Mikor azt mondtam, hogy Harry egyáltalán nem figyel rám, rohadtul nem volt igazam. Sőt. A lehető legnagyobbat tévedtem. Mikor tegnap felajánlotta, hogy el lesz Hope-pal délután, csak hagyjak itthon tápszert, és menjek el vásárolni Sophiával, akkor nagyot néztem. Sőt, reggel még a bankkártyáját is ideadta, és bármennyire is próbálkoztam a visszaadással, csak odaadta. Persze meglepett a figyelmessége, de azért egy kis hátsószándékot felfedeztem a dologban. Elmondta, hogy talán valamikor elmehetnék vele én is valahová. Nem mondtam nemet, eléggé furán érintett a kérdés, hiszen randira hívott. Van egy közös gyerekünk, és randira hív. Ez is csak Harry Styles lehet...
Így tehát, felhívtam Sophiát, aki örömmel mondott igent egy kis vásárlásra. Hamarosan indulunk, úgy döntöttünk, gyalog megyünk, belünk kávézni egy kicsit, majd vásárolgatunk, de nincs konkrét célunk. Tökéletes lesz...
- Mindent tudsz ugye? Tápszer a hűtőben, fel kell melegíteni, ha nagyon hisztis, hívj, és jövök haza - éppen a sálamat veszem fel, de még mindig vonakodva akarok elindulni. Általában mindenhová magammal vittem Hope-ot, sőt szinte mindig. - Sőt, ha nem hagyja abba a sírást, akkor is hívj, és azonnal indulok.
A srác felnevet, és elkezdi ringtani a babánkat.
- Hé. Az apja vagyok, csak tudok vele bánni - ingatja mosolyogva a fejét, és Hope egyetértően felnevet.
- De csak három hete vagy az apja. Én meg már születésétől fogva itt vagyok - morgom, és belebújok a csizmámba. A szövetkabátomat gombolom be gyorsan, mert már így is késében vagyok, és Sophia a kapuban vár.
- De szerintem attól még tudok bánni egy gyerekkel - emlékeztet, és már magára sem veszi az iménti megjegyzésem.
- Oké. Ha bármi van, hívj - mondom még utoljára, kicsit fenyegetően, majd egy puszit nyomok Hope arcára.
- Én nem kapok búcsúcsókot? - kérdezi szomorú mosollyal, de csak megforgatom a szemem, és neki is nyomok egy puszit az arcára.
- Érd be ennyivel - nevetem el magam, mikor csípőm után kap. Mióta megbeszéltük a dolgokat, sokkal jobb lett a viszonyunk.
- Jobb mint a semmi - vonja meg a vállát, és Hope pici ujjait a sajátjába fogva integet. Nevetve zárom be magam után az ajtót, és sóhajtva, a telefonommal a kezemben lépek oda Sophia kocsijához. Kinyitom az ajtót, és bepattanok a barna hajú lány mellé. Csillogó szemekkel néz rám, és szorosan magához ölel, majd egyenes haját hátradobva a válla felett előhúzza a telefonját.
- Sziaaa - húzza el az 'a' betűt, és gyorsan pötyögni kezd valamit. Vigyorogva nyomom fel a fűtést, mert eléggé hideg van.
- Mit írsz? - kérdezem mosolyogva, mikor már lassan egy perce gépel. Izgatottan felnéz rám, majd eldobja a telefont, és elindulunk.
- Most jövök a nőgyógyásztól - vigyorog, mire felcsillan a szemem. Pár hónapja próbálkoznak a gyerekkel, de eddig nem jött össze nekik. Niall elmondása szerint, minden este gyakorolnak, hogy majd tökéletes legyen a baba. Mikor ezt így először kimondta, visítva nevettem, de látva komoly arcát, átment visítva sírásba. Olyan beszólásai vannak annak a fiúnak... Mint egy rossz gyerek...
- Na, és mit mondtak? - kérdezem totálisan belelkesülve.
- Hát, nem szeretném előre kijelenteni, de jön a kicsi - nevet fel büszkén. Wow.. Azért nem gondoltam volna, hogy majd pont Sophia fogja bejelenteni nekem, hogy terhes.
Nem azért, mert gonosz vagyok. A fájdalomtűrő küszöbe eléggé alacsonyan van. És tapasztalat, hogy egy szülés elég fájdalmas és hosszú. Nem tudja mire vállalkozik.
- Annyira hihetetlen. Itt ülünk a kocsiban, két huszonegy éves lány és már mindkettőnek van gyereke. Túl hamar felnőttünk - elmélkedek, miközben leparkolunk a plazanál. Vigyorogva megvonja a vállát, és ő is rám pillant.
- Mint a mesékben. A két barátnő egyszerre találja meg az igaz szerelmet és egyszerre alapít családot. És boldogan élnek amíg meg nem halnak - néz maga elé.
- Igen. Csak a mesékben mindkét lány együtt van a fiújával - húzom el a számat. - Ránk Harryvel ez nem mondható.
Barátnőm kiszáll a kocsiból, felkapja a táskáját, és én is követem.
- Tényleg. Mi van veletek, mióta visszajött? Megváltozott? Vagy mi ez egyáltalán? Csak Nialltől hallottam, de zavaros - lassan elindulunk, miközben a táskámban turkálok a telefonom után, és ellenőrzöm, hogy Harry hívott-e. Szerencsére otthon minden oké, így megnyugodva teszem vissza telefont a zsebembe.
- Jaj, ez hosszú - fújom ki szaggatottan a levegőt.
- Van időm - vigyorodik el a lány, mire fáradtan elnevetem magam, és belekezdek.
- Ugye, mikor beállított, csak így néztem magam elé, hogy ez nem lehet, ezt csak álmodom. Mikor meglátta a gyereket, majdnem ott halt meg előttem, de komolyan - Sophia felnevet, de folytatom. - Aztán, egyszerűen engedtem neki, hogy ott lakjon, mintha semmi sem történt volna. Én rontottam el az egészet, mikor hagytam neki. De egyszerűen annyira hiányzott, hogy muszáj volt. Elvitt újra a szüleihez, pedig nagyon jóban vagyok velük. Mikor apáék eljöttek hozzánk, egy ágyban kellett aludnunk, és azt mondta, még mindig szeret. És azóta, minden más. Egyszerűen, nem tudom. De ott van Louis is, meg Hope is, és most nem a saját érdekemet kéne néznem, hanem az övét, és teljesen tanácstalan vagyok - hadarom el neki, mikor beérünk a jó meleg épületbe. Levesszük a kabátunkat, míg Sophia a szavaimon rágódik.
Az első üzlet, ahova bemegyünk egy drogéria, hiszen a barátnőm valamit akart itt venni, és ha már itt vagyunk, én is körülnézek.
- Sziaaa - húzza el az 'a' betűt, és gyorsan pötyögni kezd valamit. Vigyorogva nyomom fel a fűtést, mert eléggé hideg van.
- Mit írsz? - kérdezem mosolyogva, mikor már lassan egy perce gépel. Izgatottan felnéz rám, majd eldobja a telefont, és elindulunk.
- Most jövök a nőgyógyásztól - vigyorog, mire felcsillan a szemem. Pár hónapja próbálkoznak a gyerekkel, de eddig nem jött össze nekik. Niall elmondása szerint, minden este gyakorolnak, hogy majd tökéletes legyen a baba. Mikor ezt így először kimondta, visítva nevettem, de látva komoly arcát, átment visítva sírásba. Olyan beszólásai vannak annak a fiúnak... Mint egy rossz gyerek...
- Na, és mit mondtak? - kérdezem totálisan belelkesülve.
- Hát, nem szeretném előre kijelenteni, de jön a kicsi - nevet fel büszkén. Wow.. Azért nem gondoltam volna, hogy majd pont Sophia fogja bejelenteni nekem, hogy terhes.
Nem azért, mert gonosz vagyok. A fájdalomtűrő küszöbe eléggé alacsonyan van. És tapasztalat, hogy egy szülés elég fájdalmas és hosszú. Nem tudja mire vállalkozik.
- Annyira hihetetlen. Itt ülünk a kocsiban, két huszonegy éves lány és már mindkettőnek van gyereke. Túl hamar felnőttünk - elmélkedek, miközben leparkolunk a plazanál. Vigyorogva megvonja a vállát, és ő is rám pillant.
- Mint a mesékben. A két barátnő egyszerre találja meg az igaz szerelmet és egyszerre alapít családot. És boldogan élnek amíg meg nem halnak - néz maga elé.
- Igen. Csak a mesékben mindkét lány együtt van a fiújával - húzom el a számat. - Ránk Harryvel ez nem mondható.
Barátnőm kiszáll a kocsiból, felkapja a táskáját, és én is követem.
- Tényleg. Mi van veletek, mióta visszajött? Megváltozott? Vagy mi ez egyáltalán? Csak Nialltől hallottam, de zavaros - lassan elindulunk, miközben a táskámban turkálok a telefonom után, és ellenőrzöm, hogy Harry hívott-e. Szerencsére otthon minden oké, így megnyugodva teszem vissza telefont a zsebembe.
- Jaj, ez hosszú - fújom ki szaggatottan a levegőt.
- Van időm - vigyorodik el a lány, mire fáradtan elnevetem magam, és belekezdek.
- Ugye, mikor beállított, csak így néztem magam elé, hogy ez nem lehet, ezt csak álmodom. Mikor meglátta a gyereket, majdnem ott halt meg előttem, de komolyan - Sophia felnevet, de folytatom. - Aztán, egyszerűen engedtem neki, hogy ott lakjon, mintha semmi sem történt volna. Én rontottam el az egészet, mikor hagytam neki. De egyszerűen annyira hiányzott, hogy muszáj volt. Elvitt újra a szüleihez, pedig nagyon jóban vagyok velük. Mikor apáék eljöttek hozzánk, egy ágyban kellett aludnunk, és azt mondta, még mindig szeret. És azóta, minden más. Egyszerűen, nem tudom. De ott van Louis is, meg Hope is, és most nem a saját érdekemet kéne néznem, hanem az övét, és teljesen tanácstalan vagyok - hadarom el neki, mikor beérünk a jó meleg épületbe. Levesszük a kabátunkat, míg Sophia a szavaimon rágódik.
Az első üzlet, ahova bemegyünk egy drogéria, hiszen a barátnőm valamit akart itt venni, és ha már itt vagyunk, én is körülnézek.
- Hát figyelj - kezd el szemezgetni a parfümökkel, és a csuklójára fújva elkezdi szagolgatni őket. - Még mindig szereted - rám sem pillant, mégis így jelent ki ilyen dolgokat. Utálom.
- Talán. De ha valakit egyszer szerettél, utána nem tudod kizárni az életedből - sóhajtok egyet, és én is megszagolok valamilyen illatot.
- Igazad van. De akkor mi itt a gond? Visszajött, próbálkozik, miért nem fogadod vissza? - húzza fel a szemöldökét, majd az orrom alá dugja a jobb csuklóját. - Szerinted ez férfi vagy nő?
Miután megszagolom, kicsit felcsillan a szemem.
- Férfi. És ezt már éreztem is valakin - vakarom meg a fejem. - Egyébként, mert ott van Louis. - Megforgatja a szemét, majd újra megszagolja.
- Harryn régen volt ilyen - rakja vissza az üvegcsét.
- De mikor apuék itt voltak, szagoltam, és nem ilyen volt rajta - ráncolom össze a szemöldököm.
- Jó, de attól még régen ilyen volt - neveti el magát. A számat rágva nyúlok újra a parfümért, és miután sóhajtok egy hatalmasat, a lányra nézek.
- Ezt megvesszük - lépek el mellőle, és a pénztárhoz sétálok. Miután az eladólány kezébe nyomom a pénzt, Sophiával otthagyjuk a drogériát, és inkább egy ruhaüzletbe sétálunk.
- Miért vetted meg neki? - kérdezi mellettem lépkedve.
- Mert én is kaptam tőle valamit - vonom meg a vállam. - Mit is fogunk venni? - nézek egy pillanatra rá, mikor belépünk. Azonnal felcsendül egy ismerős zene, Sophia egyből a kabátokat kezdi el nézegetni, én pedig a babaruhákhoz vetődök. Elvégre, ha az embernek gyereke van, ő lesz az első. Szégyen, nem szégyen, fejből nem tudom a méretét, így miközben az apró kis ruhácskákat nézegetem, előhúzom a telefonom, és felhívom Harryt. Mivel nem veszi fel először kicsit kezdek ideges lenni, de miután végre beleszól, szaggatottan kifújom a levegőt.
- Ó, Angyalom - köszönöm édes hangon, mire elmosolyodok.
- Minden oké? - kérdezem kissé aggódva, mire elneveti magát.
- Túl sokat aggódsz - állapítja meg komolyan, de azért tudom, hogy magában mosolyog.
- Az anyaság teszi - vigyorgok bele a telefonba.
- Hope rendben van, most éppen hisztizett egy sort, de mindjárt lerakom aludni. Az előbb etettem meg - olyan aranyos, hogy így rábízhatom a gyereket, és tud vele bánni.
- Nézd már meg, hanyas ruhákat adtam rá reggel - jut eszembe, mire hallom, hogy megvakarja göndör tincseit.
- Fejből nem tudod? - kérdez vissza.
- Ha tudnám, nem kérdezném - forgatom meg a szemem.
- Amúgy, keresett valami srác - közli unottan.
- Neve van?
- Valami Lewis, vagy mit mondott - dörmögi.
- Louis - javítom ki, mire felmordul.
- Tök mindegy. Üzeni, hogy majd hívd fel a péntekkel kapcsolatban - sóhajtva elmorgok egy 'oké'-t, mire kínos csend támad. - Nem tetszik ez nekem - szólal meg.
- Mármint mi? - ráncolom össze a szemöldököm.
- Ez az egész gyerek. Meg hogy ti találkozgattok - valja be hisztizve, mire majdnem felkuncogok.
- Féltékeny vagy? - kérdezem kacéran.
- És ha igen? - kérdez vissza, mire csak széles mosoly ül ki az arcomra.
- Hát, nem is tudom - incselkedek vele.
- Mikor jössz? - látom magam előtt, hogy mosolyog, mikor Hope felsír a háttérben. - Hé, cukorborsó, mindjárt elaltatlak - tuti nem nekem mondja, de akkor is őszinte mosollyal nézegetem tovább a holmikat. - Mennem kell, álmos a kicsi - nevet bele a telefonba, mire bólintok, és Sophiát kezdem keresni.
- Szerintem nem sokára megyünk, nem akarok sokat távol lenni tőle - mennyi idő telhetett el? Negyed óra?
Sajnos nem. Rápillantok az órára, és rájövök, hogy már lassan egy órája jöttünk el itthonról. Ennyire telik az idő?
Sophia egy fehér bőrdzsekivel áll meg mellettem, és nevetve feltart egy fekete topot.
- Tökéletes out fit-et találtam - tartja fel a két ruhadarabot.
- Neked tuti tökéletes lesz - bólogatok, miközben továbbra is a babaruhákat nézegetem.
- De én ezt neked gondoltam - lóbálja meg előttem a topot.
-Ne már! Semmi kedvem ruhákat próbálgatni. Amúgy is, mégis hova vegyem fel? Ha annyira akarsz, valami randis ruhát nézz - forgatom meg a szemem, mire csak bólint, és eltűnik a sorok között.
Az üzletben rajtunk kívül csak pár ember lézeng, az egész bolt karácsonyi színekbe öltözött, és nem nagyon hiszem, hogy a rengeteg téli holmi között egy ruhát is fog találni a barátnőm. De mivel Sophiáról beszélünk, pár pillanat múlva már meg is jelenik két ruhával a kezében. Az egyik fekete, míg a másiknak gyönyörű királykék színe van.
- Na. Találtam kettőt, szerintem mindkettő passzol hozzád, de ha engem kérdezel, a kék - kacsint, majd belök egy próbafülkébe.
Mivel már szeretnék menni, a feketével kezdem, ami hát, eléggé szép. De nem nekem. Illetve, nem rajtam, ugyanis amint felvettem, egyből megállapítottam, hogy ha valamit veszek, az nem ez ruhadarab lesz. Ugyanis, minél jobban nézem magam a tükörben, annál jobban rájövök, hogy a nyaka elrontja az egészet, és öregnénissé teszi. Mikor Sophia meglát, nemes egyszerűséggel elröhögi magát, és ez mindent visz. A szabásával nincs baj, de a nyakánál lévő tollaktól már most fulladozni kezdek, aki ebben kibír egy estét, az tényleg tud valamit. Ráadásul, a ruha A vonalú, ami nekem nem is áll jól, tehát teljes katasztrófa.
Gyorsan visszamegyek, és le is veszem magamról az ocsmány darabot, majd a kék felé nyúlok.
Ha azt mondom, szerelem volt első látásra, nem hazudok. Már az anyaga elvarázsolt, ráadásul a fazonja pont olyan, ami nekem jól áll. Testhez simuló, amit máskor leszavaznék, de a szülés után sikerült visszanyernem az alakomat, ráadásul, még jót is tett, mert a mellem a sok tejtől megduzzadt, így nem vagyok annyira lapos, mint általában. Háromnegyedes ujjú, és igazából, tökéletesen passzol rám. Még a barna hajamhoz is megy, ami azért nem kis dolog, hiszen eddig mindig a szőkéhez vásároltam.
Így tehát, azt hiszem, megvan a tökéletes ruhadarab a pénteki randimra, még gyorsan megmutatom Sophiának, aki teljesen el van ragadtatva, és mehetünk is haza lassan. De persze előtte egy kávé...
- Neked tuti tökéletes lesz - bólogatok, miközben továbbra is a babaruhákat nézegetem.
- De én ezt neked gondoltam - lóbálja meg előttem a topot.
-Ne már! Semmi kedvem ruhákat próbálgatni. Amúgy is, mégis hova vegyem fel? Ha annyira akarsz, valami randis ruhát nézz - forgatom meg a szemem, mire csak bólint, és eltűnik a sorok között.
Az üzletben rajtunk kívül csak pár ember lézeng, az egész bolt karácsonyi színekbe öltözött, és nem nagyon hiszem, hogy a rengeteg téli holmi között egy ruhát is fog találni a barátnőm. De mivel Sophiáról beszélünk, pár pillanat múlva már meg is jelenik két ruhával a kezében. Az egyik fekete, míg a másiknak gyönyörű királykék színe van.
- Na. Találtam kettőt, szerintem mindkettő passzol hozzád, de ha engem kérdezel, a kék - kacsint, majd belök egy próbafülkébe.
Mivel már szeretnék menni, a feketével kezdem, ami hát, eléggé szép. De nem nekem. Illetve, nem rajtam, ugyanis amint felvettem, egyből megállapítottam, hogy ha valamit veszek, az nem ez ruhadarab lesz. Ugyanis, minél jobban nézem magam a tükörben, annál jobban rájövök, hogy a nyaka elrontja az egészet, és öregnénissé teszi. Mikor Sophia meglát, nemes egyszerűséggel elröhögi magát, és ez mindent visz. A szabásával nincs baj, de a nyakánál lévő tollaktól már most fulladozni kezdek, aki ebben kibír egy estét, az tényleg tud valamit. Ráadásul, a ruha A vonalú, ami nekem nem is áll jól, tehát teljes katasztrófa.
Gyorsan visszamegyek, és le is veszem magamról az ocsmány darabot, majd a kék felé nyúlok.
Ha azt mondom, szerelem volt első látásra, nem hazudok. Már az anyaga elvarázsolt, ráadásul a fazonja pont olyan, ami nekem jól áll. Testhez simuló, amit máskor leszavaznék, de a szülés után sikerült visszanyernem az alakomat, ráadásul, még jót is tett, mert a mellem a sok tejtől megduzzadt, így nem vagyok annyira lapos, mint általában. Háromnegyedes ujjú, és igazából, tökéletesen passzol rám. Még a barna hajamhoz is megy, ami azért nem kis dolog, hiszen eddig mindig a szőkéhez vásároltam.
Így tehát, azt hiszem, megvan a tökéletes ruhadarab a pénteki randimra, még gyorsan megmutatom Sophiának, aki teljesen el van ragadtatva, és mehetünk is haza lassan. De persze előtte egy kávé...
***
Sietve, két szatyorral a kezemben lépek be a házba, és miután sietősen leszedem a cipőm, egyből a nappaliba megyek. A kanapéra ledobom a csomagokat, és érdeklődve nézek körül, hiszen játékok hevernek mindenfelé, de Harrynek és Hope-nak nyoma sincs. Amint kimennék a nappaliból, valaki elkapja a kezem, és mielőtt felsikoltanék, befogja a számat. Már készülnék arra, hogy tökön rúgjam az illetőt, mikor nevetve elenged.
- Milyen kis harcias lettél - suttogja Harry a fülembe rekedtes hangon, mire csak megvonom a vállam.
- Nem akartam, hogy elraboljanak a saját házamból. Hope? - nézek rá nagy szemekkel, mire nyel egyet, és az emelet felé biccent.
- Végre elaludt - sóhajt egy nagyot, mire kuncogva megrázom a fejem. Végre? Hány percig altatta? Tíz?
- Azért annyira sok idő nem lehetett - sétálok a konyhába azzal a céllal, hogy kicsit elmosogatok, de feleslegesen. Minden tányér csillog-villog, mire meglepve fordulok a srác felé. - Még mosogatni is volt időd?
- Hát, igen - vakarja meg a fejét. - Én ilyen szuper apa vagyok - villantja meg legszebb mosolyát, mire megforgatom a szemem.Tipikus Harry.
- Akkor megdicsérlek. Többször fogsz mosogatni - vigyorgok, majd eszembe jut az ajándék. - Jut eszembe. Hoztam neked valamit - szelem át újra a házat a nappaliba, ahol előhalászom a kis dobozt, amiben a parfüm található, és Harry kezébe nyomom. - Csak megszagoltam, és eszembe jutottál - adom át ugyanazokkal a sorokkal, amiket ő mondott nekem legutóbb. Mosolyogva kibontja, beleszagol, majd nosztalgikusan elmosolyodik, és egy lépéssel közelebb lép hozzám.
- Legutóbb akkor volt rajtam ilyen, mikor utoljára voltunk Niallékkel kajáldában. Régi szép idők. Köszönöm - húz oda magához egy ölelésre, és szorosan a karjaiba zár. Lecsukott szemmel hajtom a fejem a vállára, és sóhajtva elgondolkozok azon, milyenek is voltunk régen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése