2015. augusztus 31., hétfő

Harmincötödik

Sziasztok! 
SOS OLVASSÁTOK EL:
Tiltották az írói profilomat, ezért új facebook csoportot kellett csinálnom. Csatlakozzatok, ha szeretnétek! :)




Két hete jöttem haza Harryvel, azóta a kapcsolatunk rendeződött. Egy hét szabadságot is kivett csak azért, hogy velem legyen, én pedig kiléptem a munkából. Hamarosan beköszönt az ősz, akkor úgyis vége lenne, és szerintem ideje lenne már normális melót találnom. Mármint úgy normálisat, ami hosszútávra szól és viszonylag jól is keresek vele. Igen, tudom, borzasztóan válogatós vagyok, de ha egyszer már szeretnék valami komolyat tenni, el kell kezdeni. 
Tehát, mióta nem dolgozok otthon teszem magam hasznossá. Takarítok, főzök, pakolászok, bevásárolok. Azért meglátszik, hogy Harry egyedül lakott itt, mert már ráfért egy alapos takarítás az egész házra. Annyi kacatra bukkantam, hogy három dobozt meg is tömtem ezekkel és miután átválogattuk, ki is vittük a garázsba. De négyig az összes dolgommal végeztem, mert nem egyszerre álltam neki, mindig a ház egyik szobáját, aztán mire végeztem mindennel, kezdhettem előről. Tehát, azóta sem unatkozok és legalább már egy picivel otthonosabbnak érzem az egész környezetet. Harry nem szólt bele, sőt örült amiért nem neki kellett ezeket megcsinálnia. 
Négy után pedig teljes mértékben a barátomé vagyok. Jó, a héten hullafáradtan jött minden egyes nap haza, mert influenza járvány van, és  naponta rengeteg beteggel kell vitatkozni, hogy jó lesz az a gyógyszer, semmi komolyabb baja nincs. Próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni, hogy kicsit jobban érezze magát és ez néha be is jött, de mintha valami nyomasztaná. 
Ma reggel hamarabb felkeltem, mint ő, hogy kávéval ébreszthessem, de elmondása szerint már most elege van ebből a hétből. Negyed óráig próbáltam mindenhogy felvidítani, és ahogy észrevettem, sikerült is, mert vigyorogva nyomott egy búcsúcsókot a számra, és közölte, hogy mindjárt itthon lesz. Azért még utánaszaladtam, mert nálam maradt a kajája, de végül elindult munkába, én pedig gyorsan felhívtam Sophiát, aki bármelyik pillanatban megérkeztem. Előre csináltam magunknak forró kakaót, hiszen úgy terveztük, hogy ma csak beszélgetünk, a teendők ráérnek. 
Még nyolc óra sincs, de barátnőm máris csenget, ami csak azt jelentheti, hogy itt van. Gyorsan felpattanok, és az ajtóhoz sietek, miközben a hajamat felgumizom, hogy ne lógjon bele a szemembe. Kitárom az ajtót és egyből Sophia nyakába ugrok, aki szintén vigyorogva szorongat meg. Egy fekete rövidnadrágot visel egyszerű fehér pólóval, a haját csak kiengedve hagyta, miközben a táskáját szorongatja. 
- Annyi hírem van - jön be ujjongva és lerúgja a szandálját. Egyből a nappaliba megyünk ahol a kezébe nyomom az egyik bögrét és egyből mesélni kezd. - Niallel összeköltözünk - mondja széles mosollyal míg nekem összeszalad a szemöldököm. De látva furán boldog arckifejezését, én is mosolyt erőltetek az enyémre, és őszinte boldogsággal faggatom ki a részletekről. 
- A szüleid mit szóltak? - ez az első kérdésem, mert Sophiát mindig is nagyon fogták a szülei. Az anyukája folyton arra hivatkozik, nem akarja, hogy a lánya is hasonlóan felelőtlen legyen, mint ő. Igen, Sophiát az anyukája tizenhét évesen szülte, de ez nem akadályozta meg abban, hogy egyetemre menjen, és legyen valaki az életben. Az apja pedig egyszerűen egyetért mindennel amit az anyja mond, szóval itt teljes ez az ördögi kör. 
- Bemutattam nekik Niallt, elmondtam, hogy mióta hazudok nekik, és közöltem, hogy nem érdekel a véleményük, már keressük a lakást - mondja ki, mintha ez teljesen hétköznapi lenne. Pedig egyáltalán nem az... De Sophia egy idő után megtanulta kezelni a szüleit, így már egyáltalán nem ad a vélemenyükre, vagyis teljesen immunis a fenyegetésekre. 
- Hu... - csak ez csúszik ki a számon, de ő csak legyint és fintorogva folytatja.
- Anya azt mondta, őt nem érdekli, csak örül, hogy végre van valakim. És azt mondta, beszállnak a lakásba, meg minden - sóhajt egy hatalmasat, amiből azt szűröm le, nem olyan boldog ettől. 
- És mi a baj ezzel? - kérdezem furán. 
- Egész életemben a szüleim tartottak el, és eléggé visszaéltek ezzel minden veszekedésnél. Nem akarok többé tőlük függni, huszonegy éves vagyok, az Isten szerelmére - forgatja meg a szemét, de csak megvonom a vállam, és ráhagyom a dolgot. 
- Értem. És mi a többi jó hír? - kérdezem kíváncsian. Úgy jótt ide, hogy többes számban beszélt a pozitív hírekről, nem?
- Hát, igazából, ezek már nem hírek. Képzeld, tegnap voltam gyógyszertárba és szerinted milyen ajándékot kaptam a vásárlásért? - vigyorogva belenyúl a táskájába, ami már csak rosszat jelenthet. Ha ilyen sejtelmesen mosolyog, akkor tuti, hogy valami számomra égő ajándékot kapok... 
- Jól kezdődik - motyogom az orrom alatt, mire végre előhúzza a... Terhességi tesztet? - Mégis miért adod ezt nekem? - ráncolom össze a szemöldököm. 
- Jaj, ti úgyis próbálkoztok, meg tudod, mikor nálam voltál, minden reggelt hányással indítottál, szóval rád gondoltam - magyarázza meg, én pedig kicsit gyorsabban kezdem el szedni a levegőt. A reggeli rosszulléteket betudtam a stressznek, éppen ezért is lepődtem meg, mikor itthon is folytatódtak. Szerencsére Harry nem vette észre, mert akkor tuti ágyba dugna. Azt hittem, hogy én is benyaltam azt a vírust, de lehet, hogy...? Nem, kizárt. 
- Lehetetlen. Az első együttlétünk egy hónapja volt, ha akkor fognat volna meg, még akkor se lenne kimutatható a dolog - inkább magamat próbálom nyugtatni, mintsem a barátnőmet, hiszen ő teljesen semlegesen pillant rám. 
- Szerintem meg igen. Jó, én nem fogom rád kényszeríteni ezt az egészet, vedd el, majd talán egyszer akkor hasznodra válik. Nekem is adták, de tényleg nincs szükségem rá, mi védekezünk - villantja ki az összes fogsorát, mire a számat rágva elveszem tőle a tesztet. 
- Jó, köszi - gyorsan felpattanok, és táskám legaljára süllyesztem, Harry nehogy észrevegye. Még csak az kéne nekem, hogy beleélje magát a dolgokba, mikor szinte biztos, hogy nem vagyok terhes. Én tudom. Az ember megérzi, ha egy pici embert hordoz a szíve alatt, nem? Vagyis, remélem, hogy így van... 
Igen, tudom, hogy tervezzük a babát, de nem tudom... Itt volt ez a veszekedés, és talán nem most lenne a legjobb, mikor újra akarunk kezdeni mindent. Bár talán egy gyerek tökéletes módja lenne ennek az egésznek, egyelőre nem tartom szükségesnek, hogy háromtagú család legyünk. Akkor vegyünk inkább egy kutyát, vagy valamit... 
Talán eléggé látszik rajtam, mennyire beparáztam, mert Sophia értetlenül mered rám, majd gyorsan észbekap, és megszorítja a kezem. 
- Angel Black, ugye nem bizonytalanodtál el? Harry órákat zeng Niallnek arról, mennyire szeretne már apa lenni - szigorúan néz rám, de csak egy picit lehajtom a fejem és motyogva kezdem el huzigálni a rövidnadrágomat. 
- Nem, csak... Még olyan fiatalok vagyunk. És... Ez az egész még csak három hónapja tart... - rengeteg kétely van bennem, és talán Sophia az első ember, akinek így kiöntöm ezekkel kapcsolatban a lelkem. 
- Nem az számít, mennyi ideje ismeritek egymást, Angel - rázza meg a fejét és hitetlenül felnevet. - Az számít, mit érzel iránta. És szerintem, nem gyors a tempótok - biztatóan elmosolyodik, és mélyen a szemembe néz. - Vagy csak attól félsz, hogy nem állsz készen ilyen nagy dolgokra? 
- Nem erről van szó - hatalmas sóhaj hagyja el a számat, mert valaki rájött, mitől rettegek minden este, mikor álomra hajtom a fejem. - Nem Harryben nem bízok, hanem magamban. Mármint, elég jó leszek az anyasághoz? Mi van akkor, ha elszúrom az egészet? Ha nem tudok pelenkázni, nem lesz elég tejem? Félek ettől az egésztől... Úgy érzem - fújom ki szaggatottan a levegőt - kevés leszek ehhez. 
Ahogy a szavak elhagyják a számat, kicsit megkönnyebülök. Jól esik megosztani valakivel ezeket a dolgokat, bár nem vagyok abban biztos, hogy nem adja tovább Niallnek, aki mint tudjuk Harry legjobb barátja, vagyis Ő is tudni fog mindenről. Azt bánom, hogy nem neki mondhattam el ezeket, nem hallotta ő is, mit gondolok. Szinte biztos, hogy megnyugtatott volna az ellenkezőjéről, mert a szemében én csodálatos anya lennék. De ő is máshogy lát, és én is máshogy látom magam. 
Sophia elneveti magát és egy hatalmas ölelésben részeit. Kicsit meglepődök, de azonnal visszaölelem, és lehunyom a szemem.
- Olyan butaságokat tudsz beszélni - ingatja a fejét miután elenged. - Tudom, hogy tökéletes anya leszel egy nap. Nem számít, hogy egy év múlva, vagy harminc évesen, jó anya leszel. Higyj nekem. Jobban ismerlek, mint bárki más, minden egyes mozdulatodból képes vagyok következtetni a következőre és egyetlen nézésedből tudom mire gondolsz. Szóval, bízz bennem, én látom benned azt az Angel Blacket, aki ringatja a kisbabáját Harryvel az oldalán. Jó szülők lennétek, de ezt nyilván nem tudjuk meg akkor, ha tovább halogatod a dolgokat. Csak engedd el magad, és csináld meg valamelyik nap azt a tesztet, oké? Nem muszáj ma, csak győződj meg arról, hogy terhes vagy-e, vagy nem. Ha igen, mondd el Harrynek, és legyetek tényleg boldogok. Ha nem, akkor egy időre fellélegezhetsz, de Harry nem fog sokáig várni, ezt jegyezd meg. És ha nem, ajánlom, menj el orvoshoz, vizsgáltasd meg magad, hogy egyáltalán képes vagy-e teherbe esni.

***

Olyan dél körül Sophia hazament, én pedig itt maradtam a rengeteg kérdésemmel, valamint a táskám mélyén lapuló teszttel. Hogy eltereljem a gondolataimat, főztem, aztán az ujjaimat tördelve vártam, hogy Harry hazaérjen és beszélni tudjak vele. 
Sophia szavai ha lehet még jobban összezavartak és nem hagytak nyugodni. Részben igaza van, hiszen a gyerekvállalás nem csak az én döntésem és megesküdtünk Harryvel, hogy mindent meg fogunk osztani egymással. Még az ilyen dolgokat is, sőt, főleg ezeket. Csak úgy lehetek vele teljesen őszinte, ha elmondom neki, mit érzek legbelül, nem számít, mennyire ki fog akadni a kételyek miatt. Biztos vagyok benne, hogy ezentúl még jobban próbálkozni akar majd, hogy bebizonyítsa, mennyire jó anya lennék szerinte, éppen ezért nem akarom neki elmondani. De a legjobb barátnőmnek mint mindig, most is igaza van, és gondolnom kell a közös jövőnkre, ami remélhetőleg létezik.
Próbálom valamennyire lenyugtatni magam, hogy mikor beesik azon az ajtón a lehető legnyugodtabban lásson. Nincs szükség arra, hogy beparázzon attól, ami bennem játszódik most. Az órámra pillantok, és a bejárati ajtó előtt tűnődve várom, hogy megérkezzen. Mikor végre kattan a zár, és belép, kicsit mintha meglepődne azon, hogy itt lát, de még köszönni sincs ideje, egyből letámadom, és a számat az övére tapasztom. A hirtelen mozdulattól kicsit megtántorodik, de azonnal derekam után kap és meg se várva válaszomat, nyelvével utat tör a számhoz. Fogalmam sincs, mi hozta ki belőlem ezt a vadságot, szenvedélyt amivel nekinyomom a falnak, de látszólag tetszik neki. Fél kézzel beletúr a hajamba, de mikor elkezdem felfelé húzni a pólóját, nevetve megszakítja a csókunkat, és fordít a helyzetünkön. 
- Lassíts egy kicsit - vigyorog, mire csak a számat kezdem el harapdálni. Mikor mélyen a szemébe nézek, nyel egy hatalmasat, majd megrázza a fejét, és vággyal teli hangon folytatja. - Ha nem hagyod abba a szájrágást, nem tudok romantikus hangulatot teremteni, egyből felkaplak, és ágyba viszlek - mondja őszintén, mire egy hatalmas vigyor terül szét az arcomon. 
- Romantikus hangulatot akarsz teremteni? - kérdezek vissza, mire megforgatja a szemét. 
- Látom megfogtad a lényeget - nevet fel, és magához húz a konyhába. Nekidőlök a pultnak, de ahelyett, hogy leülne enni, megáll előttem, és megtámaszkodik a derekam mellett, sarokba szorítva ezzel. - Mit szólnál ahhoz, ha kibontanánk a hűtőben lévő pezsgőt, és jégkrém társaságában elfoglalnánk a fürdőt? - miközben megkérdezi, csípőjét az enyémhez döfi, majd elenged, és kiveszi az említett italt, valamint két poharat. 
- Jégkrém? - csillan fel a szemem, mire nevetve a fagyóba nyúl, és kivesz egy doboz epreset. 
- És, hogy lásd, mennyire tudok, ha akarok, vettem epret és csokiöntetet is - visszanyúl a hűtőbe, kiveszi a dobozos epret, aztán csokiöntetet a szekrényből, és vigyorogva leáll keresni egy fagyis kimérőt. Miután megtalálja, két kehelybe szed nekünk, eper darabokat és csokit önt rá, majd a kezembe nyomja őket. Ő megfogja a pezsgőt és a két poharat, majd elindul az emeleti fürdőszoba felé a nyomában velem. Mikor beérünk, lepakol a csaphoz, és megengedi a jó meleg vizet. Két lépéssel már mellettem is terem, kiveszi a kezemből a jégkrémeket, majd hátulról átöleli a derekamat, pontosan úgy, hogy szembe legyek a tükörrel. Huncut mosollyal előrenyúl, megállapodik a rövidnadrágom gombjánál, és úgy szabadít meg a ruhadarabtól, hogy közben folyamatosan az arcomat bámulja a tükörből. A nadrágot a fürdő egyik sarkába hajítja, akit hamarosan a felsőm követ, így már csak egy szál fehérneműben ácsorgok előtte. Gyorsan szembefordulok vele, és lekapom a pólóját. Végighúzom a kezem a mellkasától egészen a nadrágja vonaláig, ahol egy picit elidőzik a kezem, majd kigombolom a farmerjét, és lehúzom róla. Kezem a boxere vonalához siklik, és egy mozdulattal lehúzom róla. Mielőtt végignézhetnék rajta, újra mögöttem áll, és már a melltartóm kapcsát keresi, de aztán összeráncolt szemöldökkel mered rám. Még mielőtt kérdőre vonhatha, megfogom a kezét, és előre vezetem, ugyanis ott keresheti a kapcsát. Vigyorogva kipattintja, és a többi ruhámhoz hasonlóan a sarokba dobja. Az utolsó ruhanemű is lekerül rólam, így Harry megfogja a kezem, és belép a kádba. Kényelembe helyezi magát, így az egyik fagyikelyhet a kezébe nyomom, a másikkal pedig beszállok. Nem tudom, hogy üljek, vele szembe, vagy neki háttal, de mikor leülnék szembe vele, megfordít, így csak megvonom a vállam és ráülök a lábára. 
Mielőtt észbekapnék, valami hideget helyez a vállamra, de mikor odanézek, csak egy eper darabot látok. 
- Ha már így letámadtál - adja meg a szerinte egyértelmű választ, miközben a nyakamra tapad. Idegtépő lassúsággal halad az eper felé, de mikor odaér, gyorsan bekapja, és egy picit leöblíti a helyét. - Azt hiszem, mától minden gyümölcsöt a testedről eszek - temeti fejét a nyakhajlatomba, miközben a derekamat átöleli, és a hasamnál támasztja meg a kezét. Kuncogva nekidöntöm a fejem a mellkasának, és egy picit feljebb tornázva magam egy vonalba kerül az arcom az övével. A copfom vége belelóg a vízbe, így vizesen tapad a bőrömre, miközben megpróbálkozok szembefordulni a barátommal. Egy picit rásegít, így hamarosan átkulcsolom a derekát a lábammal és a nyakát a kezemmel. Mielőtt megcsókolhatna, egy picit lehajtom a fejem és a szavak csak kijönnek a számon, meggondolatlanul. 
- Ha azt mondanám, talán terhes vagyok, mi lenne? - meglepődik, hiszen gondolom nem ilyen kérdésre számított, és döbbenten von kérdőre. 
- Terhes vagy? 
- Nem, csak így eszembe jutott ma, hogy mi lenne, ha talán... Mindegy, felejtsd el - legyintek semmitmondóan, de egyre szorosabban kulcsolom a lábammal a derekát. Ideges vagyok... 
- Figyelj, normál körülmények között én lennék a legboldogabb ember a világon, de most, talán nem lenne a legjobb - valja be mosolyogva, mire értetlenül meredek rá. 
- Miért? 
- Költözzünk el. Kezdjük új életet, együtt egy városban, ahol nincs Lana, és semmi zavaró tényező. Persze, csak ha akarod - simít végig az arcomon. Kicsit nagyon meglepődök, és hirtelen nem tudok mit mondani, de mielőtt végiggondolhatnám a dolgokat, a szavak kicsúsznak a számon. 
- Rendben - válaszomra ajkait az enyémekre tapasztja, és végigsimít az oldalamon.

2015. augusztus 27., csütörtök

Harmincnegyedik

Sziasztok! :) 
Egy újabb rész, imádlak titeket <3 igazából sose tudom, mit írjak ide, így nem húzom az időt, jó olvasást! :) 



A délelőtti kisebb vitánkat követő egy órában elmentem egy kicsit összeszedni magam. A Harrytől kapott nyaklánc még mindig ott lóg a nyakamban, hiszen addig kell viselnem amíg szeretem. És ettől az egésztől függetlenül, én még mindig szeretem. Egy kis unszolás után Sophia és Niall végül elment egy közös délutánra, én pedig itt maradtam az unalmas filmjeimmel. 
Igen, egy béna hülye ember vagyok. Megígértem, hogy beszélek Harryvel, de azt nem mondtam, mikor. Az egész egy hatalmas hülyeség volt, nem is értem, miért buktam ki ennyire. Jó, mégis tudom.
A volt barátom után Harry az egyetlen fiú, akiben feltétel nélkül megbízok. És ő is megalázott most valamilyen szinten, vagyis az egész egy nagy szívás. Hogy tudnék bízni benne ezek után? Nyilván érzem, hogy valami utálónk keze van a dolgokban, és abból csak egy van: Lana. Nem vagyok féltékeny típus, sose tettem megjegyzést az ő különleges kapcsolatukra, hiszen tudom, hogy eléggé komoly volt, és hosszú ideig tartott. Azt is tudom, hogy Harry borzasztó szerelmes volt, és ha a lány nem szúrja az egészet el egy megcsalással, talán már össze is házasodtak volna. Nem gondolhatok arra, ebben az esetben hol lennék én most, mert az önző tett lenne. 
És érzem, legbelül érzem, hogy a barátom nem csalna meg. Mert szeret és én is szeretem és láttam a szemében azt a furcsa csillogást, mikor megmutattam neki a képet. Nem tudott semmiről. Fogalma se volt erről az egészről, szerintem hirtelen azt se tudta, ki szerepel a képen.
Mióta eljöttem, hiányzik. Borzasztóan. Olyan érzés, mintha a szívemet kitépték volna, a felét elporlasztották majd újra a testembe helyezték. Vagyis szar érzés, ha egyszerűbben akarok fogalmazni. Minden éjjel vele álmodok, Sophia összes filmjében őt fedezem fel, minden egyes hülye tárgyról eszembe jut, és voltak pillanatok, amikor legszívesebben a karjába zuhantam volna. de ez a való élet, nem egy tündérmesében vagyunk, és igen, az én hibám az egész. Túl gyáva vagyok.
Ha nem így lenne, már megbeszéltük volna ezt az egészet egy kávé mellett és a dolgok talán máshogy lennének. Nem azt mondom, hogy mindenképpen garantált a boldog befejezés, éppen ellenkezőleg. De ha az egészet kitárgyaltuk volna, most nyugodt lelkiismerettel zuhannék vissza az ágyba és nézném tovább ezt a borzasztó filmet. Csakhogy nem így történik, hiszen amint lefekszek, kapcsolgatni kezdem a tévét, míg egy érdekes sorozatnál meg nem állapodok. Életemben nem láttam még egy részt sem, mégis, már a címe is felcsigáz, és a kólámba belekortyolva elkezdem nézni. Egyszer volt, hol nem volt... Ebben legalább a mesehősök megkapják a boldog befejezésüket, és a dolgok valamiért mindig jóra fordulnak. Ha az én életemben is így lennének a dolgok, talán mindent teljesen máshogy látnék.
De mivel csak egy sorozatról beszélünk, idegesen megrázom a fejem, és továbbmegyek. Nincs szükségem egy sorozatra a boldogsághoz, hiszen csak meséket vettek alapul, akiket elátkoztak, és elküldtek a mi világunkba. Hogy lehetne így boldog befejezést kapni?
Éppen ezeken az értelmes gondolatokon tűnődök, mikor megszólal a csengő. Sophia várt valakire? Mindegy, megnézem és megmondom az illetőnek, hogy a lány nincs itthon, jöjjön vissza később. Vagy a szüleit keresik? Jut eszembe, ők újabb üzleti úton vannak, vagyis a személy akkor sem járt jobban. Tök mindegy, muszáj kimenni, hiszen úgysem adja fel, már így is gyakorlatilag ráfeküdt a csengőre.
Óvatos léptekkel sétálok az ajtóhoz, és gyorsan végignézek magamon. Egy fekete cicanadrág, bő szürke hosszú ujjú felső, amit most se értek, hiszen az idő már kezdett melegebbre fordulni, de én még mindig majd' megfagyok itt. A hajam egyszerűen felgumizva, vagyis teljesen átlagos megjelenést tudhatok magam mögött. Bár a fekete karikák a szemem alatt elárulnak pár dolgot, nincs idő eltüntetni őket, így egy hangos sóhajjal tárom ki az ajtót.
Legnagyobb meglepetésemre Harry áll a küszöbön, és mielőtt rácsaphatnám az ajtót, lábát gyorsan a küszöbre helyezi. Azt hittem, ha újra látom, egyből megnyugszok egy kicsit, de helyette szívem egyre hevesebben ver, gombóc keletkezik torkomban és lélegzetvételem felgyorsul. Nyilván ő is látja rajtam, hogy szinte sokkos állapotba kerültem tőle, mert gyorsan beslisszol mellettem, és bezárja az ajtót. Nincs idő menekülésre, most elkapott... Basszus...
Szinte ösztönösen hátrálok egy lépést, de ő is lép felém egyet, majd beletúr a hajába, és csak néz. Szemében fáradtság, ingerlékenység, és sajnálat tükröződik, amiket nem tudok hova tenni, hiszen pontosan tudta milyen látvány fogadja, ha idejön.
Egy teljes néma percig állunk egymással szemben, míg ő folyamatosan engem vizslat és csak hangos szívverésemet hallom. Félő, hogy Harry is észreveszi, de lefordítja tekintetét, és a falat kezdi tanulmányozni.
Azt hittem, előtörnek a fájdalmas emlékek ha újra látom, de helyette agyam leblokkol, és fogalmam sincs, mit csináljak, merre nézzek, mit mondjak. Közelsége egyszerűen megnyugtat és hirtelen elfelejtem az egész telefonos incidenst. Rám emeli gyönyörű zöld szempárját és nagyon halkan megszólal, mintha félne, hogy a hangos beszéddel elriaszt magától.
- Sokat gondolkoztam ezen a találkozáson. Azt hittem, majd egyszerűen a nyakamba ugrasz, és mindent elfelejtünk, de nyilván nem így történt - nyugtázza szomorú mosollyal az arcán, miközben hangja olyan lágyan cseng, mint a legszebb muzsika. Fogalmam sincs, mit válaszoljak erre, és látva értetlen reakciómat tovább folytatja gondolatmenetét. - Nézd, Angel. Elszúrtam dolgokat, de előtted. Az a kép, amit láttál a Lanával való szakításom után egy hónappal történt - vallja be, és hirtelen minden megvilágosodik. Hát persze! Tudhattam volna, hogy Lana keze van a dologban! De a fiúnak egy egész hete volt arra, hogy ezt kitalálja. Akkor miért nem tudta ezt már az első percben elmondani azon az elcseszett délutánon? Miért kellett elhallgatnia mindezt?
- Miért kellene hinnem neked? - a szavak anélkül csúsznak ki a számon, hogy szeretném hangosan kimondani őket. A fiú izmai látszólag megfeszülnek, és a felhúzott sötétkék ing ujja teljesen ráfeszül tökéletesen kidolgozott karjára. A szívem egyre hevesebben ver, ahogy még egy lépéssel közelebb jön hozzám, gyakorlatilag a falhoz szorítva ezzel, mit sem törődve a köztünk lévő egyre kisebbedő távolságra. Már csak két lépést választ el a testéből áradó melegtől, így nyelek egy hatalmasat miközben újra megszólal.
- Mert te vagy az egyetlen személy, akinek sose hazudnék semmiről. Csak bízz bennem! Hagyd hogy megmagyarázzam ezt az egészet - szinte könyörögve üti bele a kezét mellettem a falba, és bármennyire is próbálom figyelmen kívül hagyni, észreveszem, hogy ujjait bekötötte. Vajon hol szerezte azt a sérülést?
- Miért? - újra csak ezen a kérdésen kattog az agyam, de nem hagyja, hogy továbbkérdezzek, újra beleszól.
- Mert szeretlek - mondja teljesen komolyan és egy pillanatra sem kételkedek az érzéseiben. Összeszorítom a fogam és mélyen a szemébe nézve válaszolok neki. 
- Öt percet kapsz - a hangon teljesen könyörtelenül fest, pedig a lelkem mélyén érzelmek verekednek és félő, hogy nem a megfelelő fog utat törni magának. 
- Köszönöm - lép még egy kicsivel közelebb, de ennél tovább már nem tudok a falba préselődni. - A kép amit láttál valódi. De nem most történt ez az egész. Ebben az egy hétben próbáltam rájönni, ki ez a lány, és végre megtaláltam. A neve Emma, huszonöt éves és jelenleg boldog párkapcsolatban él - mosolyodik el egy pillanatra. A szívem egy hatalmasat dobban, mert örül más boldogságának, ami azt jelenti, nem érdekli a lány. - És mielőtt megkérdeznéd, nem feküdtem le vele - válaszol gyorsan, de csak a lábamat kezdem el tanulmányozni. 
- Miért higgyek neked? - a kételyek újra előtörnek belőlem, de Harry csak lesüti a szemét és vonallá préseli a száját. 
- Kérlek, Angyalom. Bíznod kell bennem - a hangja nem több egy erőltetett suttogásnál. Gyengéden az állam alá nyúl kényszerítve ezzel arra, hogy a szemébe nézzek. 
- És ha nem tudok? - könnyek gyűlnek a szemembe, mire óvatosan derekamra siklik a keze. 
- Kérlek. Te is tudod, hogy ez az egész egy hülyeség - emeli fel egy kicsit a hangját, de látva rémült arckifejezésemet azonnal visszavált nagyon halkra. 
- Nem érted - rázom meg gyorsan a fejem. - Egész életemben féltem a férfiaktól, és aztán jöttél te. Fényt vittél az életembe, Harry. Melletted újra boldognak éreztem magam, újra élőnek. Aztán mindent tönkretett ez a kép. Úgy érzem, a belédvetett bizalmam örökre elszállt - mondom ki a sírás szélén állva, és mindent tökéletesen igaznak gondolok. Mi értelme hazudni? Ha tudnia kell az igazságot, akkor itt van. Nem fogok hazudni tovább se neki, se önmagamnak. 
Hirtelen a kezem után nyúl, és legnagyobb megdöbbenésemre a mellkasához emeli, pontosan a szívéhez. Érzem, hogy őrült tempóban dübörög, mintha ki akarna ugrani a helyéről, és csodálkozva, meg egy picit felbátorodva egy apró lépéssel minimálisra szüntetem a köztünk lévő távolságot. 
- Ezt te váltod ki belőlem. Minden egyes percben, mikor veled vagyok ilyen hevesen ver. Mert szeretlek, Angel. És tudom, biztosra tudom, hogy te is szeretsz. Teljes szívedből - még mindig az előzőben pózban pillantok fel rá: a kezem a mellkasán nyugszik, az övé a derekamat öleli, és mikor felnézek rá, arcunkat csak pár centi választja el egymástól. Nyelek egy hatalmasat, és már tényleg hiszek neki. 
Itt áll előttem egy fiú, aki éppen bevallja, hogy szeret, méghozzá nem is akármilyen módon. És bármennyire is az ellenkezőjét próbálom elhitetni magammal, én is szeretem, teljes szívemből.
- Honnan veszed biztosra? - kérdezem egy óvatos mosollyal, miközben leengedem a kezem. Szinte azonnal utánakap és rákulcsolja ujjait az enyémekre. Egy pillanatig összekulcsolt kezeinket tanulmányozom, majd újra gyönyörű szemeibe nézek. 
- Még mindig hordod a nyakláncot. Azt mondtam, addig viseld, amíg szeretsz - mondja mosolyogva, de csak megrázom a fejem. - Kérlek, bízz bennem. Ha nem teszed, belehalok - olyan őszintén néz rám, hogy egy picit megszorítom a kezét. 
- Bízok benned. Mert szeretlek. Tök mindegy, mennyire hülyén viselkedtél, mindannyian követünk el hibákat. Én is hibáztam. Pontosan akkor, amikor kiléptem az ajtón. Sajnálom - hajtom le újra bűnbánóan a fejem, de újra felemeli. Ajkait vészesen közelíti az enyémek felé, mintha arra várna, hogy visszautasítom. Mikor észreveszi, hogy eszem ágában sincs, óvatosan enyémre tapasztja a száját. Mámorító érzés kerít hatalmába, mikor végre erősebben magához húz, én pedig kezeimet izmos vállára simítom, majd átkulcsolom a nyakát. A tarkóját birizgálom, mikor nyelvével végre végigsimít alsó ajkamon, bejutásért könyörögve. Mikor megadom neki amire vár, kicsit felbátorodva hívja csatára az enyémet, és szenvedélyesen csókol. Ez egy olyan csók, amit az első szeretkezésünk alkalmával adott: egy szerelemmel, vággyal teli csók, ami azt sugalja, hogy már régóta várja ezt a pillanatot. Örökre el tudnék így veszni a karjaiban, mégis levegőhiány miatt hamar elvállunk egymástól. Homlokát az enyémhez nyomja, és boldog vigyorral simít végig az arcomon. 
- Ez azt jelenti, hogy hazajössz velem? Utálok nélküled ott lenni - kérdezi suttogva, mire egy aprót bólintok. 
- Hazamegyek veled - ölelem át, és a mellkasára hajtom a fejem. 
- Angyalom, annyira boldog vagyok. Egy hete vártam ezt a pillanatot - söpri hátra a hajam. 
- Szeretlek - suttogom nagyon halkan. 
- Szeretlek - válaszol kuncogva. - Akkor, nem indulhatunk most? Nem hiányzik az ágy? - kérdezi vigyorogva, de csak megforgatom a szemem. 
- Ne nyírd ki a romantikus pillanatot. A nagy Harry Styles az előbb vallott szerelmet Angel Black-nek. Ez nagy dolog - nézek fel rá vigyorogva, mire csak a fogát csikorgatja, és megérinti az arcom a hüvelykujjával.
- Sajnálom ezt az egész hetet. Niall elmondta, mennyire ki voltál borulva, mennyit sírtál és mennyire nem akartál látni engem. De az egész egy hazugság volt. Azért nem mondtam semmit azon az estén, mert nem tudtam, milyen lányról van szó. Ki akartam deríteni, mi közöm volt hozzá. És - vesz egy mély levegőt - most, hogy tudom, már neked is elmondhatom, hogy semmi nem történt. Akkor szakítottam Lanával, és minden egyesnap más nő ágyába bújtam. És ezt nem akartam elmondani neked! Te váltod ki belőlem azt, aki ma vagyok. Régebben egy érzelemmentes bunkó paraszt voltam, de melletted... Melletted úgy érzem, végre élek  Meg kell ígérned, hogy sosem hagysz el. Hogy mindig mellettem leszel, mert veled vagyok az, aki. És nélküled újra egy senki lennék. Szeretlek, Angel, az életemnél is jobban. És ha azt akarod, hogy kezdjük újra valahol máshol, és hagyjuk hátra az eddigi életünket, veled megyek. Bárhová - szavai olyan őszintén csengnek, hogy akaratlanul is könnyek szöknek a szemembe. Azt mondta, az életénél is jobban szeret. A kezét babrálom, miközben megszólalok, és kimondom azt, ami a szívemet nyomja.
- Nem számít, hol vagyunk, Harry. Ebben a városban is pontosan olyan boldogok lehetünk, mint szeretnénk. Az a lényeg, hogy együtt csináljunk végig mindent. Megígérem, hogy soha többé nem cselekszem a lelkem utasítására, és mindig, mindent meg fogok beszélni veled. Nem számít, milyen akadály gördül közénk, én mindig ott leszek neked, történjen bármi is.
- Mindent megoldunk. Együtt. Te és én - mosolyodik el és ujjait újra rákulcsolja az enyémekre. Egy apró, boldog mosolyt én is megengedek magamnak, hiszen ez nagyon hasonlított egy esküvői beszédhez, de aztán egy picit lábujjhegyre állok, majd egy apró puszit nyomok dús ajkaira. Elengedem a kezét és egy nagy levegőt veszek, majd gyorsan előkotrom a telefont. Küldök egy SMS-st Sophiának, miszerint ne aggódjon, jól vagyok és hazamegyek Harryvel. Miután ezzel megvagyok, előkotrom a táskám, és elkezdem beledobálni az elhozott cuccaimat. Harry kicsit megnehezíti a dolgomat, de nem hibáztatom azért, amiért folyamatosan fogja a kezem, és nem engedi el.
Miután végzek hangos sóhajjal és hatalmas mosollyal fordulok a fiú felé, aki csak elveszi a táskát, és vigyorogva magához húz.
- Mehetünk? Ezen a napon teljesen tiszta lappal indítjuk újra a kapcsolatunkat, Angyalom. Felkészültél?

2015. augusztus 24., hétfő

Harmincharmadik

Sziasztok! :)
Igen, itt a 33. rész, ami azt jelenti, hogy már csak 7 részünk van az évadból. Én tegnap megírtam a teljes első évadot, lezártam magamban ezt a szakaszt, és ma elkezdtem a második évad prológusát :)
De, majd a második évadról később! ;)
Jó olvasást! :)




Egy hete Sophiánál vagyok. 
Egy nyamvadt hete dekkolok itt, úgy, hogy körülöttem mindenki Harryt okolja a történtek miatt, és senkivel nem tudok semmit megbeszélni, mert abból csak a srác szidása lesz. Mikor akadozva, de elmeséltem Sophiának a dolgokat, először elnémult, aztán eszeveszett tempóban kezdte Harryt okolni mindenért. Mert az ő hibája volt ez az egész. Ő csalt meg...
Bár minél régebb óta rágódom mindenen, rá kell jöjjek, eléggé valószínűtlen minden. Mióta együtt vagyunk, minden szabadidejét velem tölti, ha akarná se tudna megcsalni. Vagy én kerestem fel, vagy ő, és mindig tudtam, merre megy vagy kivel. Nem, nem nyomoztam utána, egyszerűen adott volt, hogy megbízunk a másikban, és ő elmondja a programját. 
De persze nem adta fel. Naponta ezerszer hív, sms-ekkel bombáz, virágot, levelet küld, Niallel üzen, és egyszer be is állított. Persze Soph elküldte, engem meg a szobába parancsolt, így egy percre se láthattam, pedig minden vágyam az lett volna. Mielőtt elalszok, látom magam előtt a meggyötört arcát, és azt a pillanatot, amikor beleütött a falba. 
Bármennyire is szeretném, nem tudok nem rá gondolni, és nem elolvasni az üzeneteit, nem örülni a virágoknak. Mert Ő az életem része, és szívem szerint most is mellette lennék. De nem tehetem. Mert én akartam eljönni, én kértem tőle időt, amit be is tartott. Békén hagyott, hagyta, hagy rágódjak a történteken. Szerintem, még a szakítást is el tudná viselni, ha azt gondolná, nekem úgy jó. De remélem, nem így gondolja.
Minél több idő telik el nélküle, annál jobban hiányzik. Igen, megcsalt. Igen, haragszok rá. És igen, ettől függetlenül még mindig ugyanolyan hevesen ver a szívem, ha rágondolok. 
Az első napokban magamat okoltam. Mert nem tudom megadni neki azt, amire vágyik. Pedig mennyire szeretném! Még a gyerek dologba is belementem csak azért, hogy örüljön. Hogy boldog legyen mellettem, és senki másra ne nézzen rá. De nem tudtam. Nem vagyok elég ehhez. 
Mióta Soph befogadott pár napra, Harry pólójában járkálok, és ki se tenném a lábam a házból. Mikor beállítottam a munkába, Josh egyszerűen rámnézett és megállapította, hogy jót tenne egy kis pihenés. Nem tudom, a kisírt, karikás szemem, vagy a kócos hajam miatt gondolta ezt, de végül hazaküldött. És megköszöntem neki. 
Annyi rossz volt a dologban, hogy miattunk a kis szerelmespár se tudott találkozni. Persze Sophia nem tudja, de láttam, ahogy esténként kioson a házból találkozni Niallel. 
Nem említettem meg neki, de magamban mosolyogtam egy kicsit. 
Anya és Aaron szóhoz sem jutottak, mikor Soph felhívta őket és elújságolta a dolgokat. Anya azért volt kiakadva, mert így eljöttem, Aaron viszont azért, mert Harry megcsalt. Szóval, ők is erősen haragudtak a srácra, vagyis velük sem tudtam beszélni. 
Egyedül Niall tájékozatott néhány dologról. Bár eléggé furán viselkedett, azért elmondta, hogy Harry is hasonlóképpen ki van akadva, annyi különbséggel, hogy ő ettől függetlenül munkába is megy. Kicsit gúnyosan tette ezt hozzá, el is ment a kedvem a csevegéstől, és inkább kimentem a konyhába egy pohár vízért. 
Az ajtó hangos csattanása zökkent ki az ábrándozásból és Sophia, a nyomában haladó Niallel. A lány kedvesen elmosolyodik üdvözlésképpen, Niall azonban csak végignéz rajtam, és hitetlenül megrázza a fejét. Igen, csodásan festhetek kócos hajjal, karikás szemekkel, Harry a pólójában a kanapén ücsörögve egy hatalmas pokróccal. A lány lesüpped mellém, a fiú idegesen elkezd járkálni fel-alá, majd megáll előttem, és egy kicsit hangosabban a kelleténél rámförmed. 
- Jó, Angel. Elég ebből - az ujjait idegesen, és fáradtan tördeli, miközben teljesen érzelemmentes hangon beszél. Értetlenül felnézek rá, és kissé remegő hangon megszólalok. 
- Mégis miből? - kérdezem, és jobban összekuporodok. Sophia elfordítja a tekintetét, ebből is látom, hogy egyetért a sráccal. Na szép... 
- Az önsajnálatból. Szerinted megcsalt? - húzza fel a szemöldökét, mire végre beugrik, miről akar beszélni: Harryről.
- Te is láttad a képed - motyogom halkan, mire felcsattan, és idegesen végigszánt a haján. 
- Igen. És én tudom mikor készült az a rohadt kép, ellentétben veled. Szerinted komolyan képes lenne más lánnyal enyelegni? 
- Miért ne tenné? - nézzek fel rá könnyes szemmel, mire a fejéhez kap. 
- A kurva életbe, egy idegroncs vagy. Fejezd már be, könyörgöm. Oké, szerinted megcsalt. Vagy tudod mit? Tegyük fel, hogy megcsalt. És te mit csinálsz? - kérdezi, bár hamar rájövök, hogy nem kérdésnek szánta az egészet. Mégis mi a fenét akar ebből kihozni? 
- Időt kértem, Niall - mondom viszonylag nyugodtan, mire csak gúnyosan elröhögi magát. 
- Nem arra gondoltam. Ülsz itt, ebben a borzalmasan nagy pólóban ami Harryé, és semmit nem csinálsz azért, hogy túllépjetek ezen az egészen. Beszélned kell vele, ő se fog a végtelenségig várni rád. Ezer lánnyal tud vigasztalódni. 
Oké. Ha csak ezért jött ide, akár el is mehet. Hogy mondhat ilyeneket? Jó, igaz, beszélnem kellene vele. De ha egyszerűen képtelen vagyok rá? Ha nem visz rá semmi? Mégis mit kéne mondanom? "Bocs, túlreagáltam azt, hogy más lányokkal kavarsz titokban, folytassuk ott, ahol abbahagytuk"? Vagy mit várnak tőlem. 
- Mit akarsz, mit csináljak? Már elvesztettem - akadok ki hisztérikusan, és jelen pillanatban minden szavamat igaznak gondolom. Akkor vesztettem el, mikor otthagytam egyedül, azon az estén. 
- Még semmi sincs elveszve. Kezdhetnéd azzal, hogy felállsz, rendbe teszed magad, és odatolod a képed a közös házatokba. Igen, megjegyzem halkan, a közös házatokba - mondja könyörtelenül. Sophia villámokat szór a szemével a srác felé, aki csak megvonja a vállát, és valamivel kedvesebben folytatja. - Már ne is haragudj, de borzasztóan nézel ki - süti le a szemét. 
- Nem tudok odamenni - motyogom halkan, de ez látszólag még jobban felhúzza a szőke srácot. 
- Angel, talán jobb lenne... - szól bele Sophia a körmét piszgálgatva, miközben nem néz szemembe. 
Nem értem, miért kell beleszólni az én életembe. Vagy... 
Hát persze! Őket nem érdekli ez az egész. Niallnek nyilván elege van abból, hogy itt dekkolok és nem tud találkozni a barátnőjével. Magyarul az egész amiatt van, hogy egy hete nem voltak együtt és a srác már eléggé unja. Istenem...
- Figyelj, ha az a bajod, hogy itt vagyok és nem tudtok együtt lenni, elmehetek - nézek mélyen a fiú szemébe aki felhúzza a szemöldökét.
- Szerinted komolyan a szex a bajom? Leszarom a szexet - legyint miközben Soph arcszíne egyre vörösebb árnyalatot vesz fel. - Egyszerűen rohadtul unom az egészet - felel sóhajtva. 
- Hidd el, én is. És sajnálom Soph, hogy a nyakadra másztam... Talán felhívom anyát, és odamegyemk- mondom a lánynak elgondolkozva, de Niall idegesen fújtat egyet. 
- Még mit nem! Nem hagyom, hogy elhagyd a házat, amíg nem beszéltél Harryvel - túr bele a hajába. 
- De ha nem hagyhatom el a házat, hogy beszélek vele? - húzom fel a szemöldököm és mosolyt erőltetek az arcomra. 
- Nem tudom - hunyja be a szemét és lepattan mellém. - Ez az egész egy nagy szar - mondja maga elé meredve, és egyet kell értenem vele. Tökéletesen kifejtette ezt az egész helyzetet. Egy nagy szar minden.
- Az - suttogom, és a dohányzóasztalt kezdem tanulmányozni. Egy nagy karcolás fut végig az egészen, de tökéletesen beleillil a helyiségbe. 
- Valamit ki kell találnunk - kapcsolódik be Sophia is. 
- Kezdhetnénk azzal, hogy délután elmentek valahova. Legyetek egy kicsit kettesben - nézek rá őszinte mosollyal.
- Szerintem ez nem túl jó ötlet - süti le a szemét a lány. - Milyen barát lennék, ha itthagynálak szenvedni? Felejtsd el - rázza meg a fejét. Niall horkant egyet, mire Soph feláll, és az ölébe ül. - Bocsi, édes - hajtja a fejét a srác mellkasára. 
- Nem. Szó sem lehet róla. Az én szenvedésem nem ragadhat át rád. Délután elmentek valahova és nem nyitok vitát - pillantok rájuk. Az egészet teljesen őszintén mondtam, minden hátsószándék nélkül. Teljesen komolyan gondolom. Most nem csak úgy elhagyják a szavak a számat, mint általában. Niall döbbenten néz rám, és még a lány előtt megszólal. 
- Komolyan? Nem bánnád? - kérdezi előre félve a választól. 
- Komolyan - bólintok mosolyogva, mire a srác is megtörik. 
- Köszi, Angel. 
- Ez a legkevesebb azok után, hogy itt maradhattam. Holnap beszélek Harryvel, és bármi lesz, ígérem, elmegyek. 
Most komolyan kimondtam hangosan, hogy holnap szeretnék Harryvel beszélni? De hát, nem akarok. 
Bár tartozom neki ennyivel. Tudnia kell mindent, tudnia kell, mit érzek iránta, mielőtt elválnánk. Nem akarom ezt, de biztos vagyok benne, itt fogunk kikötni. Ez az egész a történtek után nem lenne már igazi. Talán én vagyok az, akinek jobban szüksége van a másikra. Ha Harry nem lenne, talán már Aaron kinyírt volna. Szinte neki köszönhetek mindent, de ha arról lenne szó, hogy ő akarná, belemennék a szakításba. Érte. Mert szeretem. És ha szeretem, nem csak azt kell néznem én mit akarok. Ő számít. Csak Ő. 
- Tényleg beszélsz vele? - kérdezi Sophia félve. Ő mindenről tud. Minden apró érzelmemet, félelmemet. Mindent elmondtam neki, végighallgatott, majd kitárgyaltuk az egészet. Általában így szokott ez menni, most azonban tényleg más volt a helyzet. Mindig apró dolgokban kellett döntenünk, közösen, most viszont az egész életem forog kockán. 
- Nem hagyhatom tisztázatlanul a dolgot. Joga van tudni mindenről - sütöm le a szemem. - El akarok neki mondani mindent, mielőtt szakítunk. Ennyi jár neki, és nekem is... 
Két döbbent szempár mered az arcomra és tökéletesen egyszerre váltanak át haragosra. 
- Te nem vagy normális. Szakítani akarsz? - kérdezi Niall, aki hamarabb kapcsol, mint a barátnője. 
- Persze hogy nem akarok, te barom! - csattanok fel, megkepve ezzel őket. - De ő fogja felhozni. Tudom. És el kell engednem - hajtom le a fejem, de Sophia felcsattan. Soha nem láttam még ilyen dühösnek, de szinte igazi szikrákat szór a szeme, a keze remeg, arca eltorzul a dühtől, és hangosan rám kiabál.
- Komolyan, Angel? Jellemző. Inkább elengeded, mint hogy harcolj érte. Ez annyira te vagy! Mindig feladod! Most először nem tudnád önző módon a saját boldogságod előtérbe helyezni? Én kérlek rá, hogy hagyd ezt abba, és legyél boldog! Mert ez mindennél többet ér. Harry mellett kivirultál és most ebben az egy hétben visszatért az az Angel, aki előtte voltál. Komolyan ezt akarod? Boldogtalanul meghalni emiatt? Tegyük fel, hogy megcsalt. És? Nyilván nem feküdt le azzal a szukával, a képről pedig egyenesen süt, hogy Harry nem élvezi azt a csókot. De ez is rád vall. Nem veszed észre a részleteket! Szerinted nem tudunk a gyerekügyről? Harry gyereket akar tőled, az Isten szerelmére, ez azért jelent valamit! Szóval, hagyd ezt végre abba, rossz nézni. Szedd össze magad, tisztázd a dolgokat, hagyd a francba azt a képet, és legyél boldog azzal a kibaszott sráccal! Elegem van. Elegem van ebből. Te itt szenvedsz, ő a szobájában és meg se vagy hajlandó hallgatni. A pólóját hordod, le se lehet rólad vakarni, és ezek után higgyük el, hogy nem szereted még! Fejezd be, és menj el hozzá.
A szavai nem jutnak el teljesen az agyamig, de ha már ő is így gondolja, akkor tényleg így van. Soph mindig is nyugodt természetű volt, sose kapta fel a vizet, mindig próbált nyugodt maradni. Ha ennyire kikészítettem ezzel az egésszel, az már jelent valamit. És nem jót... 
De igaza van. Itt nyomorgok, semmit nem teszek annak érdekében, hogy visszahódítsam. Pedig mindennél jobban vágyok rá. A csókjára, az ölelésére, a kedves szavaira, egyszerűen mindenre. És nem véletlenül fog el azonnal a sírás, valahányszor eszembe jut az arckifejezése, mikor azt mondta, szeret. Őszinte volt, és soha nem mutatta ki ennyire az érzéseit. 
- Őszintén, Angel - köszörüli meg a torkát Niall, mire felé kapom döbbent fejem. - Szereted még? 
Szinte gondolkodás nélkül csúszik ki a számon a válasz, és nem is bánom. 
- Soha nem szerettem senkit ennyire.

2015. augusztus 21., péntek

Harminckettedik

Sziasztok, rózsácskák! :)
Megérkezett a 32. rész is! :) 
Nekem már csak a 39. részem van hátra, az epilógust is megírtam, a blogból még 8 fejezet van hátra. Hát, nem is tudom, mit mondjak. 
Talán azt, hogy köszönöm a 110 feliratkozót, és jó olvasást a részhez! :) 







Fáradtan csapom be magam mögött az ajtót, és lerúgom a cipőmet, egyenesen a konyha felé haladva. A pultra helyezem a most vásárolt élelmiszereket, és egy joghurt után nyúlok, majd leülök a asztalhoz, és erősen gondolkodva kezdem el enni. 
Egy hét telt el azóta, hogy Luxra vigyáztunk, azóta igyekszünk még több időt egymással tölteni, több-kevesebb sikerrel. Harry a fejébe vette, hogy a babprojektet még ebben az évben aktiváljuk, de csak megforgattam a szemem. Igazából, nem mondtam el neki, de nem szedek semmilyen tablettát, vagyis gyakorlatilag a kezdetektől a babaprojekten dolgozunk, mert szerintem kiakadt volna. Én is azt tettem volna hasonló esetben, de nem azért nem szedek, mert annyira kisbabára vágyom. Bár, most talán már teljesen mindegy, hisz gyereket akar. 
Először kicsit tartottam a gondolattól, de kezdek beletörődni. Így is napi szinten célozgat rá, meg a lelkem mélyén talán igenis szeretnék gyereket Harrytől. Bár még mindig ott van a gondolat, hogy milyen rossz lenne a picinek, ha mondjuk elválnánk, de eddig ezt még nem mertem mondani a barátomnak. Meg, azért titkon reménykedek benne, hogy a pici majd házasságba születik, ha bejön a babaprojekt. Persze, erről sem szóltam semmit Harrynek, most lehet beszarinak, vagy bármi másnak hívni, de nem fogom rákényszeríteni, hogy két hónapnyi járás után vegyen feleségül, ennyire még nekem se ment el az eszem. 
Igazából, elég fura belegondolni, hogy még csak két hónapja vagyunk együtt. Mert néha olyan érzésem van, hogy tökéletesen kiegészít, és egész életemben ismertem. persze ezek hülyeségek, de mikor egyetlen szóból kitalálja mire gondolok, ilyen gondolatok járnak a fejemben. 
És bátran kijelenthetem, hogy Harrynél jobb barátot el sem lehetne képzelni. Általában egyszerre ébredünk, és az kelti a másikat, aki hamarabb meghallja az ébresztőt. Jó, ez általában Harry, és rendszerint tíz percig tart neki kiszedni az ágyból, akkor is úgy, hogy még mindig csukott szemmel felülök, de addig szólítgat, puszilgat, amíg ki nem nyitom a szemem. És ilyenkor van az, hogy mindketten rohanunk, mert Angel megint ráhúzott egy értékes negyed órát... Ez van... 
A hét minden napján ő ér haza hamarabb, kivéve ilyen kivételes alkalmakkor, mikor Josh hamarabb elenged egy kicsit. Főzni sosincs időm, mire hazaér, de legalább nekiállhatok, addig is beszélgetünk. És igen, ezek a legértékesebb percei a hetemnek. 
Meg persze, mikor anyáék felhívnak. Igen, időközben ők is odaértek, és bár legalább fél óráig sírtunk anyával, kicsit megnyugtatott, hogy Aaron is vele lesz. Harry kicsit értetlenül és furán mosolyogva figyelte, ahogy taknyom nyálam egybefolyik miközben anyát ölelem, de később mondta, hogy csak azért vágott olyan fura arckifejezést, mert sosem látott embert még így bőgni. Igen, az ő családja nem az az érzelgős fajta, ehhez képest Harrynek eléggé sok kedvesség jutott. 
Sophia teljesen be volt zsongva mikor kedden átjött hozzánk, mert Harry segített Niallnek egy kicsit szerelni. Persze, ezt mi terveztük így, mert megbeszéltük, hogy az utóbbi időben nagyon keveset láttuk őket, és jól jönne mindkettőnknek, ha csinálnák ilyen programokat. Egyszerre (persze nem egy helyiségből) hívtuk fel őket, és bár eleinte mindketten nemet mondtak, a meggyőző képességünk itt is bejött. Igaz, féltem egy kicsit Niall válaszától, mert a lányt sokkal könnyebb volt rábeszélni, hamarabb is végeztem, de mikor vigyorogva, feltartott hüvelykujjal jött vissza, tudtam, nyert ügyünk van. 
Még nyúlnék a kanállal a joghurt után, de szomorúan meg kell állapítanom, hogy már elfogyott az egész. Sóhajtva feltápászkodok, kidobom a kukába, mikor pittyegve jelzi a telefonom, hogy SMS-em jött. Vigyorogva felkapom az asztalról, már felkészülve, hogy Harrytől jött valami aranyos üzenet, amiben leírja, úton van hazafelé, de mikor meglátom, hogy ismeretlen számtól jött, csak összeráncolom a szemöldököm. 
Megnyitom, és egy képet hoz be, bár nem tölti be azonnal. Kihúzom a széket, készülve arra, hogy leüljek, mikor még mindig tölt a kép. Kicsit furcsa, hogy csak így semmi szöveg nélkül, valami ismeretlen számról jön egy kép. Már éppen letenném a készüléket, mikor végre betölt a kép, és teljesen ledöbbenek. A szívem összeszorul, a torkomban gombóc keletkezik, és kiesik a kezem közül, az asztalra. Csak a képre tudok koncentrálni, és arra, hogy mi van rajta, illetve, ki és milyen helyzetben. Hogy tehette ezt velem? Azt mondta, szeret. Hogy soha, senki mással nem lenne, csak velem. 
Nyilván az egész egy rohadt nagy hazugság volt. Biztos vagyok benne, hogy csak azért kellettem neki, hogy elfelejtse, vagy féltékennyé tegye az exét. Kihasznált. Azt mondta, gyereket akar tőlem. 
Akaratlanul egy könnycsepp gördül le az arcomon, amit tuti száz követ. Erőszakosan letörlöm azt a kósza jelét a fájdalomnak, ami belülről égetni kezd, és felállok. Pontosan abban a pillanatban, hogy hallom csapódni az ajtót, a zsebembe mélyesztem a készüléket, és legszívesebben kifutnék a világból. 
Hogy tehette ezt velem? Csak nekem volt fontos az, hogy mi volt köztünk? Neki tényleg ennyire nem számított az egész, hogy más nőt csókolgat valami bárban? 
Igen, a képen Harry látható, ahogy egy nagymellű szőke fiatal csitri fenekét fogdossa, és nyelvével a szájában turkál. Undorító, komolyan mondom. És ezek után képes volt a szemembe nézni, és azt mondani, szeret? Tudtommal, ha valaki szereti a másikat, nem csalja meg. 
Bár nem tudom az előzményeket, nyilván nem csak egy csókig jutottak el. Tudhattam volna, már abban a pillanatban, mikor a lakásán kinyitottam a szemem, hogy egy ilyen srác, aki minden nőt megkaphat, nem lesz hűséges. Mégis vakon hittem benne, mert túl jól hazudik. A rengeteg rutin teszi, gondolom én. 
A kezem akaratlanul is ökölbe szorul, és mikor meglátom Harryt az ajtóban, elfordulok. Nem tudnék a szemébe nézni ezek után. 
Érzem ahogy mögém áll, a testéből áradó meleg megcsap, de ahogy keze a derekam köré fúródik, és nyakamba temeti az arcát, nem bírom tovább, és kifakadok. Durván előre lépek egy lépést, és döbbent arcába nézek. Mikor észreveszi kiborulásom első jelét, a könnybe lábadt szememet, még furábban vizslat. 
- Ne érj hozzám - suttogom halkan, bár legszívesebben ordítanék. Közelebb lép hozzám, de újra hátrálok egyet lépésnyit. Értetlenül, és tehetetlenül maga mellé ejti a karját, és aggódva fürkész. Lehajtom a fejem, és próbálok nem az imént látott képre gondolni. Nem megy. 
És az a legborzasztóbb, hogy ezek után hozzámért. Fogadni mernék rá, hogy szemrebbenés nélkül lefeküdt azzal a lánnyal, aztán hazajött hozzám, és este én is az ő ágyában kötöttem ki. Undorodom tőle, magamtól, és a lányt legszívesebben megfojtanám. Bár, ha jobban belegondolok, nem az ő hibája, hogy Harry elfelejtette megemlíteni azt az apró tényezőt, hogy barátnője van...
- Angyalom - kezdi kétségbeesetten, de a sajátos becenevem hallatán robban a bomba, és mindent a nyakába zúdítok. 
- Ne merészelj többé így hívni! Ki tudja hány lánynak mondtad már ezt - még értetlenebbül néz rám ennek hallatára, és újra megpróbálkozik azzal, hogy közelebb jöjjön hozzám. Idegesen magam elé tartom a kezem, és bármennyire próbálok keménynek tűnni, könnyeim utat törnek maguknak. Normális esetben Harry vigasztalóan lecsókolná őket, e szerintem tudja, hogy ha jelen esetben megpróbálkozna ezzel, behúznék neki. - Neked komolyan csak ennyit jelentettem? Csak arra kellettem hogy féltékennyé tedd Lanát, igaz? - kérdezem, és újra letörlöm a könnyeimet. 
- Angel - szűri a fogai között, mintha bánná, hogy nem hívhat 'Angyalom'-nak. -, elmondanád, mégis miről beszélsz? - dönti kicsit oldalra a fejét, mire hisztérikusan elröhögöm magam. Még tetteti is a nyilvánvalót. 
- Ne tegyél úgy, mintha semmiről nem tudnál - lököm arrébb, erősen azzal a szándékkal, hogy elmenjek mellette, de ő nem így gondolja, és megragadja a kezem, visszaránt. Zöld szemei nyugodtságot tükröznek, és egy pillanatra el is felejtem, mit tett, olyan ártatlan az arckifejezése. Aztán újra eszembe jut az a kép.
Mintha örökre belevésődött volna az agyamba, és talán már sosem fogom tudni elfelejteni. Pedig semmit nem tennék szívesebben ebben a pillanatban...
- Angel, nyugodj le. Mi rosszat csináltam? A gyereken vagy így kiakadva? Ne stresszelj, nem muszáj, ha nem akarod - simít egy hajtincset gyengéden a fülem mögé. Szememmel követem a mozdulatot, és összeszorítom a fogam. Nem, Angel, nem gyengülhetsz el. Megcsalt...
- Nem hiszem el, hogy még most is tagadod - nézek mélyen a szemébe.
- De mégis mit? - kérdezi egy kicsit hangosabban a kelleténél mire akaratlanul is összerándulok. Utoljára Aaron kiabált velem, és annak se volt túl jó vége...
- Ne kiabálj - kérem csöndesen, de már késő. Valami elpattan benne, és dühösen vizslat, hátha valami elárulja rajtam, mi a bajom.
- A faszt ne kiabáljak. Mi történt? - kérdez kicsit nyugodtabban, és kezét felemeli erősen azzal a szándékkal, hogy megsimítsa az arcom. De mikor látja, milyen csúnyán pillantok rá, maga mellé ereszti a karját.
- Meg... Megcsaltál - bököm ki, és újra beugrik a szőke lány képe. Szemeim megint megtelnek könnyekkel, és hiába próbálok erősnek mutatkozni, belülről összetörtem. Harry volt az egyetlen személy akiben hosszú idő után megbíztam, és még Ő is képes átverni. Sikerült lerombolni a falat, amivel elzártam magam a férfiaktól, de ezzel a tettével a semmiből újra ott termett az a bizonyos fal. És erősebb mint valaha. 
- Miről beszélsz? - ráncolja össze a szemöldökét, és görcsösen szorít magához, mint aki fél attól, hogy elveszít. És joggal fél, mert vagy ő megy-e, vagy én. 
- Szóval ezt hogy magyarázod ki? - nyúlok idegesen a zsebembe, és megnyitom a képet. A felismerés megcsapja, arca elborzad, és azonnal vad magyarázkodásba kezdene, de heves reakciója csak egy szomorú mosolyt csal ki belőlem. Tehát igaz. Minden egyes szava igaz a dolognak. 
Csak arra tudok gondolni, hogy miért nem voltam elég jó neki, miért keresett inkább egy másik lányt. - Tudod mit? Inkább ne mondj semmit - hajtom le egy picit a fejem,  hátrálok egy lépést, megfordulok, és erősen azzal a szándékkal, hogy most elmegyek kisétálok az előszobába. Reménykedek benne, hogy Harry nem követ, de persze nem lesz szerencsém, meghallom magam mögött a lépteit. 
- Angel, várj. Most hova készülsz? - húzza fel a szemöldökét, mire bólintok. 
- Szeretném, ha elmennél a házból - bököm ki, mire ledermed, száját gondolkodás nélkül hagyják el a szavak, amiket örökre megjegyzek.
- Itt lakok - mondja, de persze azonnal észbe kap, és a karom után nyúl. Már késő. Kimondta azt a két szót, amitől eléri, hogy elhagyjam a házat. Ellépek mellőle, és gyorsan felnyargalok a lépcsőn. Már nem sírok, egyszerűen képtelen vagyok ezek után bármilyen érzelmet is kicsikarnom magamtól miatta. Tönkretett, megalázott, és nem értem,hogy képes ezek után a szemembe nézni. Idegesen becsapom magam után a hálószobánk ajtaját, és egy nagyobb táskáért nyúlok. Gondolkodás nélkül beledobok pár cuccot, mikor nyitódik az imént bezárt ajtó, és Harry lépbe rajta. Kicsit gyorsabban kezdi el venni a levegőt, mikor meglátja mire is készülök, és automatikusan közelebb lép hozzám. - Angel, nem úgy gondoltam - mondja elkeseredetten, de csak gúnyosan nézek rá.
- Értettem, mire célzol, ne aggódj - nézek rá megvetően. Szeméből értetlenség, tehetetlenség sugárzik, és normális esetben azonnal a karjai közé vetném magam, és eloszlatnám ezeket. Csakhogy most nincs normális eset, így némán tűröm a lelkemben tátongó űrrel.
- Nem teheted ezt, kérlek - el sem jutnak a tudatomig a szavai, idegesen dobálok bele pár ruhadarabot a táskámba, mert ha figyelnék rá, elgyengülnék. és most nem szabad gyengének mutatkoznom. Jelen pillanatban nem.
- Csak pár napra. Ki kell tisztítanom a fejem - motyogom, és a fürdőszobába vágtatok. Kulcsra zárom magam után az ajtót, és amint meghallom, hogy Harry odaér, lecsúszok a földre. Térdeimet felhúzom, és átkarolom a kezemmel, míg fejemet rádöntöm az ajtóra.
Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ezt tette. És hogy azt fontolgatom, elmegyek egy időre. Mégis kihez? Anyáék az ország másik felén tartózkodnak, és nyilván nincs szükségük a drámázásomra.
Hirtelen felindulásból a zsebemhez nyúlok, és gondolkodás nélkül ütöm be az üzenetet.
"Nálad maradhatok pár napra? És értem tudsz jönni most?"
És küldés. Harry időközben odaért az ajtóhoz, és miután sikertelenül megpróbált bejutni, a könnyebb utat választja: dörömbölni kezd.
- Angel, kérlek. Beszéljük ezt meg. Mégis hova tudnál menni? - hallom meg elkeseredett hangját, és z én távolinak tűnő hangomat.
- Az egyetlen személyhez, akiben feltétel nélkül megbízok: Sophiához.
- Angyalom, kérlek - végre abbahagyja az ajtó kínzását, és érzem, ahogy fáradtan követi a példámat, és lecsusszan a hideg padlóra a másik oldalon. Fejemet félrebillentem, és megpillantom a ruháktól teli szennyes kosarat. Harry egyik pólója kicsúszott belőle, és gondolkodás nélkül gyömöszölöm a darabot a táskámba. Mikor Sophia válaszát elolvasom, miszerint öt perc és itt van értem, majd utána kifaggat, felállok, és óvatosan kitárom az ajtót. Harry az ajtó előtt ül, tenyerébe temetett arccal, kósza göndör tincsekkel, amiket legszívesebben elrendezgetnék, és gyorsan felpattan, mikor érzékeli, hogy ott vagyok. Felém lép, de kitérek érintése elöl, és az előszobába megyek. Természetesen követ, bár most nem kezd magyarázkodni, nem kérlel semmire, csak csendben és fájdalmasan nézi végig, ahogy éppen elhagyom a lakását, és annak tudatában engedi, hogy talán most lesz vége a kapcsolatunknak. Felkapom a cipőm, és habozva megállok, és felé fordulok.
- Tudod, Harry - kezdem lágyan, mire zöld szemei kíváncsian vizslatnak. Tényleg azt hitte, hogy egyetlen szó nélkül elmegyek? - Nem akarom ezt. Nem akarom elhinni, de az a kép... Mindent megváltoztatott - nézek mélyen a szemébe, mire óvatosan közelebb lép hozzám, szinte az ajtóra présel.
- Nem kell ezt tenned. Gyere vissza, beszéljük meg egy kávé mellett - mosolyog szomorúan, de csak megrázom a fejem.
- Nem. Pontosan ezt kell tennem. Csak időre van szükségem, hogy ezt az egészet átgondoljam - sütöm le egy pillanatra a tekintetem.
- Vagyis nem szakítasz velem? - kérdezi értetlenül. Ő komolyan azt hitte, hogy ez azt jelenti, szakítok vele? Biztos nem teszem. Szeretem Őt...
- Nem. Csak gondolkozni szeretnék. És pár napig távol lenni tőled - vallom be őszintén, mire kicsit felcsillan a szeme.
- De nem tettem semmit, esküszöm. Hinned kell nekem. Szeretlek, Angel - arca vészesen közeledik az enyémhez, de elfordítom a fejem. Nem érti meg, hogy ez az egész arra megy ki, hogy tisztán tudjak gondolkozni?
- Harry, ne nehezítsd meg - kérem halkan, majd mikor meghallom a dudát, kinyitom az ajtót. Mielőtt kilépnék, visszafordulok hozzá, de ő csak tehetetlenül bámul maga elé. Kezét ökölbe szorítja maga mellett, majd felém kapja a fejét. Tudnia kell. Mielőtt elmegyek, muszáj tudnia. - Szeretlek - mondom ki, majd gyorsan kisietek.
- Angel - kiált utánam, de nem foglalkozok vele, egyenesen Sophia kocsijához rohanok. Útközben a könnyeim utat törnek maguknak. Szinte azonnal bepattanok, és a ház felé fordítom a fejem. Sophia szótlanul elindul, de én még a visszapillantó tükörből látom, ahogy Harry erőből belevág a falba, majd a kezét kezdi tanulmányozni.
- Szeretlek, Harry - suttogom könnyes szemmel.

2015. augusztus 18., kedd

Harmincegyedik

Sziasztók rózsácskák! :) 
Igen, egy nappal hamarabb, 31. rész! Nincs mit hozzáfűznöm, köszönöm a támogatást! :) 
A következő vasárnap érkezik! :)




Eljött az évnek az a napja, amit egészen hétéves koromig imádtam. Aztán megváltozott valami. Már nem kelek fel hajnalban, nem ugrok rá a szüleimre, nem zsebelem be az ajándékokat azonnal, nem várom, hogy bulit szervezzenek, mert ez csak egy ugyanolyan nap az évben, mint bármelyik másik. Azt leszámítva, hogy húsz évvel ezelőtt ezen a  napon születtem meg.
Igen,a születésnapom.
Kiskoromtól kezdve ilyenkor a szüleim ajándékokkal halmoztak el, szinte meggyőződésük volt, hogy csak az meglepetések miatt vártam az egész felhajtást. Egyébként, már két éve nem ünnepeltem meg bulival, sőt, miután apu elment, hallani sem akartam arról, hogy boldog legyek.
Anya tegnap, miután végeztünk, a kezembe nyomott egy ezüst papírba becsomagolt kis csomagot, de azt mondta, csak ma nyithatom ki. El is feledkeztem róla, azt hiszem, a táskámba hagytam. Ha egy kicsit észhez térek, meg fogom nézni, de jelenleg csak a puha ágyra tudok gondolni. Mosolyogva nyúlok magam mellé, de csak az üres lepedőt fogom meg. Sóhajtva fordulok az ablak felé, de még mindig csukott szemmel kuporodom össze. A fehér topom, amit éjszaka gyorsan magamra kaptam, egy kicsit lecsúszott rólam. Lehet, hogy kicsit sokat forgolódtam, és Harry ezért ment ki?
Nem, képtelenség. Talán csak felébredt, és kávézni ment. Vagy. Jézusom, nem állítottam ébresztőt, Luxról teljesen elfeledkeztem, szóval valószínűleg ő jött be, és ő keltette fel Harryt. Basszus. Ez az én feladatom lett volna, én vagyok a nő.
Még mindig nem tudom, mit gondoljak Harry tegnap esti kijelentéséről. Gyereket akar. Én meg... Fogalmam sincs.Semmit nem tudok.
Ha Lux-hoz nem tudok felkelni,  mi lenne, ha lenne egy kisbabám? És félek is egy kicsit. Nem attól a kilenc hónaptól, hanem a szüléstől. És mi lesz velünk azután? A párok teljesen máshogy viselkednek egymással, miután megszületik az első gyerekük. Elhidegülnek, és már csak a baba lesz a közös pont az életükben. És nem akarom, hogy velünk is az legyen, minta párok többségével. Nem akarom, hogy a kicsi majd csonka családban nőjön fel.
De még felesleges ezen aggódnom, hiszen nem fogok egyből teherbe esni. Sőt, lehet, hogy egyáltalán nem fogok, és nem tudom majd valóra váltani Harry álmát, hogy a karjában tartsa a lányát, vagy fiát.
Biztos vagyok benne, hogy meg tudnánk együtt oldani a helyzetet, de mi van akkor, ha túl fiatalok vagyunk még? Harry huszonegy éves, én húsz, és egy baba meg baromi nagy felelősség. Nem csak annyiból áll, hogy ott van, sose sír, éjszaka hamar elalszik, nem kel fel.Ameddig nem tud beszélni, sírással fog kommunikálni, és anyától, valamint könyvekből tudom, hogy nagyon kevés az olyan kicsi, aki egy hang nélkül átalussza az éjszakát.
A gyereknevelés olyan, mint egy huszonnégy órás munka. Háromóránként etetned kell, ha azt akarod, hogy lefáradjon, sétálni kell vele, nem számít, mennyire hideg van, nem számít, mennyire fut a lakás, nem számít, mennyi dolgod lenne még otthon. Talán úgy tűnik, mintha egy nagy nyűgként gondolnék erre az egészre, de ez nem igaz. csak elolvastam jó pár könyvet a témáról, és tudom, mekkora felelősség. A szülésről ne is beszéljünk.
Ezer gondolat cikázik a fejemben, és akárhogy is próbálom, nem tudom a jó oldalát nézni. Egyszerűen nem megy. Muszáj beszélnem erről Harryvel. Nem arról van szó, hogy nem szeretnék gyereket, mert akarok. Csak, nem tudom, hogy bírnánk-e...
Az ajtó kicsapódik, egy hangos nevetést hallok meg, és a barátomat, aki próbálja csöndben tartani a kislányt. Valaki felugrik mellém, mire ösztönösen is kinyitom a szemem, és egyből Lux tejfogas mosolyát, csillogó szemeit veszem észre, ahogy mellettem fekszik. Szőke haja kócosan hullik a szemébe, majd amint észreveszi, hogy fent vagyok, hangosan megszólal.
-Boldog szülinapot, Angel - ugrik rám, de ügyesen elkapom, és az ölembe ültetem.- Hoztunk neked reggelit - mondja teljesen lelkesen.
- Köszönöm - mosolygok rá őszintén, de Harry leemeli rólam, és az ölében tartja. Mélyen a kislány szemébe néz, és mint egy aggódó apuka, úgy szólal meg.
- Luxbébi, mit mondtam arról, hogy csöndben jövünk, és nem keltjük fel Angelt? - húzza fel a szemöldökét, és csikizni kezdi a a kislányt, aki visítva vergődni kezd. Nevetve figyelem a jelenetet, és felülök. Harry egy idő után abbahagyja Lux kínzását, és leülteti az ágy sarkába. Felkapja a távirányítót, és keresgélni kezd. - Mit nézzünk? - vakarja meg a fejét.
- Meséét - nyújtja el az "é" betűt Lux, mire Harry fejcsóválva keres valami babás csatornát. Miután a kislány gyakorlatilag a képernyőre tapad, a srác nevetve odasétál hozzám. Felemelem a takarót, és egy picit odacsúszok, hogy beférjen mellém. Még nem öltözött fel, így az alváshoz használt bokszere van rajta egy fehér pólóval, amit csak úgy gyorsan kikapott éjszaka a szekrényből, haja kócosan terül szét, zöld szemei szinte világítanak, és óvatosan becsusszan mellém. A mozdulattal átkarolja a derekam, és mosolyogva a fülemhez hajol.
- Boldog szülinapot, Angyalom - húzza végig az alsó ajkát a fülemen, mire beleborzongok az érintésébe, és vigyorogva átkarolom a nyakát. Finoman hozzáérintem az ajkamat az övéhez, de csak egy szájra puszit adhatok neki, mert szinte egyből eltol magától. Értetlenül nézek rá, de fejével az ágy végében ülő Lux felé biccent, és megvonja a vállát. - Ne előtte - suttogja, és kezét óvatosan végigvezeti az oldalamon.
- Tegnap abban a szobában estél nekem, ahol ő aludt - válaszolok vigyorogva, mire sóhajtva beletúr a hajába. Ezzel győztem. A tálcára pillantok, amit Harry hozott magával, és boldogan veszem észre, hogy kávét is hozott.Egy határozott mozdulattal nyúlok oda, meglepve ezzel a mellettem ülő srácot, aki csak gyorsan utánam kap. - Csak ezért - emelem fel a poharat, mire morog valamit az orra alatt, de nem értem, mit. Hátradőlök, a fejem a vállára hajtom, és úgy kortyolok bele a kávémba, ami legnagyobb meglepetésemre nem borul rám. Ez az én napom...
Amint ezt kigondolom, megszólal a telefonom. Ez biztos Sophia lesz. Újra átnyúlok Harryn, aki csak megforgatja szemét, és a kezembe nyomja a készüléket. Legnagyobb meglepetésemre Aaron neve virít a kijelzőn, de azért vigyorogva kapom fel.
- Szia - szólok bele, és Harrynek eltátogom, hogy csak a bátyám az, értetlen tekintetét látva.
- Kinek van ma szülinapja? - kérdezi erősen gondolkodást színlelve.
- Hmm... Nem is tudom. Talán ismered? - mosolygok magam elé, mire elröhögi magát.
- Boldog szülinapot! És milyen érzés? Végre nagykorú vagy... - mondja, mire összeszalad a szemöldököm.
- Már rég elmúltam tizennyolc - emlékeztetem, mire felsóhajt.
- Sose volt humorod. Az ember azt hinné, hogy húsz év után már felismered, mikor poénkodok - mondja megvetően, mire megforgatom a szemem.
- Sose voltál vicces - vágok vissza, mire hitetlenül elröhögi magát.
- Anya is beszélne veled - motyogja, majd ott sincs. Hamarosan meghallom, hogy valaki más átveszi a telefont, és anya szól bele.
- Szia kicsim - köszönt csilingelő hangon.
- Szia anya - gördülnek feljebb az ajkaim.
- Boldog születésnapot! El sem hiszem, hogy már ilyen nagy vagy - szipog. - Mintha tegnap lett volna, hogy a karomban ringattalak.
- Jaj, anya! Ez csak egy nap az évben. Ugyanolyan, minta többi - forgatom meg a szemem, mire Harry kicsit ledöbben. Értetlenül nézek rá, de csak legyint, és feláll.
- Gyere, Lux, ideje felöltözni - emeli fel a kislányt, és gyorsan kisétál. Mi volt ez?
- Tudom, csak mégis más a mostani - hallom meg elkeseredett hangját, mire újra visszatérek a valóságba.
- Mégis miért? - ráncolom össze a szemöldököm értetlenül.
- Ezt most nem ünnepeljük együtt.
- Tudom. De attól még ugyanolyan, mintha ott lennék veled - próbálom felvidítani valamivel. Közben kikászálódok az ágyból, és a szekrényhez sétálok. Igen, most már közös szekrényem van Harryvel, amivel nem lenne semmi gond, ha így nem láthatná szabadon az összes fehérneműmet. Tegnap, mikor berendezgettem már vigyorgott pár darabon, és az egyik feketére kijelentette, hogy az a kedvence, hordhatnám többször. Természetesen nem tudtam hova tenni, inkább hozzávágtam, de ez sem volt túl jó ötlet, mert így jobban szemügyre vette. Nem kell mondanom, mennyire zavarban voltam az incidens után. Kikapok egy vajszínű topot, és egy egyszerű pamut rövidnadrágot, és gyorsan magamra kapom őket. - Anya, nem akarlak lerázni, vagy valami, de itt van nálunk Harry egyik barátjának a kislánya, tegnap óta mi vigyázunk rá, és szerintem nem volt túl jó ötlet hagyni, hogy felforgassák az egész házat - mondom szabadkozva. Igazából, hiányzik anya. És Aaron is. Igen, régebben is volt olyan, hogy itt aludtam Harrynél, de most ez teljesen más. Itt van az összes tárgyam, ruhám, szinte semmi nem köt már haza.
- Persze, menj csak. Holnap mindenképpen hívj - veszi búcsúzóra a figurát, majd miután én is elköszönök tőle, elmondom, hogy szeretem, mindennap hívni fogom, ki is sietek a szobából.
A konyhából nevetés szűrődik ki, és mikor odaérek, Lux éppen megdobja Harryt egy kis liszttel. A Göndör arcába repül az egész, még a hajába is jut a fehér porból, és kicsit ingerülten, fáradtan ő is ugyanezt teszi a lánnyal. Lux egy kicsit meglepődik, de azonnal vad kajacsatába kezdenek. Igen, Harry és egy négy éves kislány. Néha muszáj elgondolkoznom azon, hogy a barátom tényleg huszonegy éves, vagy csak beköltözött a testébe, és valójában egy öt éves kisgyerek. Inkább az utóbbira voksolnék ebben a helyzetben...
- Angel, szia - lép mellém mosolyogva Lux, majd őt követi a vigyorgó Harry. Ezek készülnek valamire. És mivel a göndör srác keze a háta mögött van, azonnal futni kezdek. persze kapcsolnak, és mindketten utánam erednek a nappaliba.
A kanapé mögé megyek, ők pedig velem szemben megállnak. Egymásra mosolyognak, Harry bólint egyet, majd tökéletesen egyszerre, két oldalról közelítenek felém. Igyekszem kikerülni Harryt, de megragadja a karom, és lefog.
- Lux, most - kiáltja a kislánynak, aki gyorsan feláll a kanapéra, és egy adag lisztet szór az arcomba. Felkészülve rá, behunyom a szemem, de az orrom így is telemegy vele.
- Hé, kettő az egy ellen? - nézek felháborodva felváltva rájuk. Harry még mindig a karomnál fogva visszatart, majd megvonja a vállát.
- Vedd úgy, hogy Lux egy fél - vigyorog. Megfogatom a szemem, majd próbálok kiszabadulni a szorításából. Kevés sikerrel.
Más taktikát választanék, ha Lux nem lenne itt, de mivel itt van, sóhajtva abbahagyom a szökési kísérletet, és inkább durcisan összehúzom a szemem.
- Ez nem szép így. Engedj el - kérem Harryt, mire egoista vigyorra húzza a száját, és kezét végighúzza az oldalamon, úgy, hogy Lux ne lássa. A kislány csak babás vigyorral nézi végig a kiszabadulási kísérletem, de nem segítene. - Lux, ne hagyd, hogy megkötözzön - mosolygok  barátságosan a kislányra, aki csak elneveti magát, és lehuppan a kanapéra. Harry lassan elenged, de ujjait rákulcsolja az enyémekre, és úgy dönt, így folytatja a fogva tartásomat. Maga után húz, és leül, majd az ölébe húz. - Most már elengedhetnél - mondom szúrós szemmel.
- Igen. Elengedhetnélek. Ha akarnám - ezt hangosan mondja ki, azonban mikor Lux nem figyel, közel hajol hozzám, és a fülembe suttog. - De valljuk be, nem sokszor ülsz az ölemben - puszil bele a nyakamba, ezzel egy borzongást kiváltva belőlem.
- És ha ez ma máshogy lenne, elengednél? - kérdezek vissza huncut mosollyal.
- Talán - motyogja rövid gondolkozás után. - Egyébként, Luxbaba, anya hívott, délre érted jönnek - kacsint a kislány felé, aki csak álmosan bólint.
- Hiányzik anya - mered maga elé Lux, mire Harry automatikusan elenged, én pedig felpattanok, és letérdelek a kislány elé.
- Nem sokára érted jön - fogom meg a kezét, és biztatóan megszorítom. Harry közelebb húzódik hozzá, és nevetve megrázza a fejét.
- Ennyire rossz, hogy itt vagy? - kérdezi féloldalas mosollyal, mire Lux megtörli a szemét.
- Nem, csak azt akartam, hogy elengedd Angelt - nyújtja ki a nyelvét a lány, mire kicsit meglepődök. Jól átvágta Harryt, és engem is.
- Igen? Akkor ezért jár egy csikizés - emeli fel Harry nevetve.

***

Már legalább két órája, hogy Lux elment. Harry rendelt egy pizzát, mert egyikünk sem akart főzni, így most is azt esszük, miközben a napágyon évezzük a napsütést. A meteorológusok szerint, hamarosan újra beköszönt a rossz idő, és akkor sokáig nem szívhatunk magunkba D vitamint. Lehunyt szemmel hagyom, hogy a Nap égesse a bőröm, miközben a fejem Harry vállán pihen.
Bevallom, ennél jobb szülinapot el sem tudtam volna képzelni. Elvégre, itt van Harry, csak kettesben töltjük, és hosszú évek után először van jó idő ezen a napon.
A pizza eléggé olajos, de jelenleg ez sem zavar különösebben. A Göndör átkarolja a derekam, és szorosabban magához húz, puszit nyom az arcomra, és a felveszi a napszemüvegét. Mosolyogva kinyitom a szemem, és ránézek. Mindig ugyanúgy dobban meg a szívem, ahányszor csak rápillantok, és általában, ha ezt észreveszi, olyan aranyosan összeráncolja a szemöldökét, és érdeklődve figyeli a vonásaimat.
Most sem történik ez máshogy, közelebb hajol hozzám, és megköszörüli a torkát.
- Sajnálom - suttogja gyengéden a fülembe, mire összekúszik a szemöldökét. Mégis mit sajnál? Tudtommal semmit nem követett el, amiért bocsánatot kéne kérnie.
- Mit? - kérdezem szorongva.
- Hogy nem tettem semmit azért, hogy ez a nap más legyen. De ajándékot azért vettem, igaz, Sophia segítségével - nyúl bele a zsebébe, mire felülök, és már nyitom is a számat, hogy megmondjam, teljesen felesleges volt, de inkább hagyom. A csillogás a szemében, ahogy átadja az apró kis csomagot felbecsülhetetlen. Nincs szívem megmondani neki, hogy ő is eléggé nagy ajándék nekem, nincs szükségem vásárolt dolgokra, amik valószínűleg semmit nem fognak jelenteni.
Óvatosan lehámozom a csomagolást, és egy kék kis ékszeres doboz kerül elő. Leemelem a tetejét, és belenyúlok. Eláll a lélegzetem, mikor kiveszem a nyakláncot: Aranyból készült, egyszerű az egész. A medál mégis teljesen más. Egy "H" betűt ábrázol, ami kövekből van kirakva.
- Nem tudtam, minek örülnél, így valami személyeset akartam adni - töri meg a csendet, mikor már legalább fél perce bámulom a neve kezdőbetűjét ábrázoló kis aranyláncot.
- Harry, ez... ez... egyszerűen csodálatos. De tényleg nem kellett volna - motyogom még mindig megbabonázva, és a kezébe nyomom. Látva értetlen arckifejezését megfordulok, és megfogom a hajam, hogy fel tudja rakni. Mikor megérzem puha ujjait, és a "H" betűt, automatikusan is odanyúlok. 
- Ígérj meg nekem valamit - húzódik közelebb hozzám, és fejét a nyakamba temeti. 
- Mit? - fordulok felé, és az ölébe mászok. Kicsit meglepve, szinte gondolkodás nélkül csúsztatja a kezét a derekamra. Átkarolom a nyakát, és közelebb mászok hozzá. 
- Ezt miért? - húzza fel a szemöldökét. 
- Köszönöm - tapadok rá az ajkára. A hajamba túr és megadja magát, hagyja, hogy én írányítsak. Illetve, egy ideig hagyja, majd zihálva elszakad tőlem. 
- Ígérd meg, hogy addig fogod hordani ezt a nyakláncot, ameddig szerelmes vagy belém - kér komolyan. Szinte gondolkodás nélkül csúszik ki a számon a válasz, és automatikusan a karjába kapaszkodom.
- Megígérem - suttogom, majd újra megcsókolom.

2015. augusztus 16., vasárnap

Harmincadik


Sziasztok! :) 
Igen elértünk ide is, 30. Rész. Hát, nem tudom, mit mondjak :') még 10 rész, és vége is az első évadnak :) 
Csak jó olvasást szeretnék kívánni, nekem ez a kedvenc részem :) 






- Angyalom, ébresztő - érzek meg egy puha kezet az arcomon, és a lehelet csikizi a bőröm. A finom ujjak végigtáncolnak a homlokomtól egészen a vállam vonaláig, és vissza. Sóhajtva a hang felé fordulok, és beletemetem a fejem a meleg bőrébe.
Sose voltam egy nagy korán kelő, de mikor nem magamtól ébresztenek fel, hajlamos vagyok egész nap zombimódra váltani. Anya szerint ezt apától örököltem, mert ő mindig későn kelt fel. Mesélte, hogy mikor én megszülettem, és borzasztó hasfájós voltam, rengeteg sírtam, kikészítve ezzel a szülőket, ő minden egyes hangos szuszogásomra felébredt, ellenben apuval, aki még a leghangosabb bömbölésemnél is békésen aludt. Igen, sikerült neki.
Ha nekem kisbabám lenne, remélem, az anyai ösztön előtörne, és felébresztene, ha a picim sírna.
És megint témánál vagyunk.
A baba.
Azóta nem hagy nyugodni ez a gondolat, talán azért, mert a szívem mélyén én is szeretném, csak még magamnak se merem bevallani.
De mielőtt ebbe belemegyek, biztos, hogy rengetegszer átbeszélem Harryvel. Nem hagyom, hogy majd a kisbabám is hasonlóan nőjön fel, mint én. Félreértés ne essék, gyönyörű gyerekkorom volt, azt nem szeretném, hogy mi is elváljunk, és a pici apa nélkül töltse a gyerekkorát. Persze nem szeretnék egyből rosszra gondolni, mert nem fogok elválni tőle. De várjunk... Össze sem házasodtunk, alig két hónapja se ismerem, és máris az esküvőről beszélek tudat alatt. Mi történik vele?
- Angyalom, muszáj felkelned, ha oda akarunk érni nyolcra - zökkent ki a barátom hangja. Nyöszörögve megszólalok, de a szemem továbbra is csukva tartom, nincs kedvem kinyitni. Nem azért, mert hisztiznék, vagy valami, egyszerűen nem értem, miért kell ilyen korán indulnunk. A fél ház alszik még, mindenkit fel fogunk verni, és eszem ágában sincs találkozni egy morcos Gemmával. A rendes, nyugalmi állapotban lévő lány is megrémiszt, hát még ha dühös... 
- Nem akarok - motyogom halkan, mire egy kuncogást kapok. A fülem mögé simít egy tincset, és óvatosan a karjába emel. Elengedem maga, és szinte szétolvadok a karjaiban, miközben dúdolva ringat, akár egy kisbabát. - Ettől csak még álmosabb leszek - ásítok, és most már tényleg felnevet. 
- Indulunk kell, ha hozzám akarsz költözni - nyom puszit a fejem búbjára. Hátradőlök, kiesve a szorító tartásából, és fáradtan tapogatok a pólója után. Miután az alját megtalálom, kezem lassan vezetem fel a gallérjáig, és miután megmarkolom, sóhajtva megszólalok, bár hangom inkább suttogás. 
- És mi lenne, ha visszafeküdnénk aludni? - kérdezem, és magamra rántom. Érzem meleg leheletét, és a testmelegét, amit magából áraszt, ahogy felém tornyosul. Még mindig lehunyom a szemem, akkor is, amikor puha ajkai az enyémekhez érnek. Egy szenvedélyes ébresztőcsókot kapok, majd lemászik rólam, mire értetlenül kinyitom a szemem. Ajkaim duzzadtak az előző csókjától, és nem értem, hogy hagyhatott itt. Vigyorogva figyeli elkeseredett tekintetem, és a kezemnél fogva lassan felhúz magához. 
- Mehetünk? - kérdezi nevetve, mikor duzzogó fejet vágok. 
- Ez nagyon gonosz volt. Nem illik nőt így otthagyni az ágyban - húzom fel az orrom. 
- Hát, a gonoszság szexi - vonja meg a vállát. Megforgatom a szemem, és nyújtózok egyet. A póló kicsit felcsusszan a hasamnál, mire Harry keze akaratlanul is odatéved. Hirtelen levegőt is elfelejtek venni, a meleg ujjak simogatják, és egy picit csikizik is a hideg bőrfelületet, majd továbbáll, és a derekamon nyugtatja kezét. Fellélegzek, és gyorsan felállok, majd a táskámhoz sietek. Kikapom a tegnap bekészített nadrágot és felsőt, majd vetek egy pillantást az ablakra. A nap süt, tehát mégse voltam olyan hülye, amiért rövidnadrágot raktam be magamnak. A fürdőbe érve ledobom magamról a ruháimat, és beállok a jó forró zuhany alá. Most nem szabad sokat elidőznöm ott, pláne nem a gondolataimmal, mert akkor egy év múlva se fogok kiérni. 
El is zárom a vizet,  nyomok egy kis eper illatú tusfürdőt a kezemre, és elkezdem magam habozni. Miután ezzel végzek, újra folyatom magam a meleg vizet, elzárom, és kilépek. Magam köré tekerem a törölközőt, pont abban a szent pillanatban, amikor Harry belép. Meglepve fordulok felé, és érdeklődve húzom fel a szemöldököm. 
- Csak biztos akartam benne lenni, hogy nem aludtál el a zuhany alatt - vonja meg a vállát, és közelebb lép hozzám. Testét az enyémhez préseli, mire felnézek rá, az ajkamba harapva. Kicsi vágy villan a szemében az ártalmatlannak szánt mozdulat láttán, és mielőtt lecsaphatna ajkamra, halkan megszólalok.
- Azt mondtad, sietnünk kell - nézek mélyen a szemébe. Félresöpri a vállamról a hajam, és odahajolva elkezdi finom puszikkal belepni a felületet.
- Igen, sietünk - válaszol, belemorogva a nyakamba. Mosolyra húzom a számat, és a hasára téved a kezem.
- De ha így haladunk, nem fog összejönni - kuncogok, mire sóhajt egyet. A mellkasára vezetem a tenyerem, és kicsit eltolom magamtól. Felnézek gyönyörű smaragdzöld szemeibe, amik álmosan csillognak, és kisfiús mosolya ott bujkál a szája szélén, és keze lesiklik az enyémre.
- Akkor hagylak - enged el lefele gördülő szájjal, és kilép a fürdőből.
Mosolyogva megrázom a fejem, és magamra kapom a farmer rövidnadrágot és fekete topot, a hajamon párszor átmegyek a fésűvel, és hagyom, hogy természetesen a vállamra terüljön, aztán kimegyek. Harry éppen a nadrágja övét kapcsolja be, miközben meztelen felsőtesttel áll ott, göndör fürtjei össze-vissza lógnak. Nyelek egyet, és igyekszek nem rá nézni, mert arcom azonnal vörösbe borul.
Helyette inkább gyorsan berakom a kis utazótáskánkba a tegnapi ruhánkat, és a barátom felé fordulok, a kezembe nyomja a szennyesét. Megforgatom a szemem, és azt is beleteszem a táskába.
- Ha mázlink van, anyu még alszik. Útközbe veszünk valami kaját, jó? - kulcsolja rá a kezét az enyémre. Bólintok, és az ágyhoz lépve bevetem azt, mert ha Harryn múlik, akkor így hagyjuk itt. És jó benyomást szeretnék kelteni, ha már elsőre nem is nyertem el a családja tetszését.
Sóhajtva beletúrok a hajamba, majd a barátom mellé lépek, aki vigyorogva átkarolja a derekam, és kinyitja nekem az ajtót. Mielőtt bezárja, még aranyos mosollyal végignéz a szobán, és mintha eszébe jutnának az itt töltött évek. Aztán, a következő pillanatban már a keze a vállamon nyugszik, és miközben magához húz, mély levegőt vesz.
A házban csend uralkodik, mintha mindenki még az igazát álmát aludná. Ami részben igaz, mert fény sehonnan nem szűrődik ki, hangokat se hallunk, és mintha egy horrorfilmben járkálnánk. Harry bátorítóan megszorítja a vállam, és a bejárati ajtónál felvesszük a cipőnket.
- Hát, ez is megvolt - mosolyog, mikor halkan kinyitja az ajtót, és maga elé enged. Utánam siet, és bezárja az ajtót.
Alig hallhatóan fellélegzek, és hálát adok az égnek, amiért végre itt vagyunk, és hazamegyünk. A költözés miatt egyáltalán nem aggódok, hiszen eddig is sok időt töltöttem Harrynél. Látszólag ő is teljesen nyugodt, mert kinyitja nekem a kocsiajtót, és miután ő is beül, vigyorogva felém fordul.
- Köszönöm - mondja halkan, és beindítja a motort. Összeráncolt szemöldökkel felé fordulok, és érdeklődve várom, hogy folytassa.
- Mégis mit? - kérdezem, miközben elindulunk.
- Hogy nem akadtál ki a családomon - süti le a szemét. Anya néha rá tud ijeszteni az emberekre, Gemma pedig sokszor ok nélkül ideges, és nagyon meg tudja mondani, mit gondol éppen. És általában ez nem kedves dolog - simít végig az arcomon. Ha most elmondom Harrynek, mit mondtak, tuti, kiakad. És, mint barátnő nem az a célom, hogy összeugrasszam a családjával, így az lesz a legjobb, ha hallgatok.
- Nem történt semmi - hazudok szemrebbenés nélkül.
- Akkor jó - figyeli az utat.
Nem szólunk egymáshoz semmit, én pedig lehunyom a szemem. Igazából, annyira nem is volt gázos ez a két nap. Sőt, inkább egy volt, mint kettő. Jó, pár dolgot megtudtam, de ez semmin nem változtat. Azt tudtam, hogy Lana mindig is fontos volt Harry életében, eléggé meghatározó személy, de túllépett rajta. Mármint Harry. A lányról nem tudok nyilatkozni, de remélem, ő is hasonlóképpen tett, mert nincs kedvem bekerülni egy szerelmi háromszögbe, ahonnan tuti vesztesként kerülnék ki. Ki tudja, mióta ismerik egymást, de mi két hónapja. Lassan három. Ez valószínűleg kevesebb, mint az az idő, amit ők együtt töltöttek.
Ezer, meg ezer gondolat kavarog a fejemben, de győz az álmosság, és teljesen kizárom a külvilágot...

***

- Angyalom, megjöttünk - hallom meg Harry hangját, mire felriadok. A házunk előtt állunk, a szobám redőnye fel van húzva, anya kukucskál ki a nyitott ablakon, és valamit nagyon kiabál nekünk. A visszapillantó tükörből látom, hogy mögöttünk egy nagy kamion áll, Niall pedig vészesen közeleg felénk, nyomában Sophiával. Feltépik az ajtómat vigyorogva megszólal. Furán nézek rá, majd Harryre, de a srác is összeráncolt szemöldökkel figyeli barátját.
- Szép jó reggelt, fiatalok! Mint látjátok, mi már fittek vagyunk, költözésre készen, a dobozok összeszedve, szóval már csak pár dolog van hátra, és hivatalosan is összeköltöztök - húzza ki magát büszkén. - És mit gondoltok, kinek köszönhetitek ezt? - vigyorog még jobban. Sophia alig hallhatóan felkuncog, mi pedig kiszállunk a kocsiból.
- Neked? - kérdezek vissza mosolyogva.
- Talált süllyedt - kacsint rám, majd átkarolja Sophia derekát.
- Álmodozz csak, kicsi Niall - pacsizik le vele Harry röhögve, majd mellém lép.
- Tehát már minden kész? - szorul össze a szívem.
- Igen, már csak be kell pakolni, de azt nem mertük, mert még anyukád se tudja, melyik dobozba mi van - szól bele a legjobb barátnőm.
- Én tudom - indulok be a házba. Harry szorosan a nyomomban jön, és ahogy belépek a bejárati ajtón, kicsit ledermedek. Eddig fel sem fogtam, hogy talán ez az utolsó napom a házban, ahol felnőttem. Minden emlékem ideköt, és képesek vagyunk hátrahagyni ezt az egészet. Anyának szemrebbenés nélkül megy, talán ő nem is akar emlékezni, elvégre itt romlok meg a kapcsolata apával, és sehogy se tud szabadulni a háztól. A falon a képek talán mindent eszébe juttatnak, olyan dolgokat is, amiket el akar felejteni.
- Figyelj - fordít magához Harry. Mélyen a szemébe nézek, és sóhajtva lehunyom a szemem. - Minden oké? - kérdezi suttogva. Összeszorítom a fogam, és megfogom izmos karját. A derekamra helyezi kezét, és az ölelésébe von. Ő megérti, mennyire rossz, és mennyire nem tudom még felfogni, hogy az összes emlék, amit ebben a házban szereztem, már nem lesz kézzelfogható. Tudom, bármikor itt lesz a ház, kívülről megcsodálhatom, de amint az új lakók elfoglalják, már nem léphetek be, nem foghatom meg kedvemre a bútorainkat, mert nem lesznek itt.
- Nem - motyogom a vállába, és a sírás kerülget. Jó szorosan átkarol, egyik kezével a hajamat simogatja, a másikkal apró köröket ír le a hátamon. Nem hagyhatom, hogy kigördüljön akár egy könnycsepp is, mert tudom, hogy ezer követné. És nem akarok hisztizni, mert én választottam ezt.
- Nyugi. Nem lesz semmi baj. Itt vagyok - nyugtatgat. Kicsit összeszedem magam, és kibontakozok az ölelésből. Felnézek rá,  megpróbálok egy őszintének tűnő mosolyt csalni az arcomra. 
- Igazából eléggé vicces ez a helyzet - nevetem el magam, mire furán felhúzza a szemöldökét. 
- Miért? 
- Mert örülnöm kéne, hogy összeköltözök veled. És örülök - vágom rá gyorsan szomorú arckifejezése láttán. - És itt bőgök most, pedig semmi okom rá. Mint valami rossz film főhősnője - vigyorgok, mire nevetve magához húz. 
- Mellettem lehetsz olyan, mint egy rossz film főszereplője, nem érdekel - puszilja meg a homlokom. 
- De most menjünk, segítsünk anyának - fogom meg a kezét, és a szobám felé araszolok. Még egyszer megrázza göndör fürtjeit, majd hosszú léptekkel követ.
Hatalmas levegőt veszek, és benyitok. 
Anya egy dobozt tart maga előtt, és egy zsepivel törli meg a szemét. Azonnal elengedem Harry kezét, aki megköszörüli a torkát, és zavartan hebeg-habog.
- Öhm... Én megnézem Niallt - mutat az ajtó felé, kilép, és bezárja. Anya felé fordulok, akinek teljesen elkenődött a szemfestéke, és szomorú nagy szemekkel vizslat. 
A szobában elszórva dobozok, az egész teljesen üres, egyedül a pucos polcok, és az üres ágy az, ami a helyet foglalja. 
Anyu az ágyon ül, és miután Harry ott hagy minket, próbálja összeszedni magát.
Szinte futva odamegyek hozzá, és leguggolok elé. 
- Hé - fogom meg a kezét, mire abbahagyja a szipogást, és végre megszólal. 
- Semmi baj, csak olyan rossz nézni, ahogy a kislányom felnő. Tegnap még pelenkában szaladgáltál, holnap meg már a barátodnál ébredsz, a cuccaid között - törli meg a szemét. Részben igaza van. 
- De te ettől még az anyukám vagy. Lehet, hogy Harryvel egy év múlva nem leszünk már együtt, de te mindig itt leszel nekem - motyogom könnybe lábadt szemmel. Említettem már, hogy túl érzékeny vagyok az utóbbi időben? 
- Igazad van. Csak nem tudod, milyen rossz. Majd ha lesz gyereked, rájössz - simítja meg a fejem, és nyom egy puszit az arcomra. 
- Szeretlek, anyu - ölelem át, és szorosan a karomba zárom. Hiányozni fog. Talán még most fel se tudom fogni, de borzasztó lesz nélküle. Harry végig ott lesz mellettem, de egy anya más. Szükségem van rá... 
- Szeretlek, kincsem. És csak azt akarom, hogy boldog legyél - suttogja a fülembe. - De most hagyjuk ezt, ezek a dobozok nem viszik ki magukat - áll fel mosolyogva. Ez az én anyám. Egyik pillanatban még bőg, a másikban összeszedi magát, és kutya baja. 
Mindketten felkapunk egy-egy könnyű dobozt, és nevetve lépünk ki az ajtón. A házban senki sincs, Harry, Niall és Sophia a nyitott ajtónál hülyéskednek, és észre sem veszik, hogy odaérünk. Egyedül Harry. Csak furcsa mosollyal néz minket, és azonnal elveszi anyutól a kis csomagot. 
- Gyerekek, gyertek, sose fogunk így végezni - csapja össze a kezét, mire mindenki újra a házba indul.

***

A listát szorongatom, amit Harryvek írtunk, és a bevásárlókocsival a megfelelő sorokat keresem. A bolt tele van emberekkel, már nem is tudom, hányszor mentem neki valakinek, vagy hányszor jöttek nekem. Szerencsére már csak a liszt, és mehetek is fizetni. Bár, ha nem állnának százan egy pénztárnál, talán könnyebb dolgom lenne. 
Sóhajtva befordulok, és elveszem az utolsó dolgot a listámról. Mikor a kasszákhoz érek, pont akkor nyitja ki egy húsz év körüli srác az egyiket, gyorsan odasietek, így én vagyok az első. Utánam azonnal beállnak páran, de így megúsztam az újabb egy órát itt. 
Sietve kipakolom az élelmiszereket, és az egyéb dolgokat, és várom, hogy a fiú lehúzza őket. 
- Szia - köszön, mire hasonlóan teszek én is. - Meleg van, nem? - kezd el csevegni unalmában, mire mosolyogva megrázom a fejem. A klíma megy, így az áruházban teljesen jó idő van. 
- Itt nem. Kint igen - biccentek a fejemmel az ajtó felé. 
- Unalmas ez a munka - sóhajt, majd megmondja a fizetendő összeget, kifizetem és távozok. Kint azonnal megcsap a meleg levegő, és gyorsan a kocsimhoz sietek. Bepakolom a csomagtartóba a vásárolt dolgokat, és beülök. 
Benyomom a rádiót, de igazából felesleges, mert két perc alatt odaérek Harryhez. A cuccok miatt jöttem autóval, más körülmények között simán sétáltam volna. 
Úgy beszéltük meg, hogy Harry megvárja Luxot, én meg elmegyek vásárolni. Kicsit meglep, hogy a ház előtt nem áll kocsi, de kiszállok, hátulról kiszedem a szatyrokat, és besietek a házba. Előhalászom a kulcsom, addig a joghurtokkal, és tejtermékekkel teli zacskót leteszem a földre, majd kitárom az ajtót, lábammal berúgom, majd a cipőmből is kilépek, és azonnal a konyhába sietek. 
Lepakolom a cuccokat, és kiálltok Harrynek egy 'Megjöttem'-et, és lassan elkezdem feltölteni a hűtőt a most vásárolt dolgokkal. Eléggé gyorsan haladok, és bár szinte biztos, hogy nem a megszokott sorrendbe sikerült bepakolnom, azért hamar végzek. A fürdőbe szánt dolgokat is odaviszem, bár mikor benyitok, nem számolok azzal, hogy Harryt találom ott, egy szál törülközővel a dereka körül. Kicsit lesokkolódok az ajtóban, de ő csak lazán rámnéz, és megvillantja mosolyát. 
- Szia - köszön lazán, és a pólóját a szennyestartóba teszi. Az tele van rakva pólókkal és nadrágokkal, vagyis nekem kell majd kimosni őket. - Leittam a pólóm, szóval ha már itt voltam, fürödtem egyet - vonja meg a vállát, és lazán nekitámaszkodik a csapnak. Még mindig kicsit zavartan kezdem kipakolgatni a vásárolt termékeket, és ügyetlenül keresem a helyüket a hatalmas fürdőszobában. - Amúgy, az összes normális pólóm szennyesben van, és már csak a rövidujjú ingeim maradtak - húzza el a száját. 
- Kíváncsi lennék rád ingben - jön ki a számon, de azonnal be is harapom. Hogy mondhattam ilyet? Jézus. 
- Igen? - húzza fel a szemöldökét, miközben közelebb jön hozzám. Próbálok azzal foglalatoskodni, hogy megfelelő helyre rakjam a kezemben tartott tárgyakat, de mikor megérzem a kezét a derekamon, a légzésem egy pillanatra kihagy. - És ha levenném a törülközőt akkor is kíváncsi lennél rá? - kérdezi perverh vigyorral, és óvatosan szembefordít magával. 
- Ezt ne most. Lux bármelyik percben itt lehet - sütöm le a szemem. 
- Igaz - sóhajt egyet, de azért ajkával megtámadja az enyémet. Puha fürtjeibe túrok, ő pedig lassan mozgatja a száját. Bármennyire is imádom, mikor hozzámér, csupasz mellkasára csúsztatom a kezem, és eltolom magamtól. Csalódottan nézz rám, de csak nevetve nyomok egy puszit az arcára. 
- Öltözz fel - bújok ki az öleléséből. 
- Jössz nekem egy hosszú csókkal - vág sértődött képet. 
- Miért? - nevetek az ajtóból, mire kihúzza magát. 
- Legyen kettő - fordul el, és a törülközője sarkához nyúl. Megforgatom a szemem, és mosolyogva elhagyom a fürdőt.
A nappaliban fáradtan pattanok le a kanapéra, és lustán eldőlök. 
Abban a pillanatban el is alszok, ahogy lehunyom a szemem.

***

Halk sutyorgásra ébredek, és mikor végre látást varázsolok magamnak, a világ egyik legaranyosabb látványa tárul elém. Harry a földön ül, előtte egy aranyos szőke hajú kislány, és közösen fakockákból valami várat építenek. A barátom egy sötétkék-fehér kockás inget visel, ami baromira, komolyan, baromira jól áll neki. A haját egy kendővel hátrakötötte, amitől még helyesebb, és szexibb lett az összkép.
A kislány vékony haja egészen a válláig ér, szemei álmosságtól csillognak, amit meg is értek. Ahogy az órára pillantok, nyolc órát mutat, és fel sem tűnt, hogy már egy kicsit be is sötétedett.
- Nem, Harry, ez nem oda megy - kiált fel hangosan a kislány, mire Harry szomorúan elveszi a kezében tartott kockát.
- Hanem? - kérdez vissza tettetett felháborodással.
- Oda egy rózsaszín megy, nem kék - magyarázza a kislány továbbra, édes háromévesekhez méltó selypítéssel.
- Bocsánat, Luxbébi - mosolyog Harry, és elvesz egy rózsaszín építőkockát. Fél szemmel felém les, és mikor látja, hogy ülőhelyzetbe tornáztam magam, és vigyorogva figyelem a jelentet, mosolya még szélesebb lesz. - Nézd, ki ébredt fel - biccent felém. Lux felém fordul, és édes kislányos vigyorral odajön hozzám.
- Felveszel az öledbe? - kérdezi csillogó szemekkel, és felemeli a karját. Alányúlok, és az ölembe ültetem. - Te vagy Harry bácsi felesége? - hajol közelebb hozzám, és egy cuppanós puszit nyom az arcomra. 
Kicsit meglepődök a kérdésén, főleg a 'Harry bácsi'-n, de nevetbe megrázom a fejem. 
- Lux, már mondtam, hogy ne hívj Harry bácsinak - pattan le mellénk Harry durcisan. Átkarolja a vállam, miközben végigsimít a hajamon. - És Angel csak a barátnőm, még nem a feleségem - hangsúlyozza kacsintva a 'még' szót. 
- Éhes vagyok - hintázik Lux a vállamon. 
- És mit ennél? - igazítom meg a haját. 
- Csinálj nekem szendvicset, légyszi - vigyorog.
- Ha leszállsz rólam, csinálok - mosolygok rá, mire átpattan Harryhez, és átöleli a nyakát. 
- Nekem is? - pillant rám Harry, és bólintok. 
- Szaladgálunk? - hallom meg Lux hangját még, majd kilépek a szobából, egészen a konyháig. 
Ez a kislány... 
Nagyon aranyos, és a cserfessége magamra emlékeztet. Pontosan ugyanilyen voltam én is, anya szerint. 
Gyorsan kenyeret veszek ki, tányérokat, és a hűtőből a kajához a dolgokat. 
Pár perc alatt összedobok ötöt (Harry úgyis többet eszik) és egy tálcára rakva besétálok. Lerakom a kis dohányzó asztalra, Harry és Lux kezébe nyomok egy-egy tányért, és nyomok egy puszit mindkettő arcára. Tökéletesen egyszerre nyúlnak a kenyerekhez, és egyszerre harapnak bele. Bár Luxéból kiesik a rengeteg dolog, amit beledobáltam, mindketten csöndben enni kezdenek. Az óra fél kilencet mutat, így lassan fürdésidő van a kislánynak. 
- Megyek, megcsinálom az ágyat - mosolygok rájuk, mire vajas szájjal bólintanak. Harry néha olyan, mint egy nagy gyerek... 
- Te nem eszel velünk? - kérdezi Lux nagy szemekkel. 
- Nem, majd később - hagyom ott őket. 
A vendégszoba, ami Harry (vagyis most már az enyém is) szobája mellett van, egy hatalmas ággyal, és rengeteg szekrénnyel van tömve. 
Sóhajtva terítek rá egy lepedőt (igen, az egyik fiókban találtam), egy kispárnát és egy meleg takarót. Mást nem találtam, pedig nem hiszem, hogy ebben a melegben jó a lánykának az ilyen meleg ágynemű. 
Mikor végzek, otthagyom a szobát, és a nappaliba megyek. 
Ott, tényleg a világ legaranyosabb képe tárul elém. Harry elterül a kanapén, a lába lelóg, Lux a hasán fekszik, az ujjával a szájában, és mindketten édesen szuszognak. Egy pillanatig mosolyogva nézem a jelenetet, majd egy pokrócot terítek rájuk. Szerintem, reggelig fel se kelnek. 
Bár mikor Harry elkapja a kezem, ez megcáfolódik. Félig kinyitja a szemét, és Luxra pillant, aki továbbra is a hasán pihen. 
- Szerintem - kezd bele suttogva. - Vigyük fel a szobába - ül fel óvatosan, miközben a kislányt a kezébe kapja. Imbolyogva áll fel, és elindul az emeletre. Természetesen a lépcsőfokoknak most támad kedvük nyikorogni, de szerencsére, Lux nem ébred fel. 
A lábával belöki az ajtót, és a kislányt az ágyhoz viszi. Óvatosan lerakja, én betakargatom, és nyomok egy puszit a homlokára. 
Harry kezét a csípőmre helyezi, és ahogy felállok, közelebb húz magához. Háttal állok neki, így egy mozdulattal félresöpri a hajam, és a nyakamat kezdi el puszilgatni. Feléfordulok, és átkulcsolom a nyakát. A füléhez hajolok, és megpróbálom az őrületbe kergetni, így egy picit cirógatom a puha bőrét. 
- Tudod, nagyon szexi vagy ingben - suttogom érzékien.  
- Megszabadulhatok tőle, ha gondolod - vigyorog, és levezeti a kezét a fenekemhez. A combom alá nyúlva felkap az ölébe, és lassan kioldalaz velem a szobából. Kint a falhoz nyom, halkan bezárja az ajtót, és azonnal rátalál ajkaimra. Érzékien mozgatja a száját, miközben a hajamba túr, és erősen a falhoz szorít. Csipőjét az enyémhez nyomja, mire akaratlanul is a hajába túrok, és egy kicsit meghúzom a göndör fürtjeit. 
A gallérjához simul a kezem, és sarkammal szorosabban húzom magamhoz. A köztünk lévő távolság milliméterekre csökken, szinte érzem, ahogy a szíve hevesen ver, mellkasa folyamatosan emelkedik és süllyed, édes csókjai a nyakamon erőszakosabbá válnak, és egy foltot kezd szívni. Ne úgy, hogy fájjon, inkább pont ellenkezőleg. 
Lassan kezdem el kigombolni az ingét, de mikor a végéhez érek, egyszerűen csak széthúzom. A vérem felforr, nem is tudom, hol vagyok, csak annyit, hogy Harryvel. Kezem azonnal az izmos hasára és mellkasára helyezem, miközben zihálva újra ajkaimra téved. A hátára simítom, és körmömet óvatosan, anélkül, hogy fájdalmat okoznék neki, végigsimítom a hátám. Kicsit felmordul, és az ujjai ügyesen megtalálják a pólóm alját, majd húzni kezdi, de megállítom. 
Vágyom rá. Vágyom az érintésére arra, hogy megcsókoljon, hogy végighúzza kezét az oldalamon, hogy érzékien a fülembe suttogjon, hogy teljesen az enyém legyen. Olyan szenvedély gyúl bennem, amilyet még sosem éreztem, semmi másra nem tudok gondolni, csak rá. A szavak nehezen jönnek ki a torkomon, és borzasztó nehéz rávenni magam bármire is. 
- Be kell mennünk a szobába - hangom csak egy egyszerű próbálkozás, és csak az agyam diktálja, hogy ez lenne a helyes, mert kezemmel továbbra is a hátán ügyködök. Erőtlenül bólint, és elindul velem a szobába. Közben megállás nélkül csókol, a fenekembe markol, és lábával löki be az ajtót. Az ágyhoz halad velem, és óvatosan lelök rá, az ajtóhoz siet, és kulcsra zárja. Értetlenül nézek rá, de csak legyint, és visszajön. 
- Nehogy Lux benézzen - motyogja, és máris felettem van. A gallérjához nyúlva húzom le magamhoz, és erőszakosan csókolom. A hátam alá nyúl, kicsit megemel, és rámnehezedik. Kezeimmel az ingje ujját keresem, és mikor megtalálom, elkezdem lehúzni róla. Kicsit rásegít, és hamarosan már egy szál farmerben fekszik rajtam. - Sok rajtad a ruha - dörmögi a fülembe, és felkapcsolja az olvasólámpát. Most már halvány fény uralkodik a szobában, és tökéletesen látom minden mozdulatát. Egy rántással megszabadít a felsőmtől, a rövidnadrágom egy gyakorlott mozdulattal lehúzza, így már csak a fehérnemű takar. Lábamat felrakom a hátára, és még jobban magamhoz húzom. Csípőjét az enyémhez löki, így megérzem magamnál férfiasságát. Akaratlanul is nyögés hagyja el a számat, és a hajába túrok. 
A nadrágja gombjához vezetem a kezem, és miután ügyetlenkedek egy sort, lerántom róla. Vigyorogva kilép belőle, és már a melltartóm csattjához is téved a keze. Egy mozdulattal meg is szabadít tőle, így már csak egy bugyi tart vissza a teljes meztelenkedéstől. 
Harry egy pillanatra megszakítja a csókunkat, és elhaló hangon megszólal. 
- Gyereket akarok tőled - mondja egyszerűen, és újra csókol. 
Talán az, hogy rajtam fekszik, vagy az, hogy milyen szenvedéllyel csókol, az oka annak, mennyire egyetértek vele ebben a pillanatban. Én is vágyom arra, hogy a közös gyerekünket tartsam a kezemben, így egy mosollyal adom tudtára, benne vagyok. 
Jelenleg nem tudok tisztán gondolkozni, így nem is foglalkozok a beszéddel. Holnap megbeszéljük, csak csináljunk már valamit...
- Szóval, nem fogunk védekezni - suttogja a fülembe, és szexin beleharap. A szemem lehunyom, még mindig a haját tépem, és csak bólintok. - Kezdődjön a babaprojekt - vigyorog, és újra megcsókol.
Lux tökéletesen időzít, de komolyan. Pont ilyenkor felsírni? Nem tudott volna egy óra múlva felkelni, vagy valami? 
Azonnal lelököm magamról Harryt, és az első ruhadarabot felkapom, ami a kezem közé kerül. Ez mondjuk pont Harry inge, de csak belebújok, begombolok néhány gombot, és kisietek a szobából. 
Betöröm az ajtót, és a kislányhoz sietek, akinek potyognak a könnyei. Felkapom, és nyugtatgatni kezdem. 
- Mi a baj, rosszat álmodtál? - simogatom a haját, és hallom, hogy nyitódik mögöttünk Harry. Ösztönös mozdulatokkal ringatgatom, hátha attól megnyugszik. 
- Hiányzik anyuci - törli le a könnyeit, és nagy, csillogó szemekkel néz rám. Igen, ez a 'hiányzik valamelyik szülő' az egyik leggyakoribb ok, amiért a gyerekek sírnak máshol. 
- Semmi baj, Luxbébi, anya holnap délelőtt jön érted - lép mellénk Harry, aki időközben magára kapott egy rövidnadrágot. 
- Felkelsz, játszol Harryvel, vagy elmegyünk játszótérre, és már itt is lesz anyuci - puszilom meg a homlokát mosolyogva. 
- Biztos? - dől a mellkasomra, mint egy picibaba. 
- Biztos - vigyorog Harry. - De most már alvás - mondja szigorúan.
- Jó - motyogja a kislány, akit lerakok az ágyába. Betakarom, és végigsimítok babás arcán. - Angel - szólít meg halkan mikor már menni készülünk. 
- Igen? - fordulok vissza.
- Miért van rajtad Harry inge? - kérdezi, mire arcom vöröses árnyalatot vesz fel. Basszus! Miért pont ebbe kellett átjönnöm? Harry rázkodó vállal áll mellettem, én meg nagy nehezen kicsikarok egy elfogadható választ. 
- Izé... Ez a pizsamám - sütöm le a szemem.
- De most már tényleg alvás. Nem akarok kikapni, amiért fent voltál éjszaka - nyom egy puszit a kislány arcára Harry, aki átöleli a nyakát, és nevetve tűri, mikor Harry megcsikizi. - Jó éjszakát - lép mellém Harry kisfiús mosollyal. Halkan bezárja mögöttünk az ajtót, és mielőtt észbekapnék, a térdem alá nyúlva felkap az ölébe, menyasszonyi stílusban. Kis sikoly hagyja el a számat a hirtelen mozdulatra, de utána csak nevetve a mellkasára hajtom a fejem. Az ajtót a lábával rúgja be, és lerak, mikor kulcsra fordítja a zárat. Felém fordul, derekamra helyezi a kezét, és közel ránt magához. 
- Biztos, hogy be tudjuk vállalni a gyereket? Rengeteg felelősség - motyogom, mielőtt megcsókolhatna. Összeráncolja a szemöldökét, és arrébb löki az egyik hajtincsemet. 
- Tudom - bólint. - De együtt megoldjuk. Együtt mindent megoldunk - suttogja, és két keze közé veszi az arcomat. 
- Rendben - adom meg magam sóhajtva, mire vigyorogva az ágy felé húz. Ledönt rá, széthúzza az ingét, és rámfekszik. Mielőtt száját az enyémre tapasztja, perverz vigyorral a nyakamat kezdi el szívni. 
- Hol is tartottunk? - kérdezi, mire a hátán végighúzom a körmöm. Végre megtalálja a számat, és azonnal szenvedélyes csókban forrunk össze, miközben az alsójával együtt letolja a nadrágját...