok, főzök, mosok, és teljes állású anya vagyok. Délután, mikor a srác hazaér, beszámol arról, milyen napja volt miközben eszik, majd a lányával foglalkozik. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="http://cdn4.teen.com/wp-content/uploads/2013/09/harry-styles-modeling-gifs-sttyliks.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="208" src="https://cdn4.teen.com/wp-content/uploads/2013/09/harry-styles-modeling-gifs-sttyliks.gif" width="320" /></a>És hogy milyen az új munkája? Maradjunk annyiban, hogy imádja. Egyszerűen nem tud betelni vele, újra azt csinálhatja, amit szeret. És én örülök ennek, mert újra visszatért az a szokásos csillogás a szemébe. </div>
<div style="text-align: justify;">
Visszatérve a bevásárlásra, gyorsan megetettem Hope-ot, beraktuk a bébihordozóba és már indultunk is, egyenesen a bevásárlóközpont felé. Nem csak ajándékot, kaját is kell vennünk, így már a gondosan összeírt listámmal a kezemben vágódok be Harry mellé a kocsiba. A srác elindítja a motort, és az ujjaival dobol a kormányon, miközben elindulunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hope a cumijával a szájában a fülét birizgálja, és álmosakat pislog. Vissza kell érnünk a délutáni alvásra, különben hisztizni fog. És nincs rosszabb, mint egy emberekkel zsúfolt helyen egy ordító kisbaba. Azt is nagyon remélem, hogy semmi ismerőssel nem futunk össze, mert nem hiányzik, hogy elkezdjék gyomrozni, és túlságosan bepörögjön. Mindenesetre hoztam mindent, amivel el lehet hallgattatni: itt van a kis állatkája, amivel aludni szokott, egy cumisüveg, tartalék cumi, pelenka, keksz, és még sok minden más. Harry egyszerűen csak kiröhögött, mikor felpakoltam, de majd meglátja, vészhelyzet esetén milyen jó lesz az a babapiskóta. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egyébként, a Louis eset óta kicsit zavarban vagyunk egymás előtt, de ez annyira nem is baj, hiszen így nem próbálkozik annyira. Kicsit nyugisabbak a közös percek, na. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Pontosan hova is kell mennünk? - kérdezi Harry és megvakarja a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ühm. Jó lenne, ha valami szupermarketbe mennénk, mert kell kaja, viszont a Plaza-ba is be kell mennünk, ajándékszerzés miatt - vázolom neki a helyzetet, mire csak bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor azt hiszem, egy olyan helyre megyünk, ahol minden kívánságod teljesíthetem - kacsint rám kétértelműen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért érzem azt, hogy egy szexshopba akarsz vinni? - forgatom meg a szemem, mire felröhög. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ott tudnám teljesíteni minden kívánságod? - kérdezi rekedtesen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindig kiforgatod a szavaimat - nevetem el magam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ahhoz, hogy minden vágyad kielégítsem, nem kell messzire menni, otthon is képes vagyok rá - mondja önelégült mosollyal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne a gyerek előtt legyél perverz - szólok rá lesütött szemmel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgyse érti. Még kicsi hozzá - pillant hátra a babánkra, aki csak nagyokat pislogva hallgatja a szituációt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De hát nem akarja tudni ezeket a hálószobatitkokat - nyúlok hátra és megsimítom az arcát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor vannak hálószobatitkaink? Érdekes, egy ideje már nem voltunk együtt - mintha a hangjában egy kicsi szemrehányás lenne, de nem bírom ki, visszaszólok neki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És nem is nagyon leszünk - köhint egyet, és rosszallóan megcsóválja a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Várd ki a végét - huncutul elmosolyodik, mire megforgatom a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mostanában túl sok az ilyesmi megjegyzésed - jegyzem meg halkan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És mind a gyerek előtt, igaz? - neveti el magát, és úgy érzem, most eléggé gúnyosra sikerül neki, így összefonom kezem a mellkasom előtt, és sértődötten nézek rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - motyogom duzzogva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor azt mondod, ne legyek perverz? - kérdezi sejtelmesen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt - válaszomra elvigyorodik, és le is parkol a kocsival. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor tegyél meg nekem valamit - csatolja ki a biztonsági övét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És mégis mit? - ráncolom össze a szemöldököm. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Majd meglátod - pattan ki vigyorogva, és kiszedi a kislányunkat hátulról. Én is kiszállok miközben megforgatom a szemem. Sose fog felnőni...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na, és hol kezdünk? - miközben egymás mellett haladunk a bevásárlóközpont felé, amit még sose láttam, Hope az igazak álmát alussza. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem az ajándékszerzéssel, mert a kaja akkor addigra megromlik, mire hazavisszük. Úgyhogy szerintem először menjünk be a drogériába - nézegetem a listámat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Oda minek? - ráncolja össze a szemöldökét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert ötletem sincs, Sophiaéknak mit vegyünk, úgyhogy kapnak ilyen drogériás ajándékcsomagot. Tudod, van benne tusfürdő, parfüm, sampon meg ilyesmik - magyarázom neki, és amint beérünk, célirányosan arra kezdünk menni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Vágom. Anyáméknak mit vegyünk? - meglepve nézek rá, és inkább szaggatottan kifújom a levegőt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry Edward Styles. Mondd, hogy tudod mit akarsz venni nekik - hunyom le a szemem egy pillanatra. Beharapja az első ajkát, és félve megrázza a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Öhm, akkor inkább nem is mondok semmit - köhint egyet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Istenem - sóhajtok egyet, és be is lépünk az üzletbe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé, te vagy a nő a kapcsolatunkban, neked kell ezekre gondolnod - érvel szerinte helyesen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És ha én ezekre nem gondolok? - akadok ki egy kicsit, de nem túl hangosan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor majd most kitaláljuk - feleli egyszerűen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Utálom a spontán döntéseket - morgok egy sort. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé, nyugi már. Mitől vagy ilyen feszült? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem vagyok feszült. De mindent rám bízol. Én se tarthatok mindent fejben - veszek le a polcról három ajándékcsomagot. - Egy Sophiának, egy Niallnek, egy Aaronnak, egy Gemmának - nyomom a kezébe, és egy sorral arrébb lépve egy doboz pelenkát is megfogok. - Fogyóban van - magyarázom értetlen arckifejezését látva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Pelenkából sose elég, mi? - dobja be a kosárba azt is. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Innen mi kell még? - kérdezem inkább magamtól. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem semmi. De nézd meg a listán - vonja meg a vállát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Látom sok kedved van ehhez az egészhez - jegyzem meg halkan, mire nem reagál. A pénztárhoz sétálunk, Harry fizet, majd továbbhaladunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Fáradt vagyok - ad választ a kérdésemre. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is. De minél nagyobb lelkesedést mutatsz, annál gyorsabban végzünk, és akkor mehetünk is haza - a következő bolt, ami előtt megállunk, egy ruhaüzlet. Harry elhúzza a száját, majd amint megpillantja a fehérneműrészleget, perverz vigyorra húzza a száját. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem, tudom mit fogok csinálni - már el is tűnik a gyerekkel a kezében, mire megforgatom a szemem, és a babaholmikat kezdem el nézegetni. Mióta anya vagyok, alig vettem magamra valamit, mert mindig azon jár a fejem, hogy mire van szüksége Hope-nak. Miután az édes kis cipőket megnézegetem, kiválasztok egyet a kicsim méretében, megjelenik Harry is, ugyanazzal a perverz vigyorral, amivel elment. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nézd, hát nem édes? - mutatom meg neki, mire semleges arckifejezéssel bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem ez a nagyon szexi - húz elő egy vörös csipkés melltartó-tanga párosítást, mire pislogás nélkül meredek rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt még te sem gondoltad komolyan - rázom meg a fejem, de látva teljesen nyugodt arcát, elkerekedik a szemem. - Mégis mit gondoltál? Hogy majd felveszem? Azonnal vidd vissza! - mondom fenyegetően és eléggé halkan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Most miért? Az eladónő is tökre rendes volt, és segített méretet választani - biggyeszti le az alsó ajkát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ott volt Hope a kezedben és melltartót válogattál? Ráadásul egy eladó segített? Úristen, Harry - temetem a tenyerembe az arcom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor fel se próbálod? - kérdezi szomorúan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégis mit gondoltál? Jézusom, Harry - még mindig ki vagyok akadva rá, mire megvonja a vállát, és elindul. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor ne rakassam el? - fordul még vissza egy pillanatra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted? - húzod fel a szemöldököm. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát jó - csak ennyit mond, majd elballag. Mégis mit gondolt? </div>
<div style="text-align: justify;">
Hamarosan elhagyjuk ezt az üzletet is, és én még mindig kicsit felháborodva lépkedek mellette. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Most hova? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Öhm. A szülők szeretnek főzni, vagyis valami konyhai cuccot kéne nekik venni - tűnődök el egy kicsit. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nekem megfelel. Anyám mindig a konyhában van, ha unatkozik, szóval ennél jobb ötleted nem is lehetne - mosolyodik el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szuper. Akkor menjünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Elveszünk egy bevásárlókocsit, Hope-ot beletesszük hordozóstul, majd Harry tolja a kosarat, míg én a listámat böngészem. A hatalmas üzletben a háztartási gépekhez megyünk, és egyforma edénykészleteket rakunk a kosárba. Úgy döntöttünk, az tökéletes ajándék lesz, hiszen abból sosem elég. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor áttérhetünk a kajára, igaz? - húzom le a listámról az ajándék részt. Mindenkinek vettünk mindent. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te vagy a főnök - kezd el nézelődni a srác. - Neked mit vegyek karácsonyra? - köszörüli meg a torkát, mire érdeklődve pillantok rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt hogy érted? - ráncolom össze a szemöldököm. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs semmi ötletem - vakarja meg a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem kell nagy dolog, elég valami apróság. Sőt, nem is muszáj venned semmit - vonom meg a vállam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De fogok. Te is veszel nekem - adja meg a szerintem ésszerű választ. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. De nekem nem kell drága ajándékot venned - pillantok fel rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Legyen meglepetés mit kapsz - vigyorodik el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De semmi perverz, nem vagyunk együtt - kötöm a lelkére. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És ha addig leszünk? - simít egy hajtincset a fülem mögé. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért lennénk? - kérdezek vissza. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért ne? - folytatja tovább az incselkedést. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi most flörtölünk? - féloldalas mosolyra húzza a száját, miközben mélyen a szemembe néz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Annak is mondhatjuk - vigyorog rám. Megcsóválom a fejem, és elkezdem a dolgokat a kosárba helyezni. Ez nem helyes... </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután teljesen megpakoljuk a kosarunkat, a pénztárhoz sétálunk. Mivel minden kassza dugig van, az egyikhez beállunk, és kivárjuk a sorunkat. Egy tizenhét év körüli lány ül a kasszában, és amint odaérünk, az sem érdekli, hogy Hope ott van, hogy én ott vagyok, egyből rákattan Harryre, és vigyorogva kezdi el a termékeket húzogatni. A folyamatos kattogás, a lány vigyorgó arca az agyamra megy. Miért nézi így Harryt? Ő pedig miért nem veszi észre? Látszólag az egész szituáció nem is izgatja, csak és kizárólag Hope-ra mosolyog rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
A lány nyávogva elmondja az összeget, Harry nyújtja a bankkártyáját, de a lány elkapja a kezét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Milyen szép tetoválások - Harry meglepve húzza maga mellé a karját, mire a lány megigazítja a dekoltázsát. Mennyire pofátlan! - Máshol is vannak? - kérdezi Harrytől, mire begőzölök, és közbeszólok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, máshol is vannak tetoválásai, és csak én láthatom őket - veszem el a felém nyújtott bankkártyát, a blokkal együtt, és elindulok magam után húzva a kocsit. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor már kicsit eltávolodunk az üzlettől, Harry vigyorogva megragadja a csípőm. Érdeklődve fordulok felé, mire közelebb lép. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi volt ez a jelenet? - kérdezi dörmögős hangján. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Milyen jelenet? - kérdezek vissza. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ajj, ne tégy úgy, mintha nem történt volna semmi - hajol még közelebb. - Féltékeny voltál! - nevet ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem én - rázom meg a fejem hevesen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Dehogynem. Úgy ráugrottal arra a lányra, mintha egy bűnös lenne - vigyorodik el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert az is! Így kikezdett veled, mikor ott volt a gyerek! És én is! - háborodok fel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval féltékeny voltál - reagálja le kacagva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - nézek le a cipőmre, mire még mindig nevetve az állam alá nyúl, és felemeli a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem baj, ha féltékeny voltál. De az a lány túl mű volt. Észre sem vettem - mondja őszintén, mire megkönnyebbülten felsóhajtok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tuti? - kérdezek vissza, és kezdek feszengve egyik lábamról a másikra állni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Akkor most már megcsókolhatlak? - próbálkozik be, mire feleszmélek, és megcsóválom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Természetesen nem - Hope sírni kezd, így gyorsan a kezébe nyomok egy kekszet. Azonnal nyammogni kezd rajta, és abba is hagyja a bömbölést. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kár - motyogja Harry mellettem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Majd talán legközelebb - nevetek fel, mire felcsillan a szeme. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez egy ígéret volt? - húzza fel a bal szemöldökét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Annak is veheted akár - vonom meg a vállam incselkedve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne flörtölj velem - kéri ki magának, mire vigyorogva megrázom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem flörtölök veled - adom az ártatlant. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze - forgatja meg mosolyogva a szemét. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután hazaértünk, lefektettük Hope-ot aludni, majd én nekiálltam főzni, Harry pedig tévét nézni. Mivel gondolom semmi értelmeset nem talált, bejött hozzám, és leült az asztalhoz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jövőhéten hogy dolgozol? - kérdezem tőle, hiszen csak a dúdolása tölti be a teret. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak péntekig, viszont csütörtökön túlóráznom kell - vakarja meg a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És miért? Ezt így előre tudjátok? - kavarom meg a levest, és igyekszek úgy csinálni, mintha nem zavarna a dolog. Pedig naná, hogy zavar... De még mennyire...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az egyik doki lebetegedett, és én helyettesítem. Azt mondják, talán előreléptetnek, de ez csak pletyka - vonja meg a vállát, semleges arckifejezéssel, de én megpördülök a tengelyem körül. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Na, de ez szuper hír! - lelkesedek be, és őszinte mosollyal nézek mélyen a szemébe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, szuper. De már műszakosan kell járnom, és éjszakás nem akarok lenni - húzza el a száját. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És mik az előnyei? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Többet fogok keresni. Majdnem a dupláját a mostaninak - vonja meg a vállát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Most is jól keresel, akkor még jobban fogsz? - kérdezem összeráncolt szemöldökkel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Így legalább többet félretudunk tenni - magyarázza, miközben bepanírozom a húst. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mire kéne félretennünk? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bármi jöhet. De most itt a költözésünkre gondolok. Ha jön majd a második baba, kell egy nagyobb lakás - köhint egyet, nekem pedig dobban egy nagyot a szívem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nézd, Harry... - kezdek el magyarázkodni, de közbeszól. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze, nem vagyunk együtt, tudom - úgy tesz, mint akit nem nagyon érdekel, mit gondolok én, ő biztos abban, hogy újra együtt leszünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Én pedig... Fogalmam sincs, mit akarok. Beszélnem kell Louis-val, de sürgősen...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-70747270178219833822020-02-29T14:21:00.004-08:002020-02-29T14:21:44.666-08:00II. Tizedik<div style="text-align: justify;">
A hét hamar elszaladt, most ott tartok, hogy a tükör előtt állok egy szál fehérneműben, és nézegetem magam. A terhesség alatt felszedtem pár kilót, de szerintem sikerült nagyjából leadni. Hogy miért vagyok ideges? Végre találkozok Louis-val, és végre mindkettőnk ráér. A kék ruha, amit múltkor vettünk Sophiával már vasaltan az ágyamon pihen egy harisnyával és az egyik magassarkú cipőmmel. A hajam még rendezetlenül, az arcom természetes, de nem akarom magam nagyon kicsípni. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://38.media.tumblr.com/ec3dc4af16987d7f5e33e97cb6557872/tumblr_npv37eN37u1unsc9ho1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://38.media.tumblr.com/ec3dc4af16987d7f5e33e97cb6557872/tumblr_npv37eN37u1unsc9ho1_500.gif" width="320" /></a>Harry egész nap duzzogott a randi miatt, nem is nagyon szólt hozzám, és ahelyett, hogy a szemembe mondott volna dolgokat, Hope-nak hajtogatta, hogy: "Most nézd meg. Anyu képes elmenni randizni, és itt hagyni minket kettesben."</div>
<div style="text-align: justify;">
Ilyenkor persze csak néztem rá, és elröhögtem magam. Elővette a féltékeny oldalát, amit legtöbbször díjazok, de ma már kicsit elegem volt belőle. Mintha meg lenne sértődve rám, pedig akár ő is elmehetne randizni. Vagy találkozni valakivel. Emiatt még nem leszek rossz anya, igaz? Próbálom azt tenni, ami a babánknak a legjobb, és Louis pont olyan ember, aki jó hatással lenne rám. És ha már itt tartunk, mellette sikerülne kivernem a fejemből Harryt. Mert amint reggel felkelek, az az első gondolatom, hogy vajon ő fent van-e már, és tudunk együtt kávézni, vagy vihetem-e neki ágyba a reggelit, miközben Hope-pal játszanak. És úgy érzem, ez nem helyes, ha azt nézzük, hogy is állunk most. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az órára pillantok, és rá kell jöjjek, hogy csak fél órám van addig, míg Louis ideér, így gyorsan magamra kapom az öltözékem, és bár nem szoktam magassarkút hordani, eléggé szokatlan, mégis igyekszek hamar hozzászokni. Gyorsan megigazítom a ruhát, és máris a fürdőbe nyargalok. A hajamat szokásosan besütöm egy kicsit, hogy hullámos legyen, de nem viszem túlzásba, hiszen nem akarok Harry féle göndör fürtöket. </div>
<div style="text-align: justify;">
A sminkemet sem csinálom feltűnőre, a szokásos szemspirált egy kis halvány, barackos árnyalatú rúzzsal egészítem ki, és máris készen vagyok. Egy kis hordozható kézitáskába beleteszem a telefonom, hiszen a méretét eltekintve, más nem is fér bele, és már hallom is a csengőt. Basszus, ha Harry nyitja ki, nekem végem... </div>
<div style="text-align: justify;">
Már teljesen mindegy, így lassú, és hatásos belépőt tervezek magamnak. Igazából, kissé húzni akarom Harry agyát, még gyorsan elköszönni Hope-tól, és az est további részében Louis-nak szenteli minden egyes figyelmemet. Őszintén hiányzik, hogy mindent elmeséljek neki, és csillogó szemekkel végighallgasson, majd miközben elkísér az ajtóig, óvatosan megfogja a kezem, és mosolyogva nyomjon egy puszit az arcomra búcsúzás képen. Lassú léptekkel haladok le a lépcsőn, mert a magassarkú megakadályoz a gyors lépésben,valamint, nem is nagyon szeretnék. Még egy gyors mély levegő, és be is lépek a nappaliba. Mivel egyik fiút sem látom, így gyorsan felkapom Hope-ot az ágyról, és mikor kacagva beletúr a hajamba, tudom, hogy szépnek talál. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted így elmehetek? Tetszik anyu? - kérdezem tőle mosolyogva, de ahelyett, hogy engem figyelne, a hátam mögé tekintget, és nyúlkál a kis tömzsi kezeivel. Megpördülök, és megpillantok az ajtóban két leesett állú fiút. Louis öltönyben, egy csokor virággal a kezében. A haja tökéletes van felzselézve, szemei csillognak, és egy féloldalas mosollyal néz végig rajtam. Harry egy itthoni melegítőben és fehér pólóban támaszkodik lazán neki az ajtófélfának, és elkerekedett szemekkel méreget. Azért ennyire nem kentem ki magam, és ennyire nem is vagyok szép, hogy ekkora figyelmet kapjak ettől a két sráctól. Ráadásul két olyan srác, akik az első nőt megkaphatnák, akit akarnak, nekik mégis én kellek, úgy ahogy vagyok. Eléggé érdekes...<br />
- Hú, gyönyörű vagy - kapcsol előbb Louis, és előre lép egy lépést, majd a háta mögül előhúzza a csokor virágot, és a kezembe nyomja. Mosolyogva veszem el, ügyelve arra, hogy közben Hope-ot is szorosan tartsam, és gyorsan leveszek egy vázát, majd a konyhába lépek, és megtöltöm vízzel. A nappaliban a fiúk beszélgetnek, amit onnan tudok, hogy ide behallatszik. Folyamatosan egymás szavába vágnak, és bár nem mondhatom veszekedésnek, eléggé érdekes szóváltást hallhattunk. Hope-pal gyorsan távozunk, majd amint kiérünk, gyorsan a két fiú közé állok, és Harry felé fordulok. Nyomok egy puszit a kicsi arcára, és a srác kezébe nyomom.<br />
- Legkésőbb tizenegyre itthon vagyok, tápszer a hűtőben, pelenkázni tudsz, fürdetni is, és azt hiszem, elalszik melletted. Legyetek jók - mondom a göndörnek, miközben leakasztom a kabátomat. Louis udvariasan mögöttem terem, és segít feladni rám, amit egy elfojtott mosollyal díjazok. - Sziasztok - nyomok egy utolsó puszit Hope arcára, majd elfogadva Louis kezét, kilépek a hideg estébe. A kocsija a ház előtt áll, udvariasan kinyitja nekem az ajtót. Amint ő is beül, feltekeri a fűtést, és halkra állítva bekapcsolja a rádiót.<br />
- Sikerült elrendezni, hogy ki vigyáz rá? - kérdezem tőle, mikor elindulunk. Volt egy kis probléma, mert nem tudta kire bízni a kisfiát, de valószínűleg megoldódott.<br />
- Igen, anyu végül lemondta a színházat, mert mondtam, hogy eléggé fontos ez az este. Ha ő nincs, csak az anyja tudott volna rá vigyázni, azt viszont nem vállalom - rázza meg hevesen a fejét.<br />
- Még mindig rátok van szállva? - húzom el a számat. Igaz, nem sokat tudok a dologról, csak annyit, amennyit még legutóbb elmondott.<br />
- Igen - bólint sóhajtva. - A fejébe vette, hogy visszaszerzi a fiát. Érted ezt? Csak úgy elmegy, aztán három év múlva követeli a gyerekét - csap rá a kormányra idegesen, mire lefejtem onnan az egyik kezét, és rákulcsolom a sajátomat, hátha lenyugszik.<br />
- Minden rendben lesz - suttogom neki mélyen a szemébe nézve.<br />
- Remélem. A bíróság úgyis nekem ítéli - vonja meg a vállát valamivel nyugodtabban.<br />
- Bíróságra viszi az ügyet? - esik le az állam, mire csak bólint, és az utat kémleli.<br />
- Mindig is makacs lány volt, aki nem nyugszik addig, amíg meg nem kapja, amit akar. És ez esetben ezek mi vagyunk - válaszol érdekes hanglejtéssel.<br />
- De te már nem szereted, igaz? - pillantok rá, mire összeszorítja a fogát.<br />
- Ha valakibe egyszer halálosan szerelmes voltál, nem tudod nem szeretni - válaszol, majd leparkol. Meg is jöttünk. Mire észbekapnék, már ki is pattant, az én ajtómat is kinyitotta, a kezét nyújtva felém. El is fogadom, és amint ujjait rákulcsolva az enyémekre elindul az étterem felé, ami annyira romantikusan van kivilágítva, hogy azonnal belelkesedek, vigyorra húzom a számat. Egyszerűen annyira aranyos helyekre szokott vinni, és mindig másmilyenekre. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az ajtóban elmondja a nevét, és azonnal az egyik kis eldugott asztalhoz vezetnek minket, amin rózsaszirmok vannak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyira gyönyörű itt minden - mondom halkan, miközben kihúzza a székemet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Főleg te - bókol, és lesegíti rólam a kabátom. - Nagyon csinos vagy ma - húzza kisfiús mosolyra a száját.<br />
- Köszönöm - nézek végig újra az éttermen. Dugig van emberekkel, mégis, ebben a kis elvont sarokban olyan csöndesnek tűnik minden.<br />
- Ez a ruha kiemeli a szemed kékjét - néz zavartan rám.<br />
- Harryvel minden oké volt? Nem kötött beléd? - kérdezem kicsit félve, de abban a pillanatban meg is jelenik a pincér.<br />
- Mit hozhatok? - áll meg mellettünk a kis jegyzetfüzettel a kezében. Gyorsan felkapom az étlapot, és átfutom a szememmel. Nem akarom degeszre enni magam, így valami egyszerűt kéne választanom. Meg is van.<br />
- Brokkolival töltött csirkemell burgonyapürével - zárom is be az étlapot, és megtámasztom az összekulcsolt kezemen az állam.<br />
- Valami üdítőt a hölgynek? - firkantja fel a srác a jegyzetfüzetébe a rendelésem.<br />
- Egy üveg vörösbort kérünk - szól közbe Louis, majd ő is leadja a rendelését.<br />
- Rendben, amint elkészül, hozom is - villantja meg a mosolyát a srác, és már is tűnik.<br />
- Vörösbort? De te vezetsz, nem? - kérdezem huncut mosollyal Louis-tól, mire megvonja a vállát.<br />
- Majd eljövök holnap a kocsiért - legyint, mire felnevetek, és leteszem az asztalra a kezem. - Visszatérve, nyilván nem tetszik Harrynek a helyzet. De ő már eljátszotta az esélyét, én vagyok a következő - gyengéden a kezébe fogja az enyémet, és egy puszit is nyom az összekulcsolt kezünkre. Hát lehet ennél édesebb?<br />
- Igen. De nehéz így, hogy egy házban lakunk. Viszont rengeteget segít otthon, és nem akarom, hogy valami szállodában kelljen laknia emiatt. Így aludhat a kanapén - sóhajtok fel. Louis egyetértően bólint.<br />
- Persze, érthető. Ráadásul, Hope miatt amúgy is látnád, eléggé felesleges emiatt kitörölni őt az életedből - mosolyodik el, miközben az összekulcsolt kezeinket kémleli.<br />
- Pontosan. Egy cipőben járunk - nevetek fel, mire vigyorogva helyesel.<br />
- Olyan szerencsésnek érzem magam, amikor veled vagyok - vált témát gyorsan. Általában nem szokott ennyire romantikus lenni, nem is értem, mi van vele most, de határozottan tetszik.<br />
- És miért? - kuncogok egy sort, mire csillogó szemeit végre felemeli rám.<br />
- Mert nem csak szép vagy, hanem okos is, és bármiről el tudok veled beszélgetni. Egy igazi főnyeremény vagy - fejezi be gondolatmenetét, mire egy hálás mosoly kúszik az arcomra.<br />
- És most mesélj te valamit, ne csak mindig rólam beszéljünk - váltok témát, mire lesüti a szemét, és elneveti magát.<br />
- Igazából nincs miről mesélnem. Az ünnepeket anyuéknál fogjuk tölteni, mert szerinte sosem vagyunk nála, ami nem igaz. Valószínűleg az összes testvérem otthon lesz, de már minden ajándékot megvettem mindenkinek, így teljesen nyugodtan várom az ünnepeket - vonja meg a vállát.<br />
- Hú, akkor te időben gondoltál mindenre. Én még semmit nem vettem, és azt sem tudom, hogy lesz ez az egész - harapom be az alsó ajkam, mire elneveti magát.<br />
- Lesz még időd, ne aggódj - szorítja meg a kezem.<br />
- És a szülinapod is mindjárt itt van - jut eszembe, mire szerényen elmosolyodik.<br />
- Ne is beszéljünk róla. Megint egy évvel öregebb leszek - forgatja meg a szemeit.<br />
- Hé, az sose baj - vigyorgok rá.<br />
- Dehogynem. Egyre idősebb leszek hozzád képest - vakarja meg a fejét.<br />
- Szeretem az idősebb férfiakat - mosolygok rá kirívóan.<br />
- Akkor nem is aggódok ezután a korommal kapcsolatban - beletúr a hajába, ami még ezután is ugyanolyan jól áll neki. Eddig tökéletes meredezett felfelé, most viszont kicsit kuszább, pont mint maga Louis. A pincér hamarosan megérkezik az ennivalókkal, és az előttem ülő sráccal elkezdünk enni. - Tudod - töri meg a csendet. - kezdek kinyílni előtted - mondja komolyan, miközben bekapok egy falat csirkét. Eléggé finom, sőt, mondhatni tökéletes. Imádom ezt az éttermet, már most, mert eddig egyszer voltunk itt, de akkor is nagyon jól főztek.<br />
- Ennek annyira örülök. Mindig hangoztattad, hogy mióta elhagyott, képtelen vagy hamar közel engedni magadhoz valakit. És engem közel engedtél - nézek mélyen a szemébe.<br />
- Mert bízok benned - válaszol egyszerűen.<br />
- Már annyira hiányzott, hogy találkozzunk - csúszik ki a számon meggondolatlanul.<br />
- Valóban? - húzza féloldalas mosolyra a száját.<br />
- Igen, Azért is hívtalak fel, hogy egyeztessünk. És sajnálom, hogy a múlthetit lemondtam, de Hope-pal betegeskedtünk - sóhajtok egy nagyot.<br />
- Persze, akkor találkozunk, amikor te ráérsz - annyira imádom azt a kisfiús mosolyt, ami a bókjainál, és ezeknél a kedves megjegyzéseinél megjelenik az arcán.<br />
- Tudod, nem lehet ilyen figyelmes srácot minden utcasarkon összeszedni - nevetek fel, mire követi a példámat.<br />
- Reméltem is - vigyorodik el.<br />
Ezután hamar végzünk a vacsorával, a bort végül nem bontjuk fel, Louis azt mondta, most nem nagyon szeretne taxival menni, mert el akar búcsúzni tőlem a ház előtt, és odakísérni, nehogy elraboljanak. Ezen csak mosolyogtam, és miután rendezte a számlát a pincérrel, el is indultunk a kocsijához. Rengeteget beszélgettünk ezen az estén, annyira más volt, mint az eddigiek. Lehetséges az, hogy Louis közelében el is felejtem Harryt? Mindent, amit érzek iránta?<br />
Fel sem tűnik, hogy már pár perce áll a kocsi, mi viszont még mindig csak beszélgetünk a házunk előtt. Egyszerűen nem tudom rávenni a lábamat arra, hogy kimozduljon, így Louis kap észbe, és nyitja ki nekem az ajtót. Kiszállok a kocsiból, és hagyom, hogy ujjait rákulcsolva az enyémekre lépkedjünk el az ajtóig, ahol megáll, én pedig felé fordulok és a cipőmet kezdem el kémlelni.<br />
- Köszönöm ezt az estét, nagyon jól éreztem magam - mosolyodok el a szemébe nézve.<br />
- Angel - kezdi komolyan, mire kicsit megijedek. - Van valami, amit már régen meg kellett volna tennem - fújja ki szaggatottan a levegőt, és mielőtt bármit mondhatnék, ajkait finoman az enyémeknek nyomja. A hirtelen érzéstől bizseregni kezd a szám. Louis nem annyira magas, mint Harry, így nem kell lábujjhegyre állnom, hogy át tudjam kulcsolni a nyakát, és visszacsókolni. Ajkai édesen becézgetik az enyémeket, és ettől a csóktól újra úgy érzem magam, mintha tizenéves lennék, aki most jön haza az első randijáról. Mintha újra átélném az első csókomat erősen tartó karjaiban. Nem akar tolakodni, nem sietne el semmit, és ezt annyira köszönöm neki. Mikor már levegőhiányában elválunk, kicsit kipirulva sütöm le a szemem, mert fogalmam sincs, mit mondhatnék most. - Annyira régen várok már erre, de nem mertem lépni, mert nem tudtam, te mit szeretnél - simít ki egy tincset az arcomból. - Tudod, hogy bármeddig várnék rád, és semmit nem akarok elsietni - dönti homlokát az enyémnek, mire jó szorosan megölelem, és a mellkasára hajtom a fejem.<br />
- Tudom. És köszönöm - nyomok egy puszit az arcára, mire elenged. - Jó éjszakát - mosolygok rá, és elkezdem keresni a kulcsom.<br />
- Jó éjszakát neked is. Remélem hamarosan látlak még - húzza féloldalas mosolyra ő is a száját.<br />
- Mondjuk jövőhéten? - kérdezem vigyorogva,<br />
- Mondjuk jövőhéten - bólint, majd el is fordítom a zárat, és kitárom az ajtót.<br />
- Szia - köszönök el tőle.<br />
- Szia szépség - mondja, majd hátat fordítva elsétál a kocsijáig. Végignézem, ahogy elhajt, majd hatalmas vigyorral az arcomon zárom be az ajtót. Megcsókolt!<br />
Ahogy fordulnék meg, egy erős mellkasba ütközök, és Harry villámló tekintetébe.<br />
- Elmondanád, miért smárolsz az ajtó előtt ezzel a gyökérrel? - fonja keresztbe a kezét a mellkasa előtt.<br />
- Elmondanád miért kérsz számon ezért? - kérdezem unottan, miközben lehámozom magamról a kabátot, és kilépek a magassarkú cipőmből.<br />
- Neki nincs joga megcsókolnia téged! - háborodik fel.<br />
- Ha neki nincs, akkor kinek van? - forgatom meg a szemem, miközben megállok előtte. Így cipő nélkül már jóval magasabb, ami miatt dühöngök egy sort.<br />
- Nekem! - adja meg a szerinte logikus választ, mire csak nevetve elmennék mellette, de a csípőmnél fogva nyom neki a falnak.<br />
- Mit csinálsz? - kérdezem összeszorított fogakkal. Mélyen a szemembe néz, és em hagyja, hogy megmozduljak.<br />
- Ha nem az előbb smárol le téged, tuti most megcsókolnálak. És megmutatnám, hogy te hozzám tartozol - mondja inkább magának, mint nekem.<br />
- Nem vagyok a tulajdonod - rázom meg a fejem erősen.<br />
- De akkor is hozzám tartozol - suttogja szomorú szemekkel, és az emeletről sírást hallok.<br />
- Megyek megnézem a gyereket - sütöm le a szemem, mire elenged, én pedig összezavarodva baktatok fel a lépcsőn. Még mielőtt belépnék Hope szobájába, visszafordulok Harry felé, aki fejét a falnak támasztja, majd jobb kezével erősen belecsap. Lehunyt szemmel nyitok be a szobába, és igyekszek összeszedni a gondolataimat.<br />
<br /></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-73380369921044751582020-02-29T14:21:00.003-08:002020-02-29T14:21:38.046-08:00II. Kilencedik<div style="text-align: justify;">
Harry sejtése, miszerint meleg volt a homlokom, igaznak bizonyult. Estére szépen be is lázasodtam, és annyira gyenge voltam, hogy az egész napot az ágyban kellett töltenem. Én mentem volna kitakarítani ettől függetlenül a házat, de Harry az ágyba kényszerített. Mivel betegként kicsit hisztis vagyok, sikerült kiharcolnom, hogy Hope-pal egész nap a nagy franciaágyban pihizhessünk, a srác pedig tökéletesen kiszolgált minket. Jól esett egy kicsit csicskáztatni? De még mennyire...<br />
<a href="http://38.media.tumblr.com/5a65305f56c1779c2bc364825557bd16/tumblr_nmcmp0obql1rmcnl8o3_250.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://38.media.tumblr.com/5a65305f56c1779c2bc364825557bd16/tumblr_nmcmp0obql1rmcnl8o3_250.gif" /></a>Egyébként nem panaszkodott, sőt, szerintem még élvezte is, hogy teljesen kiszolgáltatott voltam, és mindent ráhagytam. Komolyan, bármit kérdezett, ha bevásárolni ment, még akkor is amikor semmire nem lett volna szükségünk. De hát, nem tiltakoztam, elvégre nagyon aranyos ez az egész, legalább kimutatja, hogy mennyire fontosak vagyunk. Egyébként, a helyi kórházban is volt állásinterjúra, mert azt mondta, itt az ideje dolgoznia menni. Emiatt mondjuk kicsit duzzogtam, mert így kevesebbet lesz velünk, de azzal indokolta, hogy ha el akar minket tartani, kell az a pénz. Bár utána hozzátette, hogy csak viccel, a New York-i fizetését semmire nem költötte, és ott főorvosként eléggé jól keresett, így tökéletesen állunk, de már hiányzik neki a munka. Tényleg szereti ezt csinálni, úgyhogy nem mondtam rá rosszat, és várjuk, hogy hívják. Egyelőre nem tették, de mivel tegnap jelentkezett, és talán nincs megüresedés,de majd hívják a hét folyamán. Szegény annyira elkeseredve jött haza, hogy arccal befeküdt mellénk az ágyba, magára húzta Hope-ot, aki kicsit vigasztalta, de még úgy sem érezte jobban magát. Így mivel tegnap már ki tudtunk kelni az ágyból, felhívtam Niallt, hogy amint megkapja az állást, rendezünk egy kertipartit. Természetesen belement, ahogy Sophia is, így már csak a hívást várjuk. Bár Harry egész nap a telefonját szorongatja, az meg sem szólal, csak akkor, mikor valamelyik szülőnk érdeklődik afelől, hogy hogy vagyunk Hope-pal.<br />
