2015. július 6., hétfő

Huszonkettedik

Sziasztok, rózsácskák! :) 
Igen, hétfő van, de újabb résszel érkeztem. Akik benne vannak a Facebook-csoportban, azok néhány információt tudnak a 2 nap múlva nyíló Zayn Malik fanfiction blogomról, sőt, a linkhez is hozzajutottak már. Ha érdekel titeket pár dolgot, akkor csatlakozzatok bátran!:) 
A másik dolog. Előreírva nekem már csak 10 részem van. A blogból még 18, de igyekszem. Igazából, nem szeretnék semmit elsietni, nem szeretném, ha emiatt kevesebb időm jutna más dolgokra, ezért ezentúl nem kötöm időponthot az új rész érkezését. Most egy Távol tőle részen dolgozom, de amint azt befejeztem, elkezdem a 31. részünket. És onnantól, szerintem úgy lesz, hogy amint megírtam egy részt, kiteszem a következőt. De közben a Távol tőlé-t is írnom kell, bár abban eleinte csak 2 hetente lesznek majd részek. Amint a TVAV-ot befejeztem, és már csak arra tudok koncentrálni, nyílván, átváltok hetente egy részre. 
Igen, egyelőre csak annyira. De holnap (egy nappal a prológus megjelenése előtt) több információt is kiírok a blogról a csoportba, és szerintem, a következő rész elején a linket is beszúrom, a fülszöveggel együtt. De addig, jó olvasást, a következő rész érkezéséről még nem tudok nyilatkozni, de a héten biztosan. ;)



