Epilógus

Sziasztok drága olvasók! :)
Elérkeztünk az epilógushoz, és fú. Nem is tudom mit mondjak. Szeretnék megköszönni nektek mindent, ha nincs a blog, nem ismerem meg a két legnagyobb besztimet, Annát is Lizát. Barbyval nem lennék ilyen jóban, Lylát nem tettem volna directionerré, és nem lenne 141 lelkes olvasóm, akiket mindennél jobban imádok. Hamarosan érkezek egy összegző bejegyzéssel, néhány infóval a második évadról, mert igen lesz második évad! :) Köszönök nektek mindent, ha esetleg ezt elolvastad, vagy nyomod követted a történetet, egy szívet írj kommentbe, hogy lássam, mennyien vannak itt velem a végénél :') természetesen nem kötelező, szeretek mindenkit, jó olvasást! :)
Nem tudom, it írjak, imádlak titeket, nélkületek egy senki lennék <3






Drága Angyalom!

Gondolom értetlenül olvasod ezeket a sorokat, melyeket kézzel írtam neked. Éjszaka lehetetlen volt számomra az alvás, mert tudtam, hogy az az utolsó együtt töltött éjszakánk. Hát, leültem, hogy tisztázzam magamban, és benned ezt a rengeteg kérdést. 

Először is, tisztázni szeretném, hogy te vagy a legfontosabb ember az életemben. Nélküled egy senki voltam, és újra az leszek, ha nem leszel mellettem. Előtted az életemnek nem volt értelme, de veled az oldalamon megtaláltam ennek a világnak a szépségeit. Tudom, most utálsz, és valószínűleg kiszakítottad a nyakláncot a nyakadból, de kérlek, ne tedd, ha szeretsz. Amint visszajövök, újra előröl kezdünk mindent, és mi leszünk a legboldogabbak a világon. Ne hibáztasd magad. Hibáztass engem.
Mert túl gyáva voltam az elején és magamnak sem mertem bevallani, hogy szükségem van rád. Hogy nélküled egy senki vagyok, te aranyozod be az unalmas hétköznapjaimat. 

Nem fogom visszaolvasni, mit írtam, mert összefolynak a szemem előtt a sorok. Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy itt maradjak veled és megvédjelek. Pedig csak egy erős karra lenne szükséged, ami minden este álomba ringat, és megvéd a külvilágtól, Lanától, és minden mástól. Képtelen vagyok egyedül kivívni ezt a harcot, még úgy sem fog menni, ha mellettem vagy. Tisztáznom kell dolgokat, és ha azt akarom, hogy túléld akár a holnapot, békén hagyni. Az eleje borzasztóan nehéz lesz számomra. Minden egyes tárgyról te fogsz eszembe jutni, bárkire ránézek, valamit találni fogok benne, ami rád emlékeztet. Pontosan ezért kell jó messzire elmennem, elfelejteni a családomat, a barátaimat, mindenkit, akivel valaha is beszéltem. 

Ne sírj. Idővel könnyebb lesz. Nem merek hátranézni rád, mert szeretlek. Tudom, nem hiszed el, pedig kellene. Minden egyes együtt töltött pillanat lepereg a szemem előtt. Tudod, olyan ez az érzés, mielőtt meghalsz. Az életed lepereg a szemed előtt, de nekem csak a közös emlékeink maradtak. Nem tudok nem gondolni a csókjaidra, az érintéseidre, és amikor tükörbe nézek, egyből megakad a szemem azon a szívás nyomon, amit két napja hagytál a nyakamon. Mert ez vagy te, ezt váltod ki belőlem. Amint rád nézek, a szívem hevesebben kezd verni, elvesztem az eszem, és másra nem tudok gondolni. Olyan ez, mintha mikor veled vagyok, csak te léteznél. És imádom ezt az érzést, mert te jelented számomra az otthont, ami megvéd a kinti világtól. Te jelentesz számomra mindent...

Már előre elmondom, hogy én vagyok a világ legnagyobb barma, amiért elhagylak téged. Ne sírj, kincsem. Találni fogsz valakit, aki ezerszer jobb nálam. Aki erősebb, mind lelkileg, mind fizikailag. Akinek nem lesz őrült exbarátnője, aki az életedre törne. Aki egyszerűen csak úgy szeret, ahogy vagy, és aki nem hasonlít rám. Csak ennyit kérek. Számomra az lesz a legnagyobb boldogság, ha te megtalálod a tiédet. Találj egy fiút, akivel boldognak érzed magad, költözz össze vele, házasodjatok össze, és szülj neki gyereket. Éld úgy az életed, mintha én sose léteztem volna, zárd ki ezt a nyarat a fejedből, és kezdd teljesen előröl. A házat rád hagyom, ha úgy akarod, add el, vagy maradj itt. Számomra az lenne a legjobb, ha minden egyes közös pillanatot kitörölnék, de nem tehetem. Mert ha ezt tenném, azzal az életem értelmét veszíteném el, aki te vagy. Egyszerűen képtelen vagyok erre. Túl kevés időt tölthettem veled, de ezalatt az idő alatt, bearanyoztad az összes napom. Minden reggel rád gondolva ébredtem, minden este te jelentél meg a szemem előtt, mikor alvásra hajtottam a fejem. 

Három hónap. Csak ennyi jutott. nekünk.  Életem legszebb három hónapa, ami még a halálos ágyamon is eszembe fog jutni. Minden éjjel a gyönyörű nevetésed fog álomba siratni, a gyönyörű hajad, a puha bőröd, a mélykék szemeid, a tökéletes alakod, minden, amit szeretek benned.
Sose mondtam még ilyet lánynak, de szerelmes lettem beléd. Beléd, minden egyes mozdulatodba, pillantásodba, érintésedbe, arcodba, mindennel együtt elfogadtalak, és szeretlek. Mosolyogva, könnyes szemmel írok most neked. Mert olyan nehéz ez a búcsú, és fogalmam sincs, mit írjak neked.
Mikor először megláttalak, ott feküdtél az autóm előtt, karcolásokkal tele, mégis, gyönyörűen. Egyszerűen abban a pillanatban megfogtál, éreztem azt a bizsergést a szívemben, amit mindig, mikor veled vagyok. Mikor először rám néztél azokkal a gyönyörű szemeiddel, a lábaim megrogytak, és mikor először ejtetted ki a nevem, a szívem hevesen vert. Igen, fiú létemre leírtam, kigondoltam mindezt, mert tudom, hogy éppen folynak a könnyeid.
Mikor elvittelek ebédelni, és kiszaladtam a mosdóba, az csak azért volt, mert képtelen voltam a közeledben maradni. Nyugodtnak próbáltam tűnni, igyekeztem mindig melletted állni, de sokszor volt olyan, hogy az agyam átvette a szívem felett az irányítást, és nem voltam melletted. Minden egyes elvesztegetett percet sajnálok, és ha tehetném, bepótolnám őket. Az első pillanattó kezdve az ágyamban kellett volna aludnod, édes szavakat suttogtam volna a füledbe, és ezerszer elmondtam volna, hogy szeretlek. De nem tettem, és ezért én vagyok a hibás.
Mikor először aludtam veled, a szívem ki akart ugrani a helyéről, ami borzasztó cikin hangzik. De melletted még a legnyálasabb szerelmes szövegeket is elmondanám, ha szeretnéd. Mert te vagy a mindenem.
Nem tudok másra gondolni, csak a holnap estére. Mikor egyedül alszok majd az idegen ágyamban, az új lakásomban, nélküled. Két hete döntöttem el, mikor szakítani akartál, hogy kilépek az életedből. Hülye voltam. S miután újra visszafogadtál, elfeledkeztem róla. Este jutott eszembe, és végiggondoltam dolgokat. Jobb lesz neked nélkülem. Boldog életet kell élned. Látom magam előtt, ahogy azt suttogod: "De veled lenne boldog életem...". Shh, kicsikém, nincsen semmi baj. Nem kell sírnod. Mert örökre ott leszek a szívedben, bármennyire is azt akarom, hogy elfelejts. Én se foglak tudni, hiszen minden egyes minden, minden egyes percben rád gondolok. Egyszerűen az életem részese lettél, bármennyire is szeretném az ellenkezőjét.
Hogy miért? Mert akkor kevesebbet kellene szenvednem az elkövetkezendő években. Igen, évekre hagylak el, és jelen pillanatban, bármennyire is nehéz, úgy gondolom, sosem térek vissza. Kérlek, fogadd el a döntésem, és ne próbálj meg keresni. Telefonszámot változtatok, és teljesen kilépek az életedből. Niallnek minden hónapban egyszer küldeni fogok egy levelet, de rólad semmit sem fogok kérdezni, és elvárom, hogy a válaszban se említsenek meg. Egyszerűen azt akarom, hogy lépj ki az életemből, mert neked így lesz a legjobb. Ha nem teszed meg, téged megölnek, én pedig belehalok, és követlek  a halálba. Mert ez a szerelem, nem? Sosem bírnám elviselni, ha történne veled valami. Azt akarom, hogy legyen melletted valaki, valaki aki megvéd, mikor én nem tudlak. Meg kell ígérned ezt nekem, csak ezt szeretném.
Ne gondolj rám. Zárj ki a fejedből. Felejtsd el, hogy Harry Styles valaha is létezett.
Te egy gyönyörű, csodálatos nő vagy. És én vagyok a világ legszerencsésebb embere, amiért a magaménak tudhatlak. Nem várhatsz rám. Családot kell alapítanod, boldognak kell lenned. Csak ezt kérem tőled.
Tudod mi a vicces?
Vettem neked egy gyűrűt. Meg akartam kérni a kezed. Pontosan azon a napon, mikor kijelentetted, hogy megcsallak. Összetörtem, belülről haldokoltam. Mert szeretlek. És sosem bírnám ki, ha elveszítenélek. Így megelőzöm a dolgokat, és elhagylak. És mindezt azért teszem, mert szeretlek.
Ha egyszer visszatérek, és újra kezdjük, akkor feleségül veszlek. Esküszöm, feleségül veszlek, és elköltözünk innen. Mert veled akarom leélni az életem, bárki bármit mondhat.
Tudom, azt írtam, felejts el. De most, mégis arra kérlek, hogy a szíved mélyén mindig tudd, ki vagyok. Esküszöm, öt éven belül visszatérek hozzád. Öt év sok idő, tudom. De ne sírj. Hamar el fog repülni, ha nem gondolsz rám minden nap. Nehéz lesz. Nagyon nehéz lesz. De tovább kell lépned. Ha nem teszed meg, össze töröd a szívem. A kedvemért, tedd meg.
Pasizz, járj bulikba, éld az életed. Én is ezt fogom tenni, mert bármit megtennék azért, hogy túllépjek rajtad. De lehetetlen lesz. Mert te vagy a mindenem.
A gyűrűt itt hagyom neked. Vedd fel, ha emlékezni akarsz rám, de ki is dobhatod, vagy el is adhatod. Megértem, ha haragudni fogsz rám, mert én is ezt tenném. De azt akarom, hogy gyűlölj. Mert akkor biztos, hogy tovább lépsz.
Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek most, szeretlek holnap, szeretlek mindörökké. Ezt jegyezd meg. Te vagy az első lány, aki elcsavarta a szívem, fejem, lelkem, és mégis, most érzem, hogy igazán élek. A sorok összemosódtak a könnyeimtől, de remélem, el tudod olvasni őket. Csak azt jegyezd meg, hogy szeretlek. És sose felejtsd el.
Most, az utolsó sorokat írom, és visszafekszem melléd, hogy legalább az utolsó estémet veled tölthessem. Bármi történjen, örökre a szívedben leszek, és veled. A nyakláncodat, ha akarod, tépd le, de addig hord, ameddig szerelmes vagy belém. Ez az utolsó kívánságom hozzád.
Amint visszatérek, hatalmas lagzit csapunk, de ha nem vársz meg, akkor is megértelek. Csak tudd, hogy szeretlek. Életem minden egyes napján szeretni foglak, egészen halálomig, és azután is.
Örökké a szívembe zártalak, Angyalom, és mindig szeretni foglak.

Örökké szeretni foglak:


A Te Harryd

Harminckilencedik

Sziasztok! :)

Huhú... Utolsó rész... Igazából el sem hiszem, hogy eljutottunk idáig, és annyira imádlak titeket. Most hamarabb hoztam, direkt, mert vasárnap szeretném felrakni majd az epilógust, és búcsút mondhatunk az első évadnak. Annyira hihetetlen számomra, és annyira imádok mindenkit. Még az epilógus után érkezek egy összegző bejegyzéssel, de fú :) 

Jó olvasást! :)

Sóhajtva kortyolok bele a kávémba, és meredek az előttem ülő lányra. A tegnap 

estét követően ma reggel Harry szokatlanul bújós volt, és egy hatalmas búcsúcsókot kaptam tőle, mikor eljöttem. Olyan volt, mintha tényleg ez lenne az utolsó, de ez csak egy rossz megérzés, ami egész nap a fejemben motoszkált. Sophia elhívott kávézni, így kicsit fájó szívvel hagytam magára a barátomat, aki látszólag egész reggel feszengett, ha kérdeztem, dadogott, és eléggé furcsán viselkedett. Igyekeztem a legaranyosabb arcomat elővenni, mert nagyon aggasztotta valami, de a világért se mondta volna el. Így hát kicsit fájó szívvel távoztam, miután elengedett, és közölte, hogy szeret, mindennél jobban.

A tegnap este után gondoltam, hogy fog boldogan felébredni, mintha mi nem történ volna, de akkor se gondoltam, hogy így le lesz lombozódva. Reggel puszikkal ébresztettem, de akkor se tudtam kiszedni belőle semmit. Egyszerűen végig fogta a kezem, a derekamat ölelte, vagy csak egyszerűen magához húzott, és szorosan átölelt. Egész reggel csókokkal halmozott el, és bevallom, nem bántam, de azért kicsit meglepő volt. Nincs is jobb dolog ennél, de akkor sem tudom, mi játszódik le benne, és ez dühítő.

- Angel, figyelsz rám? - mered rám egy idegesen barna szempár, mire megrázom a fejem, és próbálok Sophiára figyelni, aki mindjárt felrobban az idegtől. Újabbat kortyolok a meleg kávémba, és az összes figyelmemet a lányra szentelem.

- Bocs, megismételnéd? - kérdezem félve, mire egy hatalmasat fújtat, és lehunyja a szemét.

- Csak azt kérdeztem, hogy minden oké veled? Eléggé feszült vagy ma - jegyzi meg, miközben megköszörüli a torkát.

- Nem én, inkább Harry. Olyan furán viselkedett, és gondolom, átragadt ez rám is - húzom el a számat kiöntve a lelkem a barátnőmnek.

- Mi van vele? Még a kajáldában normális volt - veszi azonnal a lapot, és elkezdjük kibeszélni Harryt. Jó, nem úgy kibeszélni, de végül is, róla beszélünk, tehát majdnem ugyanaz.

- Tudom. Aztán este eléggé búcsúzósra vette a figurát, éjszaka pedig arra ébredtem, hogy nem fekszik mellettem. Jó, akkor csak vécére ment, mert nem tudott aludni, de ma reggel is, végig fogta a kezem, ölelt, csókolt - kezdem el sorolni sóhajtva, mire felhúzza a szemöldökét.

- És ez miért baj? - kérdezi mosolyogva, mire csak megvonom a vállam. Magam sem tudom erre az ésszerű választ.

- Nem baj, csak... Sose szokott így viselkedni. Mi változott egy délután alatt? - akadok ki teljesen, mire csak elneveti magát.

- Olyan bolond vagy - mosolyodik el szélesen, de én csak sóhajtva hátradőlök a székben.

- De most komolyan - emelem rá a tekintetem, de csak egy értetlen szempárba ütközök.

- Jó, most mégis mi a bajod? - kérdezi még mindig mosolyogva, de én elkezdem az ujjaimat tördelni. 

- Még mindig nem mondtam el neki a gyereket, és borzasztóan rossz előérzetem van a mai nappal kapcsolatban - mondom ki egy szuszra, és picit mintha engedne a torkomban lévő gombóc, de még így is eléggé fojtogat. 

Egész reggel ezen agyaltam, és még mindig lejátszódik a szemem előtt a reggeli jelenet, mikor ittam a kávémat. Végig azt hajtogatta, mennyire szeret, az ölébe húzott, és halkan azt suttogta, hogy sajnálja. Nem válaszoltam, úgy tettem, mintha nem hallanám, és viszonoztam a szeretet kirohanását, de azért magam feltettem a kérdést: mit sajnál? Mégis mi ez az egész?

- Még nem mondtad el neki? - hát persze, hogy mondandóm első felét emeli ki, és azon akad fent. Mérges tekintetét látva azonnal értetlenül nézek rá, de csak dühöngve csapkodja a kezét az asztalra. 

- Mert keresem a megfelelő pillanatot - sütöm le a szemem egy pillanatra, de rideg szavakkal folytatja. 

- Olyan naiv vagy. Várja ezt a gyereket, te is várod valószínűleg, hol itt a probléma? - csattan fel, mire belőlem is kivált egy kisebb fajta dühkitörést. 

- Te nem érted ezt az egészet - emelem fel egy picit a hangom, de a körülöttünk lévők felénk kapják a fejüket, így valamivel halkabban folytatom.

- Ó, talán azért nem értem ezt az egészet, mert nekem sose lesz gyerekem? - kérezi könnyes szemmel, mire értetlenül a szemébe nézek. Hirtelen a szája elé kapja a kezét, és lesüti a szemét, mint aki bánja, hogy kimondta ezeket a szavakat, de én még mindig furán nézek rá Ezt mégis hogy érti? Mi az, hogy sose lesz gyereke? Talán Niall nem nemzőképes? 

- Mi? - csak ennyit tudok kinyögni, pedig rengeteg kérdés cikázik a fejemben. 

- Niall halálosan komolyan megmondta, hogy neki nem kell gyerek, mert még ő maga is egy nagy kölyök - válaszol motyogva, de bennem felmegy a pumpa, még jobban, és egy pillanatra elfelejtem a saját problémáimat. 

- És ezt így a szemedbe mondta? - akadok fel ezen a témán. 

- Igen. Tegnap este, mikor megemlítettem neki, hogy talán leállhatnék a gyógyszer szedéssel, egyszerűen csak kijelentette, hogy akkor ezentúl óvszert vesz - harapja be az alsó ajkát, majd hangos sóhajjal folytatja. - Szerencsésebb vagy, mint gondolnád. Harry jobban akar gyereket, mint te, egy rendes, figyelmes srác, aki olyan szerelemmel néz rád, hogy szinte a pillantásától én is szerelmes leszek - neveti el magát, de gyorsan folytatja. - Niall egyszerűen nem ilyen - vonja meg a vállát egy szomorú mosollyal, mire megragadom az asztal fölött a kezét, és idegesen elkezdem rázni, hátha észhez tér. Kicsit sem nézhetnek hülyének az emberek. 

- Amint hazaérsz, leülteted, és közlöd vele, hogy oké. Nem kell most a gyerek, ha nem akarja, de nem fogsz az örökkévalóságig várni arra, hogy felnőjön - forgatom meg a szemem, mire őszintén elmosolyodik, és az asztal fölött jól megszorongat. 

- És ha azt mondja, hogy akkor vége? Én szeretem őt - kérdezi még mindig meggyötört hangom, mire csak sóhajtva lehunyom a szemem, és magamban elszámolok tízig. 

- Ha erre azt mondja, hogy akkor menj el, ő a legnagyobb barom a világon - válaszolom őszintén, mire felnevet, és magához ölel. 

- Imádlak - vigyorodik rám, mire csak elnevetem magam én is. 

- Az ilyeneket bármikor megbeszélheted velem - mondom teljesen őszintén, mire csak bólint, és elenged. 

***

Hatalmas sóhajjal tárom ki az ajtót, és lépek be az ajtón. Egy "megjöttem!" kiáltás hagyja el a számat, mikor ráeszmélek, hogy Harry kabátja eltűnt a fogasról. 

Sophiával elmentem még egy gyors bevásárlásra, és őszintén várom, mit mond Niall a kis ajánlatra. Ha hagyja elmenni Sophiát, ő a legnagyobb idióta. Szerintem csak magát próbálja nyugtatgatni azzal, hogy még nem elég érett az apaságra, pedig huszonkét éves. Oké, igen, az én környezetemben mindenki korán kezdi, de lehet, hogy több hónapba is bele fog telni a próbálkozás, akkor meg mindegy. 

Mosolyogva sétálok a nappaliba, ami teljesen üres, szinte már kihalt. Már nagyon a nyelvem hegyén van ez az egész sztori, legszívesebben azonnal elkotyognám Harrynek, ehhez viszont meg kéne találnom. A konyhába megyek, ott sem találom a barátom, így már összeráncolt szemöldökkel sietek a fürdőbe. Kicsit idegesebben nyitom ki az egyik fiókot, de a fogkeféje, borotvája, minden egyes fiús cucca eltűnt. Már pánikolva ülök le a kád szélére, és egyre gyorsabban kapkodom a levegőt. 

Hülye rossz előérzet! Miért kell neked mindig bejönnöd? Vajon ez minek a jele? Ha a kabátja sincs a helyén, valószínűleg elment valahová, lehet, hogy csak új dolgokat vett ezekből. De akkor tuti küld egy SMS-t, vagy felhív, hogy ne aggódjak, hamarosan hazajön, és akkor majd mindent elújságolhatok neki. 

Idegesen halászom elő a telefonom, és tárcsázom Sophia számát, aki azonnal felveszi, de mielőtt beleszólhatna, idegesen elhadarom a kérésemet. 

- Add Niallt - szinte azonnal hallom, hogy szól a srácnak, és pár pillanat múlva már Niallt hallom a telefonba. 

- Igen? - kérdezi remegő hanggal, mire lehunyom a szemem. 

- Hol van Harry? - mintha egy lány hisztérikus kérdőrevonását hallanám, és normális esetben mosolyognék ezen, most azonban csak remeg a hangom, a gyomromban hatalmas görcs keletkezik, a nyakamat mintha valami görcsösen szorítaná, és tudom, hogy a legrosszabbra kell számítanom. 

- Angel, annyira sajnálom - mondja elhaló hangon, de újra még idegesebben kérdezem. 

- Hol van Harry? - hosszú perces néma csönd keletkezik a vonal túoldalán, mire szorosan lehunyom a szemem, és mikor kinyitom, automatikus könnyezni kezdek. 

- Elment - hallok meg egy szaggatott suttogást, mire kónnyeim hullani kezdenek, kezem automatikusan a hasamra siklik, és csak meredek magam elé. 

- Mégis hova el? - hallom meg a saját hangom, ám agyam leblokkol, és fogalmam sincs, mihez kezdjek most.  

Egyszerűen így elhagyott? Minden búcsúszó nélkül elment? Hova ment? Miért kellett azt mondani, hogy szeret, ha az egész egy nagy hazugság volt? Egyszerűen nem értem. 

A fájdalom a szívembe nyilal, automatikusan szorítom meg a hasam, miközben Niall válaszát várom. Rendezetlenül kapkodom a levegőt, szinte már fulldoklásba megy át az egész, mintha pánikrohamom lenne, pedig még sose volt.

- Nem tudom. Semmit nem mondott, csak egy SMS-st kaptam. Hé, Angel nyugodj meg. Levegőt be, ki - kezd el nyugtatgatni, de csak keserves zokosásban török ki.

Hogy tehette ezt velem? Azt mondta, én vagyok a legfontosabb. Összeköltözött velem, és gyereket akart. Mégis miért kellett hazudnia ezekről? Baromira jól tud színészkedni, szemrebbenés nélkül hazudott a szemembe, és én mindent elhittem neki. És most, itt állok, húsz évesen, összetört szívvel, elhagyva, egy babával a hasamban, akinek ki tudja, merre járhat most az apja. 

Mikor kiskoromban anya azt mondta, ne csesszem el az életem, valami ilyesmire gondolt szerintem.... 

Fáj. Egyszerűen csak fáj, hogy egy szó nélkül kisétált az életemből, itt hagyott, és még csak el sem búcsúzhattam tőle. Ha tegnap este elmondja, hogy mire készül, talán lebeszélem róla. 

De mit érne az én szavam, ha sose szeretett? Ha mindig is egy bábu voltam számára, akit kihasználhatott, ahogy vele tették? Miért pont engem szúrt ki magának? 

- Angel drágám, nyugodj meg - hallom meg Sophia hangját, de csak próbálom legalább összeszedni magam előtte. 

- Mi lesz velem? - kérdezem még mindig zokogva, mire egy fontosabb kérdésre világít rá. 

- Mi lesz a babával? - kérdez vissza, mire automatikusan lepillantok a hasamra. Növeszik ott bent valami, ami Harryé és az enyém. Ez a kis emberke mindig rá fog emlékeztetni, és ha nem akarom ezt, most kell eldöntenem. 

De nem. 

- Ő az egyetlen, aki még összeköt engem Harryvel. Szeretném ezt a kisbabát. Ha kell, egyedül nevelem fel, és mindent megadok neki - mondom ki határozottan, majd kinyomom a telefont.

Szinte ebben a pillanatban fel is ugrok, és a szobánkba vágtatok. 

Belököm az ajtót, de a szobában látszólag semmi sem változott. Azon kívül, hogy életem hátralévő részét egyedül kell itt eltöltenem. A szekrényhez vágtatok, és újra a sírás határán állapítom meg, hogy a ruhái is eltűntek. Újra zokogva sétálok az ágyhoz, és magzatpózban kuporodok össze rajta. Lábaimat átkarolom, és hangos sírásban török ki. Egyszerűen fáj a tudat, hogy már soha többé nem ölel át ezekben a percekben, nem ringat álomba, soha többé nem csókolhatom meg. 

Kinyitom a szemem, és a kis ágy melletti asztalon észreveszek egy kis dobozkát. Még mindig folynak a könnyeim, mikor a doboz után kapok, és kinyitom. 

Döbbent arckifejezéssel kezdem el tanulmányozni az egyszerű, mégis gyönyörű köves eljegyzi gyűrűt, és automatikusan törlöm le a könnyimet. 

Az ujjamra húzom, és tökéletesen illik rám.

Boldogok lehettünk volna. Harry, én, és a gyerekünk. 

- Ne aggódj, kicsim. Megígérem, hogy apa nélkül is te leszel a legboldogabb kisbaba - suttogom magam elé, a babámnak beszélve. 

Három hónap. Csak ennyi jutott nekünk a boodogságból, mégis, itt van a szerelmünket megpecsételő kisbaba a szívem alatt, akit a legnagyobb szeretetben fogpk nevelni, és meg fogok adni neki mindent. Most érzem azt először, hogy anya leszek. 

Harry pedig... Csak fáj. Még most sem tudom felfogni, hogy így itt hagyott, el sem mondta, hova megy, kivel, bár van egy tippem. Az egész csak azért volt, hogy Lanat elfeledje, és most, hogy ez megtörtént, újra belevág a csajozásba. 

Tisztán emlékszem az első csókunkra, mikor puha ajkai csiklandozták az enyémeket, az első alkalomra, mikor teljes egészében az enyém volt. Mikor teste minden porcikáját uraltam, belsőjével együtt, mikor megnyugtatott a legrosszabb állapotolban. 

Úgy érzem, halálos ágyamon is eszembe fog jutni a Harry Styles név, és mikor a gyerekemre pillantok majd, csak a jó emlékek fognak beugorni. Én ezt szeretném, hiszen rengeteg mindent köszönhetek neki. Bármennyire fáj, hogy így itt hagyott, bármennyire szeretem, el kell engednem, és hagyni, hogy élje az életét. Ő lezárta ezt a három hónapot, de én örökre emlékezni fogok erre. Felnevelem a közös gyermekünket, és soha nem fogom elmondani neki, ki volt az apja. Nem akarom, hogy megkeresse Harryt, mert akkor biztos, hogy én is találkoznék vele, és egy életre elég volt ebből. Képtelen lennék rá... Talán, a holnap mást hoz, egy szebb jövőt tár elém és a kisbabám elé, de az is lehet, hogy Harry örökre kísérteni fog minket valamilyen szinten. Mindenesetre, életem legemlékezetesebb, legfájdalmasabb, legszebb nyarát tudhatom magam mögött, amit valószínűleg a komor, magányos tél követ majd...

Remegő kézzel nyúlok a levél felé, és hangtalanul, néma könnyekkel kezdem olvasni a kézzel írt sorokat, összegömbölyödve, miközben folyamatosan Harryn jár az agyam...

Harmincnyolcadik

Sziasztok! :)

Íme itt az utolsó előtti rész, és hú... Nem is tudom mit mondjak :')

A nap besüt a nyitott ablakon keresztül és hűs szellő száguld be, ami a hajunkba kap. Picit felkönyökölök és az órára sandítok fél szemmel, ami nyolc órát mutat. Sóhajtva dőlök vissza és

gyorsan Harryre pillantok. Békésen szunyókál felém fordulva, keze tehetetlenül fekszik mellette, mellkasa egyenletesen süllyed fel és le, majd a hátára fordul és tovább alszik. Szempillái árnyékot vetnek az arcára, göndör haja a szemébe lóg, dús ajkai kicsit elnyílnak egymástól.

Mosolyogva felé fordulok és csak nézem tökéletesnek mondható vonásait.

Vajon a gyerekünk mit fog örökölni tőle? A göndör fürtöket? A telt ajkakat? A smaragdzöld íriszeket?

Hogyan mondhatnám el neki? És a fontosabb kérdés, hogy mikor. Tudom, hogy minél tovább halogatom, annál nehezebb lesz. A héten véget kell vetnem ennek és elmondani neki. Joga van tudni, hiszen szeretné ezt a babát és, hát na, az övé.

Egyszerűen nem zajlott még le a fejemben a jelenet, mikor elmondom neki, hogy apa lesz. Nem látom magam előtt a reakcióját, egyszerűen semmit sem tudok. Csak remélni merem, hogy örülni fog...

Bár most itt ez a költözés is. Lehet, hogy terhesen, nagy hassal nem lesz a legjobb egy teljesen új házba menni, de ha ez kell ahhoz, hogy boldogok legyünk, ezer dobozt is elcipelek. Érte és a babáért mindent.

Ha lány lenne, tuti, hogy Brianna lenne a neve. Ha fiú, akkor egyelőre még nem tudom. Tetszik a Noah, de majd szerintem a neten utána nézek még több névnek. A kezem akaratlanul is a hasamra vándorol, amin egyelőre egyáltalán nem látszik, hogy bizony növekszik benne valami. Egyszerűen nem tudom elképzelni magam anyaként. Az úgy valamiért nem én vagyok...

Gyorsan megrázom a fejem, és inkább a barátomra pillantok.

Ujjaimat rákulcsolom az övéire és szorosan lehunyom a szemem. Dünnyögve felémfordul, átölel és magához húz. Felnézek rá, de csukott szemmel, egyenletes légzéssel alszik tovább, mintha nem is történt volna semmi. Számat az övére helyezem és egy lassú csókot lehelek rá. Dörmögve a fenekemhez csúsztatja a szabad kezét és a köztünk lévő távolságot miliméterekre csökkenti. Átveszi az irányítást és a csípőjére ültet, de nem szakítja meg a csókunkat. Az alváshoz használt fehér póló - ami igazából a Harryé, de lenyúltam tőle, mert olyan kényelmes - széléhez nyúl, de nem veszi le, csupán fordít a helyzetünkön, és rám nehezedik. Elszakad tőlem és áttér a nyakamra, miközben végigsimít az oldalamon. A legérzékenyebb területet kezdi el szívni, mire egy hangos nyögés hagyja el a számat. Vigyorogva rám emeli zöld csillogó szempárját és az oldalam mellett nyugtatja hatalmas tenyerét.

- Minden reggel ébrednék így - motyogja és közelebb hajol hozzám. Átkulcsolom a nyakát, majd hatalmas mosollyal nyomok egy puszit a szájára.

- Minden reggel kelthetlek így, ha szeretnéd - hunyom le a szemem mikor a nyakamba temeti az arcát és szaggatottan kifújja a levegőt. - Mi a baj? - kérdezem aggódva. Ma egészen más a viselkedése. Sokkal ragaszkodóbb, sokkal jobban bújik hozzám, sokkal tovább és több szenvedéllyel csókol, mint alapból. Lehet, hogy csak ilyen napja van, mindenesetre ma rajta tartom a szemem.

Kérdésemre izmai megfeszülnek, de mikor a hajába túrok, azonnal megadja magát. Egy mosolyt erőltet az arcára, majd még egy utolsó puszit nyom a számra, és leszáll rólam.

- Persze. Minden a legnagyobb rendben - túl jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, hazudik. Süt róla, és egyébként is, pocsékul kamuzik. - Kérsz reggelit? - áll meg az ágy szélénél. Megadom magam, hagyom, hogy felhúzzon, de ehelyett mennyasszonyi stílusban a karjába kap. Nevetve döntöm neki a fejem a mellkasának, miközben bezárja a szobaajtót. Lebaktat velem a lépcsőn, majd a konyhában a földre rak. Kihúzza nekem a széket, és egy szál boxerben áll neki sütögetni. Akaratlanul is végigvezetem a tekintetem a hátán, megállva formás fenekénél, mikor mély hangján megszólal.

- Angyalom, ne ennyire feltűnően - kuncog. Lesütöm a szemem, arcom azonnal pírbe borul, és hebegve-habogva válaszolok.

- Nem tudom miről beszélsz - jelentem ki, miközben beleharapok az alsó ajkamba. Végigköveti a mozdulatot és szemében vágy csillan.

- Ne csináld ezt - morogja és inkább egy tojást helyez a serpenyőre.

- Mégis mit? - kérdezem értelmetlenül.

- Próbálok udvarias lenni és nem leteperni most azonnal, de ha továbbra is így fogod rágcsálni a szádat, sajnos a konyhapulton végzed - szinte megdöbbent őszintesége, de kissé felbátorodva mögé lépek és óvatosan belemarkolok a fenekébe. Kicsit megugrik, szembefordul velem és a konyhapulthoz szorít a csípőjével.

- Akkor azt hiszem, egyértelmű a dolog - vigyorodik el, majd a combom alá nyúlva megemel, és a pultra helyez. Mielőtt észbe kapnék, határozott mozdulattal veszi le a felsőm és tapasztja a száját az enyémre.

A mellkasára tapasztom a kezem, majd picit eltolom magamtól. Értetlenül és csalódottan kémlel zöld szemeivel, de csak közelebb húzom magamhoz, és szinte az ajkaira suttogom a szavaimat. 

- Mikor megyünk házat nézni? - kérdezem teljesen komolyan, mire hitetlenül elröhögi magát, és távolabb húzódik. De ezt nem hagyom, újra magamhoz szorítom, de a nyakára tapadok. Még sose szívtam ki a nyakát... Apró mozdulatokkal kezdem el keresni a legérzékenyebb területét, és miután megtalálom, gyengéden szívni kezdem. Egy hatalmas dörmögés hagyja el a száját, derekamat szorosabban fogja, és nagy nehezen préseli ki magából a szavakat. 

- Szombaton, este ötre kell ott lennünk - motyogja, mire abbahagyom a nyaka szívását, és beharapott ajkakkal nézem a kis lilás foltot. Hupsz... Elkerekedett szemekkel néz rám, majd szinte azonnal a nyakához kap, és egy perverz mosoly jelenik meg az arcán. - Nemár, ezt hogy fogom eltüntetni? - kérdezi, miközben morogva a nyakamba borul. - De ha már nekem is van ilyen  "jelem", te is kapsz - nem látom, de tudom, hogy vigyorogva puszilgatja végig a vállam, ugyanazzal a perverz vigyorral harap bele a fülembe, és még mindig ezzel kezdi el szívni a legérzékenyebb pontomat. Kezem akaratlanul is a hajába vándorol, fejem kicsit hátrabicsakszik, és miközben finoman a foga közé veszi a bőröm, egy kisebb nyögés hagyja el a számat. Szemeimet lehunyom, lábaimmal körbeölelem a csípőjét, és miközben szívja a nyakam, szorosabban hozzám préselődik. Vigyorogva válik el tőlem, és húzza végig az ujját a 'remekművén'.- Most már tökéletesen az enyém vagy - jelenti ki, miközben kihúzza magát. Nevetve megrázom a fejem, és a mellkasának dőlök. 

- Miért, eddig nem voltam a tiéd? - kérdezem halkan, mire államnál fogva felemeli a fejem, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek, és egy lágy csókot lehel az ajkamra. 

- De. Eddig is tökéletesen az enyém voltál - mondja kisfiús mosollyal, majd egy szenvedélyes csókban forrunk össze. 

***

- Mit vegyek fel? - kérdezem idegesen Harrytől, aki nyugodtan figyeli a kiborulásomat. Egy szál melltartóban és bugyiban turkálok a szekrényben, mire barátom csak megvonja a vállát. 

- Felőlem így is jöhetsz. Nem zavarna, tényleg - vakarja meg a fejét, de csak egy gyilkos pillantással ajándékozom meg. 

- De most komolyan - huppanok le mellé az ágyra, és hatalmas sóhajjal dőlök hátra. Szinte azonnal felém mászik, és végigsimít az oldalamon. 

- Hm... - hümmög egy sort, de csak értetlenül felhúzom a szemöldököm. - Határozottan többet kéne itthon így járkálnod - vigyorodik el, de csak szorosan behunyom a szemem, és igyekszem nem megütni. 

- Utállak - motyogom halkan, mire a nyakamra ad egy puszit. 

- Szerintem meg szeretsz - leheli a számra, de aztán elhúzódik tőlem. Durcásan megforgatom a szemem, de aztán a hajába túrva húzom le magamhoz. 

- Igazad van. Szeretlek - mondom kiskutya szemekkel, mire végre lehel egy csókot a számra. 

- Szerintem - kezd bele mosolyogva. -, az a fekete felső, azzal a rövidnadrággal tökéletesen áll rajtad - húzza végig a kezét az oldalamon. 

- Melyik? - kérdezem értetlenül, mire felnevet, és rámutat a két ruhadarabra. 

- Ezt is imádom benned - lököm le magamról óvatosan, és gyorsan magamra húzom az említett felsőt és nadrágot. 

- Ha tudom, hogy azonnal felveszed őket, később mondom - jegyzi meg halkan, mire rávetem magam. Nem számít erre, így nem fogja fel a vetődésem, aminek következménye képpen beverem a lábam az ágy sarkába. Harry aggódva néz végig rajtam, de csak nevetve ráülök a csípőjére, és végiglököm az ágyon. - Jól vagy? Nem fáj? - kérdezi még mindig picit riadtan, de csak megforgatom a szemem. 

- Nem vagyok porcelánból - emlékeztetem, míg kezemmel a mellkasán támaszkodok. 

- Szerintem meg de. Minden este szétesel a kezeim között - húzza perverz mosolyra a száját, mire csak beharapom az alsó ajkam. - Ne kínozz - csukja be a szemét hirtelen, mire értetlenül nézek rá.

- Miért kínozlak? - kérdezek vissza, de csak a derekamra simítja a kezét. 

- Komolyan nem tudod, milyen hatással van rám, ha így beharapod az ajkad? - leutánozza a mozdulatom, de csak elvörösödök, és a nyakába temetem az arcom. - Szóval nem - kuncog fel. 

- Nem - motyogom halkan. - Olyan álmos vagyok - nyújtózkodok egy kicsit, és lábamat is kinyújtom rajta. - Te meg olyan kényelmes - sorolom tovább, de továbbra is csak nevet rajtam. 

- Sokan mondták már, hogy kényelmes vagyok - mondja egoista hangján, mire továbbra is a nyakába, de kifújom a levegőt. Azonnal beleremeg, ez belőlem csak egy vigyort vált ki. 

- Ezt váltom ki belőled? - kérdezem a fülébe suttogva, mire kicsit erősebben kezdi el szorítani az oldalamat. 

- Ezt - mondja elhaló hangon. 

- Akkor jó - vigyorodok el gonoszan, majd leszállok róla és a fürdőbe sétálok. Hallom elkeseredett nyögését, de vigyorogva elkezdem fésülni a hajam. Pár pillanat múlva már mellettem is terem és a kezemnél fogva húz ki a fürdőből. 

- Niall és Sophia is jönnek velünk - vilantja meg a legszebb mosolyát, és behajtja a szobánk ajtaját. Megvonom a vállam, és pontosan abban a pillanatban kap fel a karjába, mikor rálépnék a lépcsőre. Egy kisebb sikoly hagyja el a számat, de mikor az ölébe kap, majd leszalad velem a lépcsőn, csak a mellkasába temetem az arcom.

- Tegyél le - kérem a bejárati ajtónál, és hála istennek, le is rak. Gyorsan belebújok a szandámba, és mielőtt újra felkaphatna, kirontok az ajtón. Röhögve zárja be, majd mellém lépve átkarolja a vállam, belepuszil a nyakamba. 

A kocsinál udvariasan kinyitja az én ajtómat, majd miután beszálltam, követi a példámat. Szinte azonnal elindítja az autót, és rátapos a gázra. Egy hatalmas sikoly hagyja el a számat, kezem akaratlanul is a hasamra siklik, mire Harry röhögve lassít. 

- Utállak - jelentem ki újra, mire szomorú, lebiggyesztett ajkakkal fordul felém. 

- Azt hittem szeretsz - játssza el a műsírást. 

- Azt hittem tisztában vagy a sebesség korlátozással - fonom keresztbe a kezem a mellem előtt. 

- Tisztában vagyok - vigyorog rám. - Megjöttünk - parkol le. 

Szinte azonnal kipattanok, de így is gyorsabb, mint én, ujjainkat egyből összefonja, és magához húz. Sóhajtva hagyom magam, és átölelem a szabad kezemmel. 

- Hé, fiatalok - jelenik meg egy szőke fel mellettünk, és Sophia. - Ölelkezünk a parkolóban? Ez egy nyilvános hely, gyerekek is vannak - csóválja meg Niall a fejét, mire Harry lepacsizik vele. 

- Tudom - vigyorodik el a göndör srác.

- Pontosan hova is jöttünk? - kérdezem kikukucskálva Harry válla fölött, de csak az utat látom, és valami erdőt. A barátom kuncogva megfordít, és elém tárul a gyorskajálda. Jellemző...  Mindhárman hatalmas röhögésben törnek ki, de csak duzzogva összefonom magam előtt a karom. Honnan kellett volna látnom? Harry még mindig nevetve lefejti a kezemet, rákulcsolja ujjait az enyémekre, majd maga után húzva elindulunk. Az étteremhez hasonlító kis helyiségben egy szimpatikus, négyszemélyes asztalnál foglalunk helyet, és szinte azonnal mellettünk terem egy pincérsrác.
- Mit hozhatok? - villantja meg az egyik legszebb mosolyát, de egyikünkre se néz, a kis noteszébe irkálgat valamit. Szép sorban mindenki leadja a rendelést, már csak rám várnak, de még mindig az étlapot nézegetem. Olyan éhes vagyok...
- Egy óriás hamburger, óriás krumplival, és literes kólával - mondom vigyorogva, mire a srác bólint, és el is tűnik. Mindhárman pislogás nélkül merednek rám, mire összevonom a szemöldököm, és érdeklődve nézek köre. - Mi az? - kérdezem furán.
- Te ennyit fogsz enni? - kérdezi Sophia, mire beharapom az alsó ajkamat.
- Éhes vagyok - adom meg a választ, mire mindhárman egyszerre röhögik el magukat. Milyen jó, hogy így szórakoznak rajtam...
- Elmegyek a mosdóba - jelenti ki Harry, és már fel is áll. Időközben a srác megérkezik a kajákkal, legelőször az enyémet hozza ki, mire Niall értetlenül felhúzza a szemöldökét. Figyelmen kívül hagyom, és lassan enni kezdek, de még mindig pislogás nélkül mered rám.
- Mi a baj? Én két ember helyett eszem - mondom mosolyogva, de amint eljut a tudatomig, azonnal le is fehéredek, a mosoly lehervad a számról, és gyorsabban kezdem el venni a levegőt. Niall, ha lehet még jobban lesápad, és még értetlenebbül néz rám.
Basszus... Hogy szólhattam el magam ennyire?
- Mi? - kérdezi kettővel magasabb hangom a normálisnál, de nem tudok válaszolni, mert Harry visszaér, és becsúszik mellém. Lesütött szemmel kezdem el enni a hamburgerem, ami bár nagyon finom, nem fogom tudni megenni.
A levegő borzasztó feszült, majd mikor a srác visszajön  kajákkal, eltolom magamtól a tányért. Nem bírok tovább enni... Harry vigyorogva lop tőlem egy krumplit, de csak erőltetett mosollyal nyugtázom tettét. Niall az asztal alatt nyomkodja a telefonját, majd az enyém is rezegni kezd, mire értetlenül kapom elő.
"Megtartom a titkod. Nem mondtad el neki?"
A sorokat olvasva csak alig észrevehetően megrázom a fejem, mire egy sóhajt hallat, és eltátogom neki, hogy köszönöm. Ez baromira rendes tőle. Egy bólintással jelzi, hogy szívesen, míg Harry át nem karolja a vállam, és a számba nem nyom egy kis krumplit. Nevetve elfordítom a fejem, mert már tényleg nem bírok enni, mire csak egy fejcsóválással jelzi, hogy nagyon nem örül ennek. Így történik, hogy Harry eszi meg az én kajámat is.

***

Mosolyogva nyomok gy puszit Harry arcára, mire a derekam után nyúl, és közelebb húz magához. Miután hazajöttünk, egész délután semmit sem csináltunk, csak kint ültünk a kertben, és a nyár utolsó napsugarait élveztük. Mert bizony, itt az ősz, ami azt jelenti, hogy vége a melegnek, beköszönt a hideg, esős hétköznapi élet. A sötétben is jól kirajzolódik barátom alakja, göndör tincsei, és vigyorogva nézek végig csupasz felsőtestén. Olyan erővel szorít magához, hogy szinte már levegőt se kapok, és mikor ujjaival megtalálja a nyakamba lévő nyakláncot, erősen megszorítja.
- Emlékszel az ígéretedre? - kérdezi nagyon halkan, hangja nem több a suttogásnál.
- Hogy addig hordom, ameddig szeretni foglak? Teljesen tisztán - hunyom le egy pillanatra a szemem, és érzem, ahogy egyre gyorsabban kapkodja a levegőt. - Mi a baj? -pillantok fel rá, mikor látom, hogy szeme könnyes. Ijedten nyúlok az arcához, és végigsimítok rajta a kezemmel.
- Csak nem akarlak elveszíteni - motyogja a sírás szélén állva. Nem értem, mitől borult ki ennyire, azonnal göndör tincseibe vezetem a kezem, és nyugtatgatóan ringatni kezdem. Szinte hozzám préselődik,  annyira szorosan tart, mint aki fél, hogy valami kiragadja a karjaim közül.
- Nem fogsz. Soha - mosolygok rá biztatóan, mire csak lehajtja a fejét.
- De. Egy nap elveszítelek. Talán holnap, talán egy hét múlva, de valamikor el foglak. Én csak féltelek - édesen cirógatom az arcát, de látszólag belülről összetört, már bármit mondok, nem tudom megnyugtatni.
- Soha nem hagyom, hogy elveszíts. Mindig szeretni foglak - suttogom az ajkaira, de tovább folytatja gondolatmenetét.
- Bármi történjen, én mindig szeretni foglak, oké? Mindig - motyogja halkan, és rám fekszik. Szavai hatására nekem is könnyek szöknek a szemembe.
- Miért érzem azt, hogy ez eléggé búcsúzkodós? - kérdezem nagyon halkan, de csak megrázza a fejét. Mielőtt megcsókolna, szavait teljes szívből mondja. Érzem...
- Szeretlek - mondja ki sokkal hangosabban, és a szívem ezerrel hevesebben kezd verni. Most érzem először azt, hogy halálosan komolyan mondja...
- Szeretlek - mosolygok rá, majd fordítok a helyzetünkön, és  az ajkára tapadok, miközben fején áthúzom a pólóját.

Egyszerűen szeretem. Mindennél jobban....

Harminchetedik

Tegnap nem mondtam semmit Harrynek, túlságosan féltem. Hogy mitől? Az egész terhességtől. Még most se sikerült felfogni, hogy anya leszek, de remélem hamarosan a tudatomba kúszik a tény.

Őszintén, senkinek nem szóltam semmiről, se anyának, se Sophiának, senkinek.

Mikor Harry hazajött, már öt óra körül járt az idő, gyorsan evett és elugrottunk bevásárolni. Ez egy óráig tartott, utána hazajöttünk, mindent kipakoltunk és elvitt moziba, mert állítása szerint alig megyünk el otthonról kettesben. És igaza van... 

Most alig várom, hogy már hazaérjen és elindulhassunk Sophiáékhoz. A lány már teljesen bezsongott, nagyon kíváncsi a véleményünkre. Elmesélte, hogy már nagyjából berendezkedtek, bevásároltak egy csomó húst, üditőt, pedig csak négyen leszünk. Hasonló esetben természetesen én is így csináltam volna, sőt, ha elköltözünk, pontosan így fogom csinálni. Harry az ebédszünetében tovább nézelődött és valószínűleg megtalálta a tökéletes házat. Fél órányi útra tőlünk, csendes környék, szép ház, beépített úszómedence - ami Harry szerint fontos, szerintem már kevésbé -, hatalmas nappali, konyha, 5 szoba (kettő lent, három fent) két fürdőszoba, garázs, vagyis minden, ami kell. És ehhez képest, borzasztóan olcsó. Hétvégén mehetünk el megnézni, minden le van rendezve. 

Gyorsan az órára pillantok és megállapítom, hogy Harry bármelyik pillanatban hazaérhet. Gyorsan megigazítom a fekete topot, amit felvettem és a famerszoknyámat, amit a szekrény aljáról halásztam elő. 

A bejárati ajtó nyitódik, Harry pedig hamarosan belép a nappaliba, lepattan mellém, a vállamnál fogva magához húz és vigyorogva köszönt egy gyors csókkal. Illetve, én úgy tervezem, de ő a combom alá nyúl, és azonnal az ölébe húz. Mosolyogva megrázom a fejem és mielőtt újra az ajkamra tapadhatna, átölelem a nyakát. 

- Végre megjöttél - a fejem a mellkasán megtámasztom, de csak megvonja a vállát és szorosan magához húz. 

- Siettem - megsimítja az arcom, mire leszállok róla, de a kezét nem engedem el. 

- Eszel valamit? - kérdezem, miközben ő is feláll és követ a konyhába. 

- Nem, Sophia megtiltotta - nevet fel, mire csak mosolyogva bólintok. - Akkor mehetünk? - ujjait rákulcsolja az enyémekre és az előszobába húz. Felkapja a cipőjét, én belebújok a szandálomba, majd kinyitja a bejárati ajtót és előreenged. 

- Milyen udvarias valaki - mondom kuncogva, de csak megvillantja a legszebb mosolyát. 

- A szép hölgyeknek bármit - kacsint egyet, majd bezárja mögöttünk az ajtót. A kocsiajtót is kitárja előttem, megvárja míg beülök és csak azután sétál a másik oldalra. Bepattan, elindítja az autót, gázt ad, és el is indulunk. 

- Olyan meleg van - fejemet beletemetem az ülésbe, ő pedig nevetve a combomra simítja a kezét és mutatóujjával körkörös mozdulatokat ír le. 

- Imádom mikor szoknyát veszel fel - fordul felém egy pillanatra, de csak rosszalóan összehúzom a szemöldököm. 

- Ezt nem most kéne és nem itt - a fejemet fegyelmezően ingatom, de figyelmen kívül hagy és benyomja a rádiót. 

- Szerintem ez egy tökéletes időpont - még mindig vigyorogva kötekedik, mire egy picit felnevetek és jobbnak látom, ha jobb kezére rálulcsolom az enyémet. Kicsit duzzogva néz rám, de csak mosolyogva állom a tekintetét és várom, hogy odaérjünk. - A költözést, említsük nekik? - pillantása komollyá változik, szóra nyitom a számat, aztán jobban átgondolom. Most az ő házukat fogjuk felavatni, nem lenne érdemes beállítani ezzel a ténnyel. 

- Még ne - nemlegesen rázom a fejem, mire bólint. - Még mi sem tudjuk biztosan, addig felesleges. 

- És akkor szombaton megyünk - picit szorít a kezemen, de csak mosolyogva figyelem. Göndör haja már eléggé megnőtt, de így talán még jobban néz ki. A fehér pólója kihangsúlyozza barnaságát, zöld szemei csillognak, rózsaszín ajkai hívogatóan néznek rám, de csak megrázom a fejem és elfordítom a másik irányba. 

Pár perc múlva meg is érkezünk, Harry leparkol és mire kiszállok a kocsiból, már mellettem is terem, és fél kézzel átkarolja a derekamat. 

Végignézek az aranyos házon, ami narancssárga színben pompázik, és a kis teraszon, ami tökéletesen passzol a házhoz. Az előkertben pár fa van ültetve és ahogy az ajtóhoz érünk, Harry megnyomja a csengőt. Szinte azonnal kinyílik és a kis szerelmespár jelenik meg csillogó szemmel. 

- Na végre itt vagytok - Niall próbál megvetően ránk nézni, de azért vigyorogva pacsizik le Harryvel, Sophia pedig a nyakamba ugrik. 

- Gyertek, nézzétek meg - Harry elenged miután barátnőm konkrétan beráncigál a házba és lelkesen körbe nem vezet. 

- Még nem nagyon rendezkedtünk be - vakarja meg Niall a fejét és ezzel egyet kell értenünk. A konyhában dobozok állnak, néhány műanyagtányér van a pulton, a mosogatóban tányér halmok és Sophia azonnal odaugrik, hogy egy picit leöblítse őket. A fiúk folytatják a körbevezetést, én azonban nekitámaszkodok a pultnak és segítek Sophiának. Hálásan pillant rám és hatalmas sóhaj kíséretében veszi elő a mosogatószert. 

- Nem ilyen az egész ház - kezd el magyarázkodni. - A hálóban és a fürdőben már minden kész van, de az nem segít, hogy Ni éjjel-nappal dolgozik. Egyedül meg hogy álljak neki mindennek? - az összes teher az ő vállára szakadt most, de azért ennyire nem kilátástalan a helyzet. 

- Hé, én otthon vagyok, nekem bármikor szólhatsz - egy mosolyt erőltet magára, és folytatja a mesélést. 

- Köszi. Nem gondoltam, hogy egy összeköltözés ennyi nyűggel jár - hajtja le egy pillanatra a fejét. - De legalább most már nem kell a szüleimtől függnöm - megvonja a vállát a kijelentésére, mire egy hangos kacagás hagyja el a számat. 

- Figyelj, legalább van egy kis fészketek, ahova bármikor elvonulhattok - az utolsó tányért sikálom éppen, így mikoe befejezem, Sophia továbbvezet. A nappali kábé akkora, mint a miénk és teljesen otthonosan van berendezve. Igaz, az egyik sarokban itt is dobozok állnak, de egy hatalmas sarokülő, tévé, szekrénysor, könyvespolc, két fotel, szőnyeg, állólámpa és minden van ami kell egy nappaliba. Kellemes barnás színben pompázik, a bútorokat ehhez hasonló színekben vették meg és az egész teljesen otthonos. 

- Ez is nagyjából készen van, már csak pár szekrény meg dohányzóasztal van, de azokat még nem szereltük össze - vakarja meg a fejét, majd továbbmegyünk. - Még teljesen üres szoba - mutat egy csukott ajtós szobára. - Ott a lenti fürdő - ide nem megyünk be, helyette felnyargalunk a lépcsőn, ahol három szoba és egy fürdőszoba van. Kötvetlenül a lépcső jobb oldalán a fürdő, baloldalon a háló, mellette egy üres szoba, a lépcsővel szemben beépített gardrób, a fürdő mellett egy lomos szoba. Mindegyikbe bemegyünk, majd mikor végignéztünk a házat, a hátsó kertbe megyünk. Harry és Niall már felállítottak a grillt, én gyorsan elkérem a kocsikulcsot, és Sophiával kihozzuk az üdítőket és húst, amit már otthon bepácoltam, az üditőket a hűtőbe tesszük, a húst pedig a kint felállított kis asztalkára. Már Sophia is odakészített mindent, így roskadásik megtellik a kis asztalka. 

- Ennyi kaja és csak négyen vagyunk - hüledezek, de Soph csak nevetve megvonja a vállát. 

- Majd a fiúk esznek még két ember helyett is esznek - ha már a fiúkról beszélünk, Niall ott is terem mellettünk egy üveggel a kezében. 

- Mit iszunk? - kérdezi vigyorogva és megvillantja a pálinkát. Harry négy felespohárral sétál oda és amíg Niall teletöltögeti őket, mi Sophiával elhúzzul a szánkat. Aztán eszembe jut a gyerek, és határozottan megrázom a fejem. 

- Én nem kérek - teszem fel a kezem, mire Harry szúrós pillantásokkal illet. 

- De most az új házra iszunk - magyarázza meg Niall, és Harry kezébe nyom egy poharat. 

- Vezetek - adom meg a számomra legkézenfekvőbb választ. Erre csak morog egyet, és sértődötten legyint egyet. - Majd legközelebb - vigyorgok rá, mire ő is megenyhül és Sophia kezébe nyom egy poharat. 

- Akkor legközelebb csak Angel iszik. Helyettünk is - a szőke srác vigyorogva koccint Harryvel, aki kísérő nélkül issza meg a felest. Bár olyan undorodó arckifejezése van, megrázza magát és lerakja az asztalra a poharat, nem bírjuk ki röhögés nélkül. Soph is megissza, de közli a barátjával, hogy neki többet ne töltsenek, igyanak Harryvel. 

A fiúk elvonulnak a pecuba, mi pedig elkezdük grillezni a húsokat. 

- Ez csirke? - kérdezi Soph, mikor felemel egyet a tálcánkról. 

- Öhm, igen - válaszomra megvonja a vállát, és elkezdjük pakolgatni a grillsütőre. 

- Olyan nagy ez a ház - sóhajt egyet. - Még most sem értem, hogy költözhettünk össze - nevet fel hangosan, more csak mosolygok egyet az orrom alatt. 

- Szüleid? - kényes témához értünk, mert a lány gyorsan elkomolyodik és megköszörüli a torkát. 

- Anya elfogadta, apa meg azt mondta, hogy ha Niallel maradok, soha többé ne tegyem be a lábam a házába - felszalad a szemöldököm és értetlenül pillantok fel rá. 

- Mi baja van vele? - biccentek a srác felé, aki épp a fűnyírót tologatja, Harry meg szinte a földön van, annyira röhög valamin. Valószínűpeg a szőke srácon... 

- Autószerelő - rágja a száját. -Nem érti apu, hogy saját műhelye van, baromi jól keres. De engem ez hol érdekel? - az égre emeli a tekintetét, én pedig szomorú mosollyal kezdem el forgatni a húsokat. 

A fiúk egy újabb kört isznak, ami tíz percen belül már a második. Ha így haladnak, tuti kiütik magukat... De érezzék jól magukat, Harry se iszik minden nap. 

Lassan átsül az első adag kaja, Soph gyorsan hoz egy tálcát a konyhából amire rátehetjük az elkészült húst. 

- Fiúk, gyertek enni - nem kell kétszer mondani, azonnal ott lesznel mellettünk, vesznek egy-egy eldobható papírtányért, és leülnek. Egy pillanatra otthagyom a barátnőmet, és megállok Harry mögött. A vállára simítom a kezem, és picit előrehajolok, hogy lássam. 

- Átsült rendesen? - csak bólogatással válaszolnak, mert a szájuk tele van. 

- Kóstold meg - Harry a számba nyom egy falatot, majd odaadja az innivalóját is. Egy korty narancslével leöblítem, és tényleg átsült, nagyon finom. 

- Jót főztünk - vigyorog Sophia is, aki időközben leült Niall mellé, és elkezdett enni. Akkor már én is elveszek egy tányért és lepattanok Harry mellé. Lopok tőle egy kis kenyeret, majd átnyúlva felette elveszek egy szimpatikus húst, és enni kezdem. Tényleg jót főztünk. 

- Ez jó kaja volt - dől hátra Niall miután már úgy dönt, ennyi elég volt. - Valami zenét csinálni kéne - Harry helyeslően bólogat, így miután ő is befejezi, a két srác elsiet. Sophia átül mellém, és azonnal vadul pletykálni kezd. 

- Hallottad, hogy megkéseltek valakit az utcátokban? - kicsit nagyon összeszalad a szemöldököm és aggódva kérdezek vissza. 

- Nem. És jól van? 

- Hát, nincsenek komolyabb sérülései - vonja meg a vállát. 

- El kell mondanom valamit - mielőtt átgondolhattam volna, halkan kicsúszik a számon a terhesség. A barátnőm hangosan sikít egyet, és szemei csillogásából ítélve, hamarosan hangosan elkiáltja magát. - Ssh, még Harry se tudja - amint ezt kimondom, azonnal elhallgat, és megvetően kerekednek el a szemei. 

- Mi? Megőrültél? Muszáj elmondanod neki! - idegesen pillant a fiúk felé, hátha nem hallottak ebből semmit, vagyis meg fogja tartani a titkom.

- Ha nem tartom meg, nem muszáj tudnia - sütöm le a szemem, mire még jobban felháborodik. 

- Egy életet hordasz a szíved alatt, nem ölheted meg - próbálja elérni, hogy lelkiismeretfurdalásom legyen. Nem akarom elvetetni, de ez is megfordult a fejemben. 

- Jó, tudom. Elmondom neki, ígérem - nagyjából megelégszik a nem túl őszinte válasszal, és a tovabbiakban másról kezdünk el beszélni.

***

Harry picit többet ivott a kelleténél, éppen ezért már éjfélkörül elindultunk. Niall nagyon rafinált volt, mert Harrynek öntötte, ő viszont csak minden másodikat itta meg, annak is csak a felét. Segítettek kihozni a kocsiig, egyedül azt nem tudom, hogy fogom bevinni a házba. De mivel ideértünk, lassan rájöhetnék...  

Csukott szemmel pihen, mert már az indulásnál is panaszkodott arra, hogy hányingere van. Remélem, picit sikerült magát összeszednie, mert ha nem segít, egyedül nem tudom bevinni a házba. Leállítom a kocsit, kiszállok, és őt is kiszedem az autóból. Teljes súlyával rámnehezedik, így lassan, de biztosan jutunk el az ajtóig, ahol fél kézzel próbálom kinyitni. Harry szó nélkül, és imbolyogva lép be egyedül, megvárja míg bezárom az ajtót, és teljes testével a falhoz szorít. A nyakamra tapad, és elkezdi szívni a legérzékenyebb bőrt. Hatalmas sóhaj hagyja el a számat, de nem hagyom, hogy keze becsússzon a pólóm alá, óvatosan ellököm magamtól. 

- Kérlek - dörmögi a nyakamra. - Már annyira kívánlak - végigsimít az oldalamom, és csipőjét az enyémhez döfi, ezzel is megmutatva, mennyire fel van izgulva. 

- Részeg vagy, Harry - próbálom nem megadni magam, és bekeményíteni, több kevesebb sikerrel. Amint lassan hozzáér a fülemhez, és beleharap egy kicsit hatalmas sóhajjal nyugtázom tettét.

- Nem vagyok - válaszol dünnyögve. 

- De az vagy - nevetek fel. Hirtelen elválik tőlem, arca zöld színt vesz fel. Mintha egy perc alatt kijózanodna, gyorsan elrohan a fürdőbe, és már csak azt hallom, hogy hányni kezd. Elhúzom a számat, a konyhába sietel, ahol töltök neki egy pohár vizet és még egy gyógyszerrel a kezemben sietek oda hozzá. A vécé mellett ül, haja előrelóg a szemébe és eléggé rosszul néz ki. 

- Soha többet nem iszok - dörmögi miközben elveszi a pohár vizet, és lehúzza a gyógyszerrel együtt. 

- Jól vagy? - kérdezem mosolyogva, de válaszra sem méltat, újra a vécéhez hajol. Gyorsan kisimítom az arcából a haját, és egy gumival összefogom neki. 

- Nem - válaszol két hányás között. Jobb lesz neki, ha minden kijön, legalább holnap nem fog fájni a feje. - Tegnap te ültél itt, ma meg én. 

Még párc percig csendben ül a kövön, én se nagyon beszéltetem, de mikor már úgy látszik, több dolog nem jön ki belőle, finoman utalni kezdek rá, hogy talán ha aludna egyet, jobb lenne. Feláll, és lassan elindul, miközben mellette vagyok, és figyelek rá. A szobában egyből befekszik az ágyba, betakargatom majd mire átveszem a pizsamámat, már szinte alszik is. Azért még átölel mikor befekszek mellé, de még utoljára félálomban a fülembe suttog.

- Szeretlek.

Harminchatodik

Sziasztok!
Nem tudom, mikor írtam már ide ilyen hosszabb írói megjegyzést - szerintem eléggé régen -, de most az következik. 
Elkezdődött az iskola, mindenki tanul, izgul, készül, sötöö, blablabla. Engem ez nem akadályoz, én ha akarok, írok, találok rá valamilyen módot, akár fent maradok tovább, de akkor is írom a részeket folyamatosan, ettől ne féljetek :) Ezentúl visszaállunk heti egy részre, hogy azért mégiscsak tudjak írni időközben XD 
Szeretném megköszönni a 135 feliratkozót, csodásak vagytok, annyira hihetetlen *o* talán a második évadig még a 150 is meglesz, és indíthatunk egy újabb Harry szemszöggel? ;) Kíváncsi vagyok rá :D
Már csak 3 részünk+epilógusunk van hátra az évadból, ami túl kevés, szerintem. Utána egy kisebb szünet, mikor írom folyamatosan a második évadot, és már olvashatjátok majd, heti egy résszel :)
Egyre izgatottabb vagyok, hiszen ez lesz az első befejezett történetem, ha mindenki úgy akarja. Rengeteg ötletem van a második évadhoz, jelenleg a harmadik részét írom, és remélem, majd az is annyira fog nektek tetszeni, mint ez :)
Na, de nem szövegelek tovább, jó olvasást! :)





Egy hónap telt el azóta, hogy Sophia átjött hozzánk, elmondta, hogy összeköltözik Niallel, és odaadta a terhességi tesztet. Egyébként, az még mindig érintetlenül csücsül a táskám alján, mert nem szándékoztam elővenni. Bár a reggeli rosszullétek nem szűntek fel, eddig valamelyest sikerült eltitkolni Harrytől. Igazából, az idő múlásával egyre ritkábban jelentkeznek, általában kétnaponta. 

Niall és Sophia hosszas keresgélés után találtak egy lakást, amit egyelőre csak bérelnek, de ez ideiglenes megoldás. A lány hamarosan dolgozni kezd, Niall folyamatosan a műhelyben van, és ahhoz képest, eléggé jól állnak. A héten költöztek be, Harry segített nekik, én viszont anyáékhoz utaztam pár napra, megnézni az ottani körülményeket. Eléggé csendes környék, hatalmas ház gyönyörű kerttel, békés szomszédok. Vagyis, tökéletes az újrakezdéshez. Anya barátja borzasztóan rendes, ameddig ott voltam egy rossz szót nem szólt hozzám, érdeklődött Harryről, és látszott, hogy fontos neki a jó kapcsolat velünk. Elvégre anyánk szívét rabolja el éppen, amiben két gyerek is van, vagyis az egész felesleges akkor, ha rosszban van velünk. Aaron szinte kivirult az új helytől, rengeteg barátot szerzett, állást a helyi könyvtárban, ami egy kicsit fura volt számomra, de állítása szerint hosszú idő után most érzi magát először boldognak. És ha ez valóban így van, akkor nekem is annak kell lenni, nem? 

Anya pedig teljesen kivirult. Komolyan, sokkal boldogabbnak tűnik, mint valaha. Még talán apa mellett se láttam ilyennek. Mikor kettesben beszéltünk, ő is hasonlóképpen válaszolt, mint Aaron.

Tehát, a látogatásom alkalmával meggyőződtem a családom boldogságáról, már csak az enyémmel kell foglalkozni.

Miután hazajöttem, borzasztó kevés időt tudtam Harryvel tölteni. Rengeteget dolgozott, ha hazajött borzasztó fáradt volt, sőt, még túl óráznia is kellett, volt olyan este, mikor fél nyolckor ért haza, vacsizott, letusolt és elaludt a kanapén tévénézés közben. Nem hibáztattam, sőt, igyekeztem megkönnyíteni neki. Egyszer vittem neki és a főnökének ebédet, amit nagyon megköszöntek, szinte azonnal is befaltak, de nem zavartam sokáig, mert influenza szezon van és féltek, hogy én is elkapom.  

Egy hatalmas sóhaj hagyja el a számat, kezemmel Harry felé nyúlok, aki békésen szunyókál mellettem, miközben göndör tincsei a szemébe lógnak, mellkasa egyenletesen emelkedik fel-le, és átkarolja a hasam. Olyan ártatlanul fest alvás közben, rendszerint ha hamarabb kelek, mindig elmondom, mennyire édesen alszik, de néha ez aranyozza be a napomat. 

Miközben ezen gondolkodom, Harry fújtat egy hatalmasat, és dörmögve ráteszi a fejét a hasamra. Kicsit felnevetek, de nem túl hangosan, hiszen valószínűleg még mindig álmodik, de jobb lett volna, ha békén hagyja a hasam. Érzem, hogy valami közeleg, pontosabban egy újabb adag hányás, hiszen két napja nem a budin kezdtem a reggelt? Akkor miért lenne ez ma is ugyanúgy? 

Gyorsan, mégis óvatosan lelököm magamról a fiút, azonnal felpattanok, de a hirtelen mozdulattól csak még sürgősebbé válik az elintéznivalóm. A számra tapasztom a kezem és futólépésben igyekszem elhagyni a szobát, de Harry felül az ágyban és miközben megdörzsöli a szemét, rekedtes reggeli hangon szólal meg. 

- Angyalom, minden oké? - válaszra sem méltatom, azonnal elhagyom a helyiséget, és a fürdőbe megye, ahol semmire sincs időm, egyből felhajtom a vécé ülőkét, és máris felé hajolok. A tegnapi vacsorám olyan szinten jön ki belőlem, hogy szerintem semmi sem marad. A feljövő ételmaradék kaparja a torkom, és még a hajamat sincs időm hátradobni, azonnal az arcomba hullik, egészen addig, míg valaki előre nem nyúl, és nem rendezi össze az egészet. Harry hűségesen tartja a hajam, egészen addig, míg már nem jön semmi, és fáradtam ülök le a lehajtott ülőkére, miután lehúztam a vécét. Harry leguggol elém, kezét a combomra helyezi, és nagy, álmos szemekkel vizslat. 

- Minden oké? - kérdezi, de csak megvonom a vállam. A hasam még egy kicsit mindig émelyeg, de már nem érzem nyomát a dolgoknak. Gyorsan felállok, a csaphoz lépek, és kiöblítem a számat, majd megtámaszkodom rajta és mosolyogva megvonom a vállam.

- Persze, csak egy kis hányás. Jól vagyok - legyintek semmitmondóan, miközben Harry közelebb jön hozzám. Csak egy boxert visel, izmos, tetoválásokkal borított felsőteste szabadon van, és miközben megáll előttem, végigsimítok a karján. Egy huncut mosolyt ereszt el, majd a derekamra simítja a kezét és a nyakamhoz hajol. Óvatosan puszikkal kezdi el halmozni és miután talál egy érzékeny pontot, elkezdi szívni. Lehunyom a szemem, és hagyom, hogy a keze a fenekemre csússzon, és óvatosan belemarkoljon. Mielőtt a dolgok beindulhatnának, elválik tőlem, és vigyorogva megfogja a kezem. 

- Talán ezt nem most kéne - hangja nagy önuralomról árulkodik, hiszen mióta hazajöttem, még nem voltunk együtt, de csak bólintok, és a kezénél fogva húzom le az emeltről. A konyhában gyorsan iszok egy pohár vizet, majd Harry felé fordulok. Szinte beleütközök, mert pontosan mögöttem áll és vigyorogva a pizsim aljához siklik a keze. 

- Jól áll a pólóm - Igen, a pólójában alszok, de ezt elkunyiztam tőle. Igazából ez még az, amit elvittem magammal Sophiához. 

- Mikor is megyünk Niallékhez? - igen, hivatalosak vagyunk egy háznyitó grilllezésre, amin csak négyen leszünk, de úgy készülnek rá, mintha nem is tudom mi lenne. Persze, nagy dolog az összeköltözés, szóval csak mosolyogva igent mondtunk. 

- Holnap. Egy picivel hamarabb elengednek és négy után már ott is leszünk - bólintok az információk hallatán és megfordulok, háttal a fiúnak. 

- Kávét?  - kérdezem, de meg sem várva a válaszát oda is teszem.
- És, velünk mi lesz? - kérdése egészen meglep, hisz' én azt hittem, tökéletesen megvagyunk. Akkor úgy látszik, neki talán valami nem  Látva pánikoló arckifejezésemet, azonnal kezem után nyúl, és ujjaival lassan körkörös mozdulatokat ír le a csuklómra, nyilván azért, hogy megnyugtasson. - Mármint az elköltözéssel - javítja ki magát, nekem pedig egy hatalmas sóhaj hagyja el a számat.
- Lassan elkezdhetnénk lakást nézni - bólintok egy hatalmasat, mert igaza van. Már egy hónapja mondogatjuk, de még a környéket sem tudjuk, sőt, semmit. Azért így elég jó lesz belevágni a dolgokba...
- Vagy kiválaszthatnánk először is a tökéletes környéket. Aztán, keresünk egy házat. Aztán megvesszük, és beköltözünk. És éljük az életünket - válaszol vigyorogva, mire csak megforgatom a szemem, és odabújok hozzá egy ölelésre. A karjaiba zár és szorosan behunyom a szemem. Ez egy tökéletesen kidolgozatlan terv, ami tartalmaz mindent amit szeretnék. - Most viszont, sürgősen fel kell öltöznöm, mert ha elkések, nem lesz miből elmenni - kuncog, úgyhogy gyorsan töltök neki egy csésze kávét, amit azonnal meg is iszik és ameddig kaját csinálok neki, elmegy felöltözni. Rekordsebességgel lerobog a lépcsőn, gyorsan begombolja a farmerjét, elveszi a kezébe nyomott zacsit, nyom egy puszit a számra és futtában kiált vissza. - Este jövök - aztán már hallom a bejárati ajtó csapódását, és szinte meggondolatlanul a táskámhoz sietek, és kiveszem belőle a Sophiától kapott terhességi tesztet.
Egy hónapja halogatom ezt az egészet, ideje megtudni, mi lesz. Ha esetleg sikerült a gyerek, tuti nem költözünk el egyből, de nem számít. Ha pedig nem sikerült, akkor elköltözünk, és Lanától távol tudom felnevelni a picimet Harryvel az oldalamon.
Hatalmas sóhaj hagyja el a számat mikor belépek a fürdőbe, és elolvasom a használati utasítást. Vizeletbe tesszük a végét, hagyjuk tíz-tizenöt percig, ha egy csík van, akkor negatív, ha kettő, akkor pozitív. Szuper...
Miután a nagy részét megcsinálom, és kirakom 10 percre, elhagyom a fürdőt. Nem akarom az egészet végigidegeskedni, de egyszerűen ez az egész megváltoztathatja az életemet. Ha pozitív lesz, fogalmam sincs, mihez kezdjek. Ha negatív, megnyugodok és elmegyek dokihoz a hányás miatt.
Lehuppanok a kanapéra és az ujjaimat tördelem, miközben várom az idő letelését. A percek mintha óráknak tűnnének, torkomban dobog a szívem, lélegzetvételem eléggé egyenletlenné válik, és úgy érzem, bármelyik pillanatban elájulhatok a stressz miatt. Majdnem három hónap telt el az első együttlétünk óta és ilyenkor már kimutatható a dolog.
Már csak két perc, és végre kiderül ez az egész. Folyamatosan a kattogó órát bámulom, a telefon a kezemben, hogy bármikor hívhassam Sophiát, ha baj van. Ő tuti megért, tuti ad valami tanácsot, amitől valamivel jobban érzem magam.
Mikor végre eltelik az a tíz perc, úgy sétálok a fürdőbe, mintha a fogamat húznák. Először mélyen behunyom a szemem, aztán félve nyitom ki, és pillantok a kezemben tartott tesztre. Nem lehet... Ez...Lehetetlen..
Két csík. Ami azt jelenti, hogy pozitív. Terhes vagyok. Gyerekem lesz.
Elkerekedett szemekkel pattanok le a lehajtott vécé ülőkére, kezembe temetem arcom, és könnyek marják a szemem. Miért esik ez annyira zokon, mikor belementem a próbálkozásba? Miért nem tudok felhőtlenül örülni? Miért nem tudom felfogni, hogy anya leszek? Szeretem Harryt és ő akarja majd ezt a gyereket. Hogy mondjam el neki? Ez mindent megváltoztat majd kettőnk között. Hogy mehettem ebbe bele?
Jó, állj le Angel. Te akartad ezt a gyereket, Te bólintottál rá, hát viseld a következményeit. Egyszer úgyis eljut majd az agyadig, és akkor valószínűleg boldog leszel. Mikor megszületik, lesz valami ami örökre Harryhez köt majd téged, szóval fejezd ezt be, és gondolj szép dolgokra.
Milyen jó lesz, mikor először tarthatom majd a karomban  kislányomat vagy kisfiamat. Mikor együtt fogjuk berendezni a kisszobát, mikor Harry majd a kiságyat szereli és én a nagy pocakomat simogatom. És mikor majd megszületik, boldogabbak leszünk, mint valaha. Végre egy család leszünk.
De mégis hogy mondjam el neki? Egyáltalán egy tesztben meg lehet bízni?
Vennem kell még egyet, hogy biztos legyek a dolgokban. Azonnal felpattanok, a teszttel együtt, a kukába hajítom és gyorsan kiszaladok az ajtón. A következő utcában van egy gyógyszertár, ott veszek még egyet, és ha az is pozitív, felhívom Sophiát. Harrynek nem fogom elmondani egyből. Nem tudom, hogy közöljem vele...
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Ez a aba elmélyíti a kapcsolatunkat, és okot ad az újrakezdésre. Nem fogom egy olyan világba szülni, ahol Lana az én halálomat kívánja, ráadásul amint a fülébe jut a pici híre, biztos, hogy belém fut egy késsel. És most már nem csak a saját életemre kell gondolnom, hanem rá is.
Amint ezen gondolkozok, oda is érek, és szerencsére, nincs senki a helyiségben. Tipikus gyógyszerszagot áraszt a fehér helyiség, és egy idősebb nő ül a pult mögött.
Gyors léptekkel odamegyek, ls eléggé bizalmasra véve a figurát, halkan mondom el, mit szeretnék.
- Jó napot! Egy terhességi tesztet kérnék - a nő rám emeli a tekintetét, és szemüvege mögül végigmér. Kicsit megvetően áll fel a székből és kezdi el keresni a terméket, majd miután megtalálja, a kezembe nyomja, és az orra alatt megjegyzi:
- Kicsit korán kezdi - dünnyögése szíven üt, mert ha ő így gondolja, mit fog szólni anya? Vagy bárki más? Közröhej tárgya leszek.
- Húszévesként szerintem nem korai - próbálok közömbösnek tűnni, de csak egy fejcsóválást kapok, így gyorsan a kezébe nyomom az árát, majd meg is fordulnék, de ekkor beleütközök valakibe és a teszt kiesik a kezemből. Nem látom a lány arcát, de gyorsan lehajol, és felveszi nekem. Mikor aztán ránézek, a szívem kihagy egy ritmust, ugyanis pont Harry nővérébe kell ütköznöm miközben próbálok meggyőződni arról, hogy lesz-e gyerekünk. Szerintem ő még jobban meglepődik, mert csak kapkodja a fejét köztem és a teszt között, majd halványan elmosolyodik, és a kezembe nyomja.
- Sok sikert! És ha nagynéni leszek, remélem elmondjátok - azzal ki is kerül, és már beszélgetésbe is elegyedik a nővel. Szuper...
Köpni-nyelni nem tudok hirtelen, gyorsan a táskámba süllyesztem, és hosszú léptekkel elhagyom a helyiséget. Szinte rohanok hazáig, és egyből a fürdőbe megyek. Újabb keserves tíz perc után újra egy pozitív terhességi tesztet tudok magam mögött, mire csak megrázom a fejem, és felhívom Harryt.
- Szia. Zavarlak? - elég nagy hangzavar van a vonal végén, így egy picit eltartom a készüléket a fejemtől.
- Angyalom! - hangja felvidul miután eljut a tudatáig, hogy én keresem és látom előtt aranyos mosolyát. - Nem zavarsz. Baj van? - kérdezi sejtelmesen.
- Dehogy. Csak meg akartam kérdezni, hogy mit főzzek neked ma - úgy tűnik, nagyon megy a hazudás. De ez nem telefontéma, így gyorsan felállok, és újra a kukába hajítom a tesztet.
Tehát, gyerekünk lesz. Egyelőre nem tudom felfogni, de idővel biztosan jobb lesz... Remélem, nem leszek borzasztóan kívánós anya, nem hízok harminc kilót, és utána könnyen le fogom adni. Remélem, hogy Harry megért majd, és nem fog kiakadni, elvégre ő akarta a babát. 

És remélem, idővel felfogom az egésznek a súlyát. Mert nem lesz egyszerű ez az elkövetkezendő időszak. De szerencsére, Harry mindig ott lesz mellettem, és megkönnyíti majd a dolgokat. Csak erre tudok most gondolni, és a kérdésre, amit nem hallottam, mert a gondolataim elkalandoztak. Oops...