2015. január 18., vasárnap

Második

Sziasztok, Drága Olvasók! Bevallom, sose gondoltam volna, hogy már az első fejezet után ennyi mindenkit fog érdekelni a blog. Annyira, de annyira hálás vagyok nektek! Szerintem minden blogger/bloggerina álma, hogy egy ilyen aranyos csapat álljon mögötte. Őszintén megmondom, a felvételi után erőm, sem energiám nem volt, de mikor megláttam, hogy már 13 kis csibét (hülye becenév, bocsánat) köszönthetek, megjött a kedvem, és az ihletem. És arról még nem is beszéltem, hogy már majdnem 1000 oldalmegjelenítésnél járunk. A kommentekért is borzasztó hálás vagyok, nagyon jól esnek. 
Pont tegnap gondolkoztam azon, hogy az ilyen kedves embereknek milyen jó blogjai lehetnek, ezért neki álltam nyomozni. Oké, azt még nem mondom, hogy minden feliratkozómét elolvastam, de igyekszem. Olyan gyöngyszemekre találtam, amiket még most is olvasok. 
És idő közben Ask.fm-re is regisztráltam, hogy még közelebb kerüljek hozzátok. :) Szóval, kérdezzetek nyugodtan, a blogról, akár személyes dolgokról, szívesen válaszolok rájuk. (LINK)
Annyira szeretlek titeket! :)
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást kívánok! :)







-Harry. Harry Styles - mondja, majd kilép az ajtóból, otthagyva engem a teljes sötétségbe. Fejem beletúrom a párnába, és fáradtan sóhajtok. Ez a mai nap, maga volt a pokol. És talán a legjobban anyáért aggódok. Kitudja, mit tett vele Aaron, miután kidobott.
A szoba csendességbe burkolózik, egyetlen suttogás sem hallatszik. Zavar, hogy nem a saját ágyamban fekszek, és az egész szoba. Már bánom, hogy visszaszóltam, és hagytam, hogy kidobjon a lakásból.

Ha nem lennék ilyen, talán most a szobámban ülnék, a plüssmackómat szorongatva, a saját ágyamban, és boldog lennék. Na jó, az, hogy boldog lennék, nem valószínű, sőt, elképzelhetetlen. De legalább nem lennék a Göndör terhére.

Mióta megjelentem itt, szerintem teljesen bepánikolt, és nem mer semmit sem csinálni. Biztos, akad jobb dolga, mint szombat este egy lányt ápolgatni, akit fél órája ütött el.
A gyomrom korog egy hatalmasat. Fájdalmasan könyörög ételért, mert ha jól számolom, a reggelim volt az utolsó, ami belém került. Imádok enni, de az utóbbi időben sikerült nagyon alacsonyra venni az étkezéseim számát.
Megfordulok, mire testem egy kínzó érzéssel reagál. Fájdalmasan felnyögött, majd próbálok valami kényelmesebb pózt keresni.
Mire végre megtalálom, percek alatt nyom el az álom.

***
Az eső elkezd esni. Először csak lassan, és reménykedek benne, hogy hazaérek, a vihar előtt. Befordulok a következő sarkon, de egy zsákutcában találom magam. A cseppek hangosan koppannak az ereszeken, kísérteties hangulatot keltve. A házakban vérfagyasztó csönd, és sötétség uralkodik, az utcát a lámpa gyér fénye világítja meg. Érzem, hogy vissza kellene fordulnom, de a lábaimnak nem tudok parancsolni, végig mennek a hideg aszfalton.
Lépteket hallok az utca túlsó végéből, és mikor hátrafordulok, látom, hogy egy sötét alak közelít felém. Kezében egy kést tart, és egyre közelít felém. Hajam, és ruháim teljesen átáztak, a hideg levegő megcsapja arcom.
Mikor a félelmetes alak már csak pár lépésre áll tőlem, meglátom az arcát. Aaron.
Fekete kapucniét jól a fejére húzza, így alig vehetők észre arcvonásai, és tengerkék szeme. Hátrálok pár lépést, de sajnos hamar utolér. Fenyegetően felemeli a kezében tartott gyilkolóeszközt, és megszólal mély, erős hangján.
- Minden a te hibád! - mondja alig hallhatóan, szemem idegesen, és mérgesen villan rám.
- Miről beszélsz? - kérdezem remegve. Teljesen átfagytam, ráadásul eléggé megrémít a viselkedése.
- Minden miattad van! - ordítja. Beleremegek, amint a csöndben hirtelen felhallatszik a félelmetes hangja. - Ha te nem születtél volna meg, Apa még most is velünk lenne! - vágja a fejemhez a sérelmeket. Könnyeim utat törnek maguknak, és csendben folynak le az arcomon.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. Akkor is elhagyott volna, nem az én hibám minden! - kiáltok vissza neki sírva.
- Minden akkor kezdődött! Azon az átkozott napon, amikor Anya elmondta, hogy terhes! Apa teljesen ki volt akadva! Azt akarta, hogy vetessünk el téged! Mert csak egy baleset vagy! - mikor szavai eljutnak tudatomhoz, még jobban rám tör a sírás.
- Hogy mondhatsz ilyeneket? - kérdezem, alig hallva saját hangom a sírástól.
- Mert így van! - most már egyre hangosabban ordít, de senki nem hajlandó kinézni az ablakon. A szél is feltámad, belekap a hajamba, és arcomba fújja. Az eső szüntelenül csapkodja az ereszeket, és félő, hogy sose fog elállni. Mennydörgések hangzanak fel, és villámok világosítják ki az eget pár pillanatra.
- Nem igaz! Nem tehetek arról, hogy egy alkoholista, durva állat lettél! Hidd el, ha megváltoztathatnám a dolgokat, megtenném, de nem tehetek róla, hogy erre az átkozott világra jöttem! - egyre jobban felemelem a hangom, amit ő nem díjaz. Fenyegetően emelgeti fel a kezében tartott kést, és egyre többször szegezi nekem.
- Hogy mersz így beszélni velem! Te csak egy baleset vagy, engem meg mindig is akartak! Minden miattad van, minden a te hibád! - egy ordítással elkezd felém futni, és a kést maga elé tartja. Felsikoltok a fájdalomtól, amit a belém fúródó kés okoz.

***
Riadtan ülök fel az ágyban, a hajam izzadtan tapad a homlokomra. Zihálok, és szívem sebesen ver, félő, hogy egyszer majd kiugrik a helyéről. Az ajtó kinyílik, a villany felkapcsolódik, és egy álmos, mégis féltő szempár szegeződik rám. Ahogy belenézek, nem bírom tovább tartani magam, könnyeim legördülnek az arcomon. A Göndör idegesen jön oda hozzám, és ül le az ágyra. Térdeimet felhúzom, fejem megtámasztom rajtuk, és hagyom, hogy minden fájdalom elő törjön.
Erős karok fonódnak körém, és húznak az ölébe. Védelmezően átölel, ami még inkább sírásra kényszerít.
- Sss. Ne sírj, Angyalom, minden rendben lesz - ringat. Fejem a mellkasára hajtom, és szépen lassan kezdek megnyugodni.
- Minden. Az. Én. Hibám. - mondom szaggatottan. Nagy kezeit az arcomra helyezi, és állam felemelve kényszerít arra, hogy a szemébe nézzek.
- Nem igaz. Minden okkal történik, de az élet nem kegyetlen. Elveszi, amit el kell vennie, de mindig ad valami szépet - mosolyog rám, és gödröcskék jelennek meg az arcán. Megdöbbent az optimizmusa, mert én eddig mindig csak a negatív dolgokat kerestem.
- Miért? Miért pont velem? - kérdezem suttogva, mire mosolyogva közre fogja az arcomat, és kisimít egy tincset belőle.
- Talán ez egy új kezdetnek a kezdete. Most pedig aludj - parancsolja, de hangjában semmi fenyegetőt nem vélek felfedezni. Lerak az ágyra, abbahagyja ringatásom, majd szép lassan feláll, azzal a szándékkal, hogy kisétál a szobából. Csak egy melegítőalsót visel, így jól láthatom tökéletes felsőtestét, amit tetkók borítanak be. Haja rendezetlen, és kócos, zöld szemei pedig álmosan fénylenek. Leoltja a villanyt, és kisétál.
- Várj! - kiáltok újra utána. Gyorsan visszarohan a szobába, és aggódva néz rám. A hold fénye beszűrődik az ablakon, és megvilágítja arcát. Kezével beletúr hajába, és tincseit kisimítja a szeméből. - Nem maradnál itt? - kérdezem teljesen zavartan. Nem tudom, hogy gondolom ezt, hiszen most ismertem meg, és eddig még senkivel nem aludtam együtt. Látva arckifejezését gyorsan visszaszívnék mindent, de már nem tehetem. A szavak kicsúsztak, a Göndör hallotta, és már nincs menekvés. Mosolyogva bólint, majd közeledik felém, és befekszik mellém. Ránk húzza a takarót, és vigyorogva néz rám. Kicsit feszengve érzem magam, és ezt gondolom ő is látja.
- Mi a baj? - kérdezi teljesen komolyan, bár a szemén látom, hogy magában mosolyog.
- Semmi. Csak, olyan szokatlan ez az egész - sütöm le a szemem. Kezével az állam után nyúl, felemeli azt, majd mélyen a szemembe néz.
- Ne zavarjon. Engem se zavar - kezét arcomra helyezi, és hüvelykujjával megsimítja az arcom. Mintha valami elektromos vonzás lenne köztünk, úgy bizsereg a terület, amihez hozzáérinti nagy ujját.
- De ez nem ugyanaz. Velem még senki nem tett soha, semmi ilyesmit - ismerem be zavartan, mire elneveti magát. Hát, persze, gondolhattam volna! Kiröhögi a tudatlanságomat, hogy aztán majd a haverjaival jót derüljenek rajta. Sóhajtva lehajtom a fejem, és már fel is készülök a bántó szavakra, amiket annyiszor hallottam már.
- Tényleg? Nem is értem, miért, Angyalom - tetszik, hogy Angyalomnak hív, holott nem is illik rám ez a becenév. - Hiszen olyan elbűvölő vagy. Sugárzik belőled a kedvesség, és a félénkség egyszerre, de tetszik - mondja, miközben furán mosolyog. Muszáj vagyok felnevetni szavain, mire széles mosolyra húzza a száját. Gödröcskéi megjelennek, és késztetést érzek arra, hogy megérintsem az arcát. - Mesél magadról egy kicsit - kér meg. Hangjában van valami, ami arról árulkodik, hogy tényleg érdekli őt az életem, nem csak úgy unaloműzésképpen mondja.
- Hát, nincs semmi érdekes bennem. Ugye, azt már tudod, hogy a bátyámmal, és az anyukámmal élek együtt, mióta Apám elhagyott minket. Van egy nővérem is, de róla már azóta nem hallottunk, hogy a barátjával elköltözött. Őszintén, én is azt tenném, ha Aaron nem keresne meg, és lenne kivel elmennem. Apám is alkoholista volt, de mióta új családja van, azóta felhagyott az ivással. Anya minden idejét a munkájával tölti, hogy meg tudjon nekünk mindent adni. Őszintén, fogalmam sincs, mi lesz velem, vagy mit fogok csinálni, miután leérettségiztem, de nem is érdekel. Csak el akarok menni innen, mert ezt már nem bírom - sóhajtok fel, és nézek rá, meggyőződve arról, érdekli-e még. Smaragdzöld szemei kíváncsian fürkészik arcom, várva történetem folytatását. Úgy döntök, megosztok vele minden bizalmas információt, amiről még soha, senkinek nem meséltem. - Aaron, mikor betöltötte a tizennyolcat, elkezdett folyamatosan bulizni járni, inni. Minden akkor kezdődött, amikor részegen hazajött, és feldühítettem. Akkor vert meg először, itt talán tizenhat éves lehettem, de lehet, hogy fiatalabb. Ez a terror már körülbelül három éve tart, folyamatosan. Anya beleőszült, és minden nap sír emiatt. Engem már nem érdekel, beletörődtem, hogy egyszer egy ilyen estén fog halálra verni - vontam meg a vállam, mire közbeszólt.
- Istenem, Angyalom, ne is folytasd! Ez egy elmebeteg állat, biztos, hogy nem mész vissza abba a házba többé. Felejtsd el az egészet! Nem fogom hagyni, hogy egyszer hullarészegen halálra verjen! - csattant fel, majd idegesen felült.
- Te ezt nem érted - kezdek bele halkan, mert már így is elég ideges. - Nem hagyhatom magára Anyát vele. Már csak ő maradt nekem - mondom olyan halkan, hogy alig hallhatja a hangom. Felsóhajt, és megfogja a kezem. Sokáig tanulmányozza, mire végre megszólal.
- Akkor két lehetőségünk van. Az egyik, hogy feljelentjük, de ezt nyilván nem akarod - forgatja meg a szemeit, mire bólintok. - A másik, hogy elvonóra küldjük - fejezi be gondolatmenetét.
- Sose fog beleegyezni - nevetek fel kínosan. Kicsit közelebb jön hozzám, majd újra a kezem kezdi el tanulmányozni.
- Pedig muszáj lesz neki. Vagy ez, vagy az. - vonja meg a vállát, és egy kicsit elgondolkozom. Igaza van. Aaron sose fogja ezt abbahagyni, ha nem teszünk ellene. Nem is merek bele gondolni, mit tett szegény anyával, miután eljöttünk.
- Most mesélj te egy kicsit magadról! - kérem mosolyogva.
- Hmm. A szüleim hét éves koromban elváltak, most anyám a nevelőapámmal él. Van egy nővérem, Gemma, ezen kívül semmi érdekes nincs velem - von vállat, mire felnevetek. - Mi az? - kérdezi bosszúsan.
- Olyan könnyedséggel beszélsz a családodról, és olyan röviden. Én itt elhadarom neked a legrosszabb napjaimat, te meg két mondatban letudod az egészet.
- Mert nincs mit mondanom. Veled ellentétben nekem unalmas életem van, semmi érdekes nincs benne - mosolyog rám.
- Ugyan. Biztos van még valami. Barátok, mondjuk, hogy miért járkálsz az éjszaka közepén az autópályán egyedül, minek készülsz, mit csinálsz szabadidődben. Ezek érdeklenek - mondom neki, mire mosolyogva végre belekezd.
- Igenis, hölgyem. Hát, öhm.. Az életem. Nézzük csak. Miután befejeztem a gimit, fősulira mentem, viszont abbahagytam. Most jelenleg nincs munkám, de folyamatosan keresek. És most éppen anyukáméktól jöttem haza, mert minden hétvégén családi programjaink vannak. Nem vagyok túl társasági ember, viszont van pár barátom. Szabadidőmben olvasok, vagy tévét nézek, szóval nagyon érdekes dolgokra ne számíts. Már érted, miért van unalmas életem? - nevet fel, mire mosolyogva bólintok.
- Mennyi az idő? - kérdezem tőle, mire előhúzza zsebéből a telefonját.
- Mindjárt öt óra - ásít.
- De én már nem vagyok álmos - motyogom, mire felkuncog.
- Akkor gyere, nézzünk egy filmet - kiszáll az ágyból, megfogja a kezem, és kihúz a nappaliba. - Mit óhajt nézni, kisasszony?  - kérdezi udvariasan, miközben odaáll a polchoz és elkezd böngészni a könyvek között.
- Valami vicceset.
Miután kiválasztjuk a filmet, letelepszünk a kanapéra. A vicces részeknél együtt fulladozunk a nevetéstől, a szomorú részeknél én magam elé meredek, a Göndör pedig engem néz.
Már a film felénél járunk, mikor csöngetnek.
- Ki a frász az hajnali hatkor? - kérdezi dühösen, majd kisétál.
- Öhm.. A nyomkövető alapján itt kell lennie. Ismered Angel Blacket? - kérdezi egy ismerős hang. Egy nagyon ismerős hang.




6 megjegyzés:

  1. Nemár! Ne mond, hogy az pszihopata!!! Meg fogok addig őrülni, amíg jön a folytatás! ^^
    Eszméletlen jó lett *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, Barby! :)
      Nagyon szépen köszönöm :)
      Nem mondok egyelőre semmit, hétvégén minden kiderül.. :)
      Xxx

      Törlés
  2. Teljesen összezavartál a végével, nem értem...
    Türelmetlenül várom a következő részt.
    Sok puszi,
    Gabi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Én is hasonlóképpen vagyok, de a következő részből minden kiderül :)
      Nagyon köszönöm a kommented :3
      Xxx

      Törlés
  3. Miért kellett itt abbahagyni ?! Egyszerűen, nagyszerű lett a rész! :) Alig várom a folytatást!
    Sok - Sok ölelés, Gabby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, Gabby! :)
      Sajnos, az eredeti részem túl hosszú volt, és lényegre törő.. :) Nem akartam már második részben közzétenni azt, ami a harmadikban fog történni, így két részre bontottam.. :)
      Nagyon köszönöm! :)
      Xxx

      Törlés