2020. február 29., szombat

II. Tizenhatodik

Ahogy egyre telnek a napok, és a karácsony egyre közelebb van, nálunk úgy válik egyre meghittebbé a hangulat. Harry szerencsére szabit kapott a két ünnep között, így együtt fogjuk tölteni azt a kevéske időt. Louis bár nagyon kedvesen, se felhívott, hogy máshogy alakultak a dolgok és nem lesznek otthon, vagyis nem tudunk átmenni. Harryn láttam, hogy kicsit se bánja, de azért próbált együttérző lenni. 
Anyuék már teljesen be vannak zsongva, egy csomó ajándékot vettek Hope-nak. Természetesen mi is bevásároltunk ajándék szempontjából. Gemma örömmel vigyázott a babára, Harry pedig örömmel dobált be minden játékot a kosárba. Elkényeszteti? Á, dehogy. 
Én is vettem néztem Harrynek dolgokat, de egyetlen egy van, amit Sophia erőszakolt rám, és inkább nekem ajándék, mint Harrynek. Egy csipkés fekete melltartó szettet... Az más kérdés, hogy felmerem-e majd venni, de hát Sophiának nem szabad nemet mondani. 
Harry új szokása, hogy beceneveket adogat nekem, mert állítása szerint próbálja megtalálni azt, ami a legjobban passzol hozzám. Eléggé idegesítő, de néha olyan aranyosan szól hozzám, hogy csak mosolygok rajta. 
Igazából előre félek attól, hogy mit vesz nekem, mert a múltkori kijelentése elég perverz volt, de bármi is lesz az ajándék, fogok neki örülni. 
Első közös karácsonyunk lesz, első szilveszter, amit együtt töltünk, és ez azért eléggé nagy dolog szerintem. 
Sóhajtva fordulok át a másik oldalamra, és nézek rá a mellettem fekvő fiúra. Elmosolyodok reggeli látványán, de hatalmas sóhaj hagyja el a számat. 
- Min gondolkozol? - kicsit meglep, hogy felkelt, de miután a mellkasára húz kiöntöm neki a szívem. 
- Nem gondoltál még arra, mennyivel könnyebb lenne, ha nem lenne gyerekünk? - kérdezem, mire belepuszil a hajamba. 
- Dehogynem - nevet fel, mire megkönnyebbülök. 
- Olyan korán kezdtük. Még kiélvezhettük volna egymást egy ideig - kezem a hasánál nyugszik, ő szorosan ölel és tart, s mintha egy picit ringatna is. 
- Mire gondolsz? - felülök és szembefordulok vele. Megmarkolja a derekamat, én mellkasára helyezem az ujjaimat. 
- Egész nap együtt lehetnénk az ágyban - mosolyodok el, és remélem érti mire gondolok. - De így, mennem kell megnézni a gyereket - biggyesztem le az alsó ajkam, mire felkuncog. 
- Úgy tűnik nem elégítelek ki eléggé - utánozza a múltkori mondatomat. 
- Neem - húzom el az 'e' betűt, és nevetve megrázom a fejem. - Csak néha jobb lenne több, mint egy éjszaka - nézek rá komolyan. 
- Tudom mire gondolsz - bólint, és felkönyököl. 
- És imádom a lányomat. De olyan jó lenne akár egy nap kettesben - sóhajtok fel, mire megfogja a kezem és az ujjait az enyémekre kulcsolja. - Néha tarthatnánk romantikus estéket, vagy valamit. Ne a szexről szóljon már az életünk - panaszkodok tovább, mire bólint.
- Akkor mi lenne, ha elvinnélek az ünnepek után egy romantikus vacsorára? - ötletel, mire felcsillan a szemem. 
- Romantikus vacsi? Jól hangzik - ujjongok, de csak mosolyog rajtam. 
- Tudok én, ha akarok. És igazad van. Mióta újra együtt vagyunk csak a szexen jár az eszem, és legszívesebben minden percben kiélvezném a tested. Ezen holnaptól változtatok - ígeri meg, mire átölelem.
- Félre ne értsd, én szeretem ha úgy együtt vagyunk, mert szeretlek, és ezután is minden este csinálhatunk bármit. De, ne csak ennyi miatt legyünk együtt - temetem a fejem a nyakába. 
- Rendben. Megértelek, és sokkal romantikusabb leszek. Csak úgy hiányoztál - szorít szorosan magához. 
- Úgy örülök, hogy tudunk ilyenekről is beszélgetni - puszilom meg a kulcscsontját. 
- Bármikor bármiről - javít ki nevetve. Érzem bőrének friss illatát és puhaságát, és a tudat hogy az egész fiú hozzám tartozik mindenével együtt. Hagyom hogy testem elernyedjen, és teljesen ránehezedek. 
- Hetvenévesnek érzem magam - fújom ki szaggatottan a levegőt.
- Nem vagyunk öregek - nevet fel, mire megforgatom a szemem.
- Néha úgy érzem. Más huszonévesek sokkal gátlástalanabb életet élnek - mondom neki, meg bólint.
- Szeretnél igazán vakmerő lenni? - kérdezi szexisen beharapva alsó ajkát. 
- Mire gondolsz? - nevetek fel. 
- Ne kérdezz semmit. De majd a karácsonyi vacsorán vegyél fel ruhát. De se bugyi se harisnya ne legyen rajtad - kacsint egyet, de kicsit furán nézek rá. 
- Harry Styles. Mit tervezel? - kérem számon, de csak kuncog egy sort. 
- Remélem nem fogunk lebukni - vigyorodik el. 
- Félek az ötleteidtől - szögezem le, mire játékosan elszomorodik. 
- Te akartál vakmerőséget - markol bele a derekamba, mire ugrok egyet. 
- Oké. Nem fogok felvenni bugyit - forgatom meg mosolyogva a szemem. 
- Alig várom - mire észbekapok, már rajta ülök, ami nem túl előnyös, tekintve hogy mindkettőnket csak fehérnemű takar. Vigyorogva átdobom egyik oldalról a másikra a hajam, és lehajolol hozzá egy csókra, miközben mozgolódok egy kicsit rajta. Természetesen nyög egy hatalmasat, de elválok tőle, és leszállok róla, majd mellégurulok.
- Ezt te sem gondoltad komolyan - mutat alsójára, amiben már meredezik férfiassága. Kuncogásomat elfojtva harapok bele alsó ajkamba, és próbálok incselkedni vele. 
- Talán jót tenne egy hideg zuhany - szállok ki az ágyból magamban vigyorogva, és elkezdek kotorászni valami ruha után, de pár pillanat múlva megérzek egy kezet a derekamon. A nyakamat lepi be apró puszikkal, mire szembefordulok vele és hagyom, hogy az ágy felé kezdjen araszolni velem. Átkulcsolom nyakát és miközben ledönt az ágyra, egy csókot lopok tőle. A hajamba túr, és úgy lepi be apró puszikkal a nyakamat. Öhm, talán nem kellett volna játszadozni vele. 
A nyakamnál nem szórakozik sokat, a melltartómat azonnal leszedi rólam, és a mellemre akar rátapadni, de rászólok. 
- Még ma nem etettem meg Hope-ot, ha ott csinálsz valamit, te fogsz anyatejet inni - válaszomra kuncogva bólint, és hasamon hagy nedves csíkokat. Már kapkodva veszem a levegőt, a lepedőt markolászom, ő pedig lehúzza bugyimat. A bokámtól felfelé kezd el puszilgatni, ami talán a legrosszabb amit tehet velem. Nyöszörögve könyörgök azért, hogy haladjon tovább, de bele-bele harapgat combomba. Lenézek rá, ő vigyorogva a nőiességem előtt áll, lehel rá egy puszit, majd felnéz rám. 
- Talán jót tenne neked egy zuhany - feltérdel, mire értetlenül nézek rá, majd nekidobok egy párnát. 
- Utállak - morgom és hasra fordulva próbálom csillapítani lélegzetvételemet. 
- Kölcsönkenyér visszajár aranyom - vigyorodik el gonoszul. - Megnézem Hope-ot - nyom egy puszit a hajamba de csak morgok egyet. 
Miután megtalálom a bugyimat, én is követem, hogy megetethessem a kislányunkat. A gyerekszobába érve azonnal kikapom a kezéből, lehuppanok a heverőre, és a szájába nyomom a mellemet. Mintha egy kilótól szabadultam volna meg, de komolyan. 
Harry mosolyogva nézi a jelenetet, és játékosan megjegyzést tesz Hope-nak. 
- Tudod apu is szokott cicilni. Minden este - megforgatom a szemem, és elnevetem magam. 
- Hope jobban csinálja. Ő legalább szopizik is valamit - idegesítem a srácot, de természetesen visszavág. 
- Te is szoktál szopizni. És nagyon jól csinálod - kacsint rám, mire elröhögöm magam. Imádom ezt az oldalát is, nem tagadom. 
- Van még valami megjegyzésed? - nézek fel rá. 
- Szeretlek - nyom egy puszit a számra. 
- Én is szeretlek - mosolyodok el szélesen.
- Visszavonom az előző megjegyzéseimet. Tényleg romantikusabb leszek. Megyek készítek reggelig - mondja az ajtóból mire széles vigyorral bólintok. Istenem, kész főnyeremény.

***
Úgy döntöttünk, mivel tényleg nincs mit csinálnunk, átugrunk Sophiáékhoz. És így is tettünk a pici délutáni alvását követően. Először meglepődtek, de persze szívesen fogadtak, és a lány  egyből neki is állt valami sütinek, amibe én is besegítettem. A srácok Hope-pal együtt elmentek a nappaliba, így hivatalosan is miénk maradt a konyha.
- Olyan jó újra együtt látni titeket - nevet fel Sophia, miközben éppen éppen a tojásokat töri, én pedig a habot keverem. Utálok sütni egyébként...
- Hiányzott. Nagyon hiányzott - mosolyodok el, és lezártnak tekintem a témát, de a barátnőm folytatja. Mindig is ilyen beszédes volt, nála egy téma nem két perc, hanem több óra.
- És akkor miden teljesen a régi? - kérdezi csillogó szemekkel, mire elgondolkozok. Egyáltalán nem.Nem panaszkodni akarok, de mikor összejöttünk, nem volt gyerekünk, sokkal fiatalabbak voltunk, nem voltak olyan hétköznapi problémáink, amik a legtöbb családot érintenek. Nem azt mondom, hogy most ettől minden rossz, de akkor határozottan több idő jutott egymásra.
- Olyan értelemben, hogy együtt vagyunk és boldogok, igen. De teljesen nem, mert már van egy gyerekünk, ő többet dolgozik, sokkal fáradtabb ha hazaér, egész nap nem látjuk egymást. Aztán hazajön, eszik, lefürdetjük együtt Hope-ot, mindketten letusolunk, és van, hogy olyan fáradt, hogy meg sem vár engem, el is alszik. Nem tehet róla, tudom, de na, érted. És ezzel el is ment egy nap - hatalmas sóhaj hagyja el a számat, de Soph csak megértően bólint. Folytatom a hab keverését, és belátom, hogy sokkal jobban érzem magam most, hogy elmondhattam neki. - Na, és, mi újság a legkisebb családtaggal? - vigyorgok rá, miközben csak legyint egyet.
- Ni soha nem ér rá, és nem tudunk elmenni együtt egy vizsgálatra, szóval most csak várunk. De szerintem minden oké vele, és remélem, minél hamarabb megérkezik - simítja a hasára a kezét, ami még nem gömbölyödik, de már csak egy kicsit nagyobb, mint volt. Bár mit is várunk, még csak két hónapos terhes. 
Ezután még pár semleges dologról beszélünk, berakja a tésztát sülni, én befejezem a kétféle krémet, amit a hűtőbe is berakunk. A nappaliba sétálunk, ahol Niall fogja Hope-ot az ölében, Harry pedig elterül a kanapén. Sophia a fotel karfájára ül a szőke srác és a kislányom mellé, én pedig megvárom, míg a barátom felül, és szorít nekem egy kis helyet. sóhajtva pattanok le mellé, a térdeimet felhúzom, ő pedig átkarolja a derekam és magához húz. Rámosolygok, mire nyom egy puszit az arcomra, majd a vállára hajtom a fejem. Tökéletes ez a pillanat. A szobában tartózkodó további emberek mosolyogva nézik a jelenetet, még Hope is.
- Olyan cukik - mondja hangosan Sophia, mire Harryvel egyszerre nevetjük el magunkat.
- Na, és a szilveszter hogy lesz? - vigyorodik el Niall, mire a barátnőmmel összenézünk.
- Maximum ti fogtok inni. Soph terhes nekem meg résen kell lennem Hope-nál - vonom meg a vállam, mire legyint.
- Harry már mondta, hogy lepasszolja őt valamelyik nagyanyjához, nyugi - belőle is kiváló apuka lesz, úgy érzem...
- de attól még Sophia terhes marad - sóhajtok fel, mire ránéz a barátnőjére.
- Akkor neki majd veszünk gyerekpezsgőt és azt fogja inni - vigyorog rá a lányra, mire az megforgatja a szemét.
- Remélem a gyerekünk nem örököl tőled semmit csak a szemed - nyújtja ki a lány rá a nyelvét, mire a srác szomorúan lebiggyeszti az alsó ajkát.
- Na de bébi, tudod hogy én ilyen vagyok. És mivel az én gyerekem is, tuti örököl tőlem mást is. Mondjuk az ellenállhatatlan mosolyomat - válaszol a srác kicsit sem egoista módon.
- Meg a szerénységed - röhög fel Sophia, mire én is elmosolyodok. 

***
Este hét fele el is jöttünk, mert Hope már eléggé hisztizett. Ő is elfáradt, nem csoda, hogy fürdetés után nem kellett altatni, magától bealudt amint beraktam az ágyikóba. Miután mi is elrendeztük magunkat Harryvel, keresett valami romantikus filmet, amin összebújhatunk a sötétben. Tényleg komolyan mondta, hogy sokkal romantikusabb lesz, és imádom. Az, hogy most is a mellkasára hajtom a fejem, ő pedig a derekamat öleli, miközben édesen szuszog, és valószínűleg már alszik, boldogsággal tölt el. Nyomok egy puszit az arcára, mire megjelennek gödröcskéi, és kinyitja a szemét.
- Azt hittem már alszol - suttogom halkan neki, mire megrázza a fejét.
- Dehogyis. Csak gondolkoztam - vonja meg a vállát.
- És min? - nézek mélyen a szemébe.
- Azon amit ma Sophiának mondtál - vallja be lesütött szemekkel. - Nem hallgatóztam, de a rágómat akartam kidobni, és hát pont arról beszéltetek. Tényleg így gondolod? - kérdezi kétségbeesetten.
- Néha tényleg így érzem. De csak párszor túlórázol, és csak néhányszor vagy túl fáradt ahhoz hogy velem legyél este mint most. De nem hibáztatlak. Tudom milyen nehéz egy új munkahelyet megszokni. Oké, még sose volt normális munkám, de miután Hope megszületett, annyira leszívta az összes energiámat, hogy vele aludtam délutánonként, és este miután őt leraktam, egyből álomba zuhantam. Szóval nem baj, ha így csinálsz, tényleg - ásítok egy nagyot. - Csak ha már Sophia kérdezte, elmondtam neki - vonom meg a vállam, mire bólint.
- Remélem tudod, hogy te vagy a legjobb dolog az életemben. Mikor Lanával voltam, azt hittem, ő életem szerelme, és mellette vagyok végre önmagam. Aztán megcsalt. Összetörtem, és úgy éreztem soha nem leszek már boldog. Aztán jöttél te. Mindent megváltoztattál. Mellettem úgy éreztem, végre élek. Aztán elkövettem életem legnagyobb hibáját, és elhúztam a csíkot, mert féltem. Féltem attól, mi lesz, ha neked sem vagyok elég jó, és más srácnál vigasztalódsz. De nélküled, New York-ban kész rémálom volt. Mindenhol téged kerestelek, minden új arcban téged láttalak. Aztán, hazajöttem. És én vagyok a legszerencsésebb balfék ezen a világon, mert visszafogadtál. remélem tudod, hogy nem gondoltam komolyan, mikor azt mondtam az éjszakánk után, hogy elmegyek. Még repülőjegyem sem volt, csak kíváncsi voltam, érek-e neked annyit, hogy utánam gyere. És értem, mert utánam jöttél. Annyira szeretlek - szavai könnyeket váltanak ki belőlem. Örömkönnyeket. Itt van ez a srác, elmondta burkoltan és röviden megismerkedésünk történetét, hogy számára mit jelent. Látom a megbánást az arcán, mert rengeteg dolgot cseszett el. De én is hibás vagyok...
Átkulcsolom a nyakát, és egy csókkal próbálom átadni mindazt, amit érzek iránta. Valamennyire sikerül, mert a hátamra fordít, és úgy csókol tovább. Két ajaktépés között van időm arra, hogy én suttogjak neki egy szót.
- Szeretlek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése