2015. április 25., szombat

Tizedik

Sziasztok! :)
Eltelt egy újabb hét, és egy újabb részt hoztam nektek! Ezentúl minden héten érkezek egyel, erről a Facebook csoportba írtam is. 50 feliratkozó után egy érdekességet hozok nektek, amiről már meséltem pár embernek, szóval, reményeim szerint hamarosan...:)
Átléptük a 12000+ oldalmegjelenítést, és egyre több emberhez eljut a blog, aminek nagyon örülök. Már a csoportban (LINK) is 30-an vagyunk... A héten öt részt írtam meg, szóval, ezért jönnek hetente. És, már csak hét rész van a nyári szünetig, ami azt jelenti, hogy hét hét.. 








Nincs is annál jobb, mikor az éjszaka közepén csörög a telefonod, és az apád neve virít a kijelzőn.
- Angel! - köszön bele mosolygós hangon.
- Fél hat van - motyogom rekedtes hangon az álmosságtól.
- Időeltolódás, bocsánat.
- Igen? - unszolom, hogy térjünk a tárgyra.
- Mikor jöttök? Már nagyon várunk titeket! - tette fel a kérdést.
- Fogalmam sincs. Aaron nem is jön - túrok a hajamba.
- Ó, de kár! Hozz helyette magaddal valakit! - ajánlja fel. És igen, erre vártam.
- Rendben, akkor ma megbeszélem vele, és este csörgök, oké?
- Rendben! Szia! - köszön el, majd leteszi a telefont.
Igazából, tudom, hogy már úgysem fogok tudni aludni, így durcásan kelek ki az ágyból. Egy gyors zuhanyzás, öltözés után levonulok a konyhába, ahol anyu álmosan főz kávét.
- Kicsim, hat óra van, menj még aludni - köszönt egy puszival. - Kávét?
- Kérek, köszi - mondom neki, mire leteszi elém a gőzölgő poharat.
- Hogy hogy ilyen korán? - ül le mellèm.
- Apa volt az - dünnyögöm.
- Tèged is hívott?
- Téged is? - húzom fel a szemöldököm.
- Naponta. Kit viszel Aaron helyett? Sophiát? - kérdezi, miközben lehúzza az utolsó korty kávéját is.
- Hát.. Arra gondoltam.. Hogy.. - makogom.
- Kit? Kérlek, vagy Sophiát vidd, vagy Harryt. Bennük megbízom. Sőt, Harrynek kifejezetten örülnék. Ő biztosan vigyázna rád - vigyorog, mire megforgatom a szemem.
- Úgyse jönne - rágom a szám szélét.
- Dehogynem. Látszik abból, ahogy rád néz.
- Akkor nem bánnád, ha ő lenne? - kérdezem reménykedve.
- Áldásom rátok - teszi fel a kezét megadóan, mire puszit nyomok az arcára.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - lelkesedek be.
- De - teszi fel a mutatóujját - Beszélni szeretnék majd vele, ha belemegy - veszi elő az aggódó stílusát.
- Megyek, megkérdezem- indulok ki a szobából.
- De Angel... - kiált utánam.
- Igen?
- Negyed hét van - mosolyog.
- Nem baj - vonom meg a vállam, majd felveszem a cipőm.
Még hallom anya nevetését, mikor a kulccsal a kezemben kisétálok, egyenesen az autóhoz.
Mikor beülök, bekapcsolom a rádiót, és lehúzom az ablakot. A hideg nyári napokat felváltotta a kánikula, és aki teheti, elment a helyi strandra, így ott teltház van ezekben a napokban.
A rádióban valami mix megy éppen, így feltekerem, és úgy megyek a már ismert úton Harry háza felé. 
Közben, ezer kérdés kavarog bennem. Oké, ha igent mond, akkor egy gonddal kevesebb, és azt hiszem, akkor tényleg, de tényleg boldogan megyek apához. Viszont, ha a válasza nem lesz.. Talán minden összetörik bennem, és semmi kedvem nem lesz elindulni. Persze, Sophiával sem lenne rossz, mégis, a szívem mélyén tudom, vagyis, érzem, hogy Harry belemegy. 
Ebben az esetben, rám vár az a feladat, hogy közöljem apával. Az előző barátomat sem csípte, bár neki volt egy sajátos stílusa, amivel az őrületbe tudta kergetni az embereket. De két éve azt sem kérdezte meg, hogy élek-e, vagy meghaltam, így nem sok beleszólása van a dologba.
Hamarosan oda érek az ismert házhoz. Leparkolok, lezárom a kocsit, és odasétálok  az ajtóhoz. Ott becsengetek, és várok. 
- Ki az ilyenkor? - hallok meg egy álmos hangot az ajtó mögül, majd a következő percben Niall nyitja ki az ajtót. - Ó, Angel, szia. Milyen fitt vagy ma reggel - dörzsöli meg álmosan a szemét a szöszi. 
- Szia - nevetek fel. - Harry itthon van? - kérdezem, miközben félresöprök egy tincset az arcomból. 
- Persze, alszik. Gyere be - lép arrébb, utat engedve nekem a házba. Lerúgom a cipőmet, és esetlenül állok meg ott. 
- Kávét? - kérdezi a konyhába érve. Követem őt, majd leülök egy székre. 
- Kérek, köszi - mosolygok rá.
- Ilyen korán kelős vagy? - szegezi rám álmos szemeit. 
- Nem, általában tízig alszok -  vonom meg a vállam.
- De ma? - várja a választ.
- Apám fél hatkor hívott - legyintek - Két éve lelépett, azóta nem is keresett, most viszont el akar hívni magához egy hétre, és azt akarta egyeztetni.
- És te erre? 
- Mondtam, hogy a bátyám nem megy. Felajánlotta, hogy akkor vigyek valaki mást. Ezért vagyok itt - mutatok magamra. 
- Harryt vinnéd, vagy engem? - kérdezi vigyorogva, mire felröhögök. 
- Csábító ajánlat vagy Niall, de Harryt - mosolygok rá. Leteszi elém a kávét, majd tejet és édesítőszert rak az asztalra. 
Sosem értettem azokat az embereket, akik édesítőszerrel isszák a kávét. Hogy lehet úgy inni? Magában borzasztó, viszont ha egy kis kávé és sok tej van benne, egészen iható. 
- Majd legközelebb - kacsint rám. - Felkeltsem kaszanovát? - biccent az emelet felé. 
- Nem kell, majd felkel - legyintek. 
- És Sophiaról mit tudsz? - szegezi nekem a kérdést. 
- Nem sokat- vonom meg a vállam. - Száműzték a nagymamájához a hétvégére. Te? 
- Ugyanez. Hívott kétszer, de azóta semmi. Jó fej csaj, meg minden, de nem állok készen egy komoly kapcsolatra - csóválja meg a fejét, miközben tejet önt a kávéjába. 
- Ő is ilyen, nyugi - nevetek fel. 
- Akkor jó. Mennyi az idő? - kérdezi, miközben megdörzsöli a szemét újra. 
- Hét óra - nézek az órára. 
- Akkor van egy egész délelőttöm, hogy felkészüljek a melóra - nevet. - Nem bánnád, ha felöltöznék? - mutat magára. Csak egy bokszer és fehér póló van rajta. 
- Dehogy, menj nyugodtan, ismerős már a ház - nevetek.
- Jó, mindjárt itt vagyok - áll fel, rám kacsint, majd kisétál a konyhából.
Mikor megiszom a kávét, beteszem a poharat a mosogatóba. Mivel szerintem egy heti mosatlan van már ott, mosogatni kezdek. Látszik, hogy fiúk laknak itt, akik nem sűrűn takarítanak. Már majdnem befejezem, mikor két kezet érzek meg a derekamon. Ijedtemben ugrok egyet, majd szembe fordulok a személlyel.
A Göndör áll előttem, haja kócosan hullik az arcába, és csak egy fekete pólót visel bokszerrel. Álmosan néz rám, majd megszólal mély, rekedtes hangján.
- Hát te? Niall kérte, hogy mosogass? - kérdezi, de kezét nem veszi le a csípőmről. 
- Nem - nevetek fel, miközben megtámaszkodok a konyhapulton. - Kérdezni szeretnék valamit.
- Igen? - kérdezi.
- Az van, hogy apa hívott, hogy mikor megyek hozzá. És Aaron nem jön, mert dolgozik.. Szóval.. Izé.. Lenne kedved eljönni velem? - sütöm le a szemem.
- Persze - mosolyodik el.
- Szuper! Akkor este felhívom apát, hogy két repülőjegyet foglaljon, és egyeztetjük, mikor megyünk - lelkesedek be.
- Mi? Megőrültél? Majd én kifizetem a jegyeket! - mondja, mintha ez tök természetesen lenne.
- Nem - csóválom meg a fejem - Eljössz velem, amibe nem lenne muszáj belemenned, és még te is fizesd ki a jegyeket? Biztos, hogy nem! 
- De. És nem nyitok vitát. Mondd meg az apádnak nyugodtan - kacsint rám. 
- Makacs vagy - forgatom meg a szemem.
- Tudom - veszi le a kezét a derekamról, majd mögém nyúl, és elvesz egy poharat. 
- És mikor megyünk? - ülök le vele szemben. - Egyébként köszönöm.
- Mit? - kérdezi mosolyogva.
- Hogy eljössz velem.
- Nincs mit ezen köszönni. Alig várom, hogy megismerjem az apád - kacsint rám. 
- Ne várd - röhögöm el magam.
- De legalább több időt tölthetek veled - vonja meg a vállát mosolyogva.
- Meg apa új családjával. A feleségének van egy fia, azt hiszem, velem egyidős - tűnődök el. 
- Nem baj. Ugye apád nem szigorú fiú témában? - vigyorog.
- De - nevetek, mire lehervad a mosoly az arcáról. - Négy szobával arrébb fog tenni, készülj.
- Akkor titokban fogok átszökni hozzád - jelenik meg egy huncut mosoly az arcán, minek következtében megjelennek gödröcskéi. 
- Szerintem testőrt állít a szobám elé. Bár semmi joga hozzá, szóval egy szobába is mehetünk - mosolygok.
- Benne vagyok - vigyorog.
- Nem úgy gondoltam - kezdek szabadkozni, mert túl élénk a fantáziája.
- Én se, nyugi - mosolyodik el kisfiúsan. - Viszont, veled akarok egy szobába lenni - alkudozik.
- Rendben. Ha apa nemet mondd, akkor nem megyünk - vonom meg a vállam.
- Akkor elviszlek nyaralni - kacsint, mire megforgatom a szemem. 
- Akkor, most felhívom, oké? - húzom elő a telefonom. 
- Nekem jó - mosolyog.
Tárcsázom apa számát, aki három csöngés után fel is veszi.
- Szia! Benne vagyok a dologban. Aaron helyett egy barátomat viszem, aki azt mondta, kifizeti a jegyet, ezzel ne törődj - hadarom.
- Jó, rendben! Viszont, csak egy vendégszobánk van, szóval, majd egy szobában kell aludnotok, ha nem akar a kanapén meghúzódni. Mikor jöttök? - kérdezi boldogan.
- Azt kérdezi mikor megyünk? - takarom le a telefont, és Harry felé fordulok.
- Jövőhét? Mármint nem holnaptól, hanem következő héten - számolgat. 
- Következő hét - mondom a telefonba.
- Holnaptól? - hallom meg ideges hangját. Ezek a hangulatingadozások..
- Nem. Majd jövőhét - forgatom meg a szemem.
- Rendben. Várunk titeket, de majd addig még egyeztetünk! Szia! - rakja le a telefont.
- Na, ez is megvolt - fordulnék Harryhez, aki mögöttem áll, így tökéletesen beleütközök.
- És mit szeretnél ma csinálni? - fonja a kezeimet a nyaka köré.
- Először is, nem vagy éhes? - kérdezem mosolyogva tőle. 
- De. Menjünk enni? 
- Mehetünk. Oda abba a kajáldába, ahol először voltunk? - mosolygok rá.
- Nekem jó. Felöltözök és mehetünk - húz közelebb magához.
- Khm.. - jelenik meg Niall az ajtóban. - Megzavartam valamit? - kérdezi.
- Nem, dehogy. Megyünk kajálni, jössz? - enged el Harry, és egy kicsit arrébb húzódik. 
- Aha, ha nem zavarok. Egyébként éhen halok - nevet fel a szőke srác. 
- Niall, te mindig - forgatja meg a szemeit Harry, majd elmegy öltözni.
Így történik az, hogy hárman indulunk el a kajáldába.
- Az én kocsimmal megyünk, jó? - kérdezi Harry, mikor bezárja az ajtót.
- Nekem mindegy - vonom meg a vállam.
- Előre ülök - stoppolja le a helyet Niall, mire rányújtom a nyelvem.
Ezek után mind beülünk a kocsiba. Niall és Harry előre, én pedig hátulra.
- Rádió? - kérdezi a göndör hajú srác, mikor beindítja a motort, és elindulunk.
- Ja, jöhet - válaszol a szöszi. Így valami idegesítő zene társaságában megkezdjük az alig tíz perces utat.
Mikor odaérünk, Harry és Niall kiszállnak, majd kinyílik a mellettem lévő ajtó.
- Hölgyem - nyújtja a kezét a Göndör, amit nevetve fogadok el.
- Köszönöm - szállok ki, majd becsapja az ajtót, és lezárja az autót.
- Jöttök már? - kiált Niall az ajtóból.
- Ő mindig éhes - forgatja meg a szemeit Harry, majd megindul. Lassan követem én is, majd mikor beérünk, meglátjuk a szőke srácot, ahogy vadul integet nekünk.
- Hahó! Valaki felvenné a rendelést? - mutogat az asztalunkra.
- Sziasztok! Mit adhatok? - jelenik meg egy fiatal lány. Körülbelül huszonkét éves lehet, barna haja hullámokban omlik a vállára, és barátságosan néz ránk.
- Öhm. Szerintem három sajtburger lesz, krumplival, kólával. Az jó, nem? - fordul hozzánk Harry.
- Két átlagos, és egy extra nagy - javítja ki Niall. A pincérlány nevetve felfirkantja a rendelést, majd távozik. - És, megdumáltátok már, hogy mikor mentek? - kérdezi a szöszi srác vigyorogva.
- Aha. Jövőhéten - mondom mosolyogva.
- Nem dolgozol? - húzza fel a szemöldökét, miközben Harryre néz.
- Nem. Szóltam a főnöknek - vonja meg a vállát a srác.
- És, vajon az apád nőjének vannak gyerekei? - gondolkozik el Niall.
- Azt hiszem, van egy fia. De ő is már huszonéves, szóval szerintem nem otthon lakik.
- Jó étvágyat - jelenik meg a lány, és elénk teszi a rendelést.
- Köszönjük - int Niall, majd falni kezd.
Attól, hogy ő extrát rendelt, még nem eszi meg később mint mi. Sőt.. Hamarabb behúzza, aztán sürgetően néz ránk.
- Gyerünk srácok, menni kell, dolgozok délután.
- Tényleg. Hol dolgozol? - kérdezem nevetve.
- Autószerelő műhelyben - mosolyog rám. Lassan Harry is befejezi, nekem viszont még több, mint a fele megmaradt.
- Angel, kérlek, siess már - röhög fel Niall. Harry mosolyogva figyeli, ahogy elkezdem eszeveszett tempóban magamba tömni a hamburgert. Öt perc múlva már semmi nincs a tányéromon, így elindulhatunk.
- Kitegyünk a műhelynél? - néz a Göndör a szőke srácra.
- Aha, köszi. Angel miatt már így is elkéstem - duzzogva néz rám.
- Jól van, itt vagyunk. Jó munkát! - pacsiz le vele Harry, majd mikor Niall kiszáll, rám néz. - Ülsz előre?
- Persze - mosolygok rá, majd előretolakszok.
- Mit szeretnél csinálni?
- Nem tudom - nevetek rá.
- Akkor majd én kitalálom - kacsint, majd elindulunk.



2015. április 18., szombat

Kilencedik

Drága Olvasók! :)
Elérkeztünk egy újabb hétvégéhez, ami azt jelenti, hogy a rész is megjött! Egyszerűen, hihetetlenek vagytok! Egy nap alatt 2500 megtekintés érkezett, majd két újabb nap alatt már a 11000+ oldalmegjelenítésen is túl voltunk. Nagyon nagyon köszönöm annak a 43 embernek, akik feliratkoztak, és lesz egy meglepetésem, amit a Facebook csoportban  fogok közölni, valamint, elképzelhető, hogy ide is kiírom. :) Akik követnek Ask.fm-en , azok tudják, hogy a rejtett vágyam az, az 50 feliratkozó volt mindig is, és az, hogy hamarosan annyi lesz... Csodásak vagytok köszönöm nektek, hogy velem tartotok a történet során! :)





Ahogy a Göndör és a szőke hajú srác közelebb lépnek, egyre jobban fokozódik bennünk az izgalom. Sophia folyamatosan vigyorog, miközben a haját birizgálja. Kicsit kellemetlenül érzem magam, amiért ennyire kicsíptük magunkat. Jó, csak nagyon kivételes alkalmakkor történik ez, általában eléggé visszafogott vagyok, de néha az ember lánya is megengedhetek magának egy-egy estét.
Mikor odaérnek mellénk, a Göndör mosolyogva néz végig rajtam, majd áttér Sophra is.
- Sziasztok! Mi még nem találkoztunk - szólal meg a szőke srác, Harry háta mögül, miközben előrébb lép.
- Ó, tényleg. Angel, ő itt Niall, Niall ő itt Angel. Ő pedig.. - néz rám segítségkérően, miközben Soph felé biccent.
- Sophia - segíti ki barátnőm.
- Örvendek a találkozásnak, már sokat hallottam rólad - mosolyog rám Niall, miközben megrázza a kezem. Aztán Sophival is megteszi ugyanezt, miközben egymásra mosolyognak.
- Én is örülök, Niall - mondjuk egyszerre Sophiaval. Harry mosolyogva hallgatja végig a szituációt, majd szorosan mellém áll. Kezével néha hozzáér a hátamhoz, majd a derekamon nyugtatja meg azt. Igazából, fogalmam sincs, mennyire vigyoroghattam, de a barátnőm miután meglátta a kezet, azonnal kapcsolt.
- Nem vagy szomjas? - kérdezi Soph a szőkeségtől, miközben karon fogva odavezeti a büfének felállított kis asztalhoz.
- Hát, ez jól ment - reagálom le a helyzetet, mikor kettesben maradunk.
A szobában teljes káosz uralkodik. Mindenki kezében egy-egy poharat láthat az ember, és a fele társaságot nem is ismerem. Jó, szinte a nyolcvan százalékát. Aaron a haverjaival ökörködik, és teljesen úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna. Az ő kezében szerencsére nem látok semmilyen poharat, ami jó hír. Soph és Niall közben a tánctérre mentek, ahol már most egymásba gabalyodtak. Mi lesz itt este?
- Azt hiszem, Niall és Sophia egymásra hangolódtak - biccent a göndör a táncoló párocskára.
Soph világéletében olyan fajta lány volt, aki képes belemenni pár egyéjszakás kalandba, csak hogy jól érezze magát. Na, rólam már ez nem mondható el. Eddig egy kapcsolatom volt, az is csúnyán végződött, de ezt már elmondtam párszor.
A göndör egy fehér pólót és fekete nadrágot visel tornacipővel. A gyér lámpafény megvilágítja arcát, még jobban kiemelve ezzel smaragdzöld szemét. Az az édes mosoly most is ott bujkál a szája szélén, ahogy a körülöttünk nyüzsgő tömeget figyeli. Ahogy rám néz, pillantásában van valami egészen más, amit eddig még nem láttam. Minden arcot alaposan megnéz, és ha valaki közelebb jön, mint az megengedett, izmai megfeszülnek, és támadóállásba helyezi magát. Egyszóval, törődik velem.
- Tudod - suttogja a fülembe. Leheletét megérezve azonnal egyfajta bizsergés fut át rajtam, szívverésem felgyorsul. Közben ujjával gyengéden megfogja a karom, és a táncparkettre vezet. Egy szimpatikus helyen megállva, kezeim nyaka köré fonja, miközben átöleli a csípőm. A DJ, mintha csak nekünk szólna, bekever egy lassabb számot, így a körülöttünk állók is ösztönösen felveszik a pózunkat. - Mikor tizennyolc voltam, imádtam a bulikat. Minden pénteken hivatalos voltam egybe, de ez mára elhalt. Nem értem a sok fiatalt, akik csak azért buliznak, hogy leigyák magukat, és aztán más ágyában ébredjenek reggel. Jó, én is ilyen voltam, de azért na - kuncog fel, miközben jobban magához húz. Érzem az eper illatát, ahogy keveredik a mentollal körülötte.
- Tényleg? - húzom fel a szemöldököm nevetve.
- Nem néznéd ki belőlem, mi? - kérdezi suttogva. Szemem behunyom, és a vállára hajtom a fejem.
- Őszintén? Nem.
- Miért? - hallom meg hangjában a félelmet.
- Mert mindig megfontolt és nyugodt vagy - vágom rá egyből.
- És ez rossz dolog? - kérdezi vigyorogva.
- Nem. Ez egy olyan dolog, ami csak megnyugtatja az embert, és tud hosszú távra tervezni.
- Tehát te hosszútávra tervezel? - mosolyodik el.
- Hé, nem ezt mondtam - nevetek fel.
- De céloztál rá - kacsint.
- Na jó, talán - vonom meg a vállam.
- És abból lesz több is?
- Még nem tudom. Lehet. Olyan gyorsan telik az idő - fújom ki a levegőt lassan, miközben ránézek.
- Mihez képest gyorsan? - kérdezi.
- Már majdnem két hónapja, hogy Aaron kidobott, és megismertelek. Mintha egy hét lett volna.
- Ilyen lassan telik velem az idő?  Ennyire unalmas vagyok? - kérdezi nevetve, de látom rajta, hogy kicsit feszült.
- Nem. Pont az, hogy gyorsan. Túl gyorsan - suttogom. Az idilli pillanatunkat a zeneváltás zavarja meg. A lassabbról újra áttértünk valami mixre, ezért kicsit kellemetlenül állunk ott.
- Kérsz valamit inni? - érdeklődik, miközben valakit keres a tömegben.
- Aha, jól jönne valami - vonom meg a vállam.
A kis büféasztalhoz sétálunk, miközben tekintete folyamatosan a tömeget szeli. Fogalmam sincs, kit, vagy mit látott, de ideges lett tőle.
- Mit iszunk? - érdeklődök, mikor odaérünk.
- Mit kérsz? - mosolyog rám.
- Bármit, csak piát ne - nevetek rá. Igen, kicsit érdekes emlékeim vannak arról, amikor utoljára berúgtam. Na jó, nincsenek emlékeim. Szerintem, el lehet képzelni, hogy milyen állapotban voltam, ha semmire sem emlékszem..
A kezembe ad egy pohár kólát, miközben ő is elvesz egyet.
- Nem megyünk egy kis friss levegőt szívni? - teszem fel a kérdést. - Nagyon meleg van itt - húzom el a számat.
- De, persze - megragadja kezem, és elkezd kifelé vezetni a tömegből. Félrelökünk pár embert, mire odaérünk az ajtó, ahol Sophiát és Niallt találjuk. Mindketten kabátban állnak, és nagyon úgy tűnik, hogy menni készülnek.
- Hát ti? - kérdezi Harry a szöszitől.
- Jaaj, sziasztok! - köszön Soph eléggé furán. Már megint ivott. Remek.
- Soph, részeg vagy? - teszem fel a kérdést karba tett kézzel.
- Neem.. Csak Nivel ittunk egy kicsit, de csak egy nagyon picit - kuncog, miközben megpróbálja megmutatni, mennyi is az a kicsi.
- Hova-hova? - kérdezi Harry is a barátjától, aki vigyorogva megrántja a vállát.
- Csak, gondoltuk, otthon folytatjuk tovább a bulit. Ha érted mire gondolok, haver - kacsint a barátjára, miközben átöleli Soph derekát.
- Nem érdekelnek a részletek - rázza meg a fejét a Göndör. - És szerintem az lenne a legjobb, ha nem mennétek sehova.
- Ne már, haver! Megyünk, és kész - komorodik el a szőkeség.
- Na jól van, de hívjatok egy taxit - sóhajt Harry, miközben közelebb lép hozzám.
- Már itt is van. Sziasztok! - köszön el Soph vigyorogva, és kisprintelnek a házból.
- Mi lesz itt? - csóválom meg a fejem nevetve.
- Vad éjszaka - röhög fel Harry.
Kimegyünk a házból, és a kertbe vesszük az irányt. Az eget csillagok borítják be, nyoma sincs egy felhőnek sem. A kis hintaágyba ülünk le, jó szorosan egymás mellé, és az innivalónkat szorongatjuk. Egyikünk se szól egy szót se, csak ülünk, és gondolkozunk.
- Így utólag nem bántam meg - töröm meg a csendet.
- Mit? - emeli rám tekintetét.
- Hogy nem futottam el egyből, mikor felkeltem - mondom ki halkan.
- Miért futottál volna? - ráncolja össze a szemöldökét.
- Mert akár egy pedofil állat is lehettél volna? - kérdezek vissza, mire elneveti magát. - Ez nem vicces! - háborodok fel. - És egyébként is! Miért nem vittél egyből kórházba? Úgy szokás - faggatom.
- Az ott egy játszótér? - néz az ellenkező irányba. Igen, valóban egy kis mini játszóteret lát.
- Nem válaszoltál a kérdésemre - húzom fel a szemöldököm gyanakvóan.
- Orvostanonc vagyok. Illetve, voltam. Amíg ott nem hagytam a sulit. Szóval, tudok egyet s mást. De most komolyan, nézzük már meg - áll fel, és húz fel engem is.
- Jaj, nem nagy szám! Még apa építette, mikor tízéves voltam - legyintek, miközben egyre gyorsabban lépkedünk.
- De klassz! Nekem sosem csinált az apám. Még a nevelő sem - gondolkozik el.
- Kit kerestél bent? - teszem fel a kérdést, ami a szívemet nyomja.
- Tessék? - kérdez vissza.
- Nagyon kerestél valakit bent - ismétlem meg. A cipőjére pillant, majd újra ám.
- Az exem. Lana is itt van. És őszintén, nincs sok kedvem találkozni vele - húzza el a száját.
- Az én exem fogalmam sincs, hol van - nevetek fel.
- Hogyhogy? - kérdezi.
- Dobott, aztán lelépett - vonom meg a vállam.
- Sajnálom.
- Nem kell. Amúgy sem voltam túl boldog akkor - legyintek. - Lanával mi lett?
- Megcsalt, aztán dobtam - von ő is vállat.
- Megcsalt? - kerekedik el a szemem.
- Ja. Miért? - néz rám.
- Hát, nem tudom. Ha nekem ilyen barátom lenne, eszemben sem lenne megcsalni - motyogom, de sajnos meghallotta. Arcom vörösbe burkolózik, miközben az övén megjelenik egy perverz vigyor.
- Tényleg?
- Aha - motyogom magam elé. Hirtelen felindulásból elkezdek futni a vár felé. - Kapj el, ha tudsz! - kiáltom vissza.
Egy pillanatig csak néz utánam, aztán ő is elkezd futni. Felszaladok a kis csúszdához, és még mielőtt elkapna, gyorsan lecsúszok. Néha, jól esik kijönni egy kicsit ide, és nosztalgiázni.
Vagy öt perce kergetőzünk, mikor kellően elfárad, és sikerül utolérnie, hirtelen megtoppanok, aminek következtében nekem jön, és mindketten elesünk. Csak olyan szerencsétlenül, hogy ráesek, arccal felé. Így ajkaink tökéletesen egy vonalba kerülnek, és csak pár centire vannak egymástól. Kicsit felemeli a fejét, miközben kezét felvezeti a derekamon egészen a hajamig, és kisimít egy tincset az arcomból.
- Harry, te vagy az? - hallok meg egy nyávogós hangot, mire odafordulok. Egy rózsaszín miniruhába öltözött szőke cicababát látok, táskával a kezén és olyan magas magassarkú cipőben, amit én sose vennék fel.
- Lana - suttogja nekem a Göndör, és felül. Gyorsan leszállok róla, és leporolom összegyűrődött ruhám. - Micsoda meglepetés, Lana! - kiállt fel, mint aki élvezi a dolgot, és egy műmosolyt erőltet az arcára.
- Régen láttalak, szívi. Máris felszedtél egy csajt? - húzza össze a szemöldökét a lány, miközben halálosan fenyegetően néz.
Harry segítségkérően pillant rám, majd odasétál mellém, és ujjait rákulcsolja a kezemre. Meglepetten pillantok rá, de van valami segítségkérő a pillantásában, ezért csak rámosolygok, és szorítok egyet a kezén.
- Igen, Lana, bemutatom Angelt, Angyalom, ő itt Lana, az exbarátnőm - mutat be minket egymásnak, miközben lefehéredik.
- Örülök, hogy megismerhetlek - nyújtom a szabad kezem a lány felé, de esze ágában sincs megrázni azt, így kelletlenül ejtem magam mellé vissza.
- Aha, persze. Nem gondolod, hogy kicsit gyorsan túltetted magad rajtam?- fordul Harry felé.
- Nem. Angel sokkal emberibb, mint te, és azt a tényt se felejtsük el, hogy te csaltál meg - kicsit közelebb húzódok hozzá, és kisimítok egy tincset az arcából. Igazán baráti gesztusnak szántam, de ha szemmel ölni lehetne, én már halott lennék. Lana úgy méreget, mint valami húscafatot, Harry viszont aranyosan rám mosolyog, és egy puszit nyom a fejemre.
- Jó, elég ebből - szól közbe a lány idegesen. - Nem gondolod azt, hogy köztünk még lehetne valami? Én még mindig szeretlek, tudom, hogy te is így érzel!
- Igen, még mindig szeretlek - mondja Harry rezzenéstelen arccal. - De csak mint barátot. Angelt viszont teljes szívemből, oké? - kérdezi.
Tudom, hogy csak eljátsszuk ezt az egészet, de akkor is, úgy érzem, ennél szebb szavakat még nem mondtak nekem.
- Tényleg? - fordulok felé.
- Igen - hagyja figyelmen kívül a toporzékoló Lanát. - És nem csak azért mondom, mert ez a hárpia itt van - biccent a szőke hajú csaj felé.
A szívem hevesebben ver, és kitudnék szaladni a világból. Ilyen az, amikor az ember szerelmes?
- Jól van, pancserek, én itt sem vagyok - dobja át a (pót) haját a válla fölött, majd felém fordul. - Ha azt hiszed, hogy valaha is a tiéd lesz, akkor tévednek kell. Harcolni fogok a szerelmünkért! - kiálltja, miközben eltipeg. Csak nézünk utána, aztán egyszerre tör ki belőlünk a nevetés.
Az, hogy most itt állunk, és kézen fogva nevetünk, az egyik legjobb dolog, amit így eltudok képzelni. Több van a levegőben, mint valami baráti nevetés, számomra már sokkal többet jelent. Nem tudom. Ilyen, mikor az ember kötődni kezd valakihez?
Miután kiröhögtük magunkat, visszamegyünk. Az emberek többsége már hazahúzott, szinte csak Aaron, a haverjai és mi maradtunk. Letelepszünk a kanapéra, a zenét halkabbra vesszük, és beszélgetni kezdünk. Illetve ők beszélgetnek, én meg hallgatom, miközben a Göndör mellett ülök, és figyelem az eseményeket. Ő is bekapcsolódik a csevegésbe, egész jól el van a srácokkal, még Aaron is. Ez azért érdekes, mert miután verekedtek, mindig úgy méregették egymást, mint az oroszlán a prédáját. Egyszer csak egy kezet érzek meg a derekamon, minek következtében ugrok egy kicsit, majd Harryre nézek, aki mosolyogva figyel engem.
Egy óra körül aztán fogják magukat a fiúk, és elmennek. Jellemző, hogy itt hagynak minket a sok takarítani valóval, míg ők hazamennek aludni.
Így nekiállunk. Hárman vagyunk, mindenki kap egy helyiséget. Illetve választ. Aaroné a kert, enyém a konyha, Harry pedig a nappalit kapta meg. És akármennyire is furán hangzik, a konyhában nagyobb rendetlenség van, mint a nappaliban, ahol mindenki ott volt.
Két óra fele már csak az utolsó simításokat végzem, mikor Harry besétál.
- A bátyád bejött, és elaludt a kanapén. Azt hiszem, lassan én is megyek - pillant az órára álmosan.
- Oké,várj kikísérlek.
Félbehagyom a dolgom, és kimegyek vele az előszobába. Ott aztán, megáll, lazán nekitámaszkodik az ajtónak, és mosolyogva néz rám.
- Köszönöm a meghívást, nagyon jól éreztem magam - mosolyog még mindig.
- Én. Izé.. Köszönöm.. Mármint.. Igazán jól esett. Mikor.. Mikor azt mondtad, hogy szeretsz - bököm ki pirosló fejjel.
- Csak az igazat mondtam - lép közel hozzám, és megfogja mindkét kezem. Bőre meleg, és ahogy hozzámér, bizsergés fut végig az egész karomon. - Nem szeretnék veled elsietni semmit. Most tényleg komolyan gondolom. Szóval, megkérdezem. Nagyon bánnád, ha megcsókolnálak? - teszi fel a kérdést, nekem pedig gyorsabban kezd verni a szívem.
- Nem. De nem ma, nem így, és nem most - nyomok egy puszit az arcára.
- Szóval, nem bánnád, de nem ma? - kérdez vissza, mosolyogva.
- Igen.
- Holnap ráérsz? - érdeklődik vigyorogva.
- Rá.
- Akkor tízre érted jövök - mondja, majd kisétál az ajtón.


2015. április 3., péntek

Nyolcadik

Sziasztok, rózsácskák!
Tudom, három hete volt utoljára rész, de akik benne vannak a Facebook csoportban, tudják, hogy a tanulmányi kiránduláson voltam szombaton, vasárnap pedig tanultam, tanultam, tanultam. Viszont, vigasztalásképpen, egy extrahosszú fejezetet hoztam nektek, 2500+ szó lett, szóval, büszke vagyok magamra. Köszöntöm az új feliratkozókat, olvasókat, köszönöm a majdnem 8000 oldalmegjelenítést, ti vagytok a legjobbak. :)








Nem tudom, mikor jön el az ember életében az a pont, mikor úgy érzi, talán új életet kezdhet a családjával. Egyik reggel csak felkel, és jön az a bizonyos szívbemarkoló érzés? Mert nekem így történt. A tudat, hogy Aaron ma hazajön, kissé kiakaszt, viszont mégis örülök neki, mert a testvérem. Így történik az, hogy most, mikor a kávémat kortyolgatom, és nézek ki a fejemből, elgondolkozok a történteken. 
Többször említettem már, hogy az egész két éve kezdődött, mikor egy reggel felkeltem, és apa nem volt ott. És igen, mindig ugyanaz a vége. De több dolog is történt.
Akkor, reggel Aaront nem láttam. Azt hittem, a szobájában gunnyaszt, és ő is hasonlóképpen érzi magát. Hozzá kell tennem, hogy akkor már tizennyolc éves volt, ezért mindig is azt hittem, hogy neki könnyebb. De nem, talán sokkal nehezebb volt. Anya a nappaliban sírt, és folyamatosan magát okolta a történtekért. Mert apának nem akkor kezdődött a kapcsolata. Akkor már egy ideje tartott.
Emlékszem, hogy halkan bekopogtam a bátyámhoz, de választ nem kaptam, így benyitottam. És persze, ő nem volt ott. Anyának nem szóltam, nem akartam rontani a helyzeten, de persze, neki nem tűnt fel semmi.
Aztán, este hazajött, teljesen részegen, és akkor vert először el minket. Senkinek nem szóltam a dolgokról, de másnap, a tanárom meglátta a lila foltokat. Nem akart hinni a szemének, de azt mondtam neki, elestem, és bevertem.
Aztán, Aaron egyre lentebb csúszott. Folyamatos verekedések, bántalmazások, és gyűltek az igazolatlan órái, pedig érettségi időszak előtt állt. Végül, az igazgató megelégelte a dolgokat, és kicsapás lett a vége.
Rossz társaság, drogügyek, még több bántalmazás, és nuku normális kapcsolat. Se barátai, se élete, semmije nem maradt. Anya sokszor leült vele beszélgetni, apánkat is folyamatosan hívogatta, hogy csináljon valamit a fiával, de nem lett jobb a helyzet, sőt. Talán, még rontottak is rajta.
Ezek folytatódtak, egészen máig. Talán, az az Aaron, aki belép majd azon az ajtón, egy teljesen másik lesz.
Anya egész reggel a szobáját pakolgatja, újjá rendezi, összeszedi a piásüvegeket, és az összes többi dolgot, amit most kidobunk az életéből. Nem tudom, jót tett-e neki, de az biztos, hogy nem lesznek problémái.
És, már ma egyből tesztelni fogjuk a dolgokat. A barátai (akik miután megtudták, mire szánta el magát) adnak neki még egy esélyt, így hatalmas bulit terveznek mára a visszatérése alkalmából. És, én is hivatalos vagyok erre, így nem mondhatom le. Sophianak már szóltam, és már csak egyetlen ember van, akit szívesen látnék itt, de elfelejtettem megkérdezni a dologról.
Tehát, pontosan két órakor átjönnek a srácok, és Matt elviszi Aaront vásárolni. Ezt azzal magyarázták neki, hogy ráfér a stílusváltás. Hát, nekem mindegy, amíg ők szétszedik majd a házat, én átugrom Sophhoz beszélgetni, és segíteni neki felöltözni. Igen, nála ez mindig nagy dilemma, muszáj tökéletesen kinéznie. Az már más kérdés, hogy általában rám is rám erőszakol valami undormányos miniruhát.
Bár, már tudom, mit fogok felvenni, azért hagyom neki, elvégre, ilyen szakmában szeretne elhelyezkedni.
- Kicsim, gyere, nézd meg a végeredményt! - hallom anya kiáltását. Gyorsan megiszom a maradék kávét, majd a mosogatóba helyezem, és a szoba felé veszem az irányt.
Az ajtón belépve, egyből egy teljesen más látvány fogad: tisztaság. Vége a folytonos kupinak, a mindenfelé heverő kajáknak, és pólóknak.
Az ágy szépen be van ágyazva, és ablak alá lett tolva. A könyvespolcon is rend lett, betűrendben a különböző kötelező olvasmányok, és szépirodalmi művek. Végre látszik a sötétkék tapéta, és a Tv, mert már nem hevernek rajta csokispapírok. Mintha, egy normális szobába léptem volna, a totális káosz után.
- Hű. Végre rend van - nevetek fel. Anya mosolyogva nézi a művét, mikor megcsörren a telefon.
- Ó, ez Aaron lesz! Azt mondta, Matt érte megy, hazajön, ledobja a cuccait, és elmegy vásárolgatni. Én négytől dolgozik, tudod, az éjszakai műszak, szóval tiétek a ház, viszont, kérlek, ne szedjétek szét, és ne hagyd, hogy Aaron igyon. Hányra is jönnek a vendégek? - néz rám összeráncolt szemöldökkel, mire a faliórára pillantok. Dél múlt két perccel.
- Ötre mondtuk nekik. Én kettőkor megyek át Sophhoz, a srácok is akkor jönnek. Tudod tartani a frontot négyig?
- Kicsim, két gyereket neveltem fel, és vigyáztam Sheila néni gyerekire. Ami nyolcat jelent. Igen, szerintem elbánok egy-két kamasz fiúval - mosolyog, mire kimegyek a szobából. Oké, azt nem mondtam, hogy összesen heten jönnek, de ha anya ezt mondta, biztos képes lesz figyelni rájuk. Remélem.
Gyorsan a szobába veszem az irányt, és előkotrok a szekrényből egy felsőt, meg egy nadrágot. Hajam összegumizom, és gondosan kiemelem a szekrényből a darabot, amit átviszek Sophhoz.
Az íróasztalomon lévő mobilom megcsörren, és gondolkodás nélkül veszem fel, tudva, hogy Sophia hív.
- Mindjárt indulok, Soph, de még csak dél van! - szólok bele köszönés gyanánt. Egy férfihang nevet fel a vonal végén, mire egy kicsit megugrok. Fülemtől elemelem a telefont, és látom, hogy a Göndör neve virít a kijelzőn. Francba.
- Én is örülök neked - hangján hallom, hogy nevet, de mégis zavartan csavargatom az egyik hajtincsemet.
- Bocsi, azt hittem Sophia lesz az. Mert kettőre megyek át hozzá, és szokása hamarabb hívni, hogy megkérdezze, hol vagyok - mondom még mindig pirultan.
- Semmi gond. Van valami programod mára? - teszi fel a kérdést, mire szívem egy pillanatra kihagy.
- Ami azt illeti, van. Aaron köszöntő bulija lesz, rengetegen jönnek. Nincs kedved eljönni? - ó, kérlek, csak mondj igent.
- Mikorra kell odaérnem?
- Hát, ötre jön mindenki, de jöhetsz hamarabb is. Már négytől itthon leszek.
- Ott leszek - mondja, mire vigyorogva bólintok. De ekkor eszembe jut, hogy lassan indulnom kell, muszáj hamarabb elindulnom, mert úgyis írni fog, hogy már egyre legyek ott.
- Most le kell tennem. Várlak. Szia! - köszönöm el, és teszem le a telefont. Hatalmas vigyorral a fejemen nyúlok a ruháért, és megyek ki a szobámból. Anya éppen a konyhában gyúrja be a pogácsának való tésztát, mikor benézek a konyhába.
- Indulok Sophhoz - jelentem be, miközben elveszek egy mandarint az étkezőasztalról.
- Máris? Még csak fél egy - néz rá az órára.
- Aha, de hamarabb megyek. Fél négykor jövünk, addig is, sok sikert! - búcsúzok el tőle.
Az utcára kiérve megcsap a lágy szellő illata, és ahogy elindulok a már megszokott úton, kizárom a külvilágot. Sophiaék háza teljesen otthonos számomra, bár nem nagy szám. Egy egyszerű kis kertes ház, amerikai stílusú konyhával, három szobával, ami nekik pontosan elég. Ugye, ott van a nappali, a szülei hálószobája, az ő szobája, a kistesója szobája, két fürdő, a konyha, és ennyi.
Mikor a dolgok történtek, sokszor aludtam náluk, így a szüleinek már családtagnak számítok. Persze, Adam, az öccse, azokban a napokban is próbált felvidítani a maga tizenhárom éves fejével. Jól esett, cserébe gépeztem vele egy kicsit. Igen, mondjuk nem lettem okosabb, maximum abban, hogy kell meggyilkolni egy játékban egy embert, és hogy az mennyi pénzt hoz.
Tehát, bekanyarodok a jól ismert utcába, ahol egyből megpillantom a kis házat, ami amúgy nem is olyan kicsi. A kapu nyitva van, gondolom, számítottak rá, hogy hamarabb jövök.
Az ajtónál állva halkan kopogok, mire pár másodperc múlva lábdobogást hallok, és Sophiaval találom szembe magam. Még pizsiben rohant ki, barna haja egy laza kontyba van fogva, és vastag keretes, fekete szemüveget visel, kontaklencse hiányában.
- Sziaa - köszönt, jól megnyomva az "á”-t a szó végén. A karomnál fogva beránt az előszobába, és a lábával becsapja az ajtót. A nappaliban ül Mr. Herron, éppen valami újságot olvasva, de érkezésemre felkapja a fejét. - Ne zavarjatok, a szobámba leszünk - kiált Soph, majd felhúz a lépcsőn.
- Csókolom! - köszönök a szüleinek, akik csak mosolyogva néznek minket.
- Mi is voltunk fiatalok - mondja Mrs. Herron, miközben keresztrejtvényt fejteget az asztalon.
Az emeltre felérve egyből belépünk Soph rózsaszín szobájába. És nem, nem a szülei erőltették rá ezt a szín, ő akarta azt, hogy az egész szobája rózsaszín színben pompázzon.
- Mennyi az idő? - kérdezi, miközben a telefonját keresi a nagy kupiban.
- Egy óra.
- És mikorra kell odaérünk?
- Hát, fél négyre jó lenne hazamenni - vonom meg a vállam.
- Oké, akkor kevés az időnk. Nézzük. A ruhák kiválasztása minimum fél óra - kezd el számolgatni, miközben idegesen rohangál a ruhásszekrényhez, majd vissza.
- Nekem már van ruhám - emelem fel a kezemben tartott kis csomagot.
- Szuper. Mutasd! - veszi el tőlem, majd szemügyre veszi a fekete költeményt.
Egy egyszerű. Kétpántos fekete ruha, mely deréktől lefele bővül. Fodros szoknyarésze térdig ér, ezért egy teljesen átlagos, hétköznapi viseletnek is bemondható.
Bevallom, ez az egyetlen ruhám van, ami alkalmas egy ilyen estélyre, mert nem igazán kedvelem a mini, alig takaró darabokat.
- Tökéletes, illik hozzád. Oké, akkor mínusz tíz perc. A hajunk is legyen egy fél óra, aztán ráncba szedni magunkat az is, és a maradék időnkben ráérünk sminkelni. Gyerünk, kezdjük, kevés az idő - tapsol.
Itt kezdődik az, amikor én leülök az ágyra, ő, pedig kidobálja az összes ruháját, és eszeveszett tempóban kezd válogatni, miközben nekem, illetve, a tükörképének magyaráz arról, ez miért nem, ez miért.
- Ez túl rövid. Ez túl hosszú. A combközépig érő ruhák jók lesznek. Ha te feketében vagy, akkor én fehérben leszek, vagy színesben. De ezeket nem, mert nem mennek a szememhez. Szerinted ez a fehér legyen, vagy ez? Jó, ez jobban tetszik, ez tökéletes lesz. - közben csak kapkodom a fejem, mert rekordsebességgel mutogatja a ruhákat. Végül, egy fehér mellett dönt. Rövidujjú, a derekánál egy masni van, és klasszikus ruha. Eléggé jól áll neki.
A következő lépése, hogy bevonul a fürdőbe, kihoz egy hajvasalót, és egy hajsütővasat, majd míg felmelegszenek, leültet egy székbe, és elkezdi fésülni a hajam.
- Milyen hajat szeretnél? Egyenes, nagyon göndör, vagy nem annyira göndör? - kérdezi.
- Egyenes. A göndörrel hagyj, még a végén leégeted a fülemet.
- Oké - mikor kellőképpen felmelegedett az említett eszköz, két oldalt leválasztja a hajam, és munkába kezd. - A szépfiú is jön? - faggat, miközben próbál egyenes tincseket varázsolni a hajamba.
- Aha, meghívtam - vonom meg a vállam.
- És Aaron mit fog szólni hozzá? - teszi fel azt a kérdést, amire mozgolódni kezdek.
- Hát, nem kedveli túlzottan - húzom el a számat, miközben Soph művét figyelem a tükörből.
- Csodálkozol? Ott volt veled a rosszabb pillanatokban, amiket ráadásul ő okozott! Én is utálnám, ha az öcsém jobban szeretné, mint engem - háborodik fel, miközben kihúzza a vasalót. Egészen jól áll nekem az egyenes haj, most már ezt is tudom.
- Ez az azért nem igaz.
- Dehogynem! - legyint. - Kész is vagy, menj be a fürdőbe átöltözni, addig én is megcsinálom a hajam - parancsol, mire átvonulok a fürdőbe.
Az átöltözéssel viszonylag hamar végzek, és mire kimegyek, barátnőm már göndör fürtökkel vigyorog rám. Egyből leültet egy székbe, és előhúzza a sminkes táskáját.
- Jó, milyen szeretnél lenni? Vad, lenyűgöző. - kezdi el sorolni, de félbeszakítom.
- Természetes - mondom halkan. Ez az a pillanat, amikor úgy néz rám, mint egy földönkívülire.
- Istenem, te sose tanulsz tőlem? Jó, akkor kapsz egy kis alapozót, korrektort, szempillaspirált, meg egy kis szájfényt. Elég természetes? - hunyja le a szemét a halántékát dörzsölve. Oké, néha kikészítem, de sebaj.
- Imádlak - vigyorgok rá.
- Ki nem? - kérdez vissza felhúzott szemöldökkel.
Végül azt kapom, amit ígért, semmi vörös rúzs, és egyéb figyelemfelkeltő dolog. A végeredmény eléggé természetes lett, mégis, szerintem jól nézek ki. És nagyon kevésszer mondok ilyet.
Amíg Soph is elkészül, az imént kapott SMS-t olvasgatom. Csak a Göndör írt, megkérdezte, magával hozhatja-e a haverját.
Most egy normális ember erre mit mond? Őszintén, fogalmam sincs.
- Min agyalsz? - kérdezi Soph a tükör előtt állva, miközben a szemét húzza ki.
- Csak Harry kérdezte, hozhat-e magával valakit - vonok vállat.
- Egy lányt? - húzza fel a gondosan megrajzolt szemöldökét.
- Nem, egy haverját.
- Akkor mit agyalsz? Mondj igent - fordul vissza a tükör felé.
- Csak, ha ott lesz még valaki, nem biztos, hogy tudunk kettesben beszélgetni - mondom ki ami a szívemet nyomja.
- Majd én elleszek vele. Ha olyan dögös, mint a srác, bajom nem lehet belőle - kacsint rám, mire nevetve válaszolok az üzenetre.
- Köszönöm - mosolygok meghatottan.
- Ugyan, ennyi kijár neked.
- De várj! És Alexszel mi lesz?
- Jaj, nem mentem el a találkozóra - legyint.
- Miért? - esik le az állam. Napok óta azt hallgattam, hogy Al így, Al úgy, most meg nem ment el..
- Nem látok esélyt a kapcsolatra. Nem illik hozzám! - nyafog.
Mikor végre elkészül ő is, elindulunk. Kapunk pár bókot a kinézetünkre Mr. Herrontól, majd beülünk Soph kocsijába.
Az út csöndben telik, valami ismeretlen banda förtelmes ének szól a rádióból. Az utcánkba kanyarodva egyből megpillantom a ház előtt lévő három kocsit. Oké, megértem, hogy heten jönnek, de három kocsival?
Soph leparkol, majd mindketten kiszállunk. A házból üvölt a zene, és az ajtón beérve anya kétségbeesett arcával találjuk szembe magunkat.
- De jó, hogy jöttetek! Azt hittem, még egy perc, és kiakadok. - néz ránk, miközben a szobából egy hangos ordibálás hallatszik.
- Nyugi, már itt vagyunk. Nagyon borzalmas volt? - nevetek fel.
- Igen. Nem hiszem, hogy jó ötlet volt ez a buli. - akad ki.
- Nyugalom, semmi baj nem lesz! Mi figyelünk rájuk, tessék menni nyugodtan! - ajánlja fel Soph a segítségünket.
- Köszönöm lányok! Jó szórakozást, ha bármi van, azonnal hívjatok! - búcsúz el tőlünk anya, és kisiet a házból.
A nappaliba érve az őrjöngő fiúkkal találjuk szembe magunkat. Egy egész asztalnyi alkohol van a szobában, a hangfalak felállítva, magyarul, totál káosz.
Soph a hangfalhoz lépve kihúzza belőle az erősítőt, mire a szobában tartózkodók egyszerre horkannak fel.
- Dugd már vissza! - ordít rá valaki.
- Na, ide figyeljetek! - emeli fel a hangját - Tudtommal, ti vagytok a normális barátai Aaronnak. Most jön ki az elvonóról, senki, ismétlem, senki nem próbál meg neki alkoholt adni! És nem lesz hatalmas buli, mert ti sem fogtok annyit inni! A visszatérését ünnepeljük, nem akarjuk még jobban visszajuttatni! - a szobában hirtelen csönd lesz, majd az egyik idióta, azt hiszem, David, ordibálni kezd.
- Úgy van! Halljuk! Éljen Aaron! - az egész szoba egyszerre röhög fel, a fiúk is előveszik a normális oldalukat, és mosolyogva bólogatnak.
- Tehát, értve vagyok? - ordít Soph csípőre tett kézzel.
- Igen! - óbégatják kórusban a srácok.
- Mi lesz itt ma? - kérdezi Soph suttogva, mikor odaér mellém.
- Őszintén? Káosz.

Este öt fele az emberek megérkeznek, beleértve Aaront is. Az ajtón belépve egyből végigpásztázza a tömeget, majd megakad a szeme rajta, és odajön hozzám. Mosolyogva megölelem, majd váltunk pár szót, illetve váltanánk, ha Matték nem ráncigálják arrébb.
- Később még beszélünk! - kacsint rám. - Melyik hülye hozott tortát? Nincs is szülinapom! - kérdezi Mattől, aki röhögve vállat von.
- Megjött már a szépfiú? - esik oda mellém Soph két pohárral a kezében. Az egyiket nekem nyújtja, de visszautasítóan rázom a fejem.
- Még nem - pillantok újra az ajtó felé.
Aztán, a következő pillanatban kinyílik, és ott van ő is. Egy szőke hajú fiúval az oldalán. Lazán besétálnak, egyenes felénk.
- Te, kik ezek? - hajol hirtelen be elém Matt, aki nem tudom, hogyan került ide, mikor az előbb még Aaronnal volt.
- Én hívtam őket - mosolygok rá, mire vállat vonva odébb megy.
Azt hiszem, ígéretes esténk lesz.