Ma már jobban érzem magam, így a kicsivel a kezemben megyek le kávézni, és lábujjhegyen megyünk el a nappaliban alvó Harry mellett. Szegényt már sajnálom, hiszen tegnap is panaszkodott, hogy fáj a háta, de nem tudok mit csinálni vele. Nincs több szabad szobánk, tényleg kellene egy nagyobb ház, de amíg így sehogy se állunk, nem tervezek semmit.<br />
Sajnos Hope túlságosan szereti Harryt ahhoz, hogy szó nélkül tűrje a jelenlétét, amint meglátja elkezd ugrálni a kezemben, és visítozva nyújtja a kezét felé, mire a srác felül, és elveszi a kicsit, aki már a hajában turkál, és a göndör tincseket húzgálja. Harry tetkókkal borított csupasz felsőtesttel... Azt hiszem, ez már reggel is sok...<br />
- Ne haragudj, nem akartunk felkelteni, csak jöttem kávéért.. Kérsz? - kérdezem egyik lábamról a másikra állva.<br />
- Igen, köszi. Addig én elleszek ezzel a kis rosszcsonttal. Felkeltetted aput, igen? - már csillogó szemekkel a kislánynak szenteli minden figyelmét, mire mosolyogva bemegyek a konyhába. Annyira látszik rajta, hogy szereti Hope-ot.<br />
Gyorsan odateszem főni a kávét, és két poharat veszek ki. A tejért és cukorért nyúlok, majd amíg elkészül, a telefonommal a kezemben lehuppanok egy székre. A nappaliból Hope kacaja és Harry nevetése hallatszik át, és ahogy a kettő keveredik, akaratlanul is megdobban a szívem. Annyira aranyosan szoktak játszani, és annyira szeretik egymást. Ha a kislány meglátja az apját, egyből bepörög, és ha csak teheti, az ő kezében van. Harrynek mindig csillog a szeme, ha ránéz a babánkra, és szinte lesi minden kívánságát. Mindig "hercegnőm"-nek hívja, és reggel ő az első dolog, akit keres.<br />
Nála jobb apukát nem is kívánhatnék, de komolyan. Olvastam egy könyvet, amit egy pszichológus írt, és az első részében tökéletesen leírja az átlagos férfiakat. kik hazamennek, sörrel a kezükben beülnek tévézni, és mindent a nő csinál. De Harry nem ilyen. Egy igazi főnyeremény.<br />
A kávé lassan elkészül, és miután felöntöm tejjel mindkét csészét, be is viszem a nappaliba. amint meglátom, hogy Hope mászik Harry felé, majdnem eldobom a kezemben tartott forró tárgyakat. Még sohasem mászott. A srác mosolyogva biztatja, és bár Hope összeesik egyszer-kétszer, mégis odaér hozzá. Harry azonnal felkapja, a levegőben megpörgeti, és össze-vissza puszilgatja. Mikor meglát, olyan lelkesedéssel kérdezget, mint még soha, és én is gyorsan lerakom az asztalra a kávékat, és ott termek mellettük.<br />
- Úristen, el sem hiszem. Annyira ügyes vagy. Anya szeme fénye már mászni is tud? - átveszem tőle a babát, és könnyes szemmel ringatom.<br />
- Láttad? - kérdezi Harry vigyorogva, mire bólintok, és lehuppanok a kanapéra Hope-pal a kezemben. Annyira ügyes. El sem hiszem. Most született, és máris tud mászni. Mintha tegnap lett volna, hogy először a kezemben tartom, ma meg már lassan az első lépéseit teszi meg.<br />
- Igen. Annyira büszke vagyok - nagyban Hope-ot nézem, mikor hirtelen fényképezőkattanást hallok, és Harryt, aki pont most lőtt el rólunk egy képet. Kissé felháborodva kérem számon. - Hé,ez minek kellett? - kérdezem duzzogva, mire megvonja a vállát.<br />
- Nincs rólatok képem - adja meg a szerinte helyes választ, és elveszi a kávét.<br />
- Jut eszembe. Hivatalosak vagyunk az unokatestvérem esküvőjére - vigyorodok el, mire felhúzza a szemöldökét.<br />
- Vagyunk? - kérdez vissza, mire megforgatom a szemem.<br />
- Igen. Most kaptuk a meghívót, január végén lesz - vakarom meg a fejem, mire csak bólint.<br />
- Amennyiben valami dögös ruciban leszel, szexi fehérneműben, én benne vagyok - vigyorodik el perverzen, mire megforgatom a szemem.<br />
- Persze, hogyne - hagyom rá.<br />
- És miért csak most kaptunk meghívót? - ráncolja össze a szemöldökét.<br />
- Mert még csak most készültek el? - kérdezek vissza, mire összefonja a karját a mellkasa előtt.<br />
- A mi esküvőnknél tuti hamarabb küldjük ki őket - kezd el gondolkozni, és fel sem tűnt neki, hogy a mi esküvőnkről beszélt. Akaratlanul is nagyot dobban a szívem, és mosolyra húzódik a szám, de aztán megrázom a fejem, és inkább elkomorodok, majd Hope arcára nyomok egy puszit. - Le sem tagadhatnád, annyira hasonlít rád - néz minket elérzékenyülve.<br />
- Azért valamit sikerült jól összehoznunk - mosolygok rá.<br />
- Jók voltunk együtt - helyesel, majd egy kicsit halkabban folytatja. - Még most is jók vagyunk.<br />
- Tudod, ha nincs ez az év, én lennék a legboldogabb ember a világon - vallom be őszintén, mire érdeklődve néz rám.<br />
- Miért?<br />
- Lenne egy kislányom, egy srác, akit teljes szívemből szeretek, és valószínűleg addigra már a vőlegényem lennél, vagy esetleg a férjem. Nem kéne semmi miatt aggódnunk, egy szép új házban élnénk, csak mi hárman. Fogtad volna a kezem a szülésnél, te tartottad volna először a kezedben a kislányunkat. Együtt rendeztük volna be a gyerekszobát, együtt raktuk volna össze a kiságyat. Segítettél volna felvenni a cipőmet, mikor már akkora volt a hasam, hogy nem fértem miatta hozzá a cipőfűzőmhöz. Együtt karácsonyoztunk volna, vagy együtt megyünk el valahova mikor itthon hideg van. Bármit megtehettünk volna, mi lettünk volna a legboldogabbak a világon. De semmi nem így történt. Egyedül Hope az, aki mellettem volt a nehéz időszakban, még akkor is, mikor el akartam vetetni őt - hunyom le szorosan a szemem a rossz emlékek hatására. Harry sokkolva emészti a szavaimat, majd teljesen kikelve magából áll fel.<br />
- El akartad vetetni? - kérdezi idegesen, fátyolos tekintettel, mire lesütöm a szemem. Egyáltalán nem vagyok erre büszke.<br />
- Gondolj bele. Az apja elhagyott, húsz éves voltam, és teljesen kilátástalan volta helyzetem. Annyira bánom, ha lehetne, visszacsinálnám. Nem akartam, hogy bármi is emlékeztessen rád. De végül, megtartottam. Mikor először éreztem azt, hogy már nem csak az én életem a fontos, hanem az övé is. Mikor először éreztem magam anyának - szorítom még jobban magamhoz a lányomat, mire Harry leül, és lassan kezd megnyugodni.<br />
- Ugye tudod, hogy ha elvetetted volna. És rájövök, akkor azonnal kisétálok azon az ajtón, mikor elmondod - temeti a tenyerébe az arcát, mire beharapom az alsó ajkam.<br />
- Tudom. Utálnám magam érte - suttogom elhaló hangon. Utálom felemlegetni ezt az időszakot. Mikor majdnem elkövettem életem legnagyobb hibáját.<br />
- De nem tetted meg, így kár rágódni ezen. Gyere ide - áll fel, és mikor odaér hozzánk, szorosan átölel minket. De sajnos a telefon csörgése zavarja meg az idilli pillanatot. A srác sóhajtva előhúzza a telefonját, majd elkerekedett szemekkel felém tartja. A kijelzőn a kórház neve csillog, mire azonnal vigyorogva megszólal.<br />
- Vedd már fel - nevetésem nem csillapítja, sőt, ha lehet még idegesebbé válik, és remegő kezekkel szorítja a füléhez a készüléket.<br />
- Igen? Jó napot! Valóban? - kérdezi meglepve, de arca semleges. - Igen. Persze. Rendben. Köszönöm szépen! - és le is ették.<br />
- Na, mit mondtak? Tiéd az állás? - ugrok fel hirtelen, mire a kezemben tartott kislány felvisít. Harry lehajtott fejjel a zokniját kezdi el tanulmányozni, mire sejtem, hogy eléggé rossz a helyzet.<br />
- Hát, tudod. Az van, hogy - fújja ki szaggatottan levegőt, mire elszomorodok. Annyira szerette volna ezt az állást, annyira beleélte magát, és így elutasítják. - Enyém a meló - vigyorodik el, és szinte azonnal ráugrok. Hogy lehet ilyen gonosz? Már kezdtem megsajnálni, és éppen ki akartam gondolni valamit, amivel felvidítom. Kap az alkalmon, és szorosan magához ránt, ügyelve arra, hogy a kicsi kapjon köztünk levegőt. Eléggé baráti ölelés, semmi hátsószándék nincs benne.<br />
- Utállak - morgom a fejemet megtámasztva a mellkasán, mire felröhög. Igazán ördögien. - De azért gratulálok - mosolygok rá őszintén.<br />
Kevesebbet lesz itthon, de legalább azt fogja csinálni, amit szeret. Egyébként nyolctól négyig kellesz majd bent lennie, Hope-pal tökéletesen elleszünk. Majd mindennap főzök neki, mire hazaér, és legalább nem fogjuk majd egész nap ölni egymást. Visszatér a régi kerékvágás, amikor még egy nap kétszer mentünk játszótérre, és mi voltunk egymásnak. Sokkal jobban lefárad majd, mégis, Harry attól még mindig itt lesz esti fürdetésnél, az altatásnál, és minden egyéb fontos dolognál. A srác elveszi tőlem a kicsit, és őt is szorosan átöleli. Kezdem azt érezni, hogy Hope lassan jobban szereti őt, mint engem... De nem hibáztatom, hat hónapig nem is tudott az apja létezéséről, neki olyan természetes volt, hogy nincs mellettem senki. De azért, ha a társaságban volt egy férfi, mindig csak nála akart lenni. Nagyon apás.<br />
<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<br />
Az egész fürdőszoba habokban úszik már most. Mivel Hope eléggé hisztizett, mikor behoztuk, Harry próblt neki egy kis kedvet csinálni. A karjába vette, elkezdték együtt csapkodni a vizet, buborékokat csináltak, és a végére már nevetve öltöztette le a kicsit. A hangos kacagások visszhangoztak az egész házban, és én sem állhattam meg mosolygás nélkül. Hogy lehet ennyire érteni a gyerekek nyelvén? Én már rég idegösszeroppanást kaptam volna, ennek meg spontán ilyen ötletei vannak. Felháborító. Fogalmam sincs, mikor tanult meg így bánni a kölykökkel, de hogy nagyon jó apa, az biztos.<br />
- Hogy tudtad pár perc alatt így lenyugtatni? - kérdezem, miközben lehámozom Hope-ról a ruhadarabokat. Ahogy közelítek vele a kis kádhoz, újra hangos sírásban tör ki, mire Harry a két keze közé fogja az arcát, és elkezd hozzá gügyögni. A kislány azonnal csillogó szemekkel kezdi el inni apja szavait, én pedig gyorsan benyomom a kis testét a víz alá, és alaposan megmosom mindenhol. Mikor már lenyugszik, Harry huncut mosollyal rám néz, amit nem tudok hova tenni, így egy zavart mosoly kíséretében<br />
- Annyira imádom - nyom egy puszit a baba arcára, mire az kacagva belekap Harry hajába, és a kis markába véve tépni kezdi a tincseket. A srác csak óvatosan lefelejti a szorító ujjakat, és inkább hagyja, hogy a kicsi a mutatóujját markolja meg erősen.<br />
- És ő is imád téged - csavarom egy törölközőbe Hope testét, majd a pelenkázóra fektetve elkezdem a szokásos esti kenceficés szokásunkat.<br />
- Biztos vagy benne? - kezdi el tördelni az ujjait, mire összevonom a szemöldököm.<br />
- Halálbiztos. Amint meglát, egyből felcsillan a szeme, és csak a te öledben akar lenni. Neked mászott először, mikor már két hónapja próbálom rávenni - nézek rá halálosan komolyan.<br />
- De hat hónapig nem voltam vele. Akkora lelkiismeretfurdalásom van emiatt. Igyekszek mindent megadni neki, hogy elfelejtse - vakarja meg gondterhelten a fejét.<br />
- Hé. Még csak hét hónapos, hidd el, örül, hogy az apjával lehet, nem jut eszébe, hogy ezt számon kérje tőled. És ha úgy akarod, nem fogjuk elmondani neki soha - vonom meg a vállam, mire őszinte döbbenettel néz rám.<br />
- Komolyan nem mondanád el neki? - kérdezi eléggé furán, mire sóhajtok.<br />
- Nézd Harry. Nekem természetesen nem az a célom, hogy a lányunk megutáljon téged emiatt. Lesz olyan időszak, mikor majd kamaszodik, és lázad, de akkor se fogom hagyni, hogy ellökjön magától. Te is tudod, hogy ez a mostani állapot átmeneti. Nem fogunk mindig egy házban élni, de a gyerekedet akkor látod majd, amikor akarod. Nem akarlak elszakítani titeket egymástól - kicsit meglepett ez az értelmetlen kérdés, hiszen nekem sose voltak gonosz szándékaim vele.<br />
Látszólag ledöbben, és csak keresi a szavakat, majd végül kinyögi, amit akar.<br />
- Azt mindig tudtam, hogy rendes vagy. De azt nem, hogy ilyen jól állsz ilyen dolgokhoz. Más nő az első pillanattól kezdve utált volna, a gyereket eltiltja tőlem. Te meg visszafogadtál a házba is. Azt hiszem, nálad jobbat nem is kívánhatnék - vigyorodik el.<br />
- Én se kívánhatnék jobb apát a gyerekemnek nálad - mosolygok rá, majd a kezébe nyomom a már felöltöztetett kicsit. - Most pedig menj és kösd le, amíg felmosok innen. Sipirc! - paskolom meg a fenekét, miközben kilököm az ajtón. </div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-24141637045867334272020-02-29T14:21:00.000-08:002020-02-29T14:21:12.984-08:00II. Nyolcadik<div style="text-align: justify;">
A hétfői vásárlást követően, Hope kicsit lebetegedett, még jobban, mint eddig. Folyik az orra, utálja ha ki akarjuk tisztítani, ha letesszük a kezünkből egyből elkezd sírni, lázas is volt, és fogalmam sincs, hol szedte össze. Harry szerint mi is elkaptuk már vagy el fogjuk, mert mindkettőnket letüsszögte vagy ezerszer, plusz egész nap vele vagyunk. Hát, ő az orvos nekem teljesen mindegy. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjgdvkXuIsCSj1hdLf_i3R01jpBojU0BXxD0HWp5GCmREZBDc0qeA2gO37Dk6FQl43XpbI-Bvx1F0XrlxyJLiMZtjNJzk4o_6JMN1sUNd7ahFT-w1UQ3JT1okUbSg4bP53Rir8r6BVI1wz3/s1600/tumblr_n622ohC5qC1qh00hvo1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="192" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjgdvkXuIsCSj1hdLf_i3R01jpBojU0BXxD0HWp5GCmREZBDc0qeA2gO37Dk6FQl43XpbI-Bvx1F0XrlxyJLiMZtjNJzk4o_6JMN1sUNd7ahFT-w1UQ3JT1okUbSg4bP53Rir8r6BVI1wz3/s1600/tumblr_n622ohC5qC1qh00hvo1_500.gif" width="320" /></a>Így, hogy szombat van, és kihagyjuk a szokásos találkát Harry családjánál, mert mindketten hullafáradtak vagyunk, a kicsi meg beteg, semmi dolgunk nincs egész nap. Mivel főznöm kell, takarítani, és minden egyéb itthoni dolgot csinálni, a srác leült a gyerekkel az ölében valami szombat reggeli mesét nézni, és miközben Hope a kis plüssállatkáját szorongatja cumival a szájában, ami egy picit elhallgattatta, nekiállok kaját csinálni. Mivel nincs időm egész reggel itt állni, gyorsan odarakok egy húslevest, mert abból még Hope is tud enni, ha összeturmixolom, és jót tesz neki. És miután Harryvel közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy egy gyors rántott hús sültkrumplival tökéleres lesz nekünk, azt majd gyorsan később megcsinálom. Helyette inkább lázcsillapító sziruppal a kezemben sétálok oda hozzájuk, és gyorsan kiveszem a cumit a baba szájából. Abban a pillanatban felsír, mikor közelítek felé, de gyorsan a szájába dugom a kis fecskendőféleséget, de nem akarja lenyelni, inkább a szájában tartogatja. </div>
<div style="text-align: justify;">
Lehunyt szemmel pattanok le Harryék mellé, és szaggatottan kifújom a levegőt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Elegem van - temetem az arcom a kezembe. Harry vigyorogva befogja Hope orrát, aki erre lenyeli a narancsos löttyöt, és mielőtt sírni kezdene, gyorsan a szájába dugja a cumit, így a kislány a fülét birizgálva helyezkedik újra kényelmesen az apja karjában. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy tudod ennyire lenyugtatni? Hogy van türelmed hozzá? - pillantok rá, mire megvonja a vállát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak ilyenkor a kedvében kell járni. Ha cumit akar, cumit adsz neki, ha ölben akar lenni, ölbe veszed. és próbálod elterelni a figyelmét arról, hogy éppen beteg - magyarázza, miközben egy puszit nyom a kicsi hajába. Annyira édesek, és annyira hasonlítanak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Túl jól bánsz vele. Elkényezteted - nevetek fel, mire ő is hasonlóképpen tesz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha már van egy lányom, megadok neki mindent - válaszol csendesen, és kicsit szomorkásan. Tudom, hogy még mindig magát hibáztatja, amiért eddig nem találkozott vele, mikor az én hibám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha nem vagyok nyuszi, és hamarabb elmondom... - kezdek bele sóhajtva, mire közbeszól. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha nem hagylak el, nem történik meg mindez, és mára már egy boldog család lennénk - mosolyodik el szomorkásan, mire kicsit közelebb húzódok hozzájuk, és miközben Hope-on megigazítom a kis felsőt, ráhajtom a fejem Harry vállára. Annyira belefáradtam már abba, hogy mindig önmagát okolja ezért. miért nem tudunk egyszerűen továbblépni, és elfelejteni ezt az egészet? Attól, hogy nem alkotunk egy párt, még igazán továbbtudnánk jutni ezen. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel éjszaka rengetegszer felkeltem a gyerekhez, a szemem automatikusan csukódik le, bármennyire is akarom, képtelen vagyok kinyitni. Egyszerűen hagyom, hogy a fáradtság magával ragadjon, bármennyire is nem méltó ez egy anyához. Jó lenne, ha akár egy napot is kivehetnék, amikor az egész napot az ágyban töltöm, de képtelen vagyok rá, hiszen akkor mi lenne a kicsivel. </div>
<div style="text-align: justify;">
Fogalmam sincs, mennyit aludhatok, ha ezt alvásnak nevezhetjük, de halk szólogatásra leszek figyelmes. Egy hatalmas sóhaj következtében kicsit kinyitom a szemem, és meglepve veszem észre, hogy már nem Harryn fekszek, hanem egy puha párnán. Harry a fejét vakarva áll előttem, a kislánnyal a kezében, aki álmosan pislog, és bocsánatkérően tekint rám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem akartalak felkelteni, ne haragudj, de letenném aludni, és meg kéne szoptatni - köszörüli meg a torkát, mire azonnal felülök. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Már ennyi az idő? - kérdezem tőle, és el is veszem Hope-ot, kiszabadítom a mellem a ruhából, és azonnal a kicsi szájába nyomom, aki el is kezdi szopizni. Harry zavartan lesüti a szemét, és úgy beszél hozzám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, de megyek is, majd szólj, ha végeztek - el akarja hagyni a szobát, mire megrázom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne érezd magad emiatt kellemetlenül. Láttál már meztelenül, és amúgy is. Számomra a szoptatás nem megalázó, és nem összekeverendő semmilyen szexuális dologgal - hadarom el, mire bólint, és leül egy fotelbe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezek szerint, így mindenki előtt szoktál szoptatni? - nyögi ki a kérdését, mire felnevetek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Természetesen idegenek előtt nem. De anyu, Aaron, Gemma, Sophia előtt szoktam, igen - vonom meg a vállam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Öhm, értem. Egyébként, jól érzed magad? Az előbb eléggé meleg volt a fejed, mikor keltegettelek - néz rám aggódva, mire csak bólintok. Semmi bajom, legalábbis nem érzem magamon a rosszullét jeleit. - De azért majd megmérhetem a lázad, ugye? Egyébként, a húsleveles készen lett, majd ha éhes vagy - mosolyodik el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Megcsináltad? Ezt is? - kérdezem csodálkozva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - válaszol büszkén. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm. Fogalmam sincs, miért aludtam el, mikor ezer dolgom van - sóhajtok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak szimplán fáradt vagy - Hope közben befejezi az evést, így Harry el is veszi, és miközben újra a szájába nyomja a cumit, már a kislányhoz beszél tovább. - Gyere kishercegnőm, elmegyünk csucsulni - mikor ezt így kimondja, hatalmas mosoly terül szét az arcomon. Hogy bánhat ennyire édesen vele? Hogy lehet ennyire aranyos?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Lefekteted? - kérdezem meglepve, mire hátrafordul, és bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze, pihenj csak, mindjárt hozom a lázmérőt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor kimennek Hope-pal, a plédet magamra terítem, és elkezdem kapcsolgatni a tévét. Mennyire jól jártam ezzel a sráccal, Istenem. Pár perc múlva vissza is tér, egy lázmérővel a kezében, és odaadja nekem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután meggyőződünk róla, hogy nincs nálam, letelepszik mellém, és észrevehetetlenül átkarolja a vállam. Kihasználom az alkalmat, és szorosan hozzábújok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bárcsak minden a régi lenne - mondja halkan, mire felé sandítok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy érted ezt? - kérdezem halkan, mire a nyakamba temeti az arcát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bárcsak elfelejthetném azt az egy évet, vagy meg nem történté tehetném. Akkor minden teljesen más lenne. Nem mennél találkozgatni azzal a sráccal, már rég összeházasodhattunk volna. Elköltözhettünk volna olyan messzire, amilyen messze csak akartunk volna. Mi lettünk volna a legboldogabbak, és te lettél volna a királynőm. De féltem az elkötelezettségtől, fogalmam sem volt, mit akartam, ráadásul olyan személyek tűntek fel, akikről jobb lett volna, ha nem tudsz semmit, így menekültem. Nem Lana miatt tettem. De téged akartalak védeni - tálal ki, de bennem felmegy a pumpa. Másfél évig hazugságban éltem? Az egészet csak kitalálta, mert berezelt?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégis milyen személyek? És miért nem mondtad el? Folyton azt hangoztattad, együtt mindent megoldunk. És akkor, mikor tényleg szükséged volt rám, az egészet hagytad a fenébe. Még a búcsúleveledben is hazudtál nekem, aztán visszatérsz, elmondod ezt, és azt hiszed, megértem? Miért nem tudtál őszinte lenni? - már nem pihen a vállán a fejem, már nincs idilli családi kép, csupán az ő bűnbánó szemei, és én, aki mindjárt felrobban. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyira sajnálom. De nem mondhattam el. Rendeznem kellett azokkal az emberekkel az ügyeimet, és abba nem fért bele egy gyenge pont. Sőt, még a család se. És nekem te voltál a gyenge pontom. Nem kockáztathattam - süti le a szemét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégis milyen ügyek? Jézusom Harry, ha kiderül, hogy régen bérgyilkos voltál, tényleg olyan lesz, mintha egy szappanoperában lennénk - forgatom meg a szemem, mire felnevet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. De a Lanás korszakomból emberek. Viszont, már megoldottam mindent, újra boldogok lehetünk - simít végig az arcomon, de elrántom a fejem onnan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne érj hozzám - nézek keményen rá. - Annyira utállak. Mindig, mikor éppen jól alakulnak a dolgaink, tönkreteszed egy ilyennel, és kezdhetjük újra az elejéről - dühöngök, de igazából nem haragszok rá annyira. Annyira. Igaz, hogy megint tönkretette ezzel a dolgokat, de emiatt nem utálhatom meg, hiszen nem teljesen az ő hibája. Lana tehet mindenről. </div>
<div style="text-align: justify;">
Azóta se találkoztam vele. Mintha elhagyta volna ezt a várost, és soha nem akarna visszatérni. Hála istennek.. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Vagyis már jól alakultak a dolgok? - kérdezi féloldalas mosollyal, mire felmordulok.<br />
- Megfogtad a lényeget - forgatom meg a szemem.<br />
- Hé, nekem ez igenis fontos, jó hogy ez marad meg - vigyorodik el.<br />
- Még mindig nem érted - sóhajtok egy hatalmasat.<br />
- Mit kéne értenem? - ráncolja össze a szemöldökét.<br />
- Úgy értem, mint barátok, jól alakultak a dolgaink. Mint két ember, akiknek gyerekük van, de nincsenek együtt, mégis együtt laknak - próbálok magyarázni, de eléggé hülyén hangzik így ez az egész.<br />
- Tudod. Ilyen nincs - vakarja meg a fejét. - Mert ha már gyerekünk van, nem lehetünk barátok. Úgy nem, ha mindketten többet érzünk a másik iránt, és a gyerek szerelemből született - adja meg a szerinte helyes választ, mire legszívesebben felgépelném.<br />
- Én nem érzek többet - rázom meg hevesen a fejem.<br />
- Ó, valóban? - kérdezi, miközben közelebb jön hozzám, de újra tiltakozni kezdek.<br />
- Igen - vágom rá túl hamar.<br />
- A heves tiltakozásod pont az ellenkezőjét mutatja - fejét már csak pár centi választja el az enyémtől, már a kanapé végében vagyok, szinte félig fekve, ő pedig felettem, amit fogalmam sincs, hogy hogy hoztunk össze.<br />
- Szállj le rólam - nyögöm ki, de lélegzetvételem egyre jobban felgyorsul, szívem hevesen ver, szerintem az arcom lángba borult az új érzéstől és szenvedélytől, amit ez az aprócska mozdulat kiváltott belőlem.<br />
- Úgy gondolom, pont az ellenkezőjét szeretnéd - mosolyodik el óvatosan, és végigsimítja a kezét az arcomon. Beleremegek érintésébe, és mielőtt észbekapnék, már ajkait óvatosan az enyémekre helyezi. Ahelyett, hogy ellökném magamtól, hirtelen egész testem lefagy, az ajkam bizseregni kezd, és kizárom a külvilágot. Csak Harry létezik ebben a percben, és mikor óvatosan megmozdítja ajkát, a mennyországban érzem magam. Teljesen átadom magamnak az érzésnek, amit már másfél éve nem éreztem, és elveszek a karjai között. Puha fürtjei közé túrok, és kicsit meghúzom azokat, mire belemosolyog a csókba.<br />
Mikor nyelvével végigsimít alsó ajkamon, megszólal babaőr, és Hope sírása szakítja meg a pillanatot. Azonnal lelököm magamról a srácot, és felrohanok az emeletre.<br />
Ennek nem szabadott volna megtörténnie. Egyszerűen nem. Már abban a pillanatban el kellett volna löknöm, mikor rám mászott. Annyi a zavaró tényező, és nem fogom ilyen hamar beadni a derekam. Gyorsan kiveszem a kicsit a kiságyból, és nyugtatóan ringatni kezdem. A srác feltrappol mögöttem a lépcsőn, és bár nem nézek hátra, tudom, hogy mögöttem áll. Szorosan behunyom a szemem, és próbálom kiverni a fejemből az elmúlt perceket.<br />
Két kezet érzek meg a derekamon, mire megugrok egy kicsit, és előrébb lépek.<br />
- Angyalom - kezdi a srác elkeseredve, mire könnyes szemmel szembefordulok vele. - Te sírsz? - lép közelebb, de hátrálok.<br />
- Nem. De tiszteletben kellett volna tartanod, hogy csak a barátod akarok lenni, semmi több - sütöm le a szemem, és Hope érdeklődve figyeli az eseményeket. Mint egy rossz romantikus regény, komolyan...<br />
- Ne haragudj, én azt hittem, hogy... - kezd el szabadkozni, de közbevágok.<br />
- Rosszul hitted - ezután egy pillanatra kínos csönd telepedik közénk, majd mélyen elgondolkozva megszólal.<br />
- Vagyis, te azt szeretnéd, ha csak barátok lennénk? - És végre leesett neki... Tapsoljak?<br />
- Igen - bólintok, mire beharapja az alsó ajkát.<br />
- És mi lenne akkor. Ha megvárnám, amíg te közeledsz felém? - kérdezi vigyorogva.<br />
- Ez nem fog megtörténni - vágom rá, mire sunyin elmosolyodik.<br />
- Ó, persze. Igyekezni fogok, mert vissza akarlak kapni, de először megvárom, hogy te csókolj meg - beszéli meg inkább saját magával.<br />
- Ha azt mondom, oké, akkor barátokként folytatjuk? - sóhajtok egy nagyot.<br />
- Igen, pontosan.<br />
- Akkor oké - adom be a derekam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Valamiért azt érzem, olyan dologba mentem bele, amit később piszkosul meg fogok bánni. Sőt, már most megtörtént. Mi lesz most velem? Hogy nézzek ezek után majd pénteken Louis szemébe? Ha egyáltalán lesz péntek, hiszen a mostanit is lemondta. Mióta Harry visszajött, az egész életem sokkal bonyolult. Eddig csak a kisbabámon járt az eszem, esetenként Louis-n, de most, minden egyes pillanatban látnom kell Harryt, amikor itthon vagyok. És ez nagyon nem tesz jót nekem, hiszen még mindig szeretem. De első sorban, azt kell néznem, Hope-nak mi lesz a jó, és ebben az esetben, együtt kellene lennem a sráccal. Vagy elhajtani, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Szerintem, elfelejtem ezt a csókot, és igyekszek a lehető legjobban cselekedni.<br />
Egyszerűen el kell érnem, hogy Harry kimenjen a fejemből, méghozzá sürgősen. Ezért isfogom azonnal felhívni Louist, és megbeszélni vele egy hamarabbi időpontot.<br />
<i>Ezt kell tennem...</i></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-55976601035205040552020-02-29T14:20:00.001-08:002020-02-29T14:20:57.275-08:00II. Hetedik<div style="text-align: justify;">
Mikor azt mondtam, hogy Harry egyáltalán nem figyel rám, rohadtul nem volt igazam. Sőt. A lehető legnagyobbat tévedtem. Mikor tegnap felajánlotta, hogy el lesz Hope-pal délután, csak hagyjak itthon tápszert, és menjek el vásárolni Sophiával, akkor nagyot néztem. Sőt, reggel még a bankkártyáját is ideadta, és bármennyire is próbálkoztam a visszaadással, csak odaadta. Persze meglepett a figyelmessége, de azért egy kis hátsószándékot felfedeztem a dologban. Elmondta, hogy talán valamikor elmehetnék vele én is valahová. Nem mondtam nemet, eléggé furán érintett a kérdés, hiszen randira hívott. Van egy közös gyerekünk, és randira hív. Ez is csak Harry Styles lehet... </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://45.media.tumblr.com/59cf0dcb89632d0a75660ec9822e47ce/tumblr_nobnfggAxg1ttp0s9o1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://45.media.tumblr.com/59cf0dcb89632d0a75660ec9822e47ce/tumblr_nobnfggAxg1ttp0s9o1_500.gif" width="320" /></a>Így tehát, felhívtam Sophiát, aki örömmel mondott igent egy kis vásárlásra. Hamarosan indulunk, úgy döntöttünk, gyalog megyünk, belünk kávézni egy kicsit, majd vásárolgatunk, de nincs konkrét célunk. Tökéletes lesz... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindent tudsz ugye? Tápszer a hűtőben, fel kell melegíteni, ha nagyon hisztis, hívj, és jövök haza - éppen a sálamat veszem fel, de még mindig vonakodva akarok elindulni. Általában mindenhová magammal vittem Hope-ot, sőt szinte mindig. - Sőt, ha nem hagyja abba a sírást, akkor is hívj, és azonnal indulok. </div>
<div style="text-align: justify;">
A srác felnevet, és elkezdi ringtani a babánkat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé. Az apja vagyok, csak tudok vele bánni - ingatja mosolyogva a fejét, és Hope egyetértően felnevet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De csak három hete vagy az apja. Én meg már születésétől fogva itt vagyok - morgom, és belebújok a csizmámba. A szövetkabátomat gombolom be gyorsan, mert már így is késében vagyok, és Sophia a kapuban vár. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De szerintem attól még tudok bánni egy gyerekkel - emlékeztet, és már magára sem veszi az iménti megjegyzésem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké. Ha bármi van, hívj - mondom még utoljára, kicsit fenyegetően, majd egy puszit nyomok Hope arcára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én nem kapok búcsúcsókot? - kérdezi szomorú mosollyal, de csak megforgatom a szemem, és neki is nyomok egy puszit az arcára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Érd be ennyivel - nevetem el magam, mikor csípőm után kap. Mióta megbeszéltük a dolgokat, sokkal jobb lett a viszonyunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jobb mint a semmi - vonja meg a vállát, és Hope pici ujjait a sajátjába fogva integet. Nevetve zárom be magam után az ajtót, és sóhajtva, a telefonommal a kezemben lépek oda Sophia kocsijához. Kinyitom az ajtót, és bepattanok a barna hajú lány mellé. Csillogó szemekkel néz rám, és szorosan magához ölel, majd egyenes haját hátradobva a válla felett előhúzza a telefonját.<br />
- Sziaaa - húzza el az 'a' betűt, és gyorsan pötyögni kezd valamit. Vigyorogva nyomom fel a fűtést, mert eléggé hideg van.<br />
- Mit írsz? - kérdezem mosolyogva, mikor már lassan egy perce gépel. Izgatottan felnéz rám, majd eldobja a telefont, és elindulunk.<br />
- Most jövök a nőgyógyásztól - vigyorog, mire felcsillan a szemem. Pár hónapja próbálkoznak a gyerekkel, de eddig nem jött össze nekik. Niall elmondása szerint, minden este gyakorolnak, hogy majd tökéletes legyen a baba. Mikor ezt így először kimondta, visítva nevettem, de látva komoly arcát, átment visítva sírásba. Olyan beszólásai vannak annak a fiúnak... Mint egy rossz gyerek...<br />
- Na, és mit mondtak? - kérdezem totálisan belelkesülve.<br />
- Hát, nem szeretném előre kijelenteni, de jön a kicsi - nevet fel büszkén. Wow.. Azért nem gondoltam volna, hogy majd pont Sophia fogja bejelenteni nekem, hogy terhes.<br />
Nem azért, mert gonosz vagyok. A fájdalomtűrő küszöbe eléggé alacsonyan van. És tapasztalat, hogy egy szülés elég fájdalmas és hosszú. Nem tudja mire vállalkozik.<br />
- Annyira hihetetlen. Itt ülünk a kocsiban, két huszonegy éves lány és már mindkettőnek van gyereke. Túl hamar felnőttünk - elmélkedek, miközben leparkolunk a plazanál. Vigyorogva megvonja a vállát, és ő is rám pillant.<br />
- Mint a mesékben. A két barátnő egyszerre találja meg az igaz szerelmet és egyszerre alapít családot. És boldogan élnek amíg meg nem halnak - néz maga elé.<br />
- Igen. Csak a mesékben mindkét lány együtt van a fiújával - húzom el a számat. - Ránk Harryvel ez nem mondható.<br />
Barátnőm kiszáll a kocsiból, felkapja a táskáját, és én is követem.<br />
- Tényleg. Mi van veletek, mióta visszajött? Megváltozott? Vagy mi ez egyáltalán? Csak Nialltől hallottam, de zavaros - lassan elindulunk, miközben a táskámban turkálok a telefonom után, és ellenőrzöm, hogy Harry hívott-e. Szerencsére otthon minden oké, így megnyugodva teszem vissza telefont a zsebembe.<br />
- Jaj, ez hosszú - fújom ki szaggatottan a levegőt.<br />
- Van időm - vigyorodik el a lány, mire fáradtan elnevetem magam, és belekezdek.<br />
- Ugye, mikor beállított, csak így néztem magam elé, hogy ez nem lehet, ezt csak álmodom. Mikor meglátta a gyereket, majdnem ott halt meg előttem, de komolyan - Sophia felnevet, de folytatom. - Aztán, egyszerűen engedtem neki, hogy ott lakjon, mintha semmi sem történt volna. Én rontottam el az egészet, mikor hagytam neki. De egyszerűen annyira hiányzott, hogy muszáj volt. Elvitt újra a szüleihez, pedig nagyon jóban vagyok velük. Mikor apáék eljöttek hozzánk, egy ágyban kellett aludnunk, és azt mondta, még mindig szeret. És azóta, minden más. Egyszerűen, nem tudom. De ott van Louis is, meg Hope is, és most nem a saját érdekemet kéne néznem, hanem az övét, és teljesen tanácstalan vagyok - hadarom el neki, mikor beérünk a jó meleg épületbe. Levesszük a kabátunkat, míg Sophia a szavaimon rágódik.<br />
