Harminchatodik

Sziasztok!
Nem tudom, mikor írtam már ide ilyen hosszabb írói megjegyzést - szerintem eléggé régen -, de most az következik. 
Elkezdődött az iskola, mindenki tanul, izgul, készül, sötöö, blablabla. Engem ez nem akadályoz, én ha akarok, írok, találok rá valamilyen módot, akár fent maradok tovább, de akkor is írom a részeket folyamatosan, ettől ne féljetek :) Ezentúl visszaállunk heti egy részre, hogy azért mégiscsak tudjak írni időközben XD 
Szeretném megköszönni a 135 feliratkozót, csodásak vagytok, annyira hihetetlen *o* talán a második évadig még a 150 is meglesz, és indíthatunk egy újabb Harry szemszöggel? ;) Kíváncsi vagyok rá :D
Már csak 3 részünk+epilógusunk van hátra az évadból, ami túl kevés, szerintem. Utána egy kisebb szünet, mikor írom folyamatosan a második évadot, és már olvashatjátok majd, heti egy résszel :)
Egyre izgatottabb vagyok, hiszen ez lesz az első befejezett történetem, ha mindenki úgy akarja. Rengeteg ötletem van a második évadhoz, jelenleg a harmadik részét írom, és remélem, majd az is annyira fog nektek tetszeni, mint ez :)
Na, de nem szövegelek tovább, jó olvasást! :)





Egy hónap telt el azóta, hogy Sophia átjött hozzánk, elmondta, hogy összeköltözik Niallel, és odaadta a terhességi tesztet. Egyébként, az még mindig érintetlenül csücsül a táskám alján, mert nem szándékoztam elővenni. Bár a reggeli rosszullétek nem szűntek fel, eddig valamelyest sikerült eltitkolni Harrytől. Igazából, az idő múlásával egyre ritkábban jelentkeznek, általában kétnaponta. 

Niall és Sophia hosszas keresgélés után találtak egy lakást, amit egyelőre csak bérelnek, de ez ideiglenes megoldás. A lány hamarosan dolgozni kezd, Niall folyamatosan a műhelyben van, és ahhoz képest, eléggé jól állnak. A héten költöztek be, Harry segített nekik, én viszont anyáékhoz utaztam pár napra, megnézni az ottani körülményeket. Eléggé csendes környék, hatalmas ház gyönyörű kerttel, békés szomszédok. Vagyis, tökéletes az újrakezdéshez. Anya barátja borzasztóan rendes, ameddig ott voltam egy rossz szót nem szólt hozzám, érdeklődött Harryről, és látszott, hogy fontos neki a jó kapcsolat velünk. Elvégre anyánk szívét rabolja el éppen, amiben két gyerek is van, vagyis az egész felesleges akkor, ha rosszban van velünk. Aaron szinte kivirult az új helytől, rengeteg barátot szerzett, állást a helyi könyvtárban, ami egy kicsit fura volt számomra, de állítása szerint hosszú idő után most érzi magát először boldognak. És ha ez valóban így van, akkor nekem is annak kell lenni, nem? 

Anya pedig teljesen kivirult. Komolyan, sokkal boldogabbnak tűnik, mint valaha. Még talán apa mellett se láttam ilyennek. Mikor kettesben beszéltünk, ő is hasonlóképpen válaszolt, mint Aaron.

Tehát, a látogatásom alkalmával meggyőződtem a családom boldogságáról, már csak az enyémmel kell foglalkozni.

Miután hazajöttem, borzasztó kevés időt tudtam Harryvel tölteni. Rengeteget dolgozott, ha hazajött borzasztó fáradt volt, sőt, még túl óráznia is kellett, volt olyan este, mikor fél nyolckor ért haza, vacsizott, letusolt és elaludt a kanapén tévénézés közben. Nem hibáztattam, sőt, igyekeztem megkönnyíteni neki. Egyszer vittem neki és a főnökének ebédet, amit nagyon megköszöntek, szinte azonnal is befaltak, de nem zavartam sokáig, mert influenza szezon van és féltek, hogy én is elkapom.  

Egy hatalmas sóhaj hagyja el a számat, kezemmel Harry felé nyúlok, aki békésen szunyókál mellettem, miközben göndör tincsei a szemébe lógnak, mellkasa egyenletesen emelkedik fel-le, és átkarolja a hasam. Olyan ártatlanul fest alvás közben, rendszerint ha hamarabb kelek, mindig elmondom, mennyire édesen alszik, de néha ez aranyozza be a napomat. 

Miközben ezen gondolkodom, Harry fújtat egy hatalmasat, és dörmögve ráteszi a fejét a hasamra. Kicsit felnevetek, de nem túl hangosan, hiszen valószínűleg még mindig álmodik, de jobb lett volna, ha békén hagyja a hasam. Érzem, hogy valami közeleg, pontosabban egy újabb adag hányás, hiszen két napja nem a budin kezdtem a reggelt? Akkor miért lenne ez ma is ugyanúgy? 

Gyorsan, mégis óvatosan lelököm magamról a fiút, azonnal felpattanok, de a hirtelen mozdulattól csak még sürgősebbé válik az elintéznivalóm. A számra tapasztom a kezem és futólépésben igyekszem elhagyni a szobát, de Harry felül az ágyban és miközben megdörzsöli a szemét, rekedtes reggeli hangon szólal meg. 

- Angyalom, minden oké? - válaszra sem méltatom, azonnal elhagyom a helyiséget, és a fürdőbe megye, ahol semmire sincs időm, egyből felhajtom a vécé ülőkét, és máris felé hajolok. A tegnapi vacsorám olyan szinten jön ki belőlem, hogy szerintem semmi sem marad. A feljövő ételmaradék kaparja a torkom, és még a hajamat sincs időm hátradobni, azonnal az arcomba hullik, egészen addig, míg valaki előre nem nyúl, és nem rendezi össze az egészet. Harry hűségesen tartja a hajam, egészen addig, míg már nem jön semmi, és fáradtam ülök le a lehajtott ülőkére, miután lehúztam a vécét. Harry leguggol elém, kezét a combomra helyezi, és nagy, álmos szemekkel vizslat. 

- Minden oké? - kérdezi, de csak megvonom a vállam. A hasam még egy kicsit mindig émelyeg, de már nem érzem nyomát a dolgoknak. Gyorsan felállok, a csaphoz lépek, és kiöblítem a számat, majd megtámaszkodom rajta és mosolyogva megvonom a vállam.

- Persze, csak egy kis hányás. Jól vagyok - legyintek semmitmondóan, miközben Harry közelebb jön hozzám. Csak egy boxert visel, izmos, tetoválásokkal borított felsőteste szabadon van, és miközben megáll előttem, végigsimítok a karján. Egy huncut mosolyt ereszt el, majd a derekamra simítja a kezét és a nyakamhoz hajol. Óvatosan puszikkal kezdi el halmozni és miután talál egy érzékeny pontot, elkezdi szívni. Lehunyom a szemem, és hagyom, hogy a keze a fenekemre csússzon, és óvatosan belemarkoljon. Mielőtt a dolgok beindulhatnának, elválik tőlem, és vigyorogva megfogja a kezem. 

- Talán ezt nem most kéne - hangja nagy önuralomról árulkodik, hiszen mióta hazajöttem, még nem voltunk együtt, de csak bólintok, és a kezénél fogva húzom le az emeltről. A konyhában gyorsan iszok egy pohár vizet, majd Harry felé fordulok. Szinte beleütközök, mert pontosan mögöttem áll és vigyorogva a pizsim aljához siklik a keze. 

- Jól áll a pólóm - Igen, a pólójában alszok, de ezt elkunyiztam tőle. Igazából ez még az, amit elvittem magammal Sophiához. 

- Mikor is megyünk Niallékhez? - igen, hivatalosak vagyunk egy háznyitó grilllezésre, amin csak négyen leszünk, de úgy készülnek rá, mintha nem is tudom mi lenne. Persze, nagy dolog az összeköltözés, szóval csak mosolyogva igent mondtunk. 

- Holnap. Egy picivel hamarabb elengednek és négy után már ott is leszünk - bólintok az információk hallatán és megfordulok, háttal a fiúnak. 

- Kávét?  - kérdezem, de meg sem várva a válaszát oda is teszem.
- És, velünk mi lesz? - kérdése egészen meglep, hisz' én azt hittem, tökéletesen megvagyunk. Akkor úgy látszik, neki talán valami nem  Látva pánikoló arckifejezésemet, azonnal kezem után nyúl, és ujjaival lassan körkörös mozdulatokat ír le a csuklómra, nyilván azért, hogy megnyugtasson. - Mármint az elköltözéssel - javítja ki magát, nekem pedig egy hatalmas sóhaj hagyja el a számat.
- Lassan elkezdhetnénk lakást nézni - bólintok egy hatalmasat, mert igaza van. Már egy hónapja mondogatjuk, de még a környéket sem tudjuk, sőt, semmit. Azért így elég jó lesz belevágni a dolgokba...
- Vagy kiválaszthatnánk először is a tökéletes környéket. Aztán, keresünk egy házat. Aztán megvesszük, és beköltözünk. És éljük az életünket - válaszol vigyorogva, mire csak megforgatom a szemem, és odabújok hozzá egy ölelésre. A karjaiba zár és szorosan behunyom a szemem. Ez egy tökéletesen kidolgozatlan terv, ami tartalmaz mindent amit szeretnék. - Most viszont, sürgősen fel kell öltöznöm, mert ha elkések, nem lesz miből elmenni - kuncog, úgyhogy gyorsan töltök neki egy csésze kávét, amit azonnal meg is iszik és ameddig kaját csinálok neki, elmegy felöltözni. Rekordsebességgel lerobog a lépcsőn, gyorsan begombolja a farmerjét, elveszi a kezébe nyomott zacsit, nyom egy puszit a számra és futtában kiált vissza. - Este jövök - aztán már hallom a bejárati ajtó csapódását, és szinte meggondolatlanul a táskámhoz sietek, és kiveszem belőle a Sophiától kapott terhességi tesztet.
Egy hónapja halogatom ezt az egészet, ideje megtudni, mi lesz. Ha esetleg sikerült a gyerek, tuti nem költözünk el egyből, de nem számít. Ha pedig nem sikerült, akkor elköltözünk, és Lanától távol tudom felnevelni a picimet Harryvel az oldalamon.
Hatalmas sóhaj hagyja el a számat mikor belépek a fürdőbe, és elolvasom a használati utasítást. Vizeletbe tesszük a végét, hagyjuk tíz-tizenöt percig, ha egy csík van, akkor negatív, ha kettő, akkor pozitív. Szuper...
Miután a nagy részét megcsinálom, és kirakom 10 percre, elhagyom a fürdőt. Nem akarom az egészet végigidegeskedni, de egyszerűen ez az egész megváltoztathatja az életemet. Ha pozitív lesz, fogalmam sincs, mihez kezdjek. Ha negatív, megnyugodok és elmegyek dokihoz a hányás miatt.
Lehuppanok a kanapéra és az ujjaimat tördelem, miközben várom az idő letelését. A percek mintha óráknak tűnnének, torkomban dobog a szívem, lélegzetvételem eléggé egyenletlenné válik, és úgy érzem, bármelyik pillanatban elájulhatok a stressz miatt. Majdnem három hónap telt el az első együttlétünk óta és ilyenkor már kimutatható a dolog.
Már csak két perc, és végre kiderül ez az egész. Folyamatosan a kattogó órát bámulom, a telefon a kezemben, hogy bármikor hívhassam Sophiát, ha baj van. Ő tuti megért, tuti ad valami tanácsot, amitől valamivel jobban érzem magam.
Mikor végre eltelik az a tíz perc, úgy sétálok a fürdőbe, mintha a fogamat húznák. Először mélyen behunyom a szemem, aztán félve nyitom ki, és pillantok a kezemben tartott tesztre. Nem lehet... Ez...Lehetetlen..
Két csík. Ami azt jelenti, hogy pozitív. Terhes vagyok. Gyerekem lesz.
Elkerekedett szemekkel pattanok le a lehajtott vécé ülőkére, kezembe temetem arcom, és könnyek marják a szemem. Miért esik ez annyira zokon, mikor belementem a próbálkozásba? Miért nem tudok felhőtlenül örülni? Miért nem tudom felfogni, hogy anya leszek? Szeretem Harryt és ő akarja majd ezt a gyereket. Hogy mondjam el neki? Ez mindent megváltoztat majd kettőnk között. Hogy mehettem ebbe bele?
Jó, állj le Angel. Te akartad ezt a gyereket, Te bólintottál rá, hát viseld a következményeit. Egyszer úgyis eljut majd az agyadig, és akkor valószínűleg boldog leszel. Mikor megszületik, lesz valami ami örökre Harryhez köt majd téged, szóval fejezd ezt be, és gondolj szép dolgokra.
Milyen jó lesz, mikor először tarthatom majd a karomban  kislányomat vagy kisfiamat. Mikor együtt fogjuk berendezni a kisszobát, mikor Harry majd a kiságyat szereli és én a nagy pocakomat simogatom. És mikor majd megszületik, boldogabbak leszünk, mint valaha. Végre egy család leszünk.
De mégis hogy mondjam el neki? Egyáltalán egy tesztben meg lehet bízni?
Vennem kell még egyet, hogy biztos legyek a dolgokban. Azonnal felpattanok, a teszttel együtt, a kukába hajítom és gyorsan kiszaladok az ajtón. A következő utcában van egy gyógyszertár, ott veszek még egyet, és ha az is pozitív, felhívom Sophiát. Harrynek nem fogom elmondani egyből. Nem tudom, hogy közöljem vele...
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Ez a aba elmélyíti a kapcsolatunkat, és okot ad az újrakezdésre. Nem fogom egy olyan világba szülni, ahol Lana az én halálomat kívánja, ráadásul amint a fülébe jut a pici híre, biztos, hogy belém fut egy késsel. És most már nem csak a saját életemre kell gondolnom, hanem rá is.
Amint ezen gondolkozok, oda is érek, és szerencsére, nincs senki a helyiségben. Tipikus gyógyszerszagot áraszt a fehér helyiség, és egy idősebb nő ül a pult mögött.
Gyors léptekkel odamegyek, ls eléggé bizalmasra véve a figurát, halkan mondom el, mit szeretnék.
- Jó napot! Egy terhességi tesztet kérnék - a nő rám emeli a tekintetét, és szemüvege mögül végigmér. Kicsit megvetően áll fel a székből és kezdi el keresni a terméket, majd miután megtalálja, a kezembe nyomja, és az orra alatt megjegyzi:
- Kicsit korán kezdi - dünnyögése szíven üt, mert ha ő így gondolja, mit fog szólni anya? Vagy bárki más? Közröhej tárgya leszek.
- Húszévesként szerintem nem korai - próbálok közömbösnek tűnni, de csak egy fejcsóválást kapok, így gyorsan a kezébe nyomom az árát, majd meg is fordulnék, de ekkor beleütközök valakibe és a teszt kiesik a kezemből. Nem látom a lány arcát, de gyorsan lehajol, és felveszi nekem. Mikor aztán ránézek, a szívem kihagy egy ritmust, ugyanis pont Harry nővérébe kell ütköznöm miközben próbálok meggyőződni arról, hogy lesz-e gyerekünk. Szerintem ő még jobban meglepődik, mert csak kapkodja a fejét köztem és a teszt között, majd halványan elmosolyodik, és a kezembe nyomja.
- Sok sikert! És ha nagynéni leszek, remélem elmondjátok - azzal ki is kerül, és már beszélgetésbe is elegyedik a nővel. Szuper...
Köpni-nyelni nem tudok hirtelen, gyorsan a táskámba süllyesztem, és hosszú léptekkel elhagyom a helyiséget. Szinte rohanok hazáig, és egyből a fürdőbe megyek. Újabb keserves tíz perc után újra egy pozitív terhességi tesztet tudok magam mögött, mire csak megrázom a fejem, és felhívom Harryt.
- Szia. Zavarlak? - elég nagy hangzavar van a vonal végén, így egy picit eltartom a készüléket a fejemtől.
- Angyalom! - hangja felvidul miután eljut a tudatáig, hogy én keresem és látom előtt aranyos mosolyát. - Nem zavarsz. Baj van? - kérdezi sejtelmesen.
- Dehogy. Csak meg akartam kérdezni, hogy mit főzzek neked ma - úgy tűnik, nagyon megy a hazudás. De ez nem telefontéma, így gyorsan felállok, és újra a kukába hajítom a tesztet.
Tehát, gyerekünk lesz. Egyelőre nem tudom felfogni, de idővel biztosan jobb lesz... Remélem, nem leszek borzasztóan kívánós anya, nem hízok harminc kilót, és utána könnyen le fogom adni. Remélem, hogy Harry megért majd, és nem fog kiakadni, elvégre ő akarta a babát. 

És remélem, idővel felfogom az egésznek a súlyát. Mert nem lesz egyszerű ez az elkövetkezendő időszak. De szerencsére, Harry mindig ott lesz mellettem, és megkönnyíti majd a dolgokat. Csak erre tudok most gondolni, és a kérdésre, amit nem hallottam, mert a gondolataim elkalandoztak. Oops...