2015. augusztus 27., csütörtök

Harmincnegyedik

Sziasztok! :) 
Egy újabb rész, imádlak titeket <3 igazából sose tudom, mit írjak ide, így nem húzom az időt, jó olvasást! :) 



A délelőtti kisebb vitánkat követő egy órában elmentem egy kicsit összeszedni magam. A Harrytől kapott nyaklánc még mindig ott lóg a nyakamban, hiszen addig kell viselnem amíg szeretem. És ettől az egésztől függetlenül, én még mindig szeretem. Egy kis unszolás után Sophia és Niall végül elment egy közös délutánra, én pedig itt maradtam az unalmas filmjeimmel. 
Igen, egy béna hülye ember vagyok. Megígértem, hogy beszélek Harryvel, de azt nem mondtam, mikor. Az egész egy hatalmas hülyeség volt, nem is értem, miért buktam ki ennyire. Jó, mégis tudom.
A volt barátom után Harry az egyetlen fiú, akiben feltétel nélkül megbízok. És ő is megalázott most valamilyen szinten, vagyis az egész egy nagy szívás. Hogy tudnék bízni benne ezek után? Nyilván érzem, hogy valami utálónk keze van a dolgokban, és abból csak egy van: Lana. Nem vagyok féltékeny típus, sose tettem megjegyzést az ő különleges kapcsolatukra, hiszen tudom, hogy eléggé komoly volt, és hosszú ideig tartott. Azt is tudom, hogy Harry borzasztó szerelmes volt, és ha a lány nem szúrja az egészet el egy megcsalással, talán már össze is házasodtak volna. Nem gondolhatok arra, ebben az esetben hol lennék én most, mert az önző tett lenne. 
És érzem, legbelül érzem, hogy a barátom nem csalna meg. Mert szeret és én is szeretem és láttam a szemében azt a furcsa csillogást, mikor megmutattam neki a képet. Nem tudott semmiről. Fogalma se volt erről az egészről, szerintem hirtelen azt se tudta, ki szerepel a képen.
Mióta eljöttem, hiányzik. Borzasztóan. Olyan érzés, mintha a szívemet kitépték volna, a felét elporlasztották majd újra a testembe helyezték. Vagyis szar érzés, ha egyszerűbben akarok fogalmazni. Minden éjjel vele álmodok, Sophia összes filmjében őt fedezem fel, minden egyes hülye tárgyról eszembe jut, és voltak pillanatok, amikor legszívesebben a karjába zuhantam volna. de ez a való élet, nem egy tündérmesében vagyunk, és igen, az én hibám az egész. Túl gyáva vagyok.
Ha nem így lenne, már megbeszéltük volna ezt az egészet egy kávé mellett és a dolgok talán máshogy lennének. Nem azt mondom, hogy mindenképpen garantált a boldog befejezés, éppen ellenkezőleg. De ha az egészet kitárgyaltuk volna, most nyugodt lelkiismerettel zuhannék vissza az ágyba és nézném tovább ezt a borzasztó filmet. Csakhogy nem így történik, hiszen amint lefekszek, kapcsolgatni kezdem a tévét, míg egy érdekes sorozatnál meg nem állapodok. Életemben nem láttam még egy részt sem, mégis, már a címe is felcsigáz, és a kólámba belekortyolva elkezdem nézni. Egyszer volt, hol nem volt... Ebben legalább a mesehősök megkapják a boldog befejezésüket, és a dolgok valamiért mindig jóra fordulnak. Ha az én életemben is így lennének a dolgok, talán mindent teljesen máshogy látnék.
De mivel csak egy sorozatról beszélünk, idegesen megrázom a fejem, és továbbmegyek. Nincs szükségem egy sorozatra a boldogsághoz, hiszen csak meséket vettek alapul, akiket elátkoztak, és elküldtek a mi világunkba. Hogy lehetne így boldog befejezést kapni?
Éppen ezeken az értelmes gondolatokon tűnődök, mikor megszólal a csengő. Sophia várt valakire? Mindegy, megnézem és megmondom az illetőnek, hogy a lány nincs itthon, jöjjön vissza később. Vagy a szüleit keresik? Jut eszembe, ők újabb üzleti úton vannak, vagyis a személy akkor sem járt jobban. Tök mindegy, muszáj kimenni, hiszen úgysem adja fel, már így is gyakorlatilag ráfeküdt a csengőre.
Óvatos léptekkel sétálok az ajtóhoz, és gyorsan végignézek magamon. Egy fekete cicanadrág, bő szürke hosszú ujjú felső, amit most se értek, hiszen az idő már kezdett melegebbre fordulni, de én még mindig majd' megfagyok itt. A hajam egyszerűen felgumizva, vagyis teljesen átlagos megjelenést tudhatok magam mögött. Bár a fekete karikák a szemem alatt elárulnak pár dolgot, nincs idő eltüntetni őket, így egy hangos sóhajjal tárom ki az ajtót.
Legnagyobb meglepetésemre Harry áll a küszöbön, és mielőtt rácsaphatnám az ajtót, lábát gyorsan a küszöbre helyezi. Azt hittem, ha újra látom, egyből megnyugszok egy kicsit, de helyette szívem egyre hevesebben ver, gombóc keletkezik torkomban és lélegzetvételem felgyorsul. Nyilván ő is látja rajtam, hogy szinte sokkos állapotba kerültem tőle, mert gyorsan beslisszol mellettem, és bezárja az ajtót. Nincs idő menekülésre, most elkapott... Basszus...
Szinte ösztönösen hátrálok egy lépést, de ő is lép felém egyet, majd beletúr a hajába, és csak néz. Szemében fáradtság, ingerlékenység, és sajnálat tükröződik, amiket nem tudok hova tenni, hiszen pontosan tudta milyen látvány fogadja, ha idejön.
Egy teljes néma percig állunk egymással szemben, míg ő folyamatosan engem vizslat és csak hangos szívverésemet hallom. Félő, hogy Harry is észreveszi, de lefordítja tekintetét, és a falat kezdi tanulmányozni.
Azt hittem, előtörnek a fájdalmas emlékek ha újra látom, de helyette agyam leblokkol, és fogalmam sincs, mit csináljak, merre nézzek, mit mondjak. Közelsége egyszerűen megnyugtat és hirtelen elfelejtem az egész telefonos incidenst. Rám emeli gyönyörű zöld szempárját és nagyon halkan megszólal, mintha félne, hogy a hangos beszéddel elriaszt magától.
- Sokat gondolkoztam ezen a találkozáson. Azt hittem, majd egyszerűen a nyakamba ugrasz, és mindent elfelejtünk, de nyilván nem így történt - nyugtázza szomorú mosollyal az arcán, miközben hangja olyan lágyan cseng, mint a legszebb muzsika. Fogalmam sincs, mit válaszoljak erre, és látva értetlen reakciómat tovább folytatja gondolatmenetét. - Nézd, Angel. Elszúrtam dolgokat, de előtted. Az a kép, amit láttál a Lanával való szakításom után egy hónappal történt - vallja be, és hirtelen minden megvilágosodik. Hát persze! Tudhattam volna, hogy Lana keze van a dologban! De a fiúnak egy egész hete volt arra, hogy ezt kitalálja. Akkor miért nem tudta ezt már az első percben elmondani azon az elcseszett délutánon? Miért kellett elhallgatnia mindezt?
- Miért kellene hinnem neked? - a szavak anélkül csúsznak ki a számon, hogy szeretném hangosan kimondani őket. A fiú izmai látszólag megfeszülnek, és a felhúzott sötétkék ing ujja teljesen ráfeszül tökéletesen kidolgozott karjára. A szívem egyre hevesebben ver, ahogy még egy lépéssel közelebb jön hozzám, gyakorlatilag a falhoz szorítva ezzel, mit sem törődve a köztünk lévő egyre kisebbedő távolságra. Már csak két lépést választ el a testéből áradó melegtől, így nyelek egy hatalmasat miközben újra megszólal.
- Mert te vagy az egyetlen személy, akinek sose hazudnék semmiről. Csak bízz bennem! Hagyd hogy megmagyarázzam ezt az egészet - szinte könyörögve üti bele a kezét mellettem a falba, és bármennyire is próbálom figyelmen kívül hagyni, észreveszem, hogy ujjait bekötötte. Vajon hol szerezte azt a sérülést?
- Miért? - újra csak ezen a kérdésen kattog az agyam, de nem hagyja, hogy továbbkérdezzek, újra beleszól.
- Mert szeretlek - mondja teljesen komolyan és egy pillanatra sem kételkedek az érzéseiben. Összeszorítom a fogam és mélyen a szemébe nézve válaszolok neki. 
- Öt percet kapsz - a hangon teljesen könyörtelenül fest, pedig a lelkem mélyén érzelmek verekednek és félő, hogy nem a megfelelő fog utat törni magának. 
- Köszönöm - lép még egy kicsivel közelebb, de ennél tovább már nem tudok a falba préselődni. - A kép amit láttál valódi. De nem most történt ez az egész. Ebben az egy hétben próbáltam rájönni, ki ez a lány, és végre megtaláltam. A neve Emma, huszonöt éves és jelenleg boldog párkapcsolatban él - mosolyodik el egy pillanatra. A szívem egy hatalmasat dobban, mert örül más boldogságának, ami azt jelenti, nem érdekli a lány. - És mielőtt megkérdeznéd, nem feküdtem le vele - válaszol gyorsan, de csak a lábamat kezdem el tanulmányozni. 
- Miért higgyek neked? - a kételyek újra előtörnek belőlem, de Harry csak lesüti a szemét és vonallá préseli a száját. 
- Kérlek, Angyalom. Bíznod kell bennem - a hangja nem több egy erőltetett suttogásnál. Gyengéden az állam alá nyúl kényszerítve ezzel arra, hogy a szemébe nézzek. 
- És ha nem tudok? - könnyek gyűlnek a szemembe, mire óvatosan derekamra siklik a keze. 
- Kérlek. Te is tudod, hogy ez az egész egy hülyeség - emeli fel egy kicsit a hangját, de látva rémült arckifejezésemet azonnal visszavált nagyon halkra. 
- Nem érted - rázom meg gyorsan a fejem. - Egész életemben féltem a férfiaktól, és aztán jöttél te. Fényt vittél az életembe, Harry. Melletted újra boldognak éreztem magam, újra élőnek. Aztán mindent tönkretett ez a kép. Úgy érzem, a belédvetett bizalmam örökre elszállt - mondom ki a sírás szélén állva, és mindent tökéletesen igaznak gondolok. Mi értelme hazudni? Ha tudnia kell az igazságot, akkor itt van. Nem fogok hazudni tovább se neki, se önmagamnak. 
Hirtelen a kezem után nyúl, és legnagyobb megdöbbenésemre a mellkasához emeli, pontosan a szívéhez. Érzem, hogy őrült tempóban dübörög, mintha ki akarna ugrani a helyéről, és csodálkozva, meg egy picit felbátorodva egy apró lépéssel minimálisra szüntetem a köztünk lévő távolságot. 
- Ezt te váltod ki belőlem. Minden egyes percben, mikor veled vagyok ilyen hevesen ver. Mert szeretlek, Angel. És tudom, biztosra tudom, hogy te is szeretsz. Teljes szívedből - még mindig az előzőben pózban pillantok fel rá: a kezem a mellkasán nyugszik, az övé a derekamat öleli, és mikor felnézek rá, arcunkat csak pár centi választja el egymástól. Nyelek egy hatalmasat, és már tényleg hiszek neki. 
Itt áll előttem egy fiú, aki éppen bevallja, hogy szeret, méghozzá nem is akármilyen módon. És bármennyire is az ellenkezőjét próbálom elhitetni magammal, én is szeretem, teljes szívemből.
- Honnan veszed biztosra? - kérdezem egy óvatos mosollyal, miközben leengedem a kezem. Szinte azonnal utánakap és rákulcsolja ujjait az enyémekre. Egy pillanatig összekulcsolt kezeinket tanulmányozom, majd újra gyönyörű szemeibe nézek. 
- Még mindig hordod a nyakláncot. Azt mondtam, addig viseld, amíg szeretsz - mondja mosolyogva, de csak megrázom a fejem. - Kérlek, bízz bennem. Ha nem teszed, belehalok - olyan őszintén néz rám, hogy egy picit megszorítom a kezét. 
- Bízok benned. Mert szeretlek. Tök mindegy, mennyire hülyén viselkedtél, mindannyian követünk el hibákat. Én is hibáztam. Pontosan akkor, amikor kiléptem az ajtón. Sajnálom - hajtom le újra bűnbánóan a fejem, de újra felemeli. Ajkait vészesen közelíti az enyémek felé, mintha arra várna, hogy visszautasítom. Mikor észreveszi, hogy eszem ágában sincs, óvatosan enyémre tapasztja a száját. Mámorító érzés kerít hatalmába, mikor végre erősebben magához húz, én pedig kezeimet izmos vállára simítom, majd átkulcsolom a nyakát. A tarkóját birizgálom, mikor nyelvével végre végigsimít alsó ajkamon, bejutásért könyörögve. Mikor megadom neki amire vár, kicsit felbátorodva hívja csatára az enyémet, és szenvedélyesen csókol. Ez egy olyan csók, amit az első szeretkezésünk alkalmával adott: egy szerelemmel, vággyal teli csók, ami azt sugalja, hogy már régóta várja ezt a pillanatot. Örökre el tudnék így veszni a karjaiban, mégis levegőhiány miatt hamar elvállunk egymástól. Homlokát az enyémhez nyomja, és boldog vigyorral simít végig az arcomon. 
- Ez azt jelenti, hogy hazajössz velem? Utálok nélküled ott lenni - kérdezi suttogva, mire egy aprót bólintok. 
- Hazamegyek veled - ölelem át, és a mellkasára hajtom a fejem. 
- Angyalom, annyira boldog vagyok. Egy hete vártam ezt a pillanatot - söpri hátra a hajam. 
- Szeretlek - suttogom nagyon halkan. 
- Szeretlek - válaszol kuncogva. - Akkor, nem indulhatunk most? Nem hiányzik az ágy? - kérdezi vigyorogva, de csak megforgatom a szemem. 
- Ne nyírd ki a romantikus pillanatot. A nagy Harry Styles az előbb vallott szerelmet Angel Black-nek. Ez nagy dolog - nézek fel rá vigyorogva, mire csak a fogát csikorgatja, és megérinti az arcom a hüvelykujjával.
- Sajnálom ezt az egész hetet. Niall elmondta, mennyire ki voltál borulva, mennyit sírtál és mennyire nem akartál látni engem. De az egész egy hazugság volt. Azért nem mondtam semmit azon az estén, mert nem tudtam, milyen lányról van szó. Ki akartam deríteni, mi közöm volt hozzá. És - vesz egy mély levegőt - most, hogy tudom, már neked is elmondhatom, hogy semmi nem történt. Akkor szakítottam Lanával, és minden egyesnap más nő ágyába bújtam. És ezt nem akartam elmondani neked! Te váltod ki belőlem azt, aki ma vagyok. Régebben egy érzelemmentes bunkó paraszt voltam, de melletted... Melletted úgy érzem, végre élek  Meg kell ígérned, hogy sosem hagysz el. Hogy mindig mellettem leszel, mert veled vagyok az, aki. És nélküled újra egy senki lennék. Szeretlek, Angel, az életemnél is jobban. És ha azt akarod, hogy kezdjük újra valahol máshol, és hagyjuk hátra az eddigi életünket, veled megyek. Bárhová - szavai olyan őszintén csengnek, hogy akaratlanul is könnyek szöknek a szemembe. Azt mondta, az életénél is jobban szeret. A kezét babrálom, miközben megszólalok, és kimondom azt, ami a szívemet nyomja.
- Nem számít, hol vagyunk, Harry. Ebben a városban is pontosan olyan boldogok lehetünk, mint szeretnénk. Az a lényeg, hogy együtt csináljunk végig mindent. Megígérem, hogy soha többé nem cselekszem a lelkem utasítására, és mindig, mindent meg fogok beszélni veled. Nem számít, milyen akadály gördül közénk, én mindig ott leszek neked, történjen bármi is.
- Mindent megoldunk. Együtt. Te és én - mosolyodik el és ujjait újra rákulcsolja az enyémekre. Egy apró, boldog mosolyt én is megengedek magamnak, hiszen ez nagyon hasonlított egy esküvői beszédhez, de aztán egy picit lábujjhegyre állok, majd egy apró puszit nyomok dús ajkaira. Elengedem a kezét és egy nagy levegőt veszek, majd gyorsan előkotrom a telefont. Küldök egy SMS-st Sophiának, miszerint ne aggódjon, jól vagyok és hazamegyek Harryvel. Miután ezzel megvagyok, előkotrom a táskám, és elkezdem beledobálni az elhozott cuccaimat. Harry kicsit megnehezíti a dolgomat, de nem hibáztatom azért, amiért folyamatosan fogja a kezem, és nem engedi el.
Miután végzek hangos sóhajjal és hatalmas mosollyal fordulok a fiú felé, aki csak elveszi a táskát, és vigyorogva magához húz.
- Mehetünk? Ezen a napon teljesen tiszta lappal indítjuk újra a kapcsolatunkat, Angyalom. Felkészültél?

20 megjegyzés:

  1. Ahh..:) Végre kibékült a kedvenc-fanfiction párosom! <3 :D Siess a kövivel!
    Puszi,
    Hope~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hangel a kedvenc fanfiction párosod? :o :')
      Sietek! :)
      Köszönöm <3

      Törlés
    2. Hát persze, hogy igen! :) Ki más lehetne? :D

      Törlés
  2. Kurva jo lett!!
    Ez olyan romantikus,edi!!
    Hogy tudsz te ilyeneket irni??
    Egy csoda"amit ccsinalsz,ugy imadlak soha ne hagyd abba ezt a blogot!!!
    Puszii~*R❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm <3
      Egy csoda? :o
      Úristen, nagyon aranyos vagy <3 nem fogom abbahagyni <3

      Törlés
  3. nagyon jó lett és végre ki békültek :D

    VálaszTörlés
  4. Imádtam ezt a részt Rosa ,nagyon cuki volt meg minden és annyira de annyira jó volt olvasni ,hogy elmondani nem lehet ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  5. Ah jajajaaaj,nagyon tetszik..*-*Remélem minden jó lesz most egy ideig..:D Várom már,hogy milyen lesz az "újrakezdés".:)
    XX
    KK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönööm <3
      Igen, egy ideig :')
      Köszönöm <3
      Rosa

      Törlés
  6. Kibekultek*.* annyira jooo<3 imadlak, es a tortenetet is:) varom a koviiiit*.* <3

    VálaszTörlés
  7. Szia!Itt vár rád egy díj:http://amigcsakelek.blogspot.hu/2015/08/sajnalatos-modon-nem-kovetkezo-reszt.html
    xxVivixx

    VálaszTörlés
  8. Istenem*O* Annyira szépen fogalmazol!♥Nagyon jó rész lett, imádom<3 Gyorsan kövit, pls♥
    N.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jo lett!!!!!siess a kovivel!!!*.* ;-) :-* ❤❤

    VálaszTörlés
  10. Szia!!!Faceen igertem h nevvel fogok kommentelni de"nem tudok!!
    Marad a jelem:R~*^❤������
    Puszi R~*^

    VálaszTörlés