Az első üzlet, ahova bemegyünk egy drogéria, hiszen a barátnőm valamit akart itt venni, és ha már itt vagyunk, én is körülnézek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát figyelj - kezd el szemezgetni a parfümökkel, és a csuklójára fújva elkezdi szagolgatni őket. - Még mindig szereted - rám sem pillant, mégis így jelent ki ilyen dolgokat. Utálom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán. De ha valakit egyszer szerettél, utána nem tudod kizárni az életedből - sóhajtok egyet, és én is megszagolok valamilyen illatot. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazad van. De akkor mi itt a gond? Visszajött, próbálkozik, miért nem fogadod vissza? - húzza fel a szemöldökét, majd az orrom alá dugja a jobb csuklóját. - Szerinted ez férfi vagy nő? </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután megszagolom, kicsit felcsillan a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Férfi. És ezt már éreztem is valakin - vakarom meg a fejem. - Egyébként, mert ott van Louis. - Megforgatja a szemét, majd újra megszagolja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harryn régen volt ilyen - rakja vissza az üvegcsét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De mikor apuék itt voltak, szagoltam, és nem ilyen volt rajta - ráncolom össze a szemöldököm. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó, de attól még régen ilyen volt - neveti el magát. A számat rágva nyúlok újra a parfümért, és miután sóhajtok egy hatalmasat, a lányra nézek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt megvesszük - lépek el mellőle, és a pénztárhoz sétálok. Miután az eladólány kezébe nyomom a pénzt, Sophiával otthagyjuk a drogériát, és inkább egy ruhaüzletbe sétálunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért vetted meg neki? - kérdezi mellettem lépkedve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert én is kaptam tőle valamit - vonom meg a vállam. - Mit is fogunk venni? - nézek egy pillanatra rá, mikor belépünk. Azonnal felcsendül egy ismerős zene, Sophia egyből a kabátokat kezdi el nézegetni, én pedig a babaruhákhoz vetődök. Elvégre, ha az embernek gyereke van, ő lesz az első. Szégyen, nem szégyen, fejből nem tudom a méretét, így miközben az apró kis ruhácskákat nézegetem, előhúzom a telefonom, és felhívom Harryt. Mivel nem veszi fel először kicsit kezdek ideges lenni, de miután végre beleszól, szaggatottan kifújom a levegőt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó, Angyalom - köszönöm édes hangon, mire elmosolyodok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden oké? - kérdezem kissé aggódva, mire elneveti magát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Túl sokat aggódsz - állapítja meg komolyan, de azért tudom, hogy magában mosolyog. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Az anyaság teszi - vigyorgok bele a telefonba. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hope rendben van, most éppen hisztizett egy sort, de mindjárt lerakom aludni. Az előbb etettem meg - olyan aranyos, hogy így rábízhatom a gyereket, és tud vele bánni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nézd már meg, hanyas ruhákat adtam rá reggel - jut eszembe, mire hallom, hogy megvakarja göndör tincseit. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Fejből nem tudod? - kérdez vissza. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha tudnám, nem kérdezném - forgatom meg a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Amúgy, keresett valami srác - közli unottan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Neve van? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Valami Lewis, vagy mit mondott - dörmögi. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Louis - javítom ki, mire felmordul. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tök mindegy. Üzeni, hogy majd hívd fel a péntekkel kapcsolatban - sóhajtva elmorgok egy 'oké'-t, mire kínos csend támad. - Nem tetszik ez nekem - szólal meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mármint mi? - ráncolom össze a szemöldököm. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez az egész gyerek. Meg hogy ti találkozgattok - valja be hisztizve, mire majdnem felkuncogok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Féltékeny vagy? - kérdezem kacéran. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És ha igen? - kérdez vissza, mire csak széles mosoly ül ki az arcomra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát, nem is tudom - incselkedek vele. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mikor jössz? - látom magam előtt, hogy mosolyog, mikor Hope felsír a háttérben. - Hé, cukorborsó, mindjárt elaltatlak - tuti nem nekem mondja, de akkor is őszinte mosollyal nézegetem tovább a holmikat. - Mennem kell, álmos a kicsi - nevet bele a telefonba, mire bólintok, és Sophiát kezdem keresni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem nem sokára megyünk, nem akarok sokat távol lenni tőle - mennyi idő telhetett el? Negyed óra? </div>
<div style="text-align: justify;">
Sajnos nem. Rápillantok az órára, és rájövök, hogy már lassan egy órája jöttünk el itthonról. Ennyire telik az idő? </div>
<div style="text-align: justify;">
Sophia egy fehér bőrdzsekivel áll meg mellettem, és nevetve feltart egy fekete topot. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tökéletes out fit-et találtam - tartja fel a két ruhadarabot.<br />
- Neked tuti tökéletes lesz - bólogatok, miközben továbbra is a babaruhákat nézegetem.<br />
- De én ezt neked gondoltam - lóbálja meg előttem a topot.<br />
-Ne már! Semmi kedvem ruhákat próbálgatni. Amúgy is, mégis hova vegyem fel? Ha annyira akarsz, valami randis ruhát nézz - forgatom meg a szemem, mire csak bólint, és eltűnik a sorok között.<br />
Az üzletben rajtunk kívül csak pár ember lézeng, az egész bolt karácsonyi színekbe öltözött, és nem nagyon hiszem, hogy a rengeteg téli holmi között egy ruhát is fog találni a barátnőm. De mivel Sophiáról beszélünk, pár pillanat múlva már meg is jelenik két ruhával a kezében. Az egyik fekete, míg a másiknak gyönyörű királykék színe van.<br />
- Na. Találtam kettőt, szerintem mindkettő passzol hozzád, de ha engem kérdezel, a kék - kacsint, majd belök egy próbafülkébe.<br />
Mivel már szeretnék menni, a feketével kezdem, ami hát, eléggé szép. De nem nekem. Illetve, nem rajtam, ugyanis amint felvettem, egyből megállapítottam, hogy ha valamit veszek, az nem ez ruhadarab lesz. Ugyanis, minél jobban nézem magam a tükörben, annál jobban rájövök, hogy a nyaka elrontja az egészet, és öregnénissé teszi. Mikor Sophia meglát, nemes egyszerűséggel elröhögi magát, és ez mindent visz. A szabásával nincs baj, de a nyakánál lévő tollaktól már most fulladozni kezdek, aki ebben kibír egy estét, az tényleg tud valamit. Ráadásul, a ruha A vonalú, ami nekem nem is áll jól, tehát teljes katasztrófa.<br />
Gyorsan visszamegyek, és le is veszem magamról az ocsmány darabot, majd a kék felé nyúlok.<br />
Ha azt mondom, szerelem volt első látásra, nem hazudok. Már az anyaga elvarázsolt, ráadásul a fazonja pont olyan, ami nekem jól áll. Testhez simuló, amit máskor leszavaznék, de a szülés után sikerült visszanyernem az alakomat, ráadásul, még jót is tett, mert a mellem a sok tejtől megduzzadt, így nem vagyok annyira lapos, mint általában. Háromnegyedes ujjú, és igazából, tökéletesen passzol rám. Még a barna hajamhoz is megy, ami azért nem kis dolog, hiszen eddig mindig a szőkéhez vásároltam.<br />
Így tehát, azt hiszem, megvan a tökéletes ruhadarab a pénteki randimra, még gyorsan megmutatom Sophiának, aki teljesen el van ragadtatva, és mehetünk is haza lassan. De persze előtte egy kávé...<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Sietve, két szatyorral a kezemben lépek be a házba, és miután sietősen leszedem a cipőm, egyből a nappaliba megyek. A kanapéra ledobom a csomagokat, és érdeklődve nézek körül, hiszen játékok hevernek mindenfelé, de Harrynek és Hope-nak nyoma sincs. Amint kimennék a nappaliból, valaki elkapja a kezem, és mielőtt felsikoltanék, befogja a számat. Már készülnék arra, hogy tökön rúgjam az illetőt, mikor nevetve elenged.<br />
- Milyen kis harcias lettél - suttogja Harry a fülembe rekedtes hangon, mire csak megvonom a vállam.<br />
- Nem akartam, hogy elraboljanak a saját házamból. Hope? - nézek rá nagy szemekkel, mire nyel egyet, és az emelet felé biccent.<br />
- Végre elaludt - sóhajt egy nagyot, mire kuncogva megrázom a fejem. Végre? Hány percig altatta? Tíz?<br />
- Azért annyira sok idő nem lehetett - sétálok a konyhába azzal a céllal, hogy kicsit elmosogatok, de feleslegesen. Minden tányér csillog-villog, mire meglepve fordulok a srác felé. - Még mosogatni is volt időd?<br />
- Hát, igen - vakarja meg a fejét. - Én ilyen szuper apa vagyok - villantja meg legszebb mosolyát, mire megforgatom a szemem.Tipikus Harry.<br />
- Akkor megdicsérlek. Többször fogsz mosogatni - vigyorgok, majd eszembe jut az ajándék. - Jut eszembe. Hoztam neked valamit - szelem át újra a házat a nappaliba, ahol előhalászom a kis dobozt, amiben a parfüm található, és Harry kezébe nyomom. - Csak megszagoltam, és eszembe jutottál - adom át ugyanazokkal a sorokkal, amiket ő mondott nekem legutóbb. Mosolyogva kibontja, beleszagol, majd nosztalgikusan elmosolyodik, és egy lépéssel közelebb lép hozzám.<br />
- Legutóbb akkor volt rajtam ilyen, mikor utoljára voltunk Niallékkel kajáldában. Régi szép idők. Köszönöm - húz oda magához egy ölelésre, és szorosan a karjaiba zár. Lecsukott szemmel hajtom a fejem a vállára, és sóhajtva elgondolkozok azon, milyenek is voltunk régen.</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-30548771007350535202020-02-29T14:20:00.000-08:002020-02-29T14:20:47.411-08:00II. Hatodik<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután apuék elmentek, igazából semmi érdekeset nem csináltunk. Egészen hajaztunk azokra szülőkre, akik csak otthon vannak, és élvezik a gyerek okozta nyugalmat. Bár ez ránk nem mondható, hiszen azért maradtunk otthon, mert Hope lebetegedett, és borzasztó nyűgös volt az utóbbi napokban. Már kezd átmenni rajta, de a napi hiszti adag még így is megvan, ami már nem csak engem, hanem Harryt is kiakasztja. Szegény már nem a kezdetektől fogva van a fronton, most csöppent bele ebbe a szerepbe, és az első hisztinél csak nézett. Az első komolyabb hisztinél... </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://38.media.tumblr.com/ae38181538e65ed243f48ab426d4d5ca/tumblr_inline_nzmh1wwtCD1qfcn5n_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="169" src="https://38.media.tumblr.com/ae38181538e65ed243f48ab426d4d5ca/tumblr_inline_nzmh1wwtCD1qfcn5n_500.gif" width="320" /></a>De a nap végén, mikor már mindketten hullafáradtak voltunk, Hope viszont tele volt élettel, és Harry ráfektette mérgében a hasára, és magyarázott neki, a kislány elaludt. Akkor néztem csodálattal a fiúra, hiszem sikerült neki az, amit én sose tudtam. Lenyugtatni Hope-ot. </div>
<div style="text-align: justify;">
Éjszaka felváltva keltünk volna fel, ha Harry meghallja a sírást. De mivel nem sikerült neki, enyém volt a folyamatos kelés, ami miatt még fáradtabb és ingerültebb lettem. Ha összeszámolnám, hányszor veszekedtünk Harryvel, nem lenne elég hozzá a két kezem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Már alapból ingerülten keltem ki az ágyból, hozzá hasonlóan, és ha egyszer is beszólt, már egyből rámordultam. Szerintem nap végére legszívesebben kivágott volna, de az sem segített, hogy feltűnően került. És nem tudom miért. </div>
<div style="text-align: justify;">
Már tegnap valamivel békésebb volt a hangulat, ami annak tudható be, hogy többet aludtunk éjszaka. </div>
<div style="text-align: justify;">
Éppen a reggelikészítésben vagyok benne nyakig, mikor Harry kócos hajjal, egy szál alsónadrágban, és Hope-pal a kezében megjelenik a konyhaajtóban, és sóhajtva felém fordul. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mikor hagyja már abba ezt?- kérdezi dörmögve, de a kislány a kezében csak vigyorogva pislant egyet. Nagyon kis huncut ilyen téren...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry. Hat hónapos. Fogalma sincs arról, mi baja, egyszerűen csak fáj a hasa, ahogy a doki mondta. És te is ott voltál, hallottad - emlékeztetem, de csak lepattan egy székre, és beszélni kezd a lányához. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Idefigyelj bébibogyó - igen, az utóbbi időben így hívja. Szerintem nagyon aranyos, mindig elmosolyodok ezen, de persze ő ezt sosem látja. - Apunak elege van a hisztiből. Ha mindig ilyen leszel, meg fogok bolondulni - szerintem inkább magának mondja ezeket, mint Hope-nak, de nem tudom megállni, hogy bele ne szóljak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És én is - teszem hozzá nevetgélve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És anyu is. Szóval fejezd be lassan, mert már nem akarok felkelni reggelente, mert mindig ez fogad - csóválja meg a fejét. Megforgatom a szemem, majd egy kis csönd támad. - Van egy ötletem - kiált fel Harry, miközben felpattan. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, és várom a csodás ötletet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Na? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Elmegyünk sétálni - lelkesedik be a srác, de csak unott tekintettel meredek rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sétálni? Harry, hideg van - rázom meg a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaj, Angyalom, ne legyél már ennyi pesszimista. Elmegyünk sétálni, tudok egy tök jó helyet, nézd meg, élvezni fogod. És Hope is lefárad, legalább annyira, hogy délután alszik - mondja csillogó szemekkel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De - kezdek el szabadkozni, de leint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs de. Öltözz fel melegen - kacsint rám, majd a kezembe nyomja Hope-ot és eltűnik. Szuper, megint az én feladatom a gyerek öltöztetése. </div>
<div style="text-align: justify;">
Felbaktatok az emeletre, egyenesen a gyerekszobába. Ráaggatok egy csomó ruhát, kis télikabátot, nehogy megfázzon. Anya szerint mindig túlöltöztetem, de eddig maximum melege volt, nem fázott meg. Éppen mennék át a gyerekkel a saját szobámba, mikor Harry robog el előttünk. A szövetkabátjában és fekete farmerében borzasztó jól néz ki, ráadásul a haja is tökéletesen áll. Kezdek elgyengülni... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kész vagy? - kérdezem tőle nagyra nyílt szemekkel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ühüm - bólint, és nekitámaszkodik az ajtónak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor akár meg is foghatnád a gyereket - vigyorgok rá, és a kezébe nyomom Hope-ot. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jézusom, hova készül ez a lány? Síelni? - utal a rengeteg ruhára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nm akarom, hogy megfázzon - vonom meg a vállam, de Harry elröhögi magát,. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere, bébibogyó, leveszünk pár réteget, amíg anyu elkészül. Jut eszembe, vettem neked valamit, szeretném, h abban jönnél - vigyorog rám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry Styles, ha valami gusztustalan, perverz ruhát vettél, esküszöm veled vetetem fel - mondom neki, mire elröhögi magát, és továbbmegy. Idegesen tépem fel a szobaajtót, de sokkal kellemesebb látvány tárul elém, mint amilyenre számítottam. Egy vastag pamutharisnya hever az ágyamon és egy magas derekú fekete szoknya, hozzá egy fekete pulcsi, az ágy mellett pedig egy fekete magassarkú csizma. Nem tudom, Harry miért vette ezeket, de mióta Hope-ot megszültem, nem volt rajtam szoknya. Egyszerűen felszedtem pár kilót a szülésnél, és igyekeztem ledolgozni őket, ami miatt csak farmerokban jártam, teljesen elveszett a nőies oldalam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Így most miután magamra kapom a kapott szettet, és a tükör előtt tollászkodok, rá kell jönnöm, hogy valamelyest sikerült visszanyernem a régi alakom. A hajam göndören hullik a vállamra, egy gyors sminket is megengedek magamnak, majd leszaladok a lépcsőn. Már amennyire egy magassarkú cipőben szaladni lehet... </div>
<div style="text-align: justify;">
Felkapom a szövetkabátom, mert most nem érdekel a szoknya, pluszban a sálam, és keresni kezdem a két szökevényt. A nappaliban ülnek, Hope Harry lábán, és valami békás mesét néznek a tv-n. Harry felém kapja a fejét, egy vigyorral veszi észre, hogy azokat vettem fel, amiket vett nekem, és egyből felpattan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mikor megláttam a próbababán, tudtam, hogy jól fog állni - nevet fel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát, öhm. Nem tudom, mire és miért kaptam, de köszönöm - hebegem zavartan, mire előreenged a bejárati ajtónál. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy gondoltam, ilyen kis békítőajándék, amiért a héten olyan bunkó voltam - vonja meg a vállát. A babakocsiba én rakom bele Hope-ot, de Harry kezdi el tolni, én csak mellettük sétálok. November vége révén nagyon hideg van, mintha a télbe léptünk volna ki, de ez az utcán nem látszik. Gyerekek játszanak a kertben, az utcán, kocsik haladnak el mellettünk. Néhány házra már most kirakták a karácsonyi dekorációt, pedig hol van még az. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mindjárt karácsony - mondja Harry, miközben egy házat csodál. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen - bólintok, mert igazából nem tudom, mit mondjak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Az első közös karácsonyunk - teszi hozzá, mire a másik irányba fordítom a fejem, és elmosolyodok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Az előző karácsonyom nem éppen olyan volt, mint amilyenre számítottam - motyogom halkan, és a cipőmet kezdem el tanulmányozni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miért? - kérdezi, és bár nem látom, tudom, hogy engem vizslat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is tudom. Titkon mindig abban reménykedtem, hogy majd megjelensz karácsony előtt, és minden jó lesz. De nem így történt - mondom könnyes szemmel. Még mindig fáj felemlegetni azt az időt, mikor nem volt itt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé - kap az állam után, és szembefordítja a fejem a sajátjával. - Most itt vagyok, és együtt fogunk karácsonyozni - emlékeztet, de csak megrázom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor sem ugyanolyan, mint mikor terhesen a szüleidnél töltöd kedvtelenül az ünnepeket, és a gyereked apját várod - szedem össze egy kicsit magam. Harry hirtelen megáll, és mélyen a szemembe néz.<br />
- Muszáj mindig emlékeztetned életem legnagyobb hibájára? Azért vagyok itt, hogy jóvátegyem - mondja szomorú mosollyal, mire megrázom a fejem, és inkább a cipőmet kezdem el kémlelni. Hazudik. Mióta visszajött, minden egyes mondata csak hazugság.<br />
- Ahányszor rádnézek, csak arra a hibára tudok gondolni - vágok vissza gúnyosan.<br />
- Elegem van ebből a stílusból - emeli fel egy kicsit a hangját. - Mindenkivel normális vagy, én kapom meg a bunkó oldaladat? Ezzel akarod tudtomra hozni, hogy meg sem érdemlem, hogy normális legyél velem? Sikerült - vált át ő is gúnyosra. Talán kicsit túllövök néhányszor a célon, de most például nem éreztem ezt. Úgy tűnik, néha nem fogom fel, milyen súlya van a szavaimnak, de ő sem. <br />
- Mégis hogy kéne viselkednem? Tisztázzuk már - emelem én is fel a hangom, és kezdek egyre dühösebb lenni - Hirtelen belép az az ember az életedbe újra, aki egyszer kiszállt onnan. Mégis mit kéne csinálnom? Egyből a karjaidba ugrani, és úgy tenni, mintha nem történt volna semmi? Egyszerűen képtelen vagyok rá. Tudtad az exem mekkora szemétláda volt, tudtad, min mentem keresztül miatta, és eljátszottad ugyanezt! Mondd, ezek után hogy kéne veled viselkednem? Kíváncsi vagyok rá - fel sem tűnik, de a végére már szinte ordítom a mondandómat. Szerencsére olyan részhez értünk, ahol nincsenek emberek, mert tuti hülyének néznének.<br />
Harry emésztgeti a szavaimat, amiket alaposan a fejéhez vágtam, majd halkabban és kedvesebben folytatja.<br />
- Ilyen téren megértelek. Viszont. Gondold végig az én szemszögemből. Úgy kellett elmennem, hogy nem akartam. Lana kényszerített rá. Itt hagytam a terhes barátnőmet, de nem tudtam a gyerekről. Aztán, tudod te mennyire hiányoztál? Mennyire fájt ez az egész. Minden este, mikor egyedül feküdtem az ágyamban, és rád gondoltam, fájt. Aztán, tudod mennyi erő kellett ahhoz, hogy visszajöjjek? Számítottam rá, hogy ilyen leszel. De tudod mennyire jól esett volna egy ölelés? Amíg távol voltam, csak te tartottál életben. És visszajövök, aztán hallani sem akarsz rólam, és távolságtartó vagy? Mit kell tennem, hogy újra szeress? Vagy ez már lehetetlen? Örök életemben olyan valaki után fogok sóvárogni, aki nem lehet az enyém? - teszi fel a rengeteg rengeteg kérdés, amikre fogalmam sincs, mit válaszoljak.<br />
Még mindig szeretem. Minden egyes nap egyre jobban felerősödik bennem az érzés, szinte már fizikai fájdalmat érzek, ha rosszban vagyunk. A héten nem csak Hope miatt voltam kiakadva, hanem Harry miatt is, hiszen ő is ideges volt, és velem is egész bunkó módon viselkedett, amit nem értettem.<br />
- Elvesztetted a bizalmam azon a napon, mikor kisétáltál az ajtón - rázom meg a fejem, mire szomorúan bólint. - De tény, hogy nem tudlak kitörölni az éltemből akkor sem, ha akarnálak.<br />
- Tudom. Egy év alatt próbáltam, de lehetetlen volt - mosolyodik el.<br />
- És, hülye kérdés, mert nem vagyunk olyan viszonyban, de mit csináltál azalatt az egy év alatt? - kérdezem, mert már ez eléggé régen érdekel.<br />
Összeszedi kicsit a gondolatait, és belekezd.<br />
- Igazából, New Yorkba mentem. Befejeztem az egyetemet, mert már csak egy évem volt hátra, aztán egy kórházban dolgoztam. Mielőtt eljöttem, elő akartak léptetni főorvosnak, de a szívem visszahúzott. Tudod, nagy volt a honvágy, meg ilyenek. Egy csendes kis környéken laktam egy családiházban, ami tökéletes lett volna nekünk. De ugye, nem így történt. Igazából, szabadidőmben bejártam a várost. Annyi látnivaló van ott, komolyan! Mindent láttam, ami gyönyörűvé teszi a várost. Összeszedtem bár jó fej srácot a fősuliról, de igazából eléggé magányos voltam. Gondolj bele. Egyedül egy idegen városban, nem túl jó. Ráadásul, annyira társasági ember sem voltam, mert nem csajoztam velük, nem jártam klubbokba. Egyetlen srác volt, aki megértett, és sosem erőszakoskodott, a legjobb barátommá vált. De aztán, összeveszett velem. Ez volt a végső löket ahhoz, hogy hazajöjjek. Így repülőjegyet foglaltam, felmondtam, és hazajöttem, vissza, hozzád. És jól tettem - néz le egy pillanatra Hope-ra, aki a kis sapijában olyan aranyosan néz ki.<br />
Igazából, azt hittem, hogy az élete az egy év alatt csak a nők körül forgott. Hiszen Harry egyből be tudna csajozni, bárhová is megy. De ő mégsem tette.<br />
- És a lányok? - most már rákérdezek, egye fene.<br />
- Csak egy lánnyal feküdtem le, ha erre gondolsz. Céges volt és a recepciós csajjal mindketten a volt kapcsolatunkat sirattuk, aztán összemelegedtünk. És igen, megtörtént. De utána barátok maradtunk - vallja be teljesen őszintén, mire bólintok. Teljesen jogos, ezerszer rosszabbra számítottam. - És te Louisval? - kérdezi enyhe féltékenységgel a hangjában.<br />
- Hát, öhm. Mi csak találkozgatunk. Semmi komoly - vonom meg a vállam, mire felhúzza a szemöldökét.<br />
- Legalább már lesmárolt?<br />
- Öhm. Nem - túrok bele a hajamba, mire gúnyosan elröhögi magát. - Hé - ütök bele a vállába, de fuldokolva nevet tovább.<br />
- Komolyan olyan béna, hogy még meg se csókolt? Én már az első pillanattól le akartalak smárolni - nevet még mindig.<br />
- De ő igazi úriember - védem meg Louist.<br />
- Igazi úriember. De gumira nem volt pénze, értem én - vigyorodik el perverzen.<br />
- De neked sem - emlékeztetem, mire abbahagyja. Most én kezdek el nevetni.<br />
- És úgy őszintén - folytatja komolyan. - Szerinted komoly lesz köztetek? - kérdezi, miközben megvakarja a fejét.<br />
- Nem tudom. Eddig azt hittem, igen. De aztán megjelentél. És minden megváltozott. </div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-35667245814093721002016-01-10T04:36:00.000-08:002016-01-10T04:36:09.460-08:00II. Negyedik<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Drága olvasók! :)<br />
A napokban lett a blog egy éves <3 szeretném megköszönni annak a 167+ embernek, akik mellettem állnak <3<br />
Ti vagytok a legjobbak :)<br />
<br />
<br />
<br />
Mióta Harry visszajött, kezdek megőrülni. Egyszerűen annyira irritál, zavarba hoz, mégis melegséggel tölt el, hogy lassan már az agyamra megy. A közelében lenni jó érzés, mégis olyan, mintha tiltott gyümölcs után vágyakoznék. Rengeteget segít, bár néha már túl sokat is, ami kicsit bosszantó. Louis-nak elmondtam, mi a helyzet egyszer a játszótéren, de még egy kicsit örült is neki, mert így el tudnak menni hétvégén a családjához, akik eléggé messze laknak. Tehát, ez is meg van oldva, Harryvel és Hope-pal ma fogunk menni Gemmáékhoz, akik már nagyon várnak minket, Anne egész délelőtt süt-főz, Harry unokatesója pedig már izgatottan várja a lányunkat. Kicsit izgulok, hiszen még sosem találkoztam a lánnyal, de Gemma szerint nincs miért aggódnom, nem velem fog foglalkozni, hanem Hope-pal. Hát oké...</div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://38.media.tumblr.com/00c4adec4b7933c16e98e618b6843158/tumblr_nhz5s7LvYm1tvt2pgo1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://38.media.tumblr.com/00c4adec4b7933c16e98e618b6843158/tumblr_nhz5s7LvYm1tvt2pgo1_500.gif" width="320" /></a>Sóhajtva kavargatom a kávémat, és a kislányra pillantok, aki álmosan, csillogó szemekkel ásít egyet. Én az alváshoz használt fehér pólóban és bugyiban ácsorgok, ami nem túl szerencsés, mert már eléggé hideg van, így kortyolok bele a meleg italba, miközben Hope-hoz fordulok, de beleütközök egy izmos mellkasba, szokás szerint. Harry álmosan néz rám, de gyorsan hátrál egy lépést, és mosolyogva a kislányunkhoz fordul, és kikapja az etető székből.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy van ma apuci szeme fénye? - kérdezi a kicsitől, aki nevetve meghúzogatja Harry haját. Nem bírom ki, mosolyogva figyelem az édes jelenetet, és boldogsággal tölti el a szívemet Harry első mondata. </div>
<div style="text-align: justify;">
Annyira aranyosan bánik Hope-pal... Annyira felnőttes, apás az egész fiú, hogy lassan el kéne gondolkoznom azon, hogy pontosan mit is akarok. Hope jövőjének kell lebegnie a szemem előtt, mert ez nem állapot. Egy házban élek az apjával, miközben még mi sem tudjuk, mi van köztünk... Barátságnak nem nevezném, mert barátságból nem szokott az embernek gyereke születni. Kapcsolat se lehet, hiszen nem vagyunk együtt. Mint két idegen, akiket összeköt egy kislány...</div>
<div style="text-align: justify;">
Krákogásra leszek figyelmes, így gyorsan eloszlatom a gondolataimat, és az előttem álló fiúra nézek, aki karjában a kislányunkat tartja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Angel, itt vagy? - kérdezi óvatos mosollyal, mire megrázom a fejem, és bólintok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Megismételnéd? - harapom be az alsó ajkam, mire elneveti magát, és elkezdi ringatni Hope-ot. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt kérdeztem, mikor indulunk? - megiszom az utolsó pár korty kávémat, és az órára pillantok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Oké, nyolc óra van, kilencre elkészülünk, és utána indulhatunk - csapom össze a tenyeremet, és elveszem tőle Hope-ot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És akkor úgy jó, ha valahol megállunk reggelit venni? - kérdezi még a hátam mögül, mire hátrafordulva megállok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze. És akkor ebédre ott leszünk - kezdek el számolgatni, de csak fürkésző tekintetével találom szemben magam. - Mi az? - kérdezem összeráncolt szemöldökkel, mire megrázza a fejét, és mosolyogva válaszol.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jót tett neked az anyaság - mondja sejtelmesen, és ellép mellőlem, hogy kikerüljön. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem nem - sütöm le a szemem, és reménykedek benne, hogy nem hallotta meg, de egy kezet érzek meg a derekamon, és szembe fordít magával. A kislány a kezemben értetlenül figyeli a helyzetet, én pedig tekintetemet belefúrom Harryébe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Pedig hidd el. Megváltoztál, de legbelül ugyanaz az Angel vagy, bármennyire is próbálod tagadni. Felelősségteljesebb lettél, magabiztosabb. Bárki rád néz, egy csillogó szemű, boldog anyukát lát, akinek mindene a lánya. És az a csillogás a szemedben még erősebb lesz, mikor az apukára néz - vigyorodik el, én pedig megforgatom a szemem. - Egyszerűen kivirultál - fejezi be a gondolatmenetét, mire hálásan pillantok rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm. Sokat jelent, hogy ezt gondolod - hajtom le egy kicsit a fejem, de az állam alá nyúlva felemeli a fejem. Őszinte mosollyal tekint végig rajtam, majd közelebb húz magához egy óvatos, baráti ölelésre. Sóhajtva temetem a fejem a vállába, és ügyelek arra, hogy Hope-ot ne nyomjuk össze.<br />
- Ez csak az igazság, ezen nincs mit köszönnöd. Másfél év borzasztó sok idő, gondolom én is változtam egy keveset - mosolyodik el az orra alatt, miután elenged.<br />
- Igen, határozottan változtál - ráadásul jó sokat és jó irányba, de ezt nem mondtam ki hangosabb.<br />
- Hát igen, sokkal helyesebb lettem - mondja öntelten, mire nevetve megcsóválóm a fejem. Mindig el kell rontania ezeket a romantikus pillanatokat valami oda nem illő beszólásával... Igen, tipikus Harry. - Meg bővültem egy gyerekkel - teszi hozzá eléggé töprengős fejjel, mire Hope, mintha megérezné, hogy róla beszéltünk, hangosan kacag egyet, és a vállamra dől.<br />
- Tényleg sok az a másfél év - mondom kicsit hangosabban, és még mindig kacagva, mire Harry furán néz rám. Mármint, fura vigyorral az arcán, majd megköszörüli a torkát.<br />
- De annyira nem sok, hogy kiszeress valakiből - motyogja lehajtott fejjel, de próbálok nem tudomást venni róla, inkább Hope picike ujjait veszem a kezeim közé. Annyira puha bababőre van, hogy az már irigylésre méltó. Nem mondom azt, hogy huszonegy évesen ráncos vagyok, mert én még nem fedeztem fel magamon ráncokat, de annyira jó lenne az ilyen feszes bababőr.<br />
- Szerintem pontosan elég arra, hogy újra gondold az életed, rájöjj arra, ki számít neked, és kinek számítasz te. Pontosabban, nekem erre volt tökéletes ez a másfél év - töprengek hangosan, mire döbbentem néz rám.<br />
- Te komolyan azt hiszed, hogy nem vagy fontos nekem? - kérdezi elkerekedett szemekkel.<br />
- Ha valakit elhagysz, valószínűleg nem fontos neked - vonom meg a vállam. A fejemben százszor hoztam fel ezt a témát pro és kontra érveket gyűjtve, de mindig arra lyukadtam ki, hogy nem vagyok fontos neki. Erre nincs más magyarázat, akit szeretek, azt nem hagyom magára.<br />
Látszólag teljesen ledöbben, ráeszmél, mire is gondolhatok, mert mikor ellépnék mellette, megfogja a kezem, és maga felé fordít. Ahogy hozzám ér, bőröm égni kezd, nyelek egy hatalmasat.<br />
- Mindig is fontos voltál, és az is vagy - néz mélyen a szemembe, de szomorú mosollyal az arcomon megrázom a fejem, kitépem a kezem a szorításából, és elindulok fel a lépcsőn. Elhagyott. Bármit mondd, nem érzem magam fontosnak, hiszen egyszer már átvert. Mikor azt mondta, szeret, az is egy rohadt nagy átverés volt, hiszen ha valakit szeretek, mellette maradok... Most már hivatalosan is kijelentem: Harry Styles az egyetlen ember, aki képes teljesen összezavarni, és elhitetni velem, hogy egy senki vagyok...<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Sóhajtva emelem ki a kisbabánkat a kocsiból a hordozóval együtt, de mielőtt észbekapnék, Harry elveszi tőlem, majd egy hamis mosollyal lezárja a kocsit. Máskor is teljesen nyugodtan jövök ide, hiszen tudom, hogy mindig szívesen látnak, sőt, követelik, hogy menjek, mert állításuk szerint sosem látják a picit. Aki már nem is olyan pici, de egyszerűen imádnivaló. Így eddig is minden hétvégén hivatalosak voltunk Hope-pal ide, de most, hogy Harry visszajött, szerintem minden egyes napot itt fogunk tölteni. Nem zavar, sőt, imádok itt lenni, annyira családias az egész környezet, mint nálunk otthon. Anyának is elmondtam, hogy Harry hazajött, és igazából eléggé semlegesen fogadta. Azt mondta, az én életem, az én döntéseim, ő kedvelte a srácot, akkor is, ha egy paraszt volt. Hozzátette, hogy a pasik mindig meggondolatlanul cselekszenek, utána sírnak a nőknek, hogy fogadják vissza őket, és általában ez be is következik. Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, miénkben ez az egy és fél év az volt... De ezt csak anya mondta, én nem így látom.<br />
- Angel, itt vagy? - hallom meg Harry hangját valahonnan jó messziről, de gyorsan próbálok ráfigyelni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? Persze - gyorsan megrázom a fejem, és elindulok, meg sem várva Harryt. Hallok egy elfojtott kacagást a hátam mögül, de már szinte az ajtónál vagyok, ahol Harry beér, és megnyomja a csengőt. Szinte azonnal kitárul, Gemma jelenik meg, és a nyakamba ugrik, tudomást sem véve Harryről. Összenyom, mégis viszonzom a kedvességét, és mosolyogva hagyom, hogy jól megölelgessen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Végre itt vagytok. Lizzie és Anna nagyon várnak már titeket - mondja inkább Hope-nak intézve a szavait, mert közben már el is vette a bátyjától a babánkat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Lizzie és Anna is itt van? - kérdezi Harry eléggé furán. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ühüm - válaszol Gemma, és becsapja mögöttünk az ajtót. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kik ők? - kérdezem suttogva Harrytől, mikor Gemma már elhagyja az előszobát. Harry feltűnően közel hajol hozzám, és úgy mondja a mondandóját, miközben engem kiráz a hideg. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Az unokatesóink - köszörüli meg a torkát.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elindulok a nappali felé, Harry pedig követ. Amint odaérek, hatalmas mosollyal nézek végig a két lányon, akik már Hope-ot nyomorgatják. Amint észrevesznek, azonnal felpattannak, és az egyikül visítva ugrik a nyakamba, majd Harryébe. A másik, aki kicsit komolyabb, Hope-ot tartja a karjában, és egy óvatos ölelést követően megállnak egymás mellett, és bemutatkoznak. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Anna vagyok - barna haja és szeme tökéletesen passzolnak egymáshoz, az egész lány eléggé hiperaktívnak tűnik, és már azonnal Harry mellett terem és vadul magyarázni kezd neki. </div>
<div style="text-align: justify;">
A másik barna hajú, fogszabályzós lányra nézek, aki mosolyogva pillant vissza rám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Lizzie vagyok. Anna kicsit fel van ma pörögve, ne haragudj érte. Bizonyára Angel vagy, Gemma rengeteget mesélt rólad. Igazából, mindenről tudunk, szóval nyugi - vonja meg a vállát, és a kezembe nyomja a kisbabámat. - Hope egyébként annyira aranyos. Néztünk Harryről kiskori képeket, teljesen hasonlít rá.<br />
Kicsit érdekes ez a helyzet, hiszen látszólag ők mindent tudnak rólam, én viszont semmit. Egy kicsit zavarban is vagyok, mert azok után, hogy mi volt Harryvel, ki tudja, mit gondolnak rólam. Fáj bevallani, de eléggé mély nyomot hagy benne Harry családja. Mivel már én is idetartozok...<br />
Mikor Anne tűnik fel a konyhaajtóban, kicsit fellélegzek, és valamiféle kis biztatást várva odalépek hozzá. Olyan jóban lettünk, hogy már a tegezést is javasolta, amit eleinte nagyon nem tudtam betartani, de azóta már igen. Egyszerűen anyu tisztelettudónak nevelt, és ez van.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia - lélegzek fel, és miután rámvigyorog, el is veszi Hope-ot. Szegény kislány, csak nagyokat pislog, azt se tudja, merre van. Hirtelek észbekapok, és Harry felé fordulok, aki csak furán néz rám, de mielőtt megszólalhatna, közelebb lépek hozzá, és belenyúlnék a zsebébe, de elkapja a kezem. - Kinyitnád a kocsit? Ott maradtak Hope dolgai - magyarázom, mire csak bólint, és előresiet. - Egy pillanat is jövünk - mosolygok rá Anne-re, aki Hope-pal a kezében bólint.</div>
<div style="text-align: justify;">
Követem Harryt, aki hosszú léptekkel szeli át a házat, és gyorsan kinyitja előttem az ajtót. A kocsihoz érve behajolok, kiveszem Hope cuccait, de mikor fordulnék vissza, Harrybe ütközök. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod. Olyan rossz, hogy nem a barátnőmként mutattalak be nekik. Olyanok, mintha a húgaim lennének, és még ők is tudnak a legnagyobb hibámról - süti le a szemét. Na jó. Most lett elegem ebből az egészből. Folyamatosan ezt hajtogatja, mikor pont én nem tehetek róla. Játszhatom a sértődöttet, de nem fogom, és eddig sem tettem, erre máris azt hiszi, hogy bármikor visszamegyek hozzá. Szikrázó szemekkel, és a kezemben tartott babacuccokkal nézek mélyen a szemébe, és rendesen kiosztom.<br />
- Fejezd ezt be. Alig egy hete jöttél vissza, és úgy csinálsz, mintha ez az egész az én hibám lenne. Elhagysz egy évre, és utána komolyan azt hitted, hogy egyből visszamegyek hozzád? Hát rohadtul nem. Elegem van ezekből a megjegyzésekből, egyszerűen lelomboz, ha egy ilyet mondasz, mert nem az én hibám, hogy most nem vagyunk együtt. Ha nem hagysz el, mára tényleg egy család lehetnénk. De így. Csak Hope köt össze minket - mondom könyörtelenül, mire a srác szemében kétségbeesés csillan meg. Máskor megsajnálnám, de elegem van belőle. Egyszerűen, nem tudom, mit képzel, és hova gondolja magát, de esküszöm, lassan rosszabb, mint egy szappanopera...<br />
- Ha elmondod nekem a gyereket, most nincs ez - vág vissza sértődötten, de csak gúnyosan elröhögöm magam.<br />
- Képzeld el, pontosan azon a napon akartam elmondani, hogy lesz, mikor már nem voltál otthon, te szemét - emelem fel egy kicsit hangom, és inkább kikerülve őt, berontok a házba, és rendezem egy kicsit a légzésem. Nem akadályoz meg, mint régebben, nem húz vissza, nem kezd el magyarázkodni, meg se szólal, el se indul. Tényleg változott ebben az egy évben....<br />
A házba beérve, senkit nem találok a nappaliban, mindenki a konyhában ül az asztalnál. Bevárom Harryt, aki egy szót sem szól az iménti veszekedésünkre, hanem érdeklődve felhúzza a szemöldökét, és előreenged a konyhaajtóban. Anne gyorsan felpattan, és magyarázkodni kezd.<br />
