Harmincharmadik

Sziasztok! :)
Igen, itt a 33. rész, ami azt jelenti, hogy már csak 7 részünk van az évadból. Én tegnap megírtam a teljes első évadot, lezártam magamban ezt a szakaszt, és ma elkezdtem a második évad prológusát :)
De, majd a második évadról később! ;)
Jó olvasást! :)




Egy hete Sophiánál vagyok. 

Egy nyamvadt hete dekkolok itt, úgy, hogy körülöttem mindenki Harryt okolja a történtek miatt, és senkivel nem tudok semmit megbeszélni, mert abból csak a srác szidása lesz. Mikor akadozva, de elmeséltem Sophiának a dolgokat, először elnémult, aztán eszeveszett tempóban kezdte Harryt okolni mindenért. Mert az ő hibája volt ez az egész. Ő csalt meg...

Bár minél régebb óta rágódom mindenen, rá kell jöjjek, eléggé valószínűtlen minden. Mióta együtt vagyunk, minden szabadidejét velem tölti, ha akarná se tudna megcsalni. Vagy én kerestem fel, vagy ő, és mindig tudtam, merre megy vagy kivel. Nem, nem nyomoztam utána, egyszerűen adott volt, hogy megbízunk a másikban, és ő elmondja a programját. 

De persze nem adta fel. Naponta ezerszer hív, sms-ekkel bombáz, virágot, levelet küld, Niallel üzen, és egyszer be is állított. Persze Soph elküldte, engem meg a szobába parancsolt, így egy percre se láthattam, pedig minden vágyam az lett volna. Mielőtt elalszok, látom magam előtt a meggyötört arcát, és azt a pillanatot, amikor beleütött a falba. 

Bármennyire is szeretném, nem tudok nem rá gondolni, és nem elolvasni az üzeneteit, nem örülni a virágoknak. Mert Ő az életem része, és szívem szerint most is mellette lennék. De nem tehetem. Mert én akartam eljönni, én kértem tőle időt, amit be is tartott. Békén hagyott, hagyta, hagy rágódjak a történteken. Szerintem, még a szakítást is el tudná viselni, ha azt gondolná, nekem úgy jó. De remélem, nem így gondolja.

Minél több idő telik el nélküle, annál jobban hiányzik. Igen, megcsalt. Igen, haragszok rá. És igen, ettől függetlenül még mindig ugyanolyan hevesen ver a szívem, ha rágondolok. 

Az első napokban magamat okoltam. Mert nem tudom megadni neki azt, amire vágyik. Pedig mennyire szeretném! Még a gyerek dologba is belementem csak azért, hogy örüljön. Hogy boldog legyen mellettem, és senki másra ne nézzen rá. De nem tudtam. Nem vagyok elég ehhez. 

Mióta Soph befogadott pár napra, Harry pólójában járkálok, és ki se tenném a lábam a házból. Mikor beállítottam a munkába, Josh egyszerűen rámnézett és megállapította, hogy jót tenne egy kis pihenés. Nem tudom, a kisírt, karikás szemem, vagy a kócos hajam miatt gondolta ezt, de végül hazaküldött. És megköszöntem neki. 

Annyi rossz volt a dologban, hogy miattunk a kis szerelmespár se tudott találkozni. Persze Sophia nem tudja, de láttam, ahogy esténként kioson a házból találkozni Niallel. 

Nem említettem meg neki, de magamban mosolyogtam egy kicsit. 

Anya és Aaron szóhoz sem jutottak, mikor Soph felhívta őket és elújságolta a dolgokat. Anya azért volt kiakadva, mert így eljöttem, Aaron viszont azért, mert Harry megcsalt. Szóval, ők is erősen haragudtak a srácra, vagyis velük sem tudtam beszélni. 

Egyedül Niall tájékozatott néhány dologról. Bár eléggé furán viselkedett, azért elmondta, hogy Harry is hasonlóképpen ki van akadva, annyi különbséggel, hogy ő ettől függetlenül munkába is megy. Kicsit gúnyosan tette ezt hozzá, el is ment a kedvem a csevegéstől, és inkább kimentem a konyhába egy pohár vízért. 

Az ajtó hangos csattanása zökkent ki az ábrándozásból és Sophia, a nyomában haladó Niallel. A lány kedvesen elmosolyodik üdvözlésképpen, Niall azonban csak végignéz rajtam, és hitetlenül megrázza a fejét. Igen, csodásan festhetek kócos hajjal, karikás szemekkel, Harry a pólójában a kanapén ücsörögve egy hatalmas pokróccal. A lány lesüpped mellém, a fiú idegesen elkezd járkálni fel-alá, majd megáll előttem, és egy kicsit hangosabban a kelleténél rámförmed. 

- Jó, Angel. Elég ebből - az ujjait idegesen, és fáradtan tördeli, miközben teljesen érzelemmentes hangon beszél. Értetlenül felnézek rá, és kissé remegő hangon megszólalok. 

- Mégis miből? - kérdezem, és jobban összekuporodok. Sophia elfordítja a tekintetét, ebből is látom, hogy egyetért a sráccal. Na szép... 

- Az önsajnálatból. Szerinted megcsalt? - húzza fel a szemöldökét, mire végre beugrik, miről akar beszélni: Harryről.

- Te is láttad a képed - motyogom halkan, mire felcsattan, és idegesen végigszánt a haján. 

- Igen. És én tudom mikor készült az a rohadt kép, ellentétben veled. Szerinted komolyan képes lenne más lánnyal enyelegni? 

- Miért ne tenné? - nézzek fel rá könnyes szemmel, mire a fejéhez kap. 

- A kurva életbe, egy idegroncs vagy. Fejezd már be, könyörgöm. Oké, szerinted megcsalt. Vagy tudod mit? Tegyük fel, hogy megcsalt. És te mit csinálsz? - kérdezi, bár hamar rájövök, hogy nem kérdésnek szánta az egészet. Mégis mi a fenét akar ebből kihozni? 

- Időt kértem, Niall - mondom viszonylag nyugodtan, mire csak gúnyosan elröhögi magát. 

- Nem arra gondoltam. Ülsz itt, ebben a borzalmasan nagy pólóban ami Harryé, és semmit nem csinálsz azért, hogy túllépjetek ezen az egészen. Beszélned kell vele, ő se fog a végtelenségig várni rád. Ezer lánnyal tud vigasztalódni. 

Oké. Ha csak ezért jött ide, akár el is mehet. Hogy mondhat ilyeneket? Jó, igaz, beszélnem kellene vele. De ha egyszerűen képtelen vagyok rá? Ha nem visz rá semmi? Mégis mit kéne mondanom? "Bocs, túlreagáltam azt, hogy más lányokkal kavarsz titokban, folytassuk ott, ahol abbahagytuk"? Vagy mit várnak tőlem. 

- Mit akarsz, mit csináljak? Már elvesztettem - akadok ki hisztérikusan, és jelen pillanatban minden szavamat igaznak gondolom. Akkor vesztettem el, mikor otthagytam egyedül, azon az estén. 

- Még semmi sincs elveszve. Kezdhetnéd azzal, hogy felállsz, rendbe teszed magad, és odatolod a képed a közös házatokba. Igen, megjegyzem halkan, a közös házatokba - mondja könyörtelenül. Sophia villámokat szór a szemével a srác felé, aki csak megvonja a vállát, és valamivel kedvesebben folytatja. - Már ne is haragudj, de borzasztóan nézel ki - süti le a szemét. 

- Nem tudok odamenni - motyogom halkan, de ez látszólag még jobban felhúzza a szőke srácot. 

- Angel, talán jobb lenne... - szól bele Sophia a körmét piszgálgatva, miközben nem néz szemembe. 

Nem értem, miért kell beleszólni az én életembe. Vagy... 

Hát persze! Őket nem érdekli ez az egész. Niallnek nyilván elege van abból, hogy itt dekkolok és nem tud találkozni a barátnőjével. Magyarul az egész amiatt van, hogy egy hete nem voltak együtt és a srác már eléggé unja. Istenem...

- Figyelj, ha az a bajod, hogy itt vagyok és nem tudtok együtt lenni, elmehetek - nézek mélyen a fiú szemébe aki felhúzza a szemöldökét.

- Szerinted komolyan a szex a bajom? Leszarom a szexet - legyint miközben Soph arcszíne egyre vörösebb árnyalatot vesz fel. - Egyszerűen rohadtul unom az egészet - felel sóhajtva. 

- Hidd el, én is. És sajnálom Soph, hogy a nyakadra másztam... Talán felhívom anyát, és odamegyemk- mondom a lánynak elgondolkozva, de Niall idegesen fújtat egyet. 

- Még mit nem! Nem hagyom, hogy elhagyd a házat, amíg nem beszéltél Harryvel - túr bele a hajába. 

- De ha nem hagyhatom el a házat, hogy beszélek vele? - húzom fel a szemöldököm és mosolyt erőltetek az arcomra. 

- Nem tudom - hunyja be a szemét és lepattan mellém. - Ez az egész egy nagy szar - mondja maga elé meredve, és egyet kell értenem vele. Tökéletesen kifejtette ezt az egész helyzetet. Egy nagy szar minden.

- Az - suttogom, és a dohányzóasztalt kezdem tanulmányozni. Egy nagy karcolás fut végig az egészen, de tökéletesen beleillil a helyiségbe. 

- Valamit ki kell találnunk - kapcsolódik be Sophia is. 

- Kezdhetnénk azzal, hogy délután elmentek valahova. Legyetek egy kicsit kettesben - nézek rá őszinte mosollyal.

- Szerintem ez nem túl jó ötlet - süti le a szemét a lány. - Milyen barát lennék, ha itthagynálak szenvedni? Felejtsd el - rázza meg a fejét. Niall horkant egyet, mire Soph feláll, és az ölébe ül. - Bocsi, édes - hajtja a fejét a srác mellkasára. 

- Nem. Szó sem lehet róla. Az én szenvedésem nem ragadhat át rád. Délután elmentek valahova és nem nyitok vitát - pillantok rájuk. Az egészet teljesen őszintén mondtam, minden hátsószándék nélkül. Teljesen komolyan gondolom. Most nem csak úgy elhagyják a szavak a számat, mint általában. Niall döbbenten néz rám, és még a lány előtt megszólal. 

- Komolyan? Nem bánnád? - kérdezi előre félve a választól. 

- Komolyan - bólintok mosolyogva, mire a srác is megtörik. 

- Köszi, Angel. 

- Ez a legkevesebb azok után, hogy itt maradhattam. Holnap beszélek Harryvel, és bármi lesz, ígérem, elmegyek. 

Most komolyan kimondtam hangosan, hogy holnap szeretnék Harryvel beszélni? De hát, nem akarok. 

Bár tartozom neki ennyivel. Tudnia kell mindent, tudnia kell, mit érzek iránta, mielőtt elválnánk. Nem akarom ezt, de biztos vagyok benne, itt fogunk kikötni. Ez az egész a történtek után nem lenne már igazi. Talán én vagyok az, akinek jobban szüksége van a másikra. Ha Harry nem lenne, talán már Aaron kinyírt volna. Szinte neki köszönhetek mindent, de ha arról lenne szó, hogy ő akarná, belemennék a szakításba. Érte. Mert szeretem. És ha szeretem, nem csak azt kell néznem én mit akarok. Ő számít. Csak Ő. 

- Tényleg beszélsz vele? - kérdezi Sophia félve. Ő mindenről tud. Minden apró érzelmemet, félelmemet. Mindent elmondtam neki, végighallgatott, majd kitárgyaltuk az egészet. Általában így szokott ez menni, most azonban tényleg más volt a helyzet. Mindig apró dolgokban kellett döntenünk, közösen, most viszont az egész életem forog kockán. 

- Nem hagyhatom tisztázatlanul a dolgot. Joga van tudni mindenről - sütöm le a szemem. - El akarok neki mondani mindent, mielőtt szakítunk. Ennyi jár neki, és nekem is... 

Két döbbent szempár mered az arcomra és tökéletesen egyszerre váltanak át haragosra. 

- Te nem vagy normális. Szakítani akarsz? - kérdezi Niall, aki hamarabb kapcsol, mint a barátnője. 

- Persze hogy nem akarok, te barom! - csattanok fel, megkepve ezzel őket. - De ő fogja felhozni. Tudom. És el kell engednem - hajtom le a fejem, de Sophia felcsattan. Soha nem láttam még ilyen dühösnek, de szinte igazi szikrákat szór a szeme, a keze remeg, arca eltorzul a dühtől, és hangosan rám kiabál.

- Komolyan, Angel? Jellemző. Inkább elengeded, mint hogy harcolj érte. Ez annyira te vagy! Mindig feladod! Most először nem tudnád önző módon a saját boldogságod előtérbe helyezni? Én kérlek rá, hogy hagyd ezt abba, és legyél boldog! Mert ez mindennél többet ér. Harry mellett kivirultál és most ebben az egy hétben visszatért az az Angel, aki előtte voltál. Komolyan ezt akarod? Boldogtalanul meghalni emiatt? Tegyük fel, hogy megcsalt. És? Nyilván nem feküdt le azzal a szukával, a képről pedig egyenesen süt, hogy Harry nem élvezi azt a csókot. De ez is rád vall. Nem veszed észre a részleteket! Szerinted nem tudunk a gyerekügyről? Harry gyereket akar tőled, az Isten szerelmére, ez azért jelent valamit! Szóval, hagyd ezt végre abba, rossz nézni. Szedd össze magad, tisztázd a dolgokat, hagyd a francba azt a képet, és legyél boldog azzal a kibaszott sráccal! Elegem van. Elegem van ebből. Te itt szenvedsz, ő a szobájában és meg se vagy hajlandó hallgatni. A pólóját hordod, le se lehet rólad vakarni, és ezek után higgyük el, hogy nem szereted még! Fejezd be, és menj el hozzá.

A szavai nem jutnak el teljesen az agyamig, de ha már ő is így gondolja, akkor tényleg így van. Soph mindig is nyugodt természetű volt, sose kapta fel a vizet, mindig próbált nyugodt maradni. Ha ennyire kikészítettem ezzel az egésszel, az már jelent valamit. És nem jót... 

De igaza van. Itt nyomorgok, semmit nem teszek annak érdekében, hogy visszahódítsam. Pedig mindennél jobban vágyok rá. A csókjára, az ölelésére, a kedves szavaira, egyszerűen mindenre. És nem véletlenül fog el azonnal a sírás, valahányszor eszembe jut az arckifejezése, mikor azt mondta, szeret. Őszinte volt, és soha nem mutatta ki ennyire az érzéseit. 

- Őszintén, Angel - köszörüli meg a torkát Niall, mire felé kapom döbbent fejem. - Szereted még? 

Szinte gondolkodás nélkül csúszik ki a számon a válasz, és nem is bánom. 

- Soha nem szerettem senkit ennyire.