2015. május 29., péntek

Tizennegyedik

Sziasztok, rózsácskák! :)
Most egy rövidebb résszel érkeztem, amiért elnézést, de mivel ma akartam kirakni a részt, nem akartam már jobban hozzányúlni. Remélem azért tűrhető lesz, és elolvassátok:) Igen, tudom, hogy nem túl tartalmasak mostanság a részek, de mikor ezt írtam, már ott motoszkált a fejemben a Zaynes blog ötlete, és azt hiszem, ekkortájt kezdtem el megírni a fülszöveget, és sokkal több ötletem volt hozzá (ha érdekel a blog, a Facebook csoportban bővebb leírást is találsz róla, a csoportot IDE kattintva érheted el, és este felé egy hosszabb véleményt fogok elmondani a Távol tőle c. blogról. e aki esetleg majd betéved oda, ha meglesz a design, annak elmondanám, hogy ott sokkal hosszabb részeket sikerül írni, amit nem is értek... De erről majd este hosszabban) Többen mondták, hogy a gifek zavarnak az olvasásban. Tényleg így gondoljátok ezt? Ebbe a részbe akkor már nem teszek, mindenesetre várom a kommenteket ezzel kapcsolatban:)
Jó olvasást, ne öljetek meg a részért, ez tényleg nagyon rövid, de így sikerült...




Sosem gondoltam azt, hogy két év után képes leszek apára nem közönyösen tekinteni. Mikor rágondolok, beugranak a régi emlékek. Mikor megtanított biciklizni, amikor először mentünk el horgászni, mikor sírva mentem haza, az ő vállán vigasztalódtam. Amikor első nap ő vitt el a suliba, és emlékszem, mennyire ijedt fejet vágott, mikor értem jött.
De mikor elment, és ott hagyta anyát, és minket, titkon reménykedtem benne, hogy visszafog jönni. Hogy keresni fog. Hogy az új családja nem lesz olyan, mint mi voltunk. De aztán hetek, hónapok teltek el, és semmi. Én sem kerestem, mert éreztem, hogy lesz valami, de nem.
Napokig vártam, hetekig, és feladtam. Minden kapcsolatot megszakított velünk, és sosem keresett.
Most, mégis, mikor az ajtó előtt állunk, és Liam a kulcsát keresi, tudom, hogy megtudok neki bocsátani.
- Megjöttünk - kiált Liam, majd belép az ajtón, és mosolyogva int.
És akkor történik, hogy meglátom apát. Barna haja elkezdett őszülni, és felszedett egy kis pocakot is, de ezen kívül semmit sem változott. Ahogy lépked, érzem, hogy magabiztos, és megerősödött érzelmileg. Rólam már az nem mondható el. Ledobom a bőröndöm a földre, és érzem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Mosolyogva indul meg felém, és én is ösztönösen karolom át. Abban a pillanatban sírom el magam, ezzel összekönnyezve a zakóját.
- Shh.. Nekem is hiányoztál - simogatja meg a hajam.
- Annyira. Rossz. Volt. Nélküled - mondom szaggatottan.
- Sajnálom - suttogja a hajamba.
Bármi is történt, szeretem apát. Nem az ő hibája, hogy talált egy nőt, aki mellett boldogabb, mint anya mellett.
- Sose hívtál, nem írtál - motyogom még mindig bömbölve.
- Dehogynem! Az első hetekben naponta hívtalak titeket! De anyád azt mondta, túl sok volt ez nektek, és hagyjalak békén titeket - simogatja tovább a hajam. 
- Semmit nem tudtunk rólad. Nem voltál ott az érettségimen, mikor Aaron... Sose - fejezem be.
- Tudom. Minden este gondolok rátok, és annyira örülök, hogy végre jöttetek. Kár, hogy Aaron otthon maradt, de persze, az első a munka - bólint.
- Jó, összeszedem magam - mondom inkább magamnak, és elvállok tőle. Szemem alól letörlöm az elkenődött szemfestéket, de szerintem, így is borzasztóan nézek ki.
Hátrafordulok, és Harry mosolya fogad. Aprón biccent, ami kábé azt jelenti: "Megmondtam."
- Hadd mutassam be neked Karent, aki valószínűleg a konyhában van - néz körül.
- Szólok nekik - ajánlja fel Liam, aki eddig figyelte a családi jelenetet.
- Ő itt Harry, vele beszéltél telefonon - állok az említett fiú mellé.
- Tudom - nyújtja ki a kezét a srác felé.
- Örvendek - rázza meg azt a Göndör.
- Ha bármi rosszat teszel a lányommal - veszi elő a fenyegető apa stílusát. Látva Harry rémült arcát, elneveti magát. - Csak vicceltem.
- Megjöttek? - hallok meg egy női hangot a hátam mögül. - Ó, Angel, rengeteget hallottam rólad - köszönt két puszival. Kedvesnek tűnik, mosolyogva néz rám, és pozitív kisugárzása van. - Én Karen vagyok - ölel át óvatosan.
- Nagyon örülök - mosolygok rá.
- Tegezz nyugodtan! Sophia drága, hol vagy? - enged el, majd elkiáltja magát.
- Itt vagyok - jön ki a konyhából egy barna hajú lany. Bő pólót visel, egy fekete nadrággal, és barna haját egy laza copfba fogja, és kedvesen néz rám, majd ő is hasonlóképpen, két puszival üdvözöl.
- Szia! Sophia vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek! - szorítja meg a kezem.
- Én is - mosolygok rá.
- Ő pedig itt Harry - mutatok a srácra, aki éppen Liammel beszélget.
- Üdv - int hanyagul a srác, de ő sem úszhatja meg, Karen őt is megöleli.
- Pakoljatok le nyugodtan! Nem engedték, hogy kivegyék ezt a napot, szóval mindjárt indulok dolgozni, de délután nézzétek meg a várost, Liamék körbevezetnek - hadarja apa.
- Ma nem jó, babalátogatóba megyünk - húzza el a száját Sophia.
- Az ma van? Te jó ég! - kap a fejéhez.
- De lemondhatjuk - ajánlja fel Liam.
- Nem! Menjetek nyugodtan! Megtudjuk nézni egyedül is a várost! - mondom azonnal.
- Biztos? - kérdezi Liam és apa egyszerre.
- Biztos - bólint Harry.
- Hát jó - vakarja meg a fejét apu.
- Megmutathatom a szobát? - kérdezi izgatottan Sophia.
- Menjünk - bólintok nevetve.
Harry látszólag jól elvan Liammel. Miközben mond neki valamit, engem figyel. Mosolyogva jelzem neki, hogy minden rendben.
- Szóval. Olyan, mintha egy külön kis lak lenne. Saját erkélye, fürdőszobája van, tehát függetlenek lesztek.
- Szuper - végigmegyünk egy folyóson, majd megállunk egy ajtó előtt. Azt kinyitva, egy bézs színű szobába érkezünk.
A szobában egy hatalmas franciaágy van, vele szembe szerkénysor, melynek közepén egy plazma tévé áll.
- Ezt nem is használjátok? - esik le az állam. Az ágy mellett mindkét oldalon egy-egy kihúzhatos szekrény. A táskámat ledobom az ágyra, és mosolyogva nézek Sophiára.
- Igen. Bár nem sokszor jönnek vendégek - vonja meg a vállát.
- Hú - mondom ki az első szót, ami eszembe jut. - Mikor lesz az esküvő? - jut eszembe amit Liam mondott. Eddig még nem jutott alkalmam megkérdezni senkitől.
- Még nem tudjuk biztosra - süti le a szemét. - Már nagyon régen tervezgetjük, de nem tudom. Szerintem jövőhónapban. De a meghívón úgy is rajta lesz - mosolyog.
- Tényleg meghívtok? - kérdezem.
- Persze. Miért? - ráncolja össze a szemöldökét.
- Hát, csak most ismerjük egymást, tíz perce - nevetek.
- Ugyan - legyint - Jó fej lány vagy. És ti mióta vagytok együtt? - érdeklődik, mire lesütöm a szemem.
- Mi nem vagyunk együtt - mondom.
- Ó, bocsánat, nem tudtam! Csak annyira úgy néztetek ki. Ne haragudj! - szabadkozik.
- Ugyan - legyintek mosolyogva.
- De azért van valami köztetek, nem? Barátságnál több? - ül le az ágyra.
- Igen. Már ha mondhatom, a járás szélénél állunk - ülök mellé sóhajtva. - Na, ez tök jó! Milyen jó lenne, ha pont itt jönnétek össze - vigyorog.
- Hát, igen.
Kopogásra leszünk figyelmesek, és mindketten odakapjuk a fejünket.
- Bejöhetünk? - halljuk meg Liam hangját, majd Harry fejét pillantjuk meg az ajtóban.
- Persze - nevet Sophia.
- Kicsim, lassan indulnunk kell, ha odaakarunk érni - nyom egy puszit Liam a lány fejére.
- Rendben. Remélem, elboldogultok, és Angel, holnap mindenről be kell, hogy számolj - kacsint rám, majd kilépnek az ajtón.
- El sem hiszem, hogy itt vagyunk - terülök el sóhajtva az ágyon.
- Liam jó fej - fekszik mellém.
- Sophia is kedves - fordulok felé.
- És apád is - teszi hozzá.
- Karen is aranyos - mosolygok.
- Tudod - kezd bele, miközben közelebb húzódik hozzám. - Sose hittem, hogy látlak majd ölelkezni apukáddal - kezd el játszani az egyik tincsemmel.
- Én sem. De eszembe jutott minden, és na. Mégis csak az apám - vonom meg a vállam.
- És mit fogunk csinálni délután? - teszi fel a kérdését.
- Nem tudom. Menjünk el várostnézni? - húzom el a számat.
- Nincs sok kedvem - simítja a fülem mögé a tincset, amit eddig birizgált.
- Úgyis fogunk várostnézni. Szerintem, pihenjünk - tanácsolom.
- Oké - nyom egy puszit a homlokomra.
- Éés - teszem fel a mutató ujjam - Utána elmehetünk fagyizni - lelkesedek be.
- Ennyire fagyizhatnékod van? - nevet.
- Igen - nevetek vele együtt.
- Megnézzük a teraszt? - biccent az ajtó felé.
- Milyen kérdés ez? - forgatom meg a szemem.
Felránt az ágyról, majd átkarolja a vállam.
Kilöki a teraszajtót, mire elénk tárul a látvány.
- Nem hiszem el - suttogom.
A terasz tökéletesen a végtelen tengerre néz. A parton gyerekek játszanak, néhányan bejjebb merészkednek, de állandó a zsongás.
- Azta - mondja ő is.
- Ez.. Ez gyönyörű - ámuldozom.
- Én látok szebbet is - néz mélyen a szemembe.
- Hol? - nyújtózkodom a korlátnál.
- Itt előttem - mutat rám, mire nevetve meglököm a karját.
- Hülyeséget beszélsz - forgatom meg a szemem.
- Nem igaz. Csak te nem látod a nyilvánvalót - húz magához, és átkarolja a derekam. Óvatosan közelíti az ajkait az enyémekhez.
- Menjetek szobára - hallunk meg egy hangot lentről, mire mindketten odafordulunk. Két tizenöt év körüli gyerek mutogat ránk, fürdőruhában.
- Húzás innen, taknyosok - szól rájuk Harry.
- Mi taknyosok? Tizenhat vagyok, haver - röhög.
- Igen? Én huszonegy - húzza fel a szemöldökét Harry.
- Jól van, elhúzunk - néz a kissrác a barátjára, majd vihogva továbbmennek.
- Mindig megzavar valaki - dünnyögi, mire nevetve beleboxolok a kezébe.
- A fürdőben leszek - mondom neki, majd belépek a szobába.
A fürdőben minden megtalálható, ami egy normális fürdőszobában. Annyi különbséggel, hogy zuhanykabin, és egy hatalmas kád is van benne. A tükörbe benézve konstatálom, hogy a karikák egy fokkal jobban néznek, mint reggel.
Két erős kezet érzek meg a derekamon, és a tükörbe nézve Harryre pillantok.
- Miért zavarnak meg a fontos pillanatokban? - dörmögi a nyakamba.
- Hogy az első csókunk még emlékezetesebb legyen - mondom neki.
- Tényleg? - húzza fel a szemöldökét. - Biztos vagyok benne - fordulok vele szembe.
- Tehát minél többet várunk, annál jobb lesz? - puszil bele a nyakamba.
- Igen - mosolygok rá.
- És ha én már nem tudok sokáig várni? - sóhajt.
- Akkor nem kell - pillantok rá.
- Gyere - fogja meg a kezem, és behúz a szobába.
- Hova? - nézek rá értetlenül.
- Csak gyere.
A szobában leültet az ágyra, és eszeveszett tempóban elkezd keresni valamit a bőröndjéből.
- Mit keresel? - kérdezem mosolyogva.
Az egész bőröndjét kiszórja a földre, majd elkezdi túrni. Sóhajtva felállok, és a félredobált darabokat összehajtogatom, majd kinyitom a szekrényt. Nyolc polc van, ezért szépen elkezdem feltöltögetni a felsőket. Harry úgyis magasabb nálam, simán eléri, nekem pedig maradnak az alacsonyabb részek.
- Francba, azt hittem, elhoztam - túr bele a hajába, majd leül az ágyra.
- Ezeket betehetem? - mutatok egy kupac pulcsira.
- Az összeset - legyint, majd mély gondolkozásba esik.
Hamar végzek a ruháival, így az én bőröndöm tartalmát is beteszem.
Mikor végzek, fáradtan dőlök le Harry mellé, aki idő közben bekapcsolta a tévét.
- Mit nézünk? - rakok egy párnát a fejem alá.
- Semmi érdekeset - vonja meg a vállát, majd tovább kapcsol.
Végül megállapodik egy vígjátékon, majd hátradől. Átkarolja a vállam, és a mellkasára húz. Mosolyogva pihentetem rajta a fejem, miközben szívverését hallgatom.

2015. május 22., péntek

Tizenharmadik

Drága, egyetlen rózsácskák! 
El sem hiszem, hogy már hatvanan vagyunk. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer elérünk ide is, és csak el szeretném mondani, hogy Ti vagytok a legjobb olvasók, és nagyon szeretek mindenkit! <3 Valamint túlléptük az 17000+ megtekintést, amiért nagyon hálás vagyok! 
Itt is a tizenharmadik rész, ami tudjátok mit jelent? :)) Még 3 rész van és itt is a nyár *.* Eléggé húzós hetem volt, de végre túl vagyok a nehezén, már csak egy kompetencia, és vége... :) De várom már:D





Éjszaka rengeteget forgolódtam, minek következtében éjfélkor sikerült elaludnom. Még akkor is idegesen dobtam le magamról a takarót, mikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? - túrtam bele idegesen a hajamba.
- Felkeltettelek? - hallottam meg a rekedtes hangot a vonal végén.
- Nem. Nem tudok elaludni - sóhajtottam.
- Izgulsz? - kérdezte.
- Nem tudom. Inkább félek - mondtam halkan.
- Mitől?
- Hogy milyen lesz. Lehet rájövök, hogy apa új családja milyen jó, és boldog leszek ezen az egy héten.
- És? Ez miért rossz? Biztos vagyok benne, hogy így lesz egyébként - hallottam hangján, hogy mosolyog.
- És esténként mit fogunk csinálni?
- Miért kérded?
- Mert megszeretném nézni, milyen éjszaka a város - böktem ki.
- Akkor esténként várost fogunk nézni - nevetett fel.
- Miért vagy ilyen kedves hozzám? - suttogtam a vonalba.
- Ezt hogy érted? - kérdezte értetlenül.
- Bármit mondok, egyből beleegyezel. Nem muszáj. Enélkül is kedvellek - mosolyodtam el.
- Nem azért csinálom. Egyszerűen szeretném, ha jól éreznéd magad. És nekem tök mindegy, hogy egy szobában leszek veled egész este, vagy bejárjuk a várost együtt - mondta. Gombóc keletkezett a torkomban, és a szívem hevesebben kezdett verni. Eddigi életemben, még sosem voltak annyira kedvesek velem, mint Harry. Ő tényleg azt nézi, nekem mi a jó, én mit szeretnék. - Itt vagy még? - kérdezte, és rádöbbentem, hogy nem szóltam semmit.
- Persze, csak gondolkoztam - vallottam be vigyorogva.
- Pontosan öt óra múlva ott vagyok nálatok - mondta, mire az órára néztem. Igaza volt.
- Jó éjt - köszöntem el tőle.
- Jó éjt, angyalom - És itt tettük le.
Így történt az, hogy miért nézek ki most úgy ki, mintha ezer éve fent lennék. A tükörképemet vizslatva, a számat elhúzva nyúlok a korrektoromért, hogy nagyjából sikerüljön elfedni.
Mikor már annyira nem érdekel az egész, mert a fekete karikák nem akarnak eltűnni, megrántom a vállam, és a szoba felé veszem az irányt. Az ágyra kikészített ruháimat magamra kapom, hajam kifésülöm, és megfogom a bőröndöm fogókáját.
Miután azt is sikeresen lerángatom a lépcsőről, az előszobában hagyom, és a konyhába megyek.
- Itt a kávé - köszönt anya.
- Köszi - ülök le sóhajtva.
- Este beraktam a pénzedet a táskába - mondja, majd megsimítja a fejem.
- Hiányozni fogsz - mondom neki.
- Te is - érzékenyül el.
- És ígérem, megpróbálom megkedvelni apa új családját - sóhajtok
- Köszönöm. Nagyon fontos ez apádnak - köszörüli meg a torkát. 
- Nem is értem. Te miért vagy jóban apával? - kérdezem. 
- Mert megbeszéltük, hogy nem leszünk haragba. Ugyanúgy a gyerekeim apja, és bár ő másnál találta meg a boldogságot, el kell fogadnom. Majd ha nagyobb leszel, megérted - mosolyog könnyes szemmel. 
- Már elég nagy vagyok - durcizok.
- Mármint arra gondolok, mikor megtalálod azt a fiút, aki mellett boldog vagy, és megtudjátok találni a közös hangot, képesek vagytok együtt megoldani a problémákat. Vagyis, azt, akivel reményeim szerint mindig együtt leszel - nyom puszit a fejemre.
- És honnan fogom tudni, hogy megtaláltam? - sütöm le a szemem.
- Ha vele vagy, örülsz. Minden együtt töltött pillanat ajándék számodra. Eltudod képzelni, ahogy a gyerekeddel játszik. Vagyis, az egész életedet el tudod képzelni vele.
Nem hittem volna, hogy anya így képzeli el a tökéletes kapcsolatot. Vajon Harry mellett én ezt érzem...?
- És apa ilyen volt? 
- Nem - csóválja meg a fejét.
- Akkor miért voltál vele? - húzom fel a szemöldököm.
- Mert jól éreztem magam. Néha, nem számít, mit érzel, ha boldog vagy az ember mellett - vonja meg a vállát.
- Mikor indulunk? - lép be a szobába Aaron frissen.
- Fél hatra jön Harry, szóval bármikor - néz anya az órára.
- Zsír - reagálja le a helyzetet - Délután randim lesz - vigyorog rám.
- Komolyan? - kortyolok bele a kávéba.
- Ja. Tudod, meséltem Emilyről - kezd bele, nekem pedig beugrik. A lány az elvonóról - Na, és vele. Jó fej csaj - vonja meg a vállát.
- Szuper - mosolygok rá.
- Majd neked is bemutatom, ha visszajöttetek - kacsint. Megiszom a maradék kávémat, majd a mosogatóba teszem az üres csészét.
Ebben a pillanatban megszólal a csengő, így gyorsan az ajtóhoz rohanok.
- Majd én nyitom - szólok anyuéknak.
Az előszobába beérve megigazítom egy kicsit a ruhám, majd kitárom az ajtót.
Mint mindig, most is tökéletes a megjelenése. Egy fekete nadrágot, sötétkék inget visel. Haja rendezetlenül terül szét, arcát egy napszemüveg keretezi.
- Szia - húzza be a bőröndjét, és leteszi az enyém mellé.
- Szia - mosolygok rá, majd bezárom az ajtót.
- Készen állsz? - lép közelebb hozzám.
- Persze - suttogom. Szinte egyszerre mozdulunk a másikhoz, így mikor kezét a csípőmre helyezi, abban a pillanatban kulcsolom át a kezeimet a nyaka körül. Közelebb ránt magához, és fejét a nyakamba nyomja. Nyom egy puszit az említett helyre, minek következtében megborzongok. Pár pillanat múlva elválik tőlem, de még mindig csipőmön nyugtatja a kezét.
- Szerintem induljunk, ha nem akartok lekésni semmit - mondja Aaron a hátam mögül, mire megfordulok. Vigyorogva néz rám, mert tudja, hogy megint a legjobbkor jött.
- Sziasztok. Vigyázzatok magatokra - jön ki anya, majd megölel. - És egymásra - pillant Harryre. A göndör srác csak bizalmasan bólint.
- Majd hívlak, ha odaértünk - puszilom meg anyát.
- Rendben. Jó utat - törli meg a szemét.
Kirángatjuk a bőröndöket a kocsiig, majd beülünk. Mivel csak egy anyós ülés van, Harry ül oda, én pedig benyomorgok hátra.
- Várjatok - kiáltok, mielőtt beindítja Aaron a motort. Mindkét srác felhúzott szemöldökkel hátrafordul, és érdeklődve figyelik, ahogy kirohanok a kocsiból.
Beszáguldok az ajtón, felveszem a táskám, és visszamegyek.
- Csak ennyi. Mehetünk - foglalom el a helyem. Egymásra néznek, majd egyszerre tör ki belőlük a röhögés. - Mi olyan vicces? - keresztezem a kezeimet a mellkasom előtt.
- Semmi - törölgetik a szemüket, majd tényleg elindulunk.

***

A búcsúzkodást hamar letudtuk, és minden bökkenőmentesen ment. Így, most itt ülünk, ki tudja, hány méter magasan, egy repülőn.
Harry ül az ablaknál, én középen, mellettem pedig egy idős néni. A Göndör éppen zenét hallgat, és a tájat nézi, miközben kezét az enyémen nyugtatja. Elmosolyodom, látva a kezeinket, majd érdeklődve a nénihez fordulok.
- Kedveském - szólít meg - Megkérdezhetem, mennyi az idő? - mosolyog rám kedvesen.
- Persze - rápillantok az órámra - Fél hét - mondom neki.
- Nagyon szépen köszönöm. Milyen alkalommal utaztok a barátoddal? - érdeklődik kedvesen. El kellene volna mondanom, hogy nem vagyunk együtt, de annyira aranyos, hogy még az idegenek is így gondolják, hogy elfelejtem ezt az apró tényt.
- Az apukámhoz megyünk, látogatóba - mosolygok.
- Ó, bemutatod neki a barátod? - kérdezi.
- Valami olyasmi - nevetek fel.
- Ez nagyon aranyos dolog. Mikor én húszéves voltam, akkor ismertem meg a férjemet, és emlékszem, mennyire ellenezték, hogy mi együtt legyünk - nosztalgiázik.
- És aztán mi történt?
- Elszöktünk együtt - nevet - Született két gyermekünk, most megyek megnézni a legújabb unokát - mosolyog. - Gondolom, ti is szeretnétek majd gyermeket - néz Harryre, majd újra rám.
- Persze! Milyen ember az, aki nem szeretne?
- A nővérem olyan volt, nyugodjon békében. Hogy hívnak?
- Angel Black - mutatkozok be.
- Nagyon örülök, hogy megismertelek. Én Adalide Pictzer vagyok - nyújtja a kezét, amit elfogadok.
- Én is nagyon örülök - mosolygok rá.
- Úgy látom, a barátod nem túl beszédes - pillant Harryre, aki lehunyt szemmel zenét hallgat.
- Általában beszédes - vonom meg a vállam.
- Ne haragudj, elmegyek mosdóba - áll fel, majd elmegy.
Mosolyogva Harryhez fordulok, aki még mindig az előző tevékenységét folytatja. Nyomok egy puszit az arcára, minek következtében kiveszi a füllhallgatót és rám néz.
- Ezt miért kaptam? - kap oda az arcához vigyorogva.
- Mert aranyos vagy, mikor alszol - vonom meg a vállam elvörösödve.
- Többet fogok előtted aludni - jelenti ki elgondolkozva, mire nevetve ráhajtom a fejem a vállára.
- A néni mellettünk kedves - suttogom neki, mire kicsit felemeli a vállát, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Vele beszéltél? - kérdezi.
- Persze. Nem szoktam magammal beszélgetni - forgatom meg a szemem.
- És velem miért nem beszélgetsz? - hozza közelebb az arcát az enyémhez, miközben ujjaival végigsimít az orcáimon.
- Mert zenét hallgattál - suttogom.
- Megzavarhattál volna - csóválja a fejét.
- Mint mondtam, aranyos vagy, mikor alszol - hajtom vissza a fejem a vállára.
- Na persze - hallom hangjában a kételkedést. - Nem szeretsz velem beszélgetni - jelenti ki durcásan.
- Istenem - nézek fel az égre, majd rá. - Ha nem szeretnék veled beszélgetni, nem mentem volna el veled annyiszor randizni - vágom rá.
- Szóval azok randik voltak? - kérdezi huncut mosollyal.
- Miért? Mik lettek volna? - ráncolom össze a szemöldököm.
- Nem is tudom - vonja meg a vállát - Jó hallani a szádból, hogy randizunk. Ez azt jelenti, hogy te is vonzódsz hozzám - reagálja le.
- Én is? Ki még? - kerekedik el a szemem, mire felnevet.
- Cukin féltékenykedsz - karolja át a vállam. - Mármint nem csak én hozzád, hanem te is hozzám - javítja ki magát, nekem meg leeseik.
- Ó. Ó. - krákogok.
- De azért nagyon aranyos vagy, mikor féltékenykedsz - mosolyog úgy, hogy a gödröcskéi megjelennek.
- Én nem vagyok féltékeny! - kérem ki magamnak felháborodva.
- Dehogynem - legyint - Én is féltékeny lennék, ha valaki a közelbe menne - von vállat.
- Szeretem, ha semmi értelme sincs a beszélgetésünknek - nevetek, majd a vállába fúrom az arcom.
- De van. Az ilyen elszólásaidtól jövök rá, hogy hol tartunk jelenleg. Máshogy nem szoktál nyilatkozni - néz mélyen a szemembe.
- És a megnyilvánulásaimból ítélve, hol tartunk most? - kérdezem vigyorogva.
- Már majdnem a járásnál - mosolyog ő is.
- És ez jó dolog? - húzom fel a szemöldököm.
- Számomra a legjobb - nyom egy puszit a homlokomra.
- Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy hamarosan megérkezünk. Kérjük, kössék be biztonsági öveiket. Köszönjük - mondja be a bemondó.
Elhúzódok Harrytől, és bekötöm magam.
- Apád értünk jön? Vagy hogy lesz? - néz rám Harry, mire a homlokomra csapok.
- Fogalmam sincs - sütöm le a szemem.
- Nem beszélted meg vele? - esik le neki.
- Nem - csóválom meg a fejem.
- Akkor taxival megyünk - vonja meg a vállát.
- Tuti nem jön értünk - dőlök hátra sóhajtva.
- Nem hiszem. Ő délutánra vár minket.
- Szuper - motyogom.
- És ha délutánra vár.. - kezd bele.
- Akkor?
- Akkor még úgyse lesznek fogadóképesek, vagyis elmegy egy egész napunk. Szerintem, hívd fel majd, és megmondja, mi lesz.
- Én? Én felhívni őt? - húzom fel a szemöldököm.
- Ne már, Angyalom. Ennyi belefér - mosolyog rám kedvesen.
- Jó - sóhajtok.

***

Itt állunk, a csomagjainkat szorongatva, miközben kicseng a telefonom.
- Halló? - hallom meg apa hangját.
- Szia! Angel vagyok. Itt állunk a reptéren - mondom egy szuszra.
- Már ott vagytok? Úristen... Azonnal értetek küldöm Liamet! - esik pánikba.
- Oké. Honnan fogjuk tudni, ki ő? - sóhajtom.
- Majd ő megismer titeket - feleli.
- Oké. Várjuk - teszem le.
- Tehát? - néz rám Harry, miközben felveszi a napszemüvegét.
- Értünk küld valami Liamet - legyintettem.
- És addig? - kérdezi.
- Addig itt várunk - ülök rá a bőröndre.
- Állj már fel - forgatja a szemeit. - Ott egy pad - mutat az említett tárgy irányába.
- Oké - felállok, lesöpröm a nadrágom, majd felkapom a tárgyat, amin eddig ültem. Odahúzom, nyomomban Harryvel, és levágódok a padra.
- Csak én érzem magam úgy jelenleg, mint egy csöves? - nézek rá hunyorogva.
- Nem - nevet fel.
Egy autó dudálásar kapjuk fel a fejünket, ami előttünk parkol le.
Egy barna hajú srác száll ki lazán, majd megáll előttünk.
- Angel Black? - kérdezi, miközben beletúr a hajába, és elmosolyodik.
- Igen. És gondolom, te vagy Liam - fogadom el a felém nyújtott karját.
- Igen - bólint. - Apád rengeteget mesélt rólad.
- Ő pedig Harry - mutatom be a mellettem álló srácot, aki lazán kezet ráz a barna hajú sráccal.
- Gyertek, már anyu és Soph nagyon várnak titeket - nondja, majd a kocsihoz sétál.
- Ki az a Soph? - ráncolom össze a szemöldököm. Nem rémlik, hogy két gyerek lenne.
- A mennyasszonyom - mosolyodik el.
- Kedvelem a srácot - suttogja a fülembe Harry.
- Kis féltékeny - nevetek halkan.

2015. május 15., péntek

Tizenkettedik

Sziasztok, drága rózsácskák! :)
Igen, péntek van, én pedig egy újabb részt hoztam! Ez az egyik kedvencem, na meg persze az összejövős rész, de már ahhoz sem kell sokat várni. 
Akik benne vannak a Facebook csoportban, azok tudják, hogy hamarosan egy Zaynes blog is megnyitja kapuit, de bővebb infókat a csoportban (link itt is) szerezhettek! El szeretném mondani nektek, hogy csodásak vagytok. A blog elején bele sem mertem gondolni, hogy egyszer 50+ olvasóm lesz. És így erősen közelítve a hatvanhoz, egyszerűen eláll a lélegzetem. A csoportban  is egy híján 40-en vagyunk, és úristen...
Köszönök nektek mindent! :)






Idegesen csapok rá a bőröndöm fedelére. A ruháim szanaszét dobálva, mindenfelé egy-egy tárgyba ütközünk, és ha szétnézek, a szobámat egy katasztrofális természeti pusztulás maradványaihoz lehetne hasonlítani. 
- Ez mindig így megy? - kérdezi Harry a mellette ülő Sophiától.
- Nem. Az én pakolásaim szoktak így zajlani - sóhajt. 
Odapattanok közéjük, majd hanyatt vágom magam az ágyon. Fáradtan bámulom a plafont, miközben azon agyalok, mit vigyek. 
Egy órája, mikor Soph megérkezett, még csak egy üres bőrönd, tiszta szoba és nyugodt Angel várta. Majd mikor Harry megérkezett egy félórával ezelőtt, akkor kezdtek gyenge jelei mutatkozni annak, hogy ma nem leszek meg. És azóta ez az idegbeteg állapot uralja a szobát. 
Nem tudom, hogyan repült el ilyen gyorsan ez a hét, de ott tartunk, hogy holnap reggel fél ötkor kelek, mert már hatra a reptéren kell lennünk. Aaron felajánlotta, hogy elvisz minket, így ezzel sem kell bajlódnunk. 
- Nem megyek holnap - szorítok a fejemre egy párnát. 
- Miért? - kérdezi a Göndör kedvesen. 
- Mit kell vinni? Nem akarok találkozni apa új családjával, nem akarom - ülök fel. 
- Angel Black! - kezdi Sophia - Most azonnal befejezed! Holnap elmész, most pedig szépen bepakolsz, aztán áthúzol Harryhez - emeli fel a hangját. 
- Hozzám miért? - kérdezi Harry furán. 
- Te összepakoltál már? - áll fel, és teszi csípőre a kezét. 
- Nem - vallja be lesütött szemmel. 
- Nagyon szépek vagytok, komolyan - csapja össze a kezét. 
- Mit kellene tennünk? - nézek rá.
- Istenem. Bepakolod a legfontosabb dolgokat: Ruha, neszesszer, pénz, apró dolgok és a többi. Van erre egy órád - néz az órájára - Utána - emeli mutatóujját a magasba -, átmentek Harryhez, és ott is összepakoltok. Nekem most el kell mennem. Képesek lesztek húszéves létetekre bepakolni? - kérdezi gúnyosan. 
- Persze - jelentem ki. 
- Nagyszerű - forgatja meg szemeit - Akkor itt hagylak titeket. Este hívlak. Sziasztok - köszön, majd összeszedi a táskáját, és kimegy az ajtón.
- Ezt jól megkaptuk - mondja Harry egy perc gondolkodás után.
- De igaza van - túrok bele a hajamba.
Igen, néha nálam is előjön az a tipikus lányos viselkedés, amikor azt mondom, kevés ruhám van. Ilyenkor pedig, túl soknak tűnik.
- Akkor gyerünk - öleli át a vállam, majd magához húz. Normális esetben éveket eltudnék tölteni így, de most egyszerűen nem lehet. 
- Mivel kezdjem? - sóhajtom, majd belenyomom a fejem a vállába. Nevetve nyom egy puszit a fejemre, majd feláll.
- A legfontosabb szerintem az, hogy legyen mit felvenned - kezdi el sorolni - Bár engem nem zavar, ha ruha nélkül leszel, csak na ...- vigyorog.
- Hülye vagy - forgatom meg a szemem, majd a szekrényhez sétálok. - Tehát a ruha. Jó, fogd meg ezeket - nyomok a kezébe néhány pólót, amit lerak az ágyra. Kidobálom az egész szekrényem tartalmát, majd vad válogatásba kezdek.
- Hány napra megyünk? - kérdezi a Göndör összeráncolt szemöldökkel.
- Egy hét - nézek át a vállam felett. 
- Akkor, mivel ott általában jó idő van, szerintem ne hozz sok meleg cuccot - mondja furán.
- Jó, akkor viszek három pólót, két ujjatlan felsőt, egy hosszú ujjú pulcsit és ezt a két ruhámat - teszem félre az említett darabokat egy másik kupacba.
- Te hordasz ruhákat? - hallom meg a hangját.
- Néha - vonom meg a vállam.
- Még csak egyszer láttalak ruhában - tűnődik.
- Hát, talán láthatsz többször is... - mosolygok.
- Remélem - mondja, miközben leül az egyik fotelba. 
- Akkor viszek öt nadrágot, a cipőm, amiben megyek, egy papucsot, egy zártabb cipőt, egy szandált, és azt hiszem, a ruhákat ennyivel letudom - mondom, majd visszahajigálok mindent a szekrénybe. Este majd összehajtom őket. A kiválasztott ruhadarabokat szépen összehajtogatom, majd beleteszem a bőröndbe. 
- Ez gyorsan ment - reagálja le a Göndör a helyzetet.
- Aha. De még a többi dolog hátra van - mosolygok rá - Szerinted lesz náluk hajszárító vagy ilyenek? -töprengek.
- Mivel nem egy múltbeli hotelba megyünk, így valószínű, hogy lesz - nevet, mire belebokszolok a vállába.
- Akkor csak a szükséges dolgokat vigyem, igaz? Mint például egy kis smink? Meg tusfürdő? Meg sampon? - kérdezem.
- Még ezek sem kellenek - mosolyog. - Nyugi, Angyalom, nem lesz gáz. Apádhoz megyünk, rémlik? - öleli át kedvesen a vállam.
- Akit két éve nem láttam? Ja, tényleg, nekem olyanom is van - motyogom.
- Angel Black! Mit hallottam? Most tényleg el kell mondanom anyukádnak? - húzza fel a szemöldökét.
- Nem! Nem mondtam semmit, megyek folytatom a pakolást. Nem vagy szomjas?
- Kitalálok - mondja az ajtóból.
Ameddig Harry kimegy, gyorsan berakom az olyan dolgokat, mint a fehérnemű. Elvégre, nem kell ezeket látnia.
Közben, összeszedem a fürdőszobából a szükséges dolgaimat. Egy kis táskába dobálom bele azokat, amik kifejezetten kellenek a mindennapokra, míg egy másikba a lányosabbakat, amiket nem szeretnék az egész világnak megmutatni.
Mire nagyjából végzek az egésszel, Harry is bejön egy pohárral a kezében. A bökkenő csak az, hogy a sok dologtól, nagyon nehezen lehet bezárni. Sőt, eddig sehogy.
- Segíts - nézek rá kérlelően. Leteszi a poharat, és odaugrik mellém.
-Hogy zárjuk össze? - vakarja meg a fejét.
- Passz. Üljek rá? - pillantok fel.
- Ülj - mondja, mire helyet foglalok a bőrönd tetején. Megfogom a cipzárt, és erőszakosan rángatni kezdem, de semmi - Ne így! Várj, majd én - löki arrébb a kezem és sikerrel jár. A bőrönd most ott fekszik az ágyon, becsomagolva. Minden megvan.
- Úristen, el sem hiszem - sóhajtok fáradtan.
- Nem muszáj jönnöd nekem segíteni, ha elfáradtál - ajánlja fel egyből.
- Megvesztél? - forgatom meg a szemem. - Nem számít, milyen fáradt vagyok, nem fogom hagyni, hogy egyedül szenvedj!
- Miért nem? - lép közelebb hozzám.
- Mert eljössz velem, amit nem tudok elégszer megköszönni. És amúgy is, fontos vagy nekem - motyogom az utolsó mondatot.
- Tényleg? - lép még közelebb. Már teljes mértékben előttem áll, és a kezem után nyúl. Lepillantok összekulcsolt ujjainkra, majd újra rá.
- Kész vagytok? - tör be hirtelen valaki az ajtón, mire szétrebbenünk. Aaron áll ott, és vigyorogva néz ránk. -Megzavartam valamit? - kérdezi, miközben folyamatosan cikázik a tekintete köztem és Harry között.
- Kopogni luxus? - forgatom meg a szemem.
- Kész vagytok? - ismétli meg az okot, amiért bejött és megzavart mindent.
- Igen. Mindjárt átmegyünk Harryhez, és ott is bepakolunk - nézek az órára.
- Hú, én annyira nem akartam menni. Köszi, hogy elmész helyettem - néz a Göndörre hálásan.
- Én kösz, hogy mehetek helyetted - nevet fel a göndör hajú srác.
- Na, jó, indulhatunk? - nézek Harryre.
- Persze. Szia - fog kezet Aaronnel, majd követ engem ki az ajtón.
- Sziasztok - kiált utánunk a bátyám, de azt már csak az előszobából halljuk. Miután felvesszük a cipőinket, kimegyünk a házból.
- Hölgyem - nyitja ki nekem az ajtót Harry.
- Köszönöm - mosolygok rá, majd beülök az autóba. A nap ezerrel süt, az utcában pár gyerek biciklizik, de ezenkívül nincs nagy mozgás. Nincs mese, az emberek a melegben szeretnek otthon lenni...
- Te várod már a holnapot? - teszem fel a kérdést a srácnak, miután elindulunk.
- Annyira nem izgat a dolog. Csak miattad csinálom - vallja be.
- Miért? - kérdezem suttogva, folyamatosan őt figyelve. Arcvonásai elgyengülnek a kérdésemre, és apró mosolyráncok jelennek meg a szeménél.
- Miért nem izgat? Nem szeretném, ha az apád kinyírna, mert fiút viszel - vonja meg a vállát.
- Nem arról beszélek. Miért csinálod ezt értem? Alig két hónapja ismerjük egymást.
- Igen. De mégis olyan, mintha ezer éve ismernélek. Nem tudom. Egyszerűen melletted tényleg önmagam lehetek. Meg mert fontos vagy nekem, és szeretem, ha boldog vagy.
- Mióta ismerlek, sokkal boldogabb vagyok, mint azelőtt - szólom el magam, de azonnal meg is bánom, mert abban a pillanatban, hogy ezt kimondom, elvörösödöm.
- Örülök. Mióta szakítottam Lanával, te vagy az első lány, akit szeretek - szavai hallatán, azonnal elmosolyodom, és szívembe beköltözik egy megnyugvás. Azt mondta, szeret... - Ez most nagyon nyálasan hangzott, mi? - nevet erőltetetten miközben engem vizslat.
- Nem - mosolygok rá. Leparkol az ismerős ház előtt, majd kiszállunk. - Niall itthon van? - nézek rá, miközben odasétálunk a bejárati ajtóhoz.
- Miért lenne itt? - ráncolja a szemöldökét.
- Mert itt lakik? Múltkor is itt volt - mondom ki a magától értetődőt.
- Dehogy lakik itt. Az kéne még csak nekem - nevet fel. - Festettek nála, ezért itt volt pár napig, de már hazament - magyarázza meg a helyzetet.
- Oké, így már világos - nevetek én is, majd belépek a házba.
Egyből megcsap Harry jellegzetes illata, és amint levesszük a cipőnket, rögtön a konyhába vezet.
- Kérsz valamit inni? - áll meg a konyhapult előtt.
- Köszönöm nem. Mennyire szoktál gyorsan pakolni? - kérdezem.
- Ha segítesz hajtogatni, tíz perc alatt megleszünk - vallja be.
- Jó - forgatom meg a szemem mosolyogva.
- Gyere - fogja meg a kezem, majd elkezd húzni a szobája felé.
- Tehát, te dobálod nekem, én meg hajtogatok?
- Valami olyasmi - nevet.
A Göndör ruháival tényleg nagyon hamar végzünk. Miután eltűnik a fürdőben, leülök az ágyára. Már nagyban elkezdenék gondolkozni, mikor kijön, és becipzározza a bőröndöt.
- Kész is vagyunk - fekszik le mellém az ágyra.
- Vagy tizenöt perc biztos volt - fordulok szembe vele, és csak nézzük egymást.
Gyönyörű íriszeiben elveszve észreveszem azt a bizonyos csillogást, amit csak a szerelmes embereknél tudok megtapasztalni. Tökéletes vonásai és kócos haja még tökéletesebbé teszik, nem is tudom, mivel érdemeltem ki, hogy pont én fekszek most itt vele. Bármelyik lány irigy lenne rám, annyi különbséggel, hogy engem nem a külső adottságai fogtak meg Harrynek. 
- Emlékszel arra, hogy menjünk el nyaralni? - kérdezi halkan. 
- Persze - bólintok. 
- Oda már nem úgy akarok elmenni, hogy a barátomnak tudlak - mondja ki.
- Hanem? - kérdezem. 
- A barátnőmként. Mennyi esélyt látsz erre? - kérdezi, miközben felkönyököl.
- Elképzelhető - mosolygok rá. 
- Csikis vagy? - kérdezi hirtelen, mire bólintok. 
Talán ezt nem kellett volna megosztani vele, mert abban a pillanatban őrülten csikizni kezd. Össze-vissza rángatózok, miközben szinte rám ül.
- Neee. Kérlek. Hagyd abba! - sikítom nevetve, mire a tevékenység abbamarad. 
- De csak mert ma kedves vagyok - vigyorog. 
- Miért kellett ez? - kérdezem könnyeimet törölgetve. 
- Hogy minél többet tudjak rólad - simít ki egy tincset az arcomból.
Beáll közénk egy kínos csönd. Folyamatosan mélyen a szemembe néz, miközben ajkait óvatosan közelíti az enyémekhez. Végigsimít az oldalamon az egyik kezével, a másikkal gyengéden megsimítja az arcom. 
Ösztönösen kulcsolom karjaimat a nyaka köré, miközben egyre közelebb ér hozzám. Ajkainkat már csak milliméterek választják el, aztán hirtelen a legrosszabb pillanatban megszólal a telefonja. 
Dühösen száll le rólam, és én is felülök. 
- Ki a rák az? Mindig ilyenkor zavarnak meg - dünnyögi. 
- Nyugi - teszem a combjára a kezem.
- Ki az? - veszi fel, majd ledermed. - Hogy? Mi? Nem. Igen. Felejtsd el! Hagyj békén engem is, őt is! Nem! Nem. Nem. Menj a picsába! - csapja le a telefont, és arcát kezébe temeti. 
- Mi történt? - nyúlok karja után. 
- Jó, elmondom - sóhajt, majd beletúr a hajába, és szembe fordul velem - Emlékszel Lanára? - kérdezi, mire bólintok - Mióta látott minket együtt, rá van kattanva arra, hogy mi újra együtt legyünk. Hívásokkal zaklat és fenyegetőzik. Azt mondta, tönkre fogja tenni a te életedet és az enyémet is. Nem bírom tovább! Hol van az a lány, akit én megismertem? Mi lesz a következő? Meg akar majd ölni téged? - suttogja. - Hidd el, Lana nagyon be tud indulni, és ha valamit a fejébe vesz, azt addig üldözi, amíg meg nem kapja. És... Féltelek téged - hajtja le a fejét.
Szavai csak most érnek el az agyamig és elgondolkozok. Ha Harry is fél, akkor valóban van miért aggódnom. 
- Miért nem mondtad hamarabb? - kérdezem, mire felemeli fejét, és rám néz smaragdzöld szemeivel. 
- Nem akartam, hogy aggódj. Nem akartalak megijeszteni, vagy valami, de nem akarlak elveszíteni - hangjában komolyság van, arcizmai megfeszülnek. 
- Ne aggódj, megoldjuk. Együtt - söpöröm ki a haját a szeméből. 
- Mit tudnánk csinálni? - sóhajt elkeseredve. 
- Kitalálunk valamit. Együtt - hangsúlyozom az utolsó szót. 
Óvatosan megfogja a kezem, és közelebb húz magához. Nyomok egy puszit az arcára, majd átkulcsolom kezeimet a nyaka körül és átölelem. Szorosan, szinte teljesen a testéhez von, és a hátamat simogatja. 
- Minden rendben lesz - súgja a fülembe.





2015. május 8., péntek

Tizenegyedik

Sziasztok, rózsácskák! :)
Újabb hét, újabb rész! Aki benne van a Facebook csoportban, az tudja, hogy múlthéten nem voltam otthon, így nem tettem ki részt, de most itt vagyok! :) Egy játékról is olvashattok, aminek meghosszabbítottam a határidejét! :) Még egy hetetek van, de bővebben IDE kattintva olvashattok erről! :) 
Mit is mondjak még? Köszöntöm az új feliratkozókat nagy szeretettel, és ha belépsz a Facebookos csoportba, egy új blogról is pár infót szerezhetsz... 







Kiszállok az autóból, majd Harryre nézek, aki másodperceken belül mellettem terem.
- Nem állok erre készen - suttogom elkeseredve.
- Dehogynem. Csak anyud beszélni szeretne az útról, meg apádat felfogja hívni, és dumálsz vele. Ennyi, nyugi - mosolyog rám biztatóan.
- Akkor is. Nem érzem magam késznek ehhez az egészhez. Nem akarok menni - túrok bele a hajamba.
- Miért? Ismered apádat, nem? - kérdezi.
- Két évvel ezelőttig azt hittem, hogy ismerem. Most már semmit sem tudok - sóhajtok.
- De attól még az apád.
- Tudom... - motyogom.
- Jó, Angel, fejezd be.
- Mit? - kérdezem furán.
- Ott leszek veled, találkozol az apáddal, az új családjával, semmi gond nem lesz, bízz bennem - fordít szembe magával.
- Megígéred? - nézek mélyen a szemébe.
- Minden rendben lesz, oké?
Hirtelen megfogja a kezemet, és rákulcsolja ujjait az enyémekre. Ahogy bőre hozzám ér, egy kicsit elterelődnek a gondolataim arról, ami előttem áll. Érzem, hogy bízhatok benne, mert segít nekem. És akármennyire is fura, két hónapnyi ismeretség után úgy érzem, szerelmes vagyok. Hogy feltétel nélkül tudok bízni egy srácban, mert tudom, hogy megvéd.
- Oké - nézek rá, majd elindulunk. Szorosan egymás mellett lépkedünk. Még mindig fogja a kezem, és mosolyogva néz maga elé. Talán magamnak is nehéz bevallani, de egyre közelebb kerülök Harryhez. Sosem voltam annak a híve, hogy egyik hónapról a másikra valakibe szeressünk, de a szerelem olyan dolog, amit nem lehet megakadályozni, ugye? Ahogy hozzámér, egyre jobban vágyom az érintésére, arra, hogy végre bármikor hozzáérhessek, mert hozzám tartozik.
Az út alatt, kezdeményezhetnék én is egy kicsit. És utána, lesz ami lesz. Vagy barátok maradunk, vagy kialakul más is. És, talán, megkaphatom azt, amire régóta vágyom: a boldogságot. 
Az ajtóhoz érve elengedem a kezét, és előveszem a kulcsom. Mikor kinyitom, belépek, és felkapcsolom a villanyt. Igen, kicsit hosszúra nyúlt a programunk, így már besötétedett. Otthon csoki illat terjeng a levegőben, és zene hallatszik Aaron szobája felől.
- Megjöttünk - kiálltok.
- Végre itt vagytok! - jelenik meg anyu, miután levettük a cipőnket.
- Üdv! - int Harry is.
- Nem vagytok éhesek? - kérdezte.
Harryvel egymásra nézünk, és szavak nélkül beszéljük meg, hogy szerintem, délután két hétre elegendő kaját ettünk össze. Sétáltunk, közben megálltunk hamburgert venni, de az messze nem volt olyan jó, mint amit a kajáldában lehet kapni, így megpróbálkoztunk a máshol, majd vettünk egy fagyit. 
- Szerintem nem - mosolygok, mire anyu összecsapja a két kezét.
- Sütit se? - húzza fel a szemöldökét. 
- Azt kérünk - nevetek, majd követjük anyát a konyhába.
Harry szorosan mellettem jön, néha hozzáér a kezemhez. Biztatóan rám mosolyog, majd az ajtónál előreenged. Ahogy belépünk, helyet foglalunk az asztalnál.
- Na, ideje beszélnünk pár dologról - rakja le elénk a sütit anya.
- Az útról? - teszem fel az amúgy nyilvánvaló kérdést.
- Mi másról? - forgatja meg a szemeit anya - Nem örülök, hogy csak így a nagy semmiből előjön az ötlet, és jövőhéten már mentek is. De nem tehetsz róla, apád hibája ez az egész - forgatja meg a szemét.
- Na, köszönöm. Akkor nem kell mennem? - Harry megcsóválja a fejét, és a kezét a combomra simítja. - Anya szerencsére ebből semmit sem érzékel, de nem is baj.
 - Tisztázzunk pár szabályt - ül le mellénk.
- Jó - bólintok
- Először is. Megpróbálsz kedves lenni apáddal, a barátnőjével és annak a fiával, aki egyébként már nem biztos, hogy otthon él, mert huszonhárom éves, és eljegyezte a barátnőjét - hadarja.
- Öhm.. Anyu. Te honnan tudod ezeket? - nevetek kínosan.
- Beszéltem apáddal. Annak ellenére, hogy elváltunk, még szokott érdeklődni rólatok. Na, de folytassuk! Mivel, csak egy vendégszobájuk van, együtt fogtok aludni, gondolom, ez annyira nem baj - mosolyodik el.
- Igen, tovább? - sürgetem. Harry lopva rám pillant, és elvigyorodik. A közös szoba gondolatára kisit összerándul a gyomrom, de reménykedek, hogy Harry nem fog az első adandó alkalommal ágyba vinni. Az exem ilyen volt... Az első randinkon a szobájában kötöttem ki, és annak ellenére, hogy az volt az első, nem volt gyengéd. Sőt...
- Igen. Akkor ezt elmondtam.. Nézzük. Szabályok! - kiállt fel - Nincs pia.
- Mert amennyit én inni szoktam... - forgatom meg a szemem.
- Harry, ezek a szabályok rád nem vonatkoznak - mosolyog a fiúra.
- Amúgy sem szoktam inni - vonja meg a vállát.
- Remek. Nincs cigi, drog, tehát, a tiltó listás dolgok - sorolja - Tessék kedvesnek lenni, ne égess le! Este addig maradtok ki, ameddig akartok, de azért ne egész éjszaka. Rengeteg szórakozóhely, kávézó, étterem van, szóval ez sem akadály. Minden napra lesz valami programotok, kivéve kettőt, akkor azt csináltok, amit akartok. A város tele van látnivalóval, rengeteg hely van, ahova menni fogtok. De mivel apád dolgozik, így nagyrészben egyedül kell majd ezt teljesítenetek. És tessék fotózni ezerrel - nevet.
- Ennyi? - húzom fel a szemöldököm.
- Nagyjából. Most, majd apád fog hívni, és mindkettőtökkel beszélni szeretne.
- Mindkettőnkkel? - húzza fel a szemöldökét Harry.
- Igen, de ne aggódj, tájékoztattam, hogy fiút visz magával a gyereke, nem akad ki ezen - kacsintott rá a fiúra, aki fellélegzett.
- Nincs is joga - motyogom, de anya meghallja.
- Angel Black! Ilyen beszólásokat nem mondasz az apádnak, értve vagyok? Harry, te fogsz erre figyelni - biccent.
- Hát persze - vigyorgok erőltetetten.
- De komolyan. Ne aggódjatok - veszi elő a haveri stílusát.
- De mi.. - kezdek bele.
- Tudom, tudom, nem is vagytok együtt - legyint.
- De még bármi lehet - vigyorog Harry, mire karon csapom. 
- Na. Nyolc óra van, ami azt jelenti, hogy Michael mindjárt hív. Addig is, Angel, beszélhetnék egy kicsit Harryvel? - kérdezi anya, mire furán bólintok.
- Persze - állok fel sóhajtva - A szobámban leszek - jelentem ki, mire Harry bólint.
Amint elhagyom a konyhát, a szobám felé veszem az irányt. Illetve, venném, mert Aaron szobaajtója nyitva van, ezért inkább odamegyek.
A srác az ágyon ül, a gitárjával a kezében, és érkezésemre felkapja a fejét.
- Szia. Bejöhetek? - mosolygok rá.
- Persze - válaszol - Anya most tárgyal a göndörkével?
- Aha. Fogalmam sincs, miről van szó, de kiküldtek - vonom meg a vállam.
- Egyértelmű - röhög - Anya elmondja neki, hogy vigyázzon rád, és ne bántson meg.
- Tudok vigyázni magamra - duzzogok.
- De ő még jobban tud. Törődj bele - öleli át a vállam és magához húz.
- De te nem is kedveled - motyogom.
- Eleinte nem kedveltem, mert azt hittem, hogy csak egy olyan srác, aki megakar fektetni, aztán eltűnik - mondja ki őszintén - De mikor megütött, tudtam, hogy komolyabban gondolja. És az, hogy még azok után sem jött össze veled, amik történtek, mert te várni akarsz... Jó srác, ne várj vele sokáig - fejezi be.
- Hű... - mondom ki őszintén.
- Mi az? - mosolyog.
- Hát, azt hittem, ha valaki ellenezné azt, hogy együtt legyünk, az te vagy. De nem. Szeretlek - mondom neki, majd szorosabban ölelem.
- Ugyan, húgi, a tesókért bármit. És remélem, tudod, hogy csak egyszer bánt meg, én azonnal intézkedem - ad egy puszit a fejemre.
- Köszönöm - érzékenyülök el.
- Bár nem hiszem, hogy megfog bántani. Szeret téged.
- Miből gondolod? - kérdezem.
- Ugyan, nézz rá. Egy fiú látja a másikon, mikor habarodott bele egy lányba. És egyébként, illik hozzád. Nem olyan, mint az előző - borzad el.
- Ne is beszéljünk róla, kérlek - feszülök meg.
- Ahogy akarod hugi. 
- Na, megyek, még Sophiát is fel kell hívnom - állok fel.
- Oké.
Kimegyek az ajtón, és felsóhajtok. Még Aaron is úgy gondolja, hogy lehetne köztünk valami, nem bánnám meg. Ez azért jelent valamit, nem?
A szobámba érve lehuppanok az ágyra, és előveszem a telefonom.
Tárcsázom Soph számát, aki azonnal felveszi.
- Na, mizu? Mikor mentek? - kérdezi köszönés nélkül, mert persze, hogy tud mindenről.
- Jövőhéten - válaszolom.
- Közös szoba, vagy külön?
- Közös - válaszolom vigyorogva. Ezután egy félpercnyi sikongatás után, Soph újra megszólal.
- Ez szuper - lelkesedik - Hozol nekem ajándékot?
- Persze - nevetek fel.
- És aztán tessék összejönni Harryvel - nevet ő is.
- Nagyon vicces - forgatom meg a szemem.
- Komolyan mondtam. Jó srác. Nem is értem, miért vársz eddig. Ó, David, hagyjál már, telefonálok! - kiállt valakinek.
- Az uncsid? - vigyorgok.
- Igen. Idehozta az idióta tizennégy éves barátait, akik egész nap engem néznek. Kezdek félni tőlük - hallom hangjában a rettegést.
- Na, akkor hagylak is - röhögök - Szia - mondom, majd leteszem a telefont.
Elterülök az ágyon, és igyekszem összeszedni a gondolataimat.
Most, tehát elmegyek egy hétre Harryvel. Olyan lesz, mintha nyaralni mennénk, annyi különbséggel, hogy apám és az új családja is ott lesz.
Közös szobába leszünk, szóval még többet lehetek vele.
Sóhajtva nézem a plafont.
Igen, régen volt már, hogy szakítottam, és igen, Harry az egyik legcsodásabb srác, akivel valaha találkoztam, de nem tudom. Mi van, ha összejövünk, aztán ő is elhagy? Vagy, ha mondjuk megcsal?
Ezeken gondolkozok, miközben kopognak az ajtómon.
- Igen? - kiálltok ki.
- Harry vagyok - hallom meg mély, rekedtes hangját.
- Gyere be - ülök fel.
Mikor belép, beletúr kócos hajába, ami azután rendezetlenül terül el. A fehér pólón, amit visel, tetoválások látszódnak át, és miközben leül az ágyra, van időm végignézni rajta. Lábait minden nő megirigyelhetné, gyönyörű zöld szemei mindig csillognak, arról nem is beszélve, hogy az egész srác titokzatosnak tűnő.
- Megvolt a nagy beszélgetés? - kérdezem mosolyogva.
- Anyukád jó fej - biccent.
- És én sose fogom megtudni, miről beszéltetek? - húzódok közelebb hozzá.
- Röviden annyi a lényeg, hogy vigyázzak rád, és ne hamarkodjunk el semmit - mosolyog.
- Mit hamarkodnánk el? - kérdezem értetlenül.
- Mindegy - legyint. - Apád hívta anyudat, beszéltem vele, ő is jó fej, csak egy kicsit.. Khm.. Számon kért pár dologról - nevet.
- Például?
- Hány éves vagyok, dolgozom-e, mik a szándékaim veled - mondja ki.
- És mit mondtál?
- A korom, hogy igen, dolgozom, és elmondtam a szándékaimat - meséli sejtelmesen.
- Amik? - próbálom kiszedni belőle.
- Boldognak lenni a lánnyal, akit szeretek - vonja meg a vállát. Jó, talán ez burkolt vallomás volt, akkor is, ha nem is biztos, hogy rám gondolt. Vigyorogva hajtom a fejem a vállára, miközben ő a hátamat simogatja. Ujjaival köröket ír le, amik megnyugtató hatással vannak rám.
- Nem megyünk el sétálni? - kérdezem.
- Ilyenkor? - néz az órára.
- Még ilyenkor kezdődik az élet a városban - vonom meg a vállam.
- Jobb ötletem van - csillan fel a szeme.
- Mi az? - kérdezem előre félve.
- Menjünk el... - kezdi.
- Hova?
- Egy közös nyaralásra - böki ki, nekem pedig felszalad a szemöldököm, kábé a plafonig.
- Most? - kérdezem értetlenül.
- Nem - nevet. - Ha visszajöttünk apádtól.
- Nem is tudom.. - szabadkozok - Nem is vagyunk együtt, meg ilyenek, így olyan fura - mondom ki azt, ami a szívemen van.
- Baráti nyaralás? - kérdezi.
- És ha igent mondanék, mégis hova mennénk? - nézek rá.
- A családi nyaralónkba. Nem kerülne semmibe, és tengerparton van.
- Nem is tudom..
- Na, angyalom, jó lesz, hidd el - mosolyog.
- Rendben - adom be a derekam.
- Szuper! Akkor majd beszélünk róla az út alatt - kacsint.
- Okés.
 - Szerintem lassan indulok, késő van - néz mélyen a szemembe.
- Hát jó - mondom szomorúan.
- Holnap? - kérdezi félve.
- Én ráérek - mosolygok.
- Akkor majd hívlak - áll fel.
- Kikísérlek.
Az ajtónál aztán felveszi a cipőjét, majd mosolyogva felém fordul.
- Akkor holnap - biccent, majd felém lép. Egy puszit nyom az arcomra, majd megfordul, és kilép az ajtón. Ledöbbenve állok a küszöbön, majd csak megrázom a fejem, és bezárom az ajtót.