A tegnapi nap után, mikor Louis idegesen hívott fel, tudtam, hogy baj van. Méghozzá nem is kicsi, hiszen ha egy olyan mindig nyugodt srác, mint ő ilyen állapotban van, csak rossz dolgok történhettek. Nagyon rossz dolgok. Kilencre beszéltünk meg egy találkozót, most a parkba, így rájöttem, hogy ez nem egy randijellegű beszélgetés lesz, hanem komoly. Hatalmas lehet a baj...
Idegesen kotorászok a szekrényemben, és miután a kezembe akad egy kötött pulcsi, ádom az eget, amiért még van ilyen ruhadarabom. Csak annyira nőies, amennyire egy kötött pulcsi az lehet, így egy fekete szűkszárú farmert kapok fel hozzá. Mikor Harry áll az ajtóm előtt, bizonyára azt látja, ahogy idegbetegen cibálom a hajam a fésűvel, így nem hagyja szó nélkül, furán méregetve bejön a szobába.
- Mit ártott neked a hajad? - kérdezi mosolyogva, de csak morgok egyet, mire elkomolyodik.
- Semmit. De találkozom Louis-val és a telefonba eléggé ideges volt. Ráadásul a parkba kell mennem, és ott még sose találkoztunk, kint mínusz ezer fok van, és aghh - hadarom el neki, mire kicsit elgondolkozik, majd megszólal.
- Elvigyelek? - vakarja meg a fejét.
- Az nektek kitérő Hope-pal - kezdek el ellenkezni, mire csak megvonja a vállát.
- Akkor addig elviszem játszóházba, és majd csörögsz ha menjünk érted - magyarázza, mire felnézek rá.
- Tuti nem baj? - kérdezem kiskutya szemekkel.
- Nem. Túl ideges vagy ahhoz, hogy hagyjalak vezetni, sétálva megfagysz, és akkor legalább Hope is lefárad egy kicsit - mosolyodik el, mire megkönnyebbülten felsóhajtok. Tehát nem vagyok a terhére, ami jó hír. Viszont még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet...
- Köszönöm - hunyom le a szemem egy pillanatra.
- Ugyan, ez semmiség - gödröcskéi megjelennek, amint szégyenlősen elvigyorodik. Annyira hiányoltam már ezt a mosolyt, hogy ezt látva én is hasonlóan cselekszek. - Azt hiszem, hagylak készülődni - vakarja meg a fejét, és lassan elhagyja a szobát.
Miután kifésülöm a loboncom, egy pár göndör tincset varázsolok magamnak, egy halvány sminket is felrakok, majd kilépek a szobából. Hope-ot tisztába teszem, felöltöztetem, majd vele a karomban futok le a lépcsőn. Harry a nappaliban ül, a telefonját babrálja, ha jól látom, valami játékkal játszik.
- Mehetünk? - pattanok le mellé, mire bólint, és még gyorsan befejezi a pályát. Amíg Hope-ra ráadom a cipőt és a kabátot, a srác is felveszi a kabátját. Haját most felkötötte a feje tetejére egy kontyba, ami baromi jól áll neki.
Elveszi a gyereket amíg én is felöltözök, majd együtt lépünk ki a fagyos hidegbe. Idegesen tördelem az ujjaimat még akkor is, amikor beszállunk a járműbe, és bekötjük Hope-ot. Harry feltekeri a fűtést, én az ablakon nézek ki, Hope pedig nyugodtan nézelődik a hátsó ülésről.
- Annyira aranyos - fordulok hátra hozzá, és hagyom, hogy rámarkoljon az ujjamra.
- Olyan szép, mint az anyukája - mosolyog rám Harry.
- Mi hoztuk össze - mosolygok vissza. Kezét a combomra simítja, és most nem ellenkezek, próbálok úgy csinálni, mint aki észre sem vette az iménti mozdulatot.
Hamarosan leparkol, én pedig hátra fordulva, és kicsit átmászva az üléseken, nyomok egy puszit Hope arcára.
- Akkor csörgök, ha jöhettek - nyitom ki az ajtót, és kilépek.
- Oké. Szia - köszön el Harry.
- Sziasztok, jó játszóházat - csapom be a kocsiajtót, és megborzongva nézem, ahogy elhajtanak.
A park egy kis patak mellett van, így játszótér, hidak, sétálóutak találhatók itt. Az évszak, amelyet éppen írunk, tökéletesen látszik, ha körülnézünk. A fák csupaszak, és ridegek, az eget nagy felhők borítják, amelyek kísértetiesen vihart fognak okozni. Mivel Louis-t sehol sem látom, elindulok egy magányos pad felé, bár itt levesebb az esélye annak, hogy észrevesz. A hűs szellő belekap a hajamba, az arcomba fújja a barna tincseket, bemerészkedik a kabátom alá, borzongásra ösztökélve engem. Előttem egy harmincas évei elején járó nő hajt el egy babakocsival, valószínűleg a férjével. Egymás kezét fogva tolják a kocsit, szemük csillog, ahogy egymásra és a babára tekintenek. Az ördögbe is, csak nekem van ennyire elcseszett életem? Itt állok most, egy gyerekkel, az apjával, akit még mindig szeretek, és egy sráccal, akivel most találkozni fogok. Ezt hívják szerelmi háromszögnek? Valószínűleg...
Sophiával nem akarok erről beszélni, anyával nem merek, egyedül még Harry olyan, akiben feltétel nélkül megbízok és elmondanám neki a bajomat, de hát, az Isten szerelmére, pont róla lenne szó...
Ez egy ördögi kör, amiből nincs kiút, nincs helyes döntés. Ha Harry mellett maradok, talán örökre a szemem előtt lesz majd, hogy egyedül hagyott életem legnehezebb időszakában. Ha viszont Louis-t, akkor is látnom kell majd a göndör hajú srácot, elvégre kéthetente nála lenne a kicsi. De akarom én ezt? Nem akarom, hogy csak kéthetente lássam..
A park egy kis patak mellett van, így játszótér, hidak, sétálóutak találhatók itt. Az évszak, amelyet éppen írunk, tökéletesen látszik, ha körülnézünk. A fák csupaszak, és ridegek, az eget nagy felhők borítják, amelyek kísértetiesen vihart fognak okozni. Mivel Louis-t sehol sem látom, elindulok egy magányos pad felé, bár itt levesebb az esélye annak, hogy észrevesz. A hűs szellő belekap a hajamba, az arcomba fújja a barna tincseket, bemerészkedik a kabátom alá, borzongásra ösztökélve engem. Előttem egy harmincas évei elején járó nő hajt el egy babakocsival, valószínűleg a férjével. Egymás kezét fogva tolják a kocsit, szemük csillog, ahogy egymásra és a babára tekintenek. Az ördögbe is, csak nekem van ennyire elcseszett életem? Itt állok most, egy gyerekkel, az apjával, akit még mindig szeretek, és egy sráccal, akivel most találkozni fogok. Ezt hívják szerelmi háromszögnek? Valószínűleg...
Sophiával nem akarok erről beszélni, anyával nem merek, egyedül még Harry olyan, akiben feltétel nélkül megbízok és elmondanám neki a bajomat, de hát, az Isten szerelmére, pont róla lenne szó...
Ez egy ördögi kör, amiből nincs kiút, nincs helyes döntés. Ha Harry mellett maradok, talán örökre a szemem előtt lesz majd, hogy egyedül hagyott életem legnehezebb időszakában. Ha viszont Louis-t, akkor is látnom kell majd a göndör hajú srácot, elvégre kéthetente nála lenne a kicsi. De akarom én ezt? Nem akarom, hogy csak kéthetente lássam..
De ez még nem jelenti azt, hogy szeretem, hiszen elhagyott. És ha visszafogadnám, talán újra megtenné. Ezek után hogy bízhatnék benne?
Sóhajtva megrázom a fejem, és kiverem a rossz gondolatokat a fejemből. Egy fekete szövetkabátos alakot vélek felfedezni, aki hosszú léptekkel halad felém. Mosolyogva felpattanok, és amint odaér hozzám, egyből szorosan magához húz, és egy aranyos puszit nyom az arcomra.
- Szia szépség! - köszönöm ő is mosolyogva, de már ismerem annyira, hogy tudjam, nem őszinte.
- Szia! Mi a baj? Idegesnek tűntél a telefonban - nézek rá aggodalmasan, mire megköszörüli a torkát és zavartan válaszol.
- Gyere, sétáljunk egyet - indul el, és én eléggé összezavarodva követem őt. Nagyon komoly dologról lesz szó, ha így indít...
Néma csendben lépkedünk egymás mellett a hideg levegőben. Én nem tudom, rámerjek-e kérdezni a dolgokra, ő pedig a saját gondolataiba merülve halad egyenesen előre. Vajon miről akar beszélni? Mi lehet ennyire komoly és fontos?
Éppen ezeken gondolkozok, mikor nagy levegőt vesz, és felém fordul.
- Angel, te szeretsz engem? - kérdezi, mire összeszorul a torkom.
- Mire gondolsz ezzel? A szeretetnek rengeteg jelentése van... - válaszolok zavartan, és magam sem tudom a választ.
- Szerelmes vagy belém? - nagyra tágulnak szemeim kérdésére, és képtelen vagyok válaszolni.
- Én.. Nem tudom - sütöm le a szemem zavaromban, mire bólint.
- Én hiszek abban, hogy egy embernek egy igaz szerelme van. Az első - fogalmam sincs, mire akar célozni ezzel.
- Mire gondolsz? - csúsztatom átfagyott kezem a kabátzsebembe.
- Érezted már úgy, hogy egy emberrel szeretnéd összekötni az életed? Hogy attól az embertől akarsz majd gyerekeket? Hogy vele szeretnéd leélni az életed? - Harry... - Éreztél már ilyet? - még mindig nem tudom, mire gondol, de belemegyek a játékába.
- Igen, éreztem már ilyet - bólintok, és igyekszek másfele nézni, csak nem rá.
- De nem velem, igaz? Kérlek őszintén válaszolj - végre ráemelem tekintetem, és teljesen őszintén suttogom a válaszomat.
- Nem veled - hajtom le egy picit a fejem. Állam alá nyúlva felemeli, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek, és elmosolyodik.
- Én is éreztem már ilyet. De nem nálad, nem veled - vallja be, de még mindig nem értem, mire akar kilyukadni ezekkel a kérdésekkel.
- Louis - suttogom a nevét teljesen összezavarodva, mire megrázza a fejét.
- Ne, kérlek, engedd hogy befejezzem - szorítja össze állkapcsát.
- Rendben. Folytasd - igazítok egy hajtincset a fülem mögé.
- Tudod kivel éreztem ilyet? - még mindig nem tudom, mi lesz ennek a vége, de próbálok figyelni.
- Kivel?
- Egyetlen ilyen nő volt az életemben. A fiam anyja, aki most újra próbál megszerezni minket. És én, bedőltem neki. Lefeküdtem vele - süti le a szemét, mire meglepve nézek rá. Louis, az a Louis, aki négy hónapnyi találkozgatás után csókolt meg, ő ilyen egyszerűen lefekszik valakivel?
- És mire jöttél rá? - köszörülöm meg a torkom, de ő még mindig szégyellve a tettét vakarja meg a fejét.
- Hogy még mindig szeretem - válaszára elmosolyodok, mire meglepve felhúzza a szemöldökét. - Miért mosolyogsz?
- Mert végre megkaptad azt, akit mindig is akartál. Ez egy remek dolog, Louis! - mondom teljesen őszintén.
- Akkor nem utálsz ezért? - úgy csinál, mintha maga sem hinné el, hogy nem nyírtam ki, nem hagytam faképnél egyből.
- Hogy tudnálak utálni? Inkább, miért? Megkaptad azt az embert, akit neked szánt az élet! Annyira örülök ennek! - vigyorodok el, mire megkönnyebbülve felsóhajt.
- Azt hittem felpofozol - röhög fel, mire megforgatom a szemem.
- Persze, és meg is verlek mindjárt, nem? Komolyan ennyire harciasnak tűnök? - Most talán szomorúnak kellene lennem, de nem tudok. Megérdemli, hogy boldog legyen. Egyetlenegy gondolat kavarog bennem, amit nem tudok hova tenni. Ezek után, már semmi okom nincs arra, hogy visszautasítsam Harryt. Pedig az lenne a helyes...
Sóhajtva megrázom a fejem, és kiverem a rossz gondolatokat a fejemből. Egy fekete szövetkabátos alakot vélek felfedezni, aki hosszú léptekkel halad felém. Mosolyogva felpattanok, és amint odaér hozzám, egyből szorosan magához húz, és egy aranyos puszit nyom az arcomra.
- Szia szépség! - köszönöm ő is mosolyogva, de már ismerem annyira, hogy tudjam, nem őszinte.
- Szia! Mi a baj? Idegesnek tűntél a telefonban - nézek rá aggodalmasan, mire megköszörüli a torkát és zavartan válaszol.
- Gyere, sétáljunk egyet - indul el, és én eléggé összezavarodva követem őt. Nagyon komoly dologról lesz szó, ha így indít...
Néma csendben lépkedünk egymás mellett a hideg levegőben. Én nem tudom, rámerjek-e kérdezni a dolgokra, ő pedig a saját gondolataiba merülve halad egyenesen előre. Vajon miről akar beszélni? Mi lehet ennyire komoly és fontos?
Éppen ezeken gondolkozok, mikor nagy levegőt vesz, és felém fordul.
- Angel, te szeretsz engem? - kérdezi, mire összeszorul a torkom.
- Mire gondolsz ezzel? A szeretetnek rengeteg jelentése van... - válaszolok zavartan, és magam sem tudom a választ.
- Szerelmes vagy belém? - nagyra tágulnak szemeim kérdésére, és képtelen vagyok válaszolni.
- Én.. Nem tudom - sütöm le a szemem zavaromban, mire bólint.
- Én hiszek abban, hogy egy embernek egy igaz szerelme van. Az első - fogalmam sincs, mire akar célozni ezzel.
- Mire gondolsz? - csúsztatom átfagyott kezem a kabátzsebembe.
- Érezted már úgy, hogy egy emberrel szeretnéd összekötni az életed? Hogy attól az embertől akarsz majd gyerekeket? Hogy vele szeretnéd leélni az életed? - Harry... - Éreztél már ilyet? - még mindig nem tudom, mire gondol, de belemegyek a játékába.
- Igen, éreztem már ilyet - bólintok, és igyekszek másfele nézni, csak nem rá.
- De nem velem, igaz? Kérlek őszintén válaszolj - végre ráemelem tekintetem, és teljesen őszintén suttogom a válaszomat.
- Nem veled - hajtom le egy picit a fejem. Állam alá nyúlva felemeli, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek, és elmosolyodik.
- Én is éreztem már ilyet. De nem nálad, nem veled - vallja be, de még mindig nem értem, mire akar kilyukadni ezekkel a kérdésekkel.
- Louis - suttogom a nevét teljesen összezavarodva, mire megrázza a fejét.
- Ne, kérlek, engedd hogy befejezzem - szorítja össze állkapcsát.
- Rendben. Folytasd - igazítok egy hajtincset a fülem mögé.
- Tudod kivel éreztem ilyet? - még mindig nem tudom, mi lesz ennek a vége, de próbálok figyelni.
- Kivel?
- Egyetlen ilyen nő volt az életemben. A fiam anyja, aki most újra próbál megszerezni minket. És én, bedőltem neki. Lefeküdtem vele - süti le a szemét, mire meglepve nézek rá. Louis, az a Louis, aki négy hónapnyi találkozgatás után csókolt meg, ő ilyen egyszerűen lefekszik valakivel?
- És mire jöttél rá? - köszörülöm meg a torkom, de ő még mindig szégyellve a tettét vakarja meg a fejét.
- Hogy még mindig szeretem - válaszára elmosolyodok, mire meglepve felhúzza a szemöldökét. - Miért mosolyogsz?
- Mert végre megkaptad azt, akit mindig is akartál. Ez egy remek dolog, Louis! - mondom teljesen őszintén.
- Akkor nem utálsz ezért? - úgy csinál, mintha maga sem hinné el, hogy nem nyírtam ki, nem hagytam faképnél egyből.
- Hogy tudnálak utálni? Inkább, miért? Megkaptad azt az embert, akit neked szánt az élet! Annyira örülök ennek! - vigyorodok el, mire megkönnyebbülve felsóhajt.
- Azt hittem felpofozol - röhög fel, mire megforgatom a szemem.
- Persze, és meg is verlek mindjárt, nem? Komolyan ennyire harciasnak tűnök? - Most talán szomorúnak kellene lennem, de nem tudok. Megérdemli, hogy boldog legyen. Egyetlenegy gondolat kavarog bennem, amit nem tudok hova tenni. Ezek után, már semmi okom nincs arra, hogy visszautasítsam Harryt. Pedig az lenne a helyes...
- Nem. Igazi főnyeremény vagy - vigyorodik el. - Harry szerencsés, hogy neki teremtettek téged.
- De én nem - kezdek gyorsan magyarázkodni, mire leint. Hűha, ez egy teljesen más Louis...
- Csak rátok kell nézni. Mikor érted mentem legutóbb, beszélgettünk, már ha azt lehet annak nevezni. Eléggé barom volt - mondja kicsit sértődötten.
- Csak féltékeny - javítom ki.
- Pedig láthatta volna rajtad, hogy mikor lejöttél a lépcsőn, egyből őt kerested a szemeddel - mikor ezt így elmondja, kicsit elszégyellem magam, és lehajtom a fejem. Valóban így volt, még ha magamnak se akartam bevallani. - Hé, ebben nincs semmi rossz. Már akkor is tudtam, hogy még mindig szereted.
- Ez nem ilyen egyszerű... - sütöm le a szemem sóhajtva.
- Miért ne lenne az? - ráncolja össze a szemöldökét.
- Mert elhagyott. Mi van akkor, ha visszafogadom, és újra megteszi? - sose hittem volna, hogy majd pont Louis lesz az a bizalmasom, akivel megosztom mindezt. Ki tudja, mióta sétálhatunk itt, és beszélgethetünk, de ez most határozottan egy jó program.
- Nem hiszem, hogy újra megtenné - rúg bele egy kavicsba. - Már a gyerek is összeköt titeket. És eléggé harcol értetek, ahogy észrevettem - vonja meg a vállát.
- Nem tudom, mihez kezdjek - rázom meg a fejem.
- Igen, ez egy eléggé szar helyzet - vakarja meg a fejét. A beszélgetésünket a telefon csörgése zavarja meg.
- Emlegetett szamár - pillantok rá a kijelzőre, és fel is kapom. - Igen? Valami baj van?
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Egy órája ott vagy. Azt hittem csak beszélgetni fogtok - dünnyögi, mire megforgatom a szemem.
- És csak beszélgetünk! Merre vagytok? Már körbejártuk a parkot, menjünk a bejárat felé? - kétdezem, mert hallom, ahogy éppen kocsiban ül.
- Már végeztünk, a kisasszony unta a játszóházat, úgyhogy vettem neki sütit és most azt eszegeti - kezdi el ecsetelni, mire felhúzom a szemöldököm.
- És hogy törögeted neki a süteményt, ha vezetsz? - furán nézhetek magam elé, mert Harry nem válaszol.
- Öhm. Darabokra kellett volna törni? - látom magam előtt, ahogy ellenőrzi Hope-ot, majd felkiált. - Minden csokis lett - sóhajt fel, mire nem tudom megállni, elröhögöm magam.
- Még sok mindent kell tanulnod - mondom komolyan.
- Akkor szerintem elugrunk érted, hazadoblak titeket és elmegyek kitakarítani a kocsit. Tíz perc és ott vagyunk ahol kitettünk - köszön el, és kinyomja a telefont.
Louis rámemeli tekintetét, és feloldalas mosollyal megszólal.
- Ideje menni?
- Igen. Hope nyűgös és összecsokizta Harry kocsiját, menni kell kitakarítani - bólintok, mire Louis lefékez.
- Akkor hát... - kezd el búcsúzkodni.
- Ilyenkor mit mondhatnánk? Nem is voltunk együtt, de hivatalosan is szakítottunk - nevetek meg, mire elmosolyodik.
- Talán annyit, hogy átjöhetnétek majd hozzánk karácsonykor. Eleanor készülni fog. Hozd Harryt is - parancsol rám.
- Rendben, köszönjük a meghívást - vigyorodok el, és szorosan magához húz.
- Remélem, barátok maradunk - suttogja a hajamba.
- Biztos lehetsz benne - hajtom a fejem a vállára. - És köszönök. Mindent - nézek rá elérzékenyülve.
- Én köszönök mindent - puszil bele a hajamba. - Alig várom, hogy találkozz Eleanorral - húzza széles mosolyra a száját.
- Én is. Hát akkor, szia! - húzódok el tőle.
- Szia! - int egyet, és egyszerre indulunk el az ellenkező irányba.
Ezzel vége is a kapcsolatunknak, barátok maradunk. Rosszul kéne éreznem, de helyette örülök, hogy megoszthattam vele a Harrys dolgaimat. Még mindig nem tudom, mihez fogok kezdeni, de legalább már ha máshogy nézek rá, nem lesz lelkiismeretfurdalásom.
Amint a park széléhez érek, megpillantom a fekete autót, és egyből odasétálok. Gyorsan bepattanok a fűtéses autóba, és hirtelen felindulásból nyomok egy puszit Harry arcára, majd Hope-ra is. A srác meglepve pillant rám, a kicsi pedig kacagva nyújtogatja tömzsi kezeit.
- Ezt miért kaptam? - kérdezi Harry, de csak megvonom a vállam.
- Csak úgy.
- És a szépfiú nem szól hozzá semmit? - a szépfiút Louisra értette, de csak megforgatom a szemem.
- Összejött a gyereke anyjával újra. Barátok vagyunk - avatom be a részletekbe.
- És ennek példájára te is összejössz a gyereked apjával? - vigyorodik el.
- Azért ennyire ne siess előre - nevetem el magam kínosan.
- De van rá esély - mondja inkább magának mint nekem.
- Az esély mindig megvolt rá, Harry - fordulok el tőle, mire elhallgat, és szavaimat emésztgeti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése