2015. április 3., péntek

Nyolcadik

Sziasztok, rózsácskák!
Tudom, három hete volt utoljára rész, de akik benne vannak a Facebook csoportban, tudják, hogy a tanulmányi kiránduláson voltam szombaton, vasárnap pedig tanultam, tanultam, tanultam. Viszont, vigasztalásképpen, egy extrahosszú fejezetet hoztam nektek, 2500+ szó lett, szóval, büszke vagyok magamra. Köszöntöm az új feliratkozókat, olvasókat, köszönöm a majdnem 8000 oldalmegjelenítést, ti vagytok a legjobbak. :)








Nem tudom, mikor jön el az ember életében az a pont, mikor úgy érzi, talán új életet kezdhet a családjával. Egyik reggel csak felkel, és jön az a bizonyos szívbemarkoló érzés? Mert nekem így történt. A tudat, hogy Aaron ma hazajön, kissé kiakaszt, viszont mégis örülök neki, mert a testvérem. Így történik az, hogy most, mikor a kávémat kortyolgatom, és nézek ki a fejemből, elgondolkozok a történteken. 
Többször említettem már, hogy az egész két éve kezdődött, mikor egy reggel felkeltem, és apa nem volt ott. És igen, mindig ugyanaz a vége. De több dolog is történt.
Akkor, reggel Aaront nem láttam. Azt hittem, a szobájában gunnyaszt, és ő is hasonlóképpen érzi magát. Hozzá kell tennem, hogy akkor már tizennyolc éves volt, ezért mindig is azt hittem, hogy neki könnyebb. De nem, talán sokkal nehezebb volt. Anya a nappaliban sírt, és folyamatosan magát okolta a történtekért. Mert apának nem akkor kezdődött a kapcsolata. Akkor már egy ideje tartott.
Emlékszem, hogy halkan bekopogtam a bátyámhoz, de választ nem kaptam, így benyitottam. És persze, ő nem volt ott. Anyának nem szóltam, nem akartam rontani a helyzeten, de persze, neki nem tűnt fel semmi.
Aztán, este hazajött, teljesen részegen, és akkor vert először el minket. Senkinek nem szóltam a dolgokról, de másnap, a tanárom meglátta a lila foltokat. Nem akart hinni a szemének, de azt mondtam neki, elestem, és bevertem.
Aztán, Aaron egyre lentebb csúszott. Folyamatos verekedések, bántalmazások, és gyűltek az igazolatlan órái, pedig érettségi időszak előtt állt. Végül, az igazgató megelégelte a dolgokat, és kicsapás lett a vége.
Rossz társaság, drogügyek, még több bántalmazás, és nuku normális kapcsolat. Se barátai, se élete, semmije nem maradt. Anya sokszor leült vele beszélgetni, apánkat is folyamatosan hívogatta, hogy csináljon valamit a fiával, de nem lett jobb a helyzet, sőt. Talán, még rontottak is rajta.
Ezek folytatódtak, egészen máig. Talán, az az Aaron, aki belép majd azon az ajtón, egy teljesen másik lesz.
Anya egész reggel a szobáját pakolgatja, újjá rendezi, összeszedi a piásüvegeket, és az összes többi dolgot, amit most kidobunk az életéből. Nem tudom, jót tett-e neki, de az biztos, hogy nem lesznek problémái.
És, már ma egyből tesztelni fogjuk a dolgokat. A barátai (akik miután megtudták, mire szánta el magát) adnak neki még egy esélyt, így hatalmas bulit terveznek mára a visszatérése alkalmából. És, én is hivatalos vagyok erre, így nem mondhatom le. Sophianak már szóltam, és már csak egyetlen ember van, akit szívesen látnék itt, de elfelejtettem megkérdezni a dologról.
Tehát, pontosan két órakor átjönnek a srácok, és Matt elviszi Aaront vásárolni. Ezt azzal magyarázták neki, hogy ráfér a stílusváltás. Hát, nekem mindegy, amíg ők szétszedik majd a házat, én átugrom Sophhoz beszélgetni, és segíteni neki felöltözni. Igen, nála ez mindig nagy dilemma, muszáj tökéletesen kinéznie. Az már más kérdés, hogy általában rám is rám erőszakol valami undormányos miniruhát.
Bár, már tudom, mit fogok felvenni, azért hagyom neki, elvégre, ilyen szakmában szeretne elhelyezkedni.
- Kicsim, gyere, nézd meg a végeredményt! - hallom anya kiáltását. Gyorsan megiszom a maradék kávét, majd a mosogatóba helyezem, és a szoba felé veszem az irányt.
Az ajtón belépve, egyből egy teljesen más látvány fogad: tisztaság. Vége a folytonos kupinak, a mindenfelé heverő kajáknak, és pólóknak.
Az ágy szépen be van ágyazva, és ablak alá lett tolva. A könyvespolcon is rend lett, betűrendben a különböző kötelező olvasmányok, és szépirodalmi művek. Végre látszik a sötétkék tapéta, és a Tv, mert már nem hevernek rajta csokispapírok. Mintha, egy normális szobába léptem volna, a totális káosz után.
- Hű. Végre rend van - nevetek fel. Anya mosolyogva nézi a művét, mikor megcsörren a telefon.
- Ó, ez Aaron lesz! Azt mondta, Matt érte megy, hazajön, ledobja a cuccait, és elmegy vásárolgatni. Én négytől dolgozik, tudod, az éjszakai műszak, szóval tiétek a ház, viszont, kérlek, ne szedjétek szét, és ne hagyd, hogy Aaron igyon. Hányra is jönnek a vendégek? - néz rám összeráncolt szemöldökkel, mire a faliórára pillantok. Dél múlt két perccel.
- Ötre mondtuk nekik. Én kettőkor megyek át Sophhoz, a srácok is akkor jönnek. Tudod tartani a frontot négyig?
- Kicsim, két gyereket neveltem fel, és vigyáztam Sheila néni gyerekire. Ami nyolcat jelent. Igen, szerintem elbánok egy-két kamasz fiúval - mosolyog, mire kimegyek a szobából. Oké, azt nem mondtam, hogy összesen heten jönnek, de ha anya ezt mondta, biztos képes lesz figyelni rájuk. Remélem.
Gyorsan a szobába veszem az irányt, és előkotrok a szekrényből egy felsőt, meg egy nadrágot. Hajam összegumizom, és gondosan kiemelem a szekrényből a darabot, amit átviszek Sophhoz.
Az íróasztalomon lévő mobilom megcsörren, és gondolkodás nélkül veszem fel, tudva, hogy Sophia hív.
- Mindjárt indulok, Soph, de még csak dél van! - szólok bele köszönés gyanánt. Egy férfihang nevet fel a vonal végén, mire egy kicsit megugrok. Fülemtől elemelem a telefont, és látom, hogy a Göndör neve virít a kijelzőn. Francba.
- Én is örülök neked - hangján hallom, hogy nevet, de mégis zavartan csavargatom az egyik hajtincsemet.
- Bocsi, azt hittem Sophia lesz az. Mert kettőre megyek át hozzá, és szokása hamarabb hívni, hogy megkérdezze, hol vagyok - mondom még mindig pirultan.
- Semmi gond. Van valami programod mára? - teszi fel a kérdést, mire szívem egy pillanatra kihagy.
- Ami azt illeti, van. Aaron köszöntő bulija lesz, rengetegen jönnek. Nincs kedved eljönni? - ó, kérlek, csak mondj igent.
- Mikorra kell odaérnem?
- Hát, ötre jön mindenki, de jöhetsz hamarabb is. Már négytől itthon leszek.
- Ott leszek - mondja, mire vigyorogva bólintok. De ekkor eszembe jut, hogy lassan indulnom kell, muszáj hamarabb elindulnom, mert úgyis írni fog, hogy már egyre legyek ott.
- Most le kell tennem. Várlak. Szia! - köszönöm el, és teszem le a telefont. Hatalmas vigyorral a fejemen nyúlok a ruháért, és megyek ki a szobámból. Anya éppen a konyhában gyúrja be a pogácsának való tésztát, mikor benézek a konyhába.
- Indulok Sophhoz - jelentem be, miközben elveszek egy mandarint az étkezőasztalról.
- Máris? Még csak fél egy - néz rá az órára.
- Aha, de hamarabb megyek. Fél négykor jövünk, addig is, sok sikert! - búcsúzok el tőle.
Az utcára kiérve megcsap a lágy szellő illata, és ahogy elindulok a már megszokott úton, kizárom a külvilágot. Sophiaék háza teljesen otthonos számomra, bár nem nagy szám. Egy egyszerű kis kertes ház, amerikai stílusú konyhával, három szobával, ami nekik pontosan elég. Ugye, ott van a nappali, a szülei hálószobája, az ő szobája, a kistesója szobája, két fürdő, a konyha, és ennyi.
Mikor a dolgok történtek, sokszor aludtam náluk, így a szüleinek már családtagnak számítok. Persze, Adam, az öccse, azokban a napokban is próbált felvidítani a maga tizenhárom éves fejével. Jól esett, cserébe gépeztem vele egy kicsit. Igen, mondjuk nem lettem okosabb, maximum abban, hogy kell meggyilkolni egy játékban egy embert, és hogy az mennyi pénzt hoz.
Tehát, bekanyarodok a jól ismert utcába, ahol egyből megpillantom a kis házat, ami amúgy nem is olyan kicsi. A kapu nyitva van, gondolom, számítottak rá, hogy hamarabb jövök.
Az ajtónál állva halkan kopogok, mire pár másodperc múlva lábdobogást hallok, és Sophiaval találom szembe magam. Még pizsiben rohant ki, barna haja egy laza kontyba van fogva, és vastag keretes, fekete szemüveget visel, kontaklencse hiányában.
- Sziaa - köszönt, jól megnyomva az "á”-t a szó végén. A karomnál fogva beránt az előszobába, és a lábával becsapja az ajtót. A nappaliban ül Mr. Herron, éppen valami újságot olvasva, de érkezésemre felkapja a fejét. - Ne zavarjatok, a szobámba leszünk - kiált Soph, majd felhúz a lépcsőn.
- Csókolom! - köszönök a szüleinek, akik csak mosolyogva néznek minket.
- Mi is voltunk fiatalok - mondja Mrs. Herron, miközben keresztrejtvényt fejteget az asztalon.
Az emeltre felérve egyből belépünk Soph rózsaszín szobájába. És nem, nem a szülei erőltették rá ezt a szín, ő akarta azt, hogy az egész szobája rózsaszín színben pompázzon.
- Mennyi az idő? - kérdezi, miközben a telefonját keresi a nagy kupiban.
- Egy óra.
- És mikorra kell odaérünk?
- Hát, fél négyre jó lenne hazamenni - vonom meg a vállam.
- Oké, akkor kevés az időnk. Nézzük. A ruhák kiválasztása minimum fél óra - kezd el számolgatni, miközben idegesen rohangál a ruhásszekrényhez, majd vissza.
- Nekem már van ruhám - emelem fel a kezemben tartott kis csomagot.
- Szuper. Mutasd! - veszi el tőlem, majd szemügyre veszi a fekete költeményt.
Egy egyszerű. Kétpántos fekete ruha, mely deréktől lefele bővül. Fodros szoknyarésze térdig ér, ezért egy teljesen átlagos, hétköznapi viseletnek is bemondható.
Bevallom, ez az egyetlen ruhám van, ami alkalmas egy ilyen estélyre, mert nem igazán kedvelem a mini, alig takaró darabokat.
- Tökéletes, illik hozzád. Oké, akkor mínusz tíz perc. A hajunk is legyen egy fél óra, aztán ráncba szedni magunkat az is, és a maradék időnkben ráérünk sminkelni. Gyerünk, kezdjük, kevés az idő - tapsol.
Itt kezdődik az, amikor én leülök az ágyra, ő, pedig kidobálja az összes ruháját, és eszeveszett tempóban kezd válogatni, miközben nekem, illetve, a tükörképének magyaráz arról, ez miért nem, ez miért.
- Ez túl rövid. Ez túl hosszú. A combközépig érő ruhák jók lesznek. Ha te feketében vagy, akkor én fehérben leszek, vagy színesben. De ezeket nem, mert nem mennek a szememhez. Szerinted ez a fehér legyen, vagy ez? Jó, ez jobban tetszik, ez tökéletes lesz. - közben csak kapkodom a fejem, mert rekordsebességgel mutogatja a ruhákat. Végül, egy fehér mellett dönt. Rövidujjú, a derekánál egy masni van, és klasszikus ruha. Eléggé jól áll neki.
A következő lépése, hogy bevonul a fürdőbe, kihoz egy hajvasalót, és egy hajsütővasat, majd míg felmelegszenek, leültet egy székbe, és elkezdi fésülni a hajam.
- Milyen hajat szeretnél? Egyenes, nagyon göndör, vagy nem annyira göndör? - kérdezi.
- Egyenes. A göndörrel hagyj, még a végén leégeted a fülemet.
- Oké - mikor kellőképpen felmelegedett az említett eszköz, két oldalt leválasztja a hajam, és munkába kezd. - A szépfiú is jön? - faggat, miközben próbál egyenes tincseket varázsolni a hajamba.
- Aha, meghívtam - vonom meg a vállam.
- És Aaron mit fog szólni hozzá? - teszi fel azt a kérdést, amire mozgolódni kezdek.
- Hát, nem kedveli túlzottan - húzom el a számat, miközben Soph művét figyelem a tükörből.
- Csodálkozol? Ott volt veled a rosszabb pillanatokban, amiket ráadásul ő okozott! Én is utálnám, ha az öcsém jobban szeretné, mint engem - háborodik fel, miközben kihúzza a vasalót. Egészen jól áll nekem az egyenes haj, most már ezt is tudom.
- Ez az azért nem igaz.
- Dehogynem! - legyint. - Kész is vagy, menj be a fürdőbe átöltözni, addig én is megcsinálom a hajam - parancsol, mire átvonulok a fürdőbe.
Az átöltözéssel viszonylag hamar végzek, és mire kimegyek, barátnőm már göndör fürtökkel vigyorog rám. Egyből leültet egy székbe, és előhúzza a sminkes táskáját.
- Jó, milyen szeretnél lenni? Vad, lenyűgöző. - kezdi el sorolni, de félbeszakítom.
- Természetes - mondom halkan. Ez az a pillanat, amikor úgy néz rám, mint egy földönkívülire.
- Istenem, te sose tanulsz tőlem? Jó, akkor kapsz egy kis alapozót, korrektort, szempillaspirált, meg egy kis szájfényt. Elég természetes? - hunyja le a szemét a halántékát dörzsölve. Oké, néha kikészítem, de sebaj.
- Imádlak - vigyorgok rá.
- Ki nem? - kérdez vissza felhúzott szemöldökkel.
Végül azt kapom, amit ígért, semmi vörös rúzs, és egyéb figyelemfelkeltő dolog. A végeredmény eléggé természetes lett, mégis, szerintem jól nézek ki. És nagyon kevésszer mondok ilyet.
Amíg Soph is elkészül, az imént kapott SMS-t olvasgatom. Csak a Göndör írt, megkérdezte, magával hozhatja-e a haverját.
Most egy normális ember erre mit mond? Őszintén, fogalmam sincs.
- Min agyalsz? - kérdezi Soph a tükör előtt állva, miközben a szemét húzza ki.
- Csak Harry kérdezte, hozhat-e magával valakit - vonok vállat.
- Egy lányt? - húzza fel a gondosan megrajzolt szemöldökét.
- Nem, egy haverját.
- Akkor mit agyalsz? Mondj igent - fordul vissza a tükör felé.
- Csak, ha ott lesz még valaki, nem biztos, hogy tudunk kettesben beszélgetni - mondom ki ami a szívemet nyomja.
- Majd én elleszek vele. Ha olyan dögös, mint a srác, bajom nem lehet belőle - kacsint rám, mire nevetve válaszolok az üzenetre.
- Köszönöm - mosolygok meghatottan.
- Ugyan, ennyi kijár neked.
- De várj! És Alexszel mi lesz?
- Jaj, nem mentem el a találkozóra - legyint.
- Miért? - esik le az állam. Napok óta azt hallgattam, hogy Al így, Al úgy, most meg nem ment el..
- Nem látok esélyt a kapcsolatra. Nem illik hozzám! - nyafog.
Mikor végre elkészül ő is, elindulunk. Kapunk pár bókot a kinézetünkre Mr. Herrontól, majd beülünk Soph kocsijába.
Az út csöndben telik, valami ismeretlen banda förtelmes ének szól a rádióból. Az utcánkba kanyarodva egyből megpillantom a ház előtt lévő három kocsit. Oké, megértem, hogy heten jönnek, de három kocsival?
Soph leparkol, majd mindketten kiszállunk. A házból üvölt a zene, és az ajtón beérve anya kétségbeesett arcával találjuk szembe magunkat.
- De jó, hogy jöttetek! Azt hittem, még egy perc, és kiakadok. - néz ránk, miközben a szobából egy hangos ordibálás hallatszik.
- Nyugi, már itt vagyunk. Nagyon borzalmas volt? - nevetek fel.
- Igen. Nem hiszem, hogy jó ötlet volt ez a buli. - akad ki.
- Nyugalom, semmi baj nem lesz! Mi figyelünk rájuk, tessék menni nyugodtan! - ajánlja fel Soph a segítségünket.
- Köszönöm lányok! Jó szórakozást, ha bármi van, azonnal hívjatok! - búcsúz el tőlünk anya, és kisiet a házból.
A nappaliba érve az őrjöngő fiúkkal találjuk szembe magunkat. Egy egész asztalnyi alkohol van a szobában, a hangfalak felállítva, magyarul, totál káosz.
Soph a hangfalhoz lépve kihúzza belőle az erősítőt, mire a szobában tartózkodók egyszerre horkannak fel.
- Dugd már vissza! - ordít rá valaki.
- Na, ide figyeljetek! - emeli fel a hangját - Tudtommal, ti vagytok a normális barátai Aaronnak. Most jön ki az elvonóról, senki, ismétlem, senki nem próbál meg neki alkoholt adni! És nem lesz hatalmas buli, mert ti sem fogtok annyit inni! A visszatérését ünnepeljük, nem akarjuk még jobban visszajuttatni! - a szobában hirtelen csönd lesz, majd az egyik idióta, azt hiszem, David, ordibálni kezd.
- Úgy van! Halljuk! Éljen Aaron! - az egész szoba egyszerre röhög fel, a fiúk is előveszik a normális oldalukat, és mosolyogva bólogatnak.
- Tehát, értve vagyok? - ordít Soph csípőre tett kézzel.
- Igen! - óbégatják kórusban a srácok.
- Mi lesz itt ma? - kérdezi Soph suttogva, mikor odaér mellém.
- Őszintén? Káosz.

Este öt fele az emberek megérkeznek, beleértve Aaront is. Az ajtón belépve egyből végigpásztázza a tömeget, majd megakad a szeme rajta, és odajön hozzám. Mosolyogva megölelem, majd váltunk pár szót, illetve váltanánk, ha Matték nem ráncigálják arrébb.
- Később még beszélünk! - kacsint rám. - Melyik hülye hozott tortát? Nincs is szülinapom! - kérdezi Mattől, aki röhögve vállat von.
- Megjött már a szépfiú? - esik oda mellém Soph két pohárral a kezében. Az egyiket nekem nyújtja, de visszautasítóan rázom a fejem.
- Még nem - pillantok újra az ajtó felé.
Aztán, a következő pillanatban kinyílik, és ott van ő is. Egy szőke hajú fiúval az oldalán. Lazán besétálnak, egyenes felénk.
- Te, kik ezek? - hajol hirtelen be elém Matt, aki nem tudom, hogyan került ide, mikor az előbb még Aaronnal volt.
- Én hívtam őket - mosolygok rá, mire vállat vonva odébb megy.
Azt hiszem, ígéretes esténk lesz.

17 megjegyzés:

  1. Wow! Eszméletlen és végre jó hosszú *.* Imádom <3 Meg persze téged is :*
    És remélem Niall lesz a szöszi<3

    Feldobtad a napom:)

    xxBarby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi! :)
      Igen, ez eléggé hosszúra sikerült :d A tizedik annyira már nem lesz az, de sebaj :D
      Hát, én nem mondok semmit.. :)) De valószínű.. :D
      Puszil:
      Rosa

      Törlés
  2. Nagyon jó lett! Hamar köviiit!!!❤❤❤

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Dorina! :)
      Köszönöm! :) A következő vagy jövőhéten, vagy utána érkezik! :)
      Xxx

      Törlés
  4. Tök jó lett!
    Soph vajon összejön a szöszivel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! :)
      Hát.. :) Az még a jövő meséje! ;)

      Törlés
  5. Szia☺
    Most kezdtem el olvasni a blogod es nekem nagyon tetszik❤✌
    Fantasztikus��❤☺
    Ez a blog egyszeruen tokeletes❤��☺

    Puszi: xxDori❤��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, és azt, hogy tetszik a blog. :)

      Törlés
  6. Sziia 😊 nekem nagyon tetszik a blogod!! Egyszerűen tökéletes 👌
    Xx.Dancsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia/
      Köszönöm szépen! :) Azért a tökéletes túlzás, hisz nincs tökéletes blog, könyv, akármi. :)
      Ölellek:
      Rosa

      Törlés
  7. Nagyon tetszett, minél előbb hozd az új fejezetet ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, igyekszem:)

      Törlés
  8. Szia :) Nagyon tetszik a blogod, bár kicsit később kezdtem el olvasni, de ami késik nem múlik! Őszintén szólva féltem elkezdeni, de megtetszett!

    Én csak annyit szeretnék még hozzá fűzni, hogy a ''SZÉPFIÚ'' fogalma érthető legyen... ha a fiú szépségére akarsz utalni akkor külön kell írni a ''szépfiú'' szót, DE persze, ha arra akarsz utalni, hogy ''bájgunár, örömfiú, divatmajom, piperkőc'' akkor egybe kell írni.

    Nem akarlak/talak megbántani, hogyha rosszul esett. De jobbnak láttam megosztani veled.

    VálaszTörlés