2015. december 6., vasárnap

II.: Első

Sziasztok!
Meg is érkeztem az első résszel! :) 
Már felbukkam egy új szereplő, egy fontos szereplő ;)
Kicsit húzom az agyatokat, legkötelebb csak két hét múlva ilyenkor rakok ki részt :D
Jó olvasást! :)



Sóhajtva, és kissé nehezen tolom ki a babakocsit, és miután bezárom az ajtót, összehúzom magamon a kabátom. November vége felé járunk, eléggé hűvös már az idő, így Hope-ot is bebugyoláltam. Anya szerint néha túlöltöztetem, de szerintem így biztos, hogy nem fázik meg. Mivel a reggeli sétánkat tesszük meg éppen, még álmosan, nagyokat pislogva szemléli a körülötte lévő világot, míg én mosolyogva figyelem nagy ásításait. Eddig is szerettem a gyerekeket, de mióta Hope megszületett, egyszerűen imádok babázni. Más anyuka a szülés után megutálja örökre a gyerekeket, amit egyáltalán nem értek, mert hogy lehet őket utálni? Apró emberkék, akiknek szükségük van a szülők szeretetére. Nincsenek nagy igényeik, pont ezt szeretem Hope-ban is. 
Sokan rácsodálkoznak, hogy mennyire látszik rajta, milyen nagy szeretetben él, mikor egyedül nevelem. Mikor Louisval először találkoztunk, ő sem hitte el, hogy Harry elhagyott, hiszen akkor béke árad szerinte a tekintetemből, amilyen csak egy férjes nőjéből szokott. 
A következő kérdése az volt, hogy utálom-e Harry-t. 
Nem utálom. Egyszerűen csak sajnálom, hogy ilyen lezáratlanul itt kellett hagynia. Sosem tudnám utálni, hiszen valaha szerettem. 
A reggeli gyér napsütés, ami így október környékén elég ritka, megvilágítja az arcom és egy hatalmas mosoly terül szét rajta, mikor meglátom a játszóteret. A házunktól tíz percnyi babakocsis lassú sétára van, és amint meglátom a szabad hintát, azonnal odastartolok. Óvatosan kiveszem Hope-ot a babakocsiból, beleültetem a babahintába, és lökni kezdem. Ilyenkor mindig kacagva lógatja a kezét-lábát, ami belőlem mint mindig, most is egy vigyort vált ki. Ilyenkor nem létezik más, csak én vagyok és a kislányom, akinek mindig csillog a szeme, mindig mosolyog, ha éppen nem fáj a hasa, és mindig olyan szeretnivaló. Egyszerűen csak mosolygásra készteti az embert a kis sapkás boldog babaarcával, gügyögésével, kacajával. 
- Milyen szép baba - hallok meg egy férfi hangot magam mögül, és mosolyogva fordulok Louis felé, aki vigyorogva belerakja a kisfiát a hintába. 
- Hát ti? - kérdezem mosolyogva, miközben tovább lököm a lányomat. 
- Reggeli gyors játszótér, mert már nem bírok vele - nevet fel halkan, és nyom egy puszit az arcomra. Sajátos köszönése, már eléggé megszoktam, nem hoz zavarba. 
- Hozzánk bármikor átjöhettek, te is tudod - csak bólint egyet, és továbbra is löki a kis Adamet. A barna hajú kisfiú vigyorgó, rossz tekintettel figyeli az apját, aki karikás, fáradt szemekkel, rosszallóan néz a fiára.
- Tudom, de nem akartunk reggel zavarni - válaszol kimérten, és ez is egy azok közül, amiket szeretek benne. 
- Ti sose zavartok. Maximum meg kéne várnotok, amíg Hope-ot megszoptatom - vonom meg a vállam, mire felém kapja a fejét, és egy kisfiús mosollyal ajándékoz meg. Hirtelen elkomorodik, és gyorsan témát vált. 
- Angel, jövőhét pénteken ráérsz? - harapja be az alsó ajkát, mire szinte azonnal rávágom a választ. 
- Persze. Majd Sophia vagy Gemma vigyáz Hope-ra - mondom mosolyogva, mire felcsillan a szeme, majd azonnal el is komorodik, és megköszörüli a torkát. 
- Volna kedved elmenni vacsorázni? - kérdezi nagyra nyílt szemekkel, mire automatikusan elmosolyodok. Szeretem azt is benne, hogy mindig így kérdez meg, ha randira hív. Általában egyszerű éttermekbe visz, mert nem igazán kedveli egyikünk sem a puccos helyeket, de mindig nagyon jól érzem magam vele. Már odáig eljutottunk, hogy megfogja a kezem, de elmondása szerint nem szeretné elsietni a dolgokat, amit nagyon is megértek. 
Adam anyját még egyetemen ismerte meg, elsiették a dolgokat, a lány teherbe esett, és Louis-ra bízta a gyereket. Így romba döntötte az álmát, mert huszonkét évesen ott kellett hagynia az egyetemet, és felnevelni a kisfiút. 
Ezért akar velem lassabban haladni, nem akar meggondolatlan lenni, mert már nem csak a saját életét rontaná el, hanem a fiát is. 
- Persze - bólintok rá a vacsora meghívásra, mire végre őszintén elmosolyodik, és közelebb lép hozzám egy lépéssel. 
- Akkor nyolcra ott vagyok érted, rendben? - kérdezi meg újra, de a válaszom nem változik, újra fejbólintással jelzem, hogy rendben van a dolog. - Képzeld, az anyja - mutat a fejével a kissrác irányába - újra felbukkant, és látni akarja a fiát - sóhajt egy hatalmasat, nekem pedig végigfut a hideg a hátamon. 
- És mit mondtál neki? - kérdezem kicsit félve a választól, mire a srác fújtat egyet, és kiakadva válaszol. 
- Szerinted? Természetesen elküldtem, és közöltem vele, hogy felejtse el, soha nem fogja látni a gyerekét, ha élete első három évében elhagyta. - Látszólag teljesen felzaklatta a látogatás. A szeme sokkal fáradtabban csillog, mintha már a lány említésére megfájdulna a szíve, így meggondolatlanul cselekszek. Tenyeremet az övébe csúsztatom, ujjaimat rákulcsolom az övéire, és szorítok egyet rajta. Értetlenül néz rám, majd mikor tudatosul benne, hogy kéz a kézben lökjük a gyerekeinket, elmosolyodik, és ő is rászorít az én kezemre. 
- Teljesen helyesen cselekedtél - mosolygok rá én is, majd a következő pillanatban Hope felsír. Ösztönösen engedem el a kezét, és emelem ki a kislányomat, ezzel kezdem el csillapítani a sírását. De csak nem akarja abbahagyni, így sóhajtva Lousira nézek. - Megfognád, amíg megkeresem a tápszert? - azonnal a kezébe nyomom, meg se várva a válaszát, mire felveszi a babatartó pózt, és beszélni kezd a síró lányomhoz. 
- Hope baba, ne sírj, mert anyu akkor aggódni fog. Mi a baj? Fáj valamit? Vagy csak uncsi a hinta? - kezd el gügyögni a kicsimnek, miközben apás mozdulatokkal a feje felé emeli. Hope abbahagyja a sírást, és nevetve rázogatja meg apró kezeit, mire értetlenül fordulok felé. Talán hiányzik neki egy férfi a háznál? Egy apukára vágyik, aki folyton mellette van? 
Talán erre lenne szüksége. Istenem, Harry, hol vagy, mikor kellenél a lányodnak?
Sóhajtva hagyom abba a kotorászást, és megkönnyebbülve nézek Louisra. 
- Köszönöm. Nem tudom, mi van vele, egyre jobban szereti, ha férfiak foglalkoznak vele - mosolygok rá, mire csak bólint, és továbbra is ringatja a kicsimet. 
- Talán hiányzik neki egy apuka - vonja meg a vállát, mire könnyek gyűlnek a szemembe, de bólintok. Van valami, amit nagyon jól tudom, hogy sose tudok majd megadni neki: egy apát. 
Louis látszólag lefehéredik, és hebegve megszólal. 
- Úristen, ne sírj, nem úgy gondoltam - terem mellettem egy lépéssel, és bűntudatos szemekkel néz rám. Mosolyogva megrázom a fejem, letörlöm a könnyeket, és mélyen a szemébe nézek. 
- Nem a te hibád. Harryé - veszem el a lányomat, aki szinte azonnal menne vissza Louishoz. Berakom a babakocsiba, és az engem figyelő fiúra pillantok.
- Harry egy barom volt, mikor elhagyott téged. Nem ismerem, de élete legnagyobb hibáját követte el, mikor elment - simít ki egy barna tincset a szememből, és mosolyogva figyel. Ismeri az egész történetet, mindent elmeséltem neki. Tudja minden egyes gondolatom, amire akkor gondoltam, minden egyes kételyem, tudja, hogy Harry nem tud a gyerekről, tudja, hogy mennyire fájt ez az egész. 
- Életem legrosszabb napja volt - suttogom elkeseredetten, mire a karjaiba húz, és szorosan átölel. Megnyugtat a szívverése, amit a mellkasának döntött fejem miatt tökéletesen hallok, ahogy belepuszil a hajamba, és érzem, hogy mellettem áll. 
- Tudom. Átérzem - motyogja halkan. 
- Annyira köszönöm, hogy Te mellettem vagy - hangsúlyozom a 'Te' szócskát. 
- Ha esetleg Hope apára vágyik, vagy nem tudsz vele mit kezdeni, tudod hol találsz. Rám bármikor számíthatsz - kicsit eltolom magamtól, és hálásan pillantok fel rá. Mosolyogva néz rám, és most kivételesen én nyomok egy puszit az arcára. Kicsit meglepődik, de azonnal elmosolyodik, és nevetve megszólal.
- Mit szólnál a most péntekhez is? - nevetve válaszolok, de még mindig öleli a derekam. 
- Tökéletes lesz. Nyolcra értem jössz? - kérdezek vissza én is, mire ő is nevetve bólint. 
- Nyolcra ott vagyok érted - kibontakozok az ölelésből, és megfogom a babakocsit. 
- Lassan mennünk kell haza. Majd találkozunk. Sziasztok - intek mosolyogva az apukának és a fiának, mire Louis vigyorogva bólint, és ő is elköszön.

***

Sóhajtva dőlök le a kanapéra, miközben Hope a kiságyában játszik valami nagy kockával, amit Gemma vett neki. Miután hazajöttünk, megetettem a babám, aztán csak játszottunk, majd délben újra evett, és lefektettem aludni. Borzasztóan aludt, ha jól számolom, összesen egy órát, így inkább kivettem, és délután fárasztani próbáltam. Most fél öt van, kint már erősen sötétedik, Hope egyre nagyobbakat ásít, de azért sem szabad hagynom, hogy elaludjon.
Nappal semmit sem alszik, éjszaka viszont csak egyszer kelek fel hozzá, mert teljesen békésen alszik. Éjfélkor etetem, így akkor is fel kell keltenem, de talán majd lassan ezt az etetést elhanyagolhatnám. Akkor őt sem kéne kelteni, én is aludhatnék, mert kezd rajtam meglátszódni a folyamatos fáradtság. Oké, egy rossz szavam se lehet, de egész nap a gyerek mellett lenni, ringatni, játszani vele, emellett az itthoni teendőket is elvégezni... Nem egy leányálom...
A telefonom csörgése riaszt fel, így gyorsan elhúzom a képernyőt, meg sem nézve, ki hívott. Anyu szinte azonnal beleszól, újabb aggódó kérdéseket tesz fel.
- Szia kicsim! Minden oké? - sóhajtva elmosolyodom. Mióta megszültem, anya borzasztóan sokat aggódik értem és Hope-ért, bár semmi oka rá. Szerintem egész jó anya vagyok, nem lehet panaszkodni. Ahhoz képest, hogy egyedül csinálok mindent... 
- Szia anyu! Persze, mint minden nap, ma sem történt velünk semmi érdekes - darálom le a szokásos szöveget, mire hangos sóhajt hallat, és már beszél is egy teljesen másik témáról. 
- Egyszerűen féltelek. Huszonegy éves vagy az Isten szerelmére, és máris egyedül élsz egy hat hónapos gyerekkel - megforgatom a szemem, de valamiben igaza van. Ha Harry itt lenne, nem kéne egyedül élnem egy hat hónapos gyerekkel... 
- Hát, korán kezdtem? - kérdezem beharapott alsó ajkakkal. 
- Nem kéne aggódnom, ha Harry nem hagyott volna el. Nem sétált volna ki az életedből egy darab papírt hagyva maga után - igen, a családom eléggé nem érti Harry okait, és én sem. Nem utálják, mert tudják, hogy nem tud a gyerekről, de ez nem változtat semmin. Akkor is elment, itt hagyott...
- Anyu, hányszor beszéltük már ezt meg? - kérdezem, miközben szaggatottan kifújom a levegőt. 
- Sokszor. De nem elégszer. Remélem, legközelebb valamivel okosabb leszel - kezdi a dorgálást. 
- Legközelebb nem hagyom magam teherbe ejteni - motyogom az orrom alatt. 
- Ez az én okos lányom! - kiált fel nevetve anya, de csak mosolyogva megforgatom a szemem. 
- És mikor jöttök hozzánk? - kérdezem teljesem bezsongva. 
- Nem tudom. Tudod, most elég sok a munka, meg a szabadságot sem adják ki a napokban, szóval fogalmam sincs, sajnálom kicsim - sóhajt egy hatalmasat. Csak bólintok, felfogom a szavak súlyát, és igyekszek a továbbiakban másról beszélni. 
- Persze, megértem. Egyébként, pénteken újra vacsorázni megyek Louisval - szűröm ki a fogaim között, mire felkuncog. 
- A sráccal, aki még csak meg se csókolt eddig, pedig három hónapja ismered? - hát igen, anya mindenről tud...
- Hé, engem nem zavar a tempó! Jobb mint az első randin szexelni - forgatom meg a szemem, mire anya hangosabban elneveti magát. 
- Ahogy mesélted, kész úriember - hallom a hangján, hogy mosolyog, ami belőlem is egy vigyort vált ki. 
- Az is. És imádja Hope-ot. És nem zavarja, hogy van gyerekem, mert neki is van egy imádnivaló kisfia - mesélem anyának boldogan, de feleslegesen, mert már tudja ezeket. 
- Hát, ha tényleg olyan, mint amilyennek elmondtad, akkor tényleg jó srác lehet - érzem, hogy nem őszintén beszél, de erre most nem akarok kitérni. - De nem kéne még várni? Harry-re... - azt hiszem, lassan földhöz kéne vágni a telefont. Hogy mondhat ilyet? 
- Mégis mire várjak? És ha visszajön? Tegyek úgy, mintha ez a másfél év meg nem történt lenne? Mit vársz tőlem? Azért ezt te se kérheted - rázom meg a fejem kiakadva, mire kínos csönd támad a vonal végén. 
- Tudod mit? Igazad van. Éld az életed - eléggé közömbösen mondja ezt, mire beharapom az alsó ajkam. 
- Köszönöm - forgatom meg a szemem, pontosan akkor, mikor Hope elkezd sírni. - Most mennem kell, Hope sír - és le is teszem a telefont. Kiemelem a babámat a kiságyból, de megszólal a csengő. Sóhajtva, gyerekkel az oldalamon vágtatok ki az ajtóig, rossz előérzettel, kissé sokkos állapotban. Bárki is jön, ha meglát, szerintem sírva el fog futni...

16 megjegyzés:

  1. Drága Rosa!
    Imádtam!Fantasztikus rész lett!Alig várom a következőt! :)
    xx Meli

    VálaszTörlés
  2. Komoly? Most hagyod abba? Mindjárt megőrülök!! Mindenesetre nagyon jo lett de kettő hétig belebolondulok :D Pont most mikor Harry jön..bár legalább tudom hogy az elején lesz :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett a rész! Nagyon várom a következőt!😉❤

    VálaszTörlés
  4. Jajj konyorgom hogy harry legye az 😍😍😍😍❤️

    VálaszTörlés
  5. Szia!Ismét nagyot alkottál,de istenem miért itt kellett abbahagynod?És 2 hétig kínlódni fogok,hogy mi lesz ebből..de ne értsd félre jó értelemben istenem,mennyire izgatott lettem.
    xx
    KK

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Lehengerlően jò rész lett!
    Nagyon vàrom a kovetkezo reszt!
    Előre is szep hetet!
    Szia

    VálaszTörlés
  7. Úristeeen!!!
    Itt abba hagyni! Ez kínzás! És milyen soká lesz folytatás!! Áááá én ebbe bele fogok őrülni! De Harry legyen az, mert ugyebár ő lesz az!?! :DD
    Siess kérlek <3
    All the love, M

    VálaszTörlés
  8. Neeeee!!
    Itt abbahagyni?? NEEEE MÁRRR, ne csináld ezt velünk!! :D
    IMÁDDDOM? SIESS A KÖVETKEZŐŐŐ RÉSSZEl MERTHA NE MEGÖRÜLÖK.
    Ölel KInga
    CAPS LOCK FOREVER

    VálaszTörlés
  9. Basszus Rosaaa :O Te sem gondoltad komolyan ,hogy itt hagyod abbaaa :O Te jó ég.Amúgy nagyon jó rész volt ,csak hát hiányzik Harry :(( Alig várom a köviit ^^ Puszika❤

    VálaszTörlés
  10. Úristen én ezt nem fogom kibírni ezt a két hetet addigra megfogok őrülni!!!! Pont itt kell abbahagyni????? Egyébként nagyon jó rész lett!😊

    VálaszTörlés
  11. Ez komoly ??? Tényleg itt hagyod abba ??? Ne már .... Siess nagyon légyszi :(

    VálaszTörlés
  12. komoly most kellett abba hagynod ??? pls siess ....

    VálaszTörlés
  13. Ahh olyan jo:) imadom remelem hamar jön már harry! Mikor lesz resz?

    VálaszTörlés