- A lányok már nagyon éhesek voltak, ne haragudjatok, hogy nem vártunk meg titeket - mosolyogva megrázom a fejem, hiszen nem gond, és leülök Harry mellé arra a székre, ami Hope kis etetőszékéhez a legközelebb van.<br />
Mivel jó anya vagyok, először Hope-ot kezdem el etetni, és csak fél füllel folyok bele a beszélgetésbe. Szó esik a tanulásról, barátokról, szülőkről, és úgy mindenről. Anna szája be sem áll, Lizzie néhányszor szól bele a dolgokba, akkor is valami nagyon bölcs, fontos dolgot mond, míg egyszer Anna Harrytől nem kérdez.<br />
- És, Harry, te merre jártál egy év alatt? Biztos sok csinos lány volt ott, volt barátnőd? - Kicsi gombóc keletkezik a torkomban, hiszen ez az téma, amit nagyon szeretnék kerülni. A srác zavartan lesüti a szemét, de azért válaszol.<br />
- Rengeteg helyen jártam, és igen, voltak csinos lányok - motyogja halkan, és inkább a levesének szenteli az időt.<br />
Gemma kapcsol, kihúzza magát, és újabban nekem intézi a kérdését. Természetesen ő mindenről tud, nyilván Harry agyát akarja húzni ezzel a dologgal.<br />
- És Angel, mesélj nekünk Louis-ról - vigyorog rám, mire zavartan felnézek, és nyelek egy hatalmasat. Harry várakozó szemekkel tekint rám, így kicsit felbátorodva mondom a választ.<br />
- Öhm.. Huszonöt éves, van egy imádnivaló kisfia. Rendkívül figyelmes, kedves, és ő az egyik legérzékenyebb férfi akivel valaha találkoztam. Imádja Hope-ot, számtalanszor vigyázott már rá, mikor mondjuk vásárolni mentem. Egyelőre nem komoly a dolog, de még bármi lehet ebből - vonom meg a vállam, mire Harry dühösen vizslat, Gemma pedig vigyorogva figyeli ezt.<br />
- És hogy csókol? - kérdezi, de a mellettem ülő fiúnál most telt be a pohár, felpattan az asztaltól, és kiviharzik a konyhából. Mindenki értetlenül mered utána, Gemma azonban elkomorodik, én pedig csak lesütöm a szemem.<br />
- Talán kicsit messzire mentem - harapja be az alsó ajkát Gemma, de az asztalnál halálos csönd támad. - Megyek beszélek vele - hagyja el a konyhát a lány, mire könnyek csillannak a szememben. Miattam ment el, miattam érzi magát rosszul, és miattam dühös.<br />
Anne rámnéz, és kedvesen elmosolyodik.<br />
- Nem a te hibád. Mindig ilyen hirtelen haragú volt. Ő hagyott el téged, viselje férfi módjára a következményeket. - Úgy látszik, Anne is velem ért egyet, így csak mosolyogva bólintok.<br />
Talán mégsem úgy végződött ez a családi ebéd, ahogy szerettem volna... Megbántottam Harryt, aki most bizonyára utál, és soha többé nem akar majd szóba állni velem. Gratulálok Angel, ma is alkottál...<br />
<br /></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com28tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-82191980486648672942016-01-03T09:07:00.001-08:002016-01-03T09:07:19.058-08:00II. Harmadik<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<b>Halihó:) </b></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<b>Tudom, elég régen volt már rész, és sajnálom, hogy nem hoztam, de egyszerűen nem tudtam írni. De most, itt vagyok, remélem, vártátok már. Mindenkinek boldog új évet! :) </b></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<b>Jó olvasást! </b></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
A tegnapi nap eléggé kimerített. Na nem azért, mert Harry nem hagyott, és mindent egyedül kellett csinálnom, mert rengeteget segített. Ő fürdette Hope-ot, amíg én elmentem vacsorát csinálni neki és magamnak, aztán amíg szoptattam, evett, majd bevállalta, hogy elaltatja Hope-ot. Én egy fél órát szenvedek ezzel, ő meg két perc alatt megoldotta. Elég volt annyi, hogy lefeküdt a kis ágy melletti ágyra, magára húzta Hope-ot, és a lány már aludt is. Olvastam, hogy a szülők szívverését hallgatva a babák könnyebben alszanak, de ennyire? Mindenesetre imádtam Harrynek ezt az oldalát. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Talán nem vette észre, de a tőle kapott nyakláncot még mindig hordom. Jó, tuti nem vette észre, hiszen akkor az orromra kötötte volna, vagy legalább elidőzött volna ott a tekintete. Így reggel eszembe jutott egy ötlet, amivel kikészíthetem Harryt. De végül, elvetettem, mert én nem tudok anélkül a nyaklánc nélkül elmenni bárhová. Annyira, de annyira hozzám nőtt, hogy már ha csak itthon vagyok, akkor is rajtam kell, hogy legyen. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<a href="https://secure.static.tumblr.com/fa796a1d2d299b8c24245146b03a0d09/fk21x1q/9Annidx9q/tumblr_static_bqrjvnl74kggo4swsk8w0s4kc_640_v2.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="180" src="https://secure.static.tumblr.com/fa796a1d2d299b8c24245146b03a0d09/fk21x1q/9Annidx9q/tumblr_static_bqrjvnl74kggo4swsk8w0s4kc_640_v2.gif" width="320" /></a>Sóhajtva kászálódok ki az ágyból, és nyitom ki az ajtót. Hope szobájához érve nyitva találom az ajtót, ezért óvatosan lépek be, mikor egy erős mellkasba ütközök. Kezeim ösztönösen siklanak oda, hogy felfogjam az esetleges összeütközést, Harry kezei pedig a derekamra, hogy megtartson, ha elesek. Ez nem történik meg, helyette elpirulva állunk olyan pózban amit a szerelmesek szoktak megengedni maguknak, mire én zavartan beharapom számat, Harry pedig elvigyorodik. A szívem hevesebben ver, a lélegzetvételem felgyorsul, de mielőtt közelíthetne hozzám ajkaival, ellököm magamtól, és kikerülöm. Hangos sóhajjal lépek oda a kiságyhoz, és emelem ki a pislogó kisbabát, majd mosolyogva nyomok egy puszit az arcára. Azonnal tisztába teszem, a mögöttünk álló srác figyeli minden mozdulatunkat, majd miután végzünk, hárman indulunk le a lépcsőn. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mikor keltél? - kérdezem Harryre sandítva, aki egy szál boxerben és kócos hajjal, álmosan mered rám. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Az előbb. Azt hittem, már fent vagy, de mikor benyitottam hozzád, még aludtál, szóval megnéztem Hope-ot, aki amúgy is fent volt - vonja meg a vállát egyszerűen, mire bólintok. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Általában felkelek rá. Sőt, mindig, de most valamiért elaludtam, vagy nem tudom - harapom be sóhajtva az alsó ajkam. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mert nem sírt - mosolyodik el. - Vérbeli Styles, nem szokott sírni - a mosoly átvált vigyorba, én meg csak megforgatom a szemem. - Jut eszembe! Pénteken el kéne ugornunk anyuékhoz - vakarja meg a fejét, mire felszalad a szemöldököm. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Nekünk is? Nekünk miért? - kérdezem értetlenül, mire csak elneveti magát. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mert ti vagytok a családom? Jön hozzájuk az unokatesóm, és látni akarja Hope-ot - vallja be, mire biccentek egyet. Így már világos. Végülis, rengeteget járunk a szüleihez Hope-pal, ráadásul teljesen ráérek. Vagyis, várjunk... </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- A péntek nem jó! - kiáltok fel magamat is meglepve, nem csak Harryt. Idegesen száguldok le a lépcsőn, egyenesen a konyhába, hol azonnal tápszert kezdek el csinálni a kicsinek, akit egy etetőszékbe belerakok. Harry értetlenül jön utánunk, és hangot is ad a nemtetszésének. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mégis miért nem? </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mert.. Louisval találkozok - motyogom halkan, de meghallja, és meglepetten felhúzza a szemöldökét, majd düh villan át a szemén. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Komolyan egy randi miatt mondod le? Jézusom, Angel, felőlem egész héten találkozhatsz vele, de muszáj elmennünk anyuékhoz. Kérlek, tedd meg ezt értem, és utána, ha találkozol azzal a gyökérrel, még vigyázok Hope-ra is - forgatja meg a szemét, és látszólag nagyon ellene van a dolog, de belemegy. Sóhajtva sétálok oda a lányomhoz, és a szájába nyomom a cumisüveget, majd Harry felé fordulok. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Rendben, akkor lemondom - adom meg magam, és már nyúlok is a mobilomért. Telefonon lemondani.. Az olyan gáz.. Elrakom a mobilt egy bólintással, de a mellettem álló fiú megkérdőjelez. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Nem hívod fel? </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Majd személyesen elmondom, úgyis mindjárt indulunk játszótérre - vonom meg a vállam, mire felcsillan a szeme. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mehetek én is? - kérdezi vigyorogva, mire beharapom az alsó ajkam. Nem akarom, hogy velünk jöjjön, mert eléggé ciki lesz a két fiú társaságában lenni. De látva tekintetét, rájövök: nem foszthatom meg a lányával töltött időtől. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Ha normálisan fogsz viselkedni, jöhetsz - adom be a derekam, mire vigyorogva lepattan egy székre. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Nem vagyok öt éves, mindig normálisan viselkedek - túr bele a hajába. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- A normális viselkedés alatt azt értem, hogy nem csajozol Hope-pal, mert nem egy tárgy - húzom össze a szemem, mire elröhögi magát.</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Féltékeny lennél? - húzza fel játékosan a szemöldökét, de megrázom a fejem. Na még mit nem!</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Én? Dehogy! Csak nem akarom, hogy valami festett szőke nyúlkáljon a gyerekemhez - borzongok meg, mire még hangosabban felnevet. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Inkább barnát szeretnél? - kérdezi még mindig nevetve, de csak bosszúsan megcsóválom a fejem, mire a tincseim az arcomba hullanak. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Azt hittem, csak a szőkékért vagy oda - nézek folyamatosan Hope szemébe, hogy még véletlenül se nézzek rá. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Én is. De mikor megláttam a szexi barna hajad, hirtelen ez lett a gyengém - mondja egyszerűen, mire csak megforgatom a szemem. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Nagyon nyomulós lettél - forgatom meg a szemem, és Hope is abbahagyja az evést. Felállok, és a mosogatóhoz sétálok, majd gyorsan elkezdek reggelit csinálni. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Csak vissza foglak hódítani. Nézd meg, egy hónap és már újra együtt leszünk - tálalja az információkat, de nem mondok semmit. Igazából, annyira tetszik, hogy így teper, de ezt még magamnak se akarom bevallani. És egy hónap? Az sok idő, bármi történhet. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Egy kapcsolathoz nem két ember kell? - nézek fel rá, mire felpattan a székből, és közelebb jön hozzám. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- De igen. Bár mellékesen tudom, hogy még mindig szeretsz - duruzsolja a fülembe, mire a gerincemen átfut egy kisebb fajta borzongás. - Látod? - nevet fel, most már távolabbról. - Még mindig odáig vagy értem - villantja meg a csajozós mosolyát. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Én nem! - tiltakozok habogva, de csak legyint egyet. Igaza van. Még mindig szeretem, de nem tehetek róla. Ezalatt a másfél év alatt ugyanúgy szerettem, és tudtam is. Még Louis sem tudta feledtetni velem, pedig ő tényleg próbálkozik...</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Harry sosem tudhatja meg ezt. Sosem. Egyszerűen úgy lehetünk mindketten boldogok, ha békén hagyjuk a másikat. Nem lehetünk együtt, mert akkor gyenge leszek, és bárki bánthat. Ott van Hope, felelősség van a vállunkon, nem lehetünk éjjel-nappal együtt, mert már nem csak egy szerelmespár lennénk, hanem egy család. Már hárman vagyunk, nem lehetünk egész nap ágyban, ha ő azt úgy akarja. Harry még egy nagy gyerek, hogy tudná, milyen nevelni egy igazi gyereket? Sehogy... Egyszerűen nem áll készen erre, neki nem volt hat hónapja beletanulni, alig egy napja tudta meg, hogy apa, ezalatt az idő alatt pedig mit csinált? Jó, rengeteget segített, teljesen oda van Hope-ért, de akkor is. Még nem áll készen erre. Én sem álltam..</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
És most itt vagyok huszonegy évesen, egy gyerekkel, és a gyerekem apjával, aki vissza akar hódítani, és akit még mindig szeretek. Hát nem csodás? Szerintem is...</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- De-de. Egyetlen érintésemtől kiráz a hideg. Louis tud kiváltani belőled ilyeneket? - kérdezi még mindig a konyhapult mellett állva, tojással a kezében. Nem válaszolok, csak elnyúlok mellette, és kiveszek a szekrényből valami péksütit. Éppen egy kakaóscsiga esik a kezem közé, így sóhajtva beleharapok, és közben megtörlöm Hope száját, aki szokás szerint leette magát. Minden evését egy kis felső bánja...</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mi lenne, ha ma játszótér helyett elvinnénk ezt a kis hercegnőt vásárolni? - emeli ki a kis székből Harry Hope-ot, aki nevetve belekap az apja hajába, és erőszakosan meghúzza a tincseket. - Van benne erő - nevet fel a srác, aki a haját igazítja. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mit akarsz venni neki? átveszem a reggelije sütését, és azonnal nekiállok rántottát csinálni. Kedves vagyok vele? Talán...</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Nem tudom. Bármit. Csak be akarom pótolni az elvesztegetett időt - vonja meg a vállát, és csillogó szemekkel figyeli a babánkat. Már nem csak az enyém, amióta itt van, már többes számot kell használnom...</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Hat hónapot? - nézek rá a vállam fölött. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Igen. Ha már nem mondtad el, hogy apa vagyok, és elhúztam a csíkot - vonja meg a vállát megvetően, mire lesütöm a szemem. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Haragszol érte? - kérdezem beharapott ajkakkal. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Őszintén? Kicsit - válaszol egészen közel hozzám, de csak sóhajtva folytatom a reggeli készítését. Kínos csend uralkodik a szobán, majd úgy döntök, elmondom ami a szívemet nyomja. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Azon a napon akartam elmondani. Úgy terveztem, hogy hazajövök, és mindent elmondok, elmegyünk házat nézni, s boldogok leszünk - kezdem mosolyogva, de könnyek gyűlnek a szemembe. Olyan nehéz erről beszélni, még Harry előtt is. - De hazajöttem, és te már nem voltál itt - fejezem be nagyon halkan, és nem is nézek rá, mikor tányérra szedem a kajáját, és lerakom az asztalra. Elveszem tőle Hope-ot, és szipogva indulok el a lépcsőn fel, erősen azzal a szándékkal, hogy felöltözzek, és a kicsit is felöltöztessem. De mikor beérek a gyerekszobába, leülök az ágyra, és végre utat engedek a könnyeknek, amik tegnap óta ki akarnak csordulni. Bármennyire is próbálom tagadni, vagy az ellenkezőjét mutatni Harry előtt, egyszerűen gyűlölöm a helyzetet. Kezdem elfelejteni, erre visszajön, és mindent romba dönt. Az érzéseimet visszahozza, egyszerűen nem tudom tagadni, hogy túlságosan is szeretem, és mennyire fáj most látni, mikor nem is szakítottunk, de tuti, hogy megcsalt, aztán gondol egyet, és visszasétál a nyugodt életembe. Komolyan Harry Styles lesz a végzetem? Bármennyiszer próbálom majd elfelejteni, mindig talán majd módot arra, hogy visszatérjen?</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Hope érzékeli a feszültségemet, mert nagy, szomorú bociszemekkel néz rám. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Semmi baj, csak.. - törlöm l a könnyeimet Hope-nak beszélve, de nem tudok mit mondani. Csak mi? - Csak apu - fejezem be magam elé suttogva, de közben a kicsinek beszélve. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Megrázom a fejem, és öltöztetni kezdem a babát. Nagyokat sóhajtva aggatom rá a meleg holmikat, mert ha Harry tényleg vásárolni akar menni, akkor bizony nem fázhat meg. Miután végzünk, átsétálunk az én szobámba, ahol magamra kapok egy fekete cicanadrágot, kék hosszított felsőt, és kicsit megfésülködök. Miután végzünk, a babával a kezemben szaladok le a lépcsőn, ahol szinte beleütközünk Harrybe, aki fekete farmert és fekete pólót vett fel . </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mehetünk? - néz végig rajtunk, majd megakad a szeme rajtam. - Te sírtál? - kérdezi ledöbbenve, mire megrázom a fejem, és inkább a zoknimat kezdek el tanulmányozni, majd gyorsan az előszoba felé veszem az irányt. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Mehetünk - adok rá Hope-ra egy kis kabátkát, beleteszem a kis hordozóba, és én is felveszem a bőrkabátomat. Harry követ minket, de még mindig eléggé furán méreget, majd felkapja a hordóval együtt a lányunkat is, és kinyitja az ajtót, majd előre enged. Igazán udvarias lett, vagy csak be akar vágódni... Az utóbbira tippelnék. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Az ő kocsijával megyünk, Hope-ot berakja hátra, nekem kinyitja az anyósülés ajtaját, így én oda ülök. Benyomja a rádiót, majd szép lassan elindulunk a közeli áruházba. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- És mégis mit akarsz venni? - fordulok felé, és benyomja a fűtést. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Játékot - vigyorodik el, de csak megforgatom a szemem. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Még jó, hogy egy szobányi játékot vesz neki Gemma - mosolyodok el, mire felhúzza a szemöldökét. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Te jóban vagy Gemmával? - kérdezi ledöbbenve. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Persze. Miért ne lennék? - kérdezek vissza, de csak megcsóválja a fejét. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Minden barátnőmet utálta eddig - adja meg a szerinte logikus választ. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Még szerencse, hogy én nem vagyok a barátnőd - vágom oda érdekesen, mert furán méreget. Talán néha kicsit gondolkozás nélkül beszélek, de nem tehetek róla...</div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Nem, igazad van. Te a gyerekem anyja van, az nem ugyanaz - ingatja a fejét gúnyosan, de csak megvonom a vállam. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Határozottan nem. Ha a barátnőd lennék, egy szobában aludnánk, foghatnád a kezem, megcsókolhatnál - kezdem el sorolni, de csak kacéran néz rám. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Miért, ezeket most nem tehetem meg? </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Nem - rázom meg a fejem. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Pedig régen megtehettem ezeket. Sőt, még többet. Elvégre Hope-ot nem a gólya hozta - kacsint egyet, én pedig elvörösödök. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
- Nem. Hope amiatt lett, hogy elfelejtettél gumit venni. - Válaszomra felnevet, és abba is hagyja a csevegést. </div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
Oké, eléggé érdekes beszélgetés zajlott le a kocsiban, de akkor is tetszik Harry kacér oldala. Egyszerűen ilyenkor mindig megnevetett, és bármennyire is az ellenkezőét mutatom, egészen jól esnek ezek a próbálkozások a visszahódításomra. Az ablak felé fordulok, és elfolytok egy nevetést. Harry keze akaratlanul is a combomra siklik, de csak egy vigyor kíséretben leemelem magamról, és visszateszem a kormányra. Lebiggyesztett ajkakkal néz rám, de látva vigyorgásom, egyből ő is elmosolyodik. Az idilli pillanatot Hope sírása zavarja meg, mire egyszerre fordulunk hátra. Ő is tud időzíteni...</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-20687503891568665402015-12-24T09:16:00.000-08:002015-12-24T09:16:22.348-08:00Karácsonyi Larry One Shot<div style="text-align: justify;">
<b>Sziasztok! :)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Megérkezett a karácsonyi különkiadás! :) Ami egyben az én drága Lizám szülinapjára is készült. Mivel a blogban lesznek karácsonyi részek, így egy LARRYS karácsonyit hoztam nektek. Nem kötelező elolvasni, ezzel készültem nektek karácsonyra! :) </b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Utálatot nem kérek, köszönöm. </b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Boldog karácsonyt mindenkinek! :)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva szedem ki a mézeskalácsokat a sütőből. Már megint késik. Jellemző. És én szokás szerint nem fogom ezért lecseszni, mert szeretem. Még jellemzőbb. Ma van a születésnapja, ezért nem fogok leállni hisztizni, de holnap tuti felhozom, hogy ez már így nem mehet tovább. Attól hogy ő Louis Perfect Tomlinson, ez nem fogja felhatalmazni az alól, hogy időben befusson. De azért, remélem pár perc múlva befut, hiszen nagy nap ez a mai. Pontosan ma négy éve volt az a karácsonyi buli - és egyben a születésnapi bulija- amiről már úgy jöttem haza, hogy hivatalosan is egy párt alkottunk. Ő elvégezte az egyetemet, nekem van még két évem, és pár hónapja összeköltöztünk. Az életem mellette nem is lehetne fantasztikusabb. </div>
<div style="text-align: justify;">
Most is, mint minden évben egyfajta izgalommal keltem fel, mert tudtam, hogy ma csakis az enyém, és egész nap velem lesz. Aha. Közbejött neki valami és egy órával ezelőtt elrohant. Pedig egyetlenegy napot kértem ebben az évben, mikor csak az enyém, és még ezt sem tudta betartani, valami fontosabb volt. Tipikus... </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgd6u0M0xslX9PdASJClasR5jkRQvKiNHN9Y_ur6OUAiekW2EtGT5DPqfpA6Xff9Nx6Sq_x1piGrimSsJ7PzpWLM399tJQrQzLd94tbNz2_WpVfGGY3uU0mqhI0QKoODgoLAYAoUy4rs0g/s1600/larrygif.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgd6u0M0xslX9PdASJClasR5jkRQvKiNHN9Y_ur6OUAiekW2EtGT5DPqfpA6Xff9Nx6Sq_x1piGrimSsJ7PzpWLM399tJQrQzLd94tbNz2_WpVfGGY3uU0mqhI0QKoODgoLAYAoUy4rs0g/s1600/larrygif.gif" /></a>Hallom az ajtót csapódni, de nem szaladok elé, ahogy általában szoktam, helyette inkább durcásan egy tálcára rendezgetem a kis mézeskalács figurákat. Egyszerűen imádom a karácsonynak ezt a jellegzetes illatát, a rengeteg villogó égőt, a karácsonyfát, hogy mindig együtt töltjük az ünnepeket a családjainknál. Louis reakcióját, mikor kibontja az ajándékomat, és a mocskos kis dolgokat, amiket ilyenkor vesz nekem és ki is próbáltatja őket. Imádom mikor együtt díszítjük a fát, és nem éri el a felső ágakat, és mindig megsértődik ezen, majd kiakad, hogy miért nem nőtt egy centit se tavaly óta. Általában ezen mosolygok, és biztosítom róla, hogy nekem tökéletes a mérete. Az emlékek hatására elmosolyodok, de amint ráeszmélek, hogy én most mélységesen haragszok rá, mert egyedül hagyott, elkomorodok. Pár pillanat múlva két kezét a derekamon, majd egy nedves puszit is hagy a nyakamon, de én csak megmerevedve állok.<br />
- Hé, bébi - hangja kétségbeesetten cseng, és miután elenged, szembefordul velem. - Ne haragudj rám - néz kiskutya szemekkel, de csak elveszek egy mézeskalácsfigurát és leharapom a fejét. Eléggé csúnyán nézhetek rá, mert szerencsétlenül megvakarja a fejét, és újabb próbálkozást tesz arra, hogy megbékítsen.<br />
- Csak egy napot kértem amikor nem rohangálsz el - hajtom le a fejem szomorúan. - Nem érdekel, hogy már egy hónapja folyamatosan elmész itthonról, semmit nem mondasz, merre vagy kivel, fogadjam el a helyzetet és higgyem el, hogy hűséges vagy hozzám - öntöm ki neki a szívem, mire beharapja az alsó ajkát. - Merre voltál Louis? - ejtem ki a nevét suttogva, mire ő is beletúr a hajába. Szóval hazudni fog. Nagyszerű.<br />
- Úgyse fogod elhinni nekem, amíg nem látod majd - lép közelebb egy lépést hozzám.<br />
- Ez nekem nem elég így - fordítom el a fejem, mire megragadja arcom és kényszerít, hogy a szemébe nézzek.<br />
- Babe, karácsony van. Nem lehet, hogy ma tökéletesen elfelejtjük a problémáinkat? A szülinapom kedvéért - ő is tudja mit mondjon ahhoz, hogy egy sóhaj kíséretében bólintsak, és szorosan az ölelésembe vonjam.<br />
- De csak azért, mert karácsony van és a szülinapod. Egyébként borzasztóan haragszok rád. Úgy tűnik te fontosabb vagy nekem, mint én neked - vallom be őszintén, mire eltol magától.<br />
- Erről szó sincs. A te szülinapi ajándékodat szervezem Liammel - Liam Louis legjobb barátja, de akkor is.<br />
- De miért kell karácsonykor is az én szülinapi ajándékomat szervezni? - kérdezek vissza szomorúan.<br />
- Mert közös szülinapi ajándék. Ígérem, az este folyamán elmondom. Most pedig, gyere, ideje megnézni valami karácsonyi filmet. Csak mi ketten - az enyémnél kisebb kezét a tenyerembe csúsztatja, és egy sóhaj kíséretében megadom magam. Mi értelme veszekedni? Csak feleslegesen felidegesítem magam. A nappaliban a DVD lejátszóhoz lép, én pedig egy hatalmas pokrócot keresek. A nappaliban az eddig elkészített étel és a mézeskalács illata terjeng, Lou pedig távirányítóval a kezében letelepszik mellém. Gyorsan elindítja a filmet, a mellkasára húz, én pedig őt is betakarom. Kezeim a mellkasán nyugszanak, göndör tincseimet mélyen a nyakhajlatába temetem. Belélegzem jellegzetes férfias illatát, és megmosolyogtat, hogy azt a parfümöt viseli, amit én vettem neki. Szaggatottan kifújom a levegőt, mire borzongás járja át a testét, ami mosolyt csal az arcomra. Imádom, hogy képes vagyok akár egy érintésemmel az őrületbe kergetni.<br />
- Babe, ha nem hagyod abba, kihagyjuk a vacsorát, az ajándékozást és egyből a hálóban lyukadunk ki - markol bele erősen a derekamba, mire morcosan dünnyögni kezdek.<br />
- De ma van a szülinapod. Szeretném ha felejthetetlen lenne - birizgálom a pólója alját, mire csak belepuszil a hajamba.<br />
- Hidd el, felejthetetlen lesz - jelenik meg egy kisfiús mosoly a szája sarkában.<br />
- Csak a mai nap teljesen a miénk - nézek magam elé szomorúan. - Holnap anyuékhoz kell mennünk, utána a te szüleidhez. Alig leszünk kettesben - sóhajtok fel. Talán túlságosan ragaszkodok hozzá.<br />
- Bébi minden oké? Olyan feszült vagy. Ha lány lennél azt hinném éppen menstruálsz, de így nem tudom - vakarja meg tanácstalanul a fejét. Elnevetem magam a gondolatmenetén, és helyette szorosan lehunyom a szemem.<br />
- Csak minden szar mostanában. Alig látjuk egymást, mert vagy én vagyok az egyetemen, vagy te melózol - sóhajtok fel, és olyan közel préselődök hozzá amennyire lehetséges.<br />
- Hé. De legalább amikor látjuk egymást, együtt vagyunk - vigyorog rám, mire megforgatom a szemem. - Figyelj, édes. Négy éve járunk, rémlik? - úgy csinál mintha én felejteném el minden évben mikor jöttünk össze...<br />
- Persze hogy rémlik - motyogom unottan.<br />
- És most ez egy nehezebb időszak mindkettőnk számára. De a lényeg hogy itt vagyunk egymásnak - nyom egy puszit a homlokomra, mire mosolyogva bólintok.<br />
- Imádom hogy egy hülyeségedet egy mondattal el tudsz felejtetni. Már nem haragszok, de legközelebb ha azt kérem, hogy legyél velem csak egy napra, és ne menj el, tartsd be az ígéretedet - felülök pont annyira, hogy szánk egyvonalban legyen, és óvatosan rátapasztom ajkaimat a szájára. Egy apró mosolyt megenged magának, de tudja, hogy utálom ha csók közben mosolyog, mert az olyan lekicsinyítő. Mintha rajtam nevetne, mert nekem ő volt az első - és egyben utolsó - ember, akit valaha megcsókoltam. Az utolsó első csókom... Még tisztán érzem, mikor először becézgette édesen az ajkaimat. Négy éve, pontosan ezen a napon.<br />
<br />
<br />
<i>*Négy évvel ezelőtt*</i><br />
Idegesen igazítom meg huszadjára a hajam, hogy minden egyes tincs tökéletesen álljon. A sötétkék ingemet begondolom, de felül pár gombot kihagyok, így sokkal lazábbnak látszok. Hátha leplezni tudom az idegességem. Ha nincs a legjobb barátom, Niall és anya, akkor most valószínűleg a családommal tölteném a karácsonyom. Ehelyett az iskolai buliba készülök, ahová tuti nem mennék, ha Ő nem lenne ott. Az egész iskolában egyetlen ember sem keltette fel úgy az érdeklődésemet, mint Louis Tomlinson. A srác, aki a futball csapat kapitánya, ráadásul az összes lány utána sóvárog, tuti nem venne észre egy nála fiatalabb meleg srácot. Igazából, utálnom kéne, mert miatta jöttem rá arra, hogy a saját nememhez vonzódok, de Niall és a családom jól fogadták. Az az egyetlen probléma, hogy életemben először vagyok szerelmes, egy elérhetetlen személybe. Ez nem olyan, mint mikor valami világsztárnál érezzük ezt, hiszen az teljesen más. A világsztárok egy másik okból nem lehetnek soha a mieink. De itt vagyok én, Harry Styles, aki bele van zúgva Louis Tomlinson-ba, aki még csak egy pillantást se vetett rám sose. Illetve, én nem láttam.<br />
És ráadásul, most végzős. Tehát még egy fél év, és valószínűleg soha többé nem láthatom őt. A nővérem szerint jobb lesz így, hiszen a rajongásom iránta csak egyoldalú, és úgyse fog összejönni a dolog. Említettem már milyen optimista egy nővérem van?<br />
Az egész akkor kezdődött, mikor egy éve nekem jött az iskolában. Abban a pillanatban elvesztem a szemeiben, és igaz, csak gyorsan bocsánatot kért, már ment is tovább, az a találkozás örökre belevésődött az emlékezetembe. Akkor figyelhettem meg először kisfiús vonalait, kék szemeit, tökéletesen fehér fogait, és hogy mennyire istenien fest abban a kék csapatmezben.<br />
Oké, fejezd be Harry, rosszabb vagy mint egy szerelmes tinilány. Mondjuk szerelmes is vagyok, annyi különbséggel, hogy én a srácok táborát erősítem.<br />
- Harold, kész vagy már? - hallom meg a legjobb barátom, Niall hangját és a dübörgését az ajtómon. Megrázom a fejem, még egy utolsót fújok magamra a parfümömből, megigazítom a fekete szűk farmerem, és kitárom az ajtót.<br />
- Hogy festek? - túrok bele a hajamba, mire végignéz rajtam, majd bólint.<br />
- Ha most se vesz észre, akkor egy hatalmas farok - vigyorog rám, mire én is hasonlóképpen teszek. Igaz, Ni utálja Louis-t, azért mindig hagyja, hogy róla beszéljek neki. Bár néha kiakad, és megjegyzi, hogy nem a pszichológusom, és ő nem tud mit kezdeni a könnyes szememmel, mert nem vesz észre a kiszemeltem.<br />
- Remélem tudod, hogy még mindig semmi kedvem ehhez az egészhez - vetem oda unottan, közben a szívem ezerrel ver, a tenyerem izzad, és alig várom, hogy odaérjünk, és lássam Őt.<br />
- Hogyne - forgatja meg a szemeit, és inkább gyorsan elbúcsúzok a családomtól, hogy indulhassunk.<br />
Amint kiérünk a hideg levegőre, jobban összehúzom magamon a kabátomat, és átkozom az egész estét, hogy miért nem valami pulcsit vettem fel ehelyett a vékony kék ing helyett. De hát, tetszeni akarok Neki.<br />
Mivel Niall már rendelkezik jogosítvánnyal, az ő kocsijával megyünk. Amint beülünk mindketten, beindítja az autót, de még gyorsan előhúzom az ajándékát, amit gondosan magammal hoztam.<br />
- Boldog karácsonyt - nyújtom át neki a kis csomagot, amiben a kedvenc parfümje lapul. Minden évben megajándékozzuk egymást valami aprósággal, így vigyorogva nyúlok én is a felém tartott kis dobozkáért. Mikor meglátom az ajándékot, a szám egy hatalmas 'o' betűt formáz. Egy nyaklánc, méghozzá egy 'L' medállal.- Haver, ezt. Öhm, nem kellett volna. Köszönöm - nézek fel rá teljesen elérzékenyülve, mire csak vigyorog.<br />
- Mielőtt örömödben sírni kezdesz, azt javaslom, induljunk - nevet fel, és rátapos a gázra.<br />
Niall mellett ülni miközben vezet kész életveszély. Áthajt a piros lámpán, elő, 200 km/h-val megy mindenhol, így alig öt perc alatt oda is érünk, azonban végig halálfélelmem van. Soha többé nem ülök be mellé. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Neked hogy lehet egyáltalán jogsid? - szállok ki azonnal mikor megérkezünk, és hálát adok az égnek, amiért majd anyu jön értem ha hívom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát, negyedjére már meguntak és megadták - vigyorodik el, és szorosan mellettem lépked. A suli tornatermébe kell mennünk, hivatalosan az a buli helyszíne, és ahogy elnézem a diákokat, a puncsba valami ütősebb is került...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted hányan ütik ki magukat ma teljesen? - kérdésemre vigyorogva megvonja a vállát, és röhögve figyeli a mellette elhaladó miniruhás lányokat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem elegen - kacsint egyet, amint beérünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Oké, azt gondoltam, hogy feldíszítik a termet, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire kitesznek magukért. A dekoráció piros és zöld színben pompázik, egy karácsonyfát is felállítottak. Pár asztalt összetoltak, így egy hatalmas svédasztalhoz hasonló terítővel lefedett, kajával és itallal teli pult lett. A DJ a színpadon keveri az unalmasabbnál unalmasabb karácsonyi számokat, amiket minden évben agyon játszanak a rádiókban, és rengeteg diák táncol rájuk. Kissé feszengek, hiszen mindenki jellegzetes téli színekben nyomja, és én tökéletesen kirívok innen a sötétkék ingemmel. Kellett volna egy sál, vagy valami... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ott van Cat, megyek beszélek vele - int a szőkeség, majd el is tűnik a tömegben. Talán nem kellett volna eljönnöm. Mindenki elvan, beszélget, táncol, én meg szerencsétlenül megálltam az ajtóban. Tipikus én. Iszok valamit és hazasétálok inkább. Mégis mit hittem? Hogy majd más lesz a mai este? Persze. </div>
<div style="text-align: justify;">
Csalódottan, és könnyekkel küszködve sétálok a pulthoz, és öntenék magamnak egy kis narancslevet, mikor meghallok egy hangot magam mögül. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Megkóstolhatnád a puncsot. A srácok elég jóra csinálták - megfordulok a tengelyem körül, és nagyon meglepve fordulok a srác felé. Csak álmodok. Lehetetlen, hogy Louis Tomlinson éppen velem szemben áll, miközben félénk mosollyal nyújt felém egy poharat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - hangom és kezem egyaránt remeg amint az ital után nyúlok. Csak bólint egyet, és poharát szájához emeli. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Beszélhetünk négyszemközt? Az udvaron áll egy magányos pad - vakarja meg idegesen a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze. Csak elmegyek a kabátomért - megindulok, és fogalmam sincs, követ-e. Vajon mit akarhat tőlem? Miről akar beszélni? És miért pont velem? </div>
<div style="text-align: justify;">
Hallom magam mögött záródni a tornaterem ajtaját, így biztos vagyok benne, hogy utánam jött. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel az ő szekrénye itt van a tornaterem mellett, megvárom, amíg kiveszi a szövetkabátját, és egy mosolyt is kapok tőle. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután az én kabátom is előkerült, sóhajtva követem az udvarra. </div>
<div style="text-align: justify;">
A szívem a torkomban dobog, a tenyerem izzad, és sokkal jobban izgulok, mint mikor elindultunk. Most álmodok, vagy tényleg Louis Tomlinsonnal fogok beszélgetni? </div>
<div style="text-align: justify;">
Amint kiérünk a hidegbe, összevonom magamon a kabátot, és fogvacogva szidom magamban a hideget. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Fázol? - tesz fel egy értelmetlen kérdést, mire megforgatom a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs meleg - válaszomra kuncogás hagyja el a száját, pedig nem is volt vicces a megjegyzésem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor odaérünk a padhoz, amiről beszélt, gyorsan lepattanok rá, ő pedig leül, eléggé közel hozzám. Az egyik pillanatban megérzem tenyerét a combomom, mire nagyot nyelek. Szemeivel rámpillant, én is visszanézek rá, szerintem látszik rajtam az idegesség. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry, te ugye a fiúkat szereted? - a szél belesűvít a fülembe, és csak reménykedek benne, hogy ez egy hülyeség. Honnan tudhatja? Egyedül Niall-nek meséltem erről. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha ez egy hülye felelsz vagy mersz, amit a haverjaid találtak ki, azt hiszem inkább hazamegyek - már készülnék arra, hogy elinduljak, de visszaránt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi felelsz vagy mersz-ről nincs szó. Végre összeszedem a bátorságomat hogy elmondjak neked valamit, de tudnom kell, hogy te is hasonlóképpen érzel-e - ledöbbenve nézek a kék szempárba. Látszik rajta, hogy őszintén beszél, de akkor sem tudok hinni neki. Már hogy lenne meleg? Ő tuti nem születik úgy, mint én...</div>
<div style="text-align: justify;">
Fogalmam sincs, mennyi ideje nézek rá teljesen elpirulva és döbbenten, mert csak egy szomorú mosoly kíséretében megrázza a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval nem vagy meleg. Felejtsük el amit az előbb mondtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Gyerünk Harry! Itt az idő, mondd el neki, különben elrontasz mindent. Ha megteszed ezt a lépést, talán elkezdtek járni. Ha nem, talán örökre bánni fogod...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne felejtsük el. Egy éve várok erre a beszélgetésre - a kezemet az ölembe ejtem, de elkapja a jobb karomat és ujjait az enyémekre kulcsolja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, hogy ez így ultragáz. De nem tudlak kiverni a fejemből. Imádom a hajad, a szemed, a vonalaidat. Mindent. És szeretném, semmit nem szeretnék jobban, csak ha megtennél nekem valamit. Elvégre szülinapom van - mosolyodik el őszintén, mire bólintok. - Csókolj meg - suttogja csillogó szemekkel. </div>
<div style="text-align: justify;">
Jó, oké, hivatalosan is álmodok. Ideje felébredni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még sose csináltam ilyet - vallom be őszintén, mire felnevet és arcát lassan közelíti az enyémhez. Vár. Vár arra, hogy megállítsam, hogy azt mondjam, ez egy hülyeség és hiba. De nem teszem, helyette bizonytalanul nekinyomom a számat az ajkainak. </div>
<div style="text-align: justify;">
A testemet forróság járja át, az egész kezem bizsereg érintése miatt, gyengéden beletúr a hajamba, miközben csókol. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mi lesz ezután? Mi van ha csak játszott? </div>
<div style="text-align: justify;">
Gyengéden becézgeti ajkaimat, én teljesen elpirulva hagyom, hogy irányítson. Mosolyogva válik el tőlem, és dönti homlokát az enyémnek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretnél még maradni, vagy vigyelek haza? - kérdezi édes hangon.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Menjünk haza - bólint egyet és nyom egy puszit az arcomra. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
*Visszaemlékezés vége*</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Miután megnéztük a filmet, Lou hasa feltűnően nagyot korgott, szóval leültünk vacsorázni. Agyondicsérte a főztömet, ahogy általában szokta, mert ő egyáltalán nem tud főzni. Szerintem nélkülem éhen halna...</div>
<div style="text-align: justify;">
Egy pezsgőt is bontott, mert ünneplünk. Több dolgot is. Karácsony, a szülinapja, az évfordulónk. Mindig nagy bajban vagyok azzal, mit vegyek neki, hiszen ez három eléggé fontos esemény egy napon. Idén egy ezüstnyaklánc mellett tettem le a voksomat, ami a nevem kezdőbetűjét formázza, hogy mindig vele lehessek, akkor is, ha éppen nem látjuk egymást. </div>
<div style="text-align: justify;">
A fát is feldíszítettük, és eljött az ajándékozás pillanata. Mosolyogva nyújtom át neki a kis dobozt, amit gondosan becsomagoltam szívecskés csomagolópapírral. Amint kibontja, vigyorra húzza a száját, és ad egy puszit a számra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm, babe - leheli az ajkamra, mire csak vigyorogva kinyújtom a kezem, hogy feltehessem neki. Amint becsatolom a láncot, nyomok egy puszit a nyakhajlatába. - Szerintem az én ajándékom felülmúlja ezt - a zsebébe nyúl, és egy kis dobozt húz elő, majd olyat tesz, hogy akaratlanul is elkerekedik a szemem és a szám elé kapom a kezem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Letérdel elém, és kinyitja a dobozkát. Egy arany gyűrű, igazán férfias darab, és valami van bele karcolva, de könnyektől képtelen vagyok elolvasni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harold Edward Styles. Tudom, hogy néha egy barom vagyok, és sajnálom, hogy el kellett mennem, de most lett kész a gyűrűd. Felejthetetlenné akartam tenni az évfordulónkat, és itt az ideje annak, hogy férj és férj legyünk. - ennél a mondatnál elnevetem magam, de nem zavarja, folytatja - Én vagyok a világ legszerencsésebb férfije, mert elfogadsz úgy ahogy vagyok. Ugyanúgy izgulok most a válaszodtól, mint mikor anno a kocsimba ülve négy éve megkérdeztem, járnál-e velem, és bemutattál a családodnak. Tudod, hogy nem vagyok túl érzelgős, és már ez is ezerszer több tőlem, mint amennyit várni lehet. Tegyél engem a világ legboldogabb férfijává, ha már a legszerencsésebb is én vagyok, és gyere hozzám, babe - az ujjamra húzza a gyűrűt, de én csak vadul bólogatva felhúzom magamhoz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, igen, igen, igen - ajkaimat az övéinek nyomom, és átkarolom a nyakát. Istenem, mennyire szeretem... És mennyire boldoggá tesz, akkor is, ha olyan néha amilyen. Vigyorogva elválik tőlem, és az ölelésébe von. Könnyes szemmel próbálom elolvasni a feliratot, de nem sikerül. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Lou, mi van beleírva? - törlöm meg a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Always in my heart, Harry Styles. Yours sincerely, Louis. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-83838519294152998592015-12-20T13:23:00.000-08:002016-01-24T11:07:23.990-08:00II. Ötödik<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
A tegnapi eléggé érdekes veszekedésünket - ha fogalmazhatok így - követően Harry nem nagyon szólt hozzám. Persze teljesen normálisan viselkedett, de látszott rajta, hogy nem szeretne velem egy társaságban lenni. Igazából, bántott is a dolog, és egy kicsit dühös is voltam a hisztije miatt. Semmi joga nincs ahhoz, hogy kiboruljon, hiszen Ő ment el, nem én. Mióta visszajött, rengetegszer gondoltam már arra, hogy talán jobb lett volna, ha nem teszi. Ha nem tér vissza, nem forgatja fel az életem, nem kavarja fel az érzéseimet, ha egyszerűen csak nem jön vissza. Mindent megváltoztatott, és nem feltétlenül örülök neki. Nem vagyok tisztában a saját érzéseimmel, fogalmam sincs arról, mit akarok, csak azt tudom, hogy összezavarodtam. Mintha a régi, Harry iránt érzett érzelmek visszatértek volna, és elnyomnal minden mást. Annyira hiányzott, de nem szerethetek bele újra. Az nem lenne helyes. Egyszerűen nem tehetem meg, mert akkor bármikor leléphetne, és kedve szerint vissza, mert a naiv kis Angel mindig itr várja, és visszamegy hozzá. Hát nagyon nem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://38.media.tumblr.com/e441d11f96f020aa4f1f1c078fee4280/tumblr_inline_nyabczNlwD1rup4gf_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="154" src="https://38.media.tumblr.com/e441d11f96f020aa4f1f1c078fee4280/tumblr_inline_nyabczNlwD1rup4gf_500.gif" width="320"></a>Gemma tegnap egy órán keresztül szabadkozott a telefonba, hogy nagyon sajnálja, most mindent elrontott, de nem ő tehet erről. Sophiát is felhívtam, aki most Niallel a srác anyukájánál segédkeznek egy felújításnál, így vele se találkozhatok kedvem szerint. Pedig már úgy beülnék egy kávézóba, és elmondanék neki mindent, hiszen mindig ezt csináltuk. </div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva állok fel a kanapéról, Hope-ot ott hagyom a szőnyegen valami játékkal, és a konyhába érve az asztalon lévő kis cetlit az ujjaim közé veszem. Nekidőlök a konyhapultnak, és csak nézem Harry eléggé kiolvashatatlan írását, miszerint van egy kis elintéznivalója, majd jön. </div>
<div style="text-align: justify;">
Pontosan ebben a pillanatban csörren meg a zsebemben a telefon, így miután gyorsan előveszem, meg sem nézve, ki keres, felveszem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen? - szólok bele bizonytalanul. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia kicsim! - szinte ledöbbent, hogy apa hívott, mert nem nagyon szoktunk beszélni telefonon. Nagyon keveset látom, szinte soha, mióta Hope megszületett, még egyszer sem találkoztunk. Ők azt sem tudják, hogy Harry elhagyott... Francba... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó, szia apa - köszönök kissé feszengve, de ő lelkesen beszél, mintha nem is lenne semmi. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Otthon vagytok? - kérdezi, mire inkább előveszem a kedves oldalam, és válaszolok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, mondjuk ma Hope egy kicsit nyűgös, de megvagyunk - mosolyodok el, bár feleslegesen, úgysem látja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor remek, mert fél óra múlva ott vagyunk nálatok. Meglepetés! - kiált fel nevetve apu, én viszont lefagyok. Nem, nem, nem! Ó, francba! Mégis hogy hitetem el velük, hogy minden oké? Miért nem mondtam el nekik, hogy Harry egyszerűen elment? Istenem, Angel, egy szerencsétlen ember vagy... </div>
<div style="text-align: justify;">
- De apu, nem is főztem, meg semmi ilyen - szabadkozok, miközben egy pohár vízért nyúlok. A torkom teljesen kiszáradt, egyszerűen nem tudom, mihez kezdjek most...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaj, emiatt ne aggódj! Egész hétvégén sütöttünk, de már látni szeretném élőben is a kisunokámat. Meg persze titeket is - nevet fel a vonal végén, de én csak leblokkolok. Mihez kezdjek most? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szuper! Várunk titeket! Most viszont mennem kell etetni - szabadkozok, és sietősre veszem a figurát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sziasztok! Legyetek jók, hamarosan megyünk! - gyorsan leteszem a telefont, és szaggatottan kifújom a levegőt. Mibe keveredtem bele?</div>
<br>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br></div>
</div>
<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Hope-pal a kezemben lépek oda az ajtóhoz, és tárom ki. Apa és Karen csillogó szemekkel üdvözölnek, majd apa egyből elkobozza a babámat, míg én Karent ölelem meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaj, befestetted a hajad? Milyen jól áll ez a szín! - lelkesedik a nő, mire mosolyogva bólintok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kellett egy kis változás - vonom meg a vállam, majd egyből témát váltok. - Liam és Sophia? Velük mi újság? - érdeklődök, de csak megrázza a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, most eléggé leköti őket a költözés, nem tudtak jönni, de puszilnak mindenkit, és üzenik, hogy hamarosan ők is jönnek majd. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tiszta Harry ez a gyerek - nevet fel apu, aki könnyes szemekkel vizslatja az unokáját. Hope kacagva tűri a dobálózást, majd Karen is beszáll a 'csodáljuk Hope-ot' klubba. Egyszerűen hogy imádhatja mindenki? Ezt már tanítani kéne. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmiben nem hasonlít rám - nézem én is a kis csöppséget mosolyogva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem meg igen - szól bele Karen is, mire észbekapok, és betessékelem őket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy kávét kértek? - kérdezem a konyhába érve, de mindketten semlegesen megrázzák a fejüket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry merre van? - néz rám apa ölében Hope-pal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akadt egy kis elintéznivalója, bármikor itt lehet - vakarom meg a fejem. Van egy ötletem igazából, amivel nem bukhatunk le...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyit változtál mióta utoljára láttunk. Akkor még csak egy szerelmes tinilány voltál, most meg, egy kész nő - ámuldozik még mindig Karen, mikor hallom nyitódni az ajtót. Azonnal apuékra nézek, majd sietősen elhagyom a konyhát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy perc és itt vagyunk - mosolygok vissza az ajtóból. </div>
<div style="text-align: justify;">
Majd azonnal letámadom Harryt. A srác egyszerű fekete famert, és szürke pulcsit visel, ami annyira jól áll neki, hogy látványától azonnal beharapom az alsó ajkam, de aztán a feladatra koncentrálok. A srác elég furán néz rám, mikor pár centivel előtte fékezek le, és egyből belevágok a dolgok közepébe. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Itt vannak apuék - mondom ki halkan, mire felhúzza a szemöldökét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Eljöttek idáig? - kérdezi furán, de csak legyintek egyet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem ez a lényeg. Ők nem tudnak semmiről - vakarom meg a fejem, mire eléggé érdekesen viszlat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó. Ők nem tudják, hogy én... - dadog össze-vissza, mire bólintok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Máskor nem kérnék ilyet. De most muszáj eljátszanunk, hogy együtt vagyunk - zárom rövidre a témát, mire gondolkozóba esik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És ez miért jó nekem? - veszi fontolóra a dolgot, mire sóhajtok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem kell a kanapén aludnod - sütöm le a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hanem? Aludjak a kocsiban? - háborodik fel, de csak összeszorítom a fogam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Velem alszol ma. A franciaágyon, a szobánkban - bököm ki, mire elvigyorodik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Van még egy feltételem - mondja perverz mosollyal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jézusom Harry, nem fogom lefeküdni veled ezért - forgatom meg a szemem, mire elneveti magát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem ezt akartam. Ha el kell játszanunk, hogy együtt vagyunk, hozzád kell érnem. És te hagyni fogod - a szemében játékosság csillan, mire lehunyom a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben. De nincs csók - szögezem le, mire lebiggyeszti az alsó ajkát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben. De akkor például egy ilyet büntetlenül megcsinálhatok - mire észbekapok, már keze a derekamon pihen, a hátam a falnak támasztva, és a srác vihorászva figyeli döbbent arckifejezésemet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Meg - egyezek bele, mire ujjait rákulcsolja az enyémekre. A szokatlan érzéstől végigfut a hideg a hátamon, ahol bőre érinti az enyémet, mintha áramütés futott volna végig. Harry levakarhatatlan vigyorral lép be a konyhába, és üdvözli apuékat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó napot - huppan le egy székre. Mielőtt kihúznék egy másikat, és leülnék rá, magára húz, így az ölébe kerülök. Gyilkos tekintettel fordulok felé, de beledörmögi a nyakamba úgy, hogy csak én halljam a válaszát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt mondtad játszunk - nyom egy puszit a nyakhajlatomba, mire megborzongok. A srác csak elfojt egy nevetést, és apuék beszélgetésére koncentrál. </div>
<div style="text-align: justify;">
Képtelen vagyok figyelni a tudattal, hogy az ölében ülök, keze átkulcsolja a derekam, és a hasamnál állapodik meg, miközben az állát a nyakamba temeti. </div>
<div style="text-align: justify;">
Jobban vágyom az érintésére, mint gondoltam, és ez nem lesz így jó. Túl gyenge leszek, és visszahódít... Vagy ez már megtörtént, csak magamnak sem merem bevallani? Ki tudja... </div>
<div style="text-align: justify;">
Időközben különböző témákat vesézünk ki, hozok mindenkinek narancslevet, kekszet egy tálba, ropit, mindenféle rágcsálnivalót amit találok, és végre leülök. Újra Harry ölét választom, mert miért ne, és belekortyolok az italomba, mikor Karen egy olyat kérdez, amitől félrenyelek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És Harry, nem tervezed, hogy megkéred Angel kezét? - A srác kicsit lefagy, én fuldoklok a kérdéstől, majd Harry rám néz, és mélyen a szemembe bámul. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, akartam. De máshogy alakultak a dolgok - válaszol szomorkás mosollyal, mire Karen bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát igen. Az élet néha igazságtalan. </div>
<div style="text-align: justify;">
Képtelen vagyok megállni, hogy bele ne szóljak, pontosan Harryre nézve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sokszor az.</div>
<div style="text-align: center;">
<br></div>
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br></div>
</div>
<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Apa és Karen egész nap Hope-ot nyomorgatták. A kislány a nap végére már rendesen elfáradt, így Harryvel eléggé hamar, mindenfelé hiszti nélkül fürdettük le. Egy gyors tápszerezés és cumikeresés után már szinte ringatás nélkül elaludt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Apaék már holnap korán reggel indulnak, amikor valószínűleg még mindenki aludni fog, így el is búcsúztak, miután megágyaztam nekik a vendégszobában. Harryvel megegyeztünk, hogy én kezdem a fürdést, így egy gyors zuhany után már nyakig betakarózva kapcsolgatom a tévét, ahol szokás szerint semmi nézhető nincs. </div>
<div style="text-align: justify;">
A telefonom után nyúlok, pontosan akkor, mikor Harry belép, így nem kezdek SMS-ezni anyuval. Egy szál boxerben fekszik be mellém, és túl közel jön ahhoz, hogy már elfogadható legyen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem fázol így aludni? - fordítom felé a tekintetem, mire vigyorogva felkönyököl. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. De jó jel, hogy észrevetted - neveti el magát, de csak értetlenül nézek rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? Miért? - kérdezem furán. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert így tudom, hogy végignéztél rajtam legalább egyszer mióta kijöttem onnan - mondja egósan, de csak megrázom a fejem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha nem néznék rád, akkor is eléggé szembetűnő lenne a sok csupasz bőrfelület - magyarázom szemforgatva, de idióta vigyorából ítélve, nem hatja meg, továbbra is neki van szerinte igaza. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután nem válaszol, az éjjeliszekrény mellett lévő könyvemért és szemüvegemért nyúlok. Igen, ha sötétben olvasok, szükségem van rá. Egy egyszerű fekete keretes szemüvegről beszélünk, szóval semmi extra, mégis, milor felveszem, Harry egy 'uh' hangot hallatt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És most mi van? - kérdezem sóhajtva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Úgy nézel ki ebben, mint egy szexi titkárnő - válaszol, de zavaromban csak beharapom az alsó ajkam, mire felnyög. - Emlékszel mit mondtunk? Nincs szex a játék miatt. Ha nem hagyod ezt abba, nem garantálom, hogy nem teperlek le - motyogja túl közel hajolva hozzám, mire bólintok, és gyorsan leveszem a szemüvegem, mire szomorúan lebiggyeszti az alsó ajkát. </div>
<div style="text-align: justify;">
Elhelyezkedek az ágyban, Harry kinyomja a tévét, de képtelen vagyok elaludni. A srác felé fordulok, aki mélyen a szemembe néz. Szó nélkül magához húz, a mellkasába temetem a fejem, és máris sokkal jobban megy az alvás. Egyszerűen megőrjít ez a srác...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry - motyogom félálomban. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hüm? - kérdez vissza már szinte alva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még mindig szeretsz? - szinte önkívületlen állapotban csúszik ki a számon, de miután belepuszil a hajamba, tudom, hogy semmi rosszat nem mondtam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Még mindig ugyanakkora szenvedéllyel szeretlek - mosolyodik el a sötétben. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó éjt, Harry - a kezemet a hasán nyugtatom, de látszólag nem zavarja, mert újra belepuszil a hajamba, majd megszólal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó éjt, szerelmem.</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-92178007736395212092015-12-20T03:37:00.000-08:002015-12-20T13:20:54.004-08:00II.: Második<div style="text-align: justify;">
Nem várok senkit, így egy hatalmas sóhajjal, és az oldalamon lévő Hope-pal nyitom ki az ajtót, de amint meglátom, ki jött, egyből bezárom. Bezárnám, de az illető a lábával kitámasztja, így <br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://media.giphy.com/media/qOaDsW1rEWota/giphy.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="178" src="https://media.giphy.com/media/qOaDsW1rEWota/giphy.gif" width="320" /></a></div>
lehetetlennek tűnik, hogy kizárjam. </div>
<div style="text-align: justify;">
Sokat gondoltam erre a találkozásra. Voltak napok, hetek, mikor folyamatosan erről álmodtam, aztán, később felhagytam a reménnyel, miszerint valaha megtörténik. Az álmomban a nyakába ugrottan, megölelt, elmondta, mennyire szeret, és sajnálja, kezdjünk mindent elölről, hiszen ő a másfél év alatt senkivel nem csalt meg. Igen, egy tökéletes világban így történt volna ez az egész. De ez nem álom, ez a kőkemény valóság, melyben elhagyott egy gyerekkel együtt, és mikor ő úgy gondolta, másfél év után visszajött. Mégis mit keres itt? Kezdett az egész életem egyenesbe jönni, erre pont most toppan be, és rontja el az egészet? </div>
<div style="text-align: justify;">
Pislogás nélkül meredek rá, ő csak elkerekedett szemekkel nézi a kezemben tartott csöppséget, aki kacagva néz vissza az apjára. A göndör fürtjei eléggé megnőttek, már nem is annyira göndören pompáznak, kezdenek egyenesedni, de talán meg jobban áll neki ez a felnőttesebb külső. Zöld szemei ugyanúgy világítanak, de most a szerelmes csillogás helyett értetlen szemekkel néz rám. A fehér póló kiemeli napbarnított bőrét, ami annyit jelenthet, hogy valami olyan helyre ment, ahol még novemberben is jó idő van. Egy gurulós bőröndöt tart a kezében, másikban egy pulcsit, és fél kézzel idegesen beletúr a hajába. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az agyam leblokkol, csak arra tudok gondolni, hogy itt áll az ajtómban. Másfél kínkeserves év után végre újra láthatom, még akkor is, ha számára a kislánya a legújabb dolog. Rám emeli tekintetét, hirtelen düh villan át szemein, és ez mozdulattal bent is terem a házban. Nem próbálkozik azzal, hogy megöleljen, puszit adjon, csak mereven áll, és figyel.Szemeit végigvezeti barna hullámos hajamon, ami lassan a hátam közepéig fog érni, a fehér pólómon, elidőzik tekintete a melleimen, amik valljuk be, a sok tejtől a kétszeresükre nőttek, fekete cicanadrágomon, majd újra a arcomnál áll meg. Szólásra nyitja a száját, de aztán becsukja, mint aki arra vár, hogy én kezdeményezzek beszélgetést. Ha, na még mit nem! Elmegy, és utána nem tud megszólalni? Akkor tessék csak, keresse a szavakat. </div>
<div style="text-align: justify;">
Újra végigszánt göndör haján, majd megköszörüli a torkát, és újra a kislányunkra néz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mennyi idős? - csak ennyit kérdez, de én lesütöm a szemem. Szinte biztos, hogy meg fogja kérdőjelezni, hogy ő az apuka, de ha kell, csináljon apasági tesztet, akkor úgyis kiderül. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hat hónapos - motyogom halkan, mire fejben számolni kezd. Összeadja a hónapokat, majd elborzad. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Van egy lányom, és nem szóltál róla? - emeli fel egy kicsit a hangját, de kihúzom magam, és leállítom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne kiabálj velem, semmi jogod nincs hozzá. Mégis mikor kellett volna elmondanom? Amikor a leveledet olvasva bőgtem a sarokban, mikor te ki tudja hol voltál, mit csináltál, és kivel voltál? Igazad van, szerintem is - mondom mérgesen, a sírás határán állva, de nem hagyom, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Nem szabad gyengének tűnnöm előtte. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nézd, Angel - sóhajt egy hatalmasat. - Még mindketten fiatalok voltunk, nem álltunk készen ekkora dolgokra - mondja szemrebbenés nélkül, mire hisztérikusan elröhögöm magam. Másfél év után komolyan csak ennyit tud kibökni? Hát ez kész. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, igazad van, az alatt az egy év alatt tényleg felnőttünk - húzom szomorú mosolyra mosolyra a számat, és nyomok egy puszit Hope hajába, aki édesen kacagva nyúl Harry felé. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha tudom, hogy terhes vagy... - suttogja inkább magának, mint nekem, de csak megforgatom a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor mi? Nem hagysz el, mert gyereked van? Kérlek, így legalább kiélted magad, és nem a lányodat pelenkáztad - mondom gúnyosan, mire látszólag elpattan benne valami. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tetszik az új stílusod - morogja, mire csak felnevetek. Semmi joga elkönyvelni valakinek, mikor másfél évet kihagyott az életemből. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tetszik, hogy elhagytál - válaszolok hasonlóan az iménti mondatához. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudnánk beszélni? Mondjuk a konyhában - dörzsöli meg az orrnyergét, mire kicsit megszánom. Bólintok, és Hope-pal együtt megindulok a konyha felé, majd mikor odaérek, lazán nekitámaszkodok a konyhapultnak, és várom Harry mit akar felhozni témának. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hope mocorog a kezemben, és Harry felé pillantgat, aki még mindig sokkos állapotban figyel. Mint aki nem tudja feldolgozni, hogy van egy lánya. </div>
<div style="text-align: justify;">
Valamivel kedvesebben próbálom folytatni, hiszen ki tudja, mit akar. Ha esetleg itt marad, remélem, nem hozza ki belőlem a régi énem. Aki képtelen volt elviselni egy srác hiányát, napokig bőgött... Nem, soha nem térhet vissza ez az Angel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Miről beszéljünk? - kérdezem sóhajtva, miközben odasétálok az asztalhoz, és lepattanok egy székre. Megáll előttem pár lépéssel, és sóhajtva beletúr a hajába. Oké, ezalatt az egy év alatt szinte semmit sem változott, mégis szembetűnő a változás. Ez egy egészen értelmes mondat lett, Angel, gratulálok...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mondjuk rólunk. Vagy a gyerekről - süti le a szemét, mire megszánom. Most tudja meg, hogy van egy lánya és semmit nem tud róla.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hope - javítom ki, mire felcsillan a szeme. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hope? - kérdez vissza mosolyogva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Május kilencedikén született, nagyon jó gyerek, végigalussza az éjszakát, egy rossz szavam nem lehet. Egyszerűen imádnivaló, mindenki odáig van érte. Anya tejet eszik, de már egyre többször adok neki tápszert és babaételt, bár azokat nagyon nem szereti. Imádja a férfiakat, a nevelőapádat, Gemmát, az egész családodat. Néha hisztis, igényli a napi két sétát, de amúgy nagyon jó gyerek - kezdek el fecsegni őszinte anyai büszkeséggel, amiért ilyen jó kislányom van. Harry félve lepillant rám, és remegő hangon szól hozzám. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Megfoghatom? - hangjában némi félelmet vélek felfedezni, de csak elnevetem magam, és odatartom hozzá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A lányod - mosolygok az orrom alatt, mire elveszi a kislányunkat, és gyakorlott mozdulattal megfogja. Őszinte csodálattal néz végig a lányán, és akármennyire se szeretném, hasonlítanak egymásra. Jobban, mint kellene.<br />
Hope, mintha megéreznél, hogy az apja tartja a kezében, azonnal édesen kacagni kezd, megfog a markában egy göndör tincset, és húzni kezdi, teljes babaerejéből. Harry arckifejezését látva halkan felkuncogok, majd beleharapok a számba, mikor Harry rosszalóan rám néz.<br />
- Annyira gyönyörű - suttogja a srác teljes extázisban, mire hatalmas mosoly terül szét az arcomon.<br />
- Mi hoztuk össze - motyogom halkan, mire csillogó szemekkel felém fordul. Oké, nem mondom azt, hogy nem haragszok rá, mert hazudnék. De együtt hoztuk össze egy a babát, a mi érdemünk, és bármennyire is nem szeretném, ez örökre össze fog kötni vele.<br />
- Kételkedtem abban, hogy én vagyok az apa - szólal meg halkan, mire megrázom a fejem.<br />
- Ha nem a tiéd lenne, már rég együtt nevelném az apával - közlöm szárazon, de rám se hederít, folytatja.<br />
- De annyira hasonlít rám, hogy ha akarnám se tudnám letagadni - fejezi be még mindig halkan, majd Hope kacaja tölti be a teret. A kislány csillogó szemekkel nézi az apját, aki gügyögve beszél hozzá. - Hogy bírtad ki egyedül? Jézusom, annyira sajnálom... Egy barom voltam.. - mondja lesütött szemekkel, és elkezdi ringatni a kicsit. Megvonom a vállam, de összeszorul a torkom.<br />
Erre a kérdésre egyetlen választ tudok mondani: Borzalmasan. Egyszerűen kibírhatatlan volt az első hónap egyedül egy gyerekkel, mert teljesen tapasztalatlanul kezdtem hozzá a dolgokhoz. Nem tudtam etetni, tisztába rakni, túl ügyetlen voltam hozzá. Aztán, mikor napi rutinom lett a koránkelés, hogy a picit etessem, a pelenkázás, az etetés, egyre jobban belejöttem. Rengeteg tejem volt, csak Hope nem használta ki, mert egyáltalán nem tudott szopizni. Vagy túl erősen harapott rá, és nem szívott jól, vagy egyáltalán nem szívott semmit. Aztán már ő is belejött, és alig vártam, hogy a reggelre összegyűlt tejet végre megigya, mert már borzasztóan fájtak a melleim. Mára szinte rutinos mozdulatokkal etetek, hozzászoktam a dolgokhoz, és minden rendben.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tagadom: nagyon nehéz volt. De mit kellett volna tennem? Egyszerűen beletörődtem mindenbe, és elfogadtam a helyzetet, majd belerázódtam - teljesen egyszerűen válaszolok, de akkor is pár könnycsepp gyűlik a szemembe. Harry szeme szomorúan siklik rám, majd egy hangos sóhaj hagyja el a száját. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom. Ha tudtam volna... - szabadkozik újra. Csak szomorú mosolyra húzom a számat, és a kislányom után nyúlok. Harry szó nélkül adja vissza, mire a hajamat hátradobva fogom meg Hope-ot. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Már nem számít Harry. Legalább boldog voltál - kerülöm ki, és elindulok a nappali felé. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nélküled sose voltam boldog - hallom meg az elgyötört hangot, de tuti, hogy képzelődtem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Amint beérek a nappaliba, Hope-ot azonnal lerakom a kis játszó ágyacskába, és szembe fordulok Harry-vel.<br />
Lehuppan a kanapéra, és várakozó szemekkel pillant rám. Csak sóhajtva leülök mellé, felé fordulok, és várom, hogy miről akarna beszélni.<br />
Talán lazának tűnök, de ez a váratlan találkozás belülről kikészít. Egyszerűen nem tudom hova tenni, fogalmam sincs, hogy viselkedjek, egyszerűen ez az egész egy nagy hülyeségnek tűnik. Mintha álmodnék, körülbelül úgy érzem most magam.<br />
Annyit változott ezalatt az idő alatt. A haja kicsit megnőtt, szemei elvesztették azt a szokásos csillogást, amivel mindig rám nézett, sokkal felnőttesebb, férfiasabb lett, és talán egy kicsit meg is komolyodott, pedig csak egy év telt el. Talán én is ennyit változtam?<br />
Mintha olvasna a gondolataimban, óvatos mosollyal végignéz rajtam.<br />
- Tetszik az új hajad. A szőke a gyengém, de megbolondulok a barnáért - közli vigyorogva, de csak megeresztek egy apró mosolyt, miközben felhúzom a térdem.<br />
- Hát, igen, kellett az újítás - vonom meg a vállam, mire elkomorodik és bólint. - Miről szeretnél beszélni? - kérdezem valamivel kedvesebben, és végre hangos sóhajjal belekezd.<br />
- Rólunk - mondja ki, nekem meg összeszorul a torkom. Pont az a téma, amiről a legkevésbé se szeretnék beszélni soha senkiről. Harryt lezártnak tekintettem egy órával ezelőttig, egy olyan srácnak, aki csak ugyanúgy összetörte a szívem, minta többi. Mégis, ez a látogatás teljesen felzaklat, hirtelen minden érzés előtör, felerősödik, és megállíthatatlanná válik. Összeszorul a torkom, a szemembe könnyek gyűlnek, és látszólag Harry is észreveszi a bennem harcoló érzelmek kavalkádját, mert kezét a combomra simítja, és gyengéden megszorítja. Szinte azonnal ellököm onnan, légzésemet csillapítom, és kicsit összeszedem magam.<br />
- Nincs olyan, hogy rólunk. nincs olyan, hogy mi. Vagy te, és vagyok én. Szóval nincs miről beszélni - mondom komoran, miközben folyamatosan a gyönyörű szemeibe nézek. Jézusom...<br />
- Ne mondd ezt - kéri összezavarodva, és kétségbeesetten.<br />
- Elhagytál. El sem köszöntél. Egy gyereket nélküled kellett megszülnöm. Tudod, egy normális apa fogja a anya kezét a szülőszobában, nem éppen valaki mást fektet meg - válaszolok gúnyosan, mire összeszorítja a szemét, és megfeszülnek az izmai. Talán könyörtelen vagyok? Na és? Minden vád igaz...<br />
- Egy nővel sem voltam rajtad kívül - válaszol, de csak felnevetek. Na persze.<br />
- És ezt higgyem is el? Kibírtad egy évig szex nélkül? - szomorú mosollyal nyugtázom szótlanságát. Remek. Ezek szerint, ha úgy vesszük, meg is csalt. Még egy dolog, amit felírhatok a bűneihez. - Teljesen mindegy, felesleges erőltetni ezt a beszélgetést, tökéletesen megértelek - hajtom le a fejem, majd eszembe jut, hogy én is féltékennyé tehetném, ha akarnám. És győz az akarat, így diadalittas mosollyal pillantok vissza rá. - És ne érezd magad emiatt rosszul, nekem is van valakim - az arckifejezéséért már megérte ezt elmondani. Azt a fajta döbbenetet, ami kiül az arcára, még sose láttam, és szinte azonnal fel is pattan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki? - kérdezi idegesen, és fel-le sétálgat a szobában. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A neve Louis - vonom meg a vállam, mire felém kapja a fejét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor hamar továbbléptél rajtam - hanyatlik vissza szomorúan a kanapéra, mire hangos sóhajjal magyarázkodni kezdek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak három hónapja kezdtünk el találkozgatni, egyelőre csak randizgatunk - látszólag megkönnyebbül, és ejti a témát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor ránk már semmi esély? - kérdezi szomorú mosollyal, mire beharapom az alsó ajkam, és megvonom a vállam. Hope pontosan ebben a pillanatban sír fel, így gyorsan odasietek a kiságyhoz. Harry követ, és megáll mellettem, miközben a kislányunkat nézi. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Figyelj. Nem mondom azt, hogy nulla százalék, mert azzal hazudnék. De mindenemmel az ellen leszek, hogy újra belédszeressek - mondom ki teljesen őszintén, mire elvigyorodik, és közelebb lép. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én meg minden erőmmel azon leszek, hogy visszahódítsalak - hajol közelebb, és a fülembe suttog, miközben elindul mellettem. - Itt maradok addig, amíg akarod, segítek Hope-pal, és elalszok a kanapén - jelenti ki, és már ott is hagy. Csak elkerekedett szemekkel nézek magam elé, majd megrázom a fejem, és elindulok az emeletre, a lányommal a karomon. </div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com11tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-46766378290216870132015-12-06T10:51:00.000-08:002015-12-20T13:21:17.802-08:00II.: Első<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Sziasztok!</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Meg is érkeztem az első résszel! :) </b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Már felbukkam egy új szereplő, egy fontos szereplő ;)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Kicsit húzom az agyatokat, legkötelebb csak két hét múlva ilyenkor rakok ki részt :D</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Jó olvasást! :)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva, és kissé nehezen tolom ki a babakocsit, és miután bezárom az ajtót, összehúzom magamon a kabátom. November vége felé járunk, eléggé hűvös már az idő, így Hope-ot is bebugyoláltam. Anya szerint néha túlöltöztetem, de szerintem így biztos, hogy nem fázik meg. Mivel a reggeli sétánkat tesszük meg éppen, még álmosan, nagyokat pislogva szemléli a körülötte lévő világot, míg én mosolyogva figyelem nagy ásításait. Eddig is szerettem a gyerekeket, de mióta Hope megszületett, egyszerűen imádok babázni. Más anyuka a szülés után megutálja örökre a gyerekeket, amit egyáltalán nem értek, mert hogy lehet őket utálni? Apró emberkék, akiknek szükségük van a szülők szeretetére. Nincsenek nagy igényeik, pont ezt szeretem Hope-ban is. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://38.media.tumblr.com/ff2e5d9af958fd09b13667d3b6988abe/tumblr_nise4mS0Xb1u6dly9o1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="189" src="https://38.media.tumblr.com/ff2e5d9af958fd09b13667d3b6988abe/tumblr_nise4mS0Xb1u6dly9o1_500.gif" width="320" /></a>Sokan rácsodálkoznak, hogy mennyire látszik rajta, milyen nagy szeretetben él, mikor egyedül nevelem. Mikor Louisval először találkoztunk, ő sem hitte el, hogy Harry elhagyott, hiszen akkor béke árad szerinte a tekintetemből, amilyen csak egy férjes nőjéből szokott. </div>
<div style="text-align: justify;">
A következő kérdése az volt, hogy utálom-e Harry-t. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem utálom. Egyszerűen csak sajnálom, hogy ilyen lezáratlanul itt kellett hagynia. Sosem tudnám utálni, hiszen valaha szerettem. </div>
<div style="text-align: justify;">
A reggeli gyér napsütés, ami így október környékén elég ritka, megvilágítja az arcom és egy hatalmas mosoly terül szét rajta, mikor meglátom a játszóteret. A házunktól tíz percnyi babakocsis lassú sétára van, és amint meglátom a szabad hintát, azonnal odastartolok. Óvatosan kiveszem Hope-ot a babakocsiból, beleültetem a babahintába, és lökni kezdem. Ilyenkor mindig kacagva lógatja a kezét-lábát, ami belőlem mint mindig, most is egy vigyort vált ki. Ilyenkor nem létezik más, csak én vagyok és a kislányom, akinek mindig csillog a szeme, mindig mosolyog, ha éppen nem fáj a hasa, és mindig olyan szeretnivaló. Egyszerűen csak mosolygásra készteti az embert a kis sapkás boldog babaarcával, gügyögésével, kacajával. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Milyen szép baba - hallok meg egy férfi hangot magam mögül, és mosolyogva fordulok Louis felé, aki vigyorogva belerakja a kisfiát a hintába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát ti? - kérdezem mosolyogva, miközben tovább lököm a lányomat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Reggeli gyors játszótér, mert már nem bírok vele - nevet fel halkan, és nyom egy puszit az arcomra. Sajátos köszönése, már eléggé megszoktam, nem hoz zavarba. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hozzánk bármikor átjöhettek, te is tudod - csak bólint egyet, és továbbra is löki a kis Adamet. A barna hajú kisfiú vigyorgó, rossz tekintettel figyeli az apját, aki karikás, fáradt szemekkel, rosszallóan néz a fiára.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom, de nem akartunk reggel zavarni - válaszol kimérten, és ez is egy azok közül, amiket szeretek benne. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ti sose zavartok. Maximum meg kéne várnotok, amíg Hope-ot megszoptatom - vonom meg a vállam, mire felém kapja a fejét, és egy kisfiús mosollyal ajándékoz meg. Hirtelen elkomorodik, és gyorsan témát vált. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Angel, jövőhét pénteken ráérsz? - harapja be az alsó ajkát, mire szinte azonnal rávágom a választ. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze. Majd Sophia vagy Gemma vigyáz Hope-ra - mondom mosolyogva, mire felcsillan a szeme, majd azonnal el is komorodik, és megköszörüli a torkát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Volna kedved elmenni vacsorázni? - kérdezi nagyra nyílt szemekkel, mire automatikusan elmosolyodok. Szeretem azt is benne, hogy mindig így kérdez meg, ha randira hív. Általában egyszerű éttermekbe visz, mert nem igazán kedveli egyikünk sem a puccos helyeket, de mindig nagyon jól érzem magam vele. Már odáig eljutottunk, hogy megfogja a kezem, de elmondása szerint nem szeretné elsietni a dolgokat, amit nagyon is megértek. </div>
<div style="text-align: justify;">
Adam anyját még egyetemen ismerte meg, elsiették a dolgokat, a lány teherbe esett, és Louis-ra bízta a gyereket. Így romba döntötte az álmát, mert huszonkét évesen ott kellett hagynia az egyetemet, és felnevelni a kisfiút. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ezért akar velem lassabban haladni, nem akar meggondolatlan lenni, mert már nem csak a saját életét rontaná el, hanem a fiát is. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze - bólintok rá a vacsora meghívásra, mire végre őszintén elmosolyodik, és közelebb lép hozzám egy lépéssel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor nyolcra ott vagyok érted, rendben? - kérdezi meg újra, de a válaszom nem változik, újra fejbólintással jelzem, hogy rendben van a dolog. - Képzeld, az anyja - mutat a fejével a kissrác irányába - újra felbukkant, és látni akarja a fiát - sóhajt egy hatalmasat, nekem pedig végigfut a hideg a hátamon. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És mit mondtál neki? - kérdezem kicsit félve a választól, mire a srác fújtat egyet, és kiakadva válaszol. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerinted? Természetesen elküldtem, és közöltem vele, hogy felejtse el, soha nem fogja látni a gyerekét, ha élete első három évében elhagyta. - Látszólag teljesen felzaklatta a látogatás. A szeme sokkal fáradtabban csillog, mintha már a lány említésére megfájdulna a szíve, így meggondolatlanul cselekszek. Tenyeremet az övébe csúsztatom, ujjaimat rákulcsolom az övéire, és szorítok egyet rajta. Értetlenül néz rám, majd mikor tudatosul benne, hogy kéz a kézben lökjük a gyerekeinket, elmosolyodik, és ő is rászorít az én kezemre. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Teljesen helyesen cselekedtél - mosolygok rá én is, majd a következő pillanatban Hope felsír. Ösztönösen engedem el a kezét, és emelem ki a kislányomat, ezzel kezdem el csillapítani a sírását. De csak nem akarja abbahagyni, így sóhajtva Lousira nézek. - Megfognád, amíg megkeresem a tápszert? - azonnal a kezébe nyomom, meg se várva a válaszát, mire felveszi a babatartó pózt, és beszélni kezd a síró lányomhoz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hope baba, ne sírj, mert anyu akkor aggódni fog. Mi a baj? Fáj valamit? Vagy csak uncsi a hinta? - kezd el gügyögni a kicsimnek, miközben apás mozdulatokkal a feje felé emeli. Hope abbahagyja a sírást, és nevetve rázogatja meg apró kezeit, mire értetlenül fordulok felé. Talán hiányzik neki egy férfi a háznál? Egy apukára vágyik, aki folyton mellette van? </div>
<div style="text-align: justify;">
Talán erre lenne szüksége. <i>Istenem, Harry, hol vagy, mikor kellenél a lányodnak?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva hagyom abba a kotorászást, és megkönnyebbülve nézek Louisra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm. Nem tudom, mi van vele, egyre jobban szereti, ha férfiak foglalkoznak vele - mosolygok rá, mire csak bólint, és továbbra is ringatja a kicsimet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán hiányzik neki egy apuka - vonja meg a vállát, mire könnyek gyűlnek a szemembe, de bólintok. Van valami, amit nagyon jól tudom, hogy sose tudok majd megadni neki: egy apát. </div>
<div style="text-align: justify;">
Louis látszólag lefehéredik, és hebegve megszólal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Úristen, ne sírj, nem úgy gondoltam - terem mellettem egy lépéssel, és bűntudatos szemekkel néz rám. Mosolyogva megrázom a fejem, letörlöm a könnyeket, és mélyen a szemébe nézek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem a te hibád. Harryé - veszem el a lányomat, aki szinte azonnal menne vissza Louishoz. Berakom a babakocsiba, és az engem figyelő fiúra pillantok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry egy barom volt, mikor elhagyott téged. Nem ismerem, de élete legnagyobb hibáját követte el, mikor elment - simít ki egy barna tincset a szememből, és mosolyogva figyel. Ismeri az egész történetet, mindent elmeséltem neki. Tudja minden egyes gondolatom, amire akkor gondoltam, minden egyes kételyem, tudja, hogy Harry nem tud a gyerekről, tudja, hogy mennyire fájt ez az egész. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Életem legrosszabb napja volt - suttogom elkeseredetten, mire a karjaiba húz, és szorosan átölel. Megnyugtat a szívverése, amit a mellkasának döntött fejem miatt tökéletesen hallok, ahogy belepuszil a hajamba, és érzem, hogy mellettem áll. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom. Átérzem - motyogja halkan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyira köszönöm, hogy Te mellettem vagy - hangsúlyozom a 'Te' szócskát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha esetleg Hope apára vágyik, vagy nem tudsz vele mit kezdeni, tudod hol találsz. Rám bármikor számíthatsz - kicsit eltolom magamtól, és hálásan pillantok fel rá. Mosolyogva néz rám, és most kivételesen én nyomok egy puszit az arcára. Kicsit meglepődik, de azonnal elmosolyodik, és nevetve megszólal.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit szólnál a most péntekhez is? - nevetve válaszolok, de még mindig öleli a derekam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tökéletes lesz. Nyolcra értem jössz? - kérdezek vissza én is, mire ő is nevetve bólint. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyolcra ott vagyok érted - kibontakozok az ölelésből, és megfogom a babakocsit. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Lassan mennünk kell haza. Majd találkozunk. Sziasztok - intek mosolyogva az apukának és a fiának, mire Louis vigyorogva bólint, és ő is elköszön.</div>
<br />
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva dőlök le a kanapéra, miközben Hope a kiságyában játszik valami nagy kockával, amit Gemma vett neki. Miután hazajöttünk, megetettem a babám, aztán csak játszottunk, majd délben újra evett, és lefektettem aludni. Borzasztóan aludt, ha jól számolom, összesen egy órát, így inkább kivettem, és délután fárasztani próbáltam. Most fél öt van, kint már erősen sötétedik, Hope egyre nagyobbakat ásít, de azért sem szabad hagynom, hogy elaludjon.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nappal semmit sem alszik, éjszaka viszont csak egyszer kelek fel hozzá, mert teljesen békésen alszik. Éjfélkor etetem, így akkor is fel kell keltenem, de talán majd lassan ezt az etetést elhanyagolhatnám. Akkor őt sem kéne kelteni, én is aludhatnék, mert kezd rajtam meglátszódni a folyamatos fáradtság. Oké, egy rossz szavam se lehet, de egész nap a gyerek mellett lenni, ringatni, játszani vele, emellett az itthoni teendőket is elvégezni... Nem egy leányálom...</div>
<div style="text-align: justify;">
A telefonom csörgése riaszt fel, így gyorsan elhúzom a képernyőt, meg sem nézve, ki hívott. Anyu szinte azonnal beleszól, újabb aggódó kérdéseket tesz fel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia kicsim! Minden oké? - sóhajtva elmosolyodom. Mióta megszültem, anya borzasztóan sokat aggódik értem és Hope-ért, bár semmi oka rá. Szerintem egész jó anya vagyok, nem lehet panaszkodni. Ahhoz képest, hogy egyedül csinálok mindent... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia anyu! Persze, mint minden nap, ma sem történt velünk semmi érdekes - darálom le a szokásos szöveget, mire hangos sóhajt hallat, és már beszél is egy teljesen másik témáról. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Egyszerűen féltelek. Huszonegy éves vagy az Isten szerelmére, és máris egyedül élsz egy hat hónapos gyerekkel - megforgatom a szemem, de valamiben igaza van. Ha Harry itt lenne, nem kéne egyedül élnem egy hat hónapos gyerekkel... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát, korán kezdtem? - kérdezem beharapott alsó ajkakkal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem kéne aggódnom, ha Harry nem hagyott volna el. Nem sétált volna ki az életedből egy darab papírt hagyva maga után - igen, a családom eléggé nem érti Harry okait, és én sem. Nem utálják, mert tudják, hogy nem tud a gyerekről, de ez nem változtat semmin. Akkor is elment, itt hagyott...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Anyu, hányszor beszéltük már ezt meg? - kérdezem, miközben szaggatottan kifújom a levegőt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sokszor. De nem elégszer. Remélem, legközelebb valamivel okosabb leszel - kezdi a dorgálást. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Legközelebb nem hagyom magam teherbe ejteni - motyogom az orrom alatt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez az én okos lányom! - kiált fel nevetve anya, de csak mosolyogva megforgatom a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És mikor jöttök hozzánk? - kérdezem teljesem bezsongva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom. Tudod, most elég sok a munka, meg a szabadságot sem adják ki a napokban, szóval fogalmam sincs, sajnálom kicsim - sóhajt egy hatalmasat. Csak bólintok, felfogom a szavak súlyát, és igyekszek a továbbiakban másról beszélni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze, megértem. Egyébként, pénteken újra vacsorázni megyek Louisval - szűröm ki a fogaim között, mire felkuncog. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A sráccal, aki még csak meg se csókolt eddig, pedig három hónapja ismered? - hát igen, anya mindenről tud...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé, engem nem zavar a tempó! Jobb mint az első randin szexelni - forgatom meg a szemem, mire anya hangosabban elneveti magát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ahogy mesélted, kész úriember - hallom a hangján, hogy mosolyog, ami belőlem is egy vigyort vált ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Az is. És imádja Hope-ot. És nem zavarja, hogy van gyerekem, mert neki is van egy imádnivaló kisfia - mesélem anyának boldogan, de feleslegesen, mert már tudja ezeket. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát, ha tényleg olyan, mint amilyennek elmondtad, akkor tényleg jó srác lehet - érzem, hogy nem őszintén beszél, de erre most nem akarok kitérni. - De nem kéne még várni? Harry-re... - azt hiszem, lassan földhöz kéne vágni a telefont. Hogy mondhat ilyet? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégis mire várjak? És ha visszajön? Tegyek úgy, mintha ez a másfél év meg nem történt lenne? Mit vársz tőlem? Azért ezt te se kérheted - rázom meg a fejem kiakadva, mire kínos csönd támad a vonal végén. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod mit? Igazad van. Éld az életed - eléggé közömbösen mondja ezt, mire beharapom az alsó ajkam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - forgatom meg a szemem, pontosan akkor, mikor Hope elkezd sírni. - Most mennem kell, Hope sír - és le is teszem a telefont. Kiemelem a babámat a kiságyból, de megszólal a csengő. Sóhajtva, gyerekkel az oldalamon vágtatok ki az ajtóig, rossz előérzettel, kissé sokkos állapotban. Bárki is jön, ha meglát, szerintem sírva el fog futni...</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com16tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-15197390477213843462015-11-29T10:37:00.000-08:002015-12-20T13:20:15.837-08:00II.: Prológus<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Sziasztok olvasók! :) </b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Visszatért a TVAV, immáron az új évaddal, ami rengeteg új fordulatot, új szereplőket, új helyzeteket tartalmaz! :) olyan dolgokat próbálok ebben az évadban leírni, amik teljesen újak számomra xD</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Remélem ez is tetszeni fog nektek, bár ez teljesen más lesz, mint az előző! :) </b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Jó olvasást! :)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Másfél év telt el azóta, hogy Harry kisétált az életemből. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ezalatt az idő alatt, megtanultam felejteni. Elfelejteni Harryt, és a vele járó fájdalmat, majd egyszer csak azon kaptam magam, hogy sikerült továbblépnem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://49.media.tumblr.com/eef84d06864049a1a4970d1ac554d913/tumblr_nwdi7wCwav1sptyeko1_500.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://49.media.tumblr.com/eef84d06864049a1a4970d1ac554d913/tumblr_nwdi7wCwav1sptyeko1_500.gif" width="320" /></a>Az első hetek, hónapok borzasztóan nehezen teltek. Nem volt nap, hogy ne gondoltam volna igéző zöld szemeire, amik az első pillanattól kezdve megbabonáztak, göndör fürtjeire, amikbe a nap minden egyes percében beletúrtam volna. Nem ettem, nem ittam, csak aludni akartam, egész nap. Talán a terhesség volt az oka, vagy Harry, esetleg mindkettő. Anya elküldte hozzám Aaront, végig ott volt velem, nálam lakott, átsegített a nehéz időszakon. Az is jót tett, hogy Harry mostohaapja kicsit helyrerázott, határozottan kijelentette, hogy ha így folytatom, a gyerek semmi táplálékot nem kap és ha már magamat kinyírom lelkileg, legalább a babám élje túl.</div>
<div style="text-align: justify;">
Így történt az, hogy egy másfél órás beszélgetést követően, bejelentkeztem a fodrászhoz, elmentem vásárolni, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a fejemben kotorászó hangot, ami folyamatosan a volt barátom nevét suttogta. A hajamat barnára festettem, beszereztem egy hajsütővasat, és minden reggel előszeretettel kínzom a hajam, hogy göndörséget vegyen fel. Pár tincset szoktam, és egy nagyon kicsit, mert nem akarok göndör fürtöket, csak egy kis hullámot. Időközben természetesen megnőtt a hajam, így már a hátam közepéig ér, de minden hónapban megyek a lenövésemmel kezdeni valamit, így aki eddig nem ismert, az az hihetné, ez az eredeti hajszínem. </div>
<div style="text-align: justify;">
A kezemben tartott gyönyörű kislányomra nézek, aki békésen pillantgat, és felfedezi a világot. Egyszerűen ha ránézek, az apja jut az eszembe. </div>
<div style="text-align: justify;">
A szüléstől borzasztóan féltem. De mikor odakerült a sor, május kilencedikén, öt óra harminckét perckor világra jött az én édes pici babám, akinek göndör rövidke barna tincsei, gödröcskéi, mikor nevet, egyből Harryt juttatták eszembe. A szeme és az orra az enyém, ezt anyával megállapítottuk, de Anne mutatott pár kisbaba képet Harryről, és teljes egészében rá hasonlít. Hát, ez az én szerencsém, nem igaz?</div>
<div style="text-align: justify;">
Harry családja nagyon örült a babának, de persze ők is elátkozták a srácot, mert ők sem tudnak róla semmit. Havonta egyszer küld nekik egy képeslapot, és ennyi. Bármennyire is fura ez most, az egyetlen személy, akire a terhesség alatt, és azután is számíthattam, az Gemma volt. Ő vitt be a kórházba, mert pont nálam volt, mikor megindult a szülés, ő izgulta végig a vajúdásom, és ő volt az első, akit értesítettek a baba állapotáról. Makk egészséges kislány...</div>
<div style="text-align: justify;">
Tehát, minél jobban megismertük Gemmával egymást, annál jobban megkedveltem. Minden hétvégén nálunk van, nem tud betelni a kislányom gyönyörűségével, tökéletes keresztanya. Játékokkal halmozza el, mindenhova elviszi, és egyszerűen imádja. </div>
<div style="text-align: justify;">
Sophia és Niall kapcsolata is rendeződött, bár a gyerek még nem jött össze, egyelőre nem is akarnak nagyon. Próbálkoznak, de úgy vannak vele, hogy majd egyszer jön. A srác vállalkozása fellendült, az országban szerte vannak autókereskedései most már, és nem is jár be szerelni, csak a papírmunkát végzi. Sophia is dolgozik, jelenleg egy étteremben, de az egy év alatt ez már a sokadik állása. Állítása szerint egyik helyet sem érzi igazinak, de nem akar egész nap otthon ülni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Harry azt mondta, találjak magamnak valakit, éljem az életem. Nem regisztráltam párkereső oldalakra, olyan helyen jött be az életembe egy srác, ahol nem is gondoltam. A játszótéren voltam, éppen az akkor három hónapos kisbabámat, mikor a mellettünk lévő hintát elfoglalta egy három éves kisfiú, és az apukája. Elkezdtünk beszélgetni, mindkettőnknek hasonló a helyzete, az anyuka megszülte a fiút, és rásózta. A neve Louis huszonöt éves, egyedülálló, és egy úriember, ha ezt mondhatom. Ha ránézel, először egy tetovált srácot látsz, de igazából vajból van a szíve. Egyre többet beszélgettünk, telefonszámot cseréltünk, majd egyszer elhívott vacsorázni, és azóta folyamatosan randizgatunk. Még semmi komoly, csók sem volt, egyelőre csak próbáljuk megismerni a másikat. Imádja a lányomat, én is oda vagyok a fiáért, szóval, talán ebből valami több is kisülhetne. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az egészben annyi a rossz, hogy bármikor beszélgetek vele, olyan érzésem van, mintha Harry éppen felcsóválva nézné a jelenetet. Egyszerűen bűntudatom van, mikor érzem, hogy már azóta ezer lánnyal volt. Még mindig lezáratlannak tekintem a kapcsolatunkat, de ha holnap úgy döntene, hogy beállít hozzám, biztos, hogy távolságtartó lennék. De ha eddig nem jött, miért jönne pont most? Tökéletesen megvagyunk mi ketten, nincs szükségem férfira a boldogságomhoz. Annyiszor átvertek már, hogy Louisnak is csak most kezdek el megnyílni, mikor már két hónapja randevúzunk. Szeretem benne, hogy figyelmes, kedves, mindig megnevetett, de nem érzem azt, amit Harry mellett éreztem. Bár, ameddig Harry nem csókolt meg, nála se éreztem akkora szenvedélyt.<br />
A kezemben lévő apró csöppség emlékeztetni fog egy egész életen át azokra a göndör fürtökre, smaragdzöld íriszekre. érzem csókjának ízét az ajkamon, bármelyik közös pillanatunkra gondolok, mosoly szökik az arcomra. Kétségtelenül is életem legszebb öt hónapja volt, amit vele tölthettem.<br />
Óvatosan ringatom a lányomat a karomban, aki eléggé kifáradt ma, délben nem jól aludt, így szinte automatikusan csuklik le a szeme. Ugyanolyan nyugalmas, és békés alvás közben, mint az apukája.<br />
Mintha egy törékeny kis porcelánt raknék le a polcra, úgy helyezem az ágyikójába a kisbabámat. Aki már nem is annyira kicsi. Hat hónapos, nagyon jó baba, egy rossz szavam sem lehet. Talán az élet így kárpótolt Harry miatt...<br />
Az ágy melletti kis szekrényről leemelem az egyik kedvenc cuminkat, és a kicsikém szájába rakom. A cumizás megnyugtatja, csak cumival képes aludni, de nap közben nem kéri, nincs szüksége rá. A kis barna tincseket kisöpröm a szeméből, nyomok egy puszit a homlokára, és az ágynak hála ringatni kezdem. Sajnos nem alszik el egyből, így újra kiemel, leülök az egyik kis székre, és mesélni kezdek neki. A hangom ilyenkor mindig megnyugtatja, bár általában mesekönyvből olvasok fel neki, most egy saját mesét mondok.<br />
- Volt egyszer egy királylány, Hope-nak hívták. Hope anyukája és apukája fiatalon ismerkedtek meg, de egyből tudták, hogy szeretik egymást. Hamarosan egy párt alkottak, összeköltöztek, és gyermeket szerettek volna. Hope apukája nagyon szeretett volna egy kislányt, mégis, mikor a királylány anyukája terhes lett, az apa elment. Hope apukája sosem ismerte meg a királylányt, mert nem is tudott róla, de az anyukája próbált a kis Hope-nak mindent megadni. Boldogan éltek, apa nélkül, míg meg nem haltak - nevetve veszem észre, hogy már el is aludt, így újra az ágyba rakom, és óvatosan betakargatom. - Nincs szükségünk férfira, itt vagyunk egymásnak, nem igaz? - fogom meg apró kis kezét, de már semmit nem érzékel ebből, mert elaludt. Hangos sóhajjal és apró mosollyal nézek végig az apró kislányomon, aki talán az utolsó reményem még arra, hogy Harry visszajön hozzám.<br />
Ő az egyetlen dolog, aki Harryhez köt, és az életemnél is jobban szeretem.<br />
A kislányunk neve is erre utal. Hope... <i>Mert Ő az egyetlen reményem....</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com16tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-87836061072276257422015-10-31T03:47:00.003-07:002015-10-31T13:37:33.077-07:00150 feliratkozós különkiadás<div style="text-align: justify;">
<b>Sziasztok drága olvasók! :)</b><br />
<b>Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd ide is eljutunk, és már a 150 feliratkozós különkiadást írom! De igen, összejött, sőt, már meg is haladtuk ezt a számot, így jelenleg 153 feliratkozót köszönthetek a blogon *o* Annyira hálás vagyok érte, el sem hiszitek mennyire! :) Nagyon szépen köszönöm!</b><br />
<b>A különkiadással kapcsolatban: talán nem olyan, mint amilyenre számítottatok, de remélem tetszeni fog! :)</b><br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
Ha valaki érezte már úgy, hogy élete legnagyobb hibáját követte el, tudom, mit érez. Ugyanabban a cipőben járunk. Mikor úgy döntöttem, kisétálok életem szerelme életéből, egy fasz voltam. Szó szerint. Egyik pillanatban úgy éreztem, helyesen cselekszem, mert nem érdemlem meg őt, és egy rendes srácra van szüksége. A másikban elátkoztam az első pillanatot. Komolyan. Itt fekszek a New York-i bérelt kis lakásomban, miközben újra beteget jelentettem a munkahelyemen. Normális ez az élet? Mert szerintem rohadtul nem. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjmXH5QluznidMh0Y3hEn6-0gj0PpBX4Zww_hDdwWZ74GRq8tFyfgXP56LQHuk1pwYPxMdtbxilmpVhSbVyUr6mPye2huQyCHDhwKd27gVSJRZ1dIXuFBh1wjV9Onwdk8qTBC-E5bJ1QvQ/s1600/harry+-+pefect+gif.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="147" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjmXH5QluznidMh0Y3hEn6-0gj0PpBX4Zww_hDdwWZ74GRq8tFyfgXP56LQHuk1pwYPxMdtbxilmpVhSbVyUr6mPye2huQyCHDhwKd27gVSJRZ1dIXuFBh1wjV9Onwdk8qTBC-E5bJ1QvQ/s320/harry+-+pefect+gif.gif" width="320" /></a>Egyszerűen bárkire ránézek, ő jut eszembe. Minden egyes tárgyról, sőt, minden egyes illatról, érzésről. Másfél év. Ennyi ideje nem hallottam róla, és ennyi ideje hiányzik piszkosul. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből a szemeit, a haját, az érintését, a csodálatos testét, az utolsó együttlétünket. Azt, hogyan tervezgettük együtt az első gyerekünket, mennyire vártam már, hogy leteljen a műszakom, és hazatérhessek hozzá. Mikor szó szerint a nyakamba ugrott, ha meglátott. A csókjait. Istenem, Harry, túl érzelmes lettél... </div>
<div style="text-align: justify;">
Az egyik munkatársammal próbáltam elfelejteni. Annyira hasonlítottak, a hajuk majdnem ugyanolyan volt. De bármennyire is akartam, rohadtul nem Angelt csókoltam meg abban a pillanatban, és szinte azonnal el is löktem magamtól. Úgy éreztem, megcsalom a lányt, akit én hagytam egyedül. Szorosan behunyom a szemem, és a kezemben szorongatott képet az asztalra teszem. Jobb, ha nem látom, talán akkor nem érzek akkora fájdalmat... </div>
<div style="text-align: justify;">
Niall minden hónapban írt levelet nekem, de arról sosem mesélt, vele mi van. Gondolom nem akarja, hogy jobban hiányozzon, vagy csak be akarja tartani az ígéretét, miszerint nem fog róla írni. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ebben a másfél évben, csak a munkámra koncentráltam. Nem csajoztam, nem voltam együtt senkivel, mert képtelen voltam bárkihez is hozzáérni, aki nem ő. Az elején csak egy lány volt, akit véletlenül elgázoltam. De talán a sors akarta így, hiszen azóta bearanyozta a hétköznapjaimat. Túl gyáva voltam. Egyszerűen féltem elkötelezni magam, pedig mára már összeházasodtunk volna. </div>
<div style="text-align: justify;">
A búcsúlevemben azt hazudtam neki, hogy Lana miatt megyek el, mert megfenyegetett. Pedig ez így pont nem igaz. Lanát már lerendeztem, megmondtam neki, hogy szálljon le rólunk, és vagy ő költözik el, vagy feljelentem, és halálosan komolyan. azóta nem is láttam, szerintem felfogta a szavaim súlyát... </div>
<div style="text-align: justify;">
Próbálom kiverni a fejemből Angelt, de nem megy. Minden este vele álmodok, és csak reménykedek benne, hogy reggel ott lesz az ágam mellett. Tudom, én mondtam neki, hogy ne keressen. De azért mégis én lennék a legboldogabb ember a világon, ha beállítana hozzám. Bár nem hibáztatom. Elhessegetem a fejemből a szomorú gondolatokat, és a telefonomat ledobom magam mellé. </div>
<div style="text-align: justify;">
És amint becsukom a szemem, egyből el is ragad az álom, és egy olyan helyre visz, ahol most legszívesebben lennék. A karjaiban...<br />
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
Szorosan bújik hozzám, és szipogó hangot hallat. Sír. Nyugtatóan próbálom a hátát simogatni, de ennek hatására, csak még jobban kijön belőle az eddig felgyülemlett feszültség. A régi hálószobánkban vagyunk, és az egészet apró gyertyák világítják meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi történt? - kérdezem hatalmasat nyelve, és beletúrok közben a hajába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyira hiányzol Harry - fakad ki újra keserves sírásban, mire felhúzom magamhoz. Teste pihekönnyű, egy szál fehérneműben tartom a karjaimban, és ringatom egy dalt énekelve. Fejét a mellkasomra hajtja, és szipogása felveszi a dal ritmusát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugodj meg, szerelmem - puszilom meg a fejét, mire megmerevedik karomban. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem vagyok a szerelmed. Elhagytál. Nem szerethetsz - motyogja maga elé, és szeme fátyolos. Hogy hiheti azt, hogy nem szeretem? Hiszen ő az életem... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne mondd ezt, angyalom. Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek. A helyzet hozta így, nem a mi hibánk - suttogom neki. Annyira szeretném megcsókolni, de félek, amint megteszem, eltűnik. Mintha bármelyik pillanatban elragadhatná valami tőlem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De lehetett volna választásunk. Mindig van választás - érvel tovább még mindig teljesen elkeseredve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A mi esetünkben a sors akarta így - simogatom tovább a haját, de újra eltörik nála a mécses. - Hé, ne sírj. Nem haltunk meg. Bár lehet, azért találkozom most veled, mert a mennyben vagyok - mosolyodok el egy pillanatra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Harry - szólít meg halkan, és felnéz rám nagy, könnyes szemeivel. Gyorsan kisimítok egy tincset a szeméből, és szorosan átölelem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, szerelmem? - kérdezem tőle, és hirtelen felülésével meglep. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még mindig szeretsz? - kulcsolja át kezével a nyakam, és hirtelen az ölembe ül. Felnyögök az érzésre, ahogy pontosan odaült, ahova nem kellett volna. Teljesen közel hajol hozzám, és mélyen a szemembe néz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy tudnálak nem szeretni? Miattad éltem túl ezt a másfél évet - úgy tűnik, tetszik neki a válaszom, mert mosolyra húzza a száját, és közelebb hajol. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretlek - mondja komolyan, és az ajkamra hajol. Erőszakosan tépi őket, miközben felsimítja kezét a karomon. Kicsit meglepődök, így nem tudom megállítani, máris a hátamon fekve találom magam, míg ő ráül a csípőmre, és folyamatosan csókol. Teljesen átveszi az irányítást, és ez tetszik. A nyakamra is áttér, és apró puszikkal halmozza el. Megragadom a derekát, és magam alá gyűröm. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is szeretlek, de lassíts egy kicsit - mosolyodok el, mire bólint. Mivel fehérneműben van, azonnal rátapadok meztelen nyakára, nyelvem végighúzom a kulcscsontján, és a fogammal kezdem el lehúzni a melltartóját. Kicsit felkuncog, felemeli felsőtestét, mire egy gyors mozdulattal kikapcsolom a kapcsot. - Annyira hiányoztál - suttogom a mellére, mire megborzong. </div>
<div style="text-align: justify;">
Csípőjével addig ügyeskedik, míg egy vonalba nem kerül már meredező nemiszervemmel. Körkörös mozdulatokkal kezdi el mozgatni, mire felnyögök. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem voltál ilyen lényegretörő - harapok bele a fülébe. - Annyira kívánlak - suttogom vággyal teli hangon, mire megmerevedik, és felül, lelökve magáról. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem fogunk lefeküdni - jelenti ki, és magára húzza nyakig a takarót. Értetlenül nézek rá, mire újra elsírja magát. - Neked is csak a testem kell, igaz? Így, hogy nem fekszek le veled, már nem is kellek - zokogva összehúzza magát, térdét átkulcsolja a kezével. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Dehogyis. Miből gondolod ezt? Ki bántott? - nyúlok utána, de amint az ölembe húznám, felvisít, így inkább csak nagyon közel húzódok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te. Miattad minden önbizalmam elvesztettem - sír tovább halkan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé, édesem. Fejezd ezt be. Mit szeretnél, mit tegyek? - kérdezem szomorúan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyere vissza hozzám - néz rám, majd hirtelen eltűnik. </div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
Izzadtan, zihálva ülök fel, és végigtúrok a hajamon. Egy hajgumi után nyúlva gyorsan felfogom egy kontyba a rendezetlen tincseket. A fejemet a kezembe temetem, így próbálom csillapítani kusza szívverésem. Mégis mit jelent ez az álom? Miért hagyta, hogy közeledjek, ha utána mégis ellökött magától? És miért sírt ennyit? </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem mondta ki, de végig engem okolt. Láttam a szemében, hogy haragszik rám, mégis hiányoztam neki. És nem hibáztatom. Én is utálnám, ha hasonlóképpen tett volna. Mégis azt kérte, menjek vissza. Oké, csak álmomban mondta. De mi van akkor, ha tényleg ezt akarja? </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem várhatok tovább. Belepusztulok a hiányába, egyszerűen muszáj visszatérnem hozzá. Gyorsan az ölembe húzom a laptopom, és megnézem a legközelebbi járatot, ami visszavisz hozzá. Holnap reggel öt óra. Nincs miért várnom, vagy akár maradnom. Ott van a családom, a barátaim, munkát találok máshol is. És Ő is. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután lefoglaltam egy jegyet, azonnal le is hajtom a laptopom. A ruháimat bedobálom egy bőröndbe, és minden olyan dolgot, ami fontos lenne. Hihetetlen, hogy egy egész korszakom belefért egyetlen bőröndbe. De nem gondolok most erre, hiszen otthon vár minden fontos dolgom. </div>
<div style="text-align: justify;">
A telefonomon gyorsan tárcsázom a kórház titkárságát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia Harry! - köszön Amanda a telefonba. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! Mondd meg a főnöknek, hogy felmondok - hadarom el gyorsan. Nem is olyan nehéz kimondani...</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? Mégis miért? - döbben le teljesen. Igen. Amandával volt az a kis kalandom, de utána ő vált az egyik legjobb barátommá. Aki meghallgatott. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hazamegyek. Ott van a családom, a barátaim és a szerelmem - mosolyodok el. Csak neki merek ilyeneket elmondani. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben. Azért ezt nem mondom el a főnöknek - nevet fel együttérzően. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm - zárom le a bőröndöm. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Azért majd néha, ha eszedbe jutok, azért adj valami életjelet - hallom a hangján, hogy kicsit azért el van keseredve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, hogy keresni foglak - mosolyodok el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Inkább remélem - javít ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De most már tudod - röhögök fel, és nem látom, tudom, hogy megforgatja a szemét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem, összejön a lánnyal a dolog - mondja torkot köszörülve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én pedig azt, hogy végre megtalálod az igazit - vakarom meg a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán már megtaláltam. De neki nem én vagyok az - motyogja szomorúan. Tudom, hogy rám gondol. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nézd. Ezt már rengetegszer megbeszéltük... - kezdek bele, de közbevág. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne Harry, ne magyarázkodj. Megértelek. És továbblépek. De nem tartalak fel, vár a szerelem. Szia - köszön el nevetve, mire sóhajtok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól van, szia - teszem le a telefont, és megcsörgetem anyut. Ha már Amandának elmondtam, neki is tudnia kell. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen? - szól bele a telefonba. Szorosan lehunyom a szemem. Annyira régen hallottam már ezt a hangot. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia anyu, itt Harry - mondom viszonylag magabiztosan. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Tessék? Tényleg te hívtál? - lepődik meg teljesen, és hallom rajta, hogy mindjárt sír. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Sajnálom. Mindent sajnálok. De hazamegyek - suttogom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? Tényleg hazajössz? - kiállt fel elérzékenyülve. Annyira rosszul érzem most magam. Másfél évig szartam a fejére annak a nőnek, aki a világra hozott. Mindent helyre kell hoznom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. De első utam Angelhez fog vezetni - szögezem le. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De fiam. Nem állíthatsz be hozzá anélkül, hogy tudnál dolgokat - szid le azonnal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Anyu. Muszáj látnom őt - sütöm le a szemem. - Már fáj a hiánya - sóhajtok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Elhiszem. De majd ne nagyon lepődj meg - mondja kétértelműen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem fogok. Csókollak anya, majd találkozunk - kezdek el búcsúzkodni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jobban jársz, ha átgondolod ezt az egészet. Szia - még utoljára kioktat, majd lerakja a telefont. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
