A hét hamar elszaladt, most ott tartok, hogy a tükör előtt állok egy szál fehérneműben, és nézegetem magam. A terhesség alatt felszedtem pár kilót, de szerintem sikerült nagyjából leadni. Hogy miért vagyok ideges? Végre találkozok Louis-val, és végre mindkettőnk ráér. A kék ruha, amit múltkor vettünk Sophiával már vasaltan az ágyamon pihen egy harisnyával és az egyik magassarkú cipőmmel. A hajam még rendezetlenül, az arcom természetes, de nem akarom magam nagyon kicsípni.
Harry egész nap duzzogott a randi miatt, nem is nagyon szólt hozzám, és ahelyett, hogy a szemembe mondott volna dolgokat, Hope-nak hajtogatta, hogy: "Most nézd meg. Anyu képes elmenni randizni, és itt hagyni minket kettesben."
Ilyenkor persze csak néztem rá, és elröhögtem magam. Elővette a féltékeny oldalát, amit legtöbbször díjazok, de ma már kicsit elegem volt belőle. Mintha meg lenne sértődve rám, pedig akár ő is elmehetne randizni. Vagy találkozni valakivel. Emiatt még nem leszek rossz anya, igaz? Próbálom azt tenni, ami a babánknak a legjobb, és Louis pont olyan ember, aki jó hatással lenne rám. És ha már itt tartunk, mellette sikerülne kivernem a fejemből Harryt. Mert amint reggel felkelek, az az első gondolatom, hogy vajon ő fent van-e már, és tudunk együtt kávézni, vagy vihetem-e neki ágyba a reggelit, miközben Hope-pal játszanak. És úgy érzem, ez nem helyes, ha azt nézzük, hogy is állunk most.
Az órára pillantok, és rá kell jöjjek, hogy csak fél órám van addig, míg Louis ideér, így gyorsan magamra kapom az öltözékem, és bár nem szoktam magassarkút hordani, eléggé szokatlan, mégis igyekszek hamar hozzászokni. Gyorsan megigazítom a ruhát, és máris a fürdőbe nyargalok. A hajamat szokásosan besütöm egy kicsit, hogy hullámos legyen, de nem viszem túlzásba, hiszen nem akarok Harry féle göndör fürtöket.
A sminkemet sem csinálom feltűnőre, a szokásos szemspirált egy kis halvány, barackos árnyalatú rúzzsal egészítem ki, és máris készen vagyok. Egy kis hordozható kézitáskába beleteszem a telefonom, hiszen a méretét eltekintve, más nem is fér bele, és már hallom is a csengőt. Basszus, ha Harry nyitja ki, nekem végem...
Már teljesen mindegy, így lassú, és hatásos belépőt tervezek magamnak. Igazából, kissé húzni akarom Harry agyát, még gyorsan elköszönni Hope-tól, és az est további részében Louis-nak szenteli minden egyes figyelmemet. Őszintén hiányzik, hogy mindent elmeséljek neki, és csillogó szemekkel végighallgasson, majd miközben elkísér az ajtóig, óvatosan megfogja a kezem, és mosolyogva nyomjon egy puszit az arcomra búcsúzás képen. Lassú léptekkel haladok le a lépcsőn, mert a magassarkú megakadályoz a gyors lépésben,valamint, nem is nagyon szeretnék. Még egy gyors mély levegő, és be is lépek a nappaliba. Mivel egyik fiút sem látom, így gyorsan felkapom Hope-ot az ágyról, és mikor kacagva beletúr a hajamba, tudom, hogy szépnek talál.
- Szerinted így elmehetek? Tetszik anyu? - kérdezem tőle mosolyogva, de ahelyett, hogy engem figyelne, a hátam mögé tekintget, és nyúlkál a kis tömzsi kezeivel. Megpördülök, és megpillantok az ajtóban két leesett állú fiút. Louis öltönyben, egy csokor virággal a kezében. A haja tökéletes van felzselézve, szemei csillognak, és egy féloldalas mosollyal néz végig rajtam. Harry egy itthoni melegítőben és fehér pólóban támaszkodik lazán neki az ajtófélfának, és elkerekedett szemekkel méreget. Azért ennyire nem kentem ki magam, és ennyire nem is vagyok szép, hogy ekkora figyelmet kapjak ettől a két sráctól. Ráadásul két olyan srác, akik az első nőt megkaphatnák, akit akarnak, nekik mégis én kellek, úgy ahogy vagyok. Eléggé érdekes...
- Hú, gyönyörű vagy - kapcsol előbb Louis, és előre lép egy lépést, majd a háta mögül előhúzza a csokor virágot, és a kezembe nyomja. Mosolyogva veszem el, ügyelve arra, hogy közben Hope-ot is szorosan tartsam, és gyorsan leveszek egy vázát, majd a konyhába lépek, és megtöltöm vízzel. A nappaliban a fiúk beszélgetnek, amit onnan tudok, hogy ide behallatszik. Folyamatosan egymás szavába vágnak, és bár nem mondhatom veszekedésnek, eléggé érdekes szóváltást hallhattunk. Hope-pal gyorsan távozunk, majd amint kiérünk, gyorsan a két fiú közé állok, és Harry felé fordulok. Nyomok egy puszit a kicsi arcára, és a srác kezébe nyomom.
- Legkésőbb tizenegyre itthon vagyok, tápszer a hűtőben, pelenkázni tudsz, fürdetni is, és azt hiszem, elalszik melletted. Legyetek jók - mondom a göndörnek, miközben leakasztom a kabátomat. Louis udvariasan mögöttem terem, és segít feladni rám, amit egy elfojtott mosollyal díjazok. - Sziasztok - nyomok egy utolsó puszit Hope arcára, majd elfogadva Louis kezét, kilépek a hideg estébe. A kocsija a ház előtt áll, udvariasan kinyitja nekem az ajtót. Amint ő is beül, feltekeri a fűtést, és halkra állítva bekapcsolja a rádiót.
- Sikerült elrendezni, hogy ki vigyáz rá? - kérdezem tőle, mikor elindulunk. Volt egy kis probléma, mert nem tudta kire bízni a kisfiát, de valószínűleg megoldódott.
- Igen, anyu végül lemondta a színházat, mert mondtam, hogy eléggé fontos ez az este. Ha ő nincs, csak az anyja tudott volna rá vigyázni, azt viszont nem vállalom - rázza meg hevesen a fejét.
- Még mindig rátok van szállva? - húzom el a számat. Igaz, nem sokat tudok a dologról, csak annyit, amennyit még legutóbb elmondott.
- Igen - bólint sóhajtva. - A fejébe vette, hogy visszaszerzi a fiát. Érted ezt? Csak úgy elmegy, aztán három év múlva követeli a gyerekét - csap rá a kormányra idegesen, mire lefejtem onnan az egyik kezét, és rákulcsolom a sajátomat, hátha lenyugszik.
- Minden rendben lesz - suttogom neki mélyen a szemébe nézve.
- Remélem. A bíróság úgyis nekem ítéli - vonja meg a vállát valamivel nyugodtabban.
- Bíróságra viszi az ügyet? - esik le az állam, mire csak bólint, és az utat kémleli.
- Mindig is makacs lány volt, aki nem nyugszik addig, amíg meg nem kapja, amit akar. És ez esetben ezek mi vagyunk - válaszol érdekes hanglejtéssel.
- De te már nem szereted, igaz? - pillantok rá, mire összeszorítja a fogát.
- Ha valakibe egyszer halálosan szerelmes voltál, nem tudod nem szeretni - válaszol, majd leparkol. Meg is jöttünk. Mire észbekapnék, már ki is pattant, az én ajtómat is kinyitotta, a kezét nyújtva felém. El is fogadom, és amint ujjait rákulcsolva az enyémekre elindul az étterem felé, ami annyira romantikusan van kivilágítva, hogy azonnal belelkesedek, vigyorra húzom a számat. Egyszerűen annyira aranyos helyekre szokott vinni, és mindig másmilyenekre.
- Hú, gyönyörű vagy - kapcsol előbb Louis, és előre lép egy lépést, majd a háta mögül előhúzza a csokor virágot, és a kezembe nyomja. Mosolyogva veszem el, ügyelve arra, hogy közben Hope-ot is szorosan tartsam, és gyorsan leveszek egy vázát, majd a konyhába lépek, és megtöltöm vízzel. A nappaliban a fiúk beszélgetnek, amit onnan tudok, hogy ide behallatszik. Folyamatosan egymás szavába vágnak, és bár nem mondhatom veszekedésnek, eléggé érdekes szóváltást hallhattunk. Hope-pal gyorsan távozunk, majd amint kiérünk, gyorsan a két fiú közé állok, és Harry felé fordulok. Nyomok egy puszit a kicsi arcára, és a srác kezébe nyomom.
- Legkésőbb tizenegyre itthon vagyok, tápszer a hűtőben, pelenkázni tudsz, fürdetni is, és azt hiszem, elalszik melletted. Legyetek jók - mondom a göndörnek, miközben leakasztom a kabátomat. Louis udvariasan mögöttem terem, és segít feladni rám, amit egy elfojtott mosollyal díjazok. - Sziasztok - nyomok egy utolsó puszit Hope arcára, majd elfogadva Louis kezét, kilépek a hideg estébe. A kocsija a ház előtt áll, udvariasan kinyitja nekem az ajtót. Amint ő is beül, feltekeri a fűtést, és halkra állítva bekapcsolja a rádiót.
- Sikerült elrendezni, hogy ki vigyáz rá? - kérdezem tőle, mikor elindulunk. Volt egy kis probléma, mert nem tudta kire bízni a kisfiát, de valószínűleg megoldódott.
- Igen, anyu végül lemondta a színházat, mert mondtam, hogy eléggé fontos ez az este. Ha ő nincs, csak az anyja tudott volna rá vigyázni, azt viszont nem vállalom - rázza meg hevesen a fejét.
- Még mindig rátok van szállva? - húzom el a számat. Igaz, nem sokat tudok a dologról, csak annyit, amennyit még legutóbb elmondott.
- Igen - bólint sóhajtva. - A fejébe vette, hogy visszaszerzi a fiát. Érted ezt? Csak úgy elmegy, aztán három év múlva követeli a gyerekét - csap rá a kormányra idegesen, mire lefejtem onnan az egyik kezét, és rákulcsolom a sajátomat, hátha lenyugszik.
- Minden rendben lesz - suttogom neki mélyen a szemébe nézve.
- Remélem. A bíróság úgyis nekem ítéli - vonja meg a vállát valamivel nyugodtabban.
- Bíróságra viszi az ügyet? - esik le az állam, mire csak bólint, és az utat kémleli.
- Mindig is makacs lány volt, aki nem nyugszik addig, amíg meg nem kapja, amit akar. És ez esetben ezek mi vagyunk - válaszol érdekes hanglejtéssel.
- De te már nem szereted, igaz? - pillantok rá, mire összeszorítja a fogát.
- Ha valakibe egyszer halálosan szerelmes voltál, nem tudod nem szeretni - válaszol, majd leparkol. Meg is jöttünk. Mire észbekapnék, már ki is pattant, az én ajtómat is kinyitotta, a kezét nyújtva felém. El is fogadom, és amint ujjait rákulcsolva az enyémekre elindul az étterem felé, ami annyira romantikusan van kivilágítva, hogy azonnal belelkesedek, vigyorra húzom a számat. Egyszerűen annyira aranyos helyekre szokott vinni, és mindig másmilyenekre.
Az ajtóban elmondja a nevét, és azonnal az egyik kis eldugott asztalhoz vezetnek minket, amin rózsaszirmok vannak.
- Annyira gyönyörű itt minden - mondom halkan, miközben kihúzza a székemet.
- Főleg te - bókol, és lesegíti rólam a kabátom. - Nagyon csinos vagy ma - húzza kisfiús mosolyra a száját.
- Köszönöm - nézek végig újra az éttermen. Dugig van emberekkel, mégis, ebben a kis elvont sarokban olyan csöndesnek tűnik minden.
- Ez a ruha kiemeli a szemed kékjét - néz zavartan rám.
- Harryvel minden oké volt? Nem kötött beléd? - kérdezem kicsit félve, de abban a pillanatban meg is jelenik a pincér.
- Mit hozhatok? - áll meg mellettünk a kis jegyzetfüzettel a kezében. Gyorsan felkapom az étlapot, és átfutom a szememmel. Nem akarom degeszre enni magam, így valami egyszerűt kéne választanom. Meg is van.
- Brokkolival töltött csirkemell burgonyapürével - zárom is be az étlapot, és megtámasztom az összekulcsolt kezemen az állam.
- Valami üdítőt a hölgynek? - firkantja fel a srác a jegyzetfüzetébe a rendelésem.
- Egy üveg vörösbort kérünk - szól közbe Louis, majd ő is leadja a rendelését.
- Rendben, amint elkészül, hozom is - villantja meg a mosolyát a srác, és már is tűnik.
- Vörösbort? De te vezetsz, nem? - kérdezem huncut mosollyal Louis-tól, mire megvonja a vállát.
- Majd eljövök holnap a kocsiért - legyint, mire felnevetek, és leteszem az asztalra a kezem. - Visszatérve, nyilván nem tetszik Harrynek a helyzet. De ő már eljátszotta az esélyét, én vagyok a következő - gyengéden a kezébe fogja az enyémet, és egy puszit is nyom az összekulcsolt kezünkre. Hát lehet ennél édesebb?
- Igen. De nehéz így, hogy egy házban lakunk. Viszont rengeteget segít otthon, és nem akarom, hogy valami szállodában kelljen laknia emiatt. Így aludhat a kanapén - sóhajtok fel. Louis egyetértően bólint.
- Persze, érthető. Ráadásul, Hope miatt amúgy is látnád, eléggé felesleges emiatt kitörölni őt az életedből - mosolyodik el, miközben az összekulcsolt kezeinket kémleli.
- Pontosan. Egy cipőben járunk - nevetek fel, mire vigyorogva helyesel.
- Olyan szerencsésnek érzem magam, amikor veled vagyok - vált témát gyorsan. Általában nem szokott ennyire romantikus lenni, nem is értem, mi van vele most, de határozottan tetszik.
- És miért? - kuncogok egy sort, mire csillogó szemeit végre felemeli rám.
- Mert nem csak szép vagy, hanem okos is, és bármiről el tudok veled beszélgetni. Egy igazi főnyeremény vagy - fejezi be gondolatmenetét, mire egy hálás mosoly kúszik az arcomra.
- És most mesélj te valamit, ne csak mindig rólam beszéljünk - váltok témát, mire lesüti a szemét, és elneveti magát.
- Igazából nincs miről mesélnem. Az ünnepeket anyuéknál fogjuk tölteni, mert szerinte sosem vagyunk nála, ami nem igaz. Valószínűleg az összes testvérem otthon lesz, de már minden ajándékot megvettem mindenkinek, így teljesen nyugodtan várom az ünnepeket - vonja meg a vállát.
- Hú, akkor te időben gondoltál mindenre. Én még semmit nem vettem, és azt sem tudom, hogy lesz ez az egész - harapom be az alsó ajkam, mire elneveti magát.
- Lesz még időd, ne aggódj - szorítja meg a kezem.
- És a szülinapod is mindjárt itt van - jut eszembe, mire szerényen elmosolyodik.
- Ne is beszéljünk róla. Megint egy évvel öregebb leszek - forgatja meg a szemeit.
- Hé, az sose baj - vigyorgok rá.
- Dehogynem. Egyre idősebb leszek hozzád képest - vakarja meg a fejét.
- Szeretem az idősebb férfiakat - mosolygok rá kirívóan.
- Akkor nem is aggódok ezután a korommal kapcsolatban - beletúr a hajába, ami még ezután is ugyanolyan jól áll neki. Eddig tökéletes meredezett felfelé, most viszont kicsit kuszább, pont mint maga Louis. A pincér hamarosan megérkezik az ennivalókkal, és az előttem ülő sráccal elkezdünk enni. - Tudod - töri meg a csendet. - kezdek kinyílni előtted - mondja komolyan, miközben bekapok egy falat csirkét. Eléggé finom, sőt, mondhatni tökéletes. Imádom ezt az éttermet, már most, mert eddig egyszer voltunk itt, de akkor is nagyon jól főztek.
- Ennek annyira örülök. Mindig hangoztattad, hogy mióta elhagyott, képtelen vagy hamar közel engedni magadhoz valakit. És engem közel engedtél - nézek mélyen a szemébe.
- Mert bízok benned - válaszol egyszerűen.
- Már annyira hiányzott, hogy találkozzunk - csúszik ki a számon meggondolatlanul.
- Valóban? - húzza féloldalas mosolyra a száját.
- Igen, Azért is hívtalak fel, hogy egyeztessünk. És sajnálom, hogy a múlthetit lemondtam, de Hope-pal betegeskedtünk - sóhajtok egy nagyot.
- Persze, akkor találkozunk, amikor te ráérsz - annyira imádom azt a kisfiús mosolyt, ami a bókjainál, és ezeknél a kedves megjegyzéseinél megjelenik az arcán.
- Tudod, nem lehet ilyen figyelmes srácot minden utcasarkon összeszedni - nevetek fel, mire követi a példámat.
- Reméltem is - vigyorodik el.
Ezután hamar végzünk a vacsorával, a bort végül nem bontjuk fel, Louis azt mondta, most nem nagyon szeretne taxival menni, mert el akar búcsúzni tőlem a ház előtt, és odakísérni, nehogy elraboljanak. Ezen csak mosolyogtam, és miután rendezte a számlát a pincérrel, el is indultunk a kocsijához. Rengeteget beszélgettünk ezen az estén, annyira más volt, mint az eddigiek. Lehetséges az, hogy Louis közelében el is felejtem Harryt? Mindent, amit érzek iránta?
Fel sem tűnik, hogy már pár perce áll a kocsi, mi viszont még mindig csak beszélgetünk a házunk előtt. Egyszerűen nem tudom rávenni a lábamat arra, hogy kimozduljon, így Louis kap észbe, és nyitja ki nekem az ajtót. Kiszállok a kocsiból, és hagyom, hogy ujjait rákulcsolva az enyémekre lépkedjünk el az ajtóig, ahol megáll, én pedig felé fordulok és a cipőmet kezdem el kémlelni.
- Köszönöm ezt az estét, nagyon jól éreztem magam - mosolyodok el a szemébe nézve.
- Angel - kezdi komolyan, mire kicsit megijedek. - Van valami, amit már régen meg kellett volna tennem - fújja ki szaggatottan a levegőt, és mielőtt bármit mondhatnék, ajkait finoman az enyémeknek nyomja. A hirtelen érzéstől bizseregni kezd a szám. Louis nem annyira magas, mint Harry, így nem kell lábujjhegyre állnom, hogy át tudjam kulcsolni a nyakát, és visszacsókolni. Ajkai édesen becézgetik az enyémeket, és ettől a csóktól újra úgy érzem magam, mintha tizenéves lennék, aki most jön haza az első randijáról. Mintha újra átélném az első csókomat erősen tartó karjaiban. Nem akar tolakodni, nem sietne el semmit, és ezt annyira köszönöm neki. Mikor már levegőhiányában elválunk, kicsit kipirulva sütöm le a szemem, mert fogalmam sincs, mit mondhatnék most. - Annyira régen várok már erre, de nem mertem lépni, mert nem tudtam, te mit szeretnél - simít ki egy tincset az arcomból. - Tudod, hogy bármeddig várnék rád, és semmit nem akarok elsietni - dönti homlokát az enyémnek, mire jó szorosan megölelem, és a mellkasára hajtom a fejem.
- Tudom. És köszönöm - nyomok egy puszit az arcára, mire elenged. - Jó éjszakát - mosolygok rá, és elkezdem keresni a kulcsom.
- Jó éjszakát neked is. Remélem hamarosan látlak még - húzza féloldalas mosolyra ő is a száját.
- Mondjuk jövőhéten? - kérdezem vigyorogva,
- Mondjuk jövőhéten - bólint, majd el is fordítom a zárat, és kitárom az ajtót.
- Szia - köszönök el tőle.
- Szia szépség - mondja, majd hátat fordítva elsétál a kocsijáig. Végignézem, ahogy elhajt, majd hatalmas vigyorral az arcomon zárom be az ajtót. Megcsókolt!
Ahogy fordulnék meg, egy erős mellkasba ütközök, és Harry villámló tekintetébe.
- Elmondanád, miért smárolsz az ajtó előtt ezzel a gyökérrel? - fonja keresztbe a kezét a mellkasa előtt.
- Elmondanád miért kérsz számon ezért? - kérdezem unottan, miközben lehámozom magamról a kabátot, és kilépek a magassarkú cipőmből.
- Neki nincs joga megcsókolnia téged! - háborodik fel.
- Ha neki nincs, akkor kinek van? - forgatom meg a szemem, miközben megállok előtte. Így cipő nélkül már jóval magasabb, ami miatt dühöngök egy sort.
- Nekem! - adja meg a szerinte logikus választ, mire csak nevetve elmennék mellette, de a csípőmnél fogva nyom neki a falnak.
- Mit csinálsz? - kérdezem összeszorított fogakkal. Mélyen a szemembe néz, és em hagyja, hogy megmozduljak.
- Ha nem az előbb smárol le téged, tuti most megcsókolnálak. És megmutatnám, hogy te hozzám tartozol - mondja inkább magának, mint nekem.
- Nem vagyok a tulajdonod - rázom meg a fejem erősen.
- De akkor is hozzám tartozol - suttogja szomorú szemekkel, és az emeletről sírást hallok.
- Megyek megnézem a gyereket - sütöm le a szemem, mire elenged, én pedig összezavarodva baktatok fel a lépcsőn. Még mielőtt belépnék Hope szobájába, visszafordulok Harry felé, aki fejét a falnak támasztja, majd jobb kezével erősen belecsap. Lehunyt szemmel nyitok be a szobába, és igyekszek összeszedni a gondolataimat.
- Köszönöm - nézek végig újra az éttermen. Dugig van emberekkel, mégis, ebben a kis elvont sarokban olyan csöndesnek tűnik minden.
- Ez a ruha kiemeli a szemed kékjét - néz zavartan rám.
- Harryvel minden oké volt? Nem kötött beléd? - kérdezem kicsit félve, de abban a pillanatban meg is jelenik a pincér.
- Mit hozhatok? - áll meg mellettünk a kis jegyzetfüzettel a kezében. Gyorsan felkapom az étlapot, és átfutom a szememmel. Nem akarom degeszre enni magam, így valami egyszerűt kéne választanom. Meg is van.
- Brokkolival töltött csirkemell burgonyapürével - zárom is be az étlapot, és megtámasztom az összekulcsolt kezemen az állam.
- Valami üdítőt a hölgynek? - firkantja fel a srác a jegyzetfüzetébe a rendelésem.
- Egy üveg vörösbort kérünk - szól közbe Louis, majd ő is leadja a rendelését.
- Rendben, amint elkészül, hozom is - villantja meg a mosolyát a srác, és már is tűnik.
- Vörösbort? De te vezetsz, nem? - kérdezem huncut mosollyal Louis-tól, mire megvonja a vállát.
- Majd eljövök holnap a kocsiért - legyint, mire felnevetek, és leteszem az asztalra a kezem. - Visszatérve, nyilván nem tetszik Harrynek a helyzet. De ő már eljátszotta az esélyét, én vagyok a következő - gyengéden a kezébe fogja az enyémet, és egy puszit is nyom az összekulcsolt kezünkre. Hát lehet ennél édesebb?
- Igen. De nehéz így, hogy egy házban lakunk. Viszont rengeteget segít otthon, és nem akarom, hogy valami szállodában kelljen laknia emiatt. Így aludhat a kanapén - sóhajtok fel. Louis egyetértően bólint.
- Persze, érthető. Ráadásul, Hope miatt amúgy is látnád, eléggé felesleges emiatt kitörölni őt az életedből - mosolyodik el, miközben az összekulcsolt kezeinket kémleli.
- Pontosan. Egy cipőben járunk - nevetek fel, mire vigyorogva helyesel.
- Olyan szerencsésnek érzem magam, amikor veled vagyok - vált témát gyorsan. Általában nem szokott ennyire romantikus lenni, nem is értem, mi van vele most, de határozottan tetszik.
- És miért? - kuncogok egy sort, mire csillogó szemeit végre felemeli rám.
- Mert nem csak szép vagy, hanem okos is, és bármiről el tudok veled beszélgetni. Egy igazi főnyeremény vagy - fejezi be gondolatmenetét, mire egy hálás mosoly kúszik az arcomra.
- És most mesélj te valamit, ne csak mindig rólam beszéljünk - váltok témát, mire lesüti a szemét, és elneveti magát.
- Igazából nincs miről mesélnem. Az ünnepeket anyuéknál fogjuk tölteni, mert szerinte sosem vagyunk nála, ami nem igaz. Valószínűleg az összes testvérem otthon lesz, de már minden ajándékot megvettem mindenkinek, így teljesen nyugodtan várom az ünnepeket - vonja meg a vállát.
- Hú, akkor te időben gondoltál mindenre. Én még semmit nem vettem, és azt sem tudom, hogy lesz ez az egész - harapom be az alsó ajkam, mire elneveti magát.
- Lesz még időd, ne aggódj - szorítja meg a kezem.
- És a szülinapod is mindjárt itt van - jut eszembe, mire szerényen elmosolyodik.
- Ne is beszéljünk róla. Megint egy évvel öregebb leszek - forgatja meg a szemeit.
- Hé, az sose baj - vigyorgok rá.
- Dehogynem. Egyre idősebb leszek hozzád képest - vakarja meg a fejét.
- Szeretem az idősebb férfiakat - mosolygok rá kirívóan.
- Akkor nem is aggódok ezután a korommal kapcsolatban - beletúr a hajába, ami még ezután is ugyanolyan jól áll neki. Eddig tökéletes meredezett felfelé, most viszont kicsit kuszább, pont mint maga Louis. A pincér hamarosan megérkezik az ennivalókkal, és az előttem ülő sráccal elkezdünk enni. - Tudod - töri meg a csendet. - kezdek kinyílni előtted - mondja komolyan, miközben bekapok egy falat csirkét. Eléggé finom, sőt, mondhatni tökéletes. Imádom ezt az éttermet, már most, mert eddig egyszer voltunk itt, de akkor is nagyon jól főztek.
- Ennek annyira örülök. Mindig hangoztattad, hogy mióta elhagyott, képtelen vagy hamar közel engedni magadhoz valakit. És engem közel engedtél - nézek mélyen a szemébe.
- Mert bízok benned - válaszol egyszerűen.
- Már annyira hiányzott, hogy találkozzunk - csúszik ki a számon meggondolatlanul.
- Valóban? - húzza féloldalas mosolyra a száját.
- Igen, Azért is hívtalak fel, hogy egyeztessünk. És sajnálom, hogy a múlthetit lemondtam, de Hope-pal betegeskedtünk - sóhajtok egy nagyot.
- Persze, akkor találkozunk, amikor te ráérsz - annyira imádom azt a kisfiús mosolyt, ami a bókjainál, és ezeknél a kedves megjegyzéseinél megjelenik az arcán.
- Tudod, nem lehet ilyen figyelmes srácot minden utcasarkon összeszedni - nevetek fel, mire követi a példámat.
- Reméltem is - vigyorodik el.
Ezután hamar végzünk a vacsorával, a bort végül nem bontjuk fel, Louis azt mondta, most nem nagyon szeretne taxival menni, mert el akar búcsúzni tőlem a ház előtt, és odakísérni, nehogy elraboljanak. Ezen csak mosolyogtam, és miután rendezte a számlát a pincérrel, el is indultunk a kocsijához. Rengeteget beszélgettünk ezen az estén, annyira más volt, mint az eddigiek. Lehetséges az, hogy Louis közelében el is felejtem Harryt? Mindent, amit érzek iránta?
Fel sem tűnik, hogy már pár perce áll a kocsi, mi viszont még mindig csak beszélgetünk a házunk előtt. Egyszerűen nem tudom rávenni a lábamat arra, hogy kimozduljon, így Louis kap észbe, és nyitja ki nekem az ajtót. Kiszállok a kocsiból, és hagyom, hogy ujjait rákulcsolva az enyémekre lépkedjünk el az ajtóig, ahol megáll, én pedig felé fordulok és a cipőmet kezdem el kémlelni.
- Köszönöm ezt az estét, nagyon jól éreztem magam - mosolyodok el a szemébe nézve.
- Angel - kezdi komolyan, mire kicsit megijedek. - Van valami, amit már régen meg kellett volna tennem - fújja ki szaggatottan a levegőt, és mielőtt bármit mondhatnék, ajkait finoman az enyémeknek nyomja. A hirtelen érzéstől bizseregni kezd a szám. Louis nem annyira magas, mint Harry, így nem kell lábujjhegyre állnom, hogy át tudjam kulcsolni a nyakát, és visszacsókolni. Ajkai édesen becézgetik az enyémeket, és ettől a csóktól újra úgy érzem magam, mintha tizenéves lennék, aki most jön haza az első randijáról. Mintha újra átélném az első csókomat erősen tartó karjaiban. Nem akar tolakodni, nem sietne el semmit, és ezt annyira köszönöm neki. Mikor már levegőhiányában elválunk, kicsit kipirulva sütöm le a szemem, mert fogalmam sincs, mit mondhatnék most. - Annyira régen várok már erre, de nem mertem lépni, mert nem tudtam, te mit szeretnél - simít ki egy tincset az arcomból. - Tudod, hogy bármeddig várnék rád, és semmit nem akarok elsietni - dönti homlokát az enyémnek, mire jó szorosan megölelem, és a mellkasára hajtom a fejem.
- Tudom. És köszönöm - nyomok egy puszit az arcára, mire elenged. - Jó éjszakát - mosolygok rá, és elkezdem keresni a kulcsom.
- Jó éjszakát neked is. Remélem hamarosan látlak még - húzza féloldalas mosolyra ő is a száját.
- Mondjuk jövőhéten? - kérdezem vigyorogva,
- Mondjuk jövőhéten - bólint, majd el is fordítom a zárat, és kitárom az ajtót.
- Szia - köszönök el tőle.
- Szia szépség - mondja, majd hátat fordítva elsétál a kocsijáig. Végignézem, ahogy elhajt, majd hatalmas vigyorral az arcomon zárom be az ajtót. Megcsókolt!
Ahogy fordulnék meg, egy erős mellkasba ütközök, és Harry villámló tekintetébe.
- Elmondanád, miért smárolsz az ajtó előtt ezzel a gyökérrel? - fonja keresztbe a kezét a mellkasa előtt.
- Elmondanád miért kérsz számon ezért? - kérdezem unottan, miközben lehámozom magamról a kabátot, és kilépek a magassarkú cipőmből.
- Neki nincs joga megcsókolnia téged! - háborodik fel.
- Ha neki nincs, akkor kinek van? - forgatom meg a szemem, miközben megállok előtte. Így cipő nélkül már jóval magasabb, ami miatt dühöngök egy sort.
- Nekem! - adja meg a szerinte logikus választ, mire csak nevetve elmennék mellette, de a csípőmnél fogva nyom neki a falnak.
- Mit csinálsz? - kérdezem összeszorított fogakkal. Mélyen a szemembe néz, és em hagyja, hogy megmozduljak.
- Ha nem az előbb smárol le téged, tuti most megcsókolnálak. És megmutatnám, hogy te hozzám tartozol - mondja inkább magának, mint nekem.
- Nem vagyok a tulajdonod - rázom meg a fejem erősen.
- De akkor is hozzám tartozol - suttogja szomorú szemekkel, és az emeletről sírást hallok.
- Megyek megnézem a gyereket - sütöm le a szemem, mire elenged, én pedig összezavarodva baktatok fel a lépcsőn. Még mielőtt belépnék Hope szobájába, visszafordulok Harry felé, aki fejét a falnak támasztja, majd jobb kezével erősen belecsap. Lehunyt szemmel nyitok be a szobába, és igyekszek összeszedni a gondolataimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése