2015. január 9., péntek

Prológus

Sziasztok! :) Hú, nem is tudom, mit írjak ide. A design készen lett, és gyönyörű, még egyszer köszönöm Naomi S.-nek. Remélem, elnyeri párotok tetszését ez a rövid visszaemlékezés. :) Az első rész/fejezet/visszaemlékezés/foszlány/akármi egy hét múlva érkezik. Addig is maradjatok itt, nézzetek be a modulokba, kérjetek cserét, vagy bármit, amihez kedvetek van. Én gyönyörködök egy ideig ebben a csodában, amit designnak nevezünk...
Jó olvasást!

,,Vannak esetek, amikor egy-egy könnycseppünk előcsalogatja az összes többit. "



Csak ülök a szobámba, és értetlenül nézek magam elé, egy zsebkendőt szorongatva. Visszagondolok az elmúlt két évre, és akaratlanul is könnycseppek szöknek a szemembe. A zsebkendőt lassan odaemelem, és letörlöm a kósza jelét a fájdalomnak, ami belülről szaggatja szét a lelkem. Minden kedves szó, amit a fülembe suttogott, minden érintése, melyeket még most is érzek.


Látom magam előtt, ahogy smaragdzöld tekintetét rám emeli, és elmosolyodik látványomon. Tudom, hogy nélküle ugyanaz a szürke kisegér leszek, tele fájdalommal.

Nem is tudja, mennyit köszönhetek neki, és talán már sosem fogja megtudni. Halk zokogás tör fel bennem hiányára gondolva. Minden fájdalom, amit sikerült elfeledtetnie, most felszínre tőr.
Hiányzik az érzés, ahogy beletúrhatok göndör fürtjeibe, kedves szavai, és minden, ami hozzá köthető.
Hirtelen felindulásból a szekrényhez rohanok, kitárom, és kiveszem a Tőle kapott felsőt. Mélyen beszippantom illatát, és előtör minden egyes emlék, amit maga után hagyott. Ha lehet, még jobban sírni kezdek. A könnyek utat törnek maguknak, és legördülnek az arcomon. Hiányzik, ahogy ezekben az esetekben letörli, és álomba ringat. Ő volt az oka annak, hogy szebbnek, és jobbnak láttam ezt a borzalmas világot. És most minden visszatért a régi kerékvágásba. Csupán egy levelet hagyott maga után, és ürességet. Mikor azt a pár sort olvastam, minden egyes szónál egy újabb darabra tört a szívem, amit így is csak nehezen tudott beforrasztani.
Mintha kiszakított volna egy darabot belőlem. Csak ürességet, fájdalmat, és szenvedést hagyott maga után. Visszatért az a mély depresszió, melyet sikerült elfeledtetnie. Nem tudom, hogyan lesz ezek után, de az biztos, hogy megkeresem. Tűvé teszem érte az egész világot, csak még egyszer, utoljára a karjaiba borulhassak.
Nem számít, hol van, megtalálom, és még egy percig boldognak érzem magam. Önző tett, de a hiánya mindennél erősebb. Beletúrnék barna tincsibe, közelebb húznám magamhoz...
Mert Ő az, aki mindig is nekem volt teremtve. Ő az, aki szebbé tette a napjaimat. Ő az, akivel egyszerre akarok meghalni, és Ő az, akit utoljára fogok látni halálom előtt.
És ez nem csak egy tinédzser szerelem. Ez az, mikor meglátod, és tudod, hogy sose fogsz mást szeretni. Mikor minden egyes szava mosolyt csal az arcodra, és érzed, Ő a végzeted. Mikor megismered teljesen, és hagyod, hogy a szíved átvegye feletted az irányítást, mikor vele vagy. Mikor tudod, hogy a sorsotok eggyé válik, és sosem akarod elereszteni. Mikor érzed, hogy szebb már nem is lehet..
De ez a világ mindig csak a rossz dolgokat helyezi előnybe, és az a bizonyos Sors mindig, minden körülmény között csak azt akarja. Így történhetett meg az, hogy az én Kedvesemnek el kellett szakadnia tőlem. Ő, aki minden reggel édes csókjaival ébresztett, mindig vigyázott rám, és mindig, feltétel nélkül azt hangoztatta, hogy szeret. És én hittem neki. Mert minden szava igaz volt. És tényleg. Ő volt az, aki számomra a jövőt jelentette.
De hogy ki is az az Ő? Ki az a fiú, akinek sikerült velem elfeledtetni mindent? Kinek vannak gyönyörű szemei, és a világ legaranyosabb mosolya?
A neve Harry Styles. És egy búcsúlevél után úgy döntött, örökre távozik az életemből, visszarepítve engem a kínzó világba.
És miért borultam ki ettől ennyire? A válasz egyszerű: mert Ő az, aki kihúzott a szörnyű életemből. Egészen más képe volt mindenről, mindenben a szebbet, és a jobbat látta.
De ahhoz, hogy megérts, meg kell ismerned az egész történetemet. Kezdve a legrosszabb napommal, amit utána egy egészen más követett...


16 megjegyzés:

  1. Szia! Nekem nagyon tetszik, érdekes és biztos jó lesz. Remélem nem sokára olvashatom a következő részt ,hisz már mióta ilyen témáju blogokst szeretek olvasni. Így tovább!! Imádtam! Jaaaa és kihagytam azt ,hogy szerintem eredeti is :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat, nagyon jól esnek. :)
    Próbáltam valami eredetivel előrukkolni, eddig nem tudom, hogyan sikerült.. :)
    Lehet, hogy az első részt kirakom még ezen a hétvégén, és a következő érkezik majd valamikor egy hét múlva. :)
    Mindenesetre köszönöm még egyszer a kommenntet, nagyon sokat jelent! :)

    VálaszTörlés
  3. Miért érzem már a PROLÓGUSnál, hogy sírni fogok a végén?-pedig nem vagyok az a mindenen sírós fajta-
    Nagyon megfogott és várom a részeket, amik remélem minél hamarabb lesznek!
    Just do it!
    Szeretettel, Noraxoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, Nora! :)
      Nagyon köszönöm :)
      Bevallom, én akkor könnyeztem egy picit, mikor megírtam Harry nevében a levelet... :)
      Hamarosan érkezik a folytatás, pontosan akkor, mikor behozom a lemaradásom, és megírom a 6. fejezetnek a piszkozatát. :)
      Még egyszer köszönöm a dicsérő szavakat! :)

      Törlés
  4. Nagyon nagyon ügyesen fogalmazol, fantasztikus blog elé nézünk véleményem szerint :) izgatottan várom a folytatást xxxxx

    VálaszTörlés
  5. Szia! Én csak most olvasom de nagyon jólett és már imádom! :) :*

    VálaszTörlés
  6. Most így visszaolvasva a prológust(már a blogot olvasom és várom a következő részt*-*), majdnem sírtam,de komolyan. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz és egyben reménykedem,hogy Angel nem veszíti el Harry-t, mert jobban fájna nekem,mint neki:'D :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy lassan mindenkinek összeáll a fejében a kép, az elején még nem tudtam a drámai véget, amit tervezek :D Nem csak elhagyja, hanem mások is lesznek:)

      Törlés
    2. Ne kínooozz��

      Törlés
  7. De mieeert hagyja el?����
    Jo..elhagyhatja de utana jojjenek ujra ossze:DD
    Bocsi abbahagytam:D☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az titok :D
      Attól lesz érdekes, hogy nem mondom el, miért :D
      Majd meglátjuk ;)

      Törlés