Éjszaka semmit nem aludtam. Annyira féltem a találkozástól, hogy képtelen voltam lehunyni a szemem. A gépet is majdnem lekéstem, és igyekeztem magam mögött hagyni New Yorkot. Nem hagyott maradandó élményt, életem egyik legnehezebb időszaka volt, mégis túléltem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Niallnek hagytam egy üzenetet, de nem vártam meg a válaszát, egyből kikapcsoltam a telefonom. Nem voltam kíváncsi a kioktatásra, amit úgyis kapnék tőle, ráadásul reméltem, hogy nem szól Angelnek. </div>
<div style="text-align: justify;">
A repülőn elképzeltem a találkozásunkat. Becsengetek, ő megjelenik, nem hisz a szemének, majd a nyakamba ugrik és megcsókol. Ledobom az összes cuccom, felkapom az ölembe, és egyből a nappaliba megyek vele. Leültetem az ölembe, elmesélem neki, mi történt ezalatt az egy év alatt, és minden újra a régi lesz. Na jó, ennyire naiv még én se vagyok... </div>
<div style="text-align: justify;">
De ha nem dob ki egyből, már az is valamit. Annyit nem változhatott, hogy ne ismerjem meg, ráadásul, anya sem említette, hogy elköltözött, így reménykedek. </div>
<div style="text-align: justify;">
De ha lett valakije, fogalmam sincs, mi lesz velem. Ha helyette az új pasija nyit ajtót, fogalmam sincs, mit csinálok. Nem fogom feladni, megpróbálom visszahódítani, hiszen másfél év alatt se sikerült elfelejtenem. Pedig próbáltam. De még mennyire próbáltam...</div>
<div style="text-align: justify;">
A taxi leparkol, én pedig remegő lábakkal szállok ki. A sofőr kiveszi a bőröndömet, kifizetem neki az utat, majd el is hajt. A tenyerem izzad, a lélegzetem egyenletlenné válik, a szívem hevesen ver, a térdem összecsuklik abban a percben, hogy megindulok az ajtó felé. Remegve csengetek be, és várom, hogy ajtót nyisson. </div>
<div style="text-align: justify;">
Amint ez megtörténik, ugrik az egész tervem. Csak ott állok és nézem új haját, és a kezében tartott... Álljunk meg. Gyereket? Ahogy elnézem, vagy féléves lehet. Ami azt jelenti hogy... Van egy gyerekem?</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com21tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-45249331064255882912015-10-05T07:12:00.000-07:002015-10-05T08:51:21.314-07:00Első évad? Végee<div style="text-align: justify;">
Sziasztok! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
Mint mindenki látta, hivatalosan is <b>vége az első évadnak</b>! Köszönöm, hogy velem voltatok ezalatt az idő alatt velem voltatok, és küldök mindenkinek egy <b>virtuális ölelés</b>t! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: justify;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOELaqAf7adV_Bvdq7t6Bx6itUYHytaQixuyt5urq4nRrqk9Xw6-_18wtECg-Z5-2z_IHWfUDQhCSzU-lTPqJwlHW81u_mcJ0L3hJigXFNNtLXp11f82-CG-0Y2KNYThxLZNDlI_bW55c/s1600/avirtualhug.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOELaqAf7adV_Bvdq7t6Bx6itUYHytaQixuyt5urq4nRrqk9Xw6-_18wtECg-Z5-2z_IHWfUDQhCSzU-lTPqJwlHW81u_mcJ0L3hJigXFNNtLXp11f82-CG-0Y2KNYThxLZNDlI_bW55c/s320/avirtualhug.gif" width="306" /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: justify;">
És akkor, már felvállalom, hogy <b>igen, lesz második évad!</b> Az időpontot még nem tudom, viszont <b>1-2 hónapon belül</b> számíthattok rá. Igen, írom a második évadot, már 6 rész teljes egészében meg is van, bár ne az első évadhoz hasonló dolgokra számítsatok. <b>Rengeteg hibát vettem észre</b> így visszaolvasva pár részt, eléggé a Hangel szálat vittem előre, és arra koncentráltam, és így eléggé unalmasra sikeredett pár rés. A második évadban igyekszem több mellékszereplőt is bevenni, és az évadban már egy szerelmi háromszög féleséget is észrevehetünk, de nem erre alapul az évad. Hát akkor mire? Arra, hogy Angel és Harry hogyan nőttek fel a szülőségre, egyáltalán megértek-e hozzá eléggé. </div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: justify;">
<b>Az évadban fontos szerepet kap a kisbaba</b>, akinek a neve ugyan még nem hivatalos, mégis már szinte mindenki tudja. </div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: justify;">
Továbbá új szereplők is bejönnek a képbe, mint mondtam, megismerjük Angel új oldalát, Harry legromantikusabb cselekvései is ebben lesznek, valamint komolyabbra fordulnak a dolgok Niall és Sophia részén is. </div>
<b>Kiderülnek Harry távozásának valódi okai,</b> amelyeket a levélben elfelejt megemlíteni, mi is történt pontosan azalatt az egy év alatt Angellel, de még fontosabb, hogy Harrycel. Milyen új arcok térnek vissza az életéből, melyeket minél jobban szeretne eldugni, de nem sikerül neki.<br />
<b>Angel talán új, sokkal megbízhatóbb srácot is megszeret</b>, ami miatt problémák lesznek? <b>És mi van akkor, ha Harry újra el akar menni</b> egy félresikerült este után?<br />
Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatsz a második évadban, ami remélhetőleg hamarosan itt lesz :)<br />
<br />
<br />
És akkor, egy kis statisztika.<br />
A blogon jelenleg 143 feliratkozó van, akiket imádok, és köszönöm nekik <3 150 olvasónál egy újabb Harry szemszöges különkiadással térek vissza, ami még fogalmam sincs, miről fog szólni. Remélhetőleg az egy évről...<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigcbb1P685FLisZPDadWNNliphvuZYXH03KjFDfBCAdKcee9kTVhhem9IKdU_g-RCPJAyr68V6K0Xn-DrYdD6ViwAPLPyH_Q0CKLUt_J5YdcW3Oj56xy3m0Z8UIiTbFx8hgsbJIZGasjM/s1600/aaaaaaaaaa.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="256" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigcbb1P685FLisZPDadWNNliphvuZYXH03KjFDfBCAdKcee9kTVhhem9IKdU_g-RCPJAyr68V6K0Xn-DrYdD6ViwAPLPyH_Q0CKLUt_J5YdcW3Oj56xy3m0Z8UIiTbFx8hgsbJIZGasjM/s320/aaaaaaaaaa.JPG" width="320" /></a></div>
<br />
<br />
Azt hiszem, talán így lehet a legjobban látni a mai statisztikát, és minden egyebet. És akkor, válaszolok<br />
<b><br /></b>
<b>Kiderül pontosan, hogy Harry miért ment el? </b><br />
<b>- </b>Kiderül természetesen.<br />
<b>Hány részes lesz a 2. évad?</b><br />
- 40, hasonlóan az elsőhöz :)<br />
<b>Mi a kedvenc zenéd (fura kérdés XD)</b><br />
- Most az Infinity :) És a Last First Kiss. És a Half a heart. És a Drag me Down. És a Better Than Words. És igen, még sok XD<br />
<b>Mikor indul be a második évad? </b><br />
- 1-2 hónapon belül :)<br />
<b>Ki lesz a gyerek keresztapja/keresztanyja?</b><br />
- Hát. Nem tudom. :D<br />
<b>Mikor jön már a második évad?</b><br />
- 1-2 hónapon belül :D<br />
<b><br /></b>
<b><br /></b>
<b>És azt hiszem, ennyi :) Hamarosan második évad! :)</b><br />
<b><br /></b>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-55701748530124930502015-09-27T09:46:00.000-07:002015-09-27T09:46:29.819-07:00Epilógus<div style="text-align: justify;">
<b>Sziasztok drága olvasók! :)</b><br />
<b>Elérkeztünk az epilógushoz, és fú. Nem is tudom mit mondjak. Szeretnék megköszönni nektek mindent, ha nincs a blog, nem ismerem meg a két legnagyobb besztimet, Annát is Lizát. Barbyval nem lennék ilyen jóban, Lylát nem tettem volna directionerré, és nem lenne 141 lelkes olvasóm, akiket mindennél jobban imádok. Hamarosan érkezek egy összegző bejegyzéssel, néhány infóval a második évadról, mert igen lesz második évad! :) Köszönök nektek mindent, ha esetleg ezt elolvastad, vagy nyomod követted a történetet, egy szívet írj kommentbe, hogy lássam, mennyien vannak itt velem a végénél :') természetesen nem kötelező, szeretek mindenkit, jó olvasást! :)</b><br />
<b>Nem tudom, it írjak, imádlak titeket, nélkületek egy senki lennék <3</b><br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
Drága Angyalom!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Gondolom értetlenül olvasod ezeket a sorokat, melyeket kézzel írtam neked. Éjszaka lehetetlen volt számomra az alvás, mert tudtam, hogy az az utolsó együtt töltött éjszakánk. Hát, leültem, hogy tisztázzam magamban, és benned ezt a rengeteg kérdést. </div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="http://data.whicdn.com/images/51608417/tumblr_inline_mhq336Nlfl1rdlz01_large.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://data.whicdn.com/images/51608417/tumblr_inline_mhq336Nlfl1rdlz01_large.gif" height="312" width="320" /></a>Először is, tisztázni szeretném, hogy te vagy a legfontosabb ember az életemben. Nélküled egy senki voltam, és újra az leszek, ha nem leszel mellettem. Előtted az életemnek nem volt értelme, de veled az oldalamon megtaláltam ennek a világnak a szépségeit. Tudom, most utálsz, és valószínűleg kiszakítottad a nyakláncot a nyakadból, de kérlek, ne tedd, ha szeretsz. Amint visszajövök, újra előröl kezdünk mindent, és mi leszünk a legboldogabbak a világon. Ne hibáztasd magad. Hibáztass engem. <br />
Mert túl gyáva voltam az elején és magamnak sem mertem bevallani, hogy szükségem van rád. Hogy nélküled egy senki vagyok, te aranyozod be az unalmas hétköznapjaimat. </div>
<div style="text-align: justify;">
Nem fogom visszaolvasni, mit írtam, mert összefolynak a szemem előtt a sorok. Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy itt maradjak veled és megvédjelek. Pedig csak egy erős karra lenne szükséged, ami minden este álomba ringat, és megvéd a külvilágtól, Lanától, és minden mástól. Képtelen vagyok egyedül kivívni ezt a harcot, még úgy sem fog menni, ha mellettem vagy. Tisztáznom kell dolgokat, és ha azt akarom, hogy túléld akár a holnapot, békén hagyni. Az eleje borzasztóan nehéz lesz számomra. Minden egyes tárgyról te fogsz eszembe jutni, bárkire ránézek, valamit találni fogok benne, ami rád emlékeztet. Pontosan ezért kell jó messzire elmennem, elfelejteni a családomat, a barátaimat, mindenkit, akivel valaha is beszéltem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Ne sírj. Idővel könnyebb lesz. Nem merek hátranézni rád, mert szeretlek. Tudom, nem hiszed el, pedig kellene. Minden egyes együtt töltött pillanat lepereg a szemem előtt. Tudod, olyan ez az érzés, mielőtt meghalsz. Az életed lepereg a szemed előtt, de nekem csak a közös emlékeink maradtak. Nem tudok nem gondolni a csókjaidra, az érintéseidre, és amikor tükörbe nézek, egyből megakad a szemem azon a szívás nyomon, amit két napja hagytál a nyakamon. Mert ez vagy te, ezt váltod ki belőlem. Amint rád nézek, a szívem hevesebben kezd verni, elvesztem az eszem, és másra nem tudok gondolni. Olyan ez, mintha mikor veled vagyok, csak te léteznél. És imádom ezt az érzést, mert te jelented számomra az otthont, ami megvéd a kinti világtól. Te jelentesz számomra mindent...</div>
<div style="text-align: justify;">
Már előre elmondom, hogy én vagyok a világ legnagyobb barma, amiért elhagylak téged. Ne sírj, kincsem. Találni fogsz valakit, aki ezerszer jobb nálam. Aki erősebb, mind lelkileg, mind fizikailag. Akinek nem lesz őrült exbarátnője, aki az életedre törne. Aki egyszerűen csak úgy szeret, ahogy vagy, és aki nem hasonlít rám. Csak ennyit kérek. Számomra az lesz a legnagyobb boldogság, ha te megtalálod a tiédet. Találj egy fiút, akivel boldognak érzed magad, költözz össze vele, házasodjatok össze, és szülj neki gyereket. Éld úgy az életed, mintha én sose léteztem volna, zárd ki ezt a nyarat a fejedből, és kezdd teljesen előröl. A házat rád hagyom, ha úgy akarod, add el, vagy maradj itt. Számomra az lenne a legjobb, ha minden egyes közös pillanatot kitörölnék, de nem tehetem. Mert ha ezt tenném, azzal az életem értelmét veszíteném el, aki te vagy. Egyszerűen képtelen vagyok erre. Túl kevés időt tölthettem veled, de ezalatt az idő alatt, bearanyoztad az összes napom. Minden reggel rád gondolva ébredtem, minden este te jelentél meg a szemem előtt, mikor alvásra hajtottam a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Három hónap. Csak ennyi jutott. nekünk. Életem legszebb három hónapa, ami még a halálos ágyamon is eszembe fog jutni. Minden éjjel a gyönyörű nevetésed fog álomba siratni, a gyönyörű hajad, a puha bőröd, a mélykék szemeid, a tökéletes alakod, minden, amit szeretek benned.<br />
Sose mondtam még ilyet lánynak, de szerelmes lettem beléd. Beléd, minden egyes mozdulatodba, pillantásodba, érintésedbe, arcodba, mindennel együtt elfogadtalak, és szeretlek. Mosolyogva, könnyes szemmel írok most neked. Mert olyan nehéz ez a búcsú, és fogalmam sincs, mit írjak neked.<br />
Mikor először megláttalak, ott feküdtél az autóm előtt, karcolásokkal tele, mégis, gyönyörűen. Egyszerűen abban a pillanatban megfogtál, éreztem azt a bizsergést a szívemben, amit mindig, mikor veled vagyok. Mikor először rám néztél azokkal a gyönyörű szemeiddel, a lábaim megrogytak, és mikor először ejtetted ki a nevem, a szívem hevesen vert. Igen, fiú létemre leírtam, kigondoltam mindezt, mert tudom, hogy éppen folynak a könnyeid.<br />
Mikor elvittelek ebédelni, és kiszaladtam a mosdóba, az csak azért volt, mert képtelen voltam a közeledben maradni. Nyugodtnak próbáltam tűnni, igyekeztem mindig melletted állni, de sokszor volt olyan, hogy az agyam átvette a szívem felett az irányítást, és nem voltam melletted. Minden egyes elvesztegetett percet sajnálok, és ha tehetném, bepótolnám őket. Az első pillanattó kezdve az ágyamban kellett volna aludnod, édes szavakat suttogtam volna a füledbe, és ezerszer elmondtam volna, hogy szeretlek. De nem tettem, és ezért én vagyok a hibás.<br />
Mikor először aludtam veled, a szívem ki akart ugrani a helyéről, ami borzasztó cikin hangzik. De melletted még a legnyálasabb szerelmes szövegeket is elmondanám, ha szeretnéd. Mert te vagy a mindenem.<br />
Nem tudok másra gondolni, csak a holnap estére. Mikor egyedül alszok majd az idegen ágyamban, az új lakásomban, nélküled. Két hete döntöttem el, mikor szakítani akartál, hogy kilépek az életedből. Hülye voltam. S miután újra visszafogadtál, elfeledkeztem róla. Este jutott eszembe, és végiggondoltam dolgokat. Jobb lesz neked nélkülem. Boldog életet kell élned. Látom magam előtt, ahogy azt suttogod: "De veled lenne boldog életem...". Shh, kicsikém, nincsen semmi baj. Nem kell sírnod. Mert örökre ott leszek a szívedben, bármennyire is azt akarom, hogy elfelejts. Én se foglak tudni, hiszen minden egyes minden, minden egyes percben rád gondolok. Egyszerűen az életem részese lettél, bármennyire is szeretném az ellenkezőjét.<br />
Hogy miért? Mert akkor kevesebbet kellene szenvednem az elkövetkezendő években. Igen, évekre hagylak el, és jelen pillanatban, bármennyire is nehéz, úgy gondolom, sosem térek vissza. Kérlek, fogadd el a döntésem, és ne próbálj meg keresni. Telefonszámot változtatok, és teljesen kilépek az életedből. Niallnek minden hónapban egyszer küldeni fogok egy levelet, de rólad semmit sem fogok kérdezni, és elvárom, hogy a válaszban se említsenek meg. Egyszerűen azt akarom, hogy lépj ki az életemből, mert neked így lesz a legjobb. Ha nem teszed meg, téged megölnek, én pedig belehalok, és követlek a halálba. Mert ez a szerelem, nem? Sosem bírnám elviselni, ha történne veled valami. Azt akarom, hogy legyen melletted valaki, valaki aki megvéd, mikor én nem tudlak. Meg kell ígérned ezt nekem, csak ezt szeretném.<br />
Ne gondolj rám. Zárj ki a fejedből. Felejtsd el, hogy Harry Styles valaha is létezett.<br />
Te egy gyönyörű, csodálatos nő vagy. És én vagyok a világ legszerencsésebb embere, amiért a magaménak tudhatlak. Nem várhatsz rám. Családot kell alapítanod, boldognak kell lenned. Csak ezt kérem tőled.<br />
Tudod mi a vicces?<br />
Vettem neked egy gyűrűt. Meg akartam kérni a kezed. Pontosan azon a napon, mikor kijelentetted, hogy megcsallak. Összetörtem, belülről haldokoltam. Mert szeretlek. És sosem bírnám ki, ha elveszítenélek. Így megelőzöm a dolgokat, és elhagylak. És mindezt azért teszem, mert szeretlek.<br />
Ha egyszer visszatérek, és újra kezdjük, akkor feleségül veszlek. Esküszöm, feleségül veszlek, és elköltözünk innen. Mert veled akarom leélni az életem, bárki bármit mondhat.<br />
Tudom, azt írtam, felejts el. De most, mégis arra kérlek, hogy a szíved mélyén mindig tudd, ki vagyok. Esküszöm, öt éven belül visszatérek hozzád. Öt év sok idő, tudom. De ne sírj. Hamar el fog repülni, ha nem gondolsz rám minden nap. Nehéz lesz. Nagyon nehéz lesz. De tovább kell lépned. Ha nem teszed meg, össze töröd a szívem. A kedvemért, tedd meg.<br />
Pasizz, járj bulikba, éld az életed. Én is ezt fogom tenni, mert bármit megtennék azért, hogy túllépjek rajtad. De lehetetlen lesz. Mert te vagy a mindenem.<br />
A gyűrűt itt hagyom neked. Vedd fel, ha emlékezni akarsz rám, de ki is dobhatod, vagy el is adhatod. Megértem, ha haragudni fogsz rám, mert én is ezt tenném. De azt akarom, hogy gyűlölj. Mert akkor biztos, hogy tovább lépsz.<br />
Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek most, szeretlek holnap, szeretlek mindörökké. Ezt jegyezd meg. Te vagy az első lány, aki elcsavarta a szívem, fejem, lelkem, és mégis, most érzem, hogy igazán élek. A sorok összemosódtak a könnyeimtől, de remélem, el tudod olvasni őket. Csak azt jegyezd meg, hogy szeretlek. És sose felejtsd el.<br />
Most, az utolsó sorokat írom, és visszafekszem melléd, hogy legalább az utolsó estémet veled tölthessem. Bármi történjen, örökre a szívedben leszek, és veled. A nyakláncodat, ha akarod, tépd le, de addig hord, ameddig szerelmes vagy belém. Ez az utolsó kívánságom hozzád.<br />
Amint visszatérek, hatalmas lagzit csapunk, de ha nem vársz meg, akkor is megértelek. Csak tudd, hogy szeretlek. Életem minden egyes napján szeretni foglak, egészen halálomig, és azután is.<br />
Örökké a szívembe zártalak, Angyalom, és mindig szeretni foglak.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Örökké szeretni foglak:<br />
<br />
<br />
A Te Harryd<br />
<br /></div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com46tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-74826662906529771382015-09-24T11:02:00.000-07:002015-09-24T11:02:21.144-07:00Harminckilencedik<div style="text-align: justify;">
<b>Sziasztok! :)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Huhú... Utolsó rész... Igazából el sem hiszem, hogy eljutottunk idáig, és annyira imádlak titeket. Most hamarabb hoztam, direkt, mert vasárnap szeretném felrakni majd az epilógust, és búcsút mondhatunk az első évadnak. Annyira hihetetlen számomra, és annyira imádok mindenkit. Még az epilógus után érkezek egy összegző bejegyzéssel, de fú :) </b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Jó olvasást! :)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b><br /></b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sóhajtva kortyolok bele a kávémba, és meredek az előttem ülő lányra. A tegnap </div>
<div style="text-align: justify;">
estét követően ma reggel Harry szokatlanul bújós volt, és egy hatalmas búcsúcsókot kaptam tőle, mikor eljöttem. Olyan volt, mintha tényleg ez lenne az utolsó, de ez csak egy rossz megérzés, ami egész nap a fejemben motoszkált. Sophia elhívott kávézni, így kicsit fájó szívvel hagytam magára a barátomat, aki látszólag egész reggel feszengett, ha kérdeztem, dadogott, és eléggé furcsán viselkedett. Igyekeztem a legaranyosabb arcomat elővenni, mert nagyon aggasztotta valami, de a világért se mondta volna el. Így hát kicsit fájó szívvel távoztam, miután elengedett, és közölte, hogy szeret, mindennél jobban.</div>
<div style="text-align: justify;">
<a href="http://sugarscape.cdnds.net/15/34/1440155941-harry3.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://sugarscape.cdnds.net/15/34/1440155941-harry3.gif" height="157" width="320" /></a>A tegnap este után gondoltam, hogy fog boldogan felébredni, mintha mi nem történ volna, de akkor se gondoltam, hogy így le lesz lombozódva. Reggel puszikkal ébresztettem, de akkor se tudtam kiszedni belőle semmit. Egyszerűen végig fogta a kezem, a derekamat ölelte, vagy csak egyszerűen magához húzott, és szorosan átölelt. Egész reggel csókokkal halmozott el, és bevallom, nem bántam, de azért kicsit meglepő volt. Nincs is jobb dolog ennél, de akkor sem tudom, mi játszódik le benne, és ez dühítő.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Angel, figyelsz rám? - mered rám egy idegesen barna szempár, mire megrázom a fejem, és próbálok Sophiára figyelni, aki mindjárt felrobban az idegtől. Újabbat kortyolok a meleg kávémba, és az összes figyelmemet a lányra szentelem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocs, megismételnéd? - kérdezem félve, mire egy hatalmasat fújtat, és lehunyja a szemét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak azt kérdeztem, hogy minden oké veled? Eléggé feszült vagy ma - jegyzi meg, miközben megköszörüli a torkát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem én, inkább Harry. Olyan furán viselkedett, és gondolom, átragadt ez rám is - húzom el a számat kiöntve a lelkem a barátnőmnek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi van vele? Még a kajáldában normális volt - veszi azonnal a lapot, és elkezdjük kibeszélni Harryt. Jó, nem úgy kibeszélni, de végül is, róla beszélünk, tehát majdnem ugyanaz.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom. Aztán este eléggé búcsúzósra vette a figurát, éjszaka pedig arra ébredtem, hogy nem fekszik mellettem. Jó, akkor csak vécére ment, mert nem tudott aludni, de ma reggel is, végig fogta a kezem, ölelt, csókolt - kezdem el sorolni sóhajtva, mire felhúzza a szemöldökét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És ez miért baj? - kérdezi mosolyogva, mire csak megvonom a vállam. Magam sem tudom erre az ésszerű választ.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem baj, csak... Sose szokott így viselkedni. Mi változott egy délután alatt? - akadok ki teljesen, mire csak elneveti magát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Olyan bolond vagy - mosolyodik el szélesen, de én csak sóhajtva hátradőlök a székben.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De most komolyan - emelem rá a tekintetem, de csak egy értetlen szempárba ütközök.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó, most mégis mi a bajod? - kérdezi még mindig mosolyogva, de én elkezdem az ujjaimat tördelni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még mindig nem mondtam el neki a gyereket, és borzasztóan rossz előérzetem van a mai nappal kapcsolatban - mondom ki egy szuszra, és picit mintha engedne a torkomban lévő gombóc, de még így is eléggé fojtogat. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egész reggel ezen agyaltam, és még mindig lejátszódik a szemem előtt a reggeli jelenet, mikor ittam a kávémat. Végig azt hajtogatta, mennyire szeret, az ölébe húzott, és halkan azt suttogta, hogy sajnálja. Nem válaszoltam, úgy tettem, mintha nem hallanám, és viszonoztam a szeretet kirohanását, de azért magam feltettem a kérdést: mit sajnál? Mégis mi ez az egész?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nem mondtad el neki? - hát persze, hogy mondandóm első felét emeli ki, és azon akad fent. Mérges tekintetét látva azonnal értetlenül nézek rá, de csak dühöngve csapkodja a kezét az asztalra. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mert keresem a megfelelő pillanatot - sütöm le a szemem egy pillanatra, de rideg szavakkal folytatja. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Olyan naiv vagy. Várja ezt a gyereket, te is várod valószínűleg, hol itt a probléma? - csattan fel, mire belőlem is kivált egy kisebb fajta dühkitörést. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te nem érted ezt az egészet - emelem fel egy picit a hangom, de a körülöttünk lévők felénk kapják a fejüket, így valamivel halkabban folytatom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó, talán azért nem értem ezt az egészet, mert nekem sose lesz gyerekem? - kérezi könnyes szemmel, mire értetlenül a szemébe nézek. Hirtelen a szája elé kapja a kezét, és lesüti a szemét, mint aki bánja, hogy kimondta ezeket a szavakat, de én még mindig furán nézek rá Ezt mégis hogy érti? Mi az, hogy sose lesz gyereke? Talán Niall nem nemzőképes? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? - csak ennyit tudok kinyögni, pedig rengeteg kérdés cikázik a fejemben. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Niall halálosan komolyan megmondta, hogy neki nem kell gyerek, mert még ő maga is egy nagy kölyök - válaszol motyogva, de bennem felmegy a pumpa, még jobban, és egy pillanatra elfelejtem a saját problémáimat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És ezt így a szemedbe mondta? - akadok fel ezen a témán. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Tegnap este, mikor megemlítettem neki, hogy talán leállhatnék a gyógyszer szedéssel, egyszerűen csak kijelentette, hogy akkor ezentúl óvszert vesz - harapja be az alsó ajkát, majd hangos sóhajjal folytatja. - Szerencsésebb vagy, mint gondolnád. Harry jobban akar gyereket, mint te, egy rendes, figyelmes srác, aki olyan szerelemmel néz rád, hogy szinte a pillantásától én is szerelmes leszek - neveti el magát, de gyorsan folytatja. - Niall egyszerűen nem ilyen - vonja meg a vállát egy szomorú mosollyal, mire megragadom az asztal fölött a kezét, és idegesen elkezdem rázni, hátha észhez tér. Kicsit sem nézhetnek hülyének az emberek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Amint hazaérsz, leülteted, és közlöd vele, hogy oké. Nem kell most a gyerek, ha nem akarja, de nem fogsz az örökkévalóságig várni arra, hogy felnőjön - forgatom meg a szemem, mire őszintén elmosolyodik, és az asztal fölött jól megszorongat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És ha azt mondja, hogy akkor vége? Én szeretem őt - kérdezi még mindig meggyötört hangom, mire csak sóhajtva lehunyom a szemem, és magamban elszámolok tízig. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha erre azt mondja, hogy akkor menj el, ő a legnagyobb barom a világon - válaszolom őszintén, mire felnevet, és magához ölel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Imádlak - vigyorodik rám, mire csak elnevetem magam én is. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Az ilyeneket bármikor megbeszélheted velem - mondom teljesen őszintén, mire csak bólint, és elenged. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hatalmas sóhajjal tárom ki az ajtót, és lépek be az ajtón. Egy "megjöttem!" kiáltás hagyja el a számat, mikor ráeszmélek, hogy Harry kabátja eltűnt a fogasról. </div>
<div style="text-align: justify;">
Sophiával elmentem még egy gyors bevásárlásra, és őszintén várom, mit mond Niall a kis ajánlatra. Ha hagyja elmenni Sophiát, ő a legnagyobb idióta. Szerintem csak magát próbálja nyugtatgatni azzal, hogy még nem elég érett az apaságra, pedig huszonkét éves. Oké, igen, az én környezetemben mindenki korán kezdi, de lehet, hogy több hónapba is bele fog telni a próbálkozás, akkor meg mindegy. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mosolyogva sétálok a nappaliba, ami teljesen üres, szinte már kihalt. Már nagyon a nyelvem hegyén van ez az egész sztori, legszívesebben azonnal elkotyognám Harrynek, ehhez viszont meg kéne találnom. A konyhába megyek, ott sem találom a barátom, így már összeráncolt szemöldökkel sietek a fürdőbe. Kicsit idegesebben nyitom ki az egyik fiókot, de a fogkeféje, borotvája, minden egyes fiús cucca eltűnt. Már pánikolva ülök le a kád szélére, és egyre gyorsabban kapkodom a levegőt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Hülye rossz előérzet! Miért kell neked mindig bejönnöd? Vajon ez minek a jele? Ha a kabátja sincs a helyén, valószínűleg elment valahová, lehet, hogy csak új dolgokat vett ezekből. De akkor tuti küld egy SMS-t, vagy felhív, hogy ne aggódjak, hamarosan hazajön, és akkor majd mindent elújságolhatok neki. </div>
<div style="text-align: justify;">
Idegesen halászom elő a telefonom, és tárcsázom Sophia számát, aki azonnal felveszi, de mielőtt beleszólhatna, idegesen elhadarom a kérésemet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Add Niallt - szinte azonnal hallom, hogy szól a srácnak, és pár pillanat múlva már Niallt hallom a telefonba. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen? - kérdezi remegő hanggal, mire lehunyom a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hol van Harry? - mintha egy lány hisztérikus kérdőrevonását hallanám, és normális esetben mosolyognék ezen, most azonban csak remeg a hangom, a gyomromban hatalmas görcs keletkezik, a nyakamat mintha valami görcsösen szorítaná, és tudom, hogy a legrosszabbra kell számítanom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Angel, annyira sajnálom - mondja elhaló hangon, de újra még idegesebben kérdezem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hol van Harry? - hosszú perces néma csönd keletkezik a vonal túoldalán, mire szorosan lehunyom a szemem, és mikor kinyitom, automatikus könnyezni kezdek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Elment - hallok meg egy szaggatott suttogást, mire kónnyeim hullani kezdenek, kezem automatikusan a hasamra siklik, és csak meredek magam elé. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégis hova el? - hallom meg a saját hangom, ám agyam leblokkol, és fogalmam sincs, mihez kezdjek most. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egyszerűen így elhagyott? Minden búcsúszó nélkül elment? Hova ment? Miért kellett azt mondani, hogy szeret, ha az egész egy nagy hazugság volt? Egyszerűen nem értem. </div>
<div style="text-align: justify;">
A fájdalom a szívembe nyilal, automatikusan szorítom meg a hasam, miközben Niall válaszát várom. Rendezetlenül kapkodom a levegőt, szinte már fulldoklásba megy át az egész, mintha pánikrohamom lenne, pedig még sose volt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom. Semmit nem mondott, csak egy SMS-st kaptam. Hé, Angel nyugodj meg. Levegőt be, ki - kezd el nyugtatgatni, de csak keserves zokosásban török ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
Hogy tehette ezt velem? Azt mondta, én vagyok a legfontosabb. Összeköltözött velem, és gyereket akart. Mégis miért kellett hazudnia ezekről? Baromira jól tud színészkedni, szemrebbenés nélkül hazudott a szemembe, és én mindent elhittem neki. És most, itt állok, húsz évesen, összetört szívvel, elhagyva, egy babával a hasamban, akinek ki tudja, merre járhat most az apja. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor kiskoromban anya azt mondta, ne csesszem el az életem, valami ilyesmire gondolt szerintem.... </div>
<div style="text-align: justify;">
Fáj. Egyszerűen csak fáj, hogy egy szó nélkül kisétált az életemből, itt hagyott, és még csak el sem búcsúzhattam tőle. Ha tegnap este elmondja, hogy mire készül, talán lebeszélem róla. </div>
<div style="text-align: justify;">
De mit érne az én szavam, ha sose szeretett? Ha mindig is egy bábu voltam számára, akit kihasználhatott, ahogy vele tették? Miért pont engem szúrt ki magának? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Angel drágám, nyugodj meg - hallom meg Sophia hangját, de csak próbálom legalább összeszedni magam előtte. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi lesz velem? - kérdezem még mindig zokogva, mire egy fontosabb kérdésre világít rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi lesz a babával? - kérdez vissza, mire automatikusan lepillantok a hasamra. Növeszik ott bent valami, ami Harryé és az enyém. Ez a kis emberke mindig rá fog emlékeztetni, és ha nem akarom ezt, most kell eldöntenem. </div>
<div style="text-align: justify;">
De nem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ő az egyetlen, aki még összeköt engem Harryvel. Szeretném ezt a kisbabát. Ha kell, egyedül nevelem fel, és mindent megadok neki - mondom ki határozottan, majd kinyomom a telefont.</div>
<div style="text-align: justify;">
Szinte ebben a pillanatban fel is ugrok, és a szobánkba vágtatok. </div>
<div style="text-align: justify;">
Belököm az ajtót, de a szobában látszólag semmi sem változott. Azon kívül, hogy életem hátralévő részét egyedül kell itt eltöltenem. A szekrényhez vágtatok, és újra a sírás határán állapítom meg, hogy a ruhái is eltűntek. Újra zokogva sétálok az ágyhoz, és magzatpózban kuporodok össze rajta. Lábaimat átkarolom, és hangos sírásban török ki. Egyszerűen fáj a tudat, hogy már soha többé nem ölel át ezekben a percekben, nem ringat álomba, soha többé nem csókolhatom meg. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kinyitom a szemem, és a kis ágy melletti asztalon észreveszek egy kis dobozkát. Még mindig folynak a könnyeim, mikor a doboz után kapok, és kinyitom. </div>
<div style="text-align: justify;">
Döbbent arckifejezéssel kezdem el tanulmányozni az egyszerű, mégis gyönyörű köves eljegyzi gyűrűt, és automatikusan törlöm le a könnyimet. </div>
<div style="text-align: justify;">
Az ujjamra húzom, és tökéletesen illik rám.</div>
<div style="text-align: justify;">
Boldogok lehettünk volna. Harry, én, és a gyerekünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne aggódj, kicsim. Megígérem, hogy apa nélkül is te leszel a legboldogabb kisbaba - suttogom magam elé, a babámnak beszélve. </div>
<div style="text-align: justify;">
Három hónap. Csak ennyi jutott nekünk a boodogságból, mégis, itt van a szerelmünket megpecsételő kisbaba a szívem alatt, akit a legnagyobb szeretetben fogpk nevelni, és meg fogok adni neki mindent. Most érzem azt először, hogy anya leszek. </div>
<div style="text-align: justify;">
Harry pedig... Csak fáj. Még most sem tudom felfogni, hogy így itt hagyott, el sem mondta, hova megy, kivel, bár van egy tippem. Az egész csak azért volt, hogy Lanat elfeledje, és most, hogy ez megtörtént, újra belevág a csajozásba. </div>
<div style="text-align: justify;">
Tisztán emlékszem az első csókunkra, mikor puha ajkai csiklandozták az enyémeket, az első alkalomra, mikor teljes egészében az enyém volt. Mikor teste minden porcikáját uraltam, belsőjével együtt, mikor megnyugtatott a legrosszabb állapotolban. </div>
<div style="text-align: justify;">
Úgy érzem, halálos ágyamon is eszembe fog jutni a Harry Styles név, és mikor a gyerekemre pillantok majd, csak a jó emlékek fognak beugorni. Én ezt szeretném, hiszen rengeteg mindent köszönhetek neki. Bármennyire fáj, hogy így itt hagyott, bármennyire szeretem, el kell engednem, és hagyni, hogy élje az életét. Ő lezárta ezt a három hónapot, de én örökre emlékezni fogok erre. Felnevelem a közös gyermekünket, és soha nem fogom elmondani neki, ki volt az apja. Nem akarom, hogy megkeresse Harryt, mert akkor biztos, hogy én is találkoznék vele, és egy életre elég volt ebből. Képtelen lennék rá... Talán, a holnap mást hoz, egy szebb jövőt tár elém és a kisbabám elé, de az is lehet, hogy Harry örökre kísérteni fog minket valamilyen szinten. Mindenesetre, életem legemlékezetesebb, legfájdalmasabb, legszebb nyarát tudhatom magam mögött, amit valószínűleg a komor, magányos tél követ majd...</div>
<div style="text-align: justify;">
Remegő kézzel nyúlok a levél felé, és hangtalanul, néma könnyekkel kezdem olvasni a kézzel írt sorokat, összegömbölyödve, miközben folyamatosan Harryn jár az agyam...</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com11tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-58159928242855891422015-09-19T12:04:00.000-07:002015-09-19T12:04:13.669-07:00Harmincnyolcadik<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
<b>Sziasztok! :)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Íme itt az utolsó előtti rész, és hú... Nem is tudom mit mondjak :')</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b><br /></b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b><br /></b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A nap besüt a nyitott ablakon keresztül és hűs szellő száguld be, ami a hajunkba kap. Picit felkönyökölök és az órára sandítok fél szemmel, ami nyolc órát mutat. Sóhajtva dőlök vissza és <br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://static.tumblr.com/c4ef964417c3ff2f23c2f75a8e9152d8/zwvbbl6/0Esn85wjz/tumblr_static_fim6fbjlsf4gsgw80sogss4s.gif" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://static.tumblr.com/c4ef964417c3ff2f23c2f75a8e9152d8/zwvbbl6/0Esn85wjz/tumblr_static_fim6fbjlsf4gsgw80sogss4s.gif" height="175" width="320" /></a></div>
gyorsan Harryre pillantok. Békésen szunyókál felém fordulva, keze tehetetlenül fekszik mellette, mellkasa egyenletesen süllyed fel és le, majd a hátára fordul és tovább alszik. Szempillái árnyékot vetnek az arcára, göndör haja a szemébe lóg, dús ajkai kicsit elnyílnak egymástól. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mosolyogva felé fordulok és csak nézem tökéletesnek mondható vonásait. </div>
<div style="text-align: justify;">
Vajon a gyerekünk mit fog örökölni tőle? A göndör fürtöket? A telt ajkakat? A smaragdzöld íriszeket? </div>
<div style="text-align: justify;">
Hogyan mondhatnám el neki? És a fontosabb kérdés, hogy mikor. Tudom, hogy minél tovább halogatom, annál nehezebb lesz. A héten véget kell vetnem ennek és elmondani neki. Joga van tudni, hiszen szeretné ezt a babát és, hát na, az övé. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egyszerűen nem zajlott még le a fejemben a jelenet, mikor elmondom neki, hogy apa lesz. Nem látom magam előtt a reakcióját, egyszerűen semmit sem tudok. Csak remélni merem, hogy örülni fog...</div>
<div style="text-align: justify;">
Bár most itt ez a költözés is. Lehet, hogy terhesen, nagy hassal nem lesz a legjobb egy teljesen új házba menni, de ha ez kell ahhoz, hogy boldogok legyünk, ezer dobozt is elcipelek. Érte és a babáért mindent.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ha lány lenne, tuti, hogy Brianna lenne a neve. Ha fiú, akkor egyelőre még nem tudom. Tetszik a Noah, de majd szerintem a neten utána nézek még több névnek. A kezem akaratlanul is a hasamra vándorol, amin egyelőre egyáltalán nem látszik, hogy bizony növekszik benne valami. Egyszerűen nem tudom elképzelni magam anyaként. Az úgy valamiért nem én vagyok... </div>
<div style="text-align: justify;">
Gyorsan megrázom a fejem, és inkább a barátomra pillantok.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ujjaimat rákulcsolom az övéire és szorosan lehunyom a szemem. Dünnyögve felémfordul, átölel és magához húz. Felnézek rá, de csukott szemmel, egyenletes légzéssel alszik tovább, mintha nem is történt volna semmi. Számat az övére helyezem és egy lassú csókot lehelek rá. Dörmögve a fenekemhez csúsztatja a szabad kezét és a köztünk lévő távolságot miliméterekre csökkenti. Átveszi az irányítást és a csípőjére ültet, de nem szakítja meg a csókunkat. Az alváshoz használt fehér póló - ami igazából a Harryé, de lenyúltam tőle, mert olyan kényelmes - széléhez nyúl, de nem veszi le, csupán fordít a helyzetünkön, és rám nehezedik. Elszakad tőlem és áttér a nyakamra, miközben végigsimít az oldalamon. A legérzékenyebb területet kezdi el szívni, mire egy hangos nyögés hagyja el a számat. Vigyorogva rám emeli zöld csillogó szempárját és az oldalam mellett nyugtatja hatalmas tenyerét. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden reggel ébrednék így - motyogja és közelebb hajol hozzám. Átkulcsolom a nyakát, majd hatalmas mosollyal nyomok egy puszit a szájára. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden reggel kelthetlek így, ha szeretnéd - hunyom le a szemem mikor a nyakamba temeti az arcát és szaggatottan kifújja a levegőt. - Mi a baj? - kérdezem aggódva. Ma egészen más a viselkedése. Sokkal ragaszkodóbb, sokkal jobban bújik hozzám, sokkal tovább és több szenvedéllyel csókol, mint alapból. Lehet, hogy csak ilyen napja van, mindenesetre ma rajta tartom a szemem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Kérdésemre izmai megfeszülnek, de mikor a hajába túrok, azonnal megadja magát. Egy mosolyt erőltet az arcára, majd még egy utolsó puszit nyom a számra, és leszáll rólam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Persze. Minden a legnagyobb rendben - túl jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, hazudik. Süt róla, és egyébként is, pocsékul kamuzik. - Kérsz reggelit? - áll meg az ágy szélénél. Megadom magam, hagyom, hogy felhúzzon, de ehelyett mennyasszonyi stílusban a karjába kap. Nevetve döntöm neki a fejem a mellkasának, miközben bezárja a szobaajtót. Lebaktat velem a lépcsőn, majd a konyhában a földre rak. Kihúzza nekem a széket, és egy szál boxerben áll neki sütögetni. Akaratlanul is végigvezetem a tekintetem a hátán, megállva formás fenekénél, mikor mély hangján megszólal. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Angyalom, ne ennyire feltűnően - kuncog. Lesütöm a szemem, arcom azonnal pírbe borul, és hebegve-habogva válaszolok. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tudom miről beszélsz - jelentem ki, miközben beleharapok az alsó ajkamba. Végigköveti a mozdulatot és szemében vágy csillan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne csináld ezt - morogja és inkább egy tojást helyez a serpenyőre. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mégis mit? - kérdezem értelmetlenül. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Próbálok udvarias lenni és nem leteperni most azonnal, de ha továbbra is így fogod rágcsálni a szádat, sajnos a konyhapulton végzed - szinte megdöbbent őszintesége, de kissé felbátorodva mögé lépek és óvatosan belemarkolok a fenekébe. Kicsit megugrik, szembefordul velem és a konyhapulthoz szorít a csípőjével. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor azt hiszem, egyértelmű a dolog - vigyorodik el, majd a combom alá nyúlva megemel, és a pultra helyez. Mielőtt észbe kapnék, határozott mozdulattal veszi le a felsőm és tapasztja a száját az enyémre. </div>
<div style="text-align: justify;">
A mellkasára tapasztom a kezem, majd picit eltolom magamtól. Értetlenül és csalódottan kémlel zöld szemeivel, de csak közelebb húzom magamhoz, és szinte az ajkaira suttogom a szavaimat. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Mikor megyünk házat nézni? - kérdezem teljesen komolyan, mire hitetlenül elröhögi magát, és távolabb húzódik. De ezt nem hagyom, újra magamhoz szorítom, de a nyakára tapadok. Még sose szívtam ki a nyakát... Apró mozdulatokkal kezdem el keresni a legérzékenyebb területét, és miután megtalálom, gyengéden szívni kezdem. Egy hatalmas dörmögés hagyja el a száját, derekamat szorosabban fogja, és nagy nehezen préseli ki magából a szavakat. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Szombaton, este ötre kell ott lennünk - motyogja, mire abbahagyom a nyaka szívását, és beharapott ajkakkal nézem a kis lilás foltot. Hupsz... Elkerekedett szemekkel néz rám, majd szinte azonnal a nyakához kap, és egy perverz mosoly jelenik meg az arcán. - Nemár, ezt hogy fogom eltüntetni? - kérdezi, miközben morogva a nyakamba borul. - De ha már nekem is van ilyen "jelem", te is kapsz - nem látom, de tudom, hogy vigyorogva puszilgatja végig a vállam, ugyanazzal a perverz vigyorral harap bele a fülembe, és még mindig ezzel kezdi el szívni a legérzékenyebb pontomat. Kezem akaratlanul is a hajába vándorol, fejem kicsit hátrabicsakszik, és miközben finoman a foga közé veszi a bőröm, egy kisebb nyögés hagyja el a számat. Szemeimet lehunyom, lábaimmal körbeölelem a csípőjét, és miközben szívja a nyakam, szorosabban hozzám préselődik. Vigyorogva válik el tőlem, és húzza végig az ujját a 'remekművén'.- Most már tökéletesen az enyém vagy - jelenti ki, miközben kihúzza magát. Nevetve megrázom a fejem, és a mellkasának dőlök. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Miért, eddig nem voltam a tiéd? - kérdezem halkan, mire államnál fogva felemeli a fejem, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek, és egy lágy csókot lehel az ajkamra. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- De. Eddig is tökéletesen az enyém voltál - mondja kisfiús mosollyal, majd egy szenvedélyes csókban forrunk össze. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
<u><br /></u></div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<span style="text-align: justify;">- Mit vegyek fel? - kérdezem idegesen Harrytől, aki nyugodtan figyeli a kiborulásomat. Egy szál melltartóban és bugyiban turkálok a szekrényben, mire barátom csak megvonja a vállát. </span></div>
</div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Felőlem így is jöhetsz. Nem zavarna, tényleg - vakarja meg a fejét, de csak egy gyilkos pillantással ajándékozom meg. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- De most komolyan - huppanok le mellé az ágyra, és hatalmas sóhajjal dőlök hátra. Szinte azonnal felém mászik, és végigsimít az oldalamon. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Hm... - hümmög egy sort, de csak értetlenül felhúzom a szemöldököm. - Határozottan többet kéne itthon így járkálnod - vigyorodik el, de csak szorosan behunyom a szemem, és igyekszem nem megütni. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Utállak - motyogom halkan, mire a nyakamra ad egy puszit. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem meg szeretsz - leheli a számra, de aztán elhúzódik tőlem. Durcásan megforgatom a szemem, de aztán a hajába túrva húzom le magamhoz. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Igazad van. Szeretlek - mondom kiskutya szemekkel, mire végre lehel egy csókot a számra. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem - kezd bele mosolyogva. -, az a fekete felső, azzal a rövidnadrággal tökéletesen áll rajtad - húzza végig a kezét az oldalamon. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Melyik? - kérdezem értetlenül, mire felnevet, és rámutat a két ruhadarabra. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Ezt is imádom benned - lököm le magamról óvatosan, és gyorsan magamra húzom az említett felsőt és nadrágot. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Ha tudom, hogy azonnal felveszed őket, később mondom - jegyzi meg halkan, mire rávetem magam. Nem számít erre, így nem fogja fel a vetődésem, aminek következménye képpen beverem a lábam az ágy sarkába. Harry aggódva néz végig rajtam, de csak nevetve ráülök a csípőjére, és végiglököm az ágyon. - Jól vagy? Nem fáj? - kérdezi még mindig picit riadtan, de csak megforgatom a szemem. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Nem vagyok porcelánból - emlékeztetem, míg kezemmel a mellkasán támaszkodok. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem meg de. Minden este szétesel a kezeim között - húzza perverz mosolyra a száját, mire csak beharapom az alsó ajkam. - Ne kínozz - csukja be a szemét hirtelen, mire értetlenül nézek rá.</div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Miért kínozlak? - kérdezek vissza, de csak a derekamra simítja a kezét. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Komolyan nem tudod, milyen hatással van rám, ha így beharapod az ajkad? - leutánozza a mozdulatom, de csak elvörösödök, és a nyakába temetem az arcom. - Szóval nem - kuncog fel. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Nem - motyogom halkan. - Olyan álmos vagyok - nyújtózkodok egy kicsit, és lábamat is kinyújtom rajta. - Te meg olyan kényelmes - sorolom tovább, de továbbra is csak nevet rajtam. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Sokan mondták már, hogy kényelmes vagyok - mondja egoista hangján, mire továbbra is a nyakába, de kifújom a levegőt. Azonnal beleremeg, ez belőlem csak egy vigyort vált ki. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Ezt váltom ki belőled? - kérdezem a fülébe suttogva, mire kicsit erősebben kezdi el szorítani az oldalamat. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Ezt - mondja elhaló hangon. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Akkor jó - vigyorodok el gonoszan, majd leszállok róla és a fürdőbe sétálok. Hallom elkeseredett nyögését, de vigyorogva elkezdem fésülni a hajam. Pár pillanat múlva már mellettem is terem és a kezemnél fogva húz ki a fürdőből. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Niall és Sophia is jönnek velünk - vilantja meg a legszebb mosolyát, és behajtja a szobánk ajtaját. Megvonom a vállam, és pontosan abban a pillanatban kap fel a karjába, mikor rálépnék a lépcsőre. Egy kisebb sikoly hagyja el a számat, de mikor az ölébe kap, majd leszalad velem a lépcsőn, csak a mellkasába temetem az arcom.</div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Tegyél le - kérem a bejárati ajtónál, és hála istennek, le is rak. Gyorsan belebújok a szandámba, és mielőtt újra felkaphatna, kirontok az ajtón. Röhögve zárja be, majd mellém lépve átkarolja a vállam, belepuszil a nyakamba. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
A kocsinál udvariasan kinyitja az én ajtómat, majd miután beszálltam, követi a példámat. Szinte azonnal elindítja az autót, és rátapos a gázra. Egy hatalmas sikoly hagyja el a számat, kezem akaratlanul is a hasamra siklik, mire Harry röhögve lassít. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Utállak - jelentem ki újra, mire szomorú, lebiggyesztett ajkakkal fordul felém. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Azt hittem szeretsz - játssza el a műsírást. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Azt hittem tisztában vagy a sebesség korlátozással - fonom keresztbe a kezem a mellem előtt. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Tisztában vagyok - vigyorog rám. - Megjöttünk - parkol le. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
Szinte azonnal kipattanok, de így is gyorsabb, mint én, ujjainkat egyből összefonja, és magához húz. Sóhajtva hagyom magam, és átölelem a szabad kezemmel. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Hé, fiatalok - jelenik meg egy szőke fel mellettünk, és Sophia. - Ölelkezünk a parkolóban? Ez egy nyilvános hely, gyerekek is vannak - csóválja meg Niall a fejét, mire Harry lepacsizik vele. </div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Tudom - vigyorodik el a göndör srác.</div>
</div>
<div dir="ltr">
<div style="text-align: justify;">
- Pontosan hova is jöttünk? - kérdezem kikukucskálva Harry válla fölött, de csak az utat látom, és valami erdőt. A barátom kuncogva megfordít, és elém tárul a gyorskajálda. Jellemző... Mindhárman hatalmas röhögésben törnek ki, de csak duzzogva összefonom magam előtt a karom. Honnan kellett volna látnom? Harry még mindig nevetve lefejti a kezemet, rákulcsolja ujjait az enyémekre, majd maga után húzva elindulunk. Az étteremhez hasonlító kis helyiségben egy szimpatikus, négyszemélyes asztalnál foglalunk helyet, és szinte azonnal mellettünk terem egy pincérsrác.<br />
- Mit hozhatok? - villantja meg az egyik legszebb mosolyát, de egyikünkre se néz, a kis noteszébe irkálgat valamit. Szép sorban mindenki leadja a rendelést, már csak rám várnak, de még mindig az étlapot nézegetem. Olyan éhes vagyok...<br />
- Egy óriás hamburger, óriás krumplival, és literes kólával - mondom vigyorogva, mire a srác bólint, és el is tűnik. Mindhárman pislogás nélkül merednek rám, mire összevonom a szemöldököm, és érdeklődve nézek köre. - Mi az? - kérdezem furán.<br />
- Te ennyit fogsz enni? - kérdezi Sophia, mire beharapom az alsó ajkamat.<br />
- Éhes vagyok - adom meg a választ, mire mindhárman egyszerre röhögik el magukat. Milyen jó, hogy így szórakoznak rajtam...<br />
- Elmegyek a mosdóba - jelenti ki Harry, és már fel is áll. Időközben a srác megérkezik a kajákkal, legelőször az enyémet hozza ki, mire Niall értetlenül felhúzza a szemöldökét. Figyelmen kívül hagyom, és lassan enni kezdek, de még mindig pislogás nélkül mered rám.<br />
- Mi a baj? Én két ember helyett eszem - mondom mosolyogva, de amint eljut a tudatomig, azonnal le is fehéredek, a mosoly lehervad a számról, és gyorsabban kezdem el venni a levegőt. Niall, ha lehet még jobban lesápad, és még értetlenebbül néz rám.<br />
Basszus... Hogy szólhattam el magam ennyire?<br />
- Mi? - kérdezi kettővel magasabb hangom a normálisnál, de nem tudok válaszolni, mert Harry visszaér, és becsúszik mellém. Lesütött szemmel kezdem el enni a hamburgerem, ami bár nagyon finom, nem fogom tudni megenni.<br />
A levegő borzasztó feszült, majd mikor a srác visszajön kajákkal, eltolom magamtól a tányért. Nem bírok tovább enni... Harry vigyorogva lop tőlem egy krumplit, de csak erőltetett mosollyal nyugtázom tettét. Niall az asztal alatt nyomkodja a telefonját, majd az enyém is rezegni kezd, mire értetlenül kapom elő.<br />
"Megtartom a titkod. Nem mondtad el neki?"<br />
A sorokat olvasva csak alig észrevehetően megrázom a fejem, mire egy sóhajt hallat, és eltátogom neki, hogy köszönöm. Ez baromira rendes tőle. Egy bólintással jelzi, hogy szívesen, míg Harry át nem karolja a vállam, és a számba nem nyom egy kis krumplit. Nevetve elfordítom a fejem, mert már tényleg nem bírok enni, mire csak egy fejcsóválással jelzi, hogy nagyon nem örül ennek. Így történik, hogy Harry eszi meg az én kajámat is.<br />
<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<br />
Mosolyogva nyomok gy puszit Harry arcára, mire a derekam után nyúl, és közelebb húz magához. Miután hazajöttünk, egész délután semmit sem csináltunk, csak kint ültünk a kertben, és a nyár utolsó napsugarait élveztük. Mert bizony, itt az ősz, ami azt jelenti, hogy vége a melegnek, beköszönt a hideg, esős hétköznapi élet. A sötétben is jól kirajzolódik barátom alakja, göndör tincsei, és vigyorogva nézek végig csupasz felsőtestén. Olyan erővel szorít magához, hogy szinte már levegőt se kapok, és mikor ujjaival megtalálja a nyakamba lévő nyakláncot, erősen megszorítja.<br />
- Emlékszel az ígéretedre? - kérdezi nagyon halkan, hangja nem több a suttogásnál.<br />
- Hogy addig hordom, ameddig szeretni foglak? Teljesen tisztán - hunyom le egy pillanatra a szemem, és érzem, ahogy egyre gyorsabban kapkodja a levegőt. - Mi a baj? -pillantok fel rá, mikor látom, hogy szeme könnyes. Ijedten nyúlok az arcához, és végigsimítok rajta a kezemmel.<br />
- Csak nem akarlak elveszíteni - motyogja a sírás szélén állva. Nem értem, mitől borult ki ennyire, azonnal göndör tincseibe vezetem a kezem, és nyugtatgatóan ringatni kezdem. Szinte hozzám préselődik, annyira szorosan tart, mint aki fél, hogy valami kiragadja a karjaim közül.<br />
- Nem fogsz. Soha - mosolygok rá biztatóan, mire csak lehajtja a fejét.<br />
- De. Egy nap elveszítelek. Talán holnap, talán egy hét múlva, de valamikor el foglak. Én csak féltelek - édesen cirógatom az arcát, de látszólag belülről összetört, már bármit mondok, nem tudom megnyugtatni.<br />
- Soha nem hagyom, hogy elveszíts. Mindig szeretni foglak - suttogom az ajkaira, de tovább folytatja gondolatmenetét.<br />
- Bármi történjen, én mindig szeretni foglak, oké? Mindig - motyogja halkan, és rám fekszik. Szavai hatására nekem is könnyek szöknek a szemembe.<br />
- Miért érzem azt, hogy ez eléggé búcsúzkodós? - kérdezem nagyon halkan, de csak megrázza a fejét. Mielőtt megcsókolna, szavait teljes szívből mondja. Érzem...<br />
- Szeretlek - mondja ki sokkal hangosabban, és a szívem ezerrel hevesebben kezd verni. Most érzem először azt, hogy halálosan komolyan mondja...<br />
- Szeretlek - mosolygok rá, majd fordítok a helyzetünkön, és az ajkára tapadok, miközben fején áthúzom a pólóját.<br />
<br />
Egyszerűen szeretem. Mindennél jobban....</div>
</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com17tag:blogger.com,1999:blog-2796215128781375191.post-10342651435008082872015-09-13T00:20:00.000-07:002015-09-13T00:20:15.442-07:00Harminchetedik<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Tegnap nem mondtam semmit Harrynek, túlságosan féltem. Hogy mitől? Az egész terhességtől. Még most se sikerült felfogni, hogy anya leszek, de remélem hamarosan a tudatomba kúszik a tény. <br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://33.media.tumblr.com/b3c4b39d25e73233672d7bab1674c5f2/tumblr_inline_mjv84g9h151qz4rgp.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="http://33.media.tumblr.com/b3c4b39d25e73233672d7bab1674c5f2/tumblr_inline_mjv84g9h151qz4rgp.gif" height="179" width="320" /></a></div>
Őszintén, senkinek nem szóltam semmiről, se anyának, se Sophiának, senkinek.</div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor Harry hazajött, már öt óra körül járt az idő, gyorsan evett és elugrottunk bevásárolni. Ez egy óráig tartott, utána hazajöttünk, mindent kipakoltunk és elvitt moziba, mert állítása szerint alig megyünk el otthonról kettesben. És igaza van... </div>
<div style="text-align: justify;">
Most alig várom, hogy már hazaérjen és elindulhassunk Sophiáékhoz. A lány már teljesen bezsongott, nagyon kíváncsi a véleményünkre. Elmesélte, hogy már nagyjából berendezkedtek, bevásároltak egy csomó húst, üditőt, pedig csak négyen leszünk. Hasonló esetben természetesen én is így csináltam volna, sőt, ha elköltözünk, pontosan így fogom csinálni. Harry az ebédszünetében tovább nézelődött és valószínűleg megtalálta a tökéletes házat. Fél órányi útra tőlünk, csendes környék, szép ház, beépített úszómedence - ami Harry szerint fontos, szerintem már kevésbé -, hatalmas nappali, konyha, 5 szoba (kettő lent, három fent) két fürdőszoba, garázs, vagyis minden, ami kell. És ehhez képest, borzasztóan olcsó. Hétvégén mehetünk el megnézni, minden le van rendezve. </div>
<div style="text-align: justify;">
Gyorsan az órára pillantok és megállapítom, hogy Harry bármelyik pillanatban hazaérhet. Gyorsan megigazítom a fekete topot, amit felvettem és a famerszoknyámat, amit a szekrény aljáról halásztam elő. </div>
<div style="text-align: justify;">
A bejárati ajtó nyitódik, Harry pedig hamarosan belép a nappaliba, lepattan mellém, a vállamnál fogva magához húz és vigyorogva köszönt egy gyors csókkal. Illetve, én úgy tervezem, de ő a combom alá nyúl, és azonnal az ölébe húz. Mosolyogva megrázom a fejem és mielőtt újra az ajkamra tapadhatna, átölelem a nyakát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Végre megjöttél - a fejem a mellkasán megtámasztom, de csak megvonja a vállát és szorosan magához húz. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Siettem - megsimítja az arcom, mire leszállok róla, de a kezét nem engedem el. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Eszel valamit? - kérdezem, miközben ő is feláll és követ a konyhába. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem, Sophia megtiltotta - nevet fel, mire csak mosolyogva bólintok. - Akkor mehetünk? - ujjait rákulcsolja az enyémekre és az előszobába húz. Felkapja a cipőjét, én belebújok a szandálomba, majd kinyitja a bejárati ajtót és előreenged. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Milyen udvarias valaki - mondom kuncogva, de csak megvillantja a legszebb mosolyát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- A szép hölgyeknek bármit - kacsint egyet, majd bezárja mögöttünk az ajtót. A kocsiajtót is kitárja előttem, megvárja míg beülök és csak azután sétál a másik oldalra. Bepattan, elindítja az autót, gázt ad, és el is indulunk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Olyan meleg van - fejemet beletemetem az ülésbe, ő pedig nevetve a combomra simítja a kezét és mutatóujjával körkörös mozdulatokat ír le. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Imádom mikor szoknyát veszel fel - fordul felém egy pillanatra, de csak rosszalóan összehúzom a szemöldököm. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezt nem most kéne és nem itt - a fejemet fegyelmezően ingatom, de figyelmen kívül hagy és benyomja a rádiót. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem ez egy tökéletes időpont - még mindig vigyorogva kötekedik, mire egy picit felnevetek és jobbnak látom, ha jobb kezére rálulcsolom az enyémet. Kicsit duzzogva néz rám, de csak mosolyogva állom a tekintetét és várom, hogy odaérjünk. - A költözést, említsük nekik? - pillantása komollyá változik, szóra nyitom a számat, aztán jobban átgondolom. Most az ő házukat fogjuk felavatni, nem lenne érdemes beállítani ezzel a ténnyel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még ne - nemlegesen rázom a fejem, mire bólint. - Még mi sem tudjuk biztosan, addig felesleges. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És akkor szombaton megyünk - picit szorít a kezemen, de csak mosolyogva figyelem. Göndör haja már eléggé megnőtt, de így talán még jobban néz ki. A fehér pólója kihangsúlyozza barnaságát, zöld szemei csillognak, rózsaszín ajkai hívogatóan néznek rám, de csak megrázom a fejem és elfordítom a másik irányba. </div>
<div style="text-align: justify;">
Pár perc múlva meg is érkezünk, Harry leparkol és mire kiszállok a kocsiból, már mellettem is terem, és fél kézzel átkarolja a derekamat. </div>
<div style="text-align: justify;">
Végignézek az aranyos házon, ami narancssárga színben pompázik, és a kis teraszon, ami tökéletesen passzol a házhoz. Az előkertben pár fa van ültetve és ahogy az ajtóhoz érünk, Harry megnyomja a csengőt. Szinte azonnal kinyílik és a kis szerelmespár jelenik meg csillogó szemmel. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Na végre itt vagytok - Niall próbál megvetően ránk nézni, de azért vigyorogva pacsizik le Harryvel, Sophia pedig a nyakamba ugrik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Gyertek, nézzétek meg - Harry elenged miután barátnőm konkrétan beráncigál a házba és lelkesen körbe nem vezet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Még nem nagyon rendezkedtünk be - vakarja meg Niall a fejét és ezzel egyet kell értenünk. A konyhában dobozok állnak, néhány műanyagtányér van a pulton, a mosogatóban tányér halmok és Sophia azonnal odaugrik, hogy egy picit leöblítse őket. A fiúk folytatják a körbevezetést, én azonban nekitámaszkodok a pultnak és segítek Sophiának. Hálásan pillant rám és hatalmas sóhaj kíséretében veszi elő a mosogatószert. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem ilyen az egész ház - kezd el magyarázkodni. - A hálóban és a fürdőben már minden kész van, de az nem segít, hogy Ni éjjel-nappal dolgozik. Egyedül meg hogy álljak neki mindennek? - az összes teher az ő vállára szakadt most, de azért ennyire nem kilátástalan a helyzet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hé, én otthon vagyok, nekem bármikor szólhatsz - egy mosolyt erőltet magára, és folytatja a mesélést. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszi. Nem gondoltam, hogy egy összeköltözés ennyi nyűggel jár - hajtja le egy pillanatra a fejét. - De legalább most már nem kell a szüleimtől függnöm - megvonja a vállát a kijelentésére, mire egy hangos kacagás hagyja el a számat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Figyelj, legalább van egy kis fészketek, ahova bármikor elvonulhattok - az utolsó tányért sikálom éppen, így mikoe befejezem, Sophia továbbvezet. A nappali kábé akkora, mint a miénk és teljesen otthonosan van berendezve. Igaz, az egyik sarokban itt is dobozok állnak, de egy hatalmas sarokülő, tévé, szekrénysor, könyvespolc, két fotel, szőnyeg, állólámpa és minden van ami kell egy nappaliba. Kellemes barnás színben pompázik, a bútorokat ehhez hasonló színekben vették meg és az egész teljesen otthonos. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez is nagyjából készen van, már csak pár szekrény meg dohányzóasztal van, de azokat még nem szereltük össze - vakarja meg a fejét, majd továbbmegyünk. - Még teljesen üres szoba - mutat egy csukott ajtós szobára. - Ott a lenti fürdő - ide nem megyünk be, helyette felnyargalunk a lépcsőn, ahol három szoba és egy fürdőszoba van. Kötvetlenül a lépcső jobb oldalán a fürdő, baloldalon a háló, mellette egy üres szoba, a lépcsővel szemben beépített gardrób, a fürdő mellett egy lomos szoba. Mindegyikbe bemegyünk, majd mikor végignéztünk a házat, a hátsó kertbe megyünk. Harry és Niall már felállítottak a grillt, én gyorsan elkérem a kocsikulcsot, és Sophiával kihozzuk az üdítőket és húst, amit már otthon bepácoltam, az üditőket a hűtőbe tesszük, a húst pedig a kint felállított kis asztalkára. Már Sophia is odakészített mindent, így roskadásik megtellik a kis asztalka. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ennyi kaja és csak négyen vagyunk - hüledezek, de Soph csak nevetve megvonja a vállát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Majd a fiúk esznek még két ember helyett is esznek - ha már a fiúkról beszélünk, Niall ott is terem mellettünk egy üveggel a kezében. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mit iszunk? - kérdezi vigyorogva és megvillantja a pálinkát. Harry négy felespohárral sétál oda és amíg Niall teletöltögeti őket, mi Sophiával elhúzzul a szánkat. Aztán eszembe jut a gyerek, és határozottan megrázom a fejem. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én nem kérek - teszem fel a kezem, mire Harry szúrós pillantásokkal illet. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De most az új házra iszunk - magyarázza meg Niall, és Harry kezébe nyom egy poharat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Vezetek - adom meg a számomra legkézenfekvőbb választ. Erre csak morog egyet, és sértődötten legyint egyet. - Majd legközelebb - vigyorgok rá, mire ő is megenyhül és Sophia kezébe nyom egy poharat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor legközelebb csak Angel iszik. Helyettünk is - a szőke srác vigyorogva koccint Harryvel, aki kísérő nélkül issza meg a felest. Bár olyan undorodó arckifejezése van, megrázza magát és lerakja az asztalra a poharat, nem bírjuk ki röhögés nélkül. Soph is megissza, de közli a barátjával, hogy neki többet ne töltsenek, igyanak Harryvel. </div>
<div style="text-align: justify;">
A fiúk elvonulnak a pecuba, mi pedig elkezdük grillezni a húsokat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez csirke? - kérdezi Soph, mikor felemel egyet a tálcánkról. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Öhm, igen - válaszomra megvonja a vállát, és elkezdjük pakolgatni a grillsütőre. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Olyan nagy ez a ház - sóhajt egyet. - Még most sem értem, hogy költözhettünk össze - nevet fel hangosan, more csak mosolygok egyet az orrom alatt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szüleid? - kényes témához értünk, mert a lány gyorsan elkomolyodik és megköszörüli a torkát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Anya elfogadta, apa meg azt mondta, hogy ha Niallel maradok, soha többé ne tegyem be a lábam a házába - felszalad a szemöldököm és értetlenül pillantok fel rá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi baja van vele? - biccentek a srác felé, aki épp a fűnyírót tologatja, Harry meg szinte a földön van, annyira röhög valamin. Valószínűpeg a szőke srácon... </div>
<div style="text-align: justify;">
- Autószerelő - rágja a száját. -Nem érti apu, hogy saját műhelye van, baromi jól keres. De engem ez hol érdekel? - az égre emeli a tekintetét, én pedig szomorú mosollyal kezdem el forgatni a húsokat. </div>
<div style="text-align: justify;">
A fiúk egy újabb kört isznak, ami tíz percen belül már a második. Ha így haladnak, tuti kiütik magukat... De érezzék jól magukat, Harry se iszik minden nap. </div>
<div style="text-align: justify;">
Lassan átsül az első adag kaja, Soph gyorsan hoz egy tálcát a konyhából amire rátehetjük az elkészült húst. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Fiúk, gyertek enni - nem kell kétszer mondani, azonnal ott lesznel mellettünk, vesznek egy-egy eldobható papírtányért, és leülnek. Egy pillanatra otthagyom a barátnőmet, és megállok Harry mögött. A vállára simítom a kezem, és picit előrehajolok, hogy lássam. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Átsült rendesen? - csak bólogatással válaszolnak, mert a szájuk tele van. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kóstold meg - Harry a számba nyom egy falatot, majd odaadja az innivalóját is. Egy korty narancslével leöblítem, és tényleg átsült, nagyon finom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jót főztünk - vigyorog Sophia is, aki időközben leült Niall mellé, és elkezdett enni. Akkor már én is elveszek egy tányért és lepattanok Harry mellé. Lopok tőle egy kis kenyeret, majd átnyúlva felette elveszek egy szimpatikus húst, és enni kezdem. Tényleg jót főztünk. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez jó kaja volt - dől hátra Niall miután már úgy dönt, ennyi elég volt. - Valami zenét csinálni kéne - Harry helyeslően bólogat, így miután ő is befejezi, a két srác elsiet. Sophia átül mellém, és azonnal vadul pletykálni kezd. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hallottad, hogy megkéseltek valakit az utcátokban? - kicsit nagyon összeszalad a szemöldököm és aggódva kérdezek vissza. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem. És jól van? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát, nincsenek komolyabb sérülései - vonja meg a vállát. </div>
<div style="text-align: justify;">
- El kell mondanom valamit - mielőtt átgondolhattam volna, halkan kicsúszik a számon a terhesség. A barátnőm hangosan sikít egyet, és szemei csillogásából ítélve, hamarosan hangosan elkiáltja magát. - Ssh, még Harry se tudja - amint ezt kimondom, azonnal elhallgat, és megvetően kerekednek el a szemei. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi? Megőrültél? Muszáj elmondanod neki! - idegesen pillant a fiúk felé, hátha nem hallottak ebből semmit, vagyis meg fogja tartani a titkom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ha nem tartom meg, nem muszáj tudnia - sütöm le a szemem, mire még jobban felháborodik. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy életet hordasz a szíved alatt, nem ölheted meg - próbálja elérni, hogy lelkiismeretfurdalásom legyen. Nem akarom elvetetni, de ez is megfordult a fejemben. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó, tudom. Elmondom neki, ígérem - nagyjából megelégszik a nem túl őszinte válasszal, és a tovabbiakban másról kezdünk el beszélni.</div>
<br />
<div dir="ltr" style="text-align: justify;">
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
</div>
<div dir="ltr">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Harry picit többet ivott a kelleténél, éppen ezért már éjfélkörül elindultunk. Niall nagyon rafinált volt, mert Harrynek öntötte, ő viszont csak minden másodikat itta meg, annak is csak a felét. Segítettek kihozni a kocsiig, egyedül azt nem tudom, hogy fogom bevinni a házba. De mivel ideértünk, lassan rájöhetnék... </div>
<div style="text-align: justify;">
Csukott szemmel pihen, mert már az indulásnál is panaszkodott arra, hogy hányingere van. Remélem, picit sikerült magát összeszednie, mert ha nem segít, egyedül nem tudom bevinni a házba. Leállítom a kocsit, kiszállok, és őt is kiszedem az autóból. Teljes súlyával rámnehezedik, így lassan, de biztosan jutunk el az ajtóig, ahol fél kézzel próbálom kinyitni. Harry szó nélkül, és imbolyogva lép be egyedül, megvárja míg bezárom az ajtót, és teljes testével a falhoz szorít. A nyakamra tapad, és elkezdi szívni a legérzékenyebb bőrt. Hatalmas sóhaj hagyja el a számat, de nem hagyom, hogy keze becsússzon a pólóm alá, óvatosan ellököm magamtól. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérlek - dörmögi a nyakamra. - Már annyira kívánlak - végigsimít az oldalamom, és csipőjét az enyémhez döfi, ezzel is megmutatva, mennyire fel van izgulva. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Részeg vagy, Harry - próbálom nem megadni magam, és bekeményíteni, több kevesebb sikerrel. Amint lassan hozzáér a fülemhez, és beleharap egy kicsit hatalmas sóhajjal nyugtázom tettét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem vagyok - válaszol dünnyögve. </div>
<div style="text-align: justify;">
- De az vagy - nevetek fel. Hirtelen elválik tőlem, arca zöld színt vesz fel. Mintha egy perc alatt kijózanodna, gyorsan elrohan a fürdőbe, és már csak azt hallom, hogy hányni kezd. Elhúzom a számat, a konyhába sietel, ahol töltök neki egy pohár vizet és még egy gyógyszerrel a kezemben sietek oda hozzá. A vécé mellett ül, haja előrelóg a szemébe és eléggé rosszul néz ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Soha többet nem iszok - dörmögi miközben elveszi a pohár vizet, és lehúzza a gyógyszerrel együtt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól vagy? - kérdezem mosolyogva, de válaszra sem méltat, újra a vécéhez hajol. Gyorsan kisimítom az arcából a haját, és egy gumival összefogom neki. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem - válaszol két hányás között. Jobb lesz neki, ha minden kijön, legalább holnap nem fog fájni a feje. - Tegnap te ültél itt, ma meg én. </div>
<div style="text-align: justify;">
Még párc percig csendben ül a kövön, én se nagyon beszéltetem, de mikor már úgy látszik, több dolog nem jön ki belőle, finoman utalni kezdek rá, hogy talán ha aludna egyet, jobb lenne. Feláll, és lassan elindul, miközben mellette vagyok, és figyelek rá. A szobában egyből befekszik az ágyba, betakargatom majd mire átveszem a pizsamámat, már szinte alszik is. Azért még átölel mikor befekszek mellé, de még utoljára félálomban a fülembe suttog.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretlek.</div>
Payne Rosaliahttp://www.blogger.com/profile/15624415135529307695noreply@blogger.com9