2015. január 24., szombat

Harmadik


Sziasztok! :) Igen, most kivételesen szombaton érkeztem meg az új résszel, mivel szerdán volt időm írni egy keveset, és holnap nem nagyon lesz időm. Remélem, a felvételizők megvannak elégedve magukkal, és sikerült annyi pontot szerezniük, amennyit akartak. Én kicsit meglepődtem, mert rosszabbra számítottam, de ez sose baj. 
És még valami, ami nagyon fontos. Illetve, annyira nem, de elszeretném mondani nektek, hogy mennyire, de mennyire szeretlek titeket! Már 20 kiscsibét köszönthetek itt, ami nagy szám, álmaimban sem gondoltam volna, hogy összejön az ennyi. Legszívesebben megölelgetnék mindenkit egyesével, de ugye, ez lehetetlen, így küldök egy hatalmas, virtuális ölelést! 
De most, érkezzen a rész. Bevallom, nekem a negyedik a személyes kedvencem, de ebbe is sikerült egy kis izgalmat vinnem. :) Hamarosan új szereplőkkel bővülünk.. 
Valamint, lenne egy kérdésem, amire várom a válaszokat kommentbe, vagy chatbe. Sokat gondolkoztam rajta, de mégis az lenne az információközlés egyik legkönnyebb módja. Megtudhatnátok néhány hasznos információt, az epilógusnak szánt levélből egy-két szösszenetet. Szóval, Facebbok-csoport..
Valamint, ezentúl a részek előtt egy-egy kis mondatot fogok kitenni, nem sorrendben, a rejtélyes levélből.. Na, nem akartam sokat beszélni, de csak sikerült.. Jó olvasást!


,,Emlékszel, mennyit nevettünk? Mennyiszer mondtam el, hogy szeretlek? Emlékszel arra az éjszakára, mikor találkoztunk? Már akkor elindult bennem valami."



Először furán nézek magam elé, és csak merengek azon, hogy kerül ő ide. Miért keresett meg, és hogyan?És mi az, hogy nyomkövető alapján? Kinézek az ablakon, és egy esőcsepp gördül végig rajta. Lassan folytatja útját, mintha nem is lenne más dolga. Van valami varázslatos az esőben, amit sose tudtam megmagyarázni. Egyszerűen magával ragadnak az esőcseppek. Az már más kérdés, hogy a villámcsapásokat nem nagyon kedvelem, valamint a dörgéseket sem, ezért nem is kedvelem a viharokat. Amíg csak az eső szállingózik, az varázslatos, de ha már felvillan az első villám, akkor már rémisztő.

Igen, miközben ezen gondolkozok, valaki éppen az ajtó előtt áll, és engem keres. De inkább nem is foglalkozok vele, hátha a Göndör lerázza, és akkor nem kell megtudnom, ki a frász keres reggel hat órakor egy vadidegen házában, valami nyomkövetőről magyarázva, amivel megtaláltak. Igen, egy tökéletes, probléma mentes világban így lenne. De ez a világ nem az. Ha annyira tökéletes lenne, most nem lennék itt, hanem otthon, egy filmet nézve a bátyámmal, aki sose iszik egy kortyot se, mindig vigyáz rám. Kár, hogy ezzel csak áltatom magam, mert nagyon nem így történnek a dolgok az életemben.
A göndör idegesen besétál, megáll előttem, majd rám emeli tekintetét, ami nyugtalanságot tükröz. Érdeklődve nézek fel rá, várva, hogy megszólaljon. Végül megköszörüli a és sóhajtva magyarázni kezd.
- Téged keresnek. Valami srác van itt, arról magyarázva, hogy mennyire bánja a tetteit, úgy sajnálja, amit művelt, és menj vissza hozzá. Bizonyára a barátod - morogja az utolsó mondatot, a cipőjét fürkészve.
- Vagy - kezdek bele. Mégis hogy gondolhatja azt, hogy barátom van? Akkor őt hívtam volna először. - Az idióta bátyám. Ugyanis nincs barátom - sóhajtom, majd felállok. - Hogy néz ki a srác az ajtóban?
- Kábé száznyolcvan centi, sötétszőke, már majdnem barna haj, kék szemek, kissé ideges kinézet - kezdi el leírni a srácot. Igen, egyből felismerem, hogy az én idióta bátyám jött megint bocsánatot kérni. De ezúttal erősebb leszek, és nem fogom hagyni. Megmondom neki mik a lehetőségei, és vagy ehhez tartja magát, vagy én fogom becsapni az ajtót.
- Akkor az Aaron lesz - mondom, és elkezdek sétálni a bejárati ajtó felé. Hirtelen egy kéz nyúl utánam, és visszahúz. Ijedten nézem a Göndört, mert már megszoktam, hogy ezekből az apró mozdulatokból általában hatalmas nagy sérüléseim lesznek.
- Biztos vagy benne, hogy egyedül akarsz vele beszélni? - néz mélyen a szemembe, és aggódva mér végig, aztán az ajtó felé néz, majd újra rám.
- Őszintén? Nem. Nem maradnál ott? - kérdezem kissé feszülten. Nem akarok egyedül beszélni azzal az elmebeteggel, akihez sajnos rokoni kapcsolat fűz. Pedig nem volt mindig ilyen.
- De persze. Vagy be is hívhatnád, és akkor míg ti beszéltek a konyhában, főzök egy kávét - mosolyog rám biztatóan.
- Nem nagyon szeretném behívni - mondom kicsit feszengve.
- Ha meggondolnád magad, akkor itt a lehetőség - mosolyog még mindig, majd elengedi a kezem, és elkezd kifele menni. Kicsit félve követem őt az előszobába, és egy pillanatra megállok, amikor meglátom a bátyám. Haja tökéletesen be van zselézve, nem is látszik meg rajta, hogy tegnap este ivott. Fekete pólójára egy bőrdzsekit vett rá, emellett fekete csőgatyát visel. Ha valami nem ismerné, akkor azt mondaná rá, hogy mennyire helyes, meg minden. De ha ismered, megtudod, miért jó őt messziről elkerülni az utcán.
Mindenki azt mondja, kinézetre mennyire hasonlítunk, de amint megszólalunk, egyből rájönnek, hogy csak az az egy dolog közös bennünk.
Engem általában anyához hasonlítanak, a visszafogott stílusommal, nagy, kék szemeimmel, és szőke hajammal. A ruhatáram sem erőlködik a színektől, általában szürkét, feketét, és fehéret hordok, néha-néha egy kis kékkel.
Aaron azonban más. Ő nem csak abban ütött apára, hogy helyes, hanem abban is, hogy jó a dumája. Amíg nem kezdődtek el a problémái, hetente új barátnője volt, akik mindtől egyig gyönyörűek voltak.
Ő a suli legmenőbb sráca, tök mindegy, hova megy, mindenki bomladozik utána. Elnézést, múlt időben kellett volna írnom. Mert csak bomladoztak.
Amint meglát, felveszi a bűnbánó arcát, és a cipőjét kezdi bámulni. Megállok előtte tisztes távolságban, és keresztbe fonom a mellkasom előtt a kezeimet.
- Mit akarsz? - kérdezem kicsit sem kedvesen, és hűvösen tekintek rá. Szemét rólam a Göndörre vezeti át, majd sóhajtva beletúr a hajába.
- Csak bocsánatot kérni. A tegnapi miatt. Nem úgy gondoltam, sajnálom - motyogja, és egy pillanatra úgy gondolom, talán tényleg bánja. De aztán eszembe jutnak a szavai, és elhessegetem a gondolatot, hogy újra bedőljek neki.
- Hallottam ezt már párszor - mondom idegesen. Aaron csodálkozva néz rám, mert ilyenkor általában már nevetve odaszaladok hozzá, és hagyom, hogy megöleljen. De ma másképp van.
- De most tényleg komolyan gondolom - néz rám megrökönyödve.
- Tegnap reggel is ezt mondtad - emelem fel egy kicsit a hangom. Igen, emlékszem a tegnapi beszélgetésünkre, amikor pontosan ugyanezek a mondatok hangzottak fel, csak nem ebben a sorrendben.
- Tudom. De komolyan sajnálom - süti le a szemét.
- Ezért jöttél? Mert ha igen, akár el is mehetsz - mondom ki könyörtelenül. Hallom, hogy a Göndör kicsit felkuncog mögöttem, de miután Aaron egy szúrós pillantást vet rá, inkább elhallgat.
- Azért jöttem, hogy hazavigyelek - vége, előjött az igazi Aaron. Most már jelét sem látom a bűnbánatnak, helyébe jött az a srác, aki tegnap este volt.
- Úgy nézek ki, mint aki haza akar menni? - tárom szét a karom. A Göndör már szinte köhögve fuldokol a kitörni készülő nevetéstől. Milyen jó, hogy Őt legalább szórakoztatja a vitánk.
- Miért? Nem beszélhetnénk négyszemközt? - utal arra, hogy nem akar mindenről a Göndör előtt beszélni.
- Nem - mondom egyszerűen.
- Gyere be nyugodtan, főzök egy kávét - ajánlja fel Harry megtörve a kínos csöndet, ami már egy perce ül a szobában.
- Köszönöm - Aaron könnyedén belép, kicsit esetlenül forgolódik, hogy mégis merre menjen. Sarkon fordulok, és követem a Göndört a konyhába. Kicsit szúrós pillantásokkal illetem, mire eltátog egy "Nyugi!"-t. Hát, megnyugodni nem nyugodtam meg, de legalább van min dühöngenem. Kihúzok egy széket és leülök rá. Kezeimmel nyugtalanul dobolok a térdemen.
Aaron leül egy velem szemben lévő székre. Egy ideig farkasszemet nézünk egymással, majd sóhajtva belekezd abba, amit mondani akar még mindig.
- Gyere haza velem. Anya aggódik érted - adja be az aduászt, aminek hatására azt gondolta, talán hazamegyek.
- Ó, tényleg, Anya. Mennyi sérülést szerzett, miután eljöttem? - kérdezem kicsit gúnyosan.
Miután bárki azt feltételezné, hogy ilyen vagyok, elmondanám, hogy nem. Sose beszéltem vissza senkinek, de úgy érzem, itt az idő, hogy egy kicsit Aaron is szenvedjen. Mindig a szófogadó hugicája voltam, akinek ha annyit is mondott, hogy menjen, fusson egy kört, akkor ment, és futott egy kört. De nem. Már tizenkilenc éves vagyok, nem fogok úgy táncolni, ahogy ő akar. És, hogy itt van velem a Göndör, még nagyobb biztonságban érzem magam. Nem tudom, miért, egyszerűen megnyugvással tölt el az, hogy bármelyik pillanatban kidobhatja Aaront.
- Jól van. Mi a bajod? - néz rám úgy, mint aki nem tudja.
- Mi a bajom? Még megkérdezed? Mondjuk az, hogy komoly problémáid vannak! - kiáltom felpattanva.
- Nincs semmilyen problémám! - mondja még mindig nyugodt hangon.
- Dehogynem! Két választásod van! Vagy elmész egy rohadt elvonóra, és újra normális leszel, vagy soha, de soha többé nem látjuk egymást! - mondom halkabban, de mégis komolyan gondolom. Elegem van belőle. Most mondhatnám azt, hogy az egész az Ő hibája, de nem teszem. Mert ez nem igaz. Csakis magamat okolhatom minden miatt.
- Nem teheted ezt! Mi az, hogy nem látjuk egymást soha?! - kérdezte teljesen kikelve magából. Felállt, úgy, hogy még a szék is felborult, majd elkezdett közeledni felém. Dúlt-fúlt, látszott rajta, hogy nagyon, de nagyon ideges. Ijedten hátráltam, majd a következő pillanatban egy kicsit felsikítottam.
A Göndör beállt elém, így helyettem őt találta az ütés. Odakap orrához, majd miután elveszi a kezét, egy vörös csík marad rajta. Vérzik. Kicsit begőzölt, látom rajta, de tartja magát, mert nem üt vissza. Talán érzi, hogy ha ezt megtenné, azzal örökre elásná magát a szemembe.
- Menj innen - mondja mély, kimért hangon, mégis parancsolóan. Aaron még egyszer rámnéz, majd hátat fordít nekünk, és ott hagy minket. Már az ajtóban áll, mikor utána szólok.
- Gondolkodj el azon, amit mondtam. Holnapra kérem a válaszod - bólint, jelezve, hogy felfogta, mire is gondolok. Kiviharzik a házból, becsapja maga mögött az ajtót. Egy kicsit fellélegzek, mert nem ütött meg, nem tett velem semmi rosszat. Ellentétben a Göndörrel.
Gyorsan odafordulok felé, és szemügyre veszem a sérülést. Igazából csak egy kis horzsolás, mégis mikor hozzáérek, felszisszen. A vér már nem folyik, viszont a seb véraláfutásos lett.
- Ülj le, hozok jeget - terelem be a nappaliba, majd a konyha felé veszem az irányt. Egy ideig matatok a hűtőben, közben gondolkozok.
Oké, most Harry megvédett. De nem lesz ott mindig, és ha Aaron nem megy bele az elvonóba, lakni se tudok sehol. Nem fogok örökre itt ragadni, csupán kedvességből maradhatok itt pár napot, aztán kiteszi a szűröm. A megtakarított pénzemből maximum egy hétre tudok elmenni szállodába, utána, pedig az utcán éjszakázhatok.
Ráadásul érdekes, hogy a Göndör nem vágott vissza egyből Aaronnak, mint a legtöbb férfi. Ráadásul nyugodtsággal hallgatta az egész beszélgetést, nem szólt közbe, és ezt nem mindenki tenné. Egy nap ismeretség után ilyen jól lereagálta, és kezelte a problémáimat, ami megdöbbentő.
Sajnos képtelen vagyok tovább gondolkodni, vissza kell mennem.
Egy csomag jéggel térek vissza a Göndörhöz, aki a nappaliban fekszik a kanapén, becsukott szemmel. Megállok felette, orrára helyezem a pakolást, ami még az én kezem is fagyosra hűtötte. A hirtelen érzéstől szeme kiugrik, felül, így leesik róla az orrán lévő zacskó.
Sóhajtva felveszem, majd megismétlem az előző mozdulatot, bár most úgy, hogy ő is tudja, mikor fogja végre hűteni a sebét a jég. Odaszorítom rá, miközben leülök mellé.
- Sajnálom, hogy megütött - mondom nagyon halkan. Széles mosolyra húzza a száját, gödröcskéi megjelennek.
- Ugyan, ez semmi nem volt. Holnapra már el is fog múlni - legyint, majd óvatosan megfogja a kezem, és leveszi a jéggel együtt az arcáról.
- De engem kellett volna eltalálnia. És akkor most nem lenne bajod - motyogom.
- Igen, akkor nem lenne bajom. Viszont te, már lehet, hogy itt feküdnél, és nem csak az orrod lenne véres - mondja komoran.
- Megköszöntem már? - kérdezem belenézve zöld szemeibe, miközben a pólója ujját húzgálom. Mármint, azt a pólóját, amit tegnap kaptam kölcsön, nem pedig azt, ami rajta van.
- Hogy megvédtelek? Azt nem kell - mosolyodott el újra. Én viszont komoran néztem magam elé.
- Nem azt. Persze, azt is, de mást. Hogy itt maradhattam. De ígérem, már nem leszek sokáig!
- Ne butáskodj már! Nem hagyom, hogy visszamenj oda! Még megöl! - csattan fel, majd feláll. Idegesen néz le rám, majd a hajába túr.
- Nem arra gondoltam, hogy visszamegyek! Eszemben sincs! - mondom kicsit sírós hangon, miközben úgy érzem, mindjárt elbőgöm magam. A Göndör láthatja rajtam, mert hirtelen arcvonásai megenyhülnek.
- Jól van, nem úgy gondoltam, ne haragudj! - lehajtom a fejem, de a következő pillanatban erős karok fonódnak körém, és húznak magukhoz. Hallom szívverését, ami egyre szaporább lesz, lélegzetvételét, és hirtelen minden rosszat elfelejtek. Mintha valami mágikus hatás lenne az, minden rossz kiszivárog agyamból, és helyébe valami más jön.
Mint mikor a filmekben a fiú átöleli a lányt, hirtelen lelassul minden, és csak őket veszi a kamera hosszú perceken keresztül. Mintha eltalált volna valami, azt érzed ilyenkor.
- És mit szeretnél csinálni ma? - hallom meg a választ egészen távolról. Talán ideje lenne visszatérni a való világba, és elfelejteni az iménti hülyeségeim...












12 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos lett! Hamar köviiit! :D :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm :)
      Jövőhét hétvégén érkezik, szokás szerint :)

      Törlés
  2. Hát ez elképesztő jó volt.. :) Hamar hozd a következőt!! :D

    VálaszTörlés
  3. Áááá!
    *sablon következik* kövit!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Nagyon, de nagyon köszönöm a kommented :3
      Hamarosan.. :)

      Törlés
  4. Drága Rosalya!
    Eszméletlen lett *.* Waaaaaaaa <3 Hamar hozd a kövit <3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barby! :)
      Nagyon, de nagyon köszönöm <3
      Szokásomhoz híven a hétvégén tudok érkezni az új résszel, ám ha minden jól megy, talán péntek este kikerül.. :)

      Törlés
  5. Számolom a perceket a következő rész eljöveteléig...
    Sok puszi,
    Gabi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, Drága! :)
      Nagyon szépen köszönöm, hamarosan érkezik :)
      Xx

      Törlés
  6. Drága Payne Rosalya!

    Először is, engedd meg, hogy bemutatkozzam. Én vagyok a lány (Cs. V.) a facebookos beszélgetésből, de bloggeren szólíts csak Aise-nek. 😚
    Bámulatosan írsz, és örülök, hogy rávettem magam erre a kis segítségre, mert nagyon jól jártam veled, hisz gazdagodtam egy újabb klassz történet olvasásával!
    A többi észrevételt üzenetben tudatnám veled, s lenne egy ajánlatom is neked!

    Csók, és ölelés
    Aise C. Caldinn Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Aise! :)
      Nagyon szépen köszönöm :)
      Nagyon várom a többi észrevételt, valamint érdekelne az ajánlat is. :)
      Rosa Xxx

      Törlés