2015. július 30., csütörtök

100 feliratkozós különkiadás

Sziasztok, rózsácskák! 
El sem hiszem, még most sem, hogy már 100 feliratkozós különkiadást írtam 2 nap alatt, és, hogy már túl is léptük ezt a nagy számot! Még most is úgy gondolom, hogy lehetetlen. Nem értem, mivel érdemeltem ki ezt a sok szeretetet, amit tőletek kaptam/kapok, esküszöm, mióta írom a blogot, sokkal boldogabbnak érzem magam, mert ti itt vagytok nekem! Minden egyes olvasót puszilok, és köszönöm neki, hogy támogat! :) 
Még 13 részünk van az első évadból, nekem már csak 6, de utána se féljetek, jövök a másodikkal! :) szóval, nem szabadultok tőlem! :) 
A Harry szemszöggel vegyes érzelmeim vannak, fogalmam sincs, mit fogtok gondolni róla, remélem sikerült egy kicsit is fiússá tenni:)
Köszönök nektek mindent <3







Idegesen markolásztam a kormányt, miközben egy szarul elsült családi vacsoráról tartottam hazafelé. Az anyám szokás szerint leállt velem veszekedni a kibaszott életemről, hogy mennyire elszúrtam a dolgaimat, a nővérem alapjáraton egy hárpia, a nevelőapám jelenléte meg csak úgy alapból idegesít. Mikor kiviharoztam az ajtón, anya még utánam ordított valamit, de a legnagyobb mértékben tojtam rá. Rá is, Gemmára is, és mindenkire, aki erre a földre született. Mert ha a barátnőd megcsal, és kidobod, az életed egyik napról a másikra elcsesződik. Esküszöm.
A mellettem lévő ülésen pihenő pálinkára pillantottam, amiből már egyetlen egy korty elfogyott addigra. Nem szeretem az ittas vezetést, de abban a pillanatban csak az tudott megnyugtatni. Így hát, egy korty pálinkával a gyomromban igyekeztem hazafelé, ahol egyből ágyba akartam dőlni. Aha. Pont nem így történt. 
Mikor újra az eszembe jutott, hogy anyám miket vágott a fejemhez, leszartam a körülöttem lévő csendet, max hangerőre tekertem az egyik rádióban játszódó szar zenét, amit még soha a büdös életbe nem hallottam. A zene egyszerűen megnyugtat, és ami a legjobb,  sose szól be nekem. Ha nem lenne ott Niall, a legjobb haverom, talán belehajtanék az első tóba amit meglátok. De mégis, mikor elindultam, úgy éreztem, nem tehetek ilyet, mert valami más lesz. És be is jött a megérzés.
Tehát, ott mentem szép nyugisan haza, a megengedett sebességnél jóval gyorsabban, előttem és mögöttem egy kocsi sem volt, a lehúzott ablaknál besüvített a szél és a göndör fürtjeimbe kapott, amiket imádok. És a csajok is, ha szabad ezt hozzátennem.  Pont tegnap mondta egy lány egy buliban, hogy mennyire szerencsés vagyok emiatt, meg mennyire imádja a göndör hajat. Nem kéne ecsetelnem, hol kötött ki ezek után...
A mellettem lévő telefon pontosan akkor szólalt meg, mikor újra a számhoz emeltem az üveget, így sóhajtva pillantottam a kijelzőre, és visszatettem a helyére a pálinkát. Hogy a napom még szuperebb legyen, az exem újabb szánalmas próbálkozással próbál visszacsalni magához, de ez sajnos nem jött össze neki.
Körülbelül egy hónapja szép nyugisan elindultam hozzá meló után, mert meg akartam lepni. Eléggé nagy meglepetés volt, csak nem olyan szempontból, mint vártam. Mikor beléptem a lakásba, már akkor hallottam hangokat, de azt hittem, éppen a húga játszik valami fiúval, szóval ugyanúgy hangtalanul a szobájához mentem, és csöndben benyitottam.
Akkora barom voltam egyébként. Már akkor rá kellett volna jönnöm, hogy Lana egy ribanc, aki megcsal, mikor először összefutottam vele a suliban. De akkor még olyan átlagos volt, a fasz gondolta, hogy így megváltozik. Szóval, gyönyörű látvány fogadott. Az akkori barátnőm, hogy éppen egy szál bugyiban ül az egyik gimis haverom ölében, akin szintén csak alsónemű volt. És az a legviccesebb az egészben, hogy még csak fel sem tűnt nekik az érkezésem. Mikor aztán az a haver beakasztotta az ujjait a csajom bugyijába, akkor köhintettem egy nem túl diszkrétet, és abban a pillanatban történt, hogy Lana felugrott, és magyarázkodni kezdett, hogy ez még nem számít megcsalásnak, mert semmi olyan nem történt. Hát nem aranyos? Nyilván azonnal otthagytam, a srácot elküldtem melegebb éghajlatra, és szakítottam a lánnyal. megérdemelte, nem? Míg jártunk sose néztem rá egyetlen nőre sem, azóta ez persze megváltozott. Oké, lassan nekem is elegem van az egy éjszakás kalandokból, de a rengeteg agyatlan liba nem érdekel. Egy fiú szájából borzasztóan nyálasan hangzik, de még várom az igazit. Hm, ez egy tök jó csajozós duma...
Miután a telefon nem akarta abbahagyni a folyamatos idegtépő csörgést, kissé ingerülten kaptam fel, és szóltam be a lánynak, aki kicsit megilletődött durva hangnemem hallatán.
- Mit akarsz? - kérdeztem, miközben egy éles kanyart vettem be. Egy halk sóhajt hallottam a vonal végén, és Lana túl magas hangját. Komolyan, az a hang olyan magas néha, hogy az már természetellenesen.
- Harry... Te vagy az? - eléggé bizonytalanul festett ez az egész szituáció, így összeráncolt szemöldökkel meredtem újra a kijelzőre, de még mindig Lana neve volt rajta. Az első gondolatom az volt, hogy talán két Lanát is ismerek, de nem, a hang hozzá tartozott, erre esküdni mernék.
- Nem, a nagyanyám vette fel - forgattam meg a szemem, és az órára pillantottam. A rohadt életbe... - Vezetek, nem tudnád kinyögni mit akarsz?
- Te ittál? - kérdeztem vissza, mire egy pillanatra levettem a szemem az útról, és az ablakot kezdtem tanulmányozni.
- Csak egy kicsit - motyogtam, mire egy hangos kacagás volt a válasz.
- Hary Styles, te sose ittál vezetés közben. Csak nem szerelmi bánat? Nem tudsz túllépni rajtam? - láttam magam előtt azt a tipikus gúnyos mosolyát egy pillanatra, és igen, egy kicsit megtörtem. Általában az ilyen beszélgetésekben én kerülök ki győztesként, és jobb esetben a beszólásaim miatt rám csapja a telefont, de vannak ilyen kivételes alkalmak, mikor ez fordítva történik. 
- Csak úgy megemlíteném, hogy te hívtál - húztam diadalittas mosolyra a számat, mire fújtatott egyet, és végre lerakta azt az átkozott telefont.
Sóhajtva eldobtam azzal a céllal, hogy biztos az ülésen landolt, helyette becsúszott a lábamhoz. Káromkodva hajoltam le érte, és Istenem! Egyetlen pillanatban nem figyeltem arra a kibaszott útra, és máris besétált elém valaki. Gyorsan rátapostam a fékre, ami hangos kerékcsikorgatást hagyva maga után meg is állt, így éppen, hogy csak egy kicsit ütköztem össze a személlyel. A pulzusom az egekbe szökött, az adrenalin szintem szintúgy, a szívem a torkomban dobogott, és csak az járt a fejemben, hogy mi van akkor, ha meghalt. Ha amiatt, hogy ilyen kurva szerencsétlen vagyok, megöltem egy ártatlan embert. Esküszöm, nem akartam.
És ha meghalt, örökre a szemem előtt marad ez az egész. Muszáj voltam valamit csinálni, de az agyam lefagyott, hirtelen azt se tudtam, hol vagyok, egyedül az az ember lebegett lelki szemeim előtt, akit éppen az előbb gázoltam el.
Ha nem alkotok akkor is azon a családi vacsorán, nem állok meg piát venni, akkor ez az egész nem történt volna meg.
Biztos voltam benne, hogy le fognak csukni, elvesztem az állásom, a családom soha többet nem áll velem szóba, vagyis, tényleg elcsesződik az egész életem. Jobb megoldás nem jutott eszembe, gyorsan hátrapillantottam, és örömmel állapítottam meg, hogy az egész utca üres. Az ajtót kivágtam, és szinte futva siettem oda a személyhez... Aki lány volt... Basszus! Ez így még rosszabb. Ha egy pasit ütök el, és mondjuk nem ölöm meg, annak nem sok baja lesz, de ha mondjuk egy nőt úgy sikerül elütni, akkor lehet, hogy nem lehet anya.
Egy orvostól a legszarabb ötlet, ha nem hívod azonnal a mentőket, hiszen ki tudja, milyen belsősebei lehetnek. Képtelen voltam józan ésszel gondolkozni, mikor megláttam a sebhelyes arcot. A kurva életbe, Styles, mi a rákfrancot műveltél? Komolyan elütöttél egy ilyen törékenynek kinéző lányt? Gyorsan megállapítottam, hogy még él, és valószínűleg csak elájult, majd óvatosan a karjaimba vettem, és szinte futva közelítettem meg a kocsimat. A lehető legrosszabb döntést hoztam meg most, mert ha belső sérülései is vannak, akkor az egész életét tönkrecsesztem. Ezért hány évet kaphattam volna?
Szinte remegve raktam be az anyós ülésre, azonnal bepattantam, és elindultam. A ruhája pár helyen elszakadt, a haja vizesen és véresen tapadt a homlokára, az arca csupa sebhely és kosz volt, mégis, a szépsége átütött még így is. Ahogy erőtlenül feküdt az ülésen, azonnal a telefonom után nyúltam, és ahelyett, hogy normális férfi módjára a mentőket hívtam volna, a legjobb haveromat, Niallt tárcsáztam. A kezem remegett az idegességtől a dühtől, amit abban a pillanatban éreztem. Hogy lehettem ennyire felelőtlen? 
A lány egy pillanatra megmozdult mellettem, már készültem a magyarázatra, hogy nem elrabolni akarom, de aztán mintha újra elvesztette volna az eszméletét. Niall felvette, és szinte ordítva szóltam bele, amitől egy kicsit mintha megijedt volna, hiszen sose beszélek vele így. 
- A francba már, mi tartott ennyi ideig? - kérdeztem ingerülten, miközben ezerrel száguldoztam haza felé. 
- Bocs haver, amiért jobb elfoglaltságom is van annál, hogy egyből felvegyem neked - morogta álmos hangon, de csak gyorsan félresöpörtem a szemembe hulló hajamat és folytattam. 
- Elütöttem valakit - mondtam ki egy nagy levegő után, de a vonal végén lévő srác nem mondott semmi. Pár másodpercig vártam a válaszát, majd miután nem kaptam meg, valamivel halkabban folytattam. - Egy lányt. Olyan tizennyolcnak saccolnám - néztem egy pillanatra a mellettem fekvő utasra. 
- És mit mondtak az orvosok? Jól van? És a rendőrség? Te nem vagy normális, ezért tuti lecsuknak! Én nem megyek be hozzád, az fix - éreztem a hangján, hogy csalódott bennem, de nem tehettem róla. Vagyis, tehettem, de nem szándékosan gázoltam el. 
- Nem vittem be a kórházba. Éppen hazafelé tartok. Lesokkolódtam haver, jó? - kérdeztem ingerülten, mire újabb perc hallgatás. Fasza. 
- Nem vitted kórházba? Megismétlem, de most már halál komolyan: Te nem vagy normális ember! És ha meghal a kanapédon? Vagy az üléseden? Jézusom, néha komolyan el kell gondolkoznom azon, hogy lehetünk mi barátok - igaza volt. De akkor, kicsit szarul esett, hogy így az orromba dörgöli, milyen szar ember vagyok, mikor tudom. 
- Csak úgy megtörtént - válaszolta lesütött szemmel, és tudtam, hogy már nincs messze a lakás. Ha nem orvosként dolgoznék, szinte biztos, hogy bevittem volna a kórházba. De a külső sérüléseit én is el tudtam látni, és ha esetleg komolyan baja lett volna, bevittem volna megröntgeneztetni. 
- Harry, egy dugás történik meg csak úgy, nem egy baleset! Komolyan, semmit nem ért mikor apád egy napig a biztonságos vezetésről papolt? - hangja remegett az idegességben, én pedig bűnbánóan ingattam a fejem. Meddig kell még magyarázkodnom? Nem szándékosan csináltam... 
- Köszi, bassz le még te is, nem érzem magam elég szarul ezek miatt - motyogtam alig hallhatóan, mire a szöszi haverom sóhajtott egyet, és valamivel megértőben folytatta. 
- És most mit fogsz csinálni?
- Fogalmam sincs. Hazaviszem, várok pár órát, hátha magától magához tér. Ha ez nem történik meg, akkor beviszem a kórházba és vállalom a felelősséget a tettemért. Jól elcsesztem az egészet - morogtam még mindig a kiakadás szélén állva. Niall egy akkorát sóhajtott, hogy szerintem még a lány szempillái is megrebegtek egy pillanatra, de valószínűleg csak képzelődtem. 
- Egyet értek veled. De ne aggódj, te vagy Harry tökös Styles, tuti megoldod ezt is! - röhögött bele a készülékbe, mire nekem is mosolyt csalt az arcomra. Igaza volt!
Bekanyarodtam az utcámba, majd a házam elé leparkoltam és leraktam a telefont. Szaggatottan kifújtam  a levegőt miközben kipattantam a kocsiból, és gyorsan a másik oldalra siettem, a lányhoz. Az ajtót rekordsebességgel nyitottam ki, és óvatosan a karjaimba emeltem a szőke hajú lányt. Az egyik ujjammal kisepertem egy tincset az arcából, így elém tárult sebhelyekkel terített arca. Basszus! Ezt is én csináltam...
Lezártam a kocsit és gyors léptekkel elindultam a ház felé. A kulcsomat nagy nehezen kihalásztam a zsebemből, és miután kinyitottam az ajtót, azonnal a nappaliba rohantam. A lányt óvatosan lefektettem a kanapéra, majd azonnal a konyhába rohantam egy vizes törlőkendőért, majd a fürdőszobába  kötszerért, fertőtlenítőért, és minden szükséges dologért. 
Visszasiettem a lányhoz, aki még mindig ugyanolyan mozdulatlanul és falfehér arccal feküdt a kanapémon, majd letérdeltem elé, a haját kicsit hátrasöpörtem. Azonnal elkezdtem kitisztítani a sebeit, amitől alvadt vér és némi kosz maradt a kezemben tartott gézlapon. Miután megszabadítottam az arcát takaró hatalmas foltoktól, egészen más külsőt vett fel. Egészen angyalian hatott kiszáradt fehér ajkaival, ívelt szemöldökével, és gyönyörű hófehér bőrével, ami teljesen makulátlan volt. Arcát nem borította smink, mint a legtöbb vele egykorú lányét, és ahogy keze egyszerre ökölbe szorult, majd újra elernyedt, tudtam, hogy semmi komoly baja nem esett. Ott ültem, csillogó szemekkel, és vártam, hogy végre felébredjen, és elmondhassam neki, mennyire sajnálom ezt az egészet. Mennyire sajnálom, hogy nem fékeztem időben, és pont elsodorta az autóm, mennyire sajnálom, hogy egy felelőtlen barom voltam, amiért nem vittem egyből kórházba, és mennyire nagyon sajnálom, hogy ha miattam komolyabb belső sérülései vannak, vagy akár emiatt sose lehet majd gyereke. És tudnia kellett, hogy ha fel akart volna jelenteni, minden további nélkül vállaltam volna a felelősséget a tettemért, hiszen egy hatalmas barom voltam. Komolyan ez a sorsom? Hogy amiatt kerüljek börtönbe, mert a családom kiakasztott, és véletlenül elcsaptam egy lányt? Tényleg ez lesz a végzetem? 
Ezekkel a gondolatokkal vártam a pillanatot, mikor nyitja már ki a szemét, és még jobban felé görnyedtem, hogy amint felkel, belekezdhessek a dolgokba. Nem akartam hangosan kimondani ezeket az ágyánál, hiszen az olyan, mintha egy halott ember sírjánál beszélne az ember. És ennek a lánynak élnie kellett! Legbelül éreztem, hogy élni fog, ezért nem aggódtam. 
És mikor egyáltalán nem számítottam rá, végre kinyitotta a gyönyörű kék szemét. Zavart csillogást véltem felfedezni benne, és miközben folyamatosan őt néztem, egy hang se jött ki a torkomon. A szemöldökét összeráncolta, a kezét egy pillanatra felemelte, de az azonnal visszahanyatlott a puha kanapéra. Összezavarodva pillantott rám, látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban kiakadhat, ezért gyorsan megszólaltam. 
- Kérlek nyugodj le - a szívem hevesen vert, és már számítottam rá, hogy leüt majd elszalad, de helyette csak erőtlenül megszólalt. 
- Hol vagyok? - a hangja olyan volt, akár a suttogás, és látszott rajta, hogy komoly fájdalmat igényel akár megszólalnia is. 
- Nálam. Annyira megijedtem, azt hittem, meghalsz - jó, ez így nem volt igaz. Nem hittem, hogy meghal, tudtam, hogy életben marad, hiszen a külső sérülései alapján, csak egy kisebb ütközés volt. Ha meg kéne állapítanom, azt mondanám, a sokk hatására ájult el, de ha komoly baja lett volna, szinte biztos, hogy később ébred fel. 
- Szerintem a bátyám annak örülne a legjobban - mondta lesütött szemekkel, és könnyek kezdtek csillognak abban a gyönyörű kék szempárban. Istenem! Ez a lány nem fizikailag sérült meg, hanem lelkileg volt teljesen kiakadva. Nem tudtam, mi történt vele, amitől erre a következtetésre jutott, de borzasztóan kíváncsivá tett. Az egész lány teljesen rejtélyesnek számított, és úgy nézett ki, mint aki sose fog kinyílni nekem. Talán pont emiatt kezdett el annyira érdekelni az egész története. 
- Nem hiszem. A testvérek szeretik egymást - próbáltam őszinte mosollyal mondani mindezt, de nyilván tudtam, hogy ez sosincs így. A nővérem és én is utáltuk egymást régebben, pár éve rendeződött a viszonyunk, de néha még így is képes idegesítő hárpiát játszani, amit ki nem állhatok.
 - Ő nem. Megvert, aztán kidobott az utcára - legszívesebben képen töröltem volna azt a mocskot ennek hallatán! Nem csak fizikai, lelki sérüléseket is okozott ennek a szegény lánynak, pedig nyilván nem érdemelte meg. Senki sem érdemli meg, hogy megverjék, teljesen mindegy, mit tett. Én például sosem tudnék bántani senkit, ha nem muszáj. Egy nőt meg még annyira sem. 
- Micsoda? Miatta vannak ezek a hegek az arcodon? - óvatosan felvezettem az arcához a kezem, mire érdeklődve várta, mit teszek. Végigsimítottam a hegeken, de látszólag csak még nagyobb fájdalmat okoztam ezzel, mert felszisszent, így gyorsan elhúztam a kezem. 
- Igen - csendben lehajtotta a fejét, mire végre belekezdhettem a mondandómba. Bár nagy monológra készültem, csak ennyi jött ki a számon:
- Sajnálom, hogy elgázoltalak. Egyszer csak ott teremtél, és már késő volt.. Egyébként hogy hívnak?
- Angel - a neve is pontosan ugyanolyan angyalian csengett, mint ez a lány, és ezt nem  tudtam magamban tartani, kicsúszott a számon, pedig esküszöm, nem akartam flörtölni vele. Csak maximum a szívem mélyén. 
- A neved is annyira angyali, mint te vagy - mosolyogtam rá.. Ő is hasonlóképpen tesz, mint én, de hangosan felszisszen, mire aggódva a fejemhez kapok. - Mi történt? Jól vagy? Vigyelek kórházba? Úristen, miért nem figyeltem oda, amikor elsősegélyt tanítottak a suliban - gyorsan megvakartam a fejem, mire apró kuncogás hagyta el a száját. Milyen szuper, hogy én tökre kiakadtam, ő meg nevet ezen...
- Jól, csak az arcom. Nagyon fáj... - szinte azonnal felpattantam, felkínálva neki a fürdőt, és a karomba kaptam. Átkarolta a nyakam, és óvatosan odavittem a fürdőhöz, majd letettem, mire élesen felszisszent 
- Jól vagy? - kérdeztem aggodalmasan, mire csak bólintott egyet, és kedvesen nézett rám. 
- Igen, csak egy üvegszilánk - bólintott.
- Hozok neked tűt, és tiszta ruhát - azzal ott is hagytam, és egy hangos sóhaj kíséretében kikaptam egy boxert és pólót a szekrényemből, bevittem neki, megmutattam, mit hol talál, és otthagytam. 
Leültem a kanapéra, és pár perc múlva ő is csatlakozott hozzám. Óvatosan elkezdte kiszedni az üvegszilánkokat a talpából, addig vittem neki egy pohár vizet, amit aranyosan megköszönt. Miután végzett, érdeklődtem egy kicsit arról, hogy esetleg nem-e álmos, hiszen nagy dolgok történtek ma, ráférne egy pihentető alvás. Szerencsére ő is egyet értett, így bekísértem a vendégszobába, majd miután egy ártalmatlan célzással jelezte, hogy a barátnőm nem örülne, felvilágosítottam arról, hogy nincs barátnőm. Látszólag kicsit megnyugodott, és mielőtt kimentem volna az ajtón, megkérdezte a nevem. Hangos sóhajjal, szinte akaratom nélkül csúszott ki a nevem a számom, ezzel örökre megpecsételve azt, hogy emlékezzen rám. 
- Harry. Harry Styles. 

2015. július 26., vasárnap

Huszonhatodik

Tegnap anya hívását követően kicsit rágódtunk a dolgokon, de sikerült figyelmen kívül hagynunk a nyugtalanító információkat. Egész délután undorítóan romantikus filmeket bámultunk, és élveztük egymás társaságát. Félreértés ne essék, imádom a romantikus filmeket, de Harry nem volt túl jó társaság. Látványosan unta az egészet, aztán eszébe jutott, hogy a filmbeli főszereplők minden közös mozdulatát leutánozza. Így történt tehát, hogy két percenként megcsókolt, táncolt velem, vagy rámfeküdt. Mindenesetre, jobban élveztem, mint a filmet...

Este aztán elmentünk vacsorázni. Soha életemben nem voltam még ilyen aranyos sráccal étteremben. Kihúzta nekem a széket, lesegítette a kabátom, és kedves bókokkal árasztott el.

És még az sem zavarta, hogy a pincérnő egy húsz éves cicababa volt, aki végig flörtölni próbált vele. Persze, hogy borravaló nélkül távoztunk...
Az volt a legjobb az egészben, hogy Harry nem is figyelt rá, végig engem lesett, és kérdezgette, mit szeretnék. Persze a lány próbálkozásait is megértem, de még száz helyes srác megfordul ott, nem pont egy olyan vendégre kellene ráhajtani, aki egy lánnyal jön oda. És ha éppen egy első randit tesz tönkre, amin rengeteg múlhat? Erről beszélek...
Miután eljöttünk, lezuhanyoztam, és beestem mellé az ágyba. Igaz, még éjfélig beszélgettünk mindenfelé semleges dologról, szóval aludni nem tudtam, de jó volt kicsit kizárni a külvilágot, és csak kettesben lenni vele. 
És bátran kimondhatom, hogy minden egyes nap egyre jobban belezúgok ebbe a göndör hajú srácba, aki elrabolta a szívemet...
Ma reggel arra ébredni, hogy apró puszikkal halmoz el, pedig több, mint mesébe illő. Úristen, mintha valami tizenhét éves, halálosan szerelmes tinilány írta volna le ezeket...
- Jó reggelt, hercegnőm - puszil bele a nyakamba. Nyújtózva átkarolom a nyakát, és még mindig csukott szemmel szólalok meg.
- Jó reggelt.
- Meg van a mai programunk - suttogja a fülembe, és magára húz. Felül alvó szokásához híven teljesen meztelen, puha mellkasára helyezem a fejem, és mosolyogva hallgatom szapora szívverését.
- És mi lenne az? - kérdezem, miközben hajam simogatja.
- Inkább kik - javít ki nevetve.
Összeráncolt szemöldökkel nézek rá, mire azonnal kapcsol, és elárulja, kikre gondol.
- Sophia és Niall.
- Mikor jönnek? - nyújtózok.
- Már itt vannak - mondja, és kiugrok az ágyból. Villámgyorsan a szekrényhez rohanok, kihalászom az első kezembe akadó ruhát, és a fürdőbe sietek. Azért az ajtóból még visszanézek, és fejcsóválva megjegyzem:
- Azért hamarabb is szólhattál volna.
- Tudom. Én is a csengőre keltem fel - szabadkozik.
- Mióta vannak itt? - kérdezősködök tovább. Ha eddig nem avatott be, itt az idő...
- Egy fél órája - vallja be szemlesütve.
- És miért nem keltettél fel? - kérdezem idegesen.
- Mert most engedtek be a szobába. Valami fontosat akartak elmondani, de csak a jelenlétedben - túr bele hajába.
- Várjunk csak. Valami fontosat akarnak mondani? - húzom fel a szemöldököm.
- Igen - bólint furán.
- És még te se tudod?
- Nem.
- Akkor sietek - csukom be az ajtót. Összefogom a hajam, mikor Harry óvatosan belép a helyiségbe.
- Ezt ott hagytad - emeli fel vigyorogva a fekete csipkés melltartómat. Arcom azonnal vörös árnyalatot vesz fel, és remegő kézzel veszem el tőle. Csak én lehetek ilyen... - Ne maradjak itt, segíteni bekapcsolni? - kérdezi még mindig perverz vigyorral az arcán. - Nagyon profi vagyok a melltartó bekapcsolásában - fényezi magát.
- A sok rutin, igaz? - ugratom, de legnagyobb meglepetésemre helyeslő választ ad.
- Igen - bólint egyszerűen, majd leesik neki, és a fejéhez kap. - Mármint, izé... Nem - keresi a szavakat. Zavarán muszáj elmosolyodnom.
- Nyugi, tudom, hogy nem én voltam az első lány az életedben - puszilom meg az arcát. Nyilván tudom, elég ránézni, és máris látjuk, hogy megbabonázza a lányokat.
- Biztos nem zavar? - húzza fel a szemöldökét gyanakvóan.
- Biztos - ölelem át.
Hirtelen hangos kopogást hallunk, majd Niall éles hangját.
- Nem akarom tudni, mi folyik ott bent, fiatalok, de sietnétek egy kicsit?
- Hupsz - mondja Harry suttogva, ügyelve arra, hogy Niall ne hallja. - Majd máskor megvitatjuk, de most öltözz - és kimegy. Sóhajtva belebújok a ruhámba, de mikor a melltartóhoz érek, önkéntelenül is elmosolyodom.
Kilépek a fürdőből, és szinte beleütközök Harrybe, aki viszont ott áll előttem, és csak rám vár. Rákulcsolja a kezét az enyémekre, és kihúz a szobából.
A lépcsőn lefele szinte ráesek, ezért nevetve érünk be a nappaliba, ahol Sophia és Niall ül, éppen eléggé összemelegedve. Kuncogva nézek Harryre, aki megköszörüli a torkát, mire a szerelmespár szétröppen, és zavartan néznek ránk.
- Azt hittük, még el lesztek fent egy ideig - igazítja meg a blúzát Sophia. Barna haja kontyba rendezve áll, a fekete szoknya, és kék blúz, amit visel, kiemelik alakját. Mellette Niall egyszerű fekete nadrágot, és fehér pólót visel.
- Na, mi az a nagyon fontos dolog? - huppan le Harry a fotelbe, én pedig a karfát választom.
- Igazából, annyira nem fontos, csak reméltük, gyorsabb leszel, ha ezt mondjuk - beszél magukról Niall. Megforgatom a szemem, és várom a következő lépéseket.
- Bejött - biccent a mellettem ülő srác.
- Szóval. Arra gondoltunk - veszi át a szót Soph. -, hogy ha már ti is együtt vagytok, meg mi is járunk - mosolyog a barátjára - akkor csinálhatnánk pár közös programot - vigyorog, mire Harryvel egyszerre szalad fel a szemöldökünk a plafonig. Aztán tökéletesen egyszerre nézünk egymásra, és szó nélkül megállapítjuk, hogy a duplarandi gondolata egyikünket sem izgatja túlzottan.
- Most is sok közös programunk van - szólok bele.
- Igen, de nem kettes közös program, hanem négyes - mondja lelkesen a lány.
- Harry? - kérdezi Niall. A göndör hajú srác meredten néz maga elé, majd csak megvonja a vállát.
- Felőlem. Ha Angel is benne van - teszi hozzá.Mindhárom szempár rám szegeződik, és várják a válaszom.
Igazából, nekem teljesen mindegy. Ha ők szeretnék, akkor több közös programunk lesz. Elvégre Sophia az én legjobb barátom, szóval rengeteg időt töltök vele. Niall Harry legjobb barátja, ők is sülve-főve együtt vannak, ha tehetik. Bár az utóbbi időben, mintha kicsit elhanyagoltuk volna a barátainkat a másik miatt.
- Legyen - sóhajtok.
- Szuper. Kezdhetnénk ma - vigyorog Sophia.
- Mi a program? - igazítom meg a csurim.
- Grillezhetnénk - nyögi be Niall. - Anya odaállított hozzám egy csomó grill cuccal, este áthoznánk őket, és csaphatnánk egy nagy partit - mosolyog a srác.
- Nem jó. Ma haza kell mennem, anya beszélni akar velem - húzom el a szám.
- Ó, akkor holnap? - vakarja meg a fejét a szöszi.
- Nekem jó - vonom meg a vállam.
- Akkor, következő program. Mától bevezethetnénk, hogy minden szombaton együtt ebédelünk - veti fel Soph.
Harryvel furán nézünk rájuk, mire megvonják a vállukat.
- Oké. Mi ez a hirtelen ragaszkodás? - kérdezi Harry rekedtesen.
- Csak mióta együtt vagyunk, úgy érezzük, elhanyagoljuk a barátainkat. Ezért szeretnénk többet foglalkozni veletek. Fontosak vagytok nekünk - érzékenyül el a barátnőm. Niall átkarolja, és a haját simogatja, miközben Soph letörli a könnyeit. Biztosra állítom, hogy megvan neki. Akkor ilyen érzékeny.
- Nyugi, nem érezzük magunkat elhanyagolva - köszörüli meg a torkát Harry.
- Biztos? - kérdezi Niall nagy szemekkel.
- Igen - bólintok.
- Akkor jó - vigyorognak.
- Azért még áll az ebéd? - kérdezem, miután a hasam nagyot kordul.
- Áll - nevet fel a barátnőm.
- Akkor menjünk - pattanok fel, magammal húzva Harryt. 

***

Sóhajtva húzom fel a cipőm, és állok meg az ajtóban. Harry fekete pólóját megmarkolva húzom magamhoz, miközben számmal az övét keresem. Kezét a derekamon nyugtatja, és szenvedélyes csókot lehel az ajkamra. Majd elenged, és homlokát az enyémnek támasztja. 
- Holnap találkozunk - suttogom neki halkan, és átölelem. Szorosan erős karjaiba zár, majd elenged, és hagyja, hogy kisétáljak az ajtón. 
Az autómhoz érve sóhajtva szállok be, és fordítom el a kulcsot. Felveszem egy kicsit a fűtést, és elindulok. Pár perc autózás után megérkezek haza. 
Leparkolok Aaron kocsija mellé, és kiszállok. A kapun átérve észreveszem, hogy csak a konyhában ég a villany, és anya ül az asztalnál, mellette Aaron, aki idegesen dobol az ujjaival. 
Elfordítom a zárat, és belépek. Fahéj illata csapja meg az orrom, és miután lerúgom a cipőm, egyenesen a konyhába sétálok. Anya szőke haja rendezetlenül terül szét, Aaron barna sérója viszont tökéletesen áll. 
Szó nélkül leülök, és hagyom, hogy anya a hajába túrva belekezdjen. 
- Mielőtt bármit mondanék, valamit tudnotok kell: szeretlek titeket. Felnőttek vagytok, jogotokban áll saját döntéseket hozni, de most tiszteletben kell tartanotok az enyémeket, és szó nélkül követni az ismeretlenbe - kezd bele, nekem pedig gombóc keletkezik a torkomba. Milyen követésről beszél? 
- Miről van szó, anya? - kérdezi Aaron hasonló elkeseredettséggel, mint én. 
- Új állást kaptam, és megismerkedtem valakivel - hadarja, én pedig lehuynom a szemem. 
Nem. Nem. Nem.
Ha anya új állást kapott, és ha van valakije, az nem jelenthet jót.
- A főnököm szólt, hogy van egy álláslehetőség, és örülne, ha megpróbálnám. Megpróbáltam. Több száz jelentkezőből választottak ki pont engem! Még most sem hiszem el - mered maga elé mosolyogva. 
- És hol van a 'de'? - kérdezem keserű mosollyal. 
- Sokkal több fizetést fogok kapni, viszont. Az ország másik végére kell költöznünk - fejezi be halkan, nekem pedig elkerekedik a szemem. 
Nem. Nem. Nem. 
Soha. 
Persze, örülök anya sikerének, de nem hagyom itt a várost! Itt vannak a barátaim, az életem. És Harry. 
Legfőképpen miatta. 
Annyit szenvedtem már. És végre egyenesbe jött minden. Itt van nekem Ő, Sophia, mindenki. 
Lassan, kimérten válaszolok anyának. 
- Nem fogok mindent itthagyni - látom, hogy Aaronban is hasonló dolgok keringenek, mert helyeslően bólint.
- Angel, meg kell értened! - mondja halkan anya. 
- Nem! Én nem megyek sehova! - emelem fel a hangom hisztérikusan. 
- Már késő! Van vevő a házra! - süti le a szemét. 
Ez az a pillanat, amikor kirobban belőlem az eddig felgyülemlett düh. 
- Ó, szóval te az egész jövőnket eltervezted! Nem vagyok már gyerek, jogom van beleszólni a dolgokba! 
- Nem beszélhetsz így velem! Az anyád vagyok! - kiabál már ő is. 
- Nem mozgathatsz úgy, mint egy bábut! Aaron, mondj valamit! - kérlelem a bátyámat. 
Ő csak a hajába túr, és lesüti a szemét. 
- Rendben, menjünk - adja be a derekát, mire felpattanok. 
- Ez kész - szórok villámokat a szememmel. - Azt hittem, te megértesz! 
- Fogadd el, Angel. Az élet nem egy tündérmese - mondja keményen. 
- És az új palid? Biztos vagyok benne, hogy ő is közrejátszik ebben - húzom gúnyos mosolyra a számat. 
Egyszerűen nem értenek meg. Fel sem tudom fogni, hogy el kell mennünk. Az utolsó pillanatig harcolni fogok azért, hogy megakadályozzam ezt. Nem hagyom itt Harryt. 
Igen, miatta nem akarok menni. Igen, önző vagyok. Igen, fontosabb a kapcsolatom, mint a családom. Igen, szörnyű ember vagyok...
- Igen. Közrejátszik - süti le a szemét anya. 
- Nos - kezdek bele keserű mosollyal. - Biztos vagyok benne, hogy boldogok lesztek. De én itt maradok - jelentem ki, mire anya begőzöl. 
- Igen? Azt hiszed, mindent tudsz erről az elcseszett világról? Azt hiszed, Harryvel mindig minden veszekedésmentes lesz? Képzeld, mikor összejöttem apáddal, én is így gondoltam. De az élet nem habostorta. Csoda, hogy találtam egy kedves férfit, aki megért, érted? Az én koromban... És csak annyit kértem tőled, hogy fogadd el a döntésem. Tudod te, mennyit gürizek azért, hogy nektek mindenetek meglegyen? És ez a hála érte? Hogy az arcomba dörgölös, milyen szar ember vagyok azért, mert elszakítalak a szerelmedtől? Egyszer el fog múlni a szerelem. De a család mindig ott lesz neked! És csak azt bánom, hogy nem akkor mondtam el neked, amikor már csonagolni kéne! Mert még mindig túl kicsi vagy ehhez! Anyád nem érdemli meg a boldogságot? - kérdezi könnyes szemmel.
Felállok, és a konyhaajtóhoz sétálok. 
- Igen, emlékeztess még többször arra, mennyire szar ember vagyok - mondom, majd felkapom a cipőm. Anya utánam jön, és fenyegetően elveszi a kocsikulcsom. 
- Angel Black. El ne merészelj menni - hangja idegesen cseng, de nem érdekel jelen pillanatban. Csak el akarok menni innen. 
Feltépem az ajtót, és kiviharzok. 
Ezernyi gondolat repül át bennem. Talán most utáltattam meg magam örökre anyával. De az ország másik felére akar hurcolni, és ezt nem fogom hagyni. 
Sebesen szedem a lábam, lassan futásnak is mondhatom. A hideg nyári levegő megcsap, és erősen sajnálom, hogy nem hoztam magammal kabátot. Nem is nézem, merre megyek, csak azt veszem észre, hogy könnyek áztatják az arcomat. 
Megbántottam anyát. Minden szavammal. Pedig ő volt az az ember, akire mindig számíthattam, aki mindig ott volt nekem. 
És most, örökre magamra haragítottam a szavaimmal, amiket nem is gondoltam komolyan. Csak a düh beszélt belőlem. 
Bekanyarodok az ismerős utcába, és az ismerős ház előtt megállok, és nekidőlök. Lecsúszok a földre, és hagyom, hogy könnyeim utat törjenek maguknak. Hangos zokogásba török ki, arcom a kezembe temetem. Nem is értem, miért sírok most... 
Egészen addig, míg az ajtó ki nem nyitódik, Harry meg nem jelenik, rá nem nézek, és még jobban bőgni nem kezdek. 

2015. július 19., vasárnap

Huszonötödik

Sziasztok, rózsácskák! 
El sem hiszitek mennyire boldog voltam, mikor megláttam a 101 feliratkozót... Két napig nem vagyok itthon, és máris túllépjük ezt a számot! Hihetetlenek vagytok! :) 
És igen, még semmit nem írtam a különkiadásból, ráadásul egy hétig rész sem lesz, mert megyek nyaralniii :D
De itt a 25. rész, ami tudjátok miről szól ;) semmi 18+, esküszöm, nem írok olyat:) 
Jó olvasást!





Idegesen fordítom el a zárat, és fújtatva sétálok az autómig.
Mióta Harrytől egy cseppet sem megnyugtató üzenetet kaptam, gyomorgörccsel járkálok. Illetve, adagolom a fagyit. 
Miután anya hazavitt, nem is találkoztam vele. Anya viszont folyamatosan rágódott valamin, de ha megkérdeztem, semmit nem mondott. Aaront nem láttam szinte egész héten, mert vagy dolgozott, vagy Emilyvel volt. Ugye, így megkérdezni sem tudtam, mi van köztük, de szerintem, már rég kapcsolatban vannak. Még nem találkoztam személyesen a lánnyal, csupán egyszer, mikor az elvonón meglátogattam a bátyám. Szőke haj, kék szemek, viszonylag rendes lánynak tűnt. 
Sophiával egyszer elmentünk vásárolgatni. Hivatalosan is bejelentette, hogy együtt van Niallel, és boldognak érzi magát. Minden apró részletet megtudtam, kezdve azzal, hogy milyen aranyosan kezdtek el találkozgatni, egészen addig, hogy a srác milyen jól csókol. Az utóbbit nem akartam tudni, de ha már elmondta, elraktároztam az információt. Okosabb nem lettem tőle, de sebaj...
Apa is hívott, érdeklődött, mi van velem, és hiányolta Harryt. Amit azért furcsállok, mert mintha annyira nem kedvelte volna. De teljesen apásan reagálta azt le, hogy másra is hagyunk időt, nem vagyunk összenőve. Azt persze eltitkoltam, hogy mindennap beszéltünk telefonon, és erősen hiányoltam már két nap után. 
Anya azt is bejelentette, hogy hamarosan meglátogat az unokatestvérünk, aminek nagyon, de tényleg nagyon örülök! Egy éve láttam utoljára Asht, és már hiányzik. Igaz, idősebb nálunk, Harryvel egyidős, de mintha ő lenne a második bátyám. És ezzel nem túlzok. Kiskorunkban minden nyarat a nagyszülőknél töltöttünk (őket is meg kéne már néha látogatnom... ), és rengetegszer volt az, hogy mikor Aaron sárral dobált, igazi bátyként viselkedett, és visszavágott, helyettem is. 
Tehát, ő is jönni fog a következő hetekben, a szülinapomat követő héten. 
És persze, ott van Harry. Ugye, már említettem, hogy nem láttam személyesen egy teljes hétig! Na jó, csak öt napig, de akkor is. Mikor dolgozott (és én is) aranyos SMS-eket kaptam tőle, mikor viszont végeztünk, felhívott, és órákat beszéltünk, csak úgy a semmiről. Ezeket igazán élveztem, mert egy limonádé, pléd, és telefon társaságában kivonultam, kihangosítottam a telefont, behunytam a szemem, és olyan volt, mintha ott feküdne mellettem. 
És ma, nem is kicsit paráztam be attól, amit írt: 


Szia! 
Munka után fel tudsz ugorni hozzám? Fontos lenne.
All the love, H


Azért az "All the love"-on elmosolyodtam, mégis, egyfajta görcs keletkezett a hasamban, ha arra gondoltam, hogy miért fontos felmenni hozzá. Igen, paranoiásnak is mondhatom magam... 
Szóval, a rossz gondolatokat azonnal beférkőztek a fejembe, és még most se tudom, miért akar velem beszélni. Persze, evidens, hogy akar velem beszélni, hisz' egy hete nem látott, de akkor is.
Sóhajtva kinyitom a kocsi ajtót, és beszállok. Beindítom a motort, és gyorsan elindulok. Minél hamarabb odaérek, annál jobb, nem? 
Mikor leparkolok a ház előtt, gyér fény szökik ki a nappaliból, az is, mintha nem a lámpából jönne. Gratulálok, Angel Black, ez gyönyörű megfogalmazás volt... 
Gyorsan kipattanok, és futva az ajtóhoz sétálok. Ott egy kicsit megigazítom a szoknyám, meg a blúzom, és előveszem a kulcsom. Igen, én már hivatalosan is betehetem a lábam, amikor akarom... Elfordítom a zárat, és azonnal megcsap a rózsa illat. Hallom, hogy Harry szitkozódik egy kicsit, de nem tudok másra koncentrálni, csak arra, hogy mindenfelé virágok vannak elszórva. Mosolyogva beszívom a tökéletes illatot, és megállapítom, hogy összeöltöztem a virágokkal. Mikor Harry negjelenik, még mindig elérzékenyülve állok, és csak nézek szét. Mindezt értem? Tényleg? 
- Szia! Azt hittem, később jössz - vakarja meg a fejét. 
- El is mehetek - motyogom, még mindig. Virágszirmok vannak szórva a lépcsőig, ott két felé ágaznak. Az egyik fele a konyhába vezet, a másik a hálószobába. 
- Dehogy - nevet fel feszülten. Az inget, amit visel, nem gombolta be rendesen, így mellkasa elém tárul. Két lépéssel átszeli a szobát, és a falhoz nyom. Göndör tincsei rendezetlenül állnak, és ahogy lassan közelít felém a szájával, beletúrok a hajába. 
Olyan érzelmeket, amiket Harry egy csók közben ki tud váltani belőlem, olyanokat még soha nem tapasztaltam eddig. Lélegzetelállító, szenvedélyes, olyannyira, hogy akárhányszor hozzám ér, a szívek hevesen kezd kalapálni, lábaim elgyengülnek, és szinte el tudnék veszni karjaiban. Tudom, most itt nyafogok az öt nap miatt, mikor valaki távkapcsolatban él, és hónapolig nem látja a szerelmét...
Mikor elhúzódik tőlem, üresség vesz rajtam uralmat. 
- Bízol bennem? - kérdezi, miközben a háta mögé nyúl. 
- Bízok - mondom teljesen őszintén. 
- Akkor hunyd be a szemed - suttogja. Eleget teszek a kérésnek, és érdeklődve várom, mit is szeretne. Egy puha anyagot érzek meg az arcomnál, és Harryt, aki szorosan mögém simulva beköti a kendőt. Óvatosan elkezd maga előtt tolni, miközben érzéki hangján beszél hozzám. 
- Remélem, nem baj, ha itt alszol. Anyuddal megbeszéltem - mondja halkan, miközben fordulunk egyet. 
- Rendben - bólintok mosolyogva. 
- És remélem, nem baj, hogy készültem egy kis meglepivel - harap bele finoman a fülembe, mire felkuncogok. 
- Nem - vigyorgok, majd megállunk. Az illatokból ítélve, a konyhában kötöttünk ki, de nem állítok semmit biztosra. 
Kiköti a kendőt, és elém tárul a tökéletesen kidíszített konyha. 
Végig rózsaszirmok vannak szórva, az asztal két személyre megterítve, középen egy gyertyával. Könnyes szemmel pillantok Harryre, aki csak engem vizslat, huncut mosollyal az arcán.
- Ezt csak nekem? - fogom meg a kezét. 
- Igen - von vállat lazán. Mire észbekap a nyakába ugrok, de szorosan átölel erős karjával. 
- Köszönöm - hajtom a fejem a vállára. 
- És még a java majd csak ezután jön - mosolyog huncutul. 
Kihúzza nekem a széket, és leültet. Helyet foglal velem szemben, és meggyújt még néhány gyertyát. 
- Hát, a csodás főzőképességeimet kipróbálva csináltam kaját - nevet fel, mire én is elmosolyodom. 
- Spagetti, mi? - kérdezem, miközben megszorítom a kezem. 
- Nem, most nem - vigyorog.
- Akkor? 
- Én, kérlek szépen anya titkos receptjét alkalmazva, csináltam csokitortát - húzza ki magát büszkén, mire felröhögök. - Hé, de gonosz vagy - szűkül össze a szeme. 
- Bocsi - villantom meg a legszebb mosolyom. 
- Ezért nem kapsz - durcizik. 
- Akkor mit eszek? 
- Na jó, talán mégis kapsz - esik gondolkozóba. - Egyébként, normális kaját is csináltam.
- Tudtam én - vigyorgok. - Mit? - kérdezem. 
- Spagettit - valja be fogcsikorgatva, mire felröhögök. - Mást nem tudok - vonja meg a vállát. - Nem baj, szeretem a spagettidet - mosolygok rá. 
Enni kezdünk, közben Harry végig engem bámul, pontosabban a számat. - És, egyébként, mik a terveid a nyár további részében? - teszi fel a kérdést. 
Na ez az, amire sosem tudok válaszolni... 
- Nincsenek konkrét terveim - pillantok fel rá. 
- De biztos van olyan dolog, amit szeretnél megcsinálni.
- Van, de nem nagy dolog - rágom a szám. 
- Ki vele - dől hátra a székbe. 
- Nem - makacsolom meg magam. Most komolyan mondjam el neki? Csak azért se! 
- Jó. Elmondom az én terveimet. Lássuk csak. Az első, amit szeretnék, bemutatni téged a családomnak. Aztán, elmenni veled nyaralni. És összeköltözni veled - fejezi be, én pedig köpni-nyelni nem tudok. Azt akarja, hogy költözzek össze vele. Azt akarja, hogy menjek el nyaralni vele. 
Nem túl gyors ez? 
Én talán még nem állok ezekre készen...
- Minden tervedben szereplek - csak ennyit tudok kinyögni. Kíváncsian közelebb hajol, majd halkan folytatja. 
- Igen. Miért ne szerepelnél? Elvégre együtt vagyunk, nem? - vonja fel a szemöldökét. 
- De, csak nem gyors ez? Mármint, azonnal összeköltözni...
Mindefelé nézek, hogy ne kelljen a gyönyörű, most szomorúan csillogó zöld szemébe bámulnom. 
- Nem azt mondtam, hogy most azonnal, ebben a percben - mondja feszülten. - Csak felvetettem az ötletet. De mindegy, ne törődj vele...
Csak ott ül előttem, beletúr göndör fürtjeibe, és engem vizslat. Kezét elhúzza az enyémről, és erősen kerüli a tekintetem.
Szeretem Harryt. Ez elég ok ahhoz, hogy összeköltözzek vele? 
- Én meg nem azt mondtam, hogy soha nem fogok veled összeköltözni. Csak nem ma - mosolygok rá bíztatóan, mire szeme felcsillan. 
- Tényleg? - vigyorog, majd újra megfogja a kezem. 
- Igen - bólintok. 
- Akkor jó. Egyébként, emlékszel, hogy meséltem Luxról? 
- Az aranyos kislány, akit bébicsőszködni fogunk? - kérdezek vissza nevetve.
- Igen. 
- Na, jövőhéten jön - rágja a szája szélét. 
- Oké - vonom meg a vállam. 
- Más lány már kiakadt volna, ha ezt mondom neki - vigyorog. 
- Akkor én nem vagyok más lány - tűnődök.
- Nem, te nem vagy más lány - mosolyog az orra alatt. 
Rövidesen befejezzük a vacsorát, és Harry a tányérokkal a mosogatóhoz sétál. Követem, és megállok mellette. 
Esetlenül nekiáll elmosni a tányérokat, de látva bénázását, inkább átveszem tőle. Mosolyogva kiveszem a kezéből a poharat, és játékosan arrébb lököm a csipőmmel. Huncut mosollyal a száján néz rám, és lazán nekitámaszkodik a hűtőnek. Nekiállok a mosogatásnák, miközben próbálom figyelmen kívül hagyni a folyamatosan engem néző fiút. Hirtelen felindulásból egy kis habot fröcskölök az arcára. Döbbent tekintetét látva óvatos vigyorra húzom a szám, egészen addig, míg ugyanazt meg nem kapom a saját arcomba, amit én az előbb adtam neki. 
- Ez már háború - húzom össze a szemöldököm. 
Mint két érett felnőtt, azonnal támadásba lendülünk. Én lövök, ő kitér, majd egy nagy adag habot dob a hajamba. Elkerekedett szemekkel nézek rá, és nekilököm a hűtőnek, majd egyenesen göndör fürtjeire célzok. 
Elkapja a kezem, és magához húz, miközben a füle mögé söpri a haját. 
Elzárja a csapot, és rámnéz. 
Zöld szemei játékosan világítanak, göndör haja vizesen tapad a homlokára, és mélyen a szemembe néz. 
Kezét a derekamra simítja. Tökéletesen egyszerre közeledünk egymás ajka felé. Mikor találkozunk, mintha szikrák pattannának. 
A hűtőnek dönt, és szenvedélyesen csókol. Mikor a fenekembe markol, szám elnyílik, nyelve mintha erre várt volna, azonnal bejut a számba. Belenyögök a csókba, és hagyom, hogy combom alá nyúlva az ölébe emeljen. Kicsit instabilan belekapaszkodok izmos karjába, és hagyom, hogy elinduljon velem az emeleti szobába. A lépcső aljánál áttér a nyakamra, és édes puszikkal hinti azt be. Sóhajtva lehunyom a szemem, és mikor a szobához érünk, beletúrok a vizes hajába. 
Belöki az ajtót, majd lábával becsapja. Óvatosan letesz az ágyra, és felémtornyosul. Vadul falja ajkaimat, miközben végigsimít az oldalamon. Bizsergés járja át az egész testem, mikor lassan felhúzza a pólóm, és ledobja a földre. A melltartóm pántját a fogával húzza le, mire kuncogva elkezdem kigombolni az ingjét. Újra feljön hozzám, és szenvedélyesen csókol. Izmos hátán végighúzom a kezem, majd elkapja, és a fejünk felett összekulcsolja. Elszakad tőlem, és zihálva néz rám. 
- Szeretlek - mondja halkan, majd a nyakamra tapad. 
- Szeretlek - hangos sóhaj hagyja el a számat, mire nevetve kigombolja a nadrágomat.


***

Mosolyogva nyitom ki a szemem, és Harryre emelem tekintetem. Kócos haja össze-vissza áll, smaragdzöld íriszei vidáman csillognak, és kisfiús mosolya elővarázsolja gödröcskéit. A vállára hajtom a fejem, majd a hasán lévő pillangó mintát kezdem átrajzolgatni. Éjszaka szemügyre vehettem az összes tetoválást, ami a testét borítja, és meg kell állapítanom, hogy igenis jól állnak neki. Nem lesz tőlük rémisztő, sőt, a legtöbb jól is áll neki. 
- Két éve csináltattam - gondolom, észrevette, mennyire a gondolataimba merültem, mert csak vigyorogva néz rám. - Akkoriban rosszba voltam a szüleimmel, szóval, lázadásképpen - vonja meg a vállát. 
- Nekem bejön - hajtom le a fejem. 
- A tetkók minden csajnak bejönnek - legyint. 
- Nem az összes. Van, ami nem tetszik. De, ez olyan művészi - mutatok rá az imént körberajzolt pillangó mintára. 
- Nincs nagy története - feszül meg az állkapcsa. 
- Nekem is van egy - ismerem be halkan. 
- Tudom. A hasadon - ha nem lenne rajtam a takaró, ezer százalék, hogy megmutatta volna...
- Igen - bólintok a nyakába. 
- Tegnap szemügyre vettem az egész tested, szóval nem volt nehéz kiszúrni - vigyorog, mire belecsapok a vállába. 
- Mennyi az idő? - dörzsölöm meg a szemem. 
- Fél tíz - néz rá az órára. 
- Ugye szombat van? - kérdezem lehunyt szemmel.
- Igen. Miénk az egész nap - karol át finoman. 
- Megyek felöltözök, aztán csinálok valami reggelit - ülök fel. 
- Jó - mondja folyamatosan engem nézve. 
Az az igazság, hogy mindketten pucéran aludtunk el, és csak egy takaró van. Így ha nem viszem magammal, Harry látni fog meztelün, és biztos vagyok benne, hogy nem bírná ki perverz megjegyzések nélkül. Ha viszont magammal viszem, és látom ruha nélkül, amit biztos nem bírnék ki pirulás, és egyéb dolgok nélkül. 
Mély levegőt veszek, és felé fordulok. 
- Öhm... Elmegyek felöltözni - mondom magabiztosságot színlelve. Harry összeráncolja a szemöldökét, és kicsit furán bólint. 
- Jó. 
- És... Öhm.. Khm... Megtennéd, hogy... Izé... Elfordulsz addig? - motyogom lesütött szemmel. Olyan hangosan kezd el röhögni, hogy még jobban a föld alá süllyedek. - Ne röhögj már - lököm meg a vállát durcisan. 
- Láttalak már meztelenül - emlékeztet vigyorogva. - Így jó? - a kezét a szeme elé teszi, de perverz vigyora még mindig ott van az arcán.
- Igen - vörösödök el. 
- Akkor így maradok - röhög még mindig. 
Gyorsan ledobom magamról a takarót, összeszedem a tegnap ruháimat, majd gyorsan bemegyek a fürdőbe. 
Miután felöltözök, a konyhába megyek, és nekiállok a reggelikészítésnek. Egészen addig, míg tökéletesen egyszerre meg nem szólal a telefonom és Harry át nem karolja a derekam. 
- Hol a telefonom? - kérdezem összeráncolt szemöldökkel. 
- Nem tudom - teszi fel a kezét védekezően. 
- Segíts megkeresni - kérlelem. 
- Kapok érte valamit? - kérdezi vigyorogva. Megforgatom a szemem, majd a nappaliból visszakiálltok. 
- Ha nem segítesz, egy dühös barátnőt - mondom neki. 
- Akkor segítek - sóhajt fel. 
Azonnal keresésbe lendülünk, de a folyamatosan csörgő készüléket sehol sem halljuk. 
Egészen addig, míg Harry meg nem jelenik az ajtóban a mobilommal a kezében. 
- Köszönöm, köszönöm - nyúlok érte, de magasabbra emeli, hogy ne érjem el. 
- Akkor adom oda, ha... - kezd el gondolkozni, én pedig várok. - Ha megígéred, hogy többet fogsz nálam aludni - nyújtja felém a telefont. 
- Megígérem - puszilom meg a száját. 
A kijelzőn anya neve virít, így kicsit félve veszem fel. 
- Szia, kicsim! - kezdi. - Tudom, megígértem Harrynek, hogy maradhatsz nála egész hétvégén, de beszélnünk kell. Holnap hazatudsz ugrani? Ma délután dolgozom, és Aaron csak este ér rá, szóval olyan hét óra fele. De nagyon fontos - hadarja el. 
- Nyugi, anya, persze. Hétre? - kérdezek vissza.
- Igen. Csak ennyit akartam! Puszillak! Légy jó! - teszi le. 
Összeráncolt szemöldökkel nézek a telefonra, majd megrázom a fejem. 
- Mi történt? - érdeklődik Harry. 
- Holnap haza kell mennem hétre - biggyesztem le a számat. 
- Nem baj, addig van még időnk, nem? - lép közelebb hozzám, és ajkait az enyémekre tapasztja.

2015. július 14., kedd

Huszonnegyedik


Sziasztok rózsácskák! :)
Igen, itt is lenne egy újabb fejezet! Tudom, hogy tegnapra ígértem, de mostanában kicsit sok a magánéleti problémám, ezek miatt kevesebb időm jut az írásra, de tényleg igyekszek. :)
A részről röviden annyit, hogy ez az egyik kedvencem... :)
Köszönöm szépen, hogy mellettem álltok, támogattok, és el is kezdem írni a 100 feliratkozós különkiadást, hiszen már 97 ember *o* Álmomban sem gondoltam volna... :'))
Jó olvasást! :)





Mikor kinyitom a szemem, teljesen össze vagyok tekeredve Harryvel. Az egyik keze a derekamon nyugszik, a lábam a csípőjét öleli, a fejem a csupasz mellkasán, az összekulcsolt kezeink közöttünk fekszenek. Nem tudom, mikor és hogy kerültünk ebbe a pózba, de ahogy mellkasa minden levegővételnél felemelkedik, nyugodtság árad szét az egész testemben. Göndör haja a szemébe lóg, telt ajkai kicsit szétnyílnak, és gödröcskéi most is ott vannak az arcán. Leemelem róla a lábam, és csak nézem férfias vonásait. Kicsit szorosabban húz magához, mikor kisöpröm kósza tincseit, és puszit nyomok a szájára. Sóhajtva beszívom jellegzetes illatát, és átrajzolom az egyik tetoválását. Lélegzetvétele egyre szaporább lesz, és még erősebben markolja a csípőm. Mosolyogva folytatom az előző tevékenységemet unalmamban, mikor elkapja a kezem, és magára húz, miközben a hátára fordul. Kicsit imbolyogva ülök rá a derekára, de még mindig nem nyitja ki a szemét, csak mosolyogva fekszik. Végighúzom az ujjamat a mellkasán, mire kicsit felmordul, de még mindig nem mond semmit. Húzza az agyam. Mosolyogva megforgatok a szemem, és lehajolok hozzá. Hajamat oldalra dobom, és a nyakát kezdem el puszilgatni. Még mindig mozdulatlanul fekszik, csak a derekamba mélyeszti a körmét. És felsóhajt. Végighúzom alsó ajkam a  kulcscsontján, és tovább megyek. A mellkasát is apró puszikkal hintem be, mire még jobban felmordul, és egy apró nyögés hagyja el formás ajkait. Vigyorogva felnézek rá. Zihálva veszi a levegőt, kipirult egy picit az arca, és szemei csodálkozva nyitódnak ki. Nem szól semmit, csak mélyen néz a szemembe, és közelebb húz magához. Rózsaszín ajkait az enyémekre tapasztja, és a hajamba túr, majd az állam alá nyúl. Szenvedélyes táncot járnak nyelveink, miközben a fenekemhez nyúl, és belemarkol. Sose csókolt még meg így... Egyszerűen imádom ezt az oldalát. Végigsimít az oldalamon, belenyögök a csókba, mire vigyorogva elenged.
- Ezt kaptad az előbbiért - mondja huncut mosollyal a száján.
- Hé, én csak unatkoztam - vonom meg a vállam látszólag durcásan.
- Úgy látom, nem vagy már beteg - vált témát.
- Ha te is itthon maradsz ma, akkor nagyon beteg is tudok lenni - temetem a fejem a vállába. Megrázkódik, és rekedtesen megszólal. Imádom, mikor reggel teljesen rekedt. Olyan férfias, és szexi lesz ettől...
- Ma szabadnapos vagyok - vigyorog. - Akkor miénk az egész nap? - kérdezem én is hasonlóan.
- Ma azt csinálunk, amit akarsz, bébi - kacsint. Felhúzom a szemöldököm, és az arcába meredek.
- Bébi? Ez lesz a becenevem?
- Nem tetszik? Bár igaz, te egyedibbet érdemelsz, Angyalom - puszil bele a nyakamba.
- Angyalom? Ez már jobban tetszik - kuncogok.
- Így hívlak, mióta tudom a neved - néz hosszan a szemembe. Gyengéden megfogja a kezem, és puszit nyom rá. Annyira szeretem benne, hogy egy durvább pillanatból egyre gyengédebb tud lenni. Olyan szerencsésnek érzem magam, mikor belenézek a smaragdzöld szempárba..
- Titokban Göndörnek hívtalak régen - bököm ki lesütött szemmel. Jó, igazából ez így nem igaz, mert még most is így hívom néha. Összeráncolja a szemöldökét, majd hitetlenül elröhögi magát.
- Göndör? Hallottam már párszor - játssza az agyát, mire a vállába bokszolok.
- Most megölted a romantikus pillanatot - fújom ki szaggatottan a levegőt.
- Ó, ez egy romantikus pillanat volt? - kérdezi vigyorogva.
- Igen. És te legyilkoltad - durcizok. - Néha olyan vagy, mint egy ötéves kislány, akinek elvették a nyalókáját - nyújtja ki a nyelvét.
- Miért, te nem így szoktál?
- Nem. Én úgy viselkedek, mint egy huszonegy éves Isten, akinek ellenállhatatlan göndör fürtjei vannak, csábos mosolya, és egyetlen szóval le tudja venni a csajokat a lábukról - fejezi be vigyorogva, mire megforgatom a szemem.
- És az egója is rendben van - teszem hozzá, miközben kisimítok egy tincset a szeméből.
- Az egója? Minden tökéletes rajta - mondja halál komolyan, majd elröhögi magát.
- Lökött vagy - lököm meg a vállát.
Elkapja a kezem, és magára ránt.
- De azért szereted ezt a lököttet, nem? - kérdezi huncut mosollyal.
- Hmmm, nem is tudom - nézek az égre, nyomatékosítva mondandómat.
- Imádod, ne is tagadd - nyúl az állam alá.
- Nem tagadtam egy percig se - fészkelődök. Körülnézek a tökéletesen fiús szobában. A falak halványkékek, szinte már fehérek, a bútorok sötét színekben pompáznak. A hatalmas franciaágy takarója is fekete, míg a lepedő és a két párna fehér. Az ágy a TV-re néz, ami felett DVD lejátszó, és hifi torony foglal helyet. Mintha egy középiskolás srác szobájában lennék, nem egy huszonegy éves dolgozó fiúéban.
Megakad a szemem a szekrénysor mellett álló gitáron, és Harryre pillantok. Most veszem észre, hogy ahogy félig lehajolok, tökéletes belátás nyílik a dekoltázsomba. Azonnal elvörösödök, és karon csapom Harryt.
- Te perverz - húzom fel a felsőm pántját.
- Egyszeri alkalom volt, ki kellett használni - vigyorog, mire megforgatom a szemem.
- Mi az, hogy egyszeri alkalom? Akkor nyúlsz hozzám, amikor akarsz - válaszolom kihívóan. Nagyot nyel, és megnyalja a száját. A mozdulat egyébként borzasztó szexi, de az eredeti témára koncentrálok. - Tudsz gitározni - biccentek az említett eszköz felé.
- Nem, csak dísznek van ott - fogja meg a derekam, és úgy ül fel, hogy még véletlenül se csússzak le róla.
- Komolyan kérdeztem - fojtom vissza a nevetésem.
- Igen, tudok, de nem nagy szám - vonja meg a vállát lazán.
- Játszol valamit? - kérdezem megrebegtetve szempilláimat.
- Muszáj? - sóhajt, és beletúr hajába.
- Ha nem akarsz, miattam nem fontos - legyintek, és nem nézek a szemébe. Persze hogy szeretném, ha játszani nekem valamit, de semmit nem fogok erőltetni.
- És most megsértődtél? - kapja el a karom mosolyogva.
- Nem - szállok le róla, és elfordulok tőle.
- Dehogynem - mondja sóhajtva, és felém hajol.
- De nem - erősködök.
- Angyalom, jobban ismerlek, mint bárki más - nyom puszit a homlokomra.
- Hol van a "de"? - kérdezem, miközben az arcát tanulmányozom. Talán így alulról még jobban néz ki... - De nem tudok kiigazodni rajtad - fejezi be nevetve.
- Azt hiszed, csak én vagyok ilyen? - csattanok fel. - Téged sem olyan könnyű kiismerni - mondom dühösen. - Mi van veled? Menstruálsz? - akad ki, mire elkeredik a szemem.
- Jó, bocs, igen - motyogom halkan, és erősen próbálok másfelé nézni.
- Akkor este se lesz huncutkodás - mondja egyszerűen, mire hitetlenkedve felé fordulok, és beleverek a vállába. Hogy lehet néha ennyire perverz, most őszintén? - Most mi van? Csak mondtam - kapja el a kezem.
- Perverz vagy - forgatom meg a szemem, mire a nyakamba fújtat. Megborzongok, de próbálom kiverni a fejemből a rossz gondolatokat.
- De te mennyire szereted, mikor perverz vagyok - suttogja a fülembe érzékien. Felsóhajtok, és a hajába túrok. Utálom az érzéseket, amiket kivált belőlem...
- Harry - ülök fel egy kicsit, mire lepattan rólam. - Ma este már haza kell mennem - bököm ki, mire egy döbbent pillantással ajándékoz meg.
- Nem érzed jól magad itt nálam? - biggyeszti le a száját.
- Nem erről van szó - érintem meg a karját. - Anya tiszta ideg lesz, ha nem megyek haza - vallom be.
- Beszélek vele - ajánlja fel.
- Nem. És már nem is vagyok beteg, holnap melózni megyek - jelentem ki ellentmondást nem tűrően.
- Ahogy akarod - legyint, majd feláll, és kimegy a szobából. Becsapja maga mögött az ajtót, és egyedül hagy.
Döbbentem nézek utána. Sose sértődött meg semmi apróságon a közelemben, most mégis történt vele valami. Menjek utána, vagy hagyjam az egészet?
Végül az előbbi mellett döntött, és gyorsan kiszállok az ágyból. Hajamat esetlenül felcsurizom, és Harry után megyek. A lépcső tetejéről hangos kiabálás csapja meg a fülem.
- Menj innen! Mit képzelsz, milyen jogon jössz te ide? - hallom meg a barátom mély hangját. Sose láttam még így kikelve magából. Nem tudom, kivel ordibál, de az illető tuti nem érdemli meg ezt a hangnemet.
- Engedj be! Muszáj beszélnünk!
Az az ismerős női hang... Lana.
Mit keres ez itt? És mégis mit akar ez Harrytől? Milyen alapon jött ide? Azonnal menjen innen, semmi keresnivalója itt. Gyorsan lesietek, és nem bírom ki, hogy ne menjek oda. Harry ingerülten áll az ajtóban, és érkezésemre felém kapja a fejét. Szemei dühösen villognak, arccsontja megfeszül, szemöldökét összeráncolja. Ahogy végignéz rajtam, mintha kicsit megenyhülne, majd visszafordul az ajtóban toporgó lányhoz. Lana hosszú, szőke loboncát szabadon hagyta, és a falatnyi top és rövidnadrág, amit visel az orbitálisan nagy magassarkújával eléggé utcalányos külsőt kölcsönöz magának. Odalépek Harry mellé, és észrevétlenül izmos hátára csúsztatom a kezem. Apró köröket írok le rajta, mire gyengéden átkarolja a derekam. Lana követi a mozdulatot, és hitetlenül elröhögi magát.
- Menj el - mondja Harry egyszerűen. Hangjában közömböt vélek felfedezni, ami rosszabb még a haragnál is.
- Á, szóval már ide is költöztetted a kis csitrid? - néz végig rajtam. Egy egyszerű fehér pólót viselek, amibe bele se lehet kötni.
- Fejezd be! És tűnj el a házamból - Harry szemei villámokat szórnak, mire Lana inkább megtámaszkodik az ajtófélfában.
- Azt hiszed, csak te tudtál túllépni a szakításunkon? Képzeld, nekem is van pasim - jelenti ki határozottan a lány.
- Igen? Akkor menj, és boldogítsd őt, köszi - morogja Harry, mire felkuncogok. Lana megrázza a fejét, és megszólal.
- Te ne szólj bele, Amanda, vagy bárhogy is hívnak - legyint, mire összeráncolom a szemöldököm.
- Angel - javítom ki.
- Ne keljen hívnom a rendőrséget, Lana - mondja Harry nyíltan a lánynak.
- Értettem. Elmegyek. De ezzel még nincs vége - azzal sarkon fordul, és eltipeg.
Harry bevágja az ajtót, és sóhajtva felém fordul. A kezemnél fogva magához húz, és a nyakamba temeti az arcát. Olyan szorosan fog, mint még soha, és olyan magányosság árad belőle, hogy megsajnálom.
- Szükségem van rád - suttogja alig hallhatóan. Lehunyom a szemem, és a vállára hajtom a fejem.
- Itt vagyok - motyogom halkan. Sose gondoltam, hogy Harryt ennyire megviselik ezek a beszélgetesek. Lana pedig nem szereti igazán, ha ezt teszi vele.
Esetleg, ha Harry még mindig érezne iránta valamit, most nem itt tartanának. Ebben száz százalékig biztos vagyok.
A srác izmai megfeszülnek, és elenged. Mereven maga elé bámul, majd megszólal.
- Sajnálom, csak... - a mondandója felénél elhalkulnak szavai, és csak gondterhelten a hajába túr. - Csak nem gondoltam, hogy felbukkan - fejezi be halkan.
Megrázom a fejem, és smaragdzöld szemeibe bámulok.
- Nem tudhattad - suttogom halkan, és megsimítom arcát. - Még mindig vált ki belőled érzelmeket?
Félek válaszától. Hiszen láttam az előző jelenetet, majd az összetört Harryt, aki marasztalni akar. Szinte biztos vagyok benne, hogy érez még valamit a szőke lány iránt, amit nem biztos, hogy el tud felejteni.
- Lana volt az első nagy szerelmem. Persze, hogy kötődtem hozzá - mondja egyszerűen, nekem pedig remegni kezd a lábam. - De mikor szakítottunk, lezártam vele mindent. Illetve, magamban lezártam. Ő volt a múlt, te vagy a jelen, és ki tudja, mit tartogat a jövő? Jelen pillanatban úgy érzem, hogy te leszel az, és nem akarok más opción gondolkozni - jelenti ki mosolyogva.
Annyira megkönnyebülök válasza hallatán, hogy hangos sóhaj hagyja el a számat.
Tehát, velem tervez. És hosszútávra.
Lana bármennyire is fontos volt neki, értem hajlandó felhagyni vele.
El sem hiszem, hogy Harry ilyen figyelmes, és kedves velem. Egyszerűen szeretem, és kész...
Éppen szorosan a karjába kapaszkodom, mikor megszólal a csengő, újra.
- Ha megint Lana az, fejbevágom - mondja Harry mérgesen, mire felnevetek.
Kinyitja az ajtót, és... Anya áll ott.
Szemei dühösen villognak, szőke haja az arcába tapad, és fenyegetően megszólal, mielőtt bármit mondhatnék.
- Angel Black. Mégis hogy gondoltad, hogy pár napra lelépsz a barátodhoz?! Egy napról volt szó! - tör utat magának a lakásba. Harry elhúzza a száját, és bezárja az ajtót.
- Szia anya, hogy vagy? - próbálom csillapítani a haragját. Nem jön össze...
- Ne kezd most! Mégis mit képzeltél? Tudod, van telefonod, szépen felhívhattál volna, és benyöghetted volna, hogy "Jaj, szia anya. Jól vagyok, kicsit beteg, de itt maradok Harrynél, ne aggódj!". Bármit. Halálra aggódtam magam, és még azt a mobilt sem vetted fel! Mire véljem ezt? - karját átfonja a mellkasa előtt, és fáradtan néz rám.
A számat rágva tűnődöm a válaszom, de végül csak ennyit tudok kinyögni:
- Legközelebb nem lesz ilyen.
Anya szeme szikrákat szór.
- Nem lesz legközelebb. Most pedig hazajössz velem - jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Egy teát esetleg? - kérdezi Harry.
- Köszönöm - sóhajt anya. Hé, ez nem ér! Engem leszólnak, Harry meg azt csinál amit akar?
A srác eltűnik, anya pedig közelebb lép hozzám.
- Ha lejárt a haragom, mindent elmondasz, ugye? - veszi barátnősre a figurát, mire felnevetek.
- Persze.
- De ilyet tényleg ne csinálj többe. Legalább egy SMS. Tudom, hogy felnőtt vagy, de akkor is, legalább ennyit, rendben? A fenébe is, nem tudok szigorú anyát játszani - mosolyog.
- Én szeretem, ha nem vagy szigorú - jegyzem meg, és megölelem. Megszorítja a karom, mintha sose akarna elengedni, majd nyom egy puszit a fejemre. Vonásai megenyhülnek, arca kisimul.
- Ha már az idősebb gyerekem felnő, a kisebb maradjon még egy kicsit kicsi - nevet a szemét törölgetve.
Harry hamarosan visszatér, és beszélgetésbe kezd anyával. Én csak mosolyogva ülök, és hagyom, hogy barátom keze a combomra simuljon. Anya is követi a jelenetet, de nem szól semmit, csak vigyorog.
Néhány sablonos téma hozódik fel, majd anya szedelőzködni kezd.
- Ne haragudj Harry, de elrabolom a lányomat - áll fel. Sóhajtva követem, majd Harryre nézek, aki csak megvonja a vállát.
- Persze - mondja semlegesen.
- A kocsiban várlak - lép ki anya az ajtón, mire azonnal megérzem a göndör srác kezeit a derekamon.
Feléfordulok, ajkait az enyémekre tapasztja, és közelebb von magához. A hajamba túr, de mielőtt nyelveink vad táncot kezdenének járni, elhúzódik tőlem, és zihálva néz rám.
- Este felhívlak - nyom puszit a homlokomra.
- Szia - mosolygok, majd sóhajtva kilépek az ajtón, és anyára nézek aki már vadul integet. Kösz...

2015. július 10., péntek

Huszonharmadik

Sziasztok, rózsácskák! :)
Igen, egy újabb részt hoztam nektek, ami már a huszonharmadik! 
Tegnap szinte el sem hittem, hogy átléptük a 90 olvasót, és már csak kilenc feliratkozó, és 100 lesz... Hihetetlenül nagy szám, meg sem érdemlem, de nagyon köszönöm <3 És igen, 100 feliratkozó után egy Harry szemszögéből íródott különkiadást fogok írni, már a jelenet is megvan, csak papírra kell vetni.. :) 
És egy kis újdonságot is olvashattok a rész végén, de azt nem akartam ide az elejére, jó olvasást! :)
/És nézzétek ezt az ahwhahwha gifet *o*/






Ha az ember beteg, nagyon rosszul alszik. Egész éjszaka forgolódik, ezerszer felkel valami kis apró zajra, és hatszor kimászik mosdóba.
De Angel Black még ezt is képes felülmúlni...
Nem csak én nem aludtam semmit, Harry sem. Ahányszor kifújtam az orrom, felébredt, és a huszadik ilyennél már csak nyöszörögve temette a fejét a párnába. Bár az emberes mondatom lehet, hogy csak nálam igaz, de én mindig pocsékul alszok, ha beteg vagyok.
Viszont, mikor teljesen kidugítottam az orrom, végre én is elaludtam, és Harry is. Oké, ekkor már három óra volt, és hétkor fel kellett kelnie, de nem panaszkodott.
És én sem panaszkodhattam. Mert ahányszor felébredtem, megnézte, nincs-e lázam, és annyit kérdezősködött, hogy a végére már féltem megszólalni. Ezzel bebizonyította, mennyire figyelmes barát, és ha lehet, még jobban beleszerettem. Igen, ezt most mondom ki először ilyen formában...
Reggel érzékeltem, mikor puszit nyomott a homlokomra, de egy apró mosoly után visszaaludtam. És most itt vagyok, amint éppen ezeken a hülyeségeken gondolkozok ahelyett, hogy kimennék mosdóba. Vagy legalább az időt megnézném.
Megcsóválom a fejem, és az órára pillantok. Nyolc óra, ami azt jelenti, hogy Harry talán még itthon van. De nem hiszem.
Kimegyek a szobából, és bár nem vagyok stabil, azért már egy kicsit jobban érzem magam. Illetve, kimennék, ha nem ütköznék bele a barátomba, aki egy tálcát tart maga előtt. Mosolyogva köszönt, és betessékel a szobába.
- Jobban érzed magad? - kérdezi, miközben visszaülök a jó meleg ágyikóba.
- Igen, egy kicsit - bólintok. - Mikor indulsz?
- Amint Sophia és Niall ideértek. Üzentem a főnöknek, hogy talán kések egy kicsit - vonja meg a vállát, és elém rakja a kezében tartott tálcát.
Mosolyogva nézek végig a kávén és piritóson, majd a gyógyszereken. Harry befekszik mellém, és kócos göndör fürtjeibe túr.
- Köszönöm a reggelit.
Közelebb húzódik hozzám, és puszit akar nyomni a számra, de nevetve ellököm magamtól.
- El fogod kapni - csóválom meg a fejem.
- Nem baj - csókol meg lassan. Tényleg csak egy kicsit hagyom neki, mert nem szeretném, ha ő is lebetegedne. A kezébe veszi a távirányítót, és bekapcsolja a tévét.
- Niall is átjön?
Sophia és Niall mostanában rengeteg időt töltenek együtt, pedig egy hónapja sem ismerik egymást. A lány nem arról híres, hogy hosszútávra tervez, így meglep, hogy ennyi ideig vár egy fiúra. A kapcsolatai általában egy hónapnál nem tartanak tovább, és azonnal a lényegre tör. Eléggé komolyan gondolhatja, ha most mégis ennyi ideje randzgatnak. Bár ezt egy szóval sem mondta, így lehet, hogy csak barátok.
- Igen. Eléggé össze vannak nőve mostanság. Két hete nem találkoztam vele, mert mindig Sophiával van.
Szomorú mosolya elárulja, hogy igenis hiányzik neki a szőkeség, és ő is észrevette ezt az egészet, amiről az előbb beszéltem. Én is talán még az utazás előtt láttam utoljára Soph-ot.
- De ez nem feltétlenül baj. Engem nem zavar, legyenek boldogok.
Harry értetlenül mered rám, majd halkan megszólal.
- Tényleg nem érdekel?
- Ezt egy szóval sem mondtam - csóválom meg a fejem.
- Engem kicsit zavar. Persze én nem panaszkodhatok, mert mostanság eléggé elraboltalak Sophiától - mosolyog, miközben kisimít egy tincset az arcomból. Ezzel együtt a lázamat is megnézi, de mivel nem szól semmit, gondolom, lement egy kicsit.
- Sose zavarta az ilyesmi.
- És téged?
- Az, hogy "elraboltál" tőle? Nem. Mert most van egy barátom, és egy barátnőm, aki boldog.
- Szeretem, mikor azt mondod, hogy a barátod vagyok - vigyorog, mire megforgatom a szemem.
- Miért, nem vagy az?
- De. Van egy pasid, aki kedves, helyes, és ellenállhatatlanul szexi göndör fürtjei vannak - vigyorog egósan, mire a vállába bokszolok.
- És szerény is - teszem hozzá mosolyogva.
- Igen, a szerénység az egyik legjobb tulajdonságom.
Bármennyire is tagadom, imádom, mikor előjön az egoista énje. Akkor olyan aranyosan fényezi magát, máskor meg annyira komoly. Néha meglep, hány oldala van, és ebből miért csak párat ismerek...
A csengő zavarja meg a rendkívüli pillanatunkat, de nekem összeszalad a szemöldököm.
- Anya tud valamiről? Haza kell mennem - mondom gyorsan, és leteszem a reggelim.
- Felhívtam reggel, nyugi - simítja meg az arcom. - Azt mondta, érted jön, de meggyőztem, hogy egy orvos mellett mennyivel jobb neked. Szóval, majd benéz valamikor, de ma duplaműszakot vállalt, szóval nem ér rá - áll fel gyorsan, és az ajtóból visszafordul. - Beengedem Rómeót és Júliát - forgatja meg a szemét, mire felnevetek.
Ott hagy a szobában, de nem sokáig. Meghallom a lepcsőn a trappolást, utána pedig észreveszem Sophiát. Mosolyogva int, majd leül az ágyra, nyomában Niallel. Harry utánuk jön, és eléggé zavarodottan néz ránk, majd nyom egy puszit a fejemre, és az órája pillant.
- Lassan indulok. Legkésőbb négyre itthon vagyok. Vedd be a gyógyszered - mondja fenyegetően, miközben ujjával nyomatékosítja mondandóját. - Niall, te fogod figyelni.
- Hé! - háborodok fel. Nem tudom, észrevette-e, de már nem vagyok öt éves... - Szia - intek neki végül.
Mosolyogva megrázza a fejét, és kimegy az ajtón.
Pár pillanatig néma csendben ülünk, majd Sophia izgatottan megszólal.
- Képzeld, láttam egy annyira jó ruhát a butikban, tuti jól állna neked - dobja át a haját a válla felett. Niall csöndben hallgatja, de nem tudom nem észrevenni, hogy kezét a lány combján nyugtatja.
- Komolyan erről akarsz beszélni? - kérdezem vigyorogva.
- Nem, de más nem jut eszembe - nevet fel.
- És milyen a meló? - szól bele Niall halkan.
- Szuper, bár még csak egy napot dolgoztam, de rendben volt. És Harry is bejött, szóval nem unatkoztam - vonom meg a vállam semmitmondóan.
- Szuper. Hoztam neked levest - nyúl bele a táskájába Soph. Elővesz egy kis ételes dobozt, és felém nyújtja.
- Köszi, de még a reggelim sem ettem meg - kicsit elhúzom a szám az orrfacsaró bűz miatt, amit a leves áraszt, de próbálom eltitkolni a lány elöl. A szőke srác nem sokat segít, mert halkan röhög arckifejezésem láttán.
- Akkor elrakom későbbre. És mesélj, mi történt?
- Semmi érdekes. Mondtam, hogy dolgozni kezdtem egy fagyizóban - kezdek bele, de félbeszakít.
- Nem erre gondoltam - legyint. - Harryvel történt valami? - faggat, de kicsit feszengve válaszolok.
- Izé, nem akarok bunkó lenni, vagy valami, de ezt nem egy srác előtt szeretném megbeszélni - sütöm le a szemem.
- Oké, vágom - teszi fel a kezét Niall.
- Szóval, majd máskor megbeszéljük. És veletek mi újság? - direkt hangsúlyozom a "veletek" szót.
- Tegnap voltunk vacsizni - mondja Soph, aztán eszébe jut, hogy konkrétan leleplezte magukat. Nyertes mosolyra húzom a szám, és lejjebb fekszek.
Tehát, most már szinte biztos, hogy együtt vannak. De nem tudom, miért nem akarja elmondani a lány. Általános sulis korunk óta ismerem, minden féltett titkáról tudok, de ezt nem mondja el. Mi történt? Már nem bízik bennem?
Szerintem, látszik rajtam, hogy ezer kérdés kavarog a fejemben, mert Niall nyugodtan közbeszól.
- Egyelőre titokban akartuk tartani, de ha már Soph elszólta magát, legyen. Akarod hallani a teljes történetet? - kérdezi, miközben beletúr szőke hajába.
- Nialler, nézz már rá, persze, hogy tudni akarja - forgatja meg a szemét Soph, mire bólintok.
- Emlékszel a bulis estre? Na, minden akkor kezdődött. Soph elmesélte részegen, hogy csak azért hívott el inni valamit, hogy ne zavarjunk titeket. Hazavittem, megadta a számát, és ennyi. Aztán felhívtam, és találkoztunk. Többször. Megfelel? - Igen, Niall eléggé fiúsan adta elő az egész megismerkedésüket, mert nem tért ki a részletekre, de sebaj. Ránézek Sophra, aki csak maga elé meredve mosolyog a hallottakon. Megrázom a fejem, és a kávém után nyúlok.
- Nem túl hosszú kifejtés, de egyelőre elég.
Niall csak megvonja a vállát, és a mellette ülő lányra pillant.
Mióta "randizgatnak" Soph erősen tesz a külsejére. Most is egy kék ruhát visel, haja tökéletesen egyenesen omlik a vállára, és egyszerű kiegészítőkkel dobja fel az összhatást.
Niall csak egy sötétkék farmert vett fel, fehér pólóval. Igen, a körülöttem lévő fiúk nem viszik túlzásba a feltűnést.
Ahhoz képest, tegnap mennyire rosszul éreztem magam, a barátok kicsit feltöltenek.
Bár a fejem még mindig sajog, és talán egy kicsi hőemelkedésem is van, Sophiáék jelenlétében nem szeretném ezt kimutatni. Majd Harrynek elpanaszolom, ő úgyis tud mit kezdeni a problémámmal.
- Elmegyek mosdóba - áll fel Niall, és lazán kisétál a szobából.
Amint kilép az ajtón, azonnal Sophnak ugrok.
- Mikor akartad elmondani?! - kérdezem felháborodva.
- Amint lett volna rá lehetőség! Esküszöm! De megbeszéltük, hogy titokban tartjuk, bár khmm... valaki már tudott róla. Vagyis, sejthette - süti le a szemét.
- Ki az?
Arckifejezéséből egyből rájövök. Az áruló!
- Harry volt az, igaz? - vonom fel a szemöldököm.
- Igen. Én mondtam Niallnek, hogy nem túl jó ötlet egy gyors csók az ajtó előtt - válaszol vigyorogva.
- Nem úgy nézel ki, mint aki bánja - mondom még mindig haragosan.
- Jaj, Angel, ne csináld már. Te sem mondtad el, mikor Harryvel összejöttél. Ezért nem lehetsz rám mérges - csóválja mega fejét.
- Igazad van... Bocsi, biztos ez a fejfájás - túrok bele a hajamba sóhajtva.
- Tényleg - csap a homlokára. - Nem nézünk egy filmet? Akkor te is pihizhetsz, mi meg lefoglaljuk magunkat - vigyorog.
- Oké. Akkor menjünk a nappaliba - összeszedem a takaróm, és követem Sophiát le a lépcsőn. Letelepszek a kanapéra, Soph pedig leül elém a szőnyegre. Barna haját nekidönti, és mosolyogva várja Niallt. - Mit nézzünk? - kérdezem, pontosan abban a pillanatban, mikor a srác belép az ajtón.
- Valami jót - mondja Soph Niallnek, aki válogatni kezd a DVD-k között.
- Valami romantikusat, igaz? - fordul a lány felé, aki vigyorogva bólint.
Beveszem a gyógyszert, amit Harry készített ki, és betakarózok. Niall végül választ egy filmet, és letelepszik a barna hajú lány mellé. Átkarolja a vállát, és magához húzza. Soph mosolyogva beletemeti a nyakába a fejét, és ott nyugtatja a fejét, mikor elkezdődik.
Eléggé fura, hogy ezek ketten így összemelegettek pár hét alatt. Jó, persze, mi is hamar kezdtünk el mindent, de két hónap mégis több két hétnél...
Sóhajtva lehunyom a szemem, és a folyamatosan ringó zene hatására szépen lassan álomba merülök...

***

Apró puszikkal hinti be az arcom, és simogatja a hajam. A fejem az ölében nyugszik, és nem is tudom, hogy került oda. Mosolyogva kinyújtózok, és hagyom, hogy védelmező karjai körém fonódjanak. Ahogy erősen tart, szívem hevesebben kezd verni, lélegzetvételem egyre szaporább lesz, arcom kipirosodik. Ezernyi gondolat kavarog a fejemben, de pillanatnyilag csak rá tudok koncentrálni. Megérzem puha ajkait az enyémeken, és göndör fürtjei közé túrok. Egy kicsit húzok rajtuk, mire felkuncog.
Először csak pihenteti ott őket, majd bejutásért könyörög, amit azonnal megadok neki. Belemosolyog a csókunkba, és óvatosan a kezébe helyezi az arcom. Nem nyitom ki a szemem, inkább élvezem az aranyos ébresztést.
Egyre nagyobb szenvedéllyel csókol, de gyengéd marad. A gyönyörű smaragdzöld szemeibe nézek, mikor megszólal mély, rekedtes hangján.
- Jó reggelt, Angyalom. Vagy mondjam inkább, hogy jó délutánt? - kuncog.
- Sophia és Niall? - kérdezem, miközben megdörzsölöm a szemem.
- Elmentek, mikor hazajöttem - vonja meg a vállát, és a hajamat simogatja. A hasába fúrom a fejem, és beviszom a pólója jellegzetes illatát.
- Mikor jöttél?
- Nem rég. Vagy húsz perce - mosolyog.
- És mióta keltegetsz?
- Húsz perce - mondja huncut vigyorral az arcán. - Bevetted a gyógyszereket? - vonja fel a szemöldökét.
- Be - bólintok.
- És jobban érzed magad?
- Igen, most már határozottabban jobb - fújom ki a levegőt szaggatottan.
- Örülök. Lehetne jobb is? - kérdezi kacéran.
- Háát - mosolygok a pólóját birizgálva.
- Akkor lehet jobb is - áll fel. Meglepve nézek utána, de mikor alám nyúl, és felkap, mennyasszonyi stílusban. Vigyorogva nézek rá, majd halkan a fülébe suttogok.
- Nem vagyok nehéz? - kérdezem, miközben szorosabban fogom.
- Te? Pehely könnyű vagy. Ehetnél többet - töpreng, és elindul velem. Megmarkolom a pólóját, és mosolyogva megrázom a fejem.
- Hogy dagi legyek, és elhagyhass egy tizenhét éves cicababáért?
- Tizenhét éves cicababa? Hmm, én inkább a szexi tizenkilenc éves barátnőmet választom - vigyorog, mire megforgatom a szemem.
- Szexi? - vonom fel a szemöldököm.
- Most miért, nem vagy az? - lepődik meg.
- Ha te mondod - vonom meg a vállam sunnyogva.
- Mi ez az egész önbizalomhiány? - kérdezi, miközben elindul a lépcsőn felfelé. Szorosabban szorítom, és lehajtom a fejem.
- Nem vagyok önbizalomhiányos. Egyszerűen csak nem tudom, mit látsz bennem - sütöm le a szemem.
Benyit a szobába, és óvatosan letesz a puha ágyára, majd fölém tornyosul.
- Tökéletes vagy - simít végig az oldalaom, mire beleborzongok érintésébe.
- Nem igaz - suttogom alig hallhatóan.
- Mindent imádok benned - mondja csókot hintve a számra.
- Szeretlek - motyogom, mikor a nyakamat puszilgatja.
- Szeretlek - válaszol mosolyogva.
Lefekszik mellém,  és a mellkasára húz.
- Holnap dolgozol?
- A hétvégén beígértem a családnak, hogy elmegyünk hozzájuk - tökéletesen egyszerre bökjük ki, mégis, mindkettőnknek felszalad a szemöldöke.
- Hétvégén? - kérdezek vissza.
- Igen - bólint.
Bevallom, kicsit félek. Mi van akkor, ha a családja esetleg nem fogad el? Vagy ha nem tetszem nekik? Látjatja rajtam, milyen gondolatok járhatnak a fejemben, így gyorsan közbeszól.
- Ne aggódj. Csak egy vacsora, és max. ott alszunk - vonja meg a vállát.
- Ott is alszunk? - most van az a pillanat, hogy gombóc keletkezik a gyomromban. Ha lehet, ettől még jobban félek, mint az egész vacsorától.
De Harry is eljött velem apához, szóval, a kis démonjaimmal nem előtte fogok megküzdeni.
- Igen - mondja feszengve.
- Rendben. Akkor hétvége - fordulok oldalra.
A fejem után nyúl, és magához húz.
- Na, csak két nap. Kérlek. Anyám már hetek óta rág, hogy mutassalak be nekik - sóhajt.
- Jó. De a tesód nem szeret.
- Egyik barátnőmet sem szerette eddig - von vállat. - Az a lényeg, hogy én szeretlek. És nem érdekel a véleményük.
- Szeretlek - nyomok puszit a szájára.
- Én is - ölel át.





Kedden megnyitott a Zaynes blogom, aminek az ismertetőjét bemásolom ide, valamint, egy linket is adok, ha netán valakinek kedve lenne elolvasnia prológust :)

"Kedves Zayn!


El szeretném mondani, hogy utállak.
Amíg ide nem költöztél mellénk, jóban voltam a testvéremmel, volt barátom, és nagyjából boldog életet éltem. De ugyan, kit áltatok? A kaland mindig is hiányzott a mindennapjaimból. Tizennyolc évesen még nem tudtam, milyen érzés önfeledten bulizni, és hagyni, hogy a szél fújja a hajam motorozás közben. Utállak, mert melletted megtapasztaltam ezeket. Utállak, mert miattad összevesztem a bátyámmal, és őt is utálom, mert annyira tiltott tőled.
Gyűlöltem, mikor nem néztél rám az iskolában, és azt is, mikor a folyosón hozzám szóltál.
Legendák terjengtek arról, mennyire veszélyes vagy, és mindenki azt mondta, ne barátkozzak veled. De talán pont emiatt vonzódok annyira hozzád. Gyűlölöm, ha nem nézel rám, és mikor azt hangoztatod, hogy jobb lesz nekem, ha távol maradsz tőlem. Elmondanám, hogy tévedsz.

Utáltam, mikor lányokat hoztál haza magadhoz, mert addig sem velem törődtél. Miattad vesztettem el a barátaimat, de nem érdekel. Baszd meg, Malik. Vágyom rád, és nem érdekel, mit gondolnak mások. És tudom, hogy te is ezt akarod. Különben már rég békén hagynál. Látom, mikor engem nézel órákon, és azt is tudom, milyen hevesen vert a szíved, mikor felültettél a motorodra. Emlékszel, mikor Adam küldött értem, mert szakítottak velem, és leittam magam? Akkor volt először, hogy gátlások nélkül mondtad el az érzéseidet, mert remélted, hogy elfelejtem. Tudod, Zayn, vonzódok hozzád. És tudom, hogy te is hozzám.
Ne is tagadd, én sem teszem.

Egyszóval: Utálom, hogy beléd szerettem.


http://tavoltoledzaynmalik.blogspot.hu/