2015. március 15., vasárnap

Hetedik

Sziasztok, rózsácskák!  (Igen, elmondom, miért ez lesz a becenevetek.. Néztem Maris videóit, és ugye, ő Muffinkáknak hívja a feliratkozóit. Mondom, ez de jó, ilyen nekem is kell. Gondolj, gondolj, gondolj. Rosalya. [Tudtátok, hogy a legtöbb becenév C-vel kezdődik? Miért nem mondjuk Cassandra, vagy Cliare, vagy ClaireLettem? Mindegy, nem fontos] Ha rövidítjük, Rosa. Az már majdnem rose. Úgyhogy, rózsácskák lesztek ezentúl, szerintem tök aranyos becenév :3) Úgy nézett ki, hogy a hétvégén nuku energiám lesz, és nem fogok tudni kirakni részt. Dee, mikor megláttam, hogy 6000+ oldalmegjelenítés.. Oké, aki figyelte már az ask.-omat (Link, kérdezzetek nyugodtan a sztorival kapcsolatban, névtelenül is, nem muszáj askodnak lennie. :) Vagy, ha többet szeretnél tudni rólam. Mindenre őszintén válaszolok!), az tudhatja, hogy egyszer elmondtam, hogy ha 30 emberkéhez eljut a sztorim, már boldogan halok meg. És már túlléptük ezt a számot, szóval, ha holnap elüt egy autó, akkor is boldog leszek a síromban (na jó, azért nem biztos). Mindenesetre itt az új rész, csatlakozz a Facebook csoporthoz (link, csatlakozz, ha új infókat szeretnél szerezni, vagy csak érdekel a hülyeségem, amit összehordok ott nektek.. :D)
Igen, azt hiszem, ennyi.. 
Jó olvasást kívánok, sok puszi nektek!








Komótosan kisétálok az ajtóhoz, miközben anya össze-vissza rohangál a lakásban. Olyasmiket hallok, mint a "Máris itt van? Főznöm kell egy kávét!" vagy a "Hol van az a virág?!". Az előszobába érve arrébb rúgok néhány cipőt, és a tükörben gyors pillantást vetek magamra. Talán átkellett volna öltöznöm, de végül is teljesen mindegy. Még egy pillanatig habozok, miközben jobban szemügyre veszem az ajtót. Most valamiért sokkal érdekesebbnek tűnik, mint általában. Sajnos, akármennyi ürügyet sorolok fel, muszáj vagyok kinyitni az ajtót, hisz' igent mondtam a meghívásra, nem fogom visszautasítani.
Az ajtó kinyílik, és egyből a Göndörrel találom szemben magam. Tökéletes megjelenése most sem változott, haját a lágy szellő egy kicsit felborzolja. Kisfiús mosolyra húzza a száját, miközben végigmér.
- Azt hittem, már be sem engedsz - már nyitnám a számat, hogy válaszoljak, mikor Anya fut be a szobába. Szőke haja teljesen összeborzolódik, ezért kezével simítja ki az arcából a kósza tincseket.
- Bizonyára te vagy Harry, már nagyon sokat hallottunk rólad! Én Scarlett Hampson vagyok, de tegezz nyugodtan! - mutatkozik be, miközben a kezét nyújtja, és mosolyogva néz a Göndör szemébe.
- Harold vagyok, de a barátaimnak csak Harry. Nagyon szép lakás - jegyezi meg, miközben elfogadja a felé nyújtott kezet.
- Megkínálhatlak egy kávéval? - kérdezi Anya, miközben udvariasan beljebb invitálja a göndör hajú srácot..
Miközben a konyhába vesszük az irányt, Anyának be sem áll a szája.
- Annyira örülök, hogy Angel újra társasági életet él. A nyár elején lett vége egy kapcsolatának, és alig mozdult ki a házból. Még Sophia sem tudta kirángatni. És ugye, az Aaronnal történt dolgok sem tettek jót neki. Viszont, most pár hete újra boldog, ami nagy örömmel tölt el - mosolyog rám az utolsó mondatnál anya. Feszengve nézek rá, hiszen ki akarná, hogy az anyukája máris elmondjon róla mindent, egy teljesen idegen embernek. Jó, persze nem teljesen idegen, de akkor is.
- Hát igen. A legtöbb mai srác már csak ilyen - mondja a Göndör halál komolyan, miközben óvatosan rám pillant.
-És az azelőtti sem volt semmi.. Tele volt tetoválásokkal, és úgy összetörte a kicsikém szívét, hogy szegény napokig csak sírt - ingatja szomorúan a fejét. A Göndör mintegy megerősítést várva pillant rám, mire bólintok. Minek szépítsük a dolgokat, ha így történt?
- A tetoválások nem feltétlenül a rosszat jelentik - mosolyog sejtelmesen a Göndör.
- Neked is van? - belefolyok a beszélgetésbe, mert azért ezt nem lehet csak úgy átugorni.
- Persze. Még a lázadó korszakomból - nevet fel kisfiúsan.
Anya kiveszi a sütőből a sütit, majd felvágva egy tálcára teszi őket. Pár tányért is kivesz a szekrényből, majd leül egy székre.
- Öhm.. Nem indulunk lassan? - kérdezem feszengve, mert az oké, hogy ők elvannak az életem kivesézésével, de attól én még nagyon kínosan érzem magam.
- De, persze - mosolyog rám Harry. Gyorsan puszit nyomok anya arcára, és miután elköszönünk tőle, elhagyjuk a helyiséget.
A házból kilépve megcsap az émelyítő meleg, ami nálunk már-már lassan kánikulának számít, ha az eddigi hőmérsékletet vesszük figyelembe. A nap szokás szerint ezerrel süt, így még mielőtt elhagynánk a kertet, visszaugrok a napszemüvegemért. Mikor visszaérek, már a Göndör is ebben virít, és indulásra készen támaszkodik neki a kerítésnek.
- És merre megyünk? - kérdezem, mikor végre elindulunk az autója felé. Féloldalasan rám pillant, majd vigyorogva ránt egyet a vállán.
- Egyelőre legyen meglepetés - mondja, miközben kitárja nekem az autó ajtaját. A már jól ismert fekete kocsi makulátlan fekete bőrülése a szokásosnál is hidegebb, és jobban behuppan alattam, mikor leülök. Pár pillanat múlva nyitódik a másik ajtó, és a Göndör pattan be mellém. Elindítja az autót, és ezzel egy időben el is indulunk. Az út csendben teli,  csupán a rádióból szóló slágerek zaja tölti be az autót.
Igazából sosem tartoztam azok közé, akik követik a zenei divatot, ezért szinte egy olyan énekes sincs, akiért annyira nagyon rajonganék. Akár régebbi, akár mai zenéket is elhallgatok, de kedvencem sosincs.
- És mióta van tetoválásod? - töröm meg a kínos csendet. Valamiért, ha ebben az autóban vagyunk, mindig beáll közénk a csend.
- Tizennyolc éves korom óta. igazából szeretem őket, csak megbántam egy kicsit - mosolyog. - Neked van?
- Dehogy - röhögök fel. - Anya kinyírna, és amúgy is, annyira nem izgat. Másokon jó, meg minden, de a tudat, hogy örökre ott lesz, kiakaszt - csóválom a fejem.
- Vagyis nem szereted az állandó dolgokat - mondja ki, amit nekem kellett volna.
- Valahogy úgy - zárom le a témát.
- És a bátyáddal mi van? Mikor engedik haza? - érdeklődik, miközben letér az útról, egy kisebb mellékúton haladva tovább.
- Ha minden jól megy, akkor jövőhéten. Bár még nem vagyok teljesen biztos benne, hogy minden rendben, mikor visszajön - húzom el a számat.
- Érthető. És az apukád? - faggat tovább.
- Mi van vele? - ráncolom össze a szemöldökömet.
- Sosem említetted. Csak annyit tudok róla, hogy elhagyott titeket, aztán elköltözött. Nem is próbálta ápolni a kapcsolatot veletek? - húzza fel a szemöldökét, miközben rám pillant.
- Dehogynem. Még mindig próbálja. De teljesen halott a dolog. Például, egy levelet is küldött, hogy örülne, ha meglátogatnánk! - válaszolok mérgesen.
- És? Ez tök jó! Ha velem tartaná apám a kapcsolatot, én lennék a legboldogabb ember a világon - néz rám, miközben mosolyra húzza a száját.
- Ó. De nem jártok közös családi vacsorákra? Azt mondtad, onnan jöttél, amikor elütöttél - mondom, mire izmai egy kicsit megfeszülnek. Talán nem ajánlatos azt a napot emlegetni előtte.
- Igen, de a nevelőapámmal. Még kiskoromban lépett le, azóta semmi életjelet nem hagyott. Szóval, nem is értem, miért nem rohansz egyből. Én azt tenném - vonja meg a vállát, majd kanyarodik egyet.
- Nem érted! Közös álmaink voltak! Megígérte, hogy elmegyünk egy közös családi nyaralásra, aztán másnap mikor felkeltem, már nem is volt ott! - csóválom a fejem, miközben mérgelődök egy sort magamban.
- Angyalom, igazán továbbléphetnél! Ideje megbocsátani neki, megérdemli. Nem lehet olyan rossz apa... - pillant rám mosolyogva. Annyira szeretem, hogy jót szórakozik a problémáimon.
- Nem tudom. Ha Aaron beleegyezik, még akkor sem biztos, hogy elmennék.. - motyogom, miközben egy tisztásra érünk. Leállítja a motort, kikapcsolja a biztonsági övet, majd felém fordul.
- Vigyél magaddal valakit - mondja sejtelmesen.
- Például? - húzom fel a szemöldököm.
- Hogy is hívják a barátnődet? Sophia, igaz? Például őt - egy pillanatra azt hittem, magát fogja mondani, és esküszöm, rá is bólintottam volna...
- Nem is tudom.. - hezitálok.
- Ugyan, jó lesz! És ha a tesód nincs benne, elkísérlek - talán a hülye hormonok teszik (még akkor is működnek, mikor az ember már majdnem húsz éves?) , de a szívem egy kicsit gyorsabban kalapál. Most felajánlotta, hogy eljön velem egy teljesen idegen országba, idegen emberekhez, csak hogy ne érezzem magam rosszul. Hű.
- Tényleg? - kérdezem visszafojtott lélegzettel.
- Persze - mosolyog.
Én is kiszállok a kocsiból, majd követem őt a kis úton, ami továbbvezet a tisztásra. A nap belesüt a szemünkbe, a csöndben csak a bogarak ciripelése hallatszik. A táj annyira gyönyörű, hogy szinte egész nap nézhetném, akkor sem tudnék betelni vele. Pár fa van elszórva, ezenkívül csak a kopár táj látható.
- Mit fogunk itt csinálni? - nézek rá érdeklődve a napszemüvegem felől.
- Piknikezünk . feleli, miközben gyorsan visszasétál a kocsihoz, és kiemel egy kosarat belőle.
- És hol? - vonom fel a szemöldököm.
- Jaj, Angyalom, nézz körül! Miénk az egész rét! - fordul körbe megerősítve mondandóját.
Lassan elindulunk, és pár perc séta után megállapodunk egy helynél, ahova lecuccolunk. A Göndör leteríti a plédet, majd leül rá.
- Na, gyere már - nevet fel, mire kissé feszengve leülök mellé. Hátradől a pokrócon, haja szétterül körülötte, miközben a naptól hunyorogva néz rám. - Játszunk valamit! - jut eszébe hirtelen, mire nevetve megrázom a fejem.
- Mit? - mosolygok még mindig gyerekes viselkedésén. Húsz évesen az embernek már nem jut eszébe csak úgy játszani. Mondjuk nem tudom pontosan, hány éves, sosem kérdeztem. Jó lenne már kideríteni...
- Egyszerű. Te kérdezel valamit, és nekem tíz másodpercem van válaszolni, így nem gondolkozhatok kamudolgon. Utána csere - könyököl fel. Térdeimet felhúzom, kezeimmel átkulcsolom őket.
- Oké. Kezdesz? - vonom meg a vállam, miközben felül törökülésbe.
- Aha. Mikor születtél? Tíz, kilenc... - kezd el számolni, úgyhogy kapásból rávágom a választ.
- Augusztus másodikán - válaszolok kapásból.
- Az két hét múlva van - néz rám, mire bólintok. - Te jössz! - kacsint.
- Hány éves vagy?
- Huszonegy - mosolyog olyan aranyosan, ahogyan senki más nem tud. Te jó ég, miről beszélek?
- Te jössz.

***

Miután befejeztük a nem túl felnőttes játékot, elfogyasztjuk a szendvicseket, amiket a Göndör csomagolt. Bevallom, isteni finomak lettek, nem csoda, hogy azt mondta, imád főzni, és a barátai állítása szerint jól is tud. Igazat adok nekik.
Az eleinte beálló feszültség szép lassan feloldódott, és nem hazudok, ha azt mondom, életemben nem nevettem ennyit. Nem úgy viselkedett, mint a legtöbb fiú a randikon, udvarias volt, vicces, és tényleg olyan volt az egész, mintha ezer éve ismerném. a köztünk lévő fal lassan leomlott, és elfeledkeztünk a problémáinkról. Pedig, ha csak az enyémeket vesszük figyelembe, elég sok van..
Kezdve azzal, hogy Aaron holnap érkezik haza, és őszintén, még eléggé vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban. Mikor meglátogattam, teljesen olyan volt, mintha kicserélték volna, és egész jól elcsevegett a szobatársával, Emilyvel, akit szintén a héten engedtek haza. Állítása szerint jól kijöttek, már telefonszámot is cseréltek, és valószínű találkozni is fognak, de szigorúan, mint barátok. Bár én lennék a legboldogabb, ha a bátyám végre összejönne egy aranyos lánnyal, és ez az Emily eléggé normálisnak tűnik. Hosszú, szőke haja szép hullámokban omlik le a vállára, kék szeme csak úgy világít az arcáról, és egyáltalán nem úgy néz ki, mint akinek komoly alkoholproblémái vannak. Pedig de.
Miután a barátja megcsalta, féktelen bulizásba kezdett, olyannyira, hogy egy este alkoholmérgezéssel a kórházban kötött ki. A családja itt meghúzta a csíkot, vége az egésznek, és bedobták ide.
Szóval, visszatérve Aaronra. Holnap jön haza, anya már most teljesen be van lelkesedve,a barátai bulit akarnak csapni, ahova természetesen engem is meghívtak, de egyelőre még nem mondtam rá semmit. Ismerem Aaron barátait, akikkel az utóbbi időben nagyon rosszban volt, de az igazi barátok mégiscsak örökre mellette állnak. Egyébként normális srácok, csak, mint minden húszéves fiú, imádnak bulizni, de persze, csak mértékkel. Náluk egy bulin a puncsos tálon kívül semmi alkohol nincs, de mégis mindenki őrjöng. Egyszerűen ilyen jófej társaság..
És a másik problémám apa levele. Igazából már hiányzik egy kicsit, de köszönés nélkül lépett le. Ha azt mondja, hogy "Szia kicsim, most elmegyek, de majd felhívlak" talán nem lett volna ilyen nehéz elviselni azokat az időket. Mert mikor az embert magára hagyja az az ember, akiben bízik, eléggé nehéz felállni.
És bevallom, mennék is, meg nem is. Mennék, mert kíváncsi vagyok rá, és egy kicsit az új családjára is, de viszont nem mennék, mert így itt hagyni az ember lányát..
Anya mostanában egyre többet beszél arról, hogy mennünk kéne, nyilván, apa felhívta, és elújságolta az ötletét. Egyébként ők már jóban vannak, anya ezért sem érti, én miért nem tudom túltenni magam rajta..
De visszatérve a délutáni programra.
Már kezd besötétedni, de minket ez egyáltalán nem zavar, nyíltan fecsegünk mindenféléről.
Más első randira számítottam, de rosszabb értelemben. Azt hittem, majd valami unalmas helyre megyünk, ahol csókolózó párokba futunk, miközben valami romantikus undormányt nézünk. Igen, most a mozira gondoltam. És kellemesen csalódnom kellett, mert szó sem volt ilyesmiről.
- Lassan indulnunk kellene, kezd sötétedni, nem akarok anyukádnak rossz benyomást tenni, hogy már az első randin éjszaka viszlek haza - áll fel mosolyogva, és a kezemnél fogva felránt engem is.
- Ha úgy vesszük, nem is ez az első. Már voltunk együtt kajálni - mondom vigyorogva, miközben elkezdjük összeszedni a szétdobált cuccokat.
- Akkor az első hivatalos randink - mosolyog.
Mikor végre összeszedelőzködünk, az idevezető úton visszamegyünk a kocsihoz.
Az út csendben telik, most a rádiót sem kapcsoljuk be, csupán egymás lélegzetvételét hallgatjuk.
Mikor végre az utcánkba kanyarodunk, kikapcsolom a biztonsági övet, és moslyogva nézek ki az ablakon, miközben a kocsi megáll.
- Köszönöm a mai napot. Nagyon jól éreztem magam - mondom mosolyogva, miközben összeszedelőzködöm.
- Én is. Megismételhetnénk valamikor - kacsint rám.
- Mindenképpen - válaszolok a fel nem tett kérdésre, miközben kiszállok a kocsiból.




8 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos volt :) A pocsék hétvégémből szépet varázsoltál. És ezért nagyon hálás vagyok neked :3 Tényleg remek lett ;) Még egyszer köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :) Nagyon szépen köszönöm! Remélem, azért annyira mégsem volt pocsék hétvégét.. :)
      Én köszönöm, hogy fordítottál rá pár percet, és elolvastad, és írtál nekem :3 sokat jelent! :)

      Törlés
  2. Nagyon jó:) Olyan cukik... Csodálatosan írsz! Hamar kövit!!
    xxFanni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Fanni! :)
      Nagyon szépen köszönöm! :) A kilencedik rész lesz a szerintem nagyon cuki.. :)

      Törlés
  3. Jujjj,, nekem is kell egy ilyen pasiiii ♥♥♥
    Amúgy nagyon jó lett a fejezet ^^ Várom, hogy minél hamarabb gyere a következővel!! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, nekem is.. :D

      Nagyon köszönöm! :))

      Törlés
  4. Uramisten.....most találtam rá és IMÁDOM!!!! Nekem is ilyen pasi kell komolyan ❤
    Harry annyira cukin gyerekes :D
    Pusszantalak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira aranyos.:) A legtöbb blogban a nagyképű macsó, aki mindenkit utál, de itt nem.. Én nem akartam olyanra.. :)
      Köszönöm a kommented! :)) Nagyon jól esik! :)

      Törlés