II. Tizenhetedik

Elérkeztünk az évnek azon napjához, amit az egész családunk nagyon várt. Harry egész héten teljesen karácsonyi hangulatban égett, amint hazaért egyből berakott valami ünnepi dalt. 

Még tegnap ameddig dolgozott gyorsan elugrottam még véglegesen minden beszerezni a vacsorához, és bepácolni a húsokat, amikhez szükség van előkészületekre. Mivel mindenki nálunk vacsorázik, jól akarom csinálni, megmutatni nekik, milyen jó háziasszony vagyok. A házat is lesikáltam, minden csillog-villog, tehát az előkészületek is tökéketesen készen állnak.

A vendégeink hatra jönnek majd át, így nem keltem túl korán, nehogy az legyen, hogy kihűl az étel, mire megérkeznek. Nyolc órakor, magamtól nyitódik ki a szemem, és miután nyomok egy puszit a békésen szuszogó barátom arcára, lábujjhegyen állva felkapom a köntösöm, és a kisbabám szobájába sétálok. Napról napra nagyobb, rengeteg nő, fejlődik. Már fel tud állni, mászik, és lassan az első szavai is jöhetnek. Ő persze még semmit nem sejt az egész karácsonyos felhajtásból, de azérpultra, ezem s arcán látok egy kis izgalmat, bizonyára sejti milyen nap a mai. 

- Jóreggelt, babám. Boldog karácsonyt - nyomok egy puszit az arcára neki is, csakúgy mint alig pár perce Harrynek. Tisztába teszem, majd a karomra veszem a picimet, és lemegyek a lépcsőn kávét és reggelit csinálni, hátha felébred az illatra Harry. A halászlevet és a húslevest gyorsan odateszem rotyogni, és felütök pár tojást, hogy rántottát csináljak. Hope a hajamat tépi, de én csak mosolyogva figyelem. Megérzek egy kezet a derekamon, majd a srác egy puszit is nyom a nyakamba és elveszi a gyereket. 

- Hogy aludt apuci kis hercegnője? - csikizi meg a kislányt, aki csak babásan kacagva tűri. 

- És apuci hogy aludt? - kérdezem mosolyogva, mire rám emeli csillogó tekintetét. 

- Anyuci mellett mindig mesésen - kacsint rám, de csak vigyorogva megrázom megrázom a fejem. - Egyébként, azt hiszem ezt már megbeszéltük Szerelmem - csóválja meg a fejét, de csak összeráncolt szemöldökkel nézek rá. 

- Mire gondolsz? - végignéz rajtam, majd nyel egy hatalmasat. 

- Hogy ezt a köntöst nem hordod, mert meglátlak benne és legszívesebben ledöntenélek - válaszára felnevetek, és helyette kirakom a kaját az asztalra. 

- Lesz mára egy hatalmas feladatod, ameddig főzök - kezdek bele, és felmelegítem a tápszert. 

- És mi lesz az? 

- Le kell kötnöd a gyereket - vigyorogva Hope szájába nyomom a cumisüveget, és a srác csak bólint. 

- De előtte - itt hagy egy kis szünetet. - még rendes reggeli üdvözlést se kaptam. És karácsonyi üdvözlést se - biggyeszti le az alsó ajkát, mire megforgatom a szemem. Nyomok egy csókot a szájára, majd elválok tőle. - Emlélszel még arra, hogy ma nem vehetsz fel bugyit? És legyél valami szexiben a kedvemért - húz magához egy csókra újra. 

- Emlékszem, és szexiben leszek - bólogatok, de azért magamban kicsit tartok attól, vajon mit tervezhet. - Gyere kicsim, apuci hagy egyen - veszem el tőle a gyereket, és az etetőszékbe átrakom. Kirakok egy tányért Harrynek, mire a derekam után kap és az ölébe húz. 

- Te nem eszel? - ráncolja össze a szemöldökét, de csak legyintek. 

- Még nem vagyok éhes - piszkálom a pólóját. 

- Ugye nem azért nem eszel, mert azt hiszed meghíztál a terhesség alatt? - temeti a fejét a nyakamba, mire semlegesem megrázom a buksim. 

- Dehogyis. Csak reggel még nem tudok enni - mosolygok rá. Olyan édes, hogy aggódik értem. De néha már az őrületbe kerget vele. 

- Biztos? - izmai megkeményednek, és fogalmam sincs, mi váltotta ennyire ki belőle ezt a fajta aggodalmat. 

- Teljesen - igazítom meg egy kicsit göndör fürtjeit. 

- Akkor jó. Mert nem akarom, hogy azt hidd nem te vagy a világ leggyönyörűbb lánya - simít egy hajtincset a fülem mögé, mire megajándékozom egy zavart mosollyal. 

- Szeretlek - hajolok egy újabb csókért hozzá, de a romantikus pillanatunkat nagy csörömpölés szakítja meg. Hope leverte a cumisüveget és kiborult. Sóhajtva állok fel Harry öléből, és takarítom fel a tápszert a földről. 

***

Az egész napom kész rohanás volt. Rájöttem, hogy nem elég nagy a konyhánk ahhoz, hogy egy komplett karácsonyi menüt egyszerűen meg tudjak csinálni. A rengeteg mosatlan miatt vagy tízszer kellett mosogatnom. 

Kilenc órától egészen négyig meg sem álltam, és csak a konyhában voltam ezalatt az idő alatt. Miközben Hope aludt, Harry a konyhaasztalt bevitte a nappaliba, és sikeresen összeszerelte, hogy méretben a háromszorosa legyen. Segített teríteni is, és szerintem tök jól összehoztuk, eléggé ünnepi lett. Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a főztömhöz... 

Öt óra van, és Hope még mindig alszik. Nem volt szívünk felébreszteni, így a hálónkban akartul az időt eltölteni.

Éppen a mellkasán fekszem csukott szemmel, ő jobb kezét a tarkójánál pihenteti, a bal kezével a derekamat öleli át. 

- Imádom hallgatni a szívverésed - töröm meg a csendet, mire megvonja a vállát. 

- Amikor velem vagy őrült tempóban ver - nyom egy puszit a hajamba. 

- Nem izgulsz? - kérdezem lehunyva a szemem. 

- Miért izgulnék? - válaszomra vár, érdeklődve felhúzza szemöldökét, és már gyerekesnek gondolom az aggódásom az este miatt. 

- Mert itt lesz a te családod, anyu és a férje - kezdem el sorolni, de csak legyint egyet. 

- És Aaron? 

- A barátnőjével mentek a lányka családjához - vonom meg a vállam. 

- Mi is úgy csináltuk volna, ha nincs a gyerek - válaszol lazán, mire elmosolyodom. 

- De van. És már egy család vagyunk - könyökölök fel, így fejünk egyvonalba kerül.

- Még nem teljesen. Ahhoz hogy egy család legyünk hozzám kéne jönnöd - hozza fel, mire nagyot dobban a szívem. 

- Ahhoz hogy hozzádmenjek, meg kellene kérned a kezem - nyomok egy puszit a szájára, és feltápászkodok, majd a szekrényhez sétálok. Kiveszem a fekete ruhám, ami már régóta lapul ott, de sose volt rajtam. 

Kikapok egy harisnyát is a fiókomból, majd besétálok a fürdőbe. 

A fekete ruha térdig ér, derékvonalban húzott. A felső része a dekoltázsig tömött fekete színű, onnantól a pánt részig áttetsző. 

Eleget teszek Harry kérésének, és a bugyimat lekapom, majd így veszem fel a harisnyát, és rá a ruhát. Mivel hátul lehet becipzározni, ezért kimegyek Harryhez segítséget kérni. Amint meglát nyel egy nagyot, de én csak hozzávágom a bugyimat. 

- Vettél fel harisnyát? - kérdezi a hátam mögé érve. Miután a ruhámat becipzározza, felhajtja a derekamig. 

- Mit művelsz? - nevetek fel, mikor megragadja a harisnyám, és elkezdi lehúzni. 

- Ha ezt rajtad hagyjuk, nem tudom véghez vinni azokat a dolgokat, amiket tervezek - dörmögi a nyakamba. Miután megszabadít a ruhadarabtól, visszahajtja a ruhám. 

- Mit tervezel? - fordulok vele szembe, és átkarolom a nyakát. 

- Ha elmondom nem lesz meglepetés. Olyan gyönyörű vagy - pörget meg óvatosan. A hátamnál fogva húz magához, és elővesz valamit a zsebéből. A hajamat a bal vállámra söpri, a jobb vállamra egy puszit nyom. - Mivel ez személyes ajándék, most szeretném odaadni neked. Mielőtt elmentem, már adtam neked ilyen nyakláncot. Most a párját is sikeresen megvettem - a 'H' betűs nyakláncról beszél, ami most is a nyakamban lóg. Szembefordít magábal egy határozott mozdulattal, és a bal kezem után nyúl. Egy aranyláncot rak rá a kezemre, aminek a medálja szintén a neve kezdőbetűjét ábrázolja. Megbabonázva nézem a gyönyörű ékszert, majd a nyakába ugrok. - Még lesz ajándékod, de azt majd azután, hogy mindenki elment - kacsint rám, de csak vigyorogva nyomok egy hosszú csókot a szájára. Mielőtt a csókunk elmélyülhetne, a bébiőr megszólal, és gyorsan a babához sietünk. 

Miután Hope felkel, nem etetem meg, hiszen úgyis adok neki majd a kajákból, várhat még egy kicsit. 

Hat felé lassan megérkeznek az első vendégeink. Harry unottan túr bele a hajába, de azért a tükörnél még megigazítja sötétkék ingjét, ami egyébként baromi jól áll neki. A fekete szűk farmer amit felvett hozzá pedig fokozza az ellenállhatatlanul szexi külsejét. Az ajtót kitárja, és beengedi a szüleit, Gemmát, és a lány barátját. Egy hatalmas táskában becsomagolt ajándékokat hoznak, amit azonnal a már feldíszített karácsonyfa alá kell raknom. Amint visszamegyek, mindenki két puszival üdvözöl, Gemma megdícséri az öltözékem, és elveszi a kezemben tartott gyereket. Harry azonnal itallal kínálja őket, de időközben anyuék is befutnak. 

- Sziasztok - ölelem meg anyát, és a férjét is. 

- Nagyon csinos vagy ma - dícsér meg anyu, miközben szőke haját megígazítja. 

- Gyertek be - invitálom őket a nappaliba. 

Harryhez lépek, egy kis segítségért. 

- Segítenél kihozni a leveseket? - kérdezem, miközben a keze után nyúlok. A szívem a torkomban dobog, eléggé izgulok, és ezt nyílván ő is látja rajtam, mert megszorítja kezem. 

- Neked bármit szerelmem - kacsint rám, és követ a konyhába. Azt hittem, tényleg csak segíteni fog, de előtte megragadja a derekam. - Tisztázzuk a játékom szabályát - dörmögi a fülembe. - Nem szabad az asztalnál ülőknek tudniuk, mit csinálok veled. Próbálj pokerarcot magadra erőltetni majd bébi - nyom egy nedves puszit a nyakamra.

- Harry, ugye nem... - kezdek bele, de felkapja az egyik levesestálat és vigyorogva kisétál vele. 

- Csak lazulj majd el, bébi - szól vissza az ajtóból, mire idegesen megrázom a fejem. 

Miután mindent kihordunk, mindenki letelepszik az asztalhoz. Én Harry mellett foglalok helyet, Hope-pal a másik oldalamon, pont szélen, hogy a konyhához közel legyek. 

Miközben enni kezdünk, én Hope-ot tömöm húslevessel. 

- És mond csak, fiam - kezd bele Anne, mire Harry odakapja a fejét. - mikorra tervezed, hogy végre egy család legyetek? - a fiú megköszörüli a torkát, és zavartan beletúr a hajába. 

- Még nincs konkrét időpontom - válaszol zavartan, én pedig csak lesütöm a szemen. 

- Jaj, Anne drágám, ne faggasd szegényeket. Még fiatalok - kel a védelmünkre anyu mosolyogva. 

- Fiatalok, de gyerekük már van - forgatja meg a szemét, mire Harry felháborodva néz az anyjára. 

- Alig két hónapja jöttem vissza, anyu. Nem rég jöttünk újra össze. Majd megkérem a kezét - ezzel lezártnak is tekintik az ügyet, és bedobnak valami semleges témát.

Szerintem még ráérünk Harryvel. Nem akarunk semmit elsietni, és a házasság nagy dolog. A srác kétségbeesetten néz rám, de csak egy őszinte mosollyal a keze után nyúlok és megszorítom. 

- Angel, add ide a kis keresztlányomat, egyél te is - terem ott mellettem Gemma, mire mosolyogva megköszönöm, és gyorsan megeszem a maradék levest, ami a tányéromban marad. 

Miután mindenki végez, összeszedem a tányérokat, és a konyhába teszem őket. Harry hozza a levesestálakat, majd nyom egy puszit a számra. 

- Remélem tudod, hogy anya nem akart megbántani minket, csak kimondta amit gondol - állít meg egy pillanatra, mire bólintok. 

- Persze, ismerem már - nevetek fel. 

- Kezdődhet a játék? - vigyorodik el hirtelen, mire félve beharapom az alsó ajkam. 

Kivisszük a húsokkal teli tálakat, a köreteket, a salátákat, majd mi is leülünk enni. Én csak egy kis rizset szedek magamnak, hozzá narancsos csirkét vágok, és egy kis uborkasalátát is teszek a tányéromra. Nyugodtam fogyasztom a vacsorámat, mikor Harry kezét megérzem a combomon. Rosszalóan rápillantok, de ő csak vigyorogva eltátogja a 'Játék' szót. Nagyot nyelek, mikor egyre feljebb húzza a kezét, már-már megérintve a központomat. Amint  ujját hozzáérinti a csiklómhoz, majdnem a torkomon akad a falat, és köhögve iszok egy korty narancslevet. Közelebb húzza hozzám a székét, nehogy valakinek feltűnjön a dolog. Körkörös mozdulatokkal próbál az őrületbe kergetni, de csak próbálom rendezni a légzésemet. Diszkréten odahajolok a füléhez, és próbálok halk lenni, hogy csak ő hallja. 

- Megőrültél - sziszegem idegesen, mire csak vigyorogva megvonja a vállát. 

- Te őrjítesz meg. Ezt váltod ki belőlem - suttogja érzékien, miközben egy ujját felhelyezi. Hogy elfolytsam a nyögésem a füle mögötti érzékeny területre harapok, ami most belőle vált ki egy aprócska nyögést, amit csak én hallok.

Egy gyenge pillanatban eszembe jut, mi lenne akkor, ha visszaadnám neki a játékot. Újra a fülébe suttogok, miközben jobb kezemből átrakom a balba a villám. 

- Új játékszabály - vigyorodok el, és megmarkolom a nadrágján keresztül a férfiasságát. Szemei elkerekednek, és azonnal zihálni kezd, ahogy simogatom a nadrágon keresztül. Aztán észbekap, és ő is egyre gyorsabban pumpálni kezd. Anyuéknak feltűnik, milyen szótlanok vagyunk, és ezt fel is hozzák. 

- Mi van veletek? - nevet fel anya, mire Harryvel mindketten abbahagyjuk iménti cselekedetünket, de kezeinket a másikon tartjuk. 

- Hagyd őket, én is izgultam mikor először gyűlt össze a család a házamban és nekem kellett vendégül látnom őket. Mellesleg, Angel, isteni finom minden - szól közbe Harry nevelőapja. 

- Köszönöm - mosolygok, de le is fagy a mosoly az arcomról, mikor Harry köröz egy hatalmasat az ujjával. Ujjamat becsúsztatom a nadrágjába, ami őt is meglepi, és így már könnyebben tudom az őrületbe kergetni. 

A homlokán izzadságcseppek jelennek meg, zihálva veszi a levegőt, arca kipirult, nyakán kidagnak az erek. 

Gemma kése leesik, mire Harryvel ijedten nézünk össze. A lány csak vigyorogva megcsóválja a fejét, majd a barátjához fordulva beszélgetnek tovább. Azért egy cinkos kacsintást megenged magának, mire megkönnyebbülök. 

- Szerelmem, így nem lesz jó, el fogok menni - suttogja rekedtesen a fülembe, hogy csak én halljam. Gyorsabb tempóra kapcsolok, miközben beleharapok a fülébe, és azt hiszem, ez mindent visz nála, mert megremeg a kezemben, és érzem a folyadékot az ujjaimnál. Vigyorogva kihúzom a gatyájából az kezem, és alig észreveszi módon lenyalom róluk a ragacsos folyadékot. Harry lehunyja a szemét, és próbálja csillapítani felhevült testét. Az én játékomról el is feledkezett időközben, ezért észbekap, és folytatja.

Lassan mindenki befejezi a kaját, így Harryre nézek és megrázom a fejem. Veszi a lapot, és kihúzza belőlem az ujját, hogy összeszedhessem a tányérokat, és hozhassam a desszertet, ami duplacsokis torta, csokiöntettel. Természetesen segít, de amint az utolsó tányért js behozza, kulccsal bezárja a konyhaajtót maga után. 

Elkapja a derekam, és elsötétült szemekkel a konyhapulthoz szorít. 

- Mi volt ez? - kérdezi huncut vigyorral, és belemarkol a csípőmbe. 

- Csak játszottam - vonom meg vigyorogva a vállam. 

- Elég jól, mert vacsora után mehetek gatyát cserélni - kuncog fel. - De tudod, kölcsönkenyér visszajár, aranyom - a fenekemnél fogva felültet a pultra, és miközben megcsókol, a szoknyámat feltűri a derekamra. 

- Jól bezártad az ajtót? - kérdezem zihálva, mert a nyakamat csókolgatja.

- Itt a kulcs a zsebemben - morogja és egy ujját óvatosan felhelyezi. Talán a feszültség, talán az előző izgalmak miatt, vagy esetleg attól, hogy pár perccel ezelőtt még ugyanígy az ujjai bennem voltak, pár körzés után érzem a hasamban nőni az élvezetet. 

- Harry - motyogom a mellkasába, mire a nyakamat csókolgatja tovább. 

- Gyerünk, bébi - suttogja érzékien, és ennyi pont elég. Rámtör az orgazmus, egy hatalmas nyögés kíséretében. Miután lecsillapodok egy kicsit, leszállok a pultról, és megmosom a kezem, majd az előre felvágott tortát a barátom kezébe nyomom. 

- Hihetetlen, hogy még karácsonykor is ilyeneket csinálunk - forgatom meg a szemem. 

- De élvezted, ne is tagadd - kacsint rám. 

- Persze hogy élveztem - nevetem el magam, és rácsapok a fenekére, hogy vigye már. 

***

A vacsora után átadtuk az ajándékokat. Én anyuéktól egy tányérkészletet kaptam, Harry szüleitől egy pohárkészletet (mint kiderült összebeszéltek), Gemma ajándéka viszont eléggé meglepő volt. Egy fekete baromira csipkés fehérneműt kaptam tőle, mert állítása szerint ha Harry ebben meglát, tuti egy évig hálás lesz neki. A fiú csak vigyorogva bólintott erre, én pedig megköszöntem, és csak gyorsan felvittem a szobánkba. 

Hope-ot mi elvittük fürdetni és altatni, aztán még tovább beszélgettünk. Én végig Harry ölében ültem a fotelben, de ez senkit se nagyon zavart. Anyuék megjegyezték, hogy örülnek, amiért újra boldognak látnak minket. 

Gemma és a barátja is rendkívül aranyosak voltak, mondták, hogy szívesen babáznak bármikor, amikor kettesben szeretnénk lenni. Harry közölte, hogy élni fogunk a lehetőséggel. Az est folyamán voltak perverz megjegyzései, de ezek általában csak nekem estek le. Imádta, hogy zavarba hozhatott, és ennek hangot is adott. 

Tíz fele indult neki mindenki, azóta is mosogatok, Harry pedig besegít. 

- Kell egy nagyobb konyha - sóhajtok fel, mire felnevet. 

- Vagy csak egy mosogatógép - javít ki, mire megvonom a vállam. Már csak pár tányér van hátra, mikor megérzem kezét a derekamon. - Mostantól valami emlékeztetni fog a konyhapultra - jegyzi meg, mire elpirulok. 

- Teljesen kifordulok önmagamból ha veled vagyok - kuncogok fel. 

- Vagy velem vagy igazán önmagad. És ehhez ezek az apró, mocskos kis titkok is hozzátartoznak - nyom egy puszit az arcomra. Végzek a mosogatással, és sóhajtva elzárom a csapot. Harry a térdem alá nyúlva felemel menyasszonyi stílusban, de csak felnevetek, méghozzá jó hangosan. Felvisz az emeletre, egyenesen a hálószobánkba, és letesz az ajtó előtt. - Megteszel nekem valamit? - kérdezi érzéki hangján, miközben lehúzza a cipzárt a ruhámon, és a hajam félredobja. Az olvasólámpát kapcsolja csak fel, így az egész szobának romantikus a hangulata. Folyamatosan mosolyogva bólintok. 

- Bármit - mintha erre várt volna, hagyja, hogy a ruhám leessen a földre. Kilépek belőle, és már csak egy szál melltartóban állok előtte. 

- Vedd fel azt a fehérnemű szettet, amit vettem neked , és most kapod meg, mert eljött az ideje - leheli a nyakamra, borzongást kiváltva ezzel belőlem. Odasétál a szekrényhez, és előhúzza azt a vörös csipkés szettet, amit még anno a boltban kinézett. Nagyot nyelek, úgy veszem el tőle, majd szégyenlősen eltakarom magam. 

- Öhm. Itt vagy a fürdőben? - kérdezem feszengve. Elhelyezkedik az ágyon, és a fürdő felé int a fejével. Átszelem a szobát, és kulcsra zárom a fürdőajtót. 

Magamra kapom a csupa-csipkés csodát, és zavartan figyelem a tükörképem. 

Nem megyek ki elé így. Oké, látott már mesztelenül elég sokszor, de ehhez a fehérneműhöz, nekem nincs elég vadító kinézetem. 

- Kész vagy, szerelmem? - hallom lágy hangját, mire beharapom az alsó ajkam. 

- Harry én ebben nem megyek ki innen - válaszolok neki, mire egy pillanat múlva halkan bekopog az ajtón. Sóhajtva elfordítom a zárat, és feltárom előtte az ajtót. Amint meglát, nagyot nyel, és látom, hogy valami elindul benne. 

- Mi a bajod ezzel? Annyira szexi vagy - válaszol vággyal teli hangon.

- Nekem ehhez nincs alakom - elkapja mindkét kezem, és közénk ejti összekulcsolt ujjainkat. 

- Dehogynem. Tökéletes vagy - hajol hozzám egy lágy csókra, és olyan őszinteség árad belőle, ahogy mondja, hogy nincs kétségem afelől mennyire szeret.

II. Tizenötödik

Az első immáron újra egy párként töltött éjszakánk nem éppen úgy telt, ahogyan kellett volna. Felváltva járkáltunk Hope-hoz, egyikünk sem aludt szinte egy szemhunyást se, ami miatt hullafáradtan nyitom ki a szemem. Szerintem fekete karikák húzódnak alatta, a hajam kócos, de Harry ettől függetlenül mosolyogva puszil bele a hajamba, és temeti a fejét a nyakamba. 

- Jól aludtál? - kérdezi, mire nevetve megrázom a fejem. 

- Csak annyira, mint te - ásítok egy nagyot. 

- Eddig is mindig ez volt, és csak én aludtam át? - meleg lehelete csikizi a bőrömet, és szorosan hozzábújok. Érzem, ahogy veszi a levegőt, felhevült teste az enyémnek nyomódik, ahogy átkarol, puha ujjaival csikizi a hasamat, és próbálom tartani magam, de hatalmas kacaj törik elő belőlem. 

- Nem, ennyit még sose kellett felkelni hozzá - sóhajtok egy nagyot, mire megvonja a vállát. 

- De együtt megcsináltuk - mosolyog. 

- Mindig megoldunk mindent - mondom halkan, mire bólint egyet. 

Még pár percig fekszünk az ágyban, majd lassan kiszállunk. Megtárgyaljuk hogy ma csinálunk helyet Harrynek a szekrényben, és a lakást is feldíszítjük karácsonyra. Úgy van megbeszélve, hogy felöltözünk, elugrunk egy kis dekorációt venni, mert eléggé hiányos a készletünk, majd sütünk mézeskalácsot, és egész nap együtt leszünk. Egy tökéletes újrakezdés...

Így tehát kikászálódunk a puha ágyikóból, Harry lemegy a nappaliba a ruháihoz, én pedig gyorsan magamra kapok egy világos farmert és egy fekete hosszúujjú felsőt. A hajamat megfésülöm, pár göndör tincset varázsolok magamnak, egy minimális sminket is felteszek, majd elhagyom a szobát, és Hope szobája felé araszolok. 

Az ajtója előtt Harry-be ütközök, aki a derekamnál fogva húz magához. A nyaka köré fonom a karomat, és lábujjhegyre állva nyomok egy gyengéd csókot dús ajkaira. Egyik kezét felvezeti a hajamhoz, és miközben beletúr, nyelve csatára hívja az enyémet. Természetesen ő nyer, és kipirulva enged el, de én is zihálva veszem a levegőt. 

- Mondtam már, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb férfije? - vigyorog rám, mire elnevetem magam. 

- Nem - rázom meg a fejem, és még közelebb bújok hozzá. Mélyen belenézek smaragdzöld szemeibe, amik csodásan csillognak, tekintetem végigvezetem tökéletes vonásain, majd megállapodok dús, rózsaszín ajkainál. Beharapom a számat, mert tudom, hogy ezzel az őrületbe kergetem. Gyanúm beigazolódik, egy hatalmasat nyel, majd elszakítja szemeit rólam. 

- Ha így folytatod, nem fogunk eljutni a gyerek szobájába, mert visszaviszlek a miénkbe - motyogja rekedtes hangján, és észreveszem a kis dudort a nadrágján. 

- Egy csókommal fel tudlak izgatni? - kérdezem vigyorogva, mire bólint. 

- Igen. Másfél évig nem voltam nővel, a kezem volt az egyetlen barátom. Még jó hogy akár egy csókoddal is fel tudsz izgatni - forgatja meg a szemét, de én a mondata első felén nevetgélek még mindig. 

- Kielégítetted magad? - nyíltan képes vagyok a szexuális dolgairól beszélgetni vele, ami tőlem nagy dolog. 

- Miért, te nem? - kérdez vissza, mire megrázom a fejem. 

- Tudod, miközben terhes voltam nem az volt az első számú gondolatom, hogy milyen lenne szexelni veled - én is megforgatom a szemem, mire felkuncug. 

- Hát, én nem voltam terhes, nekem csak te jártál a fejemben a nap huszonnégy órájában, és mivel fiúból vagyok, nekem szükségem van a szexre - biggyeszti le az alsó ajkát. Nevetve megrázom a fejem, és a mellkasára döntöm a fejem. 

- Nekem is egész nap te jártál a fejemben - motyogom mosolyogva. 

- Ezt örömmel hallom. Ezek szerint hiányoztam neked - vigyorodik el. 

- Persze hogy hiányoztál. El sem búcsúzhattam tőled - nem válaszol semmit, csak nyom egy puszit a hajamba, és karkaiba von. 

- De már itt vagyok - nyúl az állam alá, kényszerítve ezzel, hogy a szemébe nézzek. 

- És soha többé nem mész el, igaz? - kérdezem mélyen a szemébe nézve. 

- Soha többet - nyom újra egy szerelmes csókot a számra. 

Hope-ot megetetem, tisztába teszem, felöltöztetem, majd berakom a kis hordozóba, amit Harry elvesz tőlem, és megvárja, amíg magamra kapom a kabátom és csizmám. Aztán csere. 

Kézenfogva sétálunk az autóig, majd miután mindhárman beültünk és becsatoltuk magunkat, el is indulunk. A srác keze folyamatosan a combomon nyugszik, néha feljebb húzza, néha egészen a térdemnél támasztja meg, amivel az őrületbe kerget. 

- Hol fogjuk tölteni az ünnepeket? - néz rám nagy szemekkel, mire megvonom a vállam. 

- Első nap lehetnénk nálunk, áthívnánk a a szüleidet meg Gemmát, anyuék átjönnének, sütnék-főznék egész nap. Aztán másnap átmehetnénk Sophiáékhoz, utána itthon lennénk. Ha neked így jó - most találtam ki, hogy is legyenek a dolgok, de Harry szeme felcsillan, és bólint. 

- Harmadiknap lepasszolhatnánk anyuéknak Hope-ot, és együtt tölthetnénk a napot - vigyorodik el perverzen. 

- Nem is tudom - hezitálok egy kicsit. Nem szeretném egész napra otthagyni... 

- Naa, Angyalom, kérlek. Most jöttünk össze újra. Nem gondolod, hogy kellene egy nap, amikor csak ketten vagyunk, és próbáljuk bepótolni az elvesztegetett időt? - próbál kiskutya szemekkel nézni, de én átlátok a szitán. 

- Miért érzem azt, hogy egész nap szexelni fogunk? - sóhajtok fel, mire elvigyorodik. 

- Mert pontosan így terveztem. Egész nap csak élvezni fogsz - karon csapon a perverzsége miatt, de ő csak vigyorogva megvonja a vállát. - Most miért? - kérdezi még mindig huncut mosollyal. 

- Semmiért. Szeretem ha ilyen vagy - mosolygok rá. 

- Szeretlek - mondja teljesen őszintén. 

- Én is szeretlek - a világ legszélesebb mosolyát kapom válaszul, mire elpirulva nyomok egy puszit az arcára.
- Angyalom - néz rám Harry kicsit félve, mire félelem tölt el.
- Igen? - kérdezem előre félve a válaszától.
- Megölnél ha csináltatnék egy új tetoválást? - harapja be telt alsó ajkát, mire megforgatom a szemem. Komolyan csak ennyi?
- Persze, és ki is beleznélek érte - mondom unottan, mire felnevet.
- Szóval nem baj? - kérdezi meg megint, mire megvonom a vállam.
- Figyelj Harry. A te tested, azt csinálsz vele amit akarsz. Nem fogom megtiltani hogy tetkót csinálj, mert szeretem az összeset ami rajtad van - kuncogok fel, mire felcsillan a szeme. 

- Akkor jó. Bejelentkezek a szalonba, és majd meglátod milyen lesz - kacsint rám, mire bólintok.

***

Egy órát eltöltöttünk az áruházban, mert minden egyes dolognál, ami valamelyikünknek megtetszett, elidőztünk egy ideig, majd bedobtuk inkább a kosárba, hogy haladjunk. Néhány élelmiszer is bekerült a díszek közé, mert elfogyott a tápszer, Harry megkívánta a joghurtot, én pedig csokit akartam, így ilyeneket is vettünk. Azért eléggé gyorsan letudtuk, és már indultunk is haza. Nekiálltam főzni egy kicsit, Harry elugrott valamit segíteni Niall-nek, mert már a gyerekszobát tervezgetik Sophiával, és Hope-ot is vitte magával, hogy lefáradjon, hiszen a szöszi srác úgyis egész nap nyúzza. Egyszerűen imádja a lányunkat, mindig alaposan meggyomrozza ha látja, az öléből ki sem lehet húzni, mert Hope is mindig ott akar lenni.
Úgyhogy én leálltam egyedül összedobni az ebédet, hogy mire hazaérnek kész legyek. Elég jól haladok a hal panírozásával, a köret már készen is van, esetleg valami salátát fogok még csinálni, de egyelőre nem tudom. Nem szeretek főzni, utálok a konyhában álldogálni, de ha nekem nem is, Harrynek muszáj ennie, szóval hang nélkül megcsinálom. Ameddig ezt kisütöm, bedobtam egy adag ruhát a mosógépbe, és talán a fürdőt is ki lehetne már alaposan sikálni. De olyan nagy ez a ház, oké, hogy egész nap itthon vagyok, viszont Hope nem ülhet egész nap egy helyben semmit sem csinálva. De szokta úgy takarítani, hogy a kezemben van, mert bármennyire is fura, ha meglátja a porszívót, ahelyett, hogy elkezdene sírni, kacagva kezd el nyúlkálni a cső után, így ahelyett, hogy leraknám, néha együtt porszívózunk. Mikor felnő, remek háziasszony lesz belőle. Ha nem rám üt ebben...
Egyébként, még nem gondolkoztam azon, hogy mi lenne akkor, ha elmennék valahova dolgozni. Eddig se volt normális munkám, bár egy átlagos velem egyidős még egyetemen ül, nem pedig a konyhában főzőcskél, miközben várja haza a barátját és a gyereküket. Kicsit nagyon korán kezdtük Harryvel, de ott rontottam el talán, hogy nem mentem egyetemre. Bár a dolgok akkor is így alakultak volna, szóval már mindegy.
És ezzel nem arra akarok célozni, hogy bánom azt, hogy összejöttem a sráccal és gyerekünk lett, egyszerűen csak lehetett volna pár évvel később is. De ha már így alakultak a dolgok, én örülök neki.
Mert végre nem anyuéktól függök, nem náluk lakok, megtaláltam a fiút, akit tényleg szeretek és ő is szeret, lett egy gyerekünk, újra minden oké velünk és együtt vagyunk. Először fogunk hárman együtt karácsonyozni, ez lesz a lányunk első karácsonya, és szebben nem is telhet majd, mint így.
Miközben ezeken gondolkozok, hallom záródni a bejárati ajtót, mire félbehagyom a panírozást, kezet mosok, és kislisszolok az előszobába.
- Na, sikerült? - kérdezem mosolyogva a barátomtól, mire bólint és elveszem tőle a gyereket, majd leöltöztetem ott helyben. Nyomok egy puszit az arcára, majd a nappaliba sétálva lerakom a kis ágyikóba, ahol egyből egy játék után nyúl. Visszasétálok Harryhez, aki vigyorogva megragadja a csípőm és magához húzva csókol meg.
- Imádom hogy bármikor köszönthetlek így - mondja miután elenged.
- És remélem fogsz is - simítom meg az arcát kuncogva. 

- Imádom a csillogást a szemedben mikor együtt vagyunk - puszil bele óvatosan a nyakamba, mire felhúzom a vállam és elnevetem magam. 

- Menni kéne megetetni Hope-ot - sóhajtok fel, mert perpill semmi kedvem hozzá. Magával húz a nappaliba, és lenyom a kanapéra, majd a kezembe adja a babát. 

- Tessék, kész is - vigyorodik el mikor a szájába nyomom a jobb mellem. Lehuppan mellém, és a derekamra simítja a kezét. 

- Jó, én ezt nem bírom így - nyög fel, mire furán ránézve rákapom a tekintetem. 

- Mit? - kérdezek rá, mire lehunyja a szemét. 

- Hogy itt vagy melltartó nélkül, félül majdnem csupaszon, de nem érhetek hozzád egy ujjal se - megforgatom a szemem válaszára. Hihetetlen, hogy lehet valaki ennyire perverz, és járhat egész nap a szexen az esze. 

Harrynek sikerült. 

Miután megetetem a kicsit, felviszem a szobájába, megbüfiztetem, és próbálom elaltatni. Mióta Harry visszajött, csak vele hajlandó elaludni, így vagy tíz percnyi sikertelen próbálkozás után leszaladok a srácért a konyhába. Persze szó nélkül, csupán egy bólintással jön, nem nagy akadály ez neki, és ki is küld a szobából, hogy csináljam inkább az ebédet, majd ő elaltatja. 

Így tehát elkezdem sütni a halat, és mire leér, már csak egy adag maradt, a többi az asztalon. Miután végzek, gyorsan megterítek két főre, a kaját az asztalra teszem, és amíg Harry szed magának, poharakat is teszek ki. 

- Várjál, jobb ötletem van - veszi ki a kezemből mindkettőt, és előveszi a hűtőből az egyik borunkat. Miután tölt magának és nekem is, lepattan velem szemben, és koccint velem. Kuncogva kortyolok bele az italba, miközben folyamatosan a barátommal szemezek. Tudom, hogy kikészítem ezzel, mert nyel egy hatalmasat, én pedig lerakom a poharam és látványosan lenyalom a számat. 

- Mégse volt jó ötlet - nevet fel, mire megvonom a vállam. Csöndben enni kezdünk, majd én kezdeményezek beszélgetést. 

- Mindjárt itt a szülinapod - hozom fel, mire megrázza a fejét. 

- Még messze a február - megforgatom a szemem, mire felnevet. - Remélem nem készülsz rá már most - komolyodik el. 

- Még nem. De lassan fogok - kapok be egy falat halat. 

- Nem kell nagy felhajtás. Elég ha ti itt vagytok - mondja őszintén, mire elmosolyodom. Hogy lehet ennyire édes? 

- Akkor nem lesz nagy felhajtás - bólintok. 

- Remélem anyuék nem akarnak majd itt aludni karácsonykor - vakarja meg a fejét. 

- Mert akkor nem tudjuk kiélvezni az ajándékod - vigyorodik el, mire kicsit félve pillantok rá. 

- Inkább ne mondd el mit kapok. Jobban járunk - nevetek fel, mire huncut vigyorral bólint. 

- Nem is fogom elmondani. Legyen meglepi. 

Hamarosan befejezzük az ebédet, a mosogatónál állva teszem tisztává a koszos tányérokat, mikor a srác keze a derekamra vándorol, ajkai pedig megtalálják a nyakamat. Mosolyogva folytatom tovább a tevékenységemet, de neki úgy tűnik más szándékai vannak. 

- Mit csinálsz? - kérdezem nevetve mikor keze fenekemre simul.

- A gyerek alszik - suttogja rekedtesen a fülembe. 

- Harry, ezer dolgom van itthon, szalad a ház - kezdek el szabadkozni mikor végzek a mosogatással és elzárom a vizet. 

- Utána megcsinálod. Segítek - motyogja elkeseredve. 

- Megígéred? - húzom még egy kicsit az agyát, és lassan szembefordulok vele. 

- Meg - már lecsapna ajkaimra, mire elfordítom a fejem. 

- Biztos? - már elvigyorodok, ő pedig kiéhezve felnyög. 

- Csókolj már meg - neveti el magát erőltetve, mire eleget teszek a kérésének, és ajkaimat az övéinek nyomom. Két kezem közé fogon arcát, ő pedig a combom alá nyúl, én pedig az ölébe. Nekicsapódok a férfiasságának, mire hatalmasat nyög. Elindul felfelé velem a lépcsőn, miközben folyamatosan ajkamat tépi, és testem simogatja. Fájdalmas nekitol a szobaajtónknak, mire felszisszenek, és egy kicsit tudtára adom, hogy ez fájt. 

- Ne haragudj - süti le a szemét, mire megrázom a fejem. 

- Ennyire nem tudlak kielégíteni? Egyre hevesebb vagy - nevetek fel, bár egy kicsit így érzek. 

- Tökéletesen kielégítesz, ezért akarok mindig többet és többet belőled - puszilja végig az állam vonalát. 

Belöki a szobaajtót, engem az ágyra lök, gyorsan bezárja az ajtót, és felémtornyosul. Puha fürtjeibe túrok, és hihetetlenül nagy boldogsággal tölt el, hogy itt van most velem. Úgy érzem, napról napra egyre jobban szeretem... Már ha ez lehetséges egyáltalán.

II. Tizennegyedik

Reggel Harry karjai között ébredni a világ egyik legjobb érzése. Másfél éve nem keltem így, és már eléggé hiányzott az érzés, be kell vallanom. Hope-hoz éjszaka Harry ment át, és a pici, mintha megérezte volna a helyzetet, összesen egyszer kelt fel, ami eléggé haladás a hasfájós korszakához képest, amikor két óránként át kellett menni hozzá, mert sírt. Így tehát, reggel magamtól nyílik ki a szemem, és miután nyújtózok egy hatalmasat, a mellettem békésen alvó fiúra tekintek. Ahogy keze öleli a derekam, a torkomban egy bizonyos görcs keletkezik. Talán nem kellett volna a tegnap éjszakának megtörténnie...
Egyszerűen hiba volt. Nem szabadott volna elgyengülnöm, hiszen nem tudtam, mi tévő legyek, Harry nagyon jól tudta ezt, és kihasználta a helyzetet. Kihasznált engem is... Napok óta láthatta rajtam, hogy fogalmam sincs, mihez kezdjek, és mégis addig folytatta ezt az egészet, olyan szavakat mondott, amiknek nem tudtam ellenállni. Azzal fenyegetőzni, hogy elmegy, mikor még csak most kaptam vissza? Persze hogy egyből a nyakába ugrottam, és mindent megengedtem neki.
Ahogy ezeken gondolkozok, kezdek undorodni magamtól. Hihetetlen mennyire könnyen beadtam a derekam, sőt, én csókoltam meg őt. Ennek az egésznek rohadtul nem szabadott volna megtörténnie...
Hatalmas sóhaj hagyja el a számat, és fejemet erőszakosan a párnába mélyesztem, hátha el tudok bújni így a világ elől, és legfőképpen magam elől. Szerencsétlenségemre erre Harry picit megmozdul, amiből sejtem, hogy hamarosan ő is felébred. Próbálom csillapítani a szívverésem, és nem arra gondolni, hogy meztelenül fekszünk egymás mellett, de mikor kicsit belemarkol a derekamba, szaggatottan fújom ki a levegőt. Gyorsan becsukom a szemem, és próbálok úgy tenni, mint aki alszik, de sajnos nem sikerül, bizonyára észrevesz, mert hamarosan már arccal felé találom magam, miközben óvatosan felkönyököl. Kicsit felkiáltok a hirtelen mozdulatsortól, ami csak nevetésre készteti őt.
- Jó reggelt szépség - suttogja mosolyogva, és nyom egy csókot a számra. Képtelen vagyok őszinte mosollyal visszanézni rá, eléggé hamiskásra sikerül, amit valószínűleg ő is észrevesz.
- Jó reggelt - sütöm le a szemem, és borzasztó bűntudatom van.
- Baj van? - ráncolja össze a szemöldökét, mire megrázom a fejem. Nem kell erről tudnia, hiszen a végén még megsértődik miatta. - Angyalom, tudod hogy nekem bármit elmondhatsz - simít végig az oldalamon, mire megborzongok. Ezt a beszélgetést folytathatnánk felöltözve is...
- Tudom, de ez nem olyan dolog, amit most kéne megbeszélnünk azok után amit tegnap mondtál - kezdem el piszkálnia körmömet.
- Mire gondolsz? - fekszik vissza mellém, mire sóhajtok egyet.
- Tegnap azt mondtad. Válasszak. És ha nemet mondok, visszamész New Yorkba, emlékszel? - fordulok felé az egész testemmel, mire bólint. - Ami történt éjszaka, megtörtént. De ez egy hatalmas hiba volt - hunyom le a szemem, mire kétségbeesett arcával találom szembe magamat.
- Én azt hittem, hogy ezzel minden más lesz, és újra a régi - suttogja elkeseredve.
- Nem. Nem lehet ennyi miatt minden a régi, Harry. Elhagytál, hogy tudnám elfelejteni? Hogy tudnánk továbblépni? - már ledobom magamról a takarómat, és a bugyimat keresem. Miután megtalálom, felkapom magamra Harry pólóját, aki közben felhúzta az alsógatyáját, és már mögöttem is terem.
- Továbblehetne. Csak te nem akarsz. Ez azért jelentős különbség - válaszol idegesen, mire megcsóválom a fejem.
- Nekem azt kell néznem, Hope-nak mi a legjobb, értsd meg kérlek! - már könnyes szemmel suttogok, de nem hatja meg, arcizmai megfeszülnek, hajába beletúr, és csupasz felsőteste előtt összefonja a karját.
- És szerinted a gyereknek nem az apja mellett lenne a legjobb? - szemei szikrákat szórnak, nyilván nem ért egyet a döntésemmel.
- Az apja mellett lenni neki a legjobb. De nem úgy, hogy anyja képtelen megbízni az apjában - most már nekem is kibaszottul elegem van. Nyilván nem azért feküdtem le vele, mert nem szeretem, ezt ő is tudja. Egyszerűen, fogalmam sincs arról, mi lenne a helyes döntés. Olyan nehéz ezt megérteni?
- És mégis mit akarsz? Meddig várjak még rád? Mindent azért teszek, hogy végre visszagyere hozzám! Neked nem elég a kedves oldalam? Mondd, Angel, mit kéne mit tennem? Nem várhatod el tőlem hogy a végtelenségig várjak rád - csóválja meg szomorúan a fejét. Ez így kimondva elég durván hangzik az ő részéről...
- Akkor mit akarsz tenni? - kérdezem teljesen megsemmisülve állva előtte. Szomorúan lehajtja a buksiját, és remegő hangon megszólal.
- Talán az lenne a legjobb, ha visszamennék New York-ba.
Azt hiszem, ez az a mondat, amire a legjobban nem számítottam. Talán én mondtam azt, hogy még nem tudom mi legyen, és ez az egész egy hatalmas hiba volt, de az, hogy újra el akar minket hagyni, mindennél rosszabb. Nem jutnak el az agyamig a mondatai, könnyes szemmel állok ott, ő pedig kikerülve engem kisétál a szobából. Ő ilyen lazán kezeli a dolgot, én viszont jelenleg egy nulla vagyok ehhez. Tényleg képes megint elkövetni ugyanazt a hibát, és csak úgy egyszerűen itt hagyni? Ráadásul megint?
Az én hibám. Valószínűleg most éppen a cuccait pakolja össze, vagy már repülőjegyet néz a neten a leghamarabbi indulással, vagy mindkettő. De azért van bennem annyi tartás, hogy nem szaladok le hozzá, nem mondom neki, hogy szeretem, és csak időt kérek, ne hagyjon el emiatt, inkább egyszerűen hagyom megtörténni. A sorsot nem mi alakítjuk, ha nekem az a végzetem, hogy ne legyek együtt Harryvel, akkor így lesz. Egyszer minden véget ér, és most hagynom kell megtörténni. Másodjára teszi ezt meg, ha most visszafogadom, újra és újra képes lesz rá.

Biztos hogy helyesen cselekszem? Talán mégis utána kéne mennem... 

Pontosan ebben a pillanatban gyereksírást jelez a bébiőr, így könnyekkel küszködve rohanok át Hope-hoz. Amint beérek, kiveszem az ágyból, és szorosan magamhoz húzom. Csak értetlen nagy szemekkel néz rám, mire hangtalanul elkezdenek folyni a könnyeim. 

- Sajnálom kicsikém - nyomok egy puszit a homlokára, és lassan kimegyek vele a szobából. A lépcsőn letörlöm a sírás jeleit, de ami a nappaliban vár rám, arra nincs elég lelkierőm. A bőröndjébe bedobálva a cuccok, éppen egy újabb fekete pólót dob idegesen a kupacra, majd bezárja a bőröndöt, és amint észrevesz minket, megpördül a tengelye körül, és mint aki észre se vesz engem, egyből a babára koncentrál. Elveszi tőlem, és leülteti az ölébe, miközben ő is lepattan a kanapéra. 

- Remélem tudod, apróság, hogy apu szeret téged. Apu anyába is szerelmes, de anya nem szereti apát, ezért apuci elmegy tőletek. Sajnálom, hogy csalódást okozok neked, de muszáj megtennem ezt, mert nem maradhatok így itt. Bár ha anyu szeretne, még tehet ellene - ennél a mondatnál rám pillant, mire lesütöm a szemem. - Talán nagyon sokára fogunk találkozni legközelebb, de én nagyon szeretlek - ő is nyom egy puszit Hope homlokára, de a kicsi szomorú szemekkel kezd keserves ordításba. Mint aki megértette, miről van most szó. Harry a hátát simogatja, mire lassan abbahagyja a sírást, és a srác visszaadja nekem. 

A bőröndjét megfogja, és elkezdi húzni a bejárathoz. Lábaim önálló életre kelnek, és követem őt, de talán nem kellett volna. Látni, ahogy felkapja a kabátját, cipőjét, és kinyitja az ajtót, örökre beleég a fejembe szerintem. Még visszanéz ránk, odasétál, és magához húz mindkettőnket. Amint szoros karjaival átölel, a sírás határán állok, de csak akkor engedem ki, mikor kilép az ajtón. Ami egyben az életünket is jelképezi. 

***

Három óra. Ennyi idő telt el azóta a bizonyos esemény óta, de még túl friss az emlék ahhoz, hogy tényleg felfogjam. Még csak most kaptam vissza, és újra kicsúszik a kezeim közül. És én hagytam. 

Talán életem nagy szerelmét veszítettem el a mai nap folyamán, de lehet, hogy lesz más. De itt állok, huszonegy évesen, egy gyerekkel, az apjával, aki még valószínűleg a reptéren ül, és várja a gépet. 

Én pedig ugyanezt csinálom, csak itthon, miközben éppen Hope-ot szoptatom. Ez a gyerek miért hasonlít ennyire az apjára? Bármikor ránézek, Harry fog eszembe jutni, és a dolgok, amiket elrontottam. 

Én sem tudnék ezer évig várni rá, szóval jogisan mondott mindent amit mondott. Miért nem tudok egyszer normálisan csinálni valamit? 

Van még esély arra, hogy helyrehozzam? Gyorsan felhívom anyát, hátha tud valami tanácsot adni. Pár csörgés után fel is veszi, és gondterhelten beleszól. 

- Kislányom, te teljesen meghibbantál? - kezdi köszönés nélkül, mire morgok egy sort. Remek, még ő is csesszen le. 

- Miről beszélsz? - kérdezek vissza, mire sóhajt. 

- Harry felhívott egy órája, hogy két óra múlva megy a gépe, te sehol sem vagy, és ez így egy rossz helyzet, mert esze ágában sincs elmenni. Gyermekem, én semmire sem tanítottalak? - Harry tényleg felhívta? Istenem, de édes. 

- Arra, hogy harcoljak azért amit szeretek - forgatom meg a szemem, miközben felidézem az elmúlt másfél évben legtöbbször hajtogatott mondatát. 

- És ebben az esetben ez Harry - folytatja a gondolatmenetét. 

- Nincs miért harcolni, anyu. Már elment - motyogom halkan. 

- Azt is hozzátette, hogy csak az utolsó pillanatban fog felszállni arra a járatra - hallom a hangján, hogy elmosolyodott. 

- Mit is mondtál, mennyi időm van? - pattanok fel Hope-pal a kezemben. 

- Már csak negyvenöt perced - komolyodik el újra. 

- Meg tudom csinálni? - sóhajtok fel. 

- Ha most azonnal elindulsz, meg - nevet fel. 

- Imádlak. Szurkolj - fújom kis szaggatottan a levegőt. 

- Sikerülni fog. Bízok benned - kinyomom a telefont, és azonnal felveszem a kabátomat és a cipőmet. Hope-ot belerakom a hordozóba, és már bent sem vagyok. A kocsimhoz rohanva berakom a babát magam mellé, majd még be sem ülök, de már el is fordítom a kulcsot, és miután bekötöttem magam, baromi gyors tempóban indulunk el. Szegjük meg a szabályokat, de hozzuk vissza Harryt. Egy csekk ebben nem akadályozhat meg.

Persze, nekem nem lehet egyszer az életben szerencsém, a repülőtér a város másik végén van. 

Az úton nincsenek sokan, így kétszer olyan gyorsan hajtok, mint lehetne, nem is csodálkozok, hogy hamarosan egy rendőrautó szorít le az út szélére. Most fogják elvenni a jogsimat...

Letekerem az ablakot, és amint meglátom a zsarut, könnybe lábad a szemem. 

- Kisasszony, elmondaná, miért veszélyezteti a saját és a gyereke életet? - elégge kedvesnek tűnik, és mivel kevés időm van, elhadarok neki mindent. 

- Kérem, biztosúr, életem szerelme most készül felszállni egy gépre. Biztos vannak gyerekei! És felesége! Nem akarom, hogy apa nélkül nőjön fel - ujjaimmal a kormányon dobolok, ő pedig eltűnődve néz rám. 

- Mennyi ideje van odaérni? - lágyul meg, mire elvigyorodok. Nyertem. 

- Már csak tizenöt perc - sóhajtok fel.

- Menjen - legyint mosolyogva. - És ha valamelyik kollégám megállítja, mondja, hogy ismeri Pault. Mentse meg a kapcsolatát! - felvisítok örömömben, és hálás szavak hagyják el a számat. Eltávolodik a kocsitól, én pedig belehúzok újra. 

Tíz perc múlva már a reptér bejárata felé futok Hope-pal a kezemben, ahol rengeteg ember van. Mégis hogy találjam így meg Harryt? 

Elolvasom a táblákat, melyik indul New Yorkba, és mikor, majd a kijelölt helyiségbe futok, ahol már csak pár ember lézeng, de Harry sehol. Ekkor tudatosul bennem, hogy elment. Valószínűleg örökre, és soha nem fogom látni. 

- Hát, kicsim, ennyi volt - húzom oda magamhoz a kis hordozót, mikor meghallok a hátam mögül egy hangot. 

- Angel? - megpördülök a tengelyem körül és Harryre pillantok, aki a bőröndjét húzva és a kabátját tartva közelít felénk. - Mit kerestek itt? - cövekel le előttünk, mire mély levegőt veszek, és belekezdek. 

- Nem mehetsz el. Nem hagyhatsz minket el megint. Egyszer már megtetted, akkor nem csinálhattam semmit ellene, de most igenis fogok! Nem tudom elfelejteni az együtt töltött pillanatainkat, bármennyire is szeretném, és a tegnap estét se. De tudod mit? Nem is akarom. Mert nem hagyhatom, hogy a lányom apa nélkül nőjön fel. Annyiszor csalódtam, benned nem akarok még egyszer. Hope-nak szüksége van rád. Nekem szükségem van rád - a szaval csak úgy ömlenek belőlem, de minden egyes mondatot őszintén mondok. Harry egy pillanatra elgondolkozik, majd a következőben ledobja a cuccait a földre, megragadja a derekam, és szorosan magához húzva megcsókol, miközben ügyel Hope-ra. Meglepve válaszolok nyelvére, amit finoman tol át a számba, és a hordozót a kezembe fogva karolom át a nyakát. A váróban már nincsenek emberek, Harry gépe valószínűleg elment, de már nem számít. Csak ő, Hope és én vagyunk a világon, és más nem is számít. Mert mi így vagyunk egy család. 

Miután elszakadunk egymástól, mindketten vigyorogva nézünk a másikra, majd egy újabb puszira odahajolok hozzá. 

- Menjünk innen - fogom meg a kezét. Bólint, és felkapja magára a kabátját. A bőröndöt húzza maga után, és sietve hagyjuk el a repteret. A kocsihoz érve bedobja hátulra a csomagot, a vezetőüléshez sétál, míg én berakom a babát hátra,  és beülök az anyósülésre. 

- Menjünk el ebédelni - mosolyog rám a srác, mire én is hasonlóan bólintok. 

Így tehát, egy új szakasz kezdődik... 

***

Még nyomok egy utolsó puszit a békésen alvó babám arcára, majd lábujjhegyen kisétálok a szobájából. Már lefürödtem, így a köntösömet még jobban összehúzom magamon, majd a nappaliba sétálok, ahol Harryt hagytam. 

Elmentünk kajálni egy kis egyszerű étterembe, elugrottunk Sophiáékhoz utána, és mire észbekaptunk, már hét óra volt, és jöttünk haza. 

A helyiségbe beérve kicsit meglepődök, mikor a kanapé megágyazva van, Harry pedig ott ül egy szál alsógatyában. 

- Mit csinálsz? - lépek elé, és eltakarom a látóterét. 

- Aludni készülök - válaszol egyszerűen. 

- És miért itt? - elkapja a derekam, és az ölébe ültet. 

- Mindig itt alszok - néz komolyan rám. - Hol máshol kéne? 

- Mondjuk velem. A hálónkban - miért ilyen értetlen? Mikor végre leesik neki, bólint. - Olyan üres ott minden nélküled - hajtom a fejem a mellkasára. 

- Akkor ezen változtassunk - áll fel, majd szerencsére lerak a földre, és a kezemnél fogva húz fel a lépcsőn. Sajnos Hope szobája előtt elhaladva sírást hallok, így megállok. 

- Menj előre, megnézem, mindjárt megyek - nyomok egy puszit az arcára. Miután gondoskodok a piciről, megállapítom magamban, hogy újra visszatértek a hasfájós időszakok. 

- Minden oké? - kérdezi, mikor bezárom az ajtót, és ledőlök mellé az ágyba. 

- Csak a szokásos. Hasfájós korszak - sóhajtok, mire átölel és belepuszil a hajamba.

- Akkor éjszaka felváltva megyünk át hozzá - vonja meg a vállát, mintha ez teljesen természetes lenne.
- De te holnap dolgozni mész - könyökölök fel egy picit.
- Holnap vasárnap lesz, te butus. Csak hétfőn megyek - nevet fel, mire beharapom a számat. Basszus, ennyire elnézni az időt.
- Akkor holnap az egész nap a miénk? - fúrom a fejem a vállába.
- Igen - nyom egy puszit a számra.
- Akkor most hogyan tovább? Úgy teszünk mintha az elmúlt másfél év és a mai nap meg sem történt volna? - kérdezem idegesen dobolva az ujjaimmal a hasán.
- Például. Ne gondoljunk a múltra - suttogja a fülembe, mire kiráz a hideg. Ajkai a nyakamat becézgetik, mire megborzongok, és kicsit eltolom magamtól.
- Tudod, hogy én is nagyon szeretnék együtt lenni vele, de ha Hope fél óránként felkel, és olyan helyzetben vagyunk, nehéz átmenni hozzá - dünnyögöm, mire csak mosolyra húzza a száját és bólint.
- Akkor nem szabad olyan helyzetbe keverednünk - válaszol játékosan, mire vigyorogva megforgatom a szemem, és odahajolok egy csókra hozzá. Sajnos gyanúm beigazolódik, és Hope hamarosan sírni kezd, de mielőtt megmozdulnék, Harry már fel is pattan, és elindul az ajtó felé. - El ne aludj, mindjárt jövök - bezárja az ajtót, mire én ráhanyatlok a párnára, és lehunyom a szemem. Nem tudok eleget tenni kérésének, hamarosan már az igazak álmát alszom,meg sem várva őt. Ez van...

II. Tizenhatodik

Ahogy egyre telnek a napok, és a karácsony egyre közelebb van, nálunk úgy válik egyre meghittebbé a hangulat. Harry szerencsére szabit kapott a két ünnep között, így együtt fogjuk tölteni azt a kevéske időt. Louis bár nagyon kedvesen, se felhívott, hogy máshogy alakultak a dolgok és nem lesznek otthon, vagyis nem tudunk átmenni. Harryn láttam, hogy kicsit se bánja, de azért próbált együttérző lenni. 

Anyuék már teljesen be vannak zsongva, egy csomó ajándékot vettek Hope-nak. Természetesen mi is bevásároltunk ajándék szempontjából. Gemma örömmel vigyázott a babára, Harry pedig örömmel dobált be minden játékot a kosárba. Elkényeszteti? Á, dehogy. 

Én is vettem néztem Harrynek dolgokat, de egyetlen egy van, amit Sophia erőszakolt rám, és inkább nekem ajándék, mint Harrynek. Egy csipkés fekete melltartó szettet... Az más kérdés, hogy felmerem-e majd venni, de hát Sophiának nem szabad nemet mondani. 

Harry új szokása, hogy beceneveket adogat nekem, mert állítása szerint próbálja megtalálni azt, ami a legjobban passzol hozzám. Eléggé idegesítő, de néha olyan aranyosan szól hozzám, hogy csak mosolygok rajta. 

Igazából előre félek attól, hogy mit vesz nekem, mert a múltkori kijelentése elég perverz volt, de bármi is lesz az ajándék, fogok neki örülni. 

Első közös karácsonyunk lesz, első szilveszter, amit együtt töltünk, és ez azért eléggé nagy dolog szerintem. 

Sóhajtva fordulok át a másik oldalamra, és nézek rá a mellettem fekvő fiúra. Elmosolyodok reggeli látványán, de hatalmas sóhaj hagyja el a számat. 

- Min gondolkozol? - kicsit meglep, hogy felkelt, de miután a mellkasára húz kiöntöm neki a szívem. 

- Nem gondoltál még arra, mennyivel könnyebb lenne, ha nem lenne gyerekünk? - kérdezem, mire belepuszil a hajamba. 

- Dehogynem - nevet fel, mire megkönnyebbülök. 

- Olyan korán kezdtük. Még kiélvezhettük volna egymást egy ideig - kezem a hasánál nyugszik, ő szorosan ölel és tart, s mintha egy picit ringatna is. 

- Mire gondolsz? - felülök és szembefordulok vele. Megmarkolja a derekamat, én mellkasára helyezem az ujjaimat. 

- Egész nap együtt lehetnénk az ágyban - mosolyodok el, és remélem érti mire gondolok. - De így, mennem kell megnézni a gyereket - biggyesztem le az alsó ajkam, mire felkuncog. 

- Úgy tűnik nem elégítelek ki eléggé - utánozza a múltkori mondatomat. 

- Neem - húzom el az 'e' betűt, és nevetve megrázom a fejem. - Csak néha jobb lenne több, mint egy éjszaka - nézek rá komolyan. 

- Tudom mire gondolsz - bólint, és felkönyököl. 

- És imádom a lányomat. De olyan jó lenne akár egy nap kettesben - sóhajtok fel, mire megfogja a kezem és az ujjait az enyémekre kulcsolja. - Néha tarthatnánk romantikus estéket, vagy valamit. Ne a szexről szóljon már az életünk - panaszkodok tovább, mire bólint.

- Akkor mi lenne, ha elvinnélek az ünnepek után egy romantikus vacsorára? - ötletel, mire felcsillan a szemem. 

- Romantikus vacsi? Jól hangzik - ujjongok, de csak mosolyog rajtam. 

- Tudok én, ha akarok. És igazad van. Mióta újra együtt vagyunk csak a szexen jár az eszem, és legszívesebben minden percben kiélvezném a tested. Ezen holnaptól változtatok - ígeri meg, mire átölelem.

- Félre ne értsd, én szeretem ha úgy együtt vagyunk, mert szeretlek, és ezután is minden este csinálhatunk bármit. De, ne csak ennyi miatt legyünk együtt - temetem a fejem a nyakába. 

- Rendben. Megértelek, és sokkal romantikusabb leszek. Csak úgy hiányoztál - szorít szorosan magához. 

- Úgy örülök, hogy tudunk ilyenekről is beszélgetni - puszilom meg a kulcscsontját. 

- Bármikor bármiről - javít ki nevetve. Érzem bőrének friss illatát és puhaságát, és a tudat hogy az egész fiú hozzám tartozik mindenével együtt. Hagyom hogy testem elernyedjen, és teljesen ránehezedek. 

- Hetvenévesnek érzem magam - fújom ki szaggatottan a levegőt.

- Nem vagyunk öregek - nevet fel, mire megforgatom a szemem.

- Néha úgy érzem. Más huszonévesek sokkal gátlástalanabb életet élnek - mondom neki, meg bólint.

- Szeretnél igazán vakmerő lenni? - kérdezi szexisen beharapva alsó ajkát. 

- Mire gondolsz? - nevetek fel. 

- Ne kérdezz semmit. De majd a karácsonyi vacsorán vegyél fel ruhát. De se bugyi se harisnya ne legyen rajtad - kacsint egyet, de kicsit furán nézek rá. 

- Harry Styles. Mit tervezel? - kérem számon, de csak kuncog egy sort. 

- Remélem nem fogunk lebukni - vigyorodik el. 

- Félek az ötleteidtől - szögezem le, mire játékosan elszomorodik. 

- Te akartál vakmerőséget - markol bele a derekamba, mire ugrok egyet. 

- Oké. Nem fogok felvenni bugyit - forgatom meg mosolyogva a szemem. 

- Alig várom - mire észbekapok, már rajta ülök, ami nem túl előnyös, tekintve hogy mindkettőnket csak fehérnemű takar. Vigyorogva átdobom egyik oldalról a másikra a hajam, és lehajolol hozzá egy csókra, miközben mozgolódok egy kicsit rajta. Természetesen nyög egy hatalmasat, de elválok tőle, és leszállok róla, majd mellégurulok.

- Ezt te sem gondoltad komolyan - mutat alsójára, amiben már meredezik férfiassága. Kuncogásomat elfojtva harapok bele alsó ajkamba, és próbálok incselkedni vele. 

- Talán jót tenne egy hideg zuhany - szállok ki az ágyból magamban vigyorogva, és elkezdek kotorászni valami ruha után, de pár pillanat múlva megérzek egy kezet a derekamon. A nyakamat lepi be apró puszikkal, mire szembefordulok vele és hagyom, hogy az ágy felé kezdjen araszolni velem. Átkulcsolom nyakát és miközben ledönt az ágyra, egy csókot lopok tőle. A hajamba túr, és úgy lepi be apró puszikkal a nyakamat. Öhm, talán nem kellett volna játszadozni vele. 

A nyakamnál nem szórakozik sokat, a melltartómat azonnal leszedi rólam, és a mellemre akar rátapadni, de rászólok. 

- Még ma nem etettem meg Hope-ot, ha ott csinálsz valamit, te fogsz anyatejet inni - válaszomra kuncogva bólint, és hasamon hagy nedves csíkokat. Már kapkodva veszem a levegőt, a lepedőt markolászom, ő pedig lehúzza bugyimat. A bokámtól felfelé kezd el puszilgatni, ami talán a legrosszabb amit tehet velem. Nyöszörögve könyörgök azért, hogy haladjon tovább, de bele-bele harapgat combomba. Lenézek rá, ő vigyorogva a nőiességem előtt áll, lehel rá egy puszit, majd felnéz rám. 

- Talán jót tenne neked egy zuhany - feltérdel, mire értetlenül nézek rá, majd nekidobok egy párnát. 

- Utállak - morgom és hasra fordulva próbálom csillapítani lélegzetvételemet. 

- Kölcsönkenyér visszajár aranyom - vigyorodik el gonoszul. - Megnézem Hope-ot - nyom egy puszit a hajamba de csak morgok egyet. 

Miután megtalálom a bugyimat, én is követem, hogy megetethessem a kislányunkat. A gyerekszobába érve azonnal kikapom a kezéből, lehuppanok a heverőre, és a szájába nyomom a mellemet. Mintha egy kilótól szabadultam volna meg, de komolyan. 

Harry mosolyogva nézi a jelenetet, és játékosan megjegyzést tesz Hope-nak. 

- Tudod apu is szokott cicilni. Minden este - megforgatom a szemem, és elnevetem magam. 

- Hope jobban csinálja. Ő legalább szopizik is valamit - idegesítem a srácot, de természetesen visszavág. 

- Te is szoktál szopizni. És nagyon jól csinálod - kacsint rám, mire elröhögöm magam. Imádom ezt az oldalát is, nem tagadom. 

- Van még valami megjegyzésed? - nézek fel rá. 

- Szeretlek - nyom egy puszit a számra. 

- Én is szeretlek - mosolyodok el szélesen.

- Visszavonom az előző megjegyzéseimet. Tényleg romantikusabb leszek. Megyek készítek reggelig - mondja az ajtóból mire széles vigyorral bólintok. Istenem, kész főnyeremény.

***
Úgy döntöttünk, mivel tényleg nincs mit csinálnunk, átugrunk Sophiáékhoz. És így is tettünk a pici délutáni alvását követően. Először meglepődtek, de persze szívesen fogadtak, és a lány  egyből neki is állt valami sütinek, amibe én is besegítettem. A srácok Hope-pal együtt elmentek a nappaliba, így hivatalosan is miénk maradt a konyha.
- Olyan jó újra együtt látni titeket - nevet fel Sophia, miközben éppen éppen a tojásokat töri, én pedig a habot keverem. Utálok sütni egyébként...
- Hiányzott. Nagyon hiányzott - mosolyodok el, és lezártnak tekintem a témát, de a barátnőm folytatja. Mindig is ilyen beszédes volt, nála egy téma nem két perc, hanem több óra.
- És akkor miden teljesen a régi? - kérdezi csillogó szemekkel, mire elgondolkozok. Egyáltalán nem.Nem panaszkodni akarok, de mikor összejöttünk, nem volt gyerekünk, sokkal fiatalabbak voltunk, nem voltak olyan hétköznapi problémáink, amik a legtöbb családot érintenek. Nem azt mondom, hogy most ettől minden rossz, de akkor határozottan több idő jutott egymásra.
- Olyan értelemben, hogy együtt vagyunk és boldogok, igen. De teljesen nem, mert már van egy gyerekünk, ő többet dolgozik, sokkal fáradtabb ha hazaér, egész nap nem látjuk egymást. Aztán hazajön, eszik, lefürdetjük együtt Hope-ot, mindketten letusolunk, és van, hogy olyan fáradt, hogy meg sem vár engem, el is alszik. Nem tehet róla, tudom, de na, érted. És ezzel el is ment egy nap - hatalmas sóhaj hagyja el a számat, de Soph csak megértően bólint. Folytatom a hab keverését, és belátom, hogy sokkal jobban érzem magam most, hogy elmondhattam neki. - Na, és, mi újság a legkisebb családtaggal? - vigyorgok rá, miközben csak legyint egyet.
- Ni soha nem ér rá, és nem tudunk elmenni együtt egy vizsgálatra, szóval most csak várunk. De szerintem minden oké vele, és remélem, minél hamarabb megérkezik - simítja a hasára a kezét, ami még nem gömbölyödik, de már csak egy kicsit nagyobb, mint volt. Bár mit is várunk, még csak két hónapos terhes. 

Ezután még pár semleges dologról beszélünk, berakja a tésztát sülni, én befejezem a kétféle krémet, amit a hűtőbe is berakunk. A nappaliba sétálunk, ahol Niall fogja Hope-ot az ölében, Harry pedig elterül a kanapén. Sophia a fotel karfájára ül a szőke srác és a kislányom mellé, én pedig megvárom, míg a barátom felül, és szorít nekem egy kis helyet. sóhajtva pattanok le mellé, a térdeimet felhúzom, ő pedig átkarolja a derekam és magához húz. Rámosolygok, mire nyom egy puszit az arcomra, majd a vállára hajtom a fejem. Tökéletes ez a pillanat. A szobában tartózkodó további emberek mosolyogva nézik a jelenetet, még Hope is.
- Olyan cukik - mondja hangosan Sophia, mire Harryvel egyszerre nevetjük el magunkat.
- Na, és a szilveszter hogy lesz? - vigyorodik el Niall, mire a barátnőmmel összenézünk.
- Maximum ti fogtok inni. Soph terhes nekem meg résen kell lennem Hope-nál - vonom meg a vállam, mire legyint.
- Harry már mondta, hogy lepasszolja őt valamelyik nagyanyjához, nyugi - belőle is kiváló apuka lesz, úgy érzem...
- de attól még Sophia terhes marad - sóhajtok fel, mire ránéz a barátnőjére.
- Akkor neki majd veszünk gyerekpezsgőt és azt fogja inni - vigyorog rá a lányra, mire az megforgatja a szemét.
- Remélem a gyerekünk nem örököl tőled semmit csak a szemed - nyújtja ki a lány rá a nyelvét, mire a srác szomorúan lebiggyeszti az alsó ajkát.
- Na de bébi, tudod hogy én ilyen vagyok. És mivel az én gyerekem is, tuti örököl tőlem mást is. Mondjuk az ellenállhatatlan mosolyomat - válaszol a srác kicsit sem egoista módon.
- Meg a szerénységed - röhög fel Sophia, mire én is elmosolyodok. 

***
Este hét fele el is jöttünk, mert Hope már eléggé hisztizett. Ő is elfáradt, nem csoda, hogy fürdetés után nem kellett altatni, magától bealudt amint beraktam az ágyikóba. Miután mi is elrendeztük magunkat Harryvel, keresett valami romantikus filmet, amin összebújhatunk a sötétben. Tényleg komolyan mondta, hogy sokkal romantikusabb lesz, és imádom. Az, hogy most is a mellkasára hajtom a fejem, ő pedig a derekamat öleli, miközben édesen szuszog, és valószínűleg már alszik, boldogsággal tölt el. Nyomok egy puszit az arcára, mire megjelennek gödröcskéi, és kinyitja a szemét.
- Azt hittem már alszol - suttogom halkan neki, mire megrázza a fejét.
- Dehogyis. Csak gondolkoztam - vonja meg a vállát.
- És min? - nézek mélyen a szemébe.
- Azon amit ma Sophiának mondtál - vallja be lesütött szemekkel. - Nem hallgatóztam, de a rágómat akartam kidobni, és hát pont arról beszéltetek. Tényleg így gondolod? - kérdezi kétségbeesetten.
- Néha tényleg így érzem. De csak párszor túlórázol, és csak néhányszor vagy túl fáradt ahhoz hogy velem legyél este mint most. De nem hibáztatlak. Tudom milyen nehéz egy új munkahelyet megszokni. Oké, még sose volt normális munkám, de miután Hope megszületett, annyira leszívta az összes energiámat, hogy vele aludtam délutánonként, és este miután őt leraktam, egyből álomba zuhantam. Szóval nem baj, ha így csinálsz, tényleg - ásítok egy nagyot. - Csak ha már Sophia kérdezte, elmondtam neki - vonom meg a vállam, mire bólint.
- Remélem tudod, hogy te vagy a legjobb dolog az életemben. Mikor Lanával voltam, azt hittem, ő életem szerelme, és mellette vagyok végre önmagam. Aztán megcsalt. Összetörtem, és úgy éreztem soha nem leszek már boldog. Aztán jöttél te. Mindent megváltoztattál. Mellettem úgy éreztem, végre élek. Aztán elkövettem életem legnagyobb hibáját, és elhúztam a csíkot, mert féltem. Féltem attól, mi lesz, ha neked sem vagyok elég jó, és más srácnál vigasztalódsz. De nélküled, New York-ban kész rémálom volt. Mindenhol téged kerestelek, minden új arcban téged láttalak. Aztán, hazajöttem. És én vagyok a legszerencsésebb balfék ezen a világon, mert visszafogadtál. remélem tudod, hogy nem gondoltam komolyan, mikor azt mondtam az éjszakánk után, hogy elmegyek. Még repülőjegyem sem volt, csak kíváncsi voltam, érek-e neked annyit, hogy utánam gyere. És értem, mert utánam jöttél. Annyira szeretlek - szavai könnyeket váltanak ki belőlem. Örömkönnyeket. Itt van ez a srác, elmondta burkoltan és röviden megismerkedésünk történetét, hogy számára mit jelent. Látom a megbánást az arcán, mert rengeteg dolgot cseszett el. De én is hibás vagyok...
Átkulcsolom a nyakát, és egy csókkal próbálom átadni mindazt, amit érzek iránta. Valamennyire sikerül, mert a hátamra fordít, és úgy csókol tovább. Két ajaktépés között van időm arra, hogy én suttogjak neki egy szót.
- Szeretlek.

II. Tizenharmadik

Sóhajtva zárom be kulcsra a fürdőajtót, és vetem le magamról a fekete felsőmet meg a nadrágomat. Megengedem a vizet, miközben már egy szál melltartóban és bugyiban állok a tükör előtt, és az alakomat nézegetem. Azt hiszem, lassan sikerül teljesem visszanyerni a szülés előtti alkatomat. De azért, nem szeretném, hogy bárki is így lásson... 

Sóhajtva öltözök le teljesen meztelenre, és bemászok a kádba, a forró vízbe. Kicsit megborzongok az érzésre, de azonnal ellazítom az egész testemet. 

Nincs is jobb hely gondolkozni, mint a kádban...

Louis-val bármi is volt, vége lett. De ott van a másik fontos kérdés, aki éppen az a srác, aki valószínűleg most éppen a babát próbálja elaltatni. Vagyis Harry. 

Az már tisztázódott bennem, hogy még mindig szeretem, és az is, hogy fogalmam sincs, mihez kezdjek a helyzetben. Már számtalanszor gondoltam arra, hogy ha visszafogadnám, esetleg elhagyna megint. De ha meg se próbálom, akkor honnan tudhatnám, mit kéne tennem? Miért nincs egy őrangyalom, aki ilyenkor megmondja, mi a teendőm? 

Sajnos magamnak kell meghoznom a döntést. Visszafogadni Harryt, vagy folytatni tovább ezt a se veled se nélküled kapcsolatot? 

Ha továbbra is marad a mostani helyzet, beleőszülök. Egyszerűen képtelen vagyok már tovább színlelni, hogy nem szeretem. Mert szeretem. Nagyon is.

Talán ezzel Hope-ot is bántjuk, ami miatt borzasztóan dühös vagyok rá is és magamra is. Ha ezzel valami maradandó lelki sérülést okoznánk az én kicsikémnek, akkor én lennék a legrosszabb anya a világon. Hope miatt valahogy hamarosan düllőre kell jutnom. Tudnom kell, hogy akarom-e mindezt...

El kéne mennem valami jósnőhöz, aki megjósolja, hogy Harry karjában kötök-e ki, vagy nem? 

Sóhajtva lehunyom a szemem, és egy kis tusfürdőt nyomok a kezembe, majd mindenhol beszappanozomna testem. Akárhányszor végigrágom ezt a témát, sose jutok düllőre. Pedig lassan kellene. Vagy hagyjam, hogy a dolgok csak úgy maguktól megtörténjenek, és ne tervezzek előre? Igen. Pontosan ezt fogom tenni. 

A bébiőr, ami mindig ott van a fürdőszobában, most Hope sírását jelzi, és tudom, hogy Harry nem fogja meghallani, így kipattanok a kádból. Felöltözni nincs idő, csak gyorsan kihúzom a dugót, és magamra kapom a rózsaszín köntösöm, fehérneműmet, és már ott se vagyok. A hajam útközben kiengedem, hiszen eddig fel volt csatolva, a göndör fürtjeim az arcomba csapódnak, ahogy benyitok a kicsi szobájába. Hope a kis kezeivel kapálózik felfelé, és egyből a karjaimba emelem. 

- Ne, kicsikém, mi a baj? Mi fáj? A pocikád? - kezdem el büfiztetni, és finoman ütögetni a hátát, mire abbahagyja a sírást. Miután végre büfizik, és nyugodtan elkezdi a cumiját szopizni, lerakom az ágyba. A kis éjjeli lámpát felkapcsolom, a kis plüssállatkáját rárakom, az ablakot bukóra megnyitom, a picikémet betakarom, majd lábujjhegyen kisétálok a szobából. Már éppen zárom be az ajtót, mikor egy erős kéz ragadja meg a derekamat, és nyom a falnak. 

- Mit csinálsz? - nézek türelmesen az előttem álló fiúra. Közelebb lép hozzám, már amennyire lehet, és elvigyorodik. 

- Semmit - zöld szemei csillognak, és fejét egyre közelíti hozzám. 

- Harry, mit művelsz? - kérdezem most már türelmetlenül, és megmerevedek. 

- Látnod kellene magad így - suttogja és szemét végigvezeti rajtam. 

- Mégis hogy? Mire gondolsz? - nevetem el magam, és a mellkasára helyezve a kezem, és próbálom eltolni magamtól, de nem enged. 

- Egy szál köntösben - simít végig a nyakrészemnél. - Annyira gyönyörű vagy - hajol még közelebb hozzám. 

- Harry, kérlek - kezdem feszengve, de átvált idegesbe, és beletúr az egyik kezével a hajába, a.másikkal megragadja a karom. 

- Nem. Most én beszélek. Elegem van ebből az egészből. Még mindig szeretsz engem, de magadnak sem mered bevallani. Én még mindig szeretlek, és ez a helyzet el van cseszve. Minket egymásnak teremtettek, van egy közös gyerekünk! Eleget vártam, hagytalak gondolkozni, de ennek itt és most vége. Elviseltem Louist, mindent! De én akarlak, most azonnal, mindeneddel együtt. Szükségem van az érintésedre, arra, hogy szeress és megmutasd, mit érzel irántam. Kérlek, Angel, döntened kell. Ha úgy akarod, eltűnök az életedből, visszrepülök New Yorkba, de ha azt mondod, még van ránk esély, akkor csináljunk valamit, mert... - a szívem hevesen ver a kis monológjára, és be kell vallanom, hogy teljesen igaza van. Még mindig szeretem, és minden szar, úgy, ahogy van. Még folytatná, de szabad kezemmel átkarolom a nyakát, és nekinyomom ajkaimat az övéinek. Először meglepve hátrál egy lépést, majd a derekam után kap, és szorosan magához húz. Lábujjhegyre állva érek fel hozzá, de eszem ágában sincs lehúzni magamhoz. Édesen becézgeti ajkaimat, derekamat erősen szorítja, sűrű szempillái árnyékot vetnek tökéletes arcára, és mikor észreveszi, hogy a csókunk közben őt figyelem, mosolyogva megszakítja azt. Számról áttér az arcom többi részére, majd a nyakamat veszi kezelésbe. Sóhajtva belemarkolok az ismerős érzésre a hajába, mire abbahagyja a kényeztetést, és a fülemhez hajol. 

- Ugorj - suttogja rekedtesen, mire eleget teszek a kérésének, és miközben újabb csókot kezdeményezek, az ölébe ugrok. A fenekemnél tartva, és belemarkolva kezd el araszolni velem a hálószoba felé. Mikor a lábával rúgja be az ajtót, és egyenesen az ágyra rak, majd egyből felettem terem és fenekembe erősen belemarkol, egy hatalmas nyögés hagyja el a számat. Újra számra tapad, és nagy kezeivel végigszánt a hajamon. Kicsit felkönyökölök, mire derekem alá nyúlva még közelebb húz magához, és kiköti a köntösömet, de még nem veszi le rólam, csupán két oldalra simítja. Magamtól bújok ki belőle, és a srác hajítja a a szoba másik végébe. Vágytól elsötétült szemmel néz végig rajtam, majd a rekedtes hangján megszólal. 

- Annyira gyönyörű vagy - temeti fejét a nyakamba, mire kicsit kellemetlenül érzem magam. 

- Meghíztam a terhesség alatt - hunyom be a szemem, de hirtelen megszívja a kulccsontom, mire majdnem felsikítok, de kezét a számra szorítja. 

- Shh, szerelmem, azért nem kéne, hogy Hope meghalljon minket - szid le vigyorogva. Tetszik neki, hogy teljes mértékben rábízom magam, és minden egyes érintése ekkora szenvedélyt vált ki belőlem. 

Zavar, hogy rajta még minden rajta van, mikor én már csak egy szál fehérneműben fekszek alatta, így a pólója alá nyúlva kapom le róla, és a melegítőalsóját a lábammal tolom le róla, és már az alsója után nyúlnék, mikor elkapja a kezem és a fejem fölött összekulcsolja. 

- Ha-Harry - kezdek bele, de amint beleharap a fülembe, elvesztem az eszem. 

- Igen, szerelmem? - puszilgatka tovább a nyakam. 

- Mi van, ha Hope felkel? Hogy fogunk leállni? - nyögöm ki nagy nehezen. 

- Megbeszéltem vele, hogy ne zavarjon meg semmit, mert talán attól függ, anyu és apu együtt maradnak-e - motyogja, miközben melltartóm kapcsát birizgálja. Amint kipattintja, egyből a szoba harmadik sarkába hajítja, majd ráhajol a mellemre. Az egyiket a kezével kényezteti, míg a másikat a szájába veszi és óvatosan meghúzza. Szinte már vergődök alatta a jóleső érzés miatt, de a világért se hagyná abba. Vigyorogva elválik tőlem, mire kapok az alkalmon, és fordítok helyzetünkön. Csípőjére ráülve, hajamat oldalra dobva hajolol le hozzá egy csókra, de újra belemarkol a fenekembe, így megugrok, és egyenesen az alsógatyában éledező férfiasságára esek, minek következtében mindkettőnk száját egy nyögés hagyja el. Felbátorodva kis nyolcasokat kezdek leírni a csípőmmel, miközben tovább csókolom. 

A szobát betölti Harry nyögéseinek a hangja, göndör tincsei izzadt homlokára tapadnak, és hihetetlen, hogy ekkora szenvedély van benne, amit én váltok ki. Végigsimítok mellkasán található tetoválasain, amik gyarapodtak az egy év alatt. Miután Harry megunja, ahogy kínzom, fordít a helyzetünkön, és hasamat kezdi el simogatni, egyre lejjebb haladva. Már szinte fizikai fájdalmat érzek, amiért csak bugyim szegélyét simogatja, lélegzetvételem felgyorsul, kapkodva kezdem el venni az értékes levegőt, és mikor hosszú ujjai végre becsusszanak a finom anyag alá, és megtalálják csiklómat, úgy érzem, sehol máshol nem lennék szívesebben, mint most vele, és alatta.

Óvatosan, körkörös mozdulatokkal kezd el kényeztetni, miközben újabb csókokat lehel a számra. Nyögéseim betöltik a szobát, Harry pedig a nyakamat kezdi el szívni. Először körbepuszilja a területet, majd finoman elkezdi szivogatni. 

Mikor egyik ujját belémcsúsztatja, minden önuralmam elhagy, és vergődni kezdek alatta. Vigyorogva figyeli a nyakamon hagyott művét, valamint vágytól eltorzult arcomat, de amint egyre közelebb érek a csúcshoz, rámfekszik, és kuncogva abbahagyja minden eddigi tevékenységét. Nyűszítve próbálok többért könyörögni, de szabad kezével megkeresi az enyémet, és összekulcsolja ujjainkat. 

- Ha-Harry - próbálok megszólalni. - Kér-Kérlek - hunyom le szorosan a szemeimet, miközben próbálom a légzésemet csillapítani. 

- Tudom, szerelmem. De le kell nyugodnod. Még nem szabad elmenned - nyugodjak le. Persze, úgy, hogy közben az ujjait körkörökösen mozgatja bennem. - Kövesd a játékszabályokat - kuncog bele a hajamba, miközben még egy ujját felvezeti. 

- Utállak - morgom abban a pillanatban, mikor kihúzza az ujjait. Lenyalogatja róla nedveimet, és vigyorogva nyom egy csókot a számra.

- De attól még finom vagy - válaszára megforgatom a szemem, és kínzó lassúsággal húzom le az alsóját. A végére már megunja, és saját maga dobja a földre a fekete anyagot. Meredező férfiasságát látva nyelek egy nagyot, amit észre is vesz és huncut mosollyal néz rám. Zöld szemei csillognak, pupillája kitágult, már szinte az egész fekete. Rózsaszín ajkait a cseresznye színéhez tudnám hasonlítani, és olyan teltek, hogy legszívesebben egész nap csókolná az ember. Tökéletesen kidolgozott felsőtestét tetoválások borítják, homlokán izzadságcseppek jelentek meg, göndör fürtjei izzadtan tapadnak a nyakára, az egész fiú angyalinak hat az éjjelilámpa gyér fényében. Egyszerűen nem lehet vele betelni. Ha egyszer megtapasztalod, milyen érzés érezni őt teljes egészében, soha nem akarod elengedni. Ezeknek a pillanatoknak a gondolata tartott életben mikor nem volt mellettem, és most, hogy újra itt van, sokkal boldogabb vagyok. Ezt váltja ki belőlem. Elvesztem az eszem, olyan dolgokat teszek, amiket nem mernék, úgy érzem, végre élek.

- Készen állsz, szerelmem? - egy pillanatra megáll, de mikor szélesre széttárom a lábam, bólint, és megérzem férfiasságát a bejáratomnál. Mikor elkezd belém nyomulni, kicsit felszisszenek. Régen is nehéz volt megszoknom, de minél többet voltunk együtt, annál kevesebb időbe telt. Most viszont, másfél évnyi kihagyás után, mikor semmilyen szexuális kapcsolatom nem volt, fáj. Iszonyatosan feszít, fáj ez az egész. Harry megérzi rajtam, hiszen egy szenvedélyes csókkal hallgattat el. - Szólj ha megszoktad. Vigyázok rád - suttogja a fülembe. Hihetetlenül jól esik, hogy figyel rám, és megvárja amíg megszokom. 

Egy idő után, mikor már nagyjából elfogadom az érzést, lábaimmal összekulcsolom az övéit. Mosolyogva bólint, és lassan elkezd mozogni. Újra nyögdécselni kezdek, de már ő is bekapcsolódik. Haját tépem, ő hátam simogatja, nyelvével becézgeti az enyémet, amit eleinte egy aprócska csóknak szánt, most meg egy szenvedélyes csata. Természetesen ő kerekedik felül... 

Lökései eleinte gyorsabbak, aztán hirtelen megáll, és óvatosan mozog. Az őrületbe kerget ezzel, de tökéletesen tisztában van az egésszel. Szívünk egy ütemre ver, a levegőt egyszerre vesszük, testünk szinte egybeolvad. 

- Szeretlek - nyögi ki, mire teljesen végem van. Hátam ívbe feszül, ő mélyen belémvezeti magát, a hasam görcsberándul, az orgazmus lavinaszerűen tör rám, egy visítás kíséretében. 

- Én is szeretlek - ennek hatására Harry is egy hatalmas nyögés kíséretében elélvez, rámhanyatlik, és fejét a nyakhajlatba temeti. 

- Sose volt még ennyire jó - dörmögi, miközben megcsókol. Óvatosan kihúzza magát belőlem, és mellémfekszik. Ránkhúzza a takarót, és szorosan magához húz. A mellkasára döntöm a fejem, és hatalmas sóhaj kíséretében szólalok meg. 

- Le kéne zuhanyoznunk. Összeragadunk éjszaka - kijelentésemre felnevet, és nyom egy puszit a homlokomra. 

- Nem érdekel - kezdi el birizgálni az egyik hajtincsemet. 

- Pedig kellene - mosolyodok el. 

- Mi lesz most velünk? - kérdezi, mire elkomolyodok. Miért kellett elrontania ezzel az egy mondattal? 

- Fogalmam sincs. Erre nem térhetünk vissza holnap? - ásítok egyet. Nyom egy szűzies csókot az ajkaimra, és bólint. 

- Ahogy akarod, szerelmem. Ahogy akarod - lehunyom a szemem, és még jobbam hozzábújok. 

- Jó éjt, Harry - lehelem a mellkasára, mire megborzong. 

- Jó éjt, Angyalom. 

Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja, Harry karjaiban fogok egy ilyen este után aludni, valószínűleg kinevetem. De most, mikor végre újra enyém Harry, képes leszek-e ésszerű döntést hozni? Szeretem őt. És ezt nem titkolom tovább...

II. Tizenkettedik

A tegnapi nap után, mikor Louis idegesen hívott fel, tudtam, hogy baj van. Méghozzá nem is kicsi, hiszen ha egy olyan mindig nyugodt srác, mint ő ilyen állapotban van, csak rossz dolgok történhettek. Nagyon rossz dolgok. Kilencre beszéltünk meg egy találkozót, most a parkba, így rájöttem, hogy ez nem egy randijellegű beszélgetés lesz, hanem komoly. Hatalmas lehet a baj... 

Idegesen kotorászok a szekrényemben, és miután a kezembe akad egy kötött pulcsi, ádom az eget, amiért még van ilyen ruhadarabom. Csak annyira nőies, amennyire egy kötött pulcsi az lehet, így egy fekete szűkszárú farmert kapok fel hozzá. Mikor Harry áll az ajtóm előtt, bizonyára azt látja, ahogy idegbetegen cibálom a hajam a fésűvel, így nem hagyja szó nélkül, furán méregetve bejön a szobába.

- Mit ártott neked a hajad? - kérdezi mosolyogva, de csak morgok egyet, mire elkomolyodik. 

- Semmit. De találkozom Louis-val és a telefonba eléggé ideges volt. Ráadásul a parkba kell mennem, és ott még sose találkoztunk, kint mínusz ezer fok van, és aghh - hadarom el neki, mire kicsit elgondolkozik, majd megszólal.

- Elvigyelek? - vakarja meg a fejét. 

- Az nektek kitérő Hope-pal - kezdek el ellenkezni, mire csak megvonja a vállát. 

- Akkor addig elviszem játszóházba, és majd csörögsz ha menjünk érted - magyarázza, mire felnézek rá. 

- Tuti nem baj? - kérdezem kiskutya szemekkel. 

- Nem. Túl ideges vagy ahhoz, hogy hagyjalak vezetni, sétálva megfagysz, és akkor legalább Hope is lefárad egy kicsit - mosolyodik el, mire megkönnyebbülten felsóhajtok. Tehát nem vagyok a terhére, ami jó hír. Viszont még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet...

- Köszönöm - hunyom le a szemem egy pillanatra. 

- Ugyan, ez semmiség - gödröcskéi megjelennek, amint szégyenlősen elvigyorodik. Annyira hiányoltam már ezt a mosolyt, hogy ezt látva én is hasonlóan cselekszek. - Azt hiszem, hagylak készülődni - vakarja meg a fejét, és lassan elhagyja a szobát. 

Miután kifésülöm a loboncom, egy pár göndör tincset varázsolok magamnak, egy halvány sminket is felrakok, majd kilépek a szobából. Hope-ot tisztába teszem, felöltöztetem, majd vele a karomban futok le a lépcsőn. Harry a nappaliban ül, a telefonját babrálja, ha jól látom, valami játékkal játszik. 

- Mehetünk? - pattanok le mellé, mire bólint, és még gyorsan befejezi a pályát. Amíg Hope-ra ráadom a cipőt és a kabátot, a srác is felveszi a kabátját. Haját most felkötötte a feje tetejére egy kontyba, ami baromi jól áll neki. 

Elveszi a gyereket amíg én is felöltözök, majd együtt lépünk ki a fagyos hidegbe. Idegesen tördelem az ujjaimat még akkor is, amikor beszállunk a járműbe, és bekötjük Hope-ot. Harry feltekeri a fűtést, én az ablakon nézek ki, Hope pedig nyugodtan nézelődik a hátsó ülésről. 

- Annyira aranyos - fordulok hátra hozzá, és hagyom, hogy rámarkoljon az ujjamra. 

- Olyan szép, mint az anyukája - mosolyog rám Harry. 

- Mi hoztuk össze - mosolygok vissza. Kezét a combomra simítja, és most nem ellenkezek, próbálok úgy csinálni, mint aki észre sem vette az iménti mozdulatot. 

Hamarosan leparkol, én pedig hátra fordulva, és kicsit átmászva az üléseken, nyomok egy puszit Hope arcára. 

- Akkor csörgök, ha jöhettek - nyitom ki az ajtót, és kilépek. 

- Oké. Szia - köszön el Harry. 

- Sziasztok, jó játszóházat - csapom be a kocsiajtót, és megborzongva nézem, ahogy elhajtanak.
A park egy kis patak mellett van, így játszótér, hidak, sétálóutak találhatók itt. Az évszak, amelyet éppen írunk, tökéletesen látszik, ha körülnézünk. A fák csupaszak, és ridegek, az eget nagy felhők borítják, amelyek kísértetiesen vihart fognak okozni. Mivel Louis-t sehol sem látom, elindulok egy magányos pad felé, bár itt levesebb az esélye annak, hogy észrevesz. A hűs szellő belekap a hajamba, az arcomba fújja a barna tincseket, bemerészkedik a kabátom alá, borzongásra ösztökélve engem. Előttem egy harmincas évei elején járó nő hajt el egy babakocsival, valószínűleg a férjével. Egymás kezét fogva tolják a kocsit, szemük csillog, ahogy egymásra és a babára tekintenek. Az ördögbe is, csak nekem van ennyire elcseszett életem? Itt állok most, egy gyerekkel, az apjával, akit még mindig szeretek, és egy sráccal, akivel most találkozni fogok. Ezt hívják szerelmi háromszögnek? Valószínűleg...
Sophiával nem akarok erről beszélni, anyával nem merek, egyedül még Harry olyan, akiben feltétel nélkül megbízok és elmondanám neki a bajomat, de hát, az Isten szerelmére, pont róla lenne szó...
Ez egy ördögi kör, amiből nincs kiút, nincs helyes döntés. Ha Harry mellett maradok, talán örökre a szemem előtt lesz majd, hogy egyedül hagyott életem legnehezebb időszakában. Ha viszont Louis-t, akkor is látnom kell majd a göndör hajú srácot, elvégre kéthetente nála lenne a kicsi. De akarom én ezt? Nem akarom, hogy csak kéthetente lássam.. 

De ez még nem jelenti azt, hogy szeretem, hiszen elhagyott. És ha visszafogadnám, talán újra megtenné. Ezek után hogy bízhatnék benne?
Sóhajtva megrázom a fejem, és kiverem a rossz gondolatokat a fejemből. Egy fekete szövetkabátos alakot vélek felfedezni, aki hosszú léptekkel halad felém. Mosolyogva felpattanok, és amint odaér hozzám, egyből szorosan magához húz, és egy aranyos puszit nyom az arcomra.
- Szia szépség! - köszönöm ő is mosolyogva, de már ismerem annyira, hogy tudjam, nem őszinte.
- Szia! Mi a baj? Idegesnek tűntél a telefonban - nézek rá aggodalmasan, mire megköszörüli a torkát és zavartan válaszol.
- Gyere, sétáljunk egyet - indul el, és én eléggé összezavarodva követem őt. Nagyon komoly dologról lesz szó, ha így indít...
Néma csendben lépkedünk egymás mellett a hideg levegőben. Én nem tudom, rámerjek-e kérdezni a dolgokra, ő pedig a saját gondolataiba merülve halad egyenesen előre. Vajon miről akar beszélni? Mi lehet ennyire komoly és fontos?
Éppen ezeken gondolkozok, mikor nagy levegőt vesz, és felém fordul.
- Angel, te szeretsz engem? - kérdezi, mire összeszorul a torkom.
- Mire gondolsz ezzel? A szeretetnek rengeteg jelentése van... - válaszolok zavartan, és magam sem tudom a választ.
- Szerelmes vagy belém? - nagyra tágulnak szemeim kérdésére, és képtelen vagyok válaszolni.
- Én.. Nem tudom - sütöm le a szemem zavaromban, mire bólint.
- Én hiszek abban, hogy egy embernek egy igaz szerelme van. Az első - fogalmam sincs, mire akar célozni ezzel.
- Mire gondolsz? - csúsztatom átfagyott kezem a kabátzsebembe.
- Érezted már úgy, hogy egy emberrel szeretnéd összekötni az életed? Hogy attól az embertől akarsz majd gyerekeket? Hogy vele szeretnéd leélni az életed? - Harry... - Éreztél már ilyet? - még mindig nem tudom, mire gondol, de belemegyek a játékába.
- Igen, éreztem már ilyet - bólintok, és igyekszek másfele nézni, csak nem rá.
- De nem velem, igaz? Kérlek őszintén válaszolj - végre ráemelem tekintetem, és teljesen őszintén suttogom a válaszomat.
- Nem veled - hajtom le egy picit a fejem. Állam alá nyúlva felemeli, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek, és elmosolyodik.
- Én is éreztem már ilyet. De nem nálad, nem veled - vallja be, de még mindig nem értem, mire akar kilyukadni ezekkel a kérdésekkel.
- Louis - suttogom a nevét teljesen összezavarodva, mire megrázza a fejét.
- Ne, kérlek, engedd hogy befejezzem - szorítja össze állkapcsát.
- Rendben. Folytasd - igazítok egy hajtincset a fülem mögé.
- Tudod kivel éreztem ilyet? - még mindig nem tudom, mi lesz ennek a vége, de próbálok figyelni.
- Kivel?
- Egyetlen ilyen nő volt az életemben. A fiam anyja, aki most újra próbál megszerezni minket. És én, bedőltem neki. Lefeküdtem vele - süti le a szemét, mire meglepve nézek rá. Louis, az a Louis, aki négy hónapnyi találkozgatás után csókolt meg, ő ilyen egyszerűen lefekszik valakivel?
- És mire jöttél rá? - köszörülöm meg a torkom, de ő még mindig szégyellve a tettét vakarja meg a fejét.
- Hogy még mindig szeretem - válaszára elmosolyodok, mire meglepve felhúzza a szemöldökét. - Miért mosolyogsz?
- Mert végre megkaptad azt, akit mindig is akartál. Ez egy remek dolog, Louis! - mondom teljesen őszintén.
- Akkor nem utálsz ezért? - úgy csinál, mintha maga sem hinné el, hogy nem nyírtam ki, nem hagytam faképnél egyből.
- Hogy tudnálak utálni? Inkább, miért? Megkaptad azt az embert, akit neked szánt az élet! Annyira örülök ennek! - vigyorodok el, mire megkönnyebbülve felsóhajt.
- Azt hittem felpofozol - röhög fel, mire megforgatom a szemem.
- Persze, és meg is verlek mindjárt, nem? Komolyan ennyire harciasnak tűnök? - Most talán szomorúnak kellene lennem, de nem tudok. Megérdemli, hogy boldog legyen. Egyetlenegy gondolat kavarog bennem, amit nem tudok hova tenni. Ezek után, már semmi okom nincs arra, hogy visszautasítsam Harryt. Pedig az lenne a helyes... 

- Nem. Igazi főnyeremény vagy - vigyorodik el. - Harry szerencsés, hogy neki teremtettek téged. 

- De én nem - kezdek gyorsan magyarázkodni, mire leint. Hűha, ez egy teljesen más Louis... 

- Csak rátok kell nézni. Mikor érted mentem legutóbb, beszélgettünk, már ha azt lehet annak nevezni. Eléggé barom volt - mondja kicsit sértődötten. 

- Csak féltékeny - javítom ki.

- Pedig láthatta volna rajtad, hogy mikor lejöttél a lépcsőn, egyből őt kerested a szemeddel - mikor ezt így elmondja, kicsit elszégyellem magam, és lehajtom a fejem. Valóban így volt, még ha magamnak se akartam bevallani. - Hé, ebben nincs semmi rossz. Már akkor is tudtam, hogy még mindig szereted.

- Ez nem ilyen egyszerű... - sütöm le a szemem sóhajtva. 

- Miért ne lenne az? - ráncolja össze a szemöldökét. 

- Mert elhagyott. Mi van akkor, ha visszafogadom, és újra megteszi? - sose hittem volna, hogy majd pont Louis lesz az a bizalmasom, akivel megosztom mindezt. Ki tudja, mióta sétálhatunk itt, és beszélgethetünk, de ez most határozottan egy jó program. 

- Nem hiszem, hogy újra megtenné - rúg bele egy kavicsba. - Már a gyerek is összeköt titeket. És eléggé harcol értetek, ahogy észrevettem - vonja meg a vállát. 

- Nem tudom, mihez kezdjek - rázom meg a fejem. 

- Igen, ez egy eléggé szar helyzet - vakarja meg a fejét. A beszélgetésünket a telefon csörgése zavarja meg.

- Emlegetett szamár - pillantok rá a kijelzőre, és fel is kapom. - Igen? Valami baj van? 

- Ezt inkább én  kérdezhetném tőled.  Egy órája ott vagy. Azt hittem csak beszélgetni fogtok - dünnyögi, mire megforgatom a szemem. 

- És csak beszélgetünk! Merre vagytok? Már körbejártuk a parkot, menjünk a bejárat felé? - kétdezem, mert hallom, ahogy éppen kocsiban ül. 

- Már végeztünk, a kisasszony unta a játszóházat, úgyhogy vettem neki sütit és most azt eszegeti - kezdi el ecsetelni, mire felhúzom a szemöldököm. 

- És hogy törögeted neki a süteményt, ha vezetsz? - furán nézhetek magam elé, mert Harry nem válaszol. 

- Öhm. Darabokra kellett volna törni? - látom magam előtt, ahogy ellenőrzi Hope-ot, majd felkiált. - Minden csokis lett - sóhajt fel, mire nem tudom megállni, elröhögöm magam. 

- Még sok mindent kell tanulnod - mondom komolyan. 

- Akkor szerintem elugrunk érted, hazadoblak titeket és elmegyek kitakarítani a kocsit. Tíz perc és ott vagyunk ahol kitettünk - köszön el, és kinyomja a telefont. 

Louis rámemeli tekintetét, és feloldalas mosollyal megszólal.

- Ideje menni? 

- Igen. Hope nyűgös és összecsokizta Harry kocsiját, menni kell kitakarítani - bólintok, mire Louis lefékez. 

- Akkor hát... - kezd el búcsúzkodni. 

- Ilyenkor mit mondhatnánk? Nem is voltunk együtt, de hivatalosan is szakítottunk - nevetek meg, mire elmosolyodik. 

- Talán annyit, hogy átjöhetnétek majd hozzánk karácsonykor. Eleanor készülni fog. Hozd Harryt is - parancsol rám. 

- Rendben, köszönjük a meghívást - vigyorodok el, és szorosan magához húz. 

- Remélem, barátok maradunk - suttogja a hajamba. 

- Biztos lehetsz benne - hajtom a fejem a vállára. - És köszönök. Mindent - nézek rá elérzékenyülve. 

- Én köszönök mindent - puszil bele a hajamba. - Alig várom, hogy találkozz Eleanorral - húzza széles mosolyra a száját. 

- Én is. Hát akkor, szia! - húzódok el tőle. 

- Szia! - int egyet, és egyszerre indulunk el az ellenkező irányba. 

Ezzel vége is a kapcsolatunknak, barátok maradunk. Rosszul kéne éreznem, de helyette örülök, hogy megoszthattam vele a Harrys dolgaimat. Még mindig nem tudom, mihez fogok kezdeni, de legalább már ha máshogy nézek rá, nem lesz lelkiismeretfurdalásom. 

Amint a park széléhez érek, megpillantom a fekete autót, és egyből odasétálok. Gyorsan bepattanok a fűtéses autóba, és hirtelen felindulásból nyomok egy puszit Harry arcára, majd Hope-ra is. A srác meglepve pillant rám, a kicsi pedig kacagva nyújtogatja tömzsi kezeit. 

- Ezt miért kaptam? - kérdezi Harry, de csak megvonom a vállam. 

- Csak úgy. 

- És a szépfiú nem szól hozzá semmit? - a szépfiút Louisra értette, de csak megforgatom a szemem. 

- Összejött a gyereke anyjával újra. Barátok vagyunk - avatom be a részletekbe. 

- És ennek példájára te is összejössz a gyereked apjával? - vigyorodik el. 

- Azért ennyire ne siess előre - nevetem el magam kínosan. 

- De van rá esély - mondja inkább magának mint nekem. 

- Az esély mindig megvolt rá, Harry - fordulok el tőle, mire elhallgat, és szavaimat emésztgeti.