A konyhába érve, Harry azonnal elfoglalja helyét a pultnál, én pedig leülök egy székre, és mosolyogva figyelem, ahogy süt-főz. Göndör haját egy hajgumival összefogja, egészen aranyos kis copfot készítve ezzel. A póló, amit visel, ráfeszül izmos hátára, és fekete nadrágja kihangsúlyozza formás fenekét. Mosolyogva állok fel, és ölelem át a derekánál fogva. Kicsit meglepődik érintésemre, de szó nélkül, csak széles vigyorral az arcán nyom egy puszit az orcámra, és folytatja tovább a kavargatást. Megforgatom a szemem, és eldöntöm, hogy segítek neki. Mikor én is odanyúlok, nevetve ellöki a kezem.
- Most én főzök, te pedig nézheted a csodálatos képessédeimet - húzza ki magát büszkén.
- Vagyis? - húzom fel a szemöldököm mosolyogva.
- Leszel még te este a karjaimban, akkor nem ezt fogod mondani - mondja huncut vigyorral, mire rácsapok a karjára. Nevetve elkapja a kezem, és magához húz. Mellkasára helyezem a kezem, és lábujjhegyre állva próbálom elérni a száját, de kihúzza magát. Sóhajtva temetem a fejem a nyakhajlatába.
- Gonosz vagy - suttogom a nyakába, mire megborzong.
- Nem is - tapasztja száját az enyemékre. Átkulcsolom a kezem a nyaka körül, míg ő szorosabban magához ránt. Nyelvével bejutásért könyörög, amit azonnal megadok neki, és puha fürtjei közé túrok. A lábam alá nyúl, és kicsit megemel, késztetve ezzel arra, hogy az ölébe ugorjak. Miután ezt megteszem, a fenekemnél pihenteti a kezét, erősen tartva engem. Közben tovább csókol, és egy pillanatra sem válik el tőlem. Elszakadok tőle, és a nyakát kezdem el apró puszikkal belepni, mire mély sóhaj tör elő belőle. Mosolyogva beleharapok a fülébe, mire morog egyet. A pólója aljához érek, és lassan elkezdem húzni, de megállít.
- Odaég a kaja - morogja a fülembe. Bólintok, és lemászok róla, majd megigazítom a hajam. Megcsóválja fejét, és visszatér az étel elkészítéséhez.
- Elmegyek mosdóba - jelentem ki, mire bólint. Sebesen szelem a lábamat az említett helyiségig, majd óvatosan benyitok. A tükörben kicsit igazítok magamon, majd kisétálok.
Illetve, sétálnék, ha nem ütköznék Harrybe. Elkapja a karom, és nekinyom az ajtónak. Egyre jobban veszem a levegőt, miközben megszólal mély, rekedtes hangján.
- Ha ezt így folytatod, megszegem a magamnak tett ígéretem - suttogja a fülembe, ami nagyon szexivé teszi. Beletúrok a hajába, és kacéran rámosolygok.
- Milyen ígéretet? - ráncolom össze a szemöldököm.
- Hogy várok rád - puszilja meg a szám. Meghatódva pillantok rá, és könnyek gyűlnek a szemembe. Sosem volt még ilyen kedves, aranyos ember az életemben Harry előtt, aki csak azt nézi, nekem mi a jó. Mosolyogva pillantok le a cipőmre, majd újra rá. Arcomat fürkészi, majd mikor a nyakába ugrok, nevetve kisimít egy tincset a hajamból.
- Szeretlek - suttogom a szájára. Puha puszit nyomok rá, és elválok tőle.
- Szeretlek - mondja mosolyogva.
- És mit fogunk csinálni? - kulcsolom rá az ujjaimat az övéire. Maga után húz a nappaliba, és leültet maga mellé.
- Nézünk egy filmet. És alszunk - jelenti ki, mire nevetni kezdek.
- Eseménydús program - bólogatok.
- Kitalálhatok mást is - húzza huncut mosolyra a száját. Megforgatom a szemem a perverz megjegyzéseire, és ráhajtom a fejem a mellkasára. Egy ideig hallgatom szívverését, majd megszólal.
- Mennem kéne folytatni, ha enni akarsz - puszil bele a hajamba.
- Ühüm - bólintok csukott szemmel.
- De ne aludj el, jó? - áll fel, én pedig a párnára hajtom a fejem. A kezembe nyomja a távirányítót, és elmegy.
Éles fájdalom hasít a fejembe, amit próbálok figyelmen kívül hagyni. Egy pokrócért nyúlok, majd elkezdek szörfözni a csatornákon. Semmi érdekeset nem találok, így valami vetélkedőnél megállok. Magamra terítem a pokrócot, és összekuporodok. A konyhából finom illatok kezdenek terjengeni, bejárva az egész lakást. Mélyen beszívom a spagetti szagát, és lehunyom a szemem. A fejem folyamatosan lüktet, miközben Harry kiabál.
- Kész a kaja - hallom meg a hangját, mire feltápászkodok. Azonnal szédülni kezdek, de próbálok eljutni a konyháig. Ott szépen meg van terítve, az asztal közepén négy gyertya is van, aminek hatására szám azonnal felfelé gördül. - Hölgyem - húzza ki nekem Harry a széket, és leülök. Mosolyogva helyet foglal előttem, és a kezét a kezemre helyezi. - Jó étvágyat - kezd el enni. A villámat beleszúrom a spagettibe, és a számhoz emelem. Meglep, hogy Harry milyen jól tud főzni, és ennek hangot is adok.
- Úristen, ezentúl mindig te fogsz főzni - mondom neki vigyorogva.
- Ha életed végéig spagettit akarsz enni, nekem jó - teszi fel a kezét, nekem meg leesik.
Miután befejezzük, Harry elmosogat. Maga után húzva indul el a szobája felé, és mikor odaérünk, benyit. Az ismerős illata megcsap, és ahogy kisfiús mosolyra húzza a száját, úgy az egész pillanat tökéletesnek tűnik. Egészen addig, ameddig puszit nem nyom a homlokomra. Hozzámérinti a kezét, és szemöldökráncolva pillant rám.
- Te jó ég, nagyon meleg vagy. Feküdj ide, hozok lázmérőt, gyógyszert, és megvizsgállak - megy ki az ajtón sietve. Teszem azt, amit mond, és a hátanra fekszek.
Sokszor elfelejtem, hogy Harry orvos, és az ilyen helyzetekben jövök rá, mennyire jól járok vele.
Hamarosan visszatér, és aggódva adja oda a lázmérőt. Beteszem, és várunk.
- Nyugi, csak egy kis láz - próbálom nyugtatgatni. Összeszorítja a fogát, és megfogja a kezem.
- Jó, képes vagyok túlaggódni a dolgokat - fekszik mellém. Kiveszem a lázmérőt, és elhúzom a számat, mikor meglátom, mennyit mutat: 39 fok. - Itt a gyógyszer - nyújtja át egy pohárral együtt.
- Köszönöm - veszem el tőle. Gyorsan beveszem, és a mellkasára hajtom a fejem. Szédülök, és a fejem is fáj. Fogalmam sincs, mi van velem, hiszen nem szoktam betegeskedni... Utoljára talán öt évesen voltam beteg, mert erős az immunrendszerem.
Harry megsimítja a fejem, és halkan megszólal.
- Holnap megvizsgállak, de addig is aludd ki magad - mondja halkan, szinte suttogva. 
- Mi lesz a melóval? - húzom el a szám. Nagy kitolás lenne Josh-sal szemben, ha már a második munkanap lebetegednék.
- Olyan aranyos vagy. Még betegen is képes lennél bemenni - cirógatja meg az arcom. - De nem, felhívom, az orvosod mondta, hogy otthon maradj - vigyorog. 
- És ki az orvosom? - hunyom le a szemem mosolyogva. 
- Hát én. Ki más? - nevet fel, és simogatni kezdi a hátam. Szorosan hozzábújok, és csak élvezem a pillanatot. 
Nem akarok olyan lány lenni, aki folyton csak a barátjával törődik. Nekem ugyanúgy van családom, barátaim és saját életem. Szerencsére Harry sem olyan srác, aki elvárja, hogy egész nap a nyakán lógjon az ember, így szerintem, egész jól összetudjuk majd hozni a dolgot. 
- De te ettől még elmész dolgozni - szögezem le, és köröket írok le a mellkasán. 
- Persze. Majd idehozatom neked Sophiát. Bár akkor számíts arra, hogy Niall is jön - esik gondolkozóba. Nevetve megrázom a fejem, minek következtében fejembe éles fájdalom hasít. Aú...
- Nem baj, engem nem zavarnak, sőt, szeretnék több időt tölteni Sophiával - pillantok rá, és várom a reakcióját. Gödröcskéi megjelennek, és csak összeborzolja a hajam. 
- Attól, hogy járunk, nem kell hanyagolnod a barátaidat - mondja komolyan. 
- Azt a kemény egy barátot - húzom szomorú mosolyra a számat. 
- Hát, figyelj. Ameddig én nem jöttem az életedbe, csak egy barátod volt. Most viszont ott van neked a két Sophia, Niall is, Margaret, és még rengeteg ember. Sok mindent köszönhetsz nekem - mosolyog szerényen. 
- Igazad van - bólintok fáradtan. - Ideadnád a telefonom? - mutatok az asztal irányába. Odanyúl, és a kezembe adja. Megkeresem Sophia számát, és tárcsázom. Két csörgés után felveszi, és csilingelő hangon beleszól. 
- Mikor megyünk csajos progira? - kérdezi köszönésképpen. 
- Az van, hogy kicsit belázasodtam, szóval nem tudom - húzom el a szám, miközben Harry benyomja a tévét. 
- Beteg lettél? Otthon vagy? Átugrok holnap hozzád, viszek erőlevest - mondja, én meg elhúzom a számat. Sophia és a híres erőlevese, amitől az ember még betegebb lesz...
- Nem, Harrynél vagyok. De nagyon jó lenne, ha átjönnél, nem akarok egész nap egyedül feküdni itthon - húzom el a számat, mire Harry rám emeli gyönyörű szemeit. 
- Mikor kelsz fel, kábé? - hallom meg a hangját. 
- Még nem tudom, de olyan tíz körül?
- Nekem okés. Na, gyógyulj meg, és majd megyek - kezd el búcsúzkodni, de mosolyogva közbeszólok. 
- És a cím? - kezdek el nevetni. 
- Niall tudja, majd elvisz - mondja lazán, mire megforgatom a szemem. - Na, de most megyek. Szia - köszön el. 
- Szia - teszem le. Mosolyogva megfordulok, és Harryre pillantok, akivel abban a pillanatban találkozik a tekintetünk. 
- Holnap délelőttös vagyok, ami azt jelenti, hogy kettőre itt vagyok, de már hétkor mennem kell. Nem mész fürödni? Talán egy hűtőfürdő jót tenne a lázadnak - áll fel, és kotorászni kezd a szekrényében. 
- De persze. Valami pizsit kaphatok? - mikor felállok, lábaim elbizonytalanodnak, de sikeresen talpon maradok. Harry kikap egy fekete felsőt, és egy boxeralsót, majd a kezemnél fogva húz a fürdőbe. Ott beállítja a vizet, és nyom egy puszit a fejemre, majd kimegy. 
Lehámozom magamról a ruháimat, és a szennyes tartóba teszem. Beállok a jó meleg zuhany alá, és hosszú percekig csak folyatom magamra a forró vizet. Betusfürdőzöm magam, majd kinyúlnék törölközőért, de az nincs sehol. Francba. 
Most kiabálnom kéne Harrynek, aki tuti, hogy bejön, de viszont én pucér vagyok. Ah, ez sehogy se jó. Feszengve nyitom ki a számat, és kiszólok.
- Harry, hoznál egy törölközőt? - a srác óvatosan bekopog, és benyújtja az említett tárgyat. Gyorsan elveszem, és magamra csavarom, mikor megszólal.
- Jöhetek? - lép be meg sem várva a válaszom. Megvonom a vállam, és felkötöm a hajam. Közben végig engem néz, ami kicsit zavarba hoz, de próbálok nem törődni vele. Kezét a derekamra helyezi, és a nyakamra tapad. Megrázom a fejem, és ellépek mellőle. 
- El fogod kapni. Nem lehetsz pont most beteg te is - támaszkodok neki a kádnak. 
- Igazad van - túr bele sóhajtva a hajába. - Kint várlak - hagy ott. 
Gyorsan belebújok a pizsinek szánt pólóba és alsóba, majd kimegyek hozzá. Az ágyon ül, miközben a telefonját nyomkodja. Érkezésemre felkapja a fejét, és szexin az ajkába harap. Lefekszek az ágyra, és magamra húzom a takarót. Nyom egy puszit az arcomra, majd ő is eltűnik a fürdőben. Sóhajtva lehunyom a szemem, és mély álomba merülök. 
Illetve, merülnék, ha nem kezdene egy csörögni a telefonja. A kijelzőre pillantok, és még a légzésem is kihagy, mikor meglátom, kinek a neve szerepel a kijelzőn. Miért akarja Lana felhívni? Miért hívja? És Harry nem küldte még el a francba? Ezernyi kérdés repked a fejemben, mikor Harry kisétál, és kérdőn nézek rá. 
- Lana hívott - mondom látszólag közömbösen, de valójában dühös vagyok. Igazából tudom, hogy Harry nem csalna meg, mégis annyira fura számomra ez a helyzet...
- Felvetted? - kérdezi ingerülten. Nem tudom hova tenni a viselkedését, így kicsit hangosabban folytatom. 
- Persze hogy nem! Minek nézel te? Nem fogok nyomozni a barátom után. Inkább megvárom, hogy ő közöljen velem valamit - húzom össze a szemem, miközben felülök. Sóhajtva beletúr göndör hajába, és leül az ágy szélére. 
- Mondani akartam, esküszöm - kezd bele.
- Persze - forgatom meg a szemem sértődötten. 
- Az a lényeg, hogy el akarja érni, hogy barátok legyünk, mert állítólag bepasizott - húzódik közelebb hozzám. 
- Ő bepasizott? - húzom fel a szemöldököm meglepve.
- Fura, mi? - kérdezi vigyorogva. - De én persze elküldtem, nem vagyok hülye, elég volt Lanából az a három év... - borzong meg az emlékekre.
- Biztos hogy csak ennyi? - kérdezem még mindig feszengve.
- Persze - mosolyodik el.
- És legközelebb elmondod az ilyeneket, ugye? Most már egy pár vagyunk, muszáj megbeszélnünk ezeket - csóválom meg a fejem.
- Ígérem - nyom egy puszit a számra, majd betakar, és szorosan magához húz. Sóhajtva behunyom a szemem, és megpróbálok elaludni. Szerencsére sikerül, és már csak Harry szuszogását hallom, utána azonnal elragad az álom...

14 megjegyzés:

  1. Remelem első, ha nem akkor szivtam:DD
    Hát Rosalya Borbála Böbe Erzsi Magdi megint alakitottal:)
    Még mindig a szamor nullakilenc es az after hatasa alatt vagyok de kotsogseg lenne a tvav alatt azokrol aradozni de ugyis egesz nap arrol dumalok neked:DD a vegen meg megunsz es tenyleg elhagysz valami Abduction vagy Sold-ért:DD♡
    Ugyse tenned, tudom hogy szerizel;)))
    Ez a resz szinten jo lett mint a tobbi (nem kellett volna Mozartot es Strausst hallgatnom mig shoppingoltal mert most normalis lettem)
    ((Teljesen sose leszek normalis:D)
    Megint hosszu lett a komim:)))
    #Ammmahosszukommentjeivisszatertek
    Hallgass Mozartot en normalisabb lettem tole;)))) hazudok ..
    Igy a vegere:
    Tudom hol laksz es a nyaralas meg be van igerve konyhakessel a hazatok elott szoval ha nem hozod a reszt talalkozunk meg:)))))
    Ölel:
    (Es folytatom a dumalast uziben)
    Ammma.x
    u kno ily♡♡

    Es a legvegere:
    DINO

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, Annhucikah, ez aztán a tartalnas komment XD meg hosszú...
      Az Abductionba nem jön új rész, a Soldot mostanában nem olvasom, szóval, inkább a tegnapi Larrys blogért tudnálak elhagyni. De nem foglak XD
      Én is így normális vagyok, ha részeket írok ^^
      Most nem válaszoltam hosszan.
      #RosarovidenvalaszoltAnnahosszukommentjere

      DINO, URLENY :)
      Rosa

      Törlés
    2. Sose valaszoltam a tiedre
      idaig😎😎😎😎
      (Ha nem irja ki akkor olyan napszemcsis szervkereskedos emojik voltak)

      Törlés
    3. Tokeletes,mint mindig^^ ♥♥☺��

      Törlés
  2. Anna XDD


    Kedves névtelen! :)
    Köszönöm szépen <3

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Woálááá..nagyon imádtam ezt a részt..Lana ah,tűnjön már el (de tudom,hogy kell egy gonosz is)..:D Egyszóval nagyon jó rész lett,szegény Angel..
    Xx
    KK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm <3
      Nem leszek izé, de Lanát nagyon fogjátok utálni :D egy kis időre majd eltűnik, de aztán egy olyan dologgal fog visszatérni, ami megváltoztatja a blog végkimenetelét XD
      Köszönöm <3
      Rosa

      Törlés
  4. Szia:) ahh nagyon jo lett ez a resz is💜tetszik nagyon a blogod, siess az uj resszel💜

    VálaszTörlés
  5. De kibaszott édesek*-* Már bocsi :D

    De ha Lana bármit is bekavar, beleírsz a blogba, és lefejezem. :D

    Mondjuk még a gyilkolást is megtudnád írni :D pl: Lefejeztem, oszt kész.

    xd Bocsi, fáradt vagyok :)) <3

    Imádtam ezt is, fanatikus volt. Csak így tovább^^ <3

    A TT-t is nagyon várom*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm :D
      Öhm... Akkor készítsd a baltát, mert lesz még Lana miatt balhé XD
      Köszönöm <33
      Holnap TT is lesz:)

      Törlés
  6. Nagyon tecik de mindig félve olvasom mert attól félek hogy el romlik a kapcsolatuk :( és olyan szomorúvá tesz féltem őket:( meg hát a porológús
    De amúgy meg imádom a történetet:))) imádom Harryit <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm! :)
      Hát, ez ellen nem tudok mit mondani, hogy feldobjalak, mert az első évad bizony nem lesz happy end. De ha ez feldob, a második az lesz:)
      Köszönöm! :)

